Nógrád. 1981. szeptember (37. évfolyam. 204-229. szám)
1981-09-24 / 224. szám
ÉVENKÉNT MEGÚJULNI Névjegyükön « minőség és megbízhatóság Uj termékekkel nemzetközi vásáron Az Üvegipari Művek salgótarjáni öblösüveggyára egyik jelentős bázisa hazánk üvegiparának. Az 1893 óta működő gyár lényegében csak a felszabadulást követően indult gyors fejlődésnek s évtizedek szívós munkájával vívta ki belföldi és külföldi vevőkörének megbecsülését. A gyár termékskálája igen széles. A 3000-nél jóval több gyártmányfajta között egészségügyi, laboratóriumi, háztartási, vendéglátóipari és sok másféle üvegtárgyat találunk, vázákat, csillárokat, festett üvegeket, csiszolt és festett finom díszüvegeket, művészi igényű és értékű üvegtárgyakat. zőbb országokban rendszeresített Magyar hetek bemutatóin, reprezentálva, hogy él a magyar üvegiparnak sok, jó hagyománya. GASTRO-SET ÉS „RESTING”-SET Az Üvegipari Művek salgótarjáni öblösüveggyára jelenleg az őszi Budapesti Nemzetközi Vásáron mutatja be széles termékskáláját az érdeklődők ezreinek. Az Üvegipari Művek kiállításán belül a salgótarjáni öblösüveggyár — amint ezt Erdei Sándor iparművésztől, a gyártmányfejlesztési osztály vezetőjétől megtudtuk — a gazdag termékskála mellett három jelentősebb csoportban mutatja be termékeit. Az őszi BNV-n az első alkalommal mutatják be a vendéglátóipar szakembereinek Csodálatos látvány, mi mindent lehet készíteni üvegből A salgótarjáni öblösüveggyár évenként képes megújítani csodálatos termékeit. A 2500 gyári dolgozó — műszakiak és munkások — hatszázmilliós termelési értéket teremt. A gyár termelésének nagy hányada tőkés- és szocialista exportra kerül, jelentősen növelve a népgazdaság bevételét; javítva a népgazdasági egyensúlyt. Az öblös- üveggyárnak három nagy külkereskedelmi vállalat bonyolítja az exportját. A hazai értékesítés jelentős részét az Amforán keresztül bonyolítja a gyár. A közel százesztendős gyár jó eredményeihez a tervezők, a formagyártók, a mintadarabok készítői egyformán hozzájárulnak. Évenként 6—800 fajta üvegárut formálnak meg a tervezők, főként az export igényeivel számolva. Jól ismerik valamennyi európai, sőt tengerentúli ország igényét, ízlését, formáit, méretbeli igényeit és azok újabb termékeit. A gyár termékeit rendszeresen bemutatják a bagdadi, a bécsi, a budapesti, a hannoveri, a törökországi izmiri, a lipcsei és a mar- seille-i fogyasztási vásáron. Folklorisztikus és modern mintájú üvegáruval vesznek részt újabban a legkülönböiNwKjfej m íw mi veNotautittnwn- te ínyek ki É-RftK ELEMZÉS + FORMATERVEZ#!» ♦ SOROZATGYARTAS u «; c <' nr \ >» mX k tar* 'mm* «•? «fl tini íi A formatervezőknek kiírt pályázatra beérkezett tervek közül a salgótarjáni öblösüveggyár terveit fogadták el és mindenkinek a vendéglátóüzletek, éttermek, eszpresz- szók, vendéglők részére tervezett két kehelypohár termékcsaládjukat. Amikor az Üvegipari Művek, a Képzőművészeti Alap és az Építési és Városfejlesztési Minisztérium pályázatot írt ki vendéglátóipari kehelypohár termékcsaládok tervezésére, s a zsűri kiválasztotta a neki tetsző két tervet, a gyárban teamot alakítottak a gyártás megvalósítására. Az elkészült tervek kivitelezésére a gyár kapta a megbízatást. A gyár műszaki szakember- gárdája példás összhangban és gyorsasággal teremtette meg a prototípusok elkészítését automata gépeken. E két termékcsalád kialakításánál az értékelemzés és a formatervezés korszerű módszereit alkalmazták. Sokszáz vendéglátóipari szakember véleményét kérdezték meg a jelenleg használatos üvegeszközökről és a fejlesztés iránti igényeikről. A beérkezett információkat számítógépen dolgozták fel. A salgótarjáni öblösüveggyár kiállított termékei között fő helyet elfoglaló két kehelypohár termékcsalád. a „Gastro”-set tervezője Hamza Erzsébet, a .Res- ting”-set tervezője pedig Fábri János. S amíg a háztartási üveggyártásban kiváló eredményeket felmutató gyár készül az új termékcsalád gyártásának bevezetésére, a BNV látogatói szavazhatnak, hogy melyik termékcsalád kerüljön a vendéglátóiparban a vendégek asztalára. Az Üvegipari Művek salgótarjáni üveggyárának ez a két kehelypohár termékcsalád az őszi BNV-n a kiállítási slágere amiről nagyon remélik, hogy közönségsikerré is válik. Az új termékek mellett ott látni a kiállításon a gyár szitanyomással, matricá- zással készült asztali készleteit. Az itt kiállított termékekben is jól láthatóan érvényesül a gyár tervezőinek, kivitelezőinek a mindig újra, mindig az ízléshez igazodó termékek készítésére való törekvése. Az őszi Budapesti Nemzetközi Vásáron kiállított termékeik harmadik nagy csoportját képezik a különböző világítótestek. A sokféle formában, színben gyártott vi- lágítótest-búrák megvásárlói között a hazai Szarvasi KTSZ, a VBKM és a VTV mellett számos külföldi partnerrel is kapcsolatot tartanak. A salgótarjáni üveggyárban — igazodva az országos energiatakarékossági programhoz — kísérletek folynak a jobb fényhasznosítású, energiatakarékos világítótest-búrák tervezése és gyártása érdekében. A jövő évi programban szereplő új világítási termékcsaládok tervezése már a jobb energiahasznosítás érdekében folytatott kísérleti eredmények alapján történik. ÁLLJAK A VERSENYT Az is nagyon természetes, hogy a salgótarjáni öblös- üveggyár kiállításáról nem hiányozhatnak azok a kiváló termékek, amelyek exportra készülnek. Ott láthatók — a mintegy 40 országba exportáló gyár — csodálatos asztali készletei, díszműárui, poharak, kelyhek, palackok, vázák, stb. S mindez a legváltozatosabb formagazdagságban, csiszolt és festett kivitelben. S láthatók a tervezők egyéni elképzelései, azok a „mestermunkák”, amelyeknek nemcsak belföldön járnak csodájára az emberek, hanem nagy elragadtatással szemlélik a külföldiek is. Az idei őszi Budapesti Nemzetközi Vásár is bizonyítja, hogy a salgótarjáni öblös- üveggyár sosem érezte magát elkényelmesedett monopolhelyzetben — mindig kész a nemes versenyre. Itthon Ajka és Párád termelésével, termékeivel kell versengenie, a tőkés és a szocialista piacokon pedig ^ok-sok ajánlattevővel. A gyár pedig állja a versenyt, mert erre garancia a majdnem évszázados tapasztalat, gyakorlat, s ebből fakadóan a termékek minősége és megbízhatósága. (X) ___ B T_ ú j termékek mellett helyet kaptak a kiállításon a hagyományos üvegáruk is- itoHpMji A keresett cikkek listáján szerepelnek a különféle vitágí- tásitest-búrák, közismertebb nevén csillárüvcgek is