Nógrád. 1981. szeptember (37. évfolyam. 204-229. szám)
1981-09-18 / 219. szám
Egy írszerű kezdeményezés Munkás Galéria Salgótarjánban Nemes szándék vezette a szervezőket, amikor * összeállították egy új kiállítási sorozat tervét. E tárlatok rendezését a munkásművelődési mozgalom keretében tervezi Salgótarjánban a József Attila Megyei Művelődési Központ. Az első kiállítás szeptember 16-án meg is nyílt az intézmény klubjában, s a jövő hónap közepéig látható. Ivá- nyi Ödön festő- és Erdei Sándor üvegtervező iparművész művei várják az érdeklődőket, több mint egy tucat ak- varell, illetve üvegtárgy. Az akvarellek Iványi Ödön újabb festői korszakának szülöttei, ragyogó és opálos színekb^ vonva vallanak mindenekelőtt a számára oly kedves nógrádi tájról, közvetve embereiről, derűs és opálos színekbe vonva. Az évszakok váltakozása, a múló idő keltette hullámok sora látható ezeken az akvarelleken, az érett derű sugárzó világa. Erdei Sándor alkotásai pedig a közvetlenebb környezeti kultúra színvonalának emelését célozzák, az esztétikumot villogtatva föl a használati értéken túl. A képző- és az iparművészet szerencsésen ötvöződik egységgé ezen a kis kamarakiállításon, mintegy újabb lehetséges formát mutatva az efféle rendezvények területén. Ez egyébként tudatos párosítás, amely a tervezett következő kiállításokon is így lesz. Itt emelítjük az érdeklődő közönség számára, hogy jövő év májusáig havonta nyitnak ilyen tárlatot a hónapok közepe táján. Ezután októberben Czinke Ferenc, Hamza Erzsébet, novemberben Somoskői Ödön, Takács Géza, decemberben Mustó János, Szőlősi Mária művei várják a közönséget. Jövőre januárban Földi Péter, Antal András tárlata nyitja a sort, majd pedig februárban Lóránt János, Horváth Sándor, márciusban Fábián Gyöngyvér, Tornai Endre, áprilisban Réti Zoltán, Mészáros Erzsébet, májusban Farkas András és idős Szabó István állít ki e sorozat keretében, amely a Munkás Galéria címet viseli. Az is üdvözlendő, hogy — terv szerint — a jövőben hasonló kiállítások lesznek Ma- gyarnándorban, Mátranová- kon és Nagybátonyban is. Nemcsak kiállítások megnyitásáról van szó, aminek egyébként megyénkben is hagyománya yan. E hagyományos formához újszerű módszerek is kapcsolódnak. Magukon a megnyitókon elsősorban a művelődési mozgalomban résztvevő szocialista brigádok vezetői vesznek részt. A tárlatokon egyúttal a művészekkel való találkozásra, eszmecserére, a látottak értékelésére nyílik mód. Lesz olyan tárlat, ahol a jelenlevők manuálisan is bekapcsolódhatnak a munkába, például kisgrafikát húzhatnak le a megfelelő berendezésen, így közelebbről ismerhetik meg a művészeti alkotó munka technikai részét. Ezek a találkozások tehát, azt remélik a szervezők, mélyíthetik a kapcsolatot alkotó és befogadó között, s ez mindkét félnek hasznára válhat, tudását gyarapítja, illetve újabb ösztönzés forrása lehet. A brigádok képviselői ezeket az alkalmakat használhatják fel arra, hogy válogassanak a kiállítások között. Itt dönthetik el, melyik tárlattal ismerkedjen meg az egész brigád, kik azok a művészek, akikkel valamennyi brigádtag szívesen eszmét cserélne, milyen kérdések megválaszolása látszik szükségesnek, a művészeti alkotó tevékenységgel összefüggésben. Várható, hogy ennek nyomán a szorosabbá váló kapcsolat kölcsönösen gyümölcsöző lesz. Olyan újszerű formáról van szó, amely a munkásművelődés és általában a közművelődés más területein is figyelmet érdemel, a tartalmi munka színvonalát emelheti. T. E. Közoktatás — közművelődés Mit takar a takaró? „Tudomásul kell vennünk, hogy azt a takarót, ameddig a közművelődés nyújtózkodhat, az iskolában varrják.” — fogalmazta meg „Iskola és permanens művelődés”, című könyvében Bernáth József. Sajnos erre a törvényszerűségre még nem mindig figyelünk oda. Mára az iskolák kitárták és’ egyre inkább kitárják kapuikat mindazoknak, akik a „nevelő iskolához” segítséget tudnak adni, de egyes közművelődési intézmények még ott tartanak, hogy ezen a nyitott kapun sem mernek kopogtatni. Szerencsére olyan esettel is találkozunk, ahol a köz- művelődés „besétált” az iskolába, és közösen szabják, varrják azt a majdani „takarót”. Szeptemberben járunk, s ilyenkor fokozottabban fordul figyelmünk az iskola, a nebulók felé. Tudjuk, hogy az iskola nemcsak tudást, hanem indíttatást is ad egy életre, felkészíti a gyermeket, felvértezi tudással, s ha megfelelő kezekbe és körülmények közé kerül a gyermek, akkor egy életre indíttatást kap az önművelésre. Szokásává válik a mindennapi művelődés ezernyi formája: a kiscsoport, a klub, az öntevékeny művészeti együttes, a színház, a film, az irodalom, a zene, a képzőművészet stb. Hogy ezt elérjük, a közoktatás és a közművelődés intézményeinek szoros munkakapcsolata szükséges. Az MSZMP Salgótarján városi pedagógusbizottsága júliusban értékelte a két intézménytípus kapcsolatát, és meghatározta az előrevivő feladatokat. Lehet, hogy egyesek élénken tiltakoznak ellene, de tapasztalataim szerint még mindig vannak „szomszédvárak”, amelyek erősen védik bástyáikat a „betolakodók” ellen. Vannak még intézmények, ahol a közös munkának nincsenek meg az alapjai. Mindez presztizsféltésből, megnem- értésből, a közművelődés lebecsüléséből adódik. ☆ Egy-egy oktatási intézmény jól fölszerelt technikai eszközökkel, míg a mellette levő művelődési ház alapvető eszközökkel sem rendelkezik — vagy fordítva, az iskola helyiséggondokkal küszködik, a művelőlési intézmény pedig kong az ürességtől. Egyes iskolákban hagyomány, hogy a ballagó nyolcadikosokat átvezetik a művelődési házba, és jelképesen átadják az intézménynek. Tessék mondani, miért?! Ha eddig nem járt a gyerek a művelődési házba, azután sem fog. De vegyünk pozitív példát is! Az egyik községben a cigánygyerekek nap mint nap késve, kilenc, féltíz-tájban ballagtak be az iskolába. 'Üj népművelő került a községbe, értesült a problémáról, és felajánlotta segítségét az iskola igazgatójának. Másnap reggel fél nyolckor a népművelő megjelent az iskolában, és filmet kezdett vetíteni az ottlevő gyerekeknek. Egy hét múlva már senki sem késett el az iskolából, és már negyed nyolckor' várták, mikor kezdenek peregni a filmkockák. Említhetnék olyan példákat is, melyek már több helyen gyakorlattá váltak: ísko- lamozi, gyermekszínház, rendhagyó irodalomórák a könyvtárban stb. A közösen működtetett szakkörök, öntevé-' kény művészeti csoportok, klubok, a művelődési házba kivitt őrsi foglalkozások, játékdélutánok, szakköri szabad foglalkozások, feloldják az iskola kereteit. Mind-mind egy közelítő lépés az élet. az önművelődés kifejlesztése felé. Vannak iskolák, ahol már összekötői megbízatásokat kaptak pedagógusok a művelődési intézmény és az iskola közötti kapcsolatok megszilárdítására. Ez a jó kezdeményezés a jövőben — legalábbis Salgótarjánban — általános, gyakorlattá válik. Reméljük, hogy ezek a megbízatások nemcsak formális, hanem tényleg alkotó kapcsolatot jelentenek, hidat vernek a „szomszédvárak” között. Akadnak megszállott pedagógusok, akik maguk is lelkes katonái a közművelődésnek; szakköröket vezetnek, tiszteletdíjas népművelők, társadalmi vezetőségek tagjai vagy TIT-előadók. De még gyakrabban találkozni olyan pedagógussal, aki saját iskolájának falain nem néz túl, nemigen támogatja a közművelődési munkát, nem tekinti egyenrangú feladatnak az .önművelődő ember nevelését. A másik oldalon sem egységes a kép. Vannak népművelők, akik lelkesen tesznek az ügyért, de sajnos, vannak olyanok is, akik nem mernek kopogtatni az iskola kapuján, nem'tudnak vagy nem akarnak az iskolák partnerei lenni. Pedig igenis pertnert kell látnia a pedagógusnak a népművelőben és viszont. A köze ledő lépéseket már szeptemberben meg kell tennie mindkét félnek. Pedagógusoknak és népművelőknek együtt kell munkálkodniuk, hogy az a takaró — ameddig nyújtózkodhatunk — minél hosszabb, és jó legyen! Mátyus Imre Hangszóró mellett Mozgásterek Ismétlésben hallottuk a hét elején a Mozgásterek legújabb riportját, s hogy a jegyzetíró a hangjátékdömpinggel mit sem törődve mégis erről a műsorról szól, abban nagy része van a riportsorozat szerzőjének kétségekkel is megtűzdelt eszmefuttatásának, amely viszont a közeli múltban látott napvilágot a műsorújság hasábjain. Miből adódnak Varsányi Gyula kétségei? Amennyire vissza tudok emlékezni a cikkre — elsősorban abból, hogy vajon a hallgatókban visszhangot keltenek-e a Mozgásterek című rendszeresen jelentkező műsor egyes darabjai? A rádiós „magányossága”, az azonnali reagálás lemérhetetlensége, az éterbe kiadott szó és gondolat ellenőrizhetetlen útja, azután a kezdeti félreértések még az ismerősök köi’ében is, hogy a Mozgásterek valamiféle „tömegsportműsor” lenne talán? — mindez nagyon ismerős, sőt, rokonszenves gond* Gyakorta érdekes lehet az is: miért éppen ezt vagy azt a címet választja állandó sorozatának a szerző; így érdekes az a már-már filozófikus alapállás is, amelynek nyomán a kétségek ellenére is megmaradt Varsányi Gyula ennél a címnél. A mozgás csak térben létezik, a tér értelmét pedig a mozgás adja meg. A riporter vállalása tiszteletre méltó, hiszen a legnehezebben megragadható mozgásra kíváncsi: a közéleti mozdulások lehetőségeire. így történt ez az ismétlésben újra hallgatott budaörsi riportban is, ahol arra volt kíváncsi a szerző, hogy milyen jövőt szánnak ennek a részben még érintetlen, kétszázötven éves életformát felidéző őstelepülésnek a község távlati rendezési tervében; milyen belső lehetőségek és igények létezhetnek éppen annak érdekeben, hogy a település magja építészeti értékeivel együtt megmaradjon miközben természetes módon az új lakótelep határozza meg a híres-neves sváb község egészének képét. A Mozgásterek legfőbb erényének tekinthetjük a hallgatót együtt gondolkodásra, együtt lépegetésre késztető szerkesztést. Azt a fokozatos és feleslegesen nagy kitérőket elkerülő racionális szerkesztést, amely egy-egy társadalmi szempontból is széles körűvé bővíthető problémakör megismerését segíti. Miközben megtudunk minden lényegeset — igazán kevés szóból — Budaörs két és fél száz esztendős múltjából, mialatt érzékletes leírást kapunk ugyancsak kevés szóval azokról a főút menti épületekről (szőlősgazdák, kereskedők házai voltak, az elsők 1718-ban épültek), amelyek talán mégis érdemesek a megmentésre-beépí- tésre — felépíthetjük önmagunkban Budaörsöt akkor is, ha soha nem láttuk és mellé képzelhetjük mai lakótelepeinket, amelyeket viszont nagyon is ismerünk. Mindez lépésről lépésre történik anélkül, hogy „szívből szóló szép szavak" szállnának az éterbe, amelyekről amúgy is kiderült jó régen, hogy mit sem érnek a rideg, gyakorlatias község- és városrendezési tervekhez képest. A távlati tervek alkotói nem a szépen elmondott szavakra figyelnek. A jövőt és a jövő igényét tekintik, meggyőzni őket bármiről legfeljebb olyan társadalmi „összvéleménnyel” lehet, amelynek feltámasztására, is- tápolására, talán még szervezésére is nem egy. de sok rádiós riport, televíziós nekifutás, vagy hírlapi munka vállalkozik. Ezt a szándékot, a megőrzés ihletét segít megőrizni, továbbfejleszteni Varsányi Gyula akár Budaörsről, akár Ráckevéról, vagy a már haló porába hullt, de sokszor viszszasírt Óbudáról legyen is szó! A Mozgásterek fiatal sorozat. Az óbudai értékek, a Tabán legalább részleges megmentésének ügyéhez aligha szólhatott hozzá — ahogy mondani szokás — érdemben. Felidézni, nyomatéknak felhasználni mégsem rest, és ilyenkor ilyeneket hall" az ember egy jól kiválasztott budaörsi riportalany szájából, de minden felesleges indulat nélkül: értelmét vesztette a nóta is, hogy „jöjjön ki Óbudára" .. .De még kijöhet Budaörsre, ha régit, ha szépet akar látni, ha.... Bizony mai, egyre erősebben hangzó panaszénekeket zengő korunkban, amikor megkésve. sok mindenre ráébredve, nem a „nosztalgiától”, egyszerűen a felismeréstől vezérelve — ne vágjunk ki minden fát, ne pusztítsunk el mindent azon a címen, hogy újat építünk — Varsányi Gyula megtehetné azt is, hogy látványosabban „teszi le a magnó- ját-mikrofonját” valami mellett. A nehezebb utat választja — ezért hitelesebb is az, amit mond. Nem titkolja az értékmentés nehézségeit sem. De igazából a mozgás irányára, sőt eredetére kíváncsi és azt is akarja felmutatni nekünk. Tulajdonképpen erre van szükségünk. Arra, hogy az életben erősödjék a tudat — van lehetőség’a beleszólásra, a cselekvésre, van értelme a belső meggyőződés lángját őrizgetni, továbbadni, van közösségi akarat és mai kereteink között valóságos erővé válva mozgásba hozhat egyéneket, kisebb-nagyobb csoportokat a közös célokért, az élet gazdagításáért, az, értékek felmutatásáért. Ezért felesleges bármitől • tartania Varsányi Gyulának. A Mozgásterek mozdulásra késztetnek mindannyiunkat. (T. Pataki) Mi van a számok mögött? Egy kis alapfokú matematika: a kisterenyei gimnáziumban az elmúlt tanévben 47 negyedikes volt, a 46 érettségire jelentkező közül 43 tett sikeres vizsgát és 21 diák adta be papírját valamelyik felsőoktatási intézménybe, ami 47 százalékos arány. Tizenhatnak hozott jó hírt a posta — 76 százalékuknak tehát elsőre sikerült a felvételi! Ha hozzávesszük azt az öt fiatalt, aki korábban érettségizett és most újra próbálkozott — 100 százalékos sikerrel, akkor 26 tanulóból 21 lett ősztől főiskolás, egyetemista Kisterenyéről, 80 százaléka a pályázóknak. De elég is a számokból — azaz még egyet: a továbbtanulók 16-íéle helyet jelöltek meg. Szerepel közte a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem, az ELTE, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem, az állatorvostudományi egyetem, az erdészeti egyetem, jogtudományi kar, földméréstani főiskola, az egri és nyíregyházi tanárképző, az esztergomi és jászberényi tanítóképző főiskola, a gyógypedagógiai főiskola. Az öt fel nem vett diák a külkereskedelmi, illetve az egri • és nyíregyházi tanárképző főiskolára és az ELTE- re szeretett volna bejutni. Mi van a számok mögött? Tóth Jánosné igazgatóhelyettessel, pályaválasztási felelőssel ezt bogozgátjuk. — A legtöbbször azokat éri kudarc, akik az utolsó időig nem tudnak dönteni! Nincs idejük elmélyedni semmiben igazán, pedig ma már enélkül reménytelen helytállni a felvételin. A gyerekek pályaválasztási szándékairól másodikban végzünk felmérést. Addig már formálódik valamelyest, ha nem is alakul ki a végleges döntés. Elsőtől bekapcsolódnak a ’diákkörök munkájába, szakkörökbe. Lehet választani — az utóbbi években a diákok maguk határozzák meg, milyen szakköröket szeretnének, nem olyan irányított az egész. Harmadik-negyedikben indulnak az egyetemi előkészítők. Elvileg minden elméleti tárgyból lehet szervezni — minimum 8 fővel — ez is a diákokon múlik. Az elmúlt tanévben magyarból, történelemből, matematikából, biolóÁ paraszti munka múzeuma A penzai területen (Kö- zép-Oroszország) levő alfer- jevszki középiskolában megnyílt a paraszti munka, kultúra és életmód múzeuma. A tanulók több mint 100 kiállítási tárgyat gyűjtöttek össze a tájrajzi expedíciók idején, köztük szövőgépeket és fonószékeket, mézesbödönöket és fatörzsből kivájt csónakokat, háztartási, berendezési tárgyakat. A kiállításnak van egy nagy részlege a környék híres népművészei ált.,1 készített tárgyakból. Láthatók ott ünnepi kendők, sálak, házi- szőttesek, mulatságos faragott figurák. A penzai terület iskoláiban jelenleg több mint 300 tájrajzi kör működik. NÓüRÁD — 1981. szeptember 18., péntek Tíz évvel ezelőtt alakult meg Mohora és Magyarnándor hagyományőrző népi együttese. Műsoraikat helyi gyűjtések alapján állítják össze. Már többször szerepeltek a megye határain kívül, sőt Csehszlovákiában is. Palóc lakodalmas címmel 1979-ben nagylemez készült a műsorukról. giából és fizikából indítottunk; a többi tárgyból úgynevezett minőségi korrepetálást és érettségi előkészítőt tartottunk. — A tanár a lelkét kiteheti, ha a diákokat nem érdekli az egész, év közben lemorzsolódnak, nem használják ki a lehetőségeket. Kistere- nyén mi a helyzet? — A továbbtanulási terveket szövögetők jól tudják: folyamatos, alapos felkészülés nélkül nincs esélyük, tanulni kell. Jellemző, hogy a legutóbbi ifjúsági parlamenten ez is téma volt: akkor még csak magyarból, matematikából, fizikából volt előkészítő, kérték legyen más tárgyakból is. — Megszűntek a tagozatok, „vegyes” osztályok vannak. Ez milyen hatással volt a tanulmányi munkára? — Negatív következményét nem érezzük — inkább azok húzzák magukkal a többieket, akik tovább akarnak menni és nem fordítva. A fakultáció is sok lehetőséget ad a határozott érdeklődésűeknek a képességeik kibontakoztatásában. — A negyvenhárom végzett diák közül huszonketten nem "jelentkeztek felsőfokú intézménybe. Velük mi lesz, milyen lehetőségeik vannak? — Az már a legritkább, hogy férjhez megy a kislány és be van fejezve. Gyors- és gépírást sokan tanultak. Ök könnyen elhelyezkednek. Képesítés nélküli nevelőngk, helyettesként is kaptak állást. A mi diákunk van most az általános iskola könyvtárában. A fiúk elektroműszerésznek, rádió-tévé szelőnek mennek, ez érettségivel megtanulható szakma. A gépkocsivezetést és -szerelést tanulók közül kikerül néhány hivatásos gépkocsivezető, vasműszaki eladó. Akik a szabásvarrást választották a nagybá- tonyi hai^isnyagyárban, a já- nosaknai fehérneműgyárban találnak munkát. Néhány lánynak bölcsődében, óvodában sikerült elhelyezkedni. Valamit még azokról, akik most sikertelenül felvételiztek. Az, hogy a tavalyi öt „újrázó” sikerrel próbálkozóit, biztató. Beérik az előkészítők munkája a mostani öt diákunknál is. G. Kiss Magdolna
