Nógrád. 1981. szeptember (37. évfolyam. 204-229. szám)

1981-09-01 / 204. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! NOGRAD AZ MSZMP NOGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A .MEGYÉI TANÁCS LAPJA ■ XXXVil. ÉVF., 204. SZÁM ARA: 1,40 FORINT 1981. SZEPTEMBER 1., KEDD Szövetkezetpolitikai aktíva Nehezebb körülmények között az elért eredményekre alapozva Tegnap Salgótarjánban, a megyei pártbizottság székha­zában szövetkezetpolitikai aktívát tartottak, amelyen részt vettek a járási, városi pártbizottságok első titkárai* titkárai, a TESZÖV, KISZÖV, MÉSZÖV elnökei, a TOT főtitkárhe­lyettese, az OKISZ és a SZÖVOSZ elnökhelyettese, a terme­lőszövetkezetek, ipari és fogyasztási szövetkezetek elnökei, párttitkárai, a megválasztott kongresszusi küldöttek. A megjelenteket Géczi János, az MSZMP Központi Bi­zottság tagja, a megyei pártbizottság első titkára köszöntötte, majd Ozsvárt József, a megyei pártbizottság titkára tartotta meg beszámolóját. I társadalom céljaival összhangban A megyei pártértekezlet ha­tározata is megfogalmazza, hogy szövetkezeteink, megyénk társadalmi, gazdasági életének szerves, nélkülözhetetlen részét képezik. Politikai, mozgalmi súlyukat jelzi, hogy a megye csaknem 240 ezer lakójából több mint 117 ezer a tagja, il­letve alkalmazottja a szövet­kezeteknek. Tevékenységük meghatározó a mezőgazdaság­ban. Több mint 40 százalékkal részesednek a kereskedelmi, ellátási, 50 százalékkal az épí­tőipari feladatokból, növekvő a szerepük a megye ipari, szol­gáltató tevékenységében is. Közismert, hogy a szövetke­zetek csak a társadalom cél­jaival összhangban szolgálhat­ják tagságunk érdekeit. Ezért az elkövetkezendő években is erre a jól bevált, a gyakorlat próbáját kiállt szövetkezetpo­litikára kell az elképzeléseket alapozni, azokat megvalósíta­ni. Azzal viszont mindenkinek számolnia kell, hogy most a magyar gazdaságnak, s ennek megfelelően valamennyi szö­vetkezetnek lényegesen nehe­zebb, kevésbé áttekinthető nemzetközi feltételrendszer mellett kell dolgoznia. Ez kevésbé lesz látványos, ugyan­akkor több erőfeszítést kíván mint korábban. A továbbfejlő­déshez azonban biztos alapot adnak az eddig elért eredmé­nyek, a kulcsfeladatok alapos, körültekintő kijelölése. Tovább fejlődlek A megye szövetkezetei az elmúlt öt évben valamennyi ágazatban tovább fejlődtek, javították a munka hatékony­ságát, és ezzel párhuzamosan dolgozóik, tagjaik élet- és munkakörülményeit. Az ipari szövetkezetek alap­vetően teljesítették az V. öt­éves tervi célkitűzéseiket. Je­lentős részük viszonylag kor­szerű kis- és középüzemmé fej­lődött. A lakossági szolgálta­tási igények teljesebb kielégíté­se mellett növekvő figyelmet fordítottak a termékszerkezet korszerűsítésére, az új, gaz­daságosan előállítható termé­kek és tevékenységek beveze­tésére, a költségek csökkenté­sére. A különböző intézkedé­sek hatására a szövetkezetek többségének gazdálkodása sta­bilizálódott. A mezőgazdasági termelő- szövetkezetek fejlődése dina­mikus volt. Az üzemek nagy többsége a gazdálkodást ne­hezítő körülmények ellenére szervezett, színvonalas mun­kával, fokozottabban élve a növekvő önállóság lehetőségei­vel, elismerésre méltó eredmé­nyeket ért el. A kedvezőtlen adottságú szövetkezetek döntő része bebizonyította, hogy tervszerű, fegyelmezett, be­csületes munkával ilyen kö­rülmények között is lehet ered­ményesen gazdálkodni. A gazdálkodási eredmények­kel arányosan emelkedett a dolgozók jövedelme, javultak élet- és munkakörülményeik. Az elmúlt évi átlagjövedelem 43 ezer forint volt. Teljesült a termelőszövetkezeti parasztság alapvető szociálpolitikai kí­vánsága: 1980-ban azonossá vált az ipari és mezőgazdasági dolgozók nyugdíjkorhatára. Az erők egyesítése, a tervszerű gazdálkodás, a korszerű üzem- és munkaszervezési módsze­rek alkalmazása következté­ben a szövetkezetek gazdasá­gilag, szervezetileg megerősöd­tek. A lakosság életszínvonalá­nak, életkörülményeinek fej­lesztésében fontos szerepe van a kereskedelmi ellátásnak. A megyei ÁFÉSZ-ek 143 telepü­lésen a kereskedelmi forgalom csaknem 42 százalékát bonyo­lítják le, elsősorban a vidéki, falusi boltokban. Ebből adó­dik, hogy nem csupán gaz­dasági, hanem meghatározó társadalmi tényezői is a fal­vak, a közösségek formálásá­nak. Társadalmi, mozgalmi te­vékenységükkel. az egységek kulturáltságának színvonalá­val, az árukínálat összetételé­vel akt’van befolyásolják a lakosság életmódját, az igé­nyek és igényesség alakulását. Az előadó foglalkozott még a tulajdonviszonyok szocia-. lista vonásainak erősítésével, a szövetkezeti demokrácia szé­les körű fejlesztésével, az el­ső félévi gazdasági eredmé­nyek ismertetésével, majd rá­tért a megyei pártbizottság energiagazdálkodásával kap­csolatos határozatának végre­hajtására. Mint mondotta: az energiagazdálkodás kérdése egyensúlyi helyzetünk, gazdasá­gi fejlődésünk egyik döntő fontosságú tényezője. Ez nem­csak gazdasági, hanem fontos politikai kérdés is. Felada­tunk, hogy megyénk sajátos­ságainak megfelelően eleget tegyünk a kormány ezzel kap­csolatos programjának. árnyoldalak Az eredmények elismerése' mellett szóba kerültek a gon­dok is. Ezek között említhet­jük az ipari szövetkezeteknél a technikai, technológiai el­maradást, a szakemberképzés lassúságát, a kooperációs kap­csolatoknál jelentkező érdek­telenséget, kevésbé kezdemé­nyező beruházáspolitikát. A mezőgazdasági termelőszövet­kezeteknél indokolatlan diffe­renciáltság tapasztalható a ter­melésben, a gazdálkodásban és a jövedelemben is. Nagyobb figyelmet kell fordítani a me­gyén belüli kooperációs lehe­tőségekre. fokozottabban kell segíteni á háztáji és kisegítő gazdálkodást, javítani a káder­képzési, -nevelési tevékenysé­get, fokozni az ellenőrzések komplexitását. Az ÁFÉSZ-eknél törekedni kell az alapellátásbeli különb­ségek megszüntetésére, a ki­szolgálás kulturáltságára, az ipari kiegészítő tevékenység fokozására, a tagok pénzesz­közeinek jobb bevonására a fejlesztési elképzelésekbe, a szövetkezeti demokrácia tar­talmának további javítására, a kooperációs kapcsolatok ki- szélesítésére, az együttműkö­désben rejlő lehetőségek jobb kihasználására. Mindhárom termelési-gazdálkodási egység­nél nagyon fontos a beruhá­zási tevékenység összehangolá­Sokrétű vita A beszámolót követően szekcióban folytatódott a vi­ta. A termelőszövetkezeti szek­cióban felszólalt Pongrácz Jó­zsef, a tolmácsi Lókos-völgye Tsz, Katona Károly, a mátra- mindszenti Mátragyöngye Tsz, dr. Szabolcs István, az őr­halmi Hazafias Népfront Tsz elnöke, Kovács István, a pász­tói Béke Tsz párttitkára, Halaj Ignác, a megyei tanács me­zőgazdasági és élelmezésügyi osztályvezető-helyettese, Ellen- bach Istvánná, a TESZÖV nő­bizottságának vezetője, Ju­hász László, a karancslapujtői Karancs Tsz párttitkára, dr. Lehoczki Mihály, a TOT fő­titkárhelyettese. Az ipari szövetkezetek szek­ciójának vitájában részt vett Balázs Sándor, a Szondi La­katos- és (Szerelőipari Szövet­kezet, Tóth Rudolf, a Salgó Cipőipari Szövetkezet elnöke, Izsó Lajos, a STÉSZ párttit­kára. Rácz Anikó, a Nógrád megyei Vastömegeikkipari Tsz bérelszámolója, Németh Fe­renc, az OKISZ elnökhelyette­se, Szabó Kálmán, a megyei tanács ipari osztályvezetője, Bencsik Józsefné, a Balassa­gyarmati Szolgáltató Szövetke­zet személyzeti vezetője. Az ÁFÉSZ-szekcióban le­zajlott vitában az alábbiak kértek szót: Gajdos János, a balassagyarmati, Demus István a rétsági, Mezővári József, a pásztói ÁFÉSZ elnökei, Dénes Nándor, a szécsényi ÁFÉSZ párttitkára, Dús József, a sal­gótarjáni 1-es számú lakás- szövetkezet elnökhelyettese, Balázs Nándorné, a ludányha- lászi takarékszövetkezet el­nöke, Kondás Lajos, a balas­sagyarmati lakásszövetkezet ügyvezetője, Holes Imre, a magyarnándori takarékszö­vetkezet ügyvezetője. A vitában felvetődött kér­désekre Cseh Adolf, a TE­SZÖV, Krisch Árpád, a KI­SZÖV és Máté Csabáné. a MÉSZÖV elnöke válaszolt. Tanévnyitók megyeszerte Harmincnyolc úi osztály az MSZMP Nógrád megyei Oktatási Igazgatóságán Az iskola diákjai dallal, tánccal köszöntötték Pásztón az új intézmény impozáns aulá­jában a tanévet. — kép: kulcsár — Megszoktuk, hogy szeptem­ber első hétfője, a tanévnyi- ítás kezdete. Hétfőn azonban csak a megye 14, az ötnapos kísérletben résztvevő iskolá­ja nyitotta meg kapuját. Kiemelkedett a tanévnyitók közül a pásztói Dózsa iskolá­ja — új, 12 tantermes iskolát adtak át, amelyen a termeken kívül három napközis helyi­séget, két gyakorlati foglal­koztató termet, úttörőszobát, könyvtártermet, előadót, ne­velői szobát, hat kiszolgáló- helyiséget és príma tornater­met jelentett a diákoknak. Simon Imre igazgató kö­szönetét mondott a Pásztói nagyközségi Tanács vezetőinek az új iskolaépületért — a fel- szabadulás óta ebben a hely­ségben nem létesült általá­nos iskolai tanterem. A Dó­zsa iskola tantestülete 44 fős, az új épületbe a lakótelepi elsős gyerekek és a felsősök járnak majd, néhány más tanulócsoport mellett. Az al­sósok többségénél a régi is­kolaépület lesz a tanítás szín­helye. A beruházó a nagyközségi közös tanács volt, a tervező a Miskolci Tervező Vállalat, a kivitelező a NOTÉV Salgótar­jánból, a NOMBER bonyolí­totta le az építkezést. A költ­ség 50 millió körül volt, a ha­táridőt tartották az építők. Eddig a kultúrházban, a sporttelepen, a kondicönáló- teremben, a gimnáziumban, azaz szerteszét kellett tartani sok órát, most ez a nehézség szinte száz százalékban meg­szűnt, nem kell aggódni az iskola szétszórtságáért, meg­maradhat az egy műszakos ta­nítás is. Berki Mihály a me­gyei tanács elnökhelyettese átadó beszédében utalt arra a diákok jó körülmények kö­zött kezdhetik a munkát, a pedagógusok és a gyerekek remélhetően jól használják ki a lehetőségeket. A pásztói általános isko­la és a balassagyarmati Ba­lassi Bálint Gimnázium új, épületszámya mellett nagyobb volumenű beruházás volt, még a mohorai iskola, aszan- dai iskola, a balassagyarmati napközis konyha, a salgótar­jáni Május 1. úti óvoda, a zagyvarónai és baglyasaljai intézmények felújítása, kor­szerűsítése. Az egész megyére elmondható: sokat jelentett a társadalmi munka, a karban­tartás, takarítás. Az új tan­év indításához egyébként min­den feltétel adott: csupán a szécsényi 100 férőhelyes kol­légium vizesblokkjának ga­ranciális javítása nyúlik át az új tanévbe. Az általános iskolákban a tavalyinál — ami 26 500 volt — félezernél több a növeke­dés az általános iskolai lét­számban. A középfokon két­százzal többen kértek és kap­tak helyet. Ma tanévnyitókat tartanak a megye többi általános és középfokú iskolájában is. Gyülekeznek a nebulók, első iskolai napjukat töltik az el­sős gyerekek. És sok új pe­dagógus. Tartalmas, élmény­dús tanévet kívánunk mind­nyájuknak! (Folytatás a 2. oldalon.) Megyénkben a LÓK elnöke Véget ért az MHSZ-vezetck országos tanácskozása Mint arról szombati szá- múlt öt év eredményeiről s zettségről. Ejtőernyősök, m<>* munkban már hírt adtunk, a a további tennivalókról. Ez- toros és vitorlázó repülők^ hét végén Gödöllőn tartották utóbbiakkal kapcsolatban a végezetül pedig motoros sár­az MHSZ-vezetők IV. orszá- számos felszólaló hangsúlyoz- kányrepülők programja gyö- gos tanácskozását. Szombaton, ta: a közös cél, hogy az MHSZ nyörködtette a sok száz né-- az Agrártudományi Egyetem az eddigieknél is fokozato- zőt. aulájában függetlenített ve- sabban vegye ki a részét ab- zetők, társadalmi aktivisták ból a társadalmi munkameg- és kiváló sportolók vitatták osztásból, mely a lakosság meg Kiss Lajos vezérőrnagy — különösen az ifjúság — ha­zafias nevelésére, testedzésé­főtitkári referátumát az el­I Vietnami Hazafias Front küldöttsége a Hazafias népfrontnál A Hazafias Népfront Or- akció rendezvényein Kovács szágos Tanácsának meghí- Béla, a Hazafias Népfront Or- yására vietnami delegáció szágos Tanácsának titkára fo- érkezett Budapestre Hoang gadta a Ferihegyi repülőtéren. Quoc Vietnek, ^ a Vietnami A delegáció a nap folyamán Kommunista Párt Központi a Hazafias Népfront székhá- Bizottsága tagjának a Vietna- zában megbeszélést folyta­mi Hazafias Front elnöké- tott Sarlós Istvánnal, az nek vezetésével. A küldöttsé- MSZMP Politikai Bizottságá- get, amely a Hazafias Népfront nak tagjával, a Hazafias Nép­propaganda-, művelődési és front főtitkárával, gazdaságpolitikai tevékenysé- Az eseményeken jelen volt gét tanulmányozza, valamint Dui Tan Linh, a VSZK buda- részt vesz az őszi szolidaritási pesti nagykövete is. Hétfőn délelőtt megyénkbe érkezett Waclav Jagasz altá­bornagy, az MHSZ lengyel testvérszervezete, a LÓK el­nöke, helyettese Waclav Bőnk ezredes, Lévai Imre, az MHSZ országos központi osz­tályvezetője kíséretében. A vendégek a? MHSZ-vezetők Píl^thpr országos tanácskozása alkal­mából tartózkodnak hazánk­ban. A küldöttséget fogadta Géczi János, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első tit­kára. Ezután megtekintették a megyei bázist, találkoztak a megyei, és Salgótarján váro­si MHSZ-vezetőkkel, majd tájékoztatást kaptak a me­gyénkben folyó MHSZ-tevé- kenys égről. nek, fizikai állóképességének fejlesztésére, a haza fegyve­res szolgálatára irányul. A vasárnapi tanácskozáson a szocialista országok delegá cióinak nevében Teller altábornagy, az NDK- beli GST elnöke köszöntötte a résztvevőket. A kétnapos esz­mecserét Kiss Lajos főtit­kár összegezte, majd kitünte­tések átadására is sor került. Megyénk MHSZ-vezetői, ak­tivistái közül egy kapott hon­védelmi miniszteri, három pedig főtitkári elismerést. Délután a gödöllői repülő­téren megyei, honvédelmi és sportnapot rendeztek, számos bemutatóval, mely a jelenle­vőket meggyőzhette azMHSZ- klubokban elsajátítható ma- sagyarmati gyárával ismerk gas színvonalú technikai kép- dik. Jagasz altábornagy és kí­sérete ma többek között a Magyar Kábel Művek balas-

Next

/
Thumbnails
Contents