Nógrád. 1981. augusztus (37. évfolyam. 179-203. szám)
1981-08-11 / 187. szám
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mindazoknak, akik drága halottunk, GACSI KAROLY temetésén részt vettek. GYÁSZOLD LEÁNYA GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett fiú, testvér, édesapa. CZIMER GYULA 63 éves korában, 1981. VIII. 8- án elhunyt. Ilamvasztás utáni búcsúztatásáról később történik intézkedés. A GYÁSZOLÓ CSALÁD ÉRTESÍTÉS Ezúton tudatjuk, hogy felejthetetlen halottunk BOROK SANDORNÉ Kiss Mária hamvait augusztus 14-én t5 órakor a salgótarjáni központi ravatalozójából társadalmi szertartás szerint helyezzük örök nyugalomra. A GYÁSZOLÓ CSALÁD és a BRG 3. sz. gyes-vezetése GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett gyermekünk BOTH ZSUZSA életének 24. évében elhunyt. Temetése folyó hó 12-én 13.30 órakor lesz a salgótarjáni központi temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÄD köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik, KOVÁCS CS JÓZSEF temetésén megjelentek részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A GYÄSZOLÖ csalAd Balszerencsés autóversenyzőből világrekorder kaszkadőr Az Almásfüzitői Timföldgyár sportpályáján elcsendesült a népes nézősereg, amikor a gyermeknapi program- sorozat fő atrakciójára, az autós kaszkadőrök bemutatójára került sor. Nyolc gépkocsit sorakoztattak szorosan egymás mellé a rendezők, s hangosbemondón tudatták a nagyérdemű közönséggel, hogy néhány perc múlva világcsúcskísérlet szemtanúi lehetnek- Maruzsi László megkísérli beállítani a Lada-gyár versenyzőjének rekordját. Felbőgött a motor, s a vakmerő fiatalember kocsija szédítő sebességgel közeledett a rézsüs ugratóépítmény felé. Autója a levegőbe emelkedett, könnyedén átsuhant a nyolc "kocsi fölött és elegánsan landolt a földön. A világcsúcs beállítása a szó szoros értelmében szárnyakat adott a fiatal versenyző 1200-as Ladájának. Ugyanis ezután kilencedikként egy újabb kocsival toldották meg a nyolcas akadályt, amelyet az első kísérlethez hasonlóan könnyedén repült át az ifjú kaszkadőr Ezzel az abszolút világcsúcscsal Maruzsi László megdöntötte a Lada-gyár versenyzőjének a rekordját. Ritka dolog, amikor valaki sorozatos balszerencséjének köszönheti sikerét, márpedig Maruzsi Lászlóval, a Volán SE autóversenyzőjével époen ez a helyzet- A 28 éves fiatalember négy éve foglalkozik versenyszerűen a bátor emberek sportjával, de a legjobbak közé mindeddig nem sikerült beverekednie magát. — Tipikusan peches versenyző vagyok — mondta magáról, és ez így igaz. A döntő pillanatokban hol kocsijának motorja fosztotta meg az áhított babéroktól, hol pedig navigátora számította el magát. E kellemetlen fiaskósorozat késztette arra, hogy kaszka- használhatja gyakorlásra a dőrségre adja fejét, s a „pro- kaszkadőregyüttes, filváltás” végül is meghozta a várva várt sikert. ^ fiatalok jelenleg egy olyan műsor összehozásán fá- Az almásfüzitői abszolút radoznak, amelyben bőven világcsúcs teljesítése így egy lesz majd izgalom, technikai pechsorozat végére tett pon- bravúr. Ezzel az autós show- tot és egy sokat ígérő vállal- val kívánják bejárni az or- kozásra előlegezte meg a „ko- szágot és a határokon túlra rónát”. Maruzsi László ugyan- is szeretnének eljutni. Vágya- is „Tigris” elnevezéssel kasz- ik feltehetően teljesülnek, kadőrcsoportot szervezett- mert az almásfüzitői nem összesen kilencen — fiatal mindennapi produkcó — me- autószerelők, gépkocsiveze- lyet a televízió is bemutatók — hódolnak ennek a sok tott — Jó hírverés volt. Ed- bátorságot és nem kis ügyes- dig 30 hazai településre kaséget követelő különleges pott meghívást a ”Tigriíf’ hobbinak- Törekvéseiket ön- ^aszka(Jőrcsoport, de a Nézetlenül támogatja az Almás- me^ Demokratikus Köztársa- füzitői Timföldgyár sportve- sa§ban és a Lada-gyárban is zetősége. Az üzem sportpá- fettiSyeJtek teljesítményükre, lyáját a jövőben rendszeresen R. E. Gondoljon a félre? Hétfőtől (1981. Vili. 10.) % befőzésiparadicsom-vásár a ZÖLDÉRT bojtjaiban. 1 kg 3,80 Ft. A Hőtechnikai Építő- és Szigetelő Vállalat felvételre keres a Gagarin Hőerőmű Salgótarjáni Hőerőmű és a Tiszai Hőerőmű üzemében levő NÖGRÄD MEGYEI SALGÓTARJÁN Előrendeléseket a boltok felvesznek. JÓ állapotban levő ZI-s Trabant eladó. Érdeklődni: St. Kemerovo 3., fszt. 2. Délután. BMW lsettát vennék üzemképtelent is, ármegjelöléssel. Cím: Párád, Kossuth Lajos út 240 ZR-es Trabant Spe- ciál 20 000 km-t futott megkímélt állapotban eladó. Érdeklődni: Salgótarján, Budapesti út 46. ti. emelet 7. ZD-s korállpiros Lada Combi eladó. Zagy- vapálfalva, Nagymező út 44. Telefon: 13-414. JÓ állapotban levő Zaporozsec új radiá- lokkal eladó. Műszaki 1982 októberig. Megtekinthető: Mákos. Kálló, Ady út 3. CZ 350-es JAWA 9000 kín-t futott eladó. Érdeklődni: Mátraszőlős, Gomba út 7. TRABANT Combi CY-os eladó. Dorog- háza, Lenin út 37. Megtekinthető: bármikor RALLY Trabant, plusz motorral eladó. Balassagyarmat, Szon- tágh Pál út 6/a. 1984-ig vizsgázott 6 éves 100-as Skoda eladó. Tel.: 15-155. ÉPÍTÉSRE alkalmas telek Salgótarjánban, bekerítve, gyümölcsfákkal eladó. Víz, villany van. Cím: 10-977 telefonon. FIATAL házaspár különálló albérletet vagy lakást bérelne. „EXPRESS” jeligére a kiadóba. _____________ K ÉTSZOBÁS, tanácsi összkomfortos ózdi lakásomat elcserélném salgótarjáni hasonló vagy kertes házra. Válaszokat: Ka- rancskeszi, Széchenyi út 41. címre kérek. F l-es galamb eladó. Érdeklődni: Ka- rancslapujtő. Szabadság út 2. UMtÓmUDl-TtSEK ELADÓ 1 db 8x8 méteres külső falmérethez acél tetőszer- kezet, 2 db üvegesajtó, üveges ablak rolettával, 1 kisebb ablak, 2 db kerékpár, pince vasajtó és -ablak. Zagyvapálfal- va. Nagymező út -51 A Kohász Művelődési Központ végzettséggel rendelkező NÉPMŰVELŐT KERES. Fizetés a fennálló rendelkezések szerint. Jelentkezni lehet az intézmény igazgatójánál. Salgótarján, Salgó u. 46. A Cement- és Mészművek váci gyára (DCM) felvételre keres LAKATOS. FORGÁCSOLÓ és KŐMŰVES szakmunkásokat, betanított, valamint segédmunkásokat, szállítási ügyintézőt, anyag- könyvelőket Vidéki dolgozóknak munkásszállást biztosítunk. A Salgótarjáni Ruhagyár felvételt hirdet kazánfűtői munkakörbe, olajtüzelésű meleg víz és gőzkazán üzemeltetésére. Szak- képzettség szükséges. Jelentkezés az üzem fenntartási osztályán. Cím: Salgótarjáni Ruhagyár. S.-tarján, Schönherz Zoltán u. 32. Telefon: 11-077. AZ érsekvadkerti SERKÖV Dimitrov- pusztai telepére nagyüzemi gyakorlattal rendelkező dolgozókat keres sertésgondozói munkakörbe. Szükség esetén munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés a fenti címen: 8—16 óra között. FELVESZÜNK könynyű fizikai munkára segédmunkásokat, nőket is, salgótarjáni munkahelyre Minden héten szabad szombat. Jelentkezés: S.-tarján. Faiskola út 24 Híd- véginé. qWfflEBllfr RENDELJEN síremléket! Megkezdtem műkő-, betonáru készítését különböző választékban. Hakkel József kisiparos. Mi- hálygerge. Rákóczi út 94. ÉRTESÍTÉS! Szabadságomat befejezve ismét várom kedves vásárlóimat. Különleges divatáruk nagy választékban. Salgótarján. Beszterce "tér 3. Nyitva: hétköznap 10—18-ig, szombaton .10—14 óráig. Kriszti- na-divat. VÁLLALUNK csővezetékek és technológiai készülékek hő- szigetelését és fémlemezburkolását. ÉPLAK Szöv. S.-tarján, Faiskola út 24. Híd- véginé 11-840. ÉRTESÍTEM kedves vendégeimet, hogy au- 4 gusztus 15.—szeptember 5-ig a Bajcsy-Zs. úti női fodrászüzlet szabadság miatt zárva lesz. ÉRTESÍTJÜK t. Ügyfeleinket, hogy az Arany János úti üzletünkben az ékszerjavítás megkezdődött. Gyorsjavítást is vállalunk, így 4l órán belül visszakapja megjavított ékszerét. Salgótarjáni Szolgálta* tó Szövetkezet. ÉRTESÍTJÜK kedves vendégeinket,1 hogy hivatalunk bs* lassagyarmati kirendeltsége a Rákóczi u. 49-ből elköltözött a Köztársaság térre, szembe az Ipoly Szállóval. Telefon és td*» lex változatlan. Nóg- rád megyei Idegen- forgalmi Hivatal. 1981. augusztus 5- én Baglyasalján elveszett egy gázérzékelő készülék (Sieger). Kérjük a becsületes megtalálót, hogy Salgótarján, Kertész utca 11. sz. alá adja le, vagy a 11-242 telefonon értesíteni szíveskedjék. A pásztói ÁFÉSZ-áruházban augusztus 12-én, de. 10 órától DIVATBEMUTATÓ fővárosi manökenek fellépésével. Konferál: Orosz András Zene: Balassa P. Tamás Ezen a napon iskolaköpenyek és iskolatáskák 30 %-os engedménnyel vásárolhatók. Augusztus 14-én lesz 13 éves a pásztói ÁFÉSZ-áruház. Ezen a napon kötött- és méteráruosztályainkon meglepetésekkel várjuk vásárlóinkat. Egyes cikkekből 40 %-os engedményt adunk. Szellemi totó, vásárlási utalványt nyerhet. Jöjjön velünk külföldre dolgozni. A Közép-magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat exportmunkára felvételre keres — ács — vasbetonszerelő — kőműves — hegesztő szakmunkásokat — komplex építőbrigádokat — kubikosbrigádokat — raktárkezelőt. Jelentkezés: Budapest XIX., Kispest METRÓVÉGÁLLOMÁSNÁL a felvételi irodán (Lakókonténerben). Gödöllő, Tessedik Sámuel út 6. V kér.. Arany János út 34., II. emelet, I bér Ziehy J. u 1. munkahelyre felújítási munkák végzésére lakatos, hegesztő szakmunkásakat, valamint magasnyomású csővezetékek, sajv- és hőálló acélok hegesztésében jártas minősített hegesztőket. Jelentkezni lehet a Gagarin Hőerőműben, a Tiszai Hőerőműben levő kirendeltségeinken vagy Miskolc Felsőszinva u. 13. sz. alatti központunkban. Szállást biztosítunk. A pásztói Építőd Szerelő és Szolgáltató Ipari Szövetkezet felvételre keres — gyakorlattal rendelkező felsőfokú végzettségű szakembert, belsőellenőri munkakörbe, Jelentkezés a szövetkezet személyzeti vezetőjénél, Jobbágyi, Felszabadulás út 101. Az Észak-dunántúli Közmfl- és Mélyépítő Vállalat felvételre keres Balassagyarmat—Érsekvadkert térségétől Balassagyarmat—Budapest útvonalra autóbuszvezetőt. Jelentkezés: személyesen vagy Írásban a vállalat központjában. Győr, Reptéri u. 2., vagy Budapest, XIII. kér.. Gyöngyösi u. 82. sz. alatti építésvezetőségünkön. Vili. 29-ig a pétervásárai áruház vas-műszaki osztályán. Engedmény egységesen: 20 százalék. Ugyanitt minta utáni értékesítés! Hűtőszekrények, televíziók, automata és félautomata mosógépek, centrifugák nagy választékban állnak rendelkezésre. Díjtalan házhoz szállítás! ÁFÉSZ Péfervé sóra 6 NOGRAD - 1981. augusztus 11., kedd r J