Nógrád. 1981. augusztus (37. évfolyam. 179-203. szám)
1981-08-09 / 186. szám
Idegenforgalom és közművelődés Tábori villanások, „gyöngyszemek" Á gyerekek, a mogyorós pele, meg az éjjeli bagoly Az információt várjuk, vagy dolgozunk? Álldogál a két gyerek az út szélén, Mátraszőlős határában. Álldogálnak sután, ■félszegen, társaiktól elhúzódva. Ám amikor megérkezik a különautóbusz, elsőnek ugranak az ajtóhoz; — Minket is tessék elvinni! Mi is szeretnénk táborozni. .. Gyors tanácskozás a kísérők között, s a két bogárszemű, '„létszámfeletti” a többi társsal együtt, boldogan igyekszik a ráróspusztai művelődési táborba, amely néhány nappal ezelőtt nyitotta m.eg kapuit, a megyében élő cigánygyerekek előtt. Tábort járni, élményeket gyűjteni mi is betoppanunk a csodálatos környezetben elterülő, jól felszerelt ifjúsági és váltótáborba. Üíravalóul sok-sok villanást, meghitt pillanatot kaptunk. Ürítsük hát ki a teli tarsolyt! ☆ Délelőtti sürgés-forgás. A nógrádmegyeri Rácz Tibit és unokatestvérét Rácz Robit az apróka rexasztal mellett találtuk. Nagy játék közben. — Nagyon jó itt. Van sok játék, nem kell szemetet hordani, takarítani, mint otthon — mondja Robi, aki harmadik osztályba jár. — Kényelmesek az ágyak és teljesen egyedül alszok. Otthon mindig rugdosnak a testvéreim... Tibi a napirendet sorolja, amelyben reggeli torna, mosakodás szobaszemle, játék és mindenféle vidámságok szerepelnek. — Nagyon finom az ebéd és repetázni is lehet — dicsekszik. Robi meg komoly arccal kijelenti; — Én legszívesebben mindig itt maradnék. Sokkal jobb, mint otthon... ☆ Elmerült arcok, ügyesen mozgó kezek és színes gyöngyök kavalkádja fogad az ebédlőben. Lányok, fiúk gyön. gyöt fűznek. Székely Éva textiltervező, a népművészet ifjú mestere irányításával. — A gyékényfonás, bábkészítés. gyöngyfűzés során bebizonyosodott, hogy rendkívül aktív, ügyes kezű gyerekekkel van dolgom. Nem csupán a manuális tevékenység érdekli őket, hanem a népművészet története, fejlődése is. Ügy érzem. ezekhez a kis lurkókhoz e foglalatosságokon keresztül lehet utat találni. Cifra gyöngysort kapunk a hajunkba. Emlékül, emlékeztetőül. ☆ Már a tavalyi művelődési táborban is részt vett a 15 éves pásztói Kutka Margit — a táborvezető, Kovács Mária véleménye szerint —, a vezetőség jobbkeze. Szereti a gyerekeket, irányítja, mozgatja őket. — Otthon mindennap fő- ^ zök a két testvéremnek. Takarítom a lakást, én látom el a családot, mert anyukám dolgozik. Nagyon jó, hogy itt nem molesztál senki. Sokat tanulunk, játszunk. Margit, ha a szülei beleegyeznek, talán elvégzi a gim- máziumot esti tagozaton, mert Marika néni gondozónőt szeretne belőle faragni. ☆ Mondják cigányul,-magyarul, szlovákul — e keverék nyelvből sokszor nehéz kibogozni, hogy mit is akarnak a tábor vendégei, a dunaszerdahelyi járásból érkezett szlovák pajtások. Viola Danisova, Rigó Renáta, Mészáros Sarolta és a többiek a nyelvi nehézségek ellenére sem vágyódnak haza. összebarátkoztak a magyar gyerekekkel. Kétszer kérnek a túrós csuszából, ismerkednek a magyar monda- és népmesevilággal. — Itt nekünk nagyon jó, mert mindenki csak velünk foglalkozik — mondja egy kislány, akinek otthon hét testvére van. ★ — A tábor célja az, hogy olyan szokásokat, készségeket alakítsunk ki a gyerekekben, amelyet a szülői ház nem tud számukra biztosítani. Értelmesek, szófogadók és határtalanul rendszeretők a gyerekeink. Hajnalban kelnek. Takarítják a -szobákat, a foglalkozásokon rendkívül aktívak, megtanulnak késsel, villával enni. Szinte észrevétlenül alakulnak át egyik napról a másikra — mondja Kovács Mária táborvezető, majd hozzáteszi, hogy mindezt csak a széles körű támogatás alapján lehetett létrehozni és a lelkes nevelői gárda segítségével. ☆ A hetven táborlakó lurkó mellé váratlan vendégek is szegődtek. Jól érzi magát a padláson a mogyorós pele, a sötétedés után, a fák közül huhúkoló éjjeli bagoly. És jól érzik magukat a sötét bőrű, csillogó szemű gyerekek, kik talán életükben először élvezik a gondtalan kikapcsolódást. A NÖGRÄD július 26-i számában Pintér Károly tollából interjút közölt Szert Sán- dornéval, a Nógrád megyei Idegenforgalmi Hivatal vezetőjével „Idegenforgalom és közművelődés” címmel. Engedtessék meg nekem, hogy ehhez az interjúhoz az érintettek nevében egy pár gondolattal megjegyzést fűzzek. Szert Sándorné úgy nyilatkozott, hogy nem kapnak elég információt megyénk közművelődési rendezvényeiről, s az ide látogató idegent, csak igen szegényes választékkal, esetleg a megyei művelődési központ rendezvényeivel — ugyanis az épületben vannak — vagy csak elvétve, a megye más kiemelt és évek óta ismétlődő rendezvényével tudják „megkínálni.” Jómagam egy idegenforgalmilag frekventált körzet — Somoskő, Salgóbánya, Eresztvény, Somoskőújfalu — közművelődési intézményeinek körzeti igazgatója vagyok. Területünkön nemcsak több ezer turista fordul meg, de az idegen- forgalmi hivatal szálláshellyel is rendelkezik'. Éppen ezért, hogy segítsük az idegenforgalmat, már harmadik éve, a nyári hónapokban, rendszeresen megrendezzük a Somoskői nyár rendezvénysorozatot, melyről első ízben 1980. március 19-én tájékoztattuk az utazási irodák vezetőit, köztük az idegenforgalmi hivatal képviselőjét is, aki időhiányra hivatkozva, rendezvényeinket nem tudta figyelembe venni. Mert úgy látszik az idegenforgalmi hivatalnak csak az a rendezvény „rendezvény”, amin rajta van az országos pecsét — lásd az interjúban megemlített megyei tájékoztatóból országosan kiemelt két rendezvény —, valamint, ha előző év novemberében szereznek róla tudomást, illetve adunk róla információt. Valahogy ez úgy néz ki, hogy a hivatal csak azt az információt fogadja el és veszi tudomásul, amit kap, de szerezni, azt már nem. A vendéglátásban sem várható a sült galamb. Mert a galambot előbb meg kell fogni, megsütni, majd feltálalni a kedves vendégeknek. Az idegen- forgalmi hivatal is keresse és. szerezze be az információt és ne csak várja! MI ADTUNK információt az idegenforgalmi hivatalnak, mert a Somoskői nyár valamennyi rendezvényére küldtünk meghívót külön az idegenforgalmi hivatalnak és külön, névre szólóan a hivatal vezetőjének is. Míg más utazási irodák vezetői rendszeres látogatói rendezvényeinknek, addig az idegenforgalmi hivatal egy esetben sem képviselte magát. Egy-egy kiállításunkra az idegenforgalmi hivatal idegenvezetője által vezetett csoportot is meginvitáltunk, amikor arra jártak. A csoport vezetője vagy mereven elzárkózott a látogatás elől, vagy valamilyen kifogással kitért invitálásunk elől. Az elmúlt évben Eresztvény- ben a Hotel Salgó éttermének teraszán zenés szombat délutánokat szerveztünk, az épület másik szárnya az idegen- forgalmi hivatalé, de ők ezt a. rendezvényt nem propagálták, míg az IBUSZ, az Express Utazási Iroda csoportot is hozott ki a délutáni koncertre. Nem tudom, mélyek voltak azok a népművelők és közművelődési intézmények, amelyek kitértek a megtisztelő felkérés elől Mi nem, mert ilyen felkérést az idegenforgalmi hivataltól nem kaptunk. Csak az Express Utazási Iroda kért egy baráti találkozót, amit meg is szerveztünk és az iroda visszajelzése szerint igen jól. Nekünk, népművelőknek és közművelődési intézményeknek igenis feladatunk a hozzánk látogató idegen igényeinek kielégítése — szűkös anyagi lehetőségeink figyelembevételével —, s az idegenforgalmi szervek megtisztelő felkérésének vagy kívánságának eleget tenni, hiszen a közművelődés a köz művelését jelenti. Ügy érzem ilyen és ehhez hasonló nyilatkozat, nemhogy közelebb hozná, de egymástól távolítja az idegenforgalmi szerveket és a közművelődés dolgozóit. Pedig nekünk, a megye gazdáinak, az idelátogató idegenek házigazdáinak legfőbb célunk, hogy a táj természeti és történelmi kincsein túl az ide látogató idegen megismerje a tájban élő és munkálkodó, alkotó embert is, részese legyen megyénk kultúrájának és elvigye hírünket más tájakra is. JÓ LENNE, ha a labda do- bálgatása helyett egymásnak nyújtanánk segítséget, alakítanánk ki szoros munkakapcsolatot, hisz megyénk, Várösühk jóhíréről, az ide látogató emberek közérzetéről van szó. Ezt kell szolgálnia az idegen- forgalmi hivatalnak ugyanúgy, mint valamennyi közművelődési intézményünknek. Azt hiszem, ehhez mi, ’ népművelők segítő kezünket nyújtanánk — ha fogadnák — s aki nem nyújtja, az nem is igazi népművelő. Mátyus Imre Kiss Mária Farkas András: Ebéd a táskából. P i I . ‘ munkás vaazeiiemt gyok A ma_ gam értelmezésében ez azt jelenti, hogy gondolataimmal igyekeztem nap mint nap hozzájárulni társadalmunk jó irányú mozgásához. Ezt azért bocsátottam előre, hogy mindazok az érdeklődők és egyben érdekeltek, akik e sorokat figyelmükre méltatják, a „kebelbeli” véleményeként olvassák, és értsenek egyet e sorokkal. Vagy szálljanak szembe az elmondottakkal, ha hamisnak érzik a gondolatmenetet. Azzal kezdeném, hogy ez a rendszer a munkások és parasztok forradalmi rezsimjé- nek tartja magát, polgárainak igen ielentős része, ha ugyan nem a többsége, viszont gyermekéből értelmiségit szeretne nevelni. Jómagam e jelenségen nem tegnap óta meditálok. Hadd nyilvánítok annyi véleményt, hogy társadalmunk e tipikus magatartásformája sajátos ötvözete a legtermészetesebb és nagyon is szocialista felemelkedési vágynak, a másik oldalról viszont a legrégimódibb magyar úr- hatnámságnak. Valamivel több mint negyedszázadnyi új rendszerrel a hátunk mögött ez még akkor sem lehetne másként, ha útközben nem botladoztunk volna a tekintetben is, hogy mik az igazi emberi értékek, a követendő példák, a társadalmi igazságosságot és kifejezni képes egvéni ambíciók. FoMatnám azzal, hogy a legcsp’-^lyebb kísérletet sem tenném e felemelkedési vágy meg- netán letörésére. EllenA szellemi munkás és az értelmiségi kezőleg: már csak azért is erősíteném, mert hiszen az évszázad vége felé közeledvén, felmérhető közelségbe kerültek azok a termelési és szolgáltatási struktúrák, amelyekben a munkamegosztás határai nem az évszázados fizikai dolgozó — szellemi munkás választóvonal mentén fognak húzódni. Részben már ma sem ott húzódnak, s minél fejlettebb egy társadalom, annál kevésbé. Minthogy ez objektív folyamat, megkönnyíti azt az erkölcsi munkát is, aminek abból kell állnia, hogy társadalmunk múltból itt rekedt úrhatnámhajlamait kiirtsuk a felemelkedési folyamét mozgató erői közül, s tisztán maradjon fenn a felismert társadalmi szükségszerűségekből táplálkozó egyéni ambíció. Mondanivalóm lényegéhez szándékosan közelítek a jövő felvillantása felől. Mert innen érezve könnyebb lesz belátnia mindenkinek, hogy a diploma, a szakképzettség, tudományban, művészetben a készség és a felkészültség bizonyos, az átlagnál magasabb szellemi tartalmú munkaelvégzés már ma sem jelenti feltétlenül azt, hogy valaki rászolgál az értelmiségi minősítésre. A jövőben mind kevésbé jelenti. Erkölcsi többletnek kell teljesértékűvé tenni a diplomát. De hogy ez mi lehet vagy minek kell lennie, azt hadd kísérlem meg ezúttal földrajzi értelemben távoli kiindulópontról megközelíteni. Foglalkozásomból következő kiváltságom volt az utóbbi esztendőkben, hogy rendszeresen megfordulhattam Indiában. Minthogy az ország politikai és gazdasági viszonyairól igyekeztem képet közvetíteni a magyar közvélemény befolyásolására, sok olyan indiaival kerültem közelebbi viszonyba is, aki hazája értelmiségéhez tartozik. Hamar észrevettem, hogy ezek az emberek önmagukat szívesen minősítik az elithez tartozónak. (Mellesleg szó szerint, mert az elit angolban is használatos kifejezés.) Amikor megkérdeztem, hogy X. miért nem szellemi foglalkozásúnak vallja magát, Y. pedig miért nem tulajdonos polgárnak vagy még egyszerűbben tőkésnek, akkor sokaktól kaptam egybehangzó választ, ami nyilván éppen ezért tipikus is, meg igaz is. Ismerőseim és barátaim azt fejtegették, hogy a nemzeti függetlenségért vívott hosszú küzdelemben magától értetődővé vált, hogy mindazok, akik az élet különböző útjain eljutottak a műveltség bizonyos magaslataira, szinte automatikusan kerültek vezető szerepbe a függetlenségi mozgalomban Gazdag brahmin családok sarjai csakúgy, nem ritkán a legdrágább, tehát oxfordi tanulmányokat követően —mint — mondjuk — érinthetetlen családból származó és a városi szakszervezeti mozgalomban előbb írni-olvasni, később Marxot olvasni is megtanuló emberek. Ez annyira így van Indiában, hogy azok az emberek, akik megismerkedésük pillanatában rájönnek, hogy ehhez a bizonyos elithez tartoznak, azonnal kötelezőnek tartják bizonyos magatartási és érintkezési szabályok betartását, ami engem mindig valami nagyon méltóságteljes szolidaritásra emlékeztet. Hangsúlyoznám, hogy így van ez olyankor is, ha két ilyen indiai közül az egyik kommunista, a másik óhitű hindu. Igaza van annak, aki erre azt mondja, hogy speciális viszonyok különleges terméke ez az elitöntudat. Annak is igaza van, aki emlékeztet azokra a nyilván meglevő osztályhatárokra eme eliten belül. amelyek a tulajdonviszonyok természetes következményei. Mégis hadd minősítem roppant erkölcsi értéknek ezt az elittudatot, amely igazolását, egyben azonban normatív szabályozóit is a műveltségből eredezteti. Körülbelül olyan módon, mintha egy magyar kisvárosban a patikustól a pedagógusokon ót az orvosokig és az agrár értelmiségig, továbbá a közigazgatás magasabb kvali- fikációjú funkcionáriusáig mindenki eleve úgy viselkedne, hogy magatartásának a mozgatórugói között mindig fellelhetők lennének a nemzet szolgálatának az elemei. Ez a követelmény a mi társadalmunkban mindazokkal szemben, akik szellemi tevékenységből élnek — képtelenség. De nem volna-e itt az ideje kialakítani egy olyan légkört a legjobbak között, amelyre viszont az volna a jellemző, hogy értelmiséginek önmaguk soraiból csak azt tekintenék, aki a hétköznapok ügyeihez is úgy közelítene, hogy magatartásából kitűnne: közügyet intéz, közszolgálatban van. Akkor is, ha őt magasabb jövedelmre törekvés nem kevésbé mozgatja, mint mindannyiunkat. Idestova számbeli fölényben lesz az iskolázottaknak az a része, mely a felszabadulást követően született és vált szellemi munkássá. Róluk már alapos okunk van úgy gondolkodni, hogy ők voltaképp a munkások és parasztok kül- .döttei az emberi tudás magasabb szféráiban. Cáfolható-e, hogy ehhez a társadalmi státushoz valamivel különb és elkötelezettebb magatartási normáknak kellene tartozniok, mint amilyenekkel manapság az esetek túlnyomó többségében találkozunk? A kérdést sietek kiegészíteni egy megjegyzéssel; nehogy bárki is úgy vélje: a vélt vagy tényleges anyagiasság elsődleges célpontú! Éppen ellenkezőleg: az emberek többsége csak bizonyos anyagi sikerek birtokában vállalkozik majd többre is, jobbra is, körülbelül azon az alapon, hogy nekem már sikerült, most már tehetek valamit a közért is. Amikor úgy vélem, hogy az értelmiséggé válás küszöbét a szellemi dolgozóknak még csak a kisebbik része lépte át, akkor azt látom, ami az egyének és a szakmai közösségek atomizálódott állapota. A begubó- zás és a tudatos beszűkülés. A kisstílű kasztszellem, mely szerint a patikus több mint az állatorvos, a mérnök inkább ember, mint a, pedagógus, a köztisztviselő az „más” — és így tovább; a falu, ä szűkebb szomszédság bevett szokásai szerint. Helot!-" 8 a le§f5bb érv w w az egyes ember mentalitásának kötelező megváltoztatása mellett éppen ez — nincs ma ebben a társadalomban olyan feladat, melyre — a tudomány nyelvén szólva — ne az lenne a jellemző, hogy interdiszciplináris. Magyarán : különböző szellemi szférák munkásainak együttes, egyrpásra támaszkodó, egymást kiegészítő és továbblendítő cselekvésre van szükségünk. Elkötelezett és előretekintő magatartásra. Az igazi értelmiséget jellemző kiállásra! Hajdn János NÓGRÁD - 1981. augusztus 9., vasárnap 7