Nógrád. 1981. augusztus (37. évfolyam. 179-203. szám)

1981-08-20 / 195. szám

„Racionális kor ez..."

KATONA JUDITj

FOHÁSZ

Beszélgetés Páskándt Gézával

r — Kdttészete, elbeszélései, tzinmüvei, tanulmányai, még ha játékosak is, mint a Sárikon anyós című elbeszélő költeménye, magukon viselik a szándékot, a történet, a helyzet, egy jelenség, egy fogalom, vagy gondolat értelmezését. Ezért azt is mondhatnánk, hogy önértelmező Író. Miért van ez? Az értelmezés kényszere hajtotta akkor is, amikor tizenhat éves korában Szatmáron újságírónak állt?

— Újságíró azért lettem, mert anyám nagyon szeretett

olvasni, ráadásul három nagybátyám nyomdász volt. Valószínűleg az is közrejátszott abban, hogy a sajtó felé tájékozódtam, hogy egyetlen gyerekként a barátságok és a közösség keresése nálam hangsúlyozottabban jelentkezett, mint másoknál. A szatmári lapnál 1949-ben egy nyáron és fél őszön voltam, majd Bukarestbe kerültem egy ifjúsági laphoz, ahol évekig dolgoztam, miközben még mindig gimnáziumba jártam. Majd Kolozsvárra kerültem, ott fejeztem be a gimnáziumot és kezdtem meg egyetemi éveimet a Bolyai tudományegyetemen. Később több évi kényszerű hallgatás után az Utunk nevű irodalmi folyóiratnál, ezt követően pedig a Kriterion kiadó főlektoraként dolgoztam. Alkothattam is, amit két irodalmi díjjal jutalmaztak. 1973-ban Magyarországra költöztem, azóta a Kortársnál dolgozom rovatvezetőként. József Atti- la-dijat kaptam, a Magyar Írók Szövetsége választmányának tagja vagyok.

Az elmondottakból kitűnik,' hogy az életem bővelkedett sorsfordulókban. Annak azonban, hogy mint mondja, „értelmező” író vagyok, mégsem ez az oka, hanem elsősorban az, hogy korunk mindent meg akar magyarázni. Racionális kor ez, ha mást nem talál, még a misztikus érveket is előveszi —, hiszen az is magyarázati Itt Kelet- Európábán ennek a magyarázó korszaknak másik vetü- lete is jelentkezett, az önmagyarázat. Magyarnak, lengyelnek, csehnek, szlováknak, románnak, németnek egyaránt volt mit magyarázni..;

— Olyan fogalmakat is értelmezni kell, amiket mindenki használ.

— Ennek két oka van. Az egyik történelmi. Közép- és

Délkelet-Európa tájain a humanizmus, a reneszánsz, a reformáció mind sajátos világmagyarázatot, hitmagyarázatot hozott a nemzet szellemi életébe. Módosult általuk az istenkép, az autonóm — bennszülött — nemzeti kultúrához és az egyetemeshez

való viszony. Ezeken a mi tájainkon rászorultunk az európai kultúrához való asszimilációra, a saját hagyományainkhoz hajlítottuk a kapott eszméket, fogalmakat, egyebek közt azzal, hogy az írók értelmezték azokat a műveikkel. Ilyen értelemben az értelmező irodalom kapcsán, gondolom, nyugodtan beszélhetünk a racionalizmus sajátos kelet-, illetve délkeleteurópai újkori változatáról. Egyfajta enciklopédizmusról.

A másik ok személyes, az én nemzedékem által megélt történelmi helyzetekre vezethető vissza. Magam is nemegyszer szorultam rá, hogy magyarázzam a „bizonyítványomat", vagyis, hogy a félreértések elkerülése végett magyarázzam magamat. De mint tudjuk, minden rossz hasznot is hoz, azt is tudjuk, hogy a magas sarkú férficipő divatját valamelyik bicegő olasz herceg találta ki, hogy leplezze a sántaságát, igyekeztünk tehát mi Írók is a szükségből-kényszerből erényt kovácsolni: értelmezni kezdtük magunkat, a bennünket befolyásoló társadalmi és egyéb jelenségeket. Megtanultunk érvelni a műveinkkel! Ez kétségtelenül: haszon.

— A nagyregényt kivéve minden műfajban otthonos.

— Egyik oka ennek is történelmi, amikor ugyanis én felnőttem, a változások korát éltük, s ilyenkor az ember rákényszerül, hogy sokoldalú legyen. A szegény emberek közt sok az ezermester.

— Nem nézték ezt a tokmű fa jús ág ot némelyek gyanakvással?

— De igen. Kezdetben akadt, aki arra gondolt, az illető semmiben sem biztos, egyszerre több vasat tart a tűzben. Én azonban úgy gondolom, az alkotónak mindig a kezében levő anyag természetét, sugallatát keQ meghallania és aszerint kell megválasztania a műfajt. Agyagból nem tudok monumentális lovasszobrot csinálni, mert az agyag más. Amellett a kisebbségi lét is ösztönzött a sokoldalúságra.

— Eddig tizennyolc könyve jelent meg, bemutatott, illetve újrajátszott színdarabjainak száma huszonnégy. Színműveiben, költészetében, elbeszéléseiben, de tanulmányaiban sem ritkák a szatirikus helyzetek, figurák, gondolatfelvetések. A butaságból és az életidegen bölcsességből következő emberi, sőt közösségi kényszerpályák gyakran művekké válnak az ön műhelyében. Groteszk a mi életünk?

— A magyar groteszk a

magyar népköltészetben, a tréfás versekkel, mondókák- kal kezdődik, s irodalmunkban is van hagyománya.

— Főképp színdarabjaiban a mondandó kifejtésére gyakran választ történelmi témát.

— Voltaképpen minden igazán jó mű, történelmi témát dolgoz fel. Hogy én sokszor választok történetet, helyzetet, eseményt, életpályát, hősöket régmúlt korokból, annak oka az, hogy még a legnyugodtabb jelen is eléggé áttekinthetetlen, megragadhatatlan a benne élő ember számára. Egy letisztult kor eligazítja a mai olvasót, nézőt, sőt írót — analógiás alapon. A témaválasztásba olykor persze belejátszik az is, hogy a múltban játszódó történetek kevesebbekben váltanak ki érzékenységet.

— Műveiből „kilóg” a műveltsége. Legfeltűnőbben talán a költészetében. Nem fél attól, hogy ezzel elriasztja az olvasóit?

— Egyáltalán nem. A költészet mindig provokatív; még egy lírai idill is az, hiszen azt a fajta egyensúlyt, amit ábrázol, soha nem lehet az életben elérni. Túloz az idill is, de épp ezáltal kivált belőlem valamit, az idilli állapot utáni vágyat. Az embert elsősorban az érdekli, ami hiányzik, bármily kis mértékben. A műveltséggel is így vagyok. A szerző műveltsége, még ha fölingerli is az

olvasót, ezzel szerintem hasznosan provokálja, mert hiányát érzi a műveltségnek. Semmi más nincs ebben a kihívásban, mint a bennem lappangó érzelmek, gondolatok másokban való előhívása, ugyanúgy, ahogyan a filmen hívjuk elő a képet

— Kezdem sejteni, miért ír olyan nagy kedvvel esszéket.

— Azért, mert híve vagyok a zseniális dilettantizmusnak! Egyszer az esszét úgy határoztam meg — lám, megint értelmezek! —, hogy ez az a műfaj, amelyben vagy a tudós lép föl, mint dilettáns irodalmár, vagy a költő lép föl dilettáns tudósként. Ennek ellenére, vagy éppen ettől az esszét csodálatos műfajnak tartom. Azért is szeretem az esszét, mert az ember született demokratikus érzéke megkívánja, hogy olyan dolgokról is gondolkozzék, esetleg bele is szóljon olyan dolgokba, amikhez az akadémikusok szerint nem ért.

— Film; tévé- és rádiójáték, vers, színdarab, elbeszélés, tanulmány, sőt, bűnügyi történet mind termett már az

íróasztalán. A nagyregény valahogy hiányzik...

— A regény kéri a legnagyobb visszavonultságot. A világtól való elzárkózást. Bár nyakamban érzem már az ötvenedik évet — 1933-ban születtem —, sokkal inkább társas lény vagyok, semhogy egy regénybe beletemetkezhetnék. Erre egyelőre nem lennék képes.

Gulay István

Hazalátogatás előtt

Szobájába bementem (ahogy volt úgy maradi pedig két éve lassan)

Ijdttfffn hoffy fészkű a székek szőnyegek A szekrényben a könyvek a képek a falon s a mennyezetről újra mint akkor hullni kezd a festék néhol apró lemezkéket találni a padlón s asztalon A tárgyak készülődnek a tárgyak azt szeretnék hogy majd ha nemsokára közéjük lép megint: hogy úgy érezze: röpke percekre ugrott át egy barátnőjéhez itt a szomszédban és hogy onnét jött vissza csak vagy éppen bevásárolni volt s a városból tért haza

Csorba Győző

Mi úgy aludtunk este, hogy 1

párnánk alatt lapult a száraz

kenyérhéj, édes jóízű

s áldottuk érte anyánkat,

mert míg szelte, szétosztotta, halvány

tört arcán mindig volt derű.

A mindennapi kenyerünket Italunkat, eledelünket add meg, uram, a mai napra.

Szép fiainkat növeszd nagyra, add, hogy láthassuk tiszta arcuk, szemeik madársuhanását, párolgó vacsorák fölött a kedvük s ha a munkát kezünkből kiejtjük, adj erőt hű simogatásra.

Holnapunkért igaz fohászra, hisz küzdelmes sorsunkat beérték; biztos oltalmat adj nekik, békét.

Németh Miklós metszete

Darvas József:

ARATÄ

(Részlet az író Vizkereszttől Szilveszterig című regényéből)

P

éter-Pál napján kezdtük az aratást. Az árpa már teljesen beérett. A búza kicsit még tejes volt, de a gyökere már megszakadt a rekkenő száraz melegben. Mire végzünk az árpával, azt is lehet vigan kezdeni. Nem baj, ha kicsit nedves is. Inkább a keresztben érjen be teljesen, minthogy elfolyjon az utója.

Ketten arattunk a feleségemmel. Én kaszáltam, ő szedte a markot. Kicsit nehezen mozgott már a hasától, nehezére esett a hajladozás. Azért bírta, nem panaszkodott egy szóval se. Igaz, én se siettem túlságosan, hogy győzze. Így kettesben nem is arattunk volna le egy hónapon belül. Rajtunk kívül még két kasza vágta. Azok holdszámra arattak, ötven kilóért fogadta föl őket a gazda.

Napközben sűrűn kijött megnézni, hogy haladunk.

— Gyorsabban is rángathatnád azt a kaszát — mondta nekem. — Így nem lesz egy hold se naponta.

— Nehéz mán a Julis. Más marokszedő kéne. Haladnék én előtte, akár a szél, csak győzné szedni.

Erre nem szólt semmit. Tudtam, úgyse fogad föl mást. Inkább elnézi a lassú munkát, mint külön fizesse, amikor van szolgáló.

A másik két emberrel se volt megelégedve.

— Kicsírázik a lábán, ha

így megy! — kiabált rájuk.

Azt meg kell hagyni, volt valami igazsága, mert csakugyan lassan mozogtak az emberek. De nem is csoda, egyik se volt már valami fiatal. Egyikük méghozzá rokkant is. A vállába kapott golyót a háborúban. Azt szokta még most is fájlalni.

— Megérzi még mindig az egész napi kaszálást — szokta mondogatni. Az is baj volt náluk, hogy borzasztó hitványul táplálkoztak. Früslök- re, ebédre mindig együtt ültünk ie a keresztek alján. Reggel kenyeret ettek vöröshagymával. Délben hozott nekik az asszony valami kis levest. De mi az a lötty ilyen melegben? Fél óra alatt kiizzadja az ember és alig kezdi meg a munkát, már üres is a has. Csak éppen mondhatja, hogy evett.

— Szalonnát kellene fogyasztani maguknak — mondtam. — Sokat. Attól van erő. Így kidűlnek pár nap alatt.

— Azt ám. Könnyű azt mondani, de nehéz megtenni, ha nincs. Vágni nem vágtunk, venni meg nem tudunk,

mert nincs hozzá tehetség. Drága az nekünk, akár az arany.

A mi szalonnánkból adtunk nekik néha egy-egy darabot. Sokat nem lehetett, mert nekünk is ugyan kimérték. Any- nyiból azért jó volt, hogy nekünk elég rendes volt a kosztunk. Mindennap volt valami hús, ha avas is. Néha még csirke is került.

Az emberek közül az egyiket ismertem úgy hírből. Tavasz elején sokat susogtak róla a faluban. Azt beszélték — nekem anyám mondta el egy vasárnap, mikor hazamentem tisztálkodni —, hogy az a tizenhat éves lánya, aki olyan hirtelen halt meg március elején, talán a saját testvérétől lett volna terhes. Nem tudom, hogy mi igaz belőle Én nem mernék, rá mérget venni, de • lehetséges Ügy mondták, akik közelebbi ismeretségben voltak velük, hogy sok gyerek van és egymás mellett szoktak éjjelenként feküdni a földön. így történhetett volna meg tán az a dolog. Az anyja próbált vele valamit csinálni lúdtollal, meg ilyesmivel és attól pusztult el. Anyám ezt csak úgy súgva mondta nekem és olyan biztosan, mintha saját szemeivel látta volna az egészet. Kezdetétől a végéig. Még egyszer mondom, hogy én nem tudom, igaz-e? Lehetséges, mert ilyen dolgok szoktak itt előfordulni. Még furcsábbak is. Könyvben se írnak olyanokat. Legtöbbször persze csák egymás között susognak az emberek. Hangosan egy se meri fölpanaszolni. Ahol ennyien élnek kis lyukakban összezsúfolva, mint a disznók az ólba és egymás mellett hencseregnek, szalma derékaljon a földön, bizony nem lehet csodálkozni, ha állattá lesznek az emberek maguk is.

Most egyik fia szedte utána a markot. A másik embernek lány volt a marokverője. Fiatal volt mind a kettő Mindjárt észrevettem rajtuk. hogy nem sokat csinálhatták még ezt a munkát, mert látnivaló ügyetlenül ek- lendeztek a kukával és elmaradoztak fél rendekkel.

— Nyilván nem lesz meg a hold se estig — mondták nagy búsan, hogy leültünk ebédelni, a kereszt hűvösébe. — Rossz napszám ez így.

— Mikor lesz itt a csép- lés? — érdeklődtek tőlem, mint bennfentes embertől.

— Még learatva is sokára lesz. Miért kérdezik?

— Jó lenne minél előbb. Köllene a búza. Most is a kölcsönt esszük már.

— A géptől vihetjük egyenesen az adósságba. A padlásra egy szem alig kerül belőle.

— Csak keresnek valamit a gépnél is.

— Az kevés kitelelnl. Még gépet is csak kapjunk.

Hát tényleg nem sok, amit ott tudnak keresni. A legtöbb családnak itt már tél utóján nincsen kenyere. Ami keveset tavasszal-nyáron

megkeresnek, nem elég egész évre. Még húzza őket az adósság is. Mert mindnek van. A tavaszi hónapokban hitelre vesznek mindent. Sót, paprikát. ecetet. Azt meg kell adni, akárhogyan is, mert legközelebb nem kapnak.

olyan jól tudom; mint ők. Hogy nincs egy lepedő, ágyciha az ágyon, van egy kis összeko- pasztott tollúk, de nem tudják vánkosnak, dunyhának megcsinálni, mert nincs vászon. Kiszolgált kabátokkal takaróznak. Én is ezt csináltam egész életemben. De mikor igy más szájából hallottam elmondani, rosszabbnak láttam. A maga nyomorúságát megszokja az ember. Lassan el se tudja képzelni, hogy másképpen is lehetne. Csak, ha nagyon üres a has, akkor kezd gondolkozni.

M

ink Julissal ezek mellett egész előkelőek voltunk. Igaz, egész napunk a gazdáé, de legalább egyelőre arról nem kell gondoskodni, hogy mi lesz holnap? Mit ér az ember a szabadságával, ha nincs hozzá egy darab kenyere? Azért, mikor fölkeltünk az evéstől,’ mind a ketten nagyon csöndesek voltunk. Mert egyszer mink is megöregszünk és akkor mi lesz? Ki gondol velünk?

— Nekünk nem kell any- nyi gyerek — mondta Julis, ahogy már jól bent voltunk a renddel.

— Iszen éppen jól kezdtük — mondtam és ezen önkéntelenül is elnevettük magunEzeket a panaszokat így rendre mindenkinek elmondják. Nekem is. Pedig éppen kát.

j NÓGRÁD - 1981. augusztus 20., csütörtök 9