Nógrád. 1981. augusztus (37. évfolyam. 179-203. szám)
1981-08-20 / 195. szám
/ számvetés ünnepe A _ ünnepek az évezredekben egymásra rakódnak. A győzelmes új vallások, új hitek megőrzik a régiből legalább a megszokott ünnepi napokat, s azokat töltik új tartalommal. így vette át a kereszténység a pogány ünnepeket, elkeresztelve a saját mitológiája szerint. De az újabb idők sem változtattak' a régi szokásokon. Az én nemzedékem ünnepelte már augusztus húszadikán első királyunk emlékére szent István napját... Ünnepeltük az aratás-betakarítás vége, az új kenyér ünnepét is... s ha végül tartósan és hivatalosan az épülő szocializmus alkotmánya létrehozását és későbbi módosítását ünnepeljük is, az augusztus húsz megtartott valamit és folytat is* valamit a régebbi ünnepek maradványaiból. Annál könnyebben, mert ha államunk alaptörvényét, az alkotmányt ünnepeljük, azt úgy tehetjük, hogy nem csak az országgyűlés által megteremtett legfőbb jogi vívmányunkat ünnepéljük, hanem népünk munkájának eredményeit is. Hiszen az új kenyér ma is ünneplésre méltó fordulója az esztendőnek... vagy még ha sokan, különösen az idősebbek, az első királyra emlékeznek is elsősorban, benne és általa az egész történelemre, népünk oly’ fontos és megható rugalmasságára, alkalmazkodó-, alakulókészségére, hogy megtalálja helyét és életlehetőségét a világ mindig változó viszonyai között. A népvándorlás nomád pásztorkodásától a keresztény Európa feudális világába illeszkedés nem mehetett kevés nehézséggel... S azóta megannyi alkalmazkodás... háborúkhoz, hódítókhoz, világáramlatokhoz. A történelem mai pillanatában azonban nem csak alkalmazkodni szeretnénk a világ születő, új, szocialista formájához. hanem egyben sokat szenvedett-bűnhődött népünk számára megmaradása és megerősödése feltételeit, legalkalmasabb kereteit is meg akarjuk teremteni. Micsoda hatalmas vállalkozás... egy nép kialakítja a termelés új módját, kialakítja a saját életigényeinek megfelelő szocialista termelési viszonyokat, megalkotja és éli az új körülményekhez igazodó életmódot. Az .ünnepek egymásra rétegződése történelmileg ebből a szempontból különösen hasznos. Az új a régi által is dúsul, gazdagul. Hiszen az a tudatossá érett tapasztalat, hogy az elmúlt évszázadokban képesek voltunk hatalmas változásokra és alkalmazkodásra, miközben megőriztük önmagunkat, létünket és életformánk lényegét, ez a, tapasztalat erőt adhat, segíthet a történelem időszerű, új feladatainak elvégzéséhez. Nem elméleti absztrakció és nem jogi formula hát számunkra a szocialista alkotmány, hanem törvénye és rendje állam- és társadalomalakító tevékenységünknek. Az egész nép tevékenységének. Biztosan javítunk — mint ahogyan javítottunk már — rajta; de léte indokolja, hogy soha egy pillanatra se feléjt- kezzünk el, s időnként — évenként — ünnepi módon is megemlékezzünk róla. Mert ha az alkotmányra emlékszünk, arra emlékezünk, hogy minden tettünk egy megfontolt és tudatos cselekvésláncba áll össze. A történelem és társadalom teremtésének tervszerű, állhatatos, fáradhatatlan folyamatába. Az ünnep pedig magának ennek az összetartó, felemelő, továbbvivő tudatnak az ünnepe. De egyben ünnepe mindannak az országépítő munkának is, amelyet ez a közös tudat kormányoz. Nem a nagy hozsannák és parádék ünnepe ez... talán inkább az újkenyér-ünnep maradványaként is — a számbavételé. Mit termeltünk? Mit teremtettünk1? Milyen utat jártunk be? Mit hogyan folytassunk? Mit és miként változtassunk? Talán legjobban illik hozzá a számba vevő nyugodt meditáció. A gondolkodás, a töprengés a múltak tapasztalatain, jelen harcain, jövendő utak formálásán. Jártamban-keltemben az országban fóliasátrakat láttam. Néhány év alatt félelmetesen elszaporodtak. Akadt falu- vagy városszéle az úton vagy vasútvonalak mellett, ahol szinte minden ház udvarán ott világít a kertészkultúrának, a föld és a munkaerő jobb hasznosításának ez az új jelképe. íme bizonyság, ezt az országot az új iránt fogékony, szorgalmas emberek lakják, ök építik ezt a rengeteg új házat, rakják tele tévéantennákkal, állítanak az udvarra autókat, nevelik a palántákat. Itt-ott, már magukhoz térve, emberpalántákat is. Aimil«7f II« húsz. Állj meg egy pillanatra, te- RUtjU&XIU) kints szét, vizsgáld meg a fegyveredet, szerszámodat, ellenőrizd. Egy jóízű sóhajtás, nekifohász- kodás a további munkának. Tudjuk, hogy mit cselekszünk. Molnár Zoltán Németh Miklós metszete. Földünk — fentről 1977-ben, az első Landsat mesterséges holdakkal kezdődött a hidrológiai, geológiai, mezőgazdasági, tengerbiológiai stb. erőforrások felmérése. Az 1978-ig alkalmazott Landsat mesterséges holdak optikái két, egymástól 4b m- re levő tárgyat tudtak megkülönböztetni, természetesen az eredmények ma már jobbak. A világon ma 400 tudományos intézmény és szervezet foglalkozik a földi erőforrásokat felmérő mesterséges holdak mérési eredményeinek feldolgozásával és hasznosításával. Bolíviában pl. egy 1000 négyzetkilométer felületű sóstó medrét fedezték fel “az Andokban. A felfedezés nyomén már igen nagy mennyiségű sót termeltek ki itt. A Landsat- család is bővült, és 1983-ban a franciák is útjára indítják SPOT nevű kutatóholdjukat. Köviéknél Balassagyarmaton Mit tehet az osztriga ? Kövi Pál az Erdélyi lakomáról Az édesanyák olyan, , csak általuk ismert ízekkel is üzennek a védőszárnyuk alól kiröppent fiáknak, amelyek őket újra a soha vissza nem térő gyermekkor álomi tájaira röpítik. Miután tisztában vannak e hatalmukkal, élnek vele. és igazuk van. Olyan hatalom ez, amelyet óvnunk kell s kívánjuk, sohase lenne vége. Az édesanyák őrizgetik idősödve, magányukban is a titkot, amellyel a mindenkor kedves étek — nálunk otthon, az Alpokalján ünnepi 'alkalomra például a hatlapú, ez az egyszerű, de finom sütemény — készül, akár a kincset. Az is. Az édesanyáknak mindig igazuk van. Csak ne múlnának el soha az ízek, amik összekötik a családot, a közösséget, egy táj népét, ugyanakkor meg is különböztetnek bennünket egymástól, az egyformaság ellen hatnak, egyéniségünk őrzésében segítenek. özvegy Kövi Pálné, az idén 83. évében levő, kicsit már szívével bajlódó Kövi néni réteseit egész Balassagyarmat ismeri. Ki tudná megmondani, hány lakodalomba hívták, még nem is olyan régen is. Ülünk a takaros kis ház teraszán, 1918 óta élt itt a Kistábornok utcában — most Áchim András utca 32. szám alatt —, az asztalon vázában dáliák. Az udvaron fenyők, nyírfák, tearózsa. Egypár almafa is kókadozik az augusztusi kánikulában. Nemrég járt itthon kisebbik fia, a világhírű borszakértő és konyhaművész, Kövi Pál New Yorkból. Kövi Pál Erdélyi lakoma című könyvét 1980-ban Bukarestben jelentette meg a Kriterion Könyvkiadó. Magyarországon mostanában fogyott el pillanatok alatt 51 800 példányban. írója a budapesti Hotel Duna Intercontinentalban július 7-én rendezett fogadáson mutatta be a hazai közönségnek ezt a ragyogó stílusban írt könyvet, amely — hír szerint — a Helikon kiadásában, javított és bővített díszkiadásban Magyarországon is megjelenik. Az édesanyával, fia 306 receptet tartalmazó könyvéről váltunk szót. — Szemüveg nélkül olvasok, de feszíti a fejemet, rögtön abba kell hagyni az olvasást — mondja. — Amikor itthon volt, mákos rétest sütöttem, az a kedvence, az unokátnnak pedig a diósmeggyes. Kolozsvári akadé- mista korában éveken át hetenként mákos rétest kellett küldenem neki. Később már diáktársai mentek a postára, a csomagért. Dobálták a levegőbe, kiabálva, itt a mákos, itt a mákos. Néha kicsit szégyelltem, talán azt hiszik, mást nem is tudok sütni. Ezért egyszer pozsonyi kiflit küldtem, de jött a levél, csak mákos rétes kell. Kövi Pál könyvének egyik legköltőibb fejezetében Anyám kovásza cím alatt írja: Énnekem Anyám kenyere él az emlékezetemben tökéletes elevenséggel. A kenyér fontos helyet foglalt el életünkben. Megszegésének szertartása Anyám kiváltsága volt...” Azután arról szól, hogy hajdan minden családnak megvolt a maga kovásza, ami a kenyér lelke. De több is annál. A család összetartó ereje, még emlékként is. — Azelőtt a Nagy tábornok utcában otthon sütöttem kenyeret — mondja Kövi néni. — Itt, ha jól emlékszem, 1954-ben dagasztottam utoljára, a Jakab péknél sütötték ki. Erre a kenyérre emlékezik hát Kövi Pál, akinek éttermét világhírességek hosszú sora dicséri, hogy csak néhányat említsek közülük, Ingrid Bergman, Gloria Swanson, Arthur Rubintsein, Art Buchwald, Olivia Newton- John, Alex Haley, Nancy M. Kissinger, Philippe de Rothschild, Lord Snowdon, Gerad R. Ford, Jacqueline Onassis, Joseph Heller, John Travolta, Michael Korda, Sir Laurence Olivier és így tovább, amint az étterem katalógusába bejegyzett elismerő sorokat olvasom. Tegyük föl a kérdést Hajdú Győzővel, az Igaz Szó fő- szerkesztőjével: „Miként került terített asztalunkhoz Észak-Amerika talán legpompásabb vendéglőjének, a New York-i The Four Seasons-nek a vezetője? Ki is tulajdonképpen a mi Erdélyi lakománk: e krúdysan nosztalgikus és mégis meglepően új összeállításban jelentkező gasztronómiai kötetünk megálmodója és megvalósítója — Kövi Pál?" (A Négy Évszak elnevezésű étterem Manhat- tan’-ben, a Park Avenuén-n a Seagram Buildingben található, benne például a világ legnagyobb méretű, 1919- ben festett Picasso képével, pincéjében félezerfajta borral.) Kövi Pál 1924-ben született Balassagyarmaton, ahol az elemi iskolát és a gimnáziumot végezte. A mezőgazda- sági akadémiát 1942-ben Kolozsvárott kezdte, s 1946-ban Keszthelyen fejezte be. Később tehetséges futballistaként Olaszországban játszotta Novara, Róma, Nápoly, Bari csapataiban 1951-ig. Utána Amerikába ment, tagja volt az amerikai válogatottnak, pincérkedet.t tanult, itt is főiskolai végzettséget szerzett. Margittal Tamással együtt 1973-tól vezeti a The Four Seasons-t. Hallgatom az Ipoly-parti kis városban, amit magnetofonba mondott hajdani iskolatársának július 10-én: — Nagyapám parasztgazda, apám vasutas volt. Körülbelül úgy érzem, hogy nekem volt a legboldogabb gyermekkorom a világon. Nem voltunk szegények, nem voltunk gazdagok, de nekem úgy tűnt, hogy mindenem megvan, amire szükségem van, pedig még biciklim se volt, a Lut- her-körben lehetett biciklizni tíz fillérért... Elég korán elkezdtem futballozni, 1947-ben meglátott Pesten a torinói csapat trénere, gondoltam, elmegyek. Sajnos, a visszatérésből nem lett semmi. Olaszországban jártam egy nyári egyetemre, ahol irodalmat és közgazdaságtant tanultam. Amerigo Tóttal ott ismerkedtem meg, azóta is nagyon szoros a kapcsolat közöttünk. Ö gyakran jár Amerikában, nálam lakik és nagyon kedves történetei' vannak... Az Erdélyi lakomának hosz-; szú a története. — Régóta hordozom magamban. Szeretnék visszaadni valamit ennek az országnak. Elsősorban azért csináltam meg, mert tudom, ha én nem teszem, tíz-tizenöt év múlva teljesen elveszett volna mindaz, ami benne van. A könyv kulturális és történelmi háttere nagyon fontos,' mert ezt kellett megmutatni, ezt a múltat, a gyönyörű pár száz évet. Mi a története a kovászának? — A kovász története nagyon személyes és nagyon- nagyon régen a fejemben van. Én hiszek az egyéniségben és hiszek a családban.’ Hiszek osztrigakagyló teóriámban. Az osztriga reggel felkel, ahogy kivilágosodik a tengerparton, körülmegy, ösz- szeszedi az elemózsiáját. Amikor a nap lemegy, kiül egy kicsit, aztán bezárul és szundikál. Az osztriga nem tehet semmit a tenger tisztaságáról, piszkosságáról, melegségéről, hidegségéről, nem szavaz, adóról sem tehet semmit, a háborúról sem. Sem-- miről sem tehet az osztriga! Csak egy kötelessége van) hogy azt az osztrigakagylót! amiben ő él, boldoggá tegye... Ez minden. Ez a me-’ gye, ez az ország, ez a földkerekség, ez az univerzum,1 ez a világközösség, ez az osztrigakagyló. És én ebben hiszek... A boldogság is ra-’ gályos. Bárcsak olyan könnyen elkaphatnánk ezt is, mint any- nyi más betegséget! Tóth Elemér **-*-*- - »»**■**** *** *"»*•* ****** *-♦■*-* * » »» It*-»»-»***»*-»*-****-***»»*»»*»***»»***»*» ft»***» AA A**-*-** ******* *+*+++****1 H ogy a zene és a tánc közelebb hozza egymáshoz az embereket, azt sem Gyetván, sem Mi- hálygergén nem kell bizonygatni. Szeretnek is táncolni a szlovák kisvárosban éppúgy mint az Ipoly-parti községben. És nemcsak szeretnek, de tudnak is táncolni! Mindkét település néptáncegyüttese szerzett már nem egy elismerést hazájában. A mihálygergei Ipoly nép- táncegyüttesről ötéves fennállása alkalmából emlékeztünk meg a közelmúltban. A gyetvai Pod Polanyec tánc- együttesről lapunk hasábjain eleddig nemigen esett szó bővebben, jóllehet — az amatőrmozgalom megbecsültsége révén — ők ismertebbek hazájukban, mint nálunk az „Ipoly”. Azért a figyelmes újságolvasó találkozhatott a gyetvai -táncegyüttes nevével az augusztus 2-i bánki nemzetiségi találkozóról írott tudósításban. sőt néhány nappal korábban egy „Szlovák napok Mihálygergén” című híradásban is. A „szlovák napodnak ugyanis ők voltak a vendégei augusztus elsején. (Másnap ők is, és az Ipoly táncegyüttes is fellépett a Bánki tó víziszínpadán.) A mihálygergei kezdeménye- zes természetesen nem akart Meghívás Mihálygergére kimerül a kincs... gyetvai folklóré Tánccal írott történet Családi találkozó — zsúfolt nézőtér előtt konkurrálni a bánki rendezvénnyel, de azért nemzetiségi találkozó volt ez is. És mert a két táncegyüttes már máskor is vendégeskedett egymás székhelyén, nyugodtan nevezhetnénk barátinak is a találkozót. Csakhogy riportunk címe még ennél is bensőségesebb kapcsolatra utal — és így igaz. Ezúttal a már mihálygergei közös fellépés egyúttal családi találkozó is volt. Hogy miért? Nos, mert a találkozó házigazdájának, a mihálygergei művelődési ház igazgatójának és az Ipoly néptáncegyüttes vezetőjének a neve: dr. Egyed Ferdinánd.< A gyetvai Pod Polanyec tánc- együttes vezetőjének neve pedig: Ruzsenka Baranekova Egyedova... — Három évvel ezelőtt Besztercebányán megkértek, vállaljam el egy Csehszlovákiában turnézó Nógrád megyei táncegyüttes kísérését. Elég jól beszélek magyarul, és magam is tánccsoportvezető vagyok, szívesen tettem eleget a kérésnek, és nemcsak elkísértem, de meg is hívtam Gyet- vára a hírből már ismert mihálygergei tánccsoportot — emlékezik vissza az első találkozás előzményeire Ruzsenka Baranekova. Férje, aki főállásban a Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár jogtanácsosa — nem késik a megjegyzéssel. — Bár nagyon jól éreztük magunkat Gyetván, és a fellépésünk is jól sikerült, én akkor két szót ha váltottam Ruzsenkával. Tudom, hihetetlenül hangzik, de akkor kifejezetten antipatikusnak találtam. — A táncegyüttesek tagjai azonban szerencsére összemelegedtek és ennek, no meg a gyetvai közönség kívánságának köszönhető, hogy a kapcsolat továbbra is megmaradt. A következő évben — 1979- ben — az „Ipoly” ismét felAugusztus elsején — szombaton este — Mihálygergén is a táncdalfesztivál elődöntőjét sugározták a televíziókészülékek. Egy ilyen kihívás elől alighanem a legtöbb nép- „ művelő megfutamodott vollépett nálunk, de ekkor már ként Ruzsenka Baranekova is na. Mihálygergén azonban — mi is viszonoztuk a látogatást, dolgozik. A Pod Poranyecből nem akartam hinni a szememjól azonban nem lehet „kiöregedMindkét előadás nagyon sikerült. nek zsúfolt nézőtér előtt — Tavaly csak mi voltunk is sokan tagjai maradnak. ni”, az iskola elvégzése után lépett színpadra a Pod PolaGyetván — veszi át a szót is- __ m ét dr. Egyed Ferdinánd — lépésük volt Es ez volt az az alkalom. ., legkülönbözőbb hogy is mondjam... Szóval kívfii felléptek Eddig összesen 180 (!) fel- Csehszlovákia nyec táncegyüttes. Aztán később már nem csodálkoztam a telt házon. Hiszen a mihály- toíepülésein gergeiek „biztosra jöttek”. Bulgáriában, A gyetvai tánccsoport ezmég ^múlt ^év augusztusában Romániában és Magyarorszá- úttal is fergeteges — „aranygon. Gyakori szereplői a cseh- nyal minősíthető” — műsort összeházasodtunk. Azóta vál __ _____ t akozva látogatjuk meg egy- fzi0vák televíziónak is. Az adott. Ami pedig a táncszá- mast^a hét végeken, mert országos amatőr néptáncfesz- mok koreográfiáját illeti, egyelőre egyikünk sem tud le- tiválon háromszor kaptak azokban nemcsak a tehetség, mondani saját csoportjáról. bronz minősítést, amelyből ta- de a szellemesség, kifogyha________________ valy ezüst lett, és idén már tatlan ötletesség jelei is a z arany fokozatért szeretnék megmutatkoztak. Ruzsenka azért valamivel ropni a táncot. Repertoárjuk Utolsó műsorszámként a jobb helyzétben van. Ha még- elsősorban Gyetva környéki Pod Polanyec és az Ipoly tánc- is „igent mondana az erő- táncokból áll. Ruzsenka sze- együttes tagjai közösen rop- sebb nemnek”, Jozef Kulisi- rint, amíg Jozef Kulisijak tak egy csárdást. De a mijak. a Pod Poranyec koreográ- — akit a legfiatalabb, de már- hálygergei kultúrházban még fusának személyében jó ke- is. egyik legtehetségesebb ko- egyszer felhangzott a vas- zekben tudhatná a csoportot, reográfusnak tartanak Cseh- taps. Mikor a két táncegyütA félszáz tagot , számláló Szlovákiában — az együttes tes vezetője — régi szokás sze- Pod Polanyec táncegyüttes koreográfusa marad, addig rint — megajándékozta egy- egyébként 1975-ben alakult, nem kell attól tartani, hogy mást... Pintér Károly Tulajdonképpen annak a középiskolának a tánccsoportja, ahol kulturális nevelőtanárNÓGRÁD - 1981. augusztus 20., csütörtök J
