Nógrád. 1981. július (37. évfolyam. 152-178. szám)
1981-07-14 / 163. szám
Vakáció — chákmódra A nyár folyamán sok tanulót foglalkoztat a szécsényi II. Rákóczi Termelőszövetkezet. A diákok többsége a szüreti munkákban segít A hollókői határban a fiatalok málnát szüretelnek. Az itt keresett pénz jól jön a nyaralásra, kirándulásokra. Címer Erzsébet — a balassagyarmati Szántó Kovács János Szakközépiskola tanulója — már több éve segít a termelőszövetkezetnek málnaszüret idején. Jön a segítség a szomszéd községből is. Címer Rita Felsó- toldról érkezett. Munkája nyomán gyorsan telnek a ládák. A málna átvételénél Címer Tünde a salgótarjáni közgazdasági szakközépiskola tanulója segítkezik. A néptánc ünnepe Szegeden Szegeden a 8. nemzetközi szakszervezeti néptáncfesztivál öt hazai és kilenc külföldi együttesének mintegy hétszáz tagja vasárnap zsúfolt programot bonyolított le. Reggel kilenc órától a próbatermekben és a Dóm téri színpadon folytatták a felkészülést a szabadtéri játékokon július 19-én és július 20-án sorra kerülő gálaestjükre. Délután a múzeum “lőtt a bulgáriai, a csehszlovákiai és az NDK-beli, a Szeged Nagyáruház előtt a hollandiai, a lengyelországi és a szovjetunióbeli együttesek adtak műsort. Ugyancsak vasárnap az újszegedi színpadon rendezték meg a fesztivál második íolk- lórestjét. Ez alkalommal a lengyelországi tomaszowi Pi- livzanie nevű ének- és tánc- együttes, a hollandiai apeln- doomi Hoeux nevű táncegyüttes, a HVDSZ Bihari János táncegyüttese, a MEDOSZ kertészeti egyetem táncegyüttese, valamint a tbiliszi grúz táncegyüttes lépett fel. A fesztivál harmadik folklórestjére ma kerül sor. 4 NOGRAD - 1981. július 14., keddi Újra építkezünk! i \ Megnyílt a VII. magyar kisplasztikái biennale Pécsett A pécsi galériában vasárnap megnyílt a VII. magyar kisplasztikái bennálé, amelyen 92 művész csaknem másfél száz munkája látható. Ez alkalommal adták át a biennálé dijait a legjobb művek alkotóinak. Az első dijat Berczeller Rezső szobrász kapta a „Mozdulat" és „A béke első napja” című munkáiért. Második díjas lett Bencsik István szobrász „Torzó”, harmadik díjas Swierkiewicz Róbert grafikus „Ars poetica” című alkotásáéit. A Kommunista Ifjúság Szövetség külön- díját kapta Friedrich Ferenc szobrász fémplasztikáiért, a Művészeti Alap különdíját Vigh Tamás szobrász nyerte el érmeivel, a siklósi szobrász-keramikus szimpozion különdíja pedig Schrammel Imre keramikusnak jutott kerámiaplasztikáiért. A tárlat a nyár végéig fogadja a látogatókat a Széchenyi téri galériában. Lóvasút Nagycenken Lóvasút közlekedik vasárnaptól kezdve Nagycenken. A pályát a híres hársfasor mellett építették meg, a kocsikat a már megszűnt hansági kisvasút szerelvényeiből állították össze, — kis átalakítással. A lovakról a nagycenki méntelep gondoskodik. Az érdeklődök az első napon ingyen utazhattak régi időket idéző vasúton. A lóvasút megnyitásával befejeződött a közlekedési emlékcentrum kialakítása a Szé- chenyi-kastély mellett. Elsőnek múzeumvasutat építettek, amit egy szabadtéri mozdonyskanzen felállítása követett. A nyugati országrészen a múlt század végén és a század elején számos lóvasút üzemelt. Az elsőt 1880-ban avatták Kapuvárott. Lóvasút szállította az utasokat és a mezőgazdasági termékeket Le- bénymiklós, Hegyeshalom és öttevény térségében is. Divatba jött ismét, régi jó szokás szerint, kalákában az építkezés — magánerőből. Az építők élvezik a kormányzat bizalmát és támogatását, az államtól nagy összegű kölcsönöket és egyéb — például szállítási — kedvezményeket kapnak. Nem csoda, hiszen Bűn című regényében, a harmincas években már Németh László is világosan kifejezte: a házépítés vállalást jelent, annak az országnak, rendszernek a vállalását, amelyikben az egyén építkezik. A személyes tett eképpen telítődik társadalmi, közösségi tartalommal, s a magam részéről maximálisan egyetértek a Németh László-i gondolattal. Valóban: a ház helyhez köt, szűkebb és tá- gabb környezetbe integrál. Mert az épület elszállítható ugyan, mint René Clair Eladó kísértet című filmjének angol kastélya, de áthelyezése értelmetlen: a „kísértetek” jönnek velünk, talán még jobban riogatnak a megváltozott környezetben, mint annak előtte. Szóval, divatba 'jött a házépítés, és a téma divatos a televízióban is. Tévéjátékok, tévéfilmek szólnak róla, nemrégiben, általam az év legszellemesebbnek, -színvonalasabbnak ítélt vígjátéka A sóder, csütörtökön este pedig a drámai hangvételű,. maróbb, keserűbb Ha majd mindenünk meglesz. . . E műalkotás értékei — Zsombok Ti- már György író, Horváth Tibor rendező, Mezei István operatőr munkája — alatta maradnak A sóderénak, mégsem mehetünk el szó nélkül mellette. Olyan morális problémákat igyekszik körbejárni, melyeket mai társadalmunk és benne a magánlakás-építés vet fel. A sóderben még arról volt szó: mennyi nem várt akadály, szándékolt bürokratizmus, rosszindulat stb. tornyozódik a tiszta indítékú, naiv vállalkozó útjába. Vagyis az építő dolga — állami támogatás. határozat ide, vagy oda — nem fenékig tejfel. A Ha majd mindenünk meglesz. . . viszont már a tulajdonosról szól. a családi, munkatársi segédlettel felépült, impozáns elkápráztató családi ház boldog birtokosáról. Pontosabban arról: igazából-e és mennyire boldog ez a tulajdonos? Az alaphelyzetet színezi. hogy a háztulajdonos az építés idején egy gyári szocialista brigád megbecsült, tehetséges tagja volt. aki ép- ^>en ennek — és társainak, mint részben a házat is — köszönheti, hogy egyetemre járhat, érettségi nélkül, a pár éve indított, úgynevezett „SZET”-es formában. Zsombok Tímár György zsurnaliszta biztonsággal, szépírói mélységgel ismeri hőseit, a tényleges és elképzelhető helyzeteiket. A szereplők karakterét — például a házastársak szüleiét, némelyik brigádtagét, rokonét, a feleségét, szeretőét — pár jellegzetes vonás erőteljes ki- domborításával állítja elénk tévedhetetlen, rádöbbentő biztonsággal. A békésnek ígérkező házavatón az ital hatására felszabadulnak az el- és lefolytott szenvedélyek, kezdeti, vagy régi ellentétek szikráznak fel, irigység, kapzsi szenvedély követel magának tiltott jogot, csap össze, összeomlással fenyegetve a kialakult status quót. A szegénység, az ábrándozó reménység álma, a „ha majd mindenünk meglesz . . .” foszlik semmivé egyetlen este, éppen akkor, amikor győzelmet hirdető petárdáknak kellenne robbannia. A mérgezett, megromlott emberi kapcsolatokért ki a felelős? Maga az emberi számítás, csalárdság, egyszóval a jellem hibája, végső soron a főhős. a lakatosból tett egyetemi hallgató, aki a legtöbb fogyatékossággal rendelkezik. Feri — Juhász Jácint — méltatlanná vált a gyári kollektíva és a családi közösség bizalmára, kiderül. folyamatosan visszaélt vele, s annak fedezéke mögött saját pecsenyéjét sürgette. A hirtelen kiemelkedettek —, akiknek tudata és öntudata nem tudott lépést tartani a megváltozott körülményekkel, társadalmi helyzettel. nem igazodott hozzá harmonikusan magatartás- és viselkedésrendszerük — „betegsége” őt is elkapja, és akkor eszmél rá tévedéseire, amikor késő, szétzilálódtak kapcsolatai. újrarendezésük meglehetősen kétséges. Horváth Tibor tévéfilmjének alantanulsága. hogy nemcsak akkor kell emberségesnek, becsületesnek, tisztességesnek lennünk. ha majd mindenünk meglesz, hanem addig is. Mert csak az követelhet tiszteletet, elismerést. megbecsülést magának, aki m’ndvégig, mindenkor így élt. Építkezni is csak így érdemes. Ezekért a gondolatokért tartom az elmúlt hét egyik jelentős bemutatójának a Ha majd mindenünk meglesz... című tévéfilmet A világos szerkezetű, egyszerű rendezés több színész számára nyújtott az apró szerepekben is virtuóz játéklehetőséget; például Győry Ilonának. Göndör Klárának, Kollár Bélának, Tarsoly Elemérnek, Csurka Lászlónak, Kránitz Lajosnak. Éltek az alkalommal. Sulyok László Nyílt levél — munkásbrigádoknak E gy vallomással kell kezdenem. Arról a témáról, amiről ebben a levélben szeretnék szólni, már írtam egy cikket a NÓGRÁD június 28-i számában, „Hallgattassák meg a föld!” címmel. Mondandómat akkor elsősorban népművelőknek, a közművelődés irányítóinak címeztem. Az apropót pedig egy, a közművelődés — ezen belül a „munkásművelődés” — problémáit feszegető ankét adta és ennek megfelelően a cikk is általános, elvi álláspontokat fogalmazott meg. Jóformán „meg sem száradt toliamon a tinta”, amikor meghívást kaptam arra a tanácskozásra, melyen a munkásbrigádok megyei köz- művelődési mozgalmának részleteiről tájékoztatták a mozgalomba benevezett brigádok vezetőit. így kitűnő alkalmat kínált ez a tanácskozás az elv és a gyakorlat összevetésére. S, jóllehet a mozgalom még épp hogy psak megmozdult, már a kezdeti „mozzanatok” is sok mindent elárulnak. A már említett írásban —, egyebek között — azt hangsúlyoztam, hogy egy kezdeményezés két esetben számíthat sikerre. Ha ..alulról” jön. vagy ha „felülről” indítják, de találkozik azok készségével, akikre irányul. Nos. a munkásbrigádok közművelődési mozgalmát nem a munkásbrigádok találták ki Meghirdetői, előkészítői és irányítói a megye közművelődési életét irányító szervek és intézmények, pontosabban ezeknek a szerveknek és intézményeknek a képviselőiből megalakult munkabizottság. A mozgalom sikere tehát immáron a második kritérium függvénye: ha a munkás- brigádok magukévá teszik a mozgalom célját. A megyéből mintegy harminc vállalat közel kétszáz brigádja jelentkezett a felhívásra, s ez meglepően magas szám, ha megjegyezzük, hogy Nógrádban első ízben hirdették meg ezt a — más megyékben már több éve sikeresen fejlődő — mozgalmat. Minek tudható be ez a kezdeti érdeklődés? A feltételezhető okok közül most csak egyet ragadnék ki; annak, hogy ebben a mozgalomban nincsenek elvárások. Nemcsak a mozgalomba való benevezés önkéntes, de valójában a mozgalmon belül sincsenek „teljesítendő” követelmények. A munkásbrigádok közművelődési mozgalma tehát nem kampány, még- csak nem is verseny, hanem egy folyamat — és egyben keret —, amely a munkásbrigádok művelődési tevékenységét, a kulturális vállalások teljesítését hivatott segíteni. A mozgalomban való részvétel tehát sem helyhez. sem időhöz, sem intézményhez nem kötődik, ugyanakkor minden brigádnak alkalmat és lehetőséget nyújt. hogy szabad idejében a legkülönbözőbb művelődési tevékenységek közül választhasson, illetve igényelje azokat. Mondhatná valaki: „ha nincsenek elvárások, akkor nem kunszt benevezni”. Én azonban azt hiszem értem — és egyetértek — a mozgalom elindítóinak feltételezésével, hogy tudniillik a brigádmozgalom már bizonyította érettségét. Azt, hogy a művelődés immár nem cél, hanem eszköz. Olyan eszköz, amellyel az ember szebbé, tartalmasabbá, harmonikusabbá teheti életét. Magyarul: hogy a művelődésre való igény — belső igény. ☆ Adott a belső igény és adottak a művelődési eszközök is: a tudomány és á művészet számtalan ága. Természetesen nem minden művelődési eszköz egyaránt értékes. Mint, ahogy a munkaeszközök sem egyformán azok. S bár egy művelet elvégzéséhez sokféle eszköz használható; az egyikkel lassabban, a másikkal gyorsabban végezhető el ugyanaz a munka. És itt kezdődik a probléma! Mert a legjobb eszköz kiválasztását és alkalmazását sokminden nehezítheti. Például, mert hiánycikk, vagy nincs hozzá megfelelő „használati utasítás”, vagy mert nem eléggé közismert. Nos, így van ez a művelődés eszközeivel is. A számtalan könyv, film, zenemű, képzőművészeti alkotás között bizony nem könnyű megtalálni a legértékesebbet. Meg aztán — szakértelem híján — sokszor nem is tudjuk, hogy egyik, vagy másik mű mitől értékes, mi az amivel gazdagíthatja életünket. A mozgalom ehhez kíván segítséget nyújtani. Szervezői abból indultak ki, hogy az emberek többségében megvan az igény a szebbre, a jobbra, az értékesebbre. Valamint abból, hogy nem érthet mindenki mindenhez egyformán. Következésképp hiába van meg a szándék, számos teendőnk mellett arra sem igen jüt időnk, hogy felkutassuk azt a személyt, vagy azt a művelődési formát, aki vagy amely — egyébként meglevő — érdeklődésünket kielégítheti. Az is nyilvánvaló, hogy a szakemberek — a közművelődésben dolgozók, illetve az egyes tudomány- és művészeti ágak művelői — sem kereshetnek fel minden egyes embert. De egy brigád már „elérhető” közelségben van. Persze vannak nagyobb közösségek is. Csakhogy az élmény, az új ismeret akkor lesz igazán maradandó az ember számára, ha arról másokkal is kicserélheti gondolatait. N em véletlen tehát, hogy e közművelődési mozgalmat munkásbrigádok számára hirdették meg. E nyílt levélben —, melyet talán azok a brigádok is végigolvasnak, akik még nem neveztek be a mozgalomba — nem akarom felsorolni azokat a konkrét lehetőségeket, konkrét tevékenységi formákat, amiket e mozgalom elindítói kínálnak. Ezekről a mozgalom kiadványaiban és a mozgalom irányítóival történő személyes találkozások során amúgy is minden brigád értesülhet. Meg aztán nem is az az igazán fontos, hogy a szervezők mit kínálnak, hanem az, hogy a brigádok mit kívánnak —, belülről fakadó igényeik kielégítésére! A munkásbrigádok számára szervezett közművelődési mozgalom csakis így válhat a munkásbrigádok közművelődési mozgalmává! Pintér Károly
