Nógrád. 1981. július (37. évfolyam. 152-178. szám)
1981-07-12 / 162. szám
Kommentár nélkül Messziről jött emberek Szinkronban ...egy stúdió és egy Szedlay Péter, a Népszerű- Tudományos és Oktatófilm Stúdió vezetője: — Stúdiónk fontos feladatának tartja a közművelődésben való közvetlen részvételt. Ezért a filmforgalmazás hagyományos csatornáin túl, mi magunk is keressük a kapcsolatot a művelődési intézményekkel, a közművelődést irányító országos, megyei és városi szervekkel. Az elmúlt években különösen eredményeden fejlődött kapcsolatunk a múzeumi hálózattal, valamint a tudományos ismeretterjesztő társulattal. Ennek jegyében az ország néhány megyeszékhelyén „bázisklubokat” hoztunk létre. Örömmel fogadtuk a TIT Nógrád megyei titkárának javaslatát, miszerint megkeresi a lehetőségét annak, hogy Salgótarjánban is megalakítsuk a stúdió baráti körét. A leendő kapcsolat nem csupán a stúdió új filmjeinek rendszeres bemutatására korlátozódna. Tervünk, hogy egy- egy film témájához kapcsolódóan ankétokat, tudományos előadásokat szervezünk. A bázisklub egyúttal segítséget, ötleteket adhatna filmjeink legcélszerűbb felhasználására a megye más intézményeiben. Amennyiben volna rá igény — lehetőségeinkhez mérten — szívesen támogatnánk a helyi amatőr filmklubok munkáját is..._ Minderről még márciusban beszélgettünk a TIT megyei titkárával. Arról nincs tudomásom, hogy konkrét lépések történtek-e az üggyel kapcsolatban. Horváth József, a TIT Nógrád megyei szervezetének titkára: — Tavaly, a nemzetközi életmód-konferencián vetődött fel az ötlet, hogy a TIT salgótarjáni székházának emeleti nagytermében érdemes volna kialakítani egy gépházat, amely a vetítőgépeken kívül esetenként szinkrontolmácsoknak is helyet — és megfelelő technikai eszközöket — adna. A Népszerű-Tudományos és Oktatófilm Stúdió vezetőjével történt márciusi beszélgetés társulat pedig megerősített bennünket tervünk létjogosultságában. Én akkor feltételes módban beszéltem, és azóta sem kerestem meg a stúdiót. Ez azonban nem jelenti azt, hogy tétlenkedtünk. Ellenkezőleg. Időközben elkészültek 3 tervek, sőt a Karancsvölgyi Építő- és Faipari Szövetkezettel már meg is kötöttük a szerződést a munkálatok kivitelezésére. Készséges partnerre találtunk a Nógrád megyei Moziüzemi Vállalatban is, amely vállalta a gépház és egyéb „kellékek” beszerelését. A termet hang- és fényvédő függönyökkel „ruházzuk fel”, és két gép biztosítja majd a zavartalan vetítést. Egy szó, mint száz, legközelebb már „kijelentő módban” szeretnénk tárgyalni a stúdióval. S, ha különösebb akadály nem merül fel, akkor a tervek szerint — már ez év őszén pereghetnek a TIT salgótarjáni székházában a népszerű tudományos és oktatófilmek. p. k. Grúz nyelven jeleni- meg Az angol A tbiliszi könyvesboltokban nemrég Ady Endre válogatott művei tűntek fel grúz nyelven Tejmuraz Bekisvili költő fordításában. A magyar költő művei hamarosan az utolsó szálig elfogytak. A Grúz írószövetséghez csaknem ezzel egyidőben kellemes hír érkezett Magyarországról. Nemsokára megjelenik a magyar grúzkutatók „A grúz próza antológiája” című kötete. Ebben a XIX. század végétől napjainkig élő legkitűnőbb grúz prózaírók műveit gyűjtötték össze. David Loskaradze, a filológiai tu* dományok doktora, az ismert grúz irodalomtörténész szerint a Magyarország és Grúzia közötti irodalmi kapcsolatok sokévesek. Magyarországon már a XIX. század végén lefordították és kiadták Sota Rusztaveli a Tigrisbőrös vitéz, Orbeliáni a Hazugság bölcsessége című műveit. Ugyanakkor Grúziában magyar költők és írók művei jelentek meg. Különösen termékeny volt az együttműködés az utóbbi évtizedekben. David Loskaradze megmutatta a Magyarországon kiadott grúz könyveket. Kiállításuk szemet gyönyörködtető. Megjelent a Grúz költészet antológiája, Ilja Csávcsavad- ze, a grúz irodalom megalapítójának elbeszélései, Irakli Abasidze, Nodar Dumbadze és Leó Kiacseli modern grúz írók művei. Számos könyvet fordított grúzról magyarra Istvánovics Márton magyar filológus, aki aspirantúráját a Tbiliszi Állami Egyetemen végezte. Számos magyar költő és fró műve jelent meg a Grúz Írószövetség kiadásában Grúzában. így például Petőfi Véráeskötetét az utóbbi tíz évben több mint 250 ezer példányszámban jelentették meg. Nemrég fordították le grúzra Petőfi János vitézét. A grúz olvasók jól ismerik Madách Imre, Babits Mihály, Juhász Gyula, József Attila műveit. A prózaírók közül Móricz Zsigmond, Mikszáth Kálmán és Jókai Mór munkássága ismert. Tbilisziben, Batumi- ban, Kutaisziban Szabó Magda. Tóth Jajos és más magyar szerzők műveit játsszák a színházak. hirdetmények világából Kocsmában „Miért legyen csupán anti- patikus —, hiszen ha néhány pohárral többet iszik a kelleténél, igazi disznó is lehetll” Temetőben ,,ltt senkinek sincs joga virágot tépni, csak annak, aki saját temetésére megy." Az egyetem bejárata fölött ,,A kultúra csúcsainak meghódítására nem lehet tengerészgyalogságot küldeni." Egy titkos laboratórium ajtaján „Munkám titkos jellege nem engedi meg, hogy tudjam mit csinálok." Plakát egy hajtűkanyar előtt „Taposson rá a gázpedálra és bízzon a szerencséjében. Mi megvásárolunk mindent, ami az ön gépkocsijából marad." Ócskavas-hasznosító cég. (Ford.: Gellért György) Táborszemle zárás előtt Honismeret, helytörténet. Hogyan lesz valaki honismerő? Az biztos — hiszen minden beszélgetés erre utal —, nem születik, hanem azzá válik. Valamilyen hatásra. Simon Károly, a szakmunkás- tanulók salgótarjáni országos honismereti táborának vezetője, a dombóvári ipari szakmunkásképző intézet tanára például magyar—német szakos tanárától, dr. Péczely Lászlótól kapta az indíttatást a múlt, a lakóhely és környéke történetének faggatásához. — Gondolom, mások is kapnak itt hasonló indíttatást? — Bizonyára — feleli a táborvezető. — Hét szakcsoportunkban kiváló nevelők dolgoznak, olyanok, akik szívügyüknek tekintik a honismereti munkát és értenek is hozzá. Ugyanakkor remek gyermekgárda gyűlt össze, olyanok, akiket — többségükben — valóban érdekel a helytörténet. Meghívásos alapon kerültek a táborba, nem úgy, mint korábban, s ez igazán érződik a gyermekek hozzáállásán, aktivitásán, igyekezetén. Aki most itt van, az érdeklődő. — Mennyiben különbözik ez, a negyedik tábor a korábbiaktól? — Nem értéki sorrendben válaszolok... Fontosnak tartom, hogy van körülbelül 4—5 olyan gyerek, aki már az előző táborokban is ott volt, aki a honismerettel egy kicsikét „megfertőződött”. Nem elhanyagolható az sem, hogy a jelenlegi — tehát meghívott — gyermekanyaggal tartalmasabb, színvonalasabb munkát lehet végezni. Az előadásokon odafigyelnek, jegyzetelnek, a gyakorlati foglalkozásokon ügyességükkel igyekeznek kitűnni. Másabbnak érzem a közéletiséget is. Minthogy ez összefügg a résztvevők képzettségének, érdeklődésének magasabb szintjével. A különböző helyszíni beszélgetéseken gyerekeink megízlelhették a kapcsolatteremtés fortélyait, egyetérthettek, ellent- mondh attak. Ebből a szempontból táborunk eredményesebb minden előbbinél. — Ennek látható, érzékelhető haszna van-e? — Feltétlenül. Igaz, tárgyi anyaggyűjtést nem végeztünk, de gyerekeink sokat tanultak — ismeretben, módszerben. A tábor szellemi, érzelmi vonatkozású haszna viszont már most mutatkozik. Hadd mondjak el egy esetet. Hivatalos ügyben a városközpontban jártam, és 'több gyerek meglátva, megállított a főtéren, kérve, segítsek vakut kölcsönözni, mert nekik az előírások szerint nem adnak. Segítettem nekik... Igen szép felvételeket készítettek a megyei könyvtárbeli foglalkozásaikon. A gyerekek tehetségéről egyébként hamarosan meggyőződhetek, mert az első emeleti klubszobában, a salgótarjáni 211. számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben legalább egy tucat gyerekkel és 3—4 nevelővel találkozom. Beszélgetésünk fesztelen. — Nem üdülés ez a számunkra — mondja Katona Györgyi, a nyíregyházai ipari szakmunkásképzőből. — Az előadások komolyak, és nagyon oda kell figyelnünk. Tavaly Győrben jártam, ott lazábbak voltak a programok. Persze aki idejött, tudta jól, mire vállalkozik. Györgyi sem sajnálatképpen mondta azt, amit mondott. . — Nagyon tetszik a város és a környék — lelkesedik a pécsi porcelánfestő-tanuló, Dér Ildikó. — Főleg a balassagyarmati Palóc Múzeum. — Nekem a tábor hangulata tetszik — teszi hozzá a parkettázó Zakics János. — Ahogy a többiekkel beszélgettem, el sem tudtuk gondolni, hogy diszkó is lesz a táborban, aztán lett. A magunk leleményével, részvételével, örömével. Kovács Gyula, a székesfehérvári ipari szakmunkásképző intézet másodikosa bólogat a szavakra, ö arról nevezetes, hogy egy országos honismereti pályázat megyei fordulójának első helyezettje, s főként ennek alapján került a táborba. A gyerekek remekül érezték magukat július elsejétől tizenkét napon keresztül. Elégedettek az elszállásolással, a koszttal, a szabadidős-lehetőségekkel. A városról és az emberekről — tehát a lakóiról — is elismeréssel szólnak, sorban egymás után, a néprajzi csoportban tévé; kenykedő zirci Bácsi Sándor, az esztergomi Gáspár József, a győri Szilas Judit, Vasi Gabriella és a többiek. A táborozás értékeiről a szakcsoportok vezetői, a különböző intézetek tanárai, honismereti szakkörvezetői szólnak. Nagy Ildikó, a győri szakmunkás- képző kulturális nevelőtanára az emberekkel való közvetlen kapcsolatokat hangsúlyozza, a , salgótarjáni Petényi László a gyerekek érdeklődését emeli ki, a zirci Dombi Ferenc a konkrét hasznosság mellett a tábor általános értékű jelentőségét helyezi előtérbe S abban mindenki megegyezik, hogy ahol jártak, üzemben, hivatalban, mindenütt szívesen, segítőkészen, meleg szeretettel fogadták őket. Célját — a helytörténeti ér honismereti munka alapölvei- nek megismerését — elérte a szakmunkástanulók salgótarjáni országos tábora. Ám — ez derült ki a szakvezető tanárok szavaiból — a feladatok végrehajtása nem volt egyszerű. Munkavégzés közben gyakran kellett megbirkózni általuk merevnek, feleslegesnek tartott előírásokkal. Panaszaikba azt, hogy nem készítették elő alaposan a tábort számukra — mivel az első héten közösen laktak a helyi gyerekekkel, s alig fértek el — nem is foglalják bele, sokkal inkább a bánásmódot, ahogyan az intézet egyes alkalmazottai viselkedtek velük szemben. Olykor a hangnem parancsnokló volt, a fotólabor kulcsa csak nyolc nap után hozzáférhető, a három emeleti társalgó televízióit pedig csak egyetlen emeleten láthatta a tábor százhét lakója. Persze mindez kivédhető: nálunk másak a szokások; messziről jött emberek azt mondanak, amit akarnak. Bár nem hiszem, hogy a dolog ilyen könnyen elintézhető. Nógrád megyéből, bár a megyeszékhelyen ütött tanyát a tábor, egyetlen diák sem vett részt a munkában. Azt hiszem, kimondása kommentár nélkül elég. Mint ahogyan az, hogy emléktáblaavatásra nem találtak megfelelő személyt vagy alkalmat. Pedig az emléktáblaavatás hagyomány, a tábor költségvetésében szerepel. Milyen volt végül Is a szak-’ munkástanulók negyedik országos honismereti tábora Salgótarjánban? Tartalmilag jobb az előzőeknél, formailag. .. Dehát ez kitűnik az előzőekből. Hozzá csak any- nyit: több figyelmet kellene munkánkra fordítani. Sulyok László Hol van már az a terasz, amely egy indulásra kész, be- fűtött kazánú hajó fedélzeti hangulatával fogadta a városlakót a Karancs Szálló éttermének tetején? És hol van a zöld ládákba ültetett díszmö- vénysereglet, amely körbe- körbe színezte a korlát unalmát, s amelynek résein át látszott á város kikötői* forgalma; hol van a figyelmes pincér, a pikolófiú és a többiek mind, akik éppoly készségesen fogadták a teraszra lépőt, mint odalent az étterem asztalai között. És hol van az enyhén fűszerezett hideg paradicsomlé a szépen terített teraszi asztalokról, és hol van már az a sok csíkos napernyő is, amely távolról, a tériéi nézve a világ legvidámabb dolgai közé tartozott: hol szállnak azok a beszélgetések és hová lettek azok a csendek, amelyekbe egészen távolról szűrődött csak valami dörmögésf éle a közeli szűk főút ideges forgalmából... Urbánus szemmel Ta rjani siramo k Talán mindez nem volt ilyen szép tíz-tizenöt évvel ezelőtt, de volt! Amiként volta Karancs Szálló tetőteraszán is szabadtéri „mopresszó”, ahová kardigánnal felszerelkezve érkezett az ember a lift segítségéve] a legmelegebb nyári estéken is. Volt. Nincs. Talán majd lesz valami megint, ami hangulatot ad, mert ami van, az „egészen más". Az ÉVI Áruház terasza is terasz, a Pécskő presszó előtti is valamiféle terasz, s lehetne még néhány, akárcsak a Kővár hátsó traktusa előtt, vagy a főtér sarkában készülődő (?) ifjúsági klub, az egykori Képcsarnok szegletében, nos, ez is éppen idetartozik. De az ember nem érezheti magát jól egy zajbugyorban, akkor, amikor csendes szemlélődésre vágyik, amikor beszélgetésre-cseve- gésre alkalmatlan helyen, mint amilyen például a Kővár jelenlegi terasza, kénytelen széket húzni maga alá. Vagy nem ül le a benzingőzzel, porral, hatalmas zajjal „urbanizált” alkalmatlan helyre, vagy ha mégis, akkor felvállal egy nagyobb kiabálást asztaltársával, de talán az a legjobb, ha nem beszélgetni, hanem inni ül le. Mert minek is az a sok beszéd, meg gondolat, ami amúgy sem látszik meg az emberen. máshol újra fektetik, lapogat- ják: külön kis állandó, műhely „létesült” a Pécskő Üzletház nyitott tetejű, eredetileg olaszos hangulatot árasztó udvarában, ott télen íűte- nek is, 'a kis házikóban, szépen csendesen éldegélve itt, mert még mindig nincs kész a kétszer megépített tér. Az úgynevezett „becsatlakozások összedolgozása” sem a tökély maga, de hát majd elkészül, az is. Nyilván összefügg mindez a pénzzel, a kapacitással, a Pécskő utcai közműrekonstrukcióval (nincs az már kész régen?), minden mindennel összefügg itten... Olyan ez a sokat dicsért városközpont, mint a Luca széke. Lassan készül, 3e azért mindig kész rajta valami éppen. Aztán új is kerül hébe- hóba, újabb márványlapok a régiek (?) helyére. Töredezik a süttői kő. titokzatos erők repesztik napról napra, ha valahol elkészül egy darabon, A rendetlenség az új renddel is összefügg, ami nem csekély dolog! Az új parkolási renddel például, amely valósággal felkorbácsolta a kedélyeket. Egyszer csak megjelentek a táblák, amelyek hírül adták, hogy ahol eddig autódzsungel burjánzóit — ott most fizetni kell! Óránként négy, az exponáltabb helyen, a téren hat forintot. Ahány autós — annyiféle szempont, annyiféle indulat meg miegyéb. A hely mindenképpen kevés, a szempont valamivel több, nyilván az illetékesektöbbletet, amely nyomán égé-’ szén más képet, sőt egészen más összképet (már ami a városközpont képét illeti) eredményezne mindez hozzáértőbb kezekben. Így a legkönnyebben megvalósítható eredményt élvezi az, akinek ilyen teraszálmai vannak, nek is van jó néhány. De ti- zási dzsumbujban rendet vág- összezsúfolódni egy hangár- zenöt éve ugyanazokon a tö- ni. Biztosan. Csak a térrendé- szerű helyen, egy bádogbode- redezett betonlapokon botor- zésnek nem jött el az ideje ga társaságában, kál az, akinek történetesen a még, eljön az is valamikor, de Mennyivel más lenne ez a nyomdával van valami dolga, először nyilván felépül a nyu- terasz is, ha körös-körül nagy és az eredetileg felvonulási, gáti városrész és talán ponto- faládákba ültetett zölddel dí- pontosabban építésvezetői- sabban mint a keleti. szítik (nem csak dísz lenne!) a szociális épület is úgy tartja Mert ez még nincs kész, korlátot, ha színes gombák- magát, mint a legszilárdabb mert ugye mi lehet, ha nem ból (ernyőkből) és asztalok- anyagból, a legmagasabb hegy- „átmeneti” állapot a rendre ból, székekből az egész teret csúcsra épített fellegvár ezen visszatérő szivattyúzás a kihasználó-hosznosító, leve- a helyen. Ahol csapadékos pécskő Üzletház tövében? gősebb, tágabb, rendezettebb időben a tájékozatlan, vagy Mert ugyan minek lehet fel- „placcot” alakítanak ki. Ha csak egyszerűen optimista gép- fogni, ha nem átmeneti, már mindenáron bővíteni kell kocsivezetők elmerülnek az gyors megoldásnak az üzlet a gyakorta kocsmajelleget öl- ingöványban... Mondják, vala- kedvéért, a bevétel érdeké- tő helyet. Egymás mellé zsú- mikor mocsaras rész volt a ben azt, ahogyan a Pécskő folt sátoraival így igazán1 környék, megtermett a nád, presszó teraszát „kialakítót- nem más, mint a belső térki- és nemr volt ismeretlen a gáz- ták”? bővítése — a belső tér jótélómadarak közül a daru és a Mindenki láthatja: a tér- kony (környezetére nézve gém... pezó ide, erre a kis tetőte- jótékony) zártsága _ nélkül. A parkírozási gond nagy raszra amolyan kedves-kelle- Ahol nyári estéken részeg du- gond mindenkinek. Ez már mes városi színfoltot tervezett, hajoknak álcázott kismamák így van világszerte. De ahol Fersze a teret megadta hozzá, fagylaltoznak... pénzt is szednek, ott először a feljárót is a Csemege tets_________________ ren det szoktak csinálni, ott jére, a korlátot is körbe-körelőször végleges képét nyújt- be. Megadta a lehetőségét egy Hová lett hát, ami jó volt, jak a helynek, ott először valóban kellemes kőrengete- hová lesz hát az, ami rossz? esetleg még helyet is csinál- gi oázisnak. Mit nem adott Mikor készül el az, ami kának, hogy legyen hol parki- meg akkor? Szemléletet, íz- szül, mikor nyílik meg az, rozni, legyen honnan pénzt lést, ami már az üzletet ille- aminek meg kellene nyílnia beszedni. Szóval, komoly be- ti, egy bármilyen hasonló — kinyílnia valóban szép igé- fektetés, térrendezés, terület- adottságú térnek, a környezet- nyes virágként ebből a sokat kialakítás nélkül olyan ez az tel harmonizáló benépesítés dicsért salgótarjáni városmagegész, mintha valaki a széna- képességét. Nem adott fan- ból. kozalban akarna rendet esi- táziát sem, olyan szakmai T. Pataki László nálni. Biztosan eljött az ideI je ennek az új módinak. Biztosan szükség volt a parkíróNOGRÁD — 1981. július 12., vasárnap
