Nógrád. 1981. július (37. évfolyam. 152-178. szám)

1981-07-05 / 156. szám

Pártélet Mivel magyarázzák? Illene ránk az ifjúsági jel­ző, mert a brigád tagjainak átlagéletkora 30 éven alul van. Csupán egy kollégánk vallhat magáénak 55 eszten­dőt — indítja a beszélgetést a jól megtermett Szabó László, a nyolctagú Gagarin nevét viselő kollektíva vezetője, a pásztói szerszám- és készü­lékgyárban. 1980. évi ered­ményeink alapján a lakato­sokból verbuválódott csapat elnyerte a Vállalat kiváló bri­gádja címet. — Mivel érdemeltük ki ezt a megtisztelő kitüntetést — veszi vissza a szót a brigád­vezető, majd kisvártatva a következőket mondja: — Jó munkánkkal. Ha idehaza va­gyunk, akkor a sürgős fel­adatokat nekünk adják. Mond' ván: gyorsan, jól és selejt nélkül megcsináljátok. Iga­zuk van a főnököknek, mert szakmailag jól felkészültek a brigád tagjai. A lakatosokon kívül van köztünk, aki ért a hegesztéshez, a mezőgazda- sági gépszereléshez, illetve a bádogosszakmához. Nem csak itthon állunk helyt, ha­nem nagymértékben részt ve­szünk a külszíni szerelésen, amitől sokan húzódoznak. Egy-két fiatal kivételével a brigád törzskara 1974 óta dolgozik együtt, így hát volt elég időnk egymás megisme­résére, jó és rossz oldalainak ki tapasztalására. — Ezek szerint könnyű dolga van, mint brigádveze­tőnek? — Ezt nem mondhatom. Nem hálás feladat a miénk. A főnökség tőlünk kéri szá­mon a kiadott munka jó és időbeni elvégzését. A brigád­tagok pedig engem kapnak el, ha kicsit kevesebbet keres­nek. Gondolom, másutt is így van. Szerencsénkre nincs úgynevezett nehézfiú köz­tünk. Apróbb differenciák, gondok nálunk is előadódnak. Ezek azonban olyanok, ami­ket családon belül megoldunk, nem kell a főnökségnek bele­avatkoznia. Fúrós sincs köz­tünk. így hát jó a megértés, mindegyikünk szívesen dolgo­zik a másikkal. Ittasság, fe­gyelmezetlenség ismeretlen fo­galom sorainkban. Szomorú lenne, ha ilyesmiért valakit el kellett, vagy el kellene ma­rasztalnunk. Attól a brigád a mi kollektívánk, hogy jó a munkaszellem, egymás meg­becsülése, segítse, s minden­ki megmutathatja mire ké­pes. Mindannyian örülünk, ha a kiadott munkát sikerül jól elvégezni. Ez számunkra sikerélményt jelent. Ügy lá­tom, ilyen esetekben a főnö­keink is osztoznak örömeink­ben. S, ami nagyon fontos: a gyár vezetői bíznak bennünk, s ez nem csak jóleső érzéssel tölt el, hanem fokozza mun­kakedvünket— állítja a köz­vetlen, az őszinte, nyílt szóra, eszmecserért mindig kész, segítőkész brigádvezető. Tőle Vass József, a laka­tosüzem KISZ-titkára, a brigád egyik tagja veszi át a szót. — Nem csak a munkában, hanem szabad időnkben is keressük egymás társaságát Együtt kirándultunk Eszter­gomba, Szilvásváradra. Ami­kor szükség van rá, akkor négy-öt brigádtag elmegy valamelyikünk szőlőjébe és ott segédkezik. Ha egyikünk há­zat épít, onnan sem hiány­zunk. Nemrég a tari iskolára üvegtetőt helyeztünk el. Úgy is mondhatnám, a brigád a gyakorlatban valósítja meg azt az elvet, hogy egy min­denkiért — mindenki egyért. Kár, hogy a disco sok fiatalt elvisz a közösségi élettől. No, nem a brigádból, hanem a lakatosüzemből. Nem sokkal később Robot­ka Csabával, a brigád újdon­sült tagjával váltogatom a szót, aki tavaly végzett és július óta vallja magát a kol­lektíva tagjának. — Nem túlzók, ha azt állí­tom, hogy a többihez viszo­nyítva ez a legjobb kollek­tíva. A munkatársak jól ösz- szeszoktak, jól kijönnek egy­mással. Nincg közöttünk ve­szekedés. Változatos a mun­kánk is, amit párban, vagy önállóan végzünk, attól füg­gően, mi a feladatunk. Bri­gádvezetőnk olyan ember, aki mindig kimondja, ami nem tetszik neki. Előadódott, hogy engem is ekképpen biz- tatgatott: hajts, gyerek, ha szükséged van a pénzre, másként nem jutsz hozzá. Tud­ja, annak idején amikor ta­nulók voltunk, akkor nem fogták olyan szorosan a gyeplőt, mint itt. Én Hering Józseffel dolgozom együtt a legtöbbet és a legszívesebben. Érti a szakmáját, szeret ma­gyarázni. Ha úgy oldom meg a feladatot, ahogy ő mondja, mindig jól járok. Igen, akár­csak más ifjú szakmunkás­társammal, velem is előfor­dult, hogy elrontottam egy munkát. Hering József nem fogta fel tragikusan a dol­got, hanem így biztatott: — Újra, de most aztán már jól megcsináljuk, örvendetesnek tartom, hogy a brigádban senki sem titkolózik. Minden­ki megmondhatja vélemé­nyét, kifejtheti álláspontját, közölheti javaslatait a jobb, gyorsabb, eredményesebb munkára —, de dolgozni min­denkinek kell — mondja az ifjú szakember, aki a szak­munkás-bizonyítvány megszer­zése után Gyöngyösön, a gé­pészeti szakközépiskolában kíván továbbtanulni. Sikeres elvégzése után szeretné meg­szerezni a technikusi minő­sítést. tfr Ily módon magyarázták azt, ami egyrészt hozzátartozik természetes énjükhöz, más­részt így látják önmagukat, el­hárítva az olyan esetleges vé­leményeket, Illúziókat, mintha hibátlanok lennének. Egy biz­tos. Vetélkedő társaik közül 1980-ban minden tekintetben jobbak voltak, tehát többet Is érdemeltek. A 28 brigád vezető közül 14 jelezte voksával, hogy a Gagarin brigádot tartja a legjobbnak, az ő tisztességes és becsületes munkájukat ismeri el a leg­többnek. Venesz Károly Ü gy tűnik most nyugodt. Ott ül a tarjám köz­ponti bányamentő-ál­lomás „verandájának” lócá­ján, s mintha semmi sem ér­dekelné, nézi az utca for­galmát. Mondom, látszólag rezzenéstelen szemmel tekint a koradéli, nagyvárosinak is titulálható ember- és gépkocsi­áradatban, ám amikor elszi­rénázik előttünk egy men­tőautó, összerezzen. Ránézek, s kérdeznem sem kell: — Semmi, semmi — mond­ja — csak a reflex működött. Tudja, én a negyvenöt élet­évemnek majdnem a felét, huszonkét esztendőt töltöttem el eddig bányamentőként. Tóth János küllő (ez utóbbi ragadványnév, mert Mátra- szőlősön sok hasonló nevű van, s ez szükséges a megkü­lönböztetéshez) gyermekko­rában lett bányász. „Csak öt elemim volt, mihez Is kezd­hettem volna ezzel másutt... Elmentem hát tizenöt évet alig betöltőtten Szorospatak­ra, a fatelepre. Lentről kezd­tem az életem, erősen. De aztán hogy látták: szeretem a munkát, 1952-ben már le­eresztettek a föld alá. Kap­csosnak. Később befejeztem a nyolc általánost és 1955-ben vájár lettem Kányáson. Mert oda helyeztek át, hatvannégy­ben meg vissza újból Szoros­patakra, ahol most is »törzs­könyvezve vagyok«. Remélem, mert bár mindössze negyven­öt év telt el eddig az életem­ből, nyugdíjba is onnan me­gyek" — Vagy ha. ne adja az Is­ten, nem történik valami egy mentésnél.... — Igen, az is lehetséges, de még szót se ejtsünk ilyesmi­Betonozók A balassagyarmati kábelgyárnak kábelcsatornákat, a sal­gótarjáni síküveggyár részére vágányburkoló-elcmcket ké­szítenek a Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat köz­ponti ipartelepén, ahol Szabó Lajos brigádja — képünkön —, Csordás József, Gyurkó Barnabás, Nagy Ferenc tö­möríti a friss betont a vasszerkezetek közé. Együtt a tömegekkel A párt vezető szerepéről Á szocialista építés zavartalan­sága, a nemzetközi osztályharc éleződése előtérbe állítja a munkásosztály forradalmi pártjának vezető szerepét. Számos tapasztalat — közte a sa­játunk, de más országoké is —, arra utal, hogy a szocialista építésnek ez a törvény- szerűsége elméleti és gyakorlati szempont­ból nagyobb figyelmet érdemel. A munkás- osztály csak olyan párt vezetékével teljesít­heti be történelmi szerepét, amely rendel­kezik a társadalmi fejlődés tudományos el­méletével, a helyes tájékozódás és eligazo­dás képességével az osztályharc, a politikai élet bonyolult viszonyai között. A pártnak időről időre fel kell mérnie az egyes társadalmi osztályok, és főbb szociális rétegek valóságos helyzetét, tényleges ér­dekeiket, törekvéseiket, kölcsönös viszo­nyaikat, tudatállapotuk fő jellemzőit stb. Egy ilyen valósághű társadalmi kép alapján képesnek keld lennie arra, hogy egyeztesse, összehangolja a társadalmi haladás irányába mutató különböző érdekeiket és olyan politi­kai programot hosszabb és rövidebb távra szóló akciótervet dolgozzon ki, amely mögé fel tudja sorakoztatni a munkásosztály nagy többségét, a dolgozók zömét. « A munkásosztálynak és pártjának ez a kölcsönös egymásra utaltsága korunkban a haladásnak és minden fő társadalmi prob­léma megoldásának kulcsa. Ezért minden haladásellenes erőnek alapvető törekvése, hogy ezt az egymásra utaltságot elleplez­ze, eltagadja. így válik a párt vezető sze­repe egyik központi problémájává korunk ideológiai harcának. A marxista-leninista párt vezető szerepe a legszorosabban és leg­közvetlenebbül kapcsolódik a munkásfiata­lom erejéhez, szilárdságához és védelméhez. A párt vezető szerepét nem lehet formális jegyek alapján megítélni. Kizárólag a lé­nyegi, tartalmi összetevők fejezzik ki tény­leges érvényesülését. Ezek pedig elsősorban abban jutnak kifejezésre^ hogy a társadalmi élet minden területére kidolgozott helyes politikával, ,a gyakorlat számára a tömegek által elfogadható és támogatásukkal meg­erősített elvi útmutatással rendelkezik. Ez nem azonos a konkrét társadalmi-szakirá­nyítási feladatokkal, amelyek a szakveze­tésre hárulnak. A párt a* Ilyen típusú ve­zetést nem vállalja és nem vállalhatja ma­gára. Ehhez sem a lehetőséged, sem a feltételei nincsenek meg. Ennek a vezetési módszerbek alkalma­zása szükségképpen dilettantizmushoz vezet­ne, súlyos károkat okozna és elvonná a párt figyelmét és erejét politikai feladataitól. A párt vezető szerepe nem a szakvezetés irányító szerepének helyettesítését jelenti, hanem politikájának érvényesítését. A szak­mai döntéseket — gazdasági, kulturális, szo­ciális téren — a párt politikájának szelle­mében, elveivel összhangban az illetékes ál­lami, vállalati, intézményi felelős vezetés­nek kell meghozni. Ebben az értelemben és szellemben rögzíti népköztársaságunk" alkot­mánya a párt vezető szerepét, amely ezzel az állampolgárok kötelező politikai, cselek-* vési normájává lett, A társadalmi intézmények oldaláról nézve a marxista—leninista párt vezető szerepe a szocializmus politikai rendszerének egyik döntő és alapvető eleme. Ezen kívül, mint a legfontosabbak idetartoznak: a szocialis­ta állam a maga intézményrendszerével, a dolgozók tömegszervezetei és mozgalmai. Ezeknek önálló, rendeltetésszerű «munkája elengedhetetlen feltétele a szocialista poli­tikai rendszer zavartalan működésének, töb­bek között a párt vezető szerepe következe­tes érvény es ülésének is. Az általuk kapott jelzések, információk feltétlenül szükségesek a társadalmi viszonyok és folyamatok reális megítéléséhez, és a helyes politikai döntések időbeni meghozatalához és megvalósításá­hoz. Ebben az értelemben maguk is részesed a politika alakításának, nemcsak egyszerűen mechanikus végrehajtói. Ebből kiindulva a párt politikáját — ha azt a kommunisták jól képviselik —, mint általánosan követendő irányvonalat tudato­san fogadják el. A párt általános osztály- és rétegpolitikája jó alapot nyújt a különféle intézmények sajátos tevékenységéhez, veze­tő szerepe ily’ módon e viszonylatban is érvényesül. A párt vezető szerepe ebben a kapcsolatban nem uralmat, parancsolgatást, utasítgatást jelent, a munkásosztály, a dol­gozó nép önzetlen szolgálatában, a helyes politikai irányvonalnak meggyőződéses, kö­vetkezetes képviseletében és meggyőzésen alapuló elfogadtatásában nyilvánul meg, á különböző társadalmi szervek és intézmé­nyek önállóságának tiszteletét, munkájuknak becsiilését jelenti. A nemzetközi és hazai tapasztalatok egy­aránt tanúsítják, hogy a szocialista országok ereje, szilárdsága, fejlődésének üteme és töretlensége, elválaszthatatlan a párt helyes politikai felismerésétől, szervező munkájától, a tömegek cselekvő támogatásától. Ahol nem érvényesült megfelelően a párt vezető sze­repe, ott megtorpant a fejlődés, kiéleződtek a különféle társadalmi ellentmondások, el­kerülhetetlenül bekövetkeztek a konfliktu­sok. Végső fokon olyan politikai válságok ke-; letkeztek, amelyek a munkáshatalom fenn-' maradását veszélyeztették. A sä-sXoaU» tapasztalataiból S TOrreneiem tz»ci,allnmu» eOen­felei 1» tanultak, ezért legfőbb feladatuknak tekintik a párt politikai befolyásának, ve­zető szerepének aláásását Jól tudják, hogy; míg a mrumkáshatniom vezető (ereje, a kom­munisták pártja, következetes marxista— leninista politikát folytat, politikailag egy» séges, szilárd, felsorakoztatja maga mögött a tömegeket, addig reakciós, ellenforradal­mi politikai törekvéseik kudarcra vannak Ítélve. A párt vezető szerepének követke­zetes érvényepiilóse döntő hatalmi tényező. Rákos Imre Fél élet készültségben ről! Nálunk ez nem szokás. A félelem, a halál nálunk nem beszédtéma. — Pedig találkoztak már a halállal. Rámnéz, kezeit kulcsolja össze, s kérdi: — Mondja! Muszáj erről beszélni? — Csak akkor, ha nem érinti kellemetlenül. — ...No, jó. Mondtam már, hogy Szorospatakon kezdtem a munkát, és 1964-ben, ami­kor már ötödik éve bánya­mentő voltam, történt ott egy omlás, amely alatt két jó ismerősöm maradt. Mon­danám is a nevüket, de ne írja le, mert felesleges az azóta már behegedt sebeket újra íelszakítani. Szóval egyik jóismerősöm holtteste mellett órákon át kellett hasalva dol­goznom, hogy ki tudjuk sza­badítani, hogy bányászhoz il­lő módon el tudjuk temetni. Először csak a lába látszott ki, de.., nem részletezem. — Mit érez ilyenkor a bá­nyámé tő? — Akkor csak a munkára koncentrál, őreá, aki már csak volt, meg saját maga testi épségére. Hiszen min­denki élni akar. S amikor vé­geztünk, akkor jön az ember­be egy valamilyen megma­gyarázhatatlan érzés: fásult­ság, elgondolkodás, döbbenet. Ami hosszú időn át árnyék­ként követ még álmaimban mentőnek.» — Nem. Már egy évvel előbb. Csakhát akkor betelt a létszám, sok volt a jelent­kező, így én kimaradtam. De ötvenkilencben sikerült. — Miért akart ez lenni? — Eleinte — bevallom — csak virtusból. Fiatal voltam, erős, egészséges, hát próbál­koztam. — Meg, gondolom, vonzotta a nagy pénz is. — Nagy pénz... Tudom, ré­gebben volt egy olyan tév­eszme, meg mendemonda, hogy mi többet keresünk, mint a bányaipari miniszter. De hát ez nem igaz! Elhi­szi, hogy amikor bevetésen vagyunk, éles helyzetben, ak­kor sem kapunk többet 370 forintnál műszakonként. Nem mondom, magasan meghalad­juk az átlagot, de hát azt a munkát, amit mi megcsiná­lunk, rajtunk kívül más nem­igen végezné el. Sőt, nálunk még veszélyhelyzetben is, lé­vén félig-meddig a katona­ságra emlékeztető alakulat, a teljesítményt is megkövetelik, s bármilyenek a körülmé­nyek, peísze életünk veszé­lyeztetése nélkül, ennek ele­get kell tenni. Úgyhogy, mon­dom, aki a mi pénzünket irigyli, annak csak azt kívá­nom: csinálja velünk, amit mi. — Sok bevetésen részt vett már a huszonkét év alatt, s mégsem látszik arcán sem az öregség jele. — Szerencsére jól tartom magiam, egészséges életmó­dot folytatok, ami nélkül egyébként, itt nálunk meg­maradni még rövid ideig sem lehetne. Mert tudja, hiába vagyok és kilencvenöt kilós, s marhaerős, ha néha kihagy­na a szivem, vagy zihálna a tüdőm... Nekünk mindéi} év­ben szuperorvosi vizsgála­ton kell keresztülmennünk, s a rendszeres gyakorlatozá­sok alatt is kiütközne akár­milyen rendellenesség. De hát nálam ilyen még nem volt, s remélem, bírom még sokáig a mentősködést. — Huszonkét-huszonhá- rom év, mindig készenlétben. Rendben, a test bírja. És az idegek? — Néha tényleg az agy fá­rad el. De ha az ember oko­san él, sikerül- otthon kikap­csolódni, hamar túlteszi ma­gát a feszültségen. S ha egyik nap ilyen, másnap már biz­tosan frissen áll készen bár­milyen bevetésre. — Mi adja a nyugalmat? — A két gyermekem, meg a két unokám. Meg a sport, igaz már csak a nézése. Ti­zenkét évig voltam jobbszél­sője a szőlősi csapatnak, de most már csak figyelem a labdarúgást. De ez is jó. • K érdeznék még . néhány dolgot Tóth János kül­lőtől, de az ügyeletes eligazításra szólítja a rajpa­rancsnokot. Őt, aki fél életét töltötte már állandó készenlétben... Karácsony György is. — S mégis, huszonhárom 1 T ” “ évesen kérte magát bánya- ( NOGRAD — 1981. július 5., vasárnap 3

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents