Nógrád. 1981. július (37. évfolyam. 152-178. szám)
1981-07-22 / 170. szám
Üvegesek bainolcsága Nehézkes volt a tavaszi rajt, t de sikerült Ez a jelenet hatszor ismétlődött meg az St. Síküveggyár— Kistcrenye mérkőzésen Balról Fehérvári Az St. Síküveggyár labdarúgócsapata dicséretes teljesítményt nyújtott az elmúlt három évfc«n. Tavalyelőtt ugyan bajnokságot nyert a megyében, de &|z osztályozón már nem szeaspelt az együttes. Egy évvel fkésőbb a Nagybátonnyal vívott külön küzdelmet a feljutásért, amely a bányászcsa- pattigk sikerült. Akkor viszont aztüveggyárnak több labdarúgót adtak át segítségként a kiesésre álló balassagyarmatiaknak. Közben több kulcsjátékos megvált a csapattól. Ilyen körülmények között kezdődött az 1980/81 -es bajnokság, amelynek tapasztalatairól Tóth Istvánnal, az együttes edzőjével folytattunk beszélgetést. — A múlt év őszén jól ösz- szeforrott együttessel vágtunk a bajnokságnak — kezdte a szakember. — A technikailag képzett labdarúgók eredményes csapatjátékkal vették fel a küzdelmet az ellenfelekkel, melynek alapján őszi elsők lettünk négy pont előnynyel. A téli időszakban azonban nem várt változások következtek be. Porcműtéten esett át: Gulyka, Krivanek II., Majoros, Kasza, bokatörést szenvedett Angyal Artúr, viszLisztőczki, a egyik erőssége. Síküveggyár szavonult Angyal Csaba. Ilyen körülmények között készültünk. Volt olyan alkalom is, amikor éppen 11 játékos állt rendelkezésre. — A vezetőség tudott ezekről a gondokról, azonban hathatós intézkedéseket nem eszközölt. Tudomásul vette, hogy tehetséges labdarúgók indok nélkül abbahagyták a játékot. Emellett több embert kiadtak az St. Volánnak, a Kistere- nyének, továbbá Mátranovák nak. Különben a felkészülés időszakában megtörtént a vezetőségválasztás és így sikerült valamit enyhíteni a gondokon. Ekkor igazoltuk Vargát. Borsos Nándort pedig felkérte a vezetőség hogy újra kezdje el a játékot. ö később hasznos tagja lett a csapatnak. Az említetteken kívül a tehetséges, fiatal Szép István került még az ifjúsá giaktój az első csapathoz. így 14 főre egészült ki az együttes — Mondanom sem kell, nagyon nehéz volt kilábalni ebből a helyzetből. Hiszen a célkitűzés a bajnoki cím meg- nyeré-e volt. Sokat gyakoroltunk. sulykoltunk ezzel az új g’-dával. A tavaszi rajt után keserves mérkőzéseket vív tunk az ellenfelekkel. Eleinte 1—2 gólos győzelemért is na gyón meg kellett izzadni. Később belelendült a csapat. Az idény közepén már 5—6 gólos győzelem is előfordult. Emellett a csapatjátékban is nagy változás állt be. Ennek köszönhető, hogy az idény vége felé az együttes több mérkőzésen is tetszés szerint lőtte góljait. A megyei bajnokságból az országból elsőként jutottunk a területire. Ezen kívül az MNK-ban is sikerrel szerepeltünk. Bejutottunk az országos küzdelmekbe. — Az eredmények elérésében néhány labdarúgó kimagasló teljesítményeket mondhat magáénak. A közvetlen védelemből Kaszanyi, Borsos, a középpályás sorból Lisztóczki, továbbá a három előretolt csatár: Dudás, Fehérvári, Bodor érdemel dicséretet. Említésre méltó még Rádi, Radics, Cze- ne, Verbói, Zsédely, Král teljesítménye. A többi labdarúgó elfogadhatóan játszott. Legeredményesebben Fehérvári György szerepelt, aki csaknem 30 gólt lőtt az ellenfelek hálójába. — Végül is sikerült 'jól szerepelnünk, felsőbb osztályba lépnünk. Ez volt a célunk, s teljesítettük. Feljutottunk a területi bajnokságba, ahol a Mátra csoportban folytatja szereplését a csapat. Erre a bajnokságra már új edző készíti fel az együttest, akinek a továbbiakban sikeres szereplést kívánok — fejezte be nyilatkozatát Tóth István. Dcmény László Labdarúgás Palóc Kupa A XI. forduló eredményei és a csoportmérkőzések végeredményei Iparcikk—Ipoly Cipő 0—2, Fémipar II.—Ipoly Cipő 4—1, Vízmű —Lenin 3—5, Városgazdálkodás- Fémipar II. 0—2, örhalom—NÁÉV 2—0. Az 1. csoport végeredménye 1 Kábel 11. 7 61 23- 7 12 2. Ipoly Bútor 7 52 35-19 10 3 Bgy Tenisz 7 5 2 10- 8 10 4 Volán 7 43 20-16 8 5. Műszaki Érd. 7 3 1 3 18-24 7 6. Posta 7 2 1 4 8-19 5 7 PENOMAH 7 16 12-21 2 8. Határőrség 7 1 • 6 8-20 2 A 2.' csoport végeredménye 1. Vízmű 0 72 26-15 14 2. Lenin 9 6 1 2 27-12 13 3. Kórház 9 6 1 2 24-14 13 4. örhalom 9 4 3 2 15-12 12 5. Szolgáltató 9 4 3 2 30-16 11 6. Fémipar II. 9 5 1 3 29-18 11 7. Ipoly Cipő 9 4 1 4 10-18 9 8. Városgazdáik. 9 27 6-17 4 9. Iparcikk 9 18 10-25 2 10. NÁÉV 9 18 11-34 2 A 3. csoport végeredménye 1. ÁFÉSZ 7 6 • 1 26-11 12 2. Bp. Flnomk. 7 5 1 1 31- 7 11 3 AFIT 7 3 2 2 17-15 8 4 Erdőgazdaság 7 3 1 3 11-19 7 5. Egri KÉV 7 3 • 4 17-21 6 6. St. Ruhagyár 7 2 1 4 18-21 5. 7. Közúti Gép. 7 25 10-25 4 «. MÁV 7 1 1 5 8-18 3 A 4. csoport végeredménye 1. EPSZÖV 8 6 1 1 22- 7 13 2. Pedagógus 8 5 2 1 25-12 12 3. Kábel I. 8 5 1 2 28-16 11 4. Városi Tanács 8 5 1 2 21-24 li 5. Fémipar I. 8 4 - 4 24-18 9 6. Kerámia 8 2 3 3 16-17 7 7. Gabonaforg. 8 2 15 12-19 5 8. Rendőrség 8 2 1 5 10-28 5 9. GELKA 8 - - 8 7-24 A 8-as elődöntő Időpontja: 1981. augusztus 3. 1-es pálya: 17 órakor: Kábel II. —Lenin, 18 órakor: Ipoly Bútor —Vízmű. 2-es pálya: 17 órakor: EPSZÖV-Bp. Finomkötött. 18 órakor: ÁFÉSZ—Pedagógus. A továbbjutó négy csapat az elődöntőt augusztus 18-án játsz- sza. A döntőre és a 3. helyért vívandó mérkőzésre a korábbi évek hagyományaihoz híven augusztus 20-án kerül sor ELUTAZTAK AZ MHSZ TESTVÉRSZERVEZETEINEK DELEGÁCIÓI A „Testvériség-barátság” nemzetközi összetett honvédelmi verseny ünnepélyes zárása után a sportolók az ifjúsági házban adtak egymásnak randevút. Színvonalas kultúrműsort láttak, majd következett a disco. Mondanunk sem kell, a versenylázból és izgalomból felszabadult fiatalok jó hangulatban szórakoztak. Közben azért sok szó esett a nagyszerű rendezésről, a házigazdák figyelmességéről, amelyet a delegációk vezetői meleg szavakkal meg is köszöntek. A párt-, állami és tömegszervezeti vezetőkön kívül sokat tettek e nemzetközi randevú sikeréért az MHSZ képviselői, aktivistái. Elcsendesedtek a versenypályák. Csend l.onol a 211-es számú Szakmunkásképző Intézet magasba nyúló kollégiuma falai között is. A , külföldi delegációk kedden reggel utaztak el a megyeszékhelyről, ahol nagyszerű küzdelemben szép sikereket értek el. A Salgótarjáni városi Tanács VB városgazdálkodási üzeme pályázatot hirdet salgótarjáni munkaterületre, mélyépítésben jártas m Övezető beosztásra. ló kereseti lehetőséggel felveszünk ugyanerre a munka- területre KUBIKOSOKAT illetve KUBIKOSBRIGADOT. Jelentkezés: Salgótarján. Kertész út Z. sz. a személyzeti. Illetve munkaügyi vezetőnői. Minden tekintetben jobbak voltak a vendégek Kemerovo-Pásztó’ SE 5—1 (3—0) A kemerovól labdarúgók a salgótar’ d Kohász-stadionban tartottak edzést a Pásztói SE elleni, keddi mérkőzés előtt. (Fotó: Veres Mihály) A Pásztóra látogatott ke- merovói sportküldöttség a délelőtti órákban a járási hivatalban fogadáson vett részt, ahol Kovács Ferenc elnök adott rövid tájékoztatást a járás politikai, gazdasági és kulturális helyzetéről. Ezután a vendégek ellátogattak a Váci Kötöttárugyárba, majd délután ismerkedtek a nagyközséggel. A sort labdarúgómérkőzés zárta. ^ Enreiter játékvezető sípjelére 600 néző előtt a következő összeállításban kezdtek a csapatok. Kemerovo! So- benko — Smiljov, Mironov (Koszakov), Belov — Dubina, Alexszandrov — Belski, Kuzmin, Razdaev, Rizsov (Duhov- nyikov) és Bologov. Edző: Jurij Ivanovics Zabronyin. Pásztói SE: Reviczki (Ber- zák) — Szabó, Tarcsányi, Antal — Fösvény, Bedö, Kocsis — Szarvas (Bodó), Szeles (Alapi), Székely (Tóth), Varga. Edző: Veres Béla. Az első veszélyes helyzet a PSE kapuja előtt adódott, de Razdaev jó helyzetben mellé bombázott. A 6. percben megszerezte a vendégcsapat a vezetést. Rizsov lőtt a hálóba. 1—0. Nem sokkal később ugyancsak a jó felépítésű ösz- szekötő veszélyeztetett fejjel. A pásztóiak alig-alig jutottak át a felezővonalon. A 18. percben lesgyanús helyzetben Razdaev kiugrott a védők gyűrűjéből és biztosan lőtt a hálóba. 2—0. Ezután Bologov keverte meg a pásztói védelmet, de lövése mellé szállt. A 21. percben újabb gólt szerzett a kemerovói csapat. Rizsov átadását Razdaev közelről lőtte a hálóba. 3—0. A félidő hátralevő részében már visszafogottabban játszott a lényegesen többet támadó, jól játszó vendégegyüttes. Szünet után bátrabban kezdtek a pásztóiak. Bodó szögleBúcsú a síptól A salgótarjáni öregfiúk— Admira-Wacker találkozón Vári István, a mérkőzés játékvezetője búcsúzott a síptól. Huszonöt éven át mint aktív játékvezető tevékenykedett a megye labdarúgópályáin. Ezt követően mint a játékvezetőbizottság tagja végzett éveken keresztül értékes társadalmi munkát. Ez évben ünnepelte játékvezetői tevékenységének harmincadik évfordulóját. A találkozó előtt a csapatok virággal, a játékvezető testület pedig ajándékokkal kedveskedett, búcsúzott a mindig készségesen rendelkezésre álló, s a kilencven perceket ’elkiisme- retesen, legjobb tudása szerint vezető, fáradhatatlan sporttárstól. tét Bedö úgy lőtte kapásból kapura, hogy az a kapust érintve alig csúszott mellé. Nem sokkal később ismét Bedő 20 méteres lövése zúgott el a kapu mellett. A második félidő 74. percében Bologov használta ki a pásztói védelem megingását, 11 méterről lőtt a hosszú sarokba. 4—0. Ezután Belski nagy lövését védte Reviczki. A 81. percben szépített a pásztói csapat. Bodó lövése a kapusról Alapi elé pattant, aki közelről a hálóba sodorta a labdát. 4—1. Nem sokkal a. befejezés előtt, Kuzmin szép egyéni alakítás után állította be a végeredményt. 5—1. A találkozó nagy részében a kemerovóiak fölényben játszottak, lényegesen többet birtokolták a lábadt, meglátszott az osztálykülönbség a két csapat között. A vendégek jól használták ki fizikai fölényüket, sokmozgásos, ötletes játékuk révén megérdemelten nyertek. A pásztóiak szórványos ellentámadásai nem sok veszélyt jelentettek a kapura, támadásaikban kevés volt az átütő erő. A csatárok sokat körülményes- kedtek, nem boldogultak a szoros emberfogást játszó vendégcsapat védőivel. Jó: a szovjet csapatból Razdaev, Bologov, Rizsov és Alexandrov, ill.: Reviczki és Szabó. A találkozó kitűnő alkalmat szolgáltatott a sportkapcsolatok további erősítésére. Adorján László A NÓGRÁD totótippjei, 30. hét 1. Barcs—Siófok 2. Dombóvár—Szekszárdi Dózsa 3. Kaposvári Vasas—Kiss J. SE 4. Táncsics SE—Dunaújvárosi Építők 5. Szondi SE—Győri Dózsa 6. Esztergom—Pápai Textiles 7. Répcelak—Ajkai Bányász 8. Kőszeg—Soproni Postás 1. KELTEX—EMG Sashalom 10. ESMTK—St. Síküveggyár 11. Szabó L. SE—Szegedi VSE 12. Szentesi Vízmű—Karcag 13. Nagyhalász—Kisvárda 2 2 x 1 X 2 X 1 1 2 1 x 2 X 2 2 2 2 14. Olefin SC—Hajdú Vasas 1 45. Komáromi Olajmunkás—MOTIM TE x 16. Köteles J. SE—Pásztó 1 Gólfotópályázcsf Az elmúlt héten 186 pályázati szelvény érkezett olvasóinktól szerkesztőségünk címére. A két mérkőzés végeredménye: Síküveggyár—EMG Sashalom 5—1, Orosháza— Szabó L. SE 1—3. Összesen öt pályázónk ért el egy találatot, közülük a következők nyertek tíz-tíz darab totószelvényt: Kecskés Béla 3070 Maconka, Arany János út 8., Gerőcs József 3170 Pösténypuszta, Kassai út 45 és Bérezés Ferenc 3100 Salgótarján, Arany János út 4. A totószelvényt postára adtuk! Góltotó 1. BARCS—SIÖFOK VÉGEREDMÉNY: 2. ESMTK—ST. SÍKÜVEGGYÁR VÉGERFDiHRN Y: \ev* LAKrnvn NÓGRÁD - 1981. július 22., szerda 7 M. L.