Nógrád. 1981. július (37. évfolyam. 152-178. szám)
1981-07-15 / 164. szám
Bolgár szakemberek Salgótarjánban A Bizományi Aruház nyári kiárusítást rendezett, melyen női fehérneműk között válogathattak a vásárlók. Baranyi Dezső- né és Csetneki Katalin, a vevők körében — fotó: Gyurkó — Megírtuk — válaszoltak Javaslat: Előre venni a jegyeket A NÓGRÁD keddi számában jelent meg cikkünk az elmúlt kánikulai vasárnap kisebb-nagyobb eseményeiről. Többek között arról is szóltunk, hogy a Volán 2. számú Vállalatának ugyancsak igyekeznie kellett, hogy zökkenőmentesen lebonyolítsa a strandra igyekvők, vagy kirándulni vágyók utazását. Hogy írásunk közérdekű, bizonyítja a közlekedési vállalat szinte azonnali válasza. Gáspár Ferenc, a személy- forgalmi üzemegység helyettes vezetője még aznap elmondotta: — Jó néhány napja mi is érzékeljük, hogy az utazási kedv igencsak megnőtt a környező meleg vizű fürdőhelyekre. Nem csak szombaton, vagy vasárnap, hanem hét közben is rendszeresen mentesítő autóbuszokat kell indítanunk. Amikor zsúfoltság, tülekedés, idegeskedés van, jogosan vetődik fel a kulturált utazás igénye, mi — ez kötelességünk is — mindenként szeretnénk kielégíteni a jogos igényeket. Ezért lenne egy jó tanácsom az utazóknak. Nem kerül nagy fáradságba, hisz az autóbuszpályaudvar a vá- rosközpotban van, hogy menetjegyüket oda-vissza elővételben váltsák meg, ha a család úgy döntött, hogy hét végén kirándulni megy. Egerbe 32, Bükkszékre 22 forint, Hevesre 44 'orint a menetdíj egy útra. A négy és tíz év közötti gyerekeket ötvenszázalékos kedvezmény illeti meg. Ha a menetjegyeket előre megváltják, mi is jobban felmérhetjük az igényeket. Az utas pedig kényelmes ülőhellyel rendelkezik. Abban az esetben, ha valamilyen okból nem utaznak a megváltott jeggyel, a menetdíjat visszatérítjük a kezelési költség levonásával. Gondolom, egy jó kirándulás megér ennyi fáradságot .;.----- cse— N agy a kereslet íÜilitiik, habzó sör A nyár elképzelhetetlen az üdítők sokaságától és a habzó söröktől. Azt kérdeztük Kováts Gyulától, a Söripari Vállalat salgótarjáni kirendeltségének vezetőjétől, milyen az idei ellátás? — Jobb mint a tavalyi. Mióta a sör zömmel Borsod megyéből érkezik hozzánk már palackozva vagy hordókban, sokkal gyorsabb, jobb a szállítás. Mi itt Salgótarjánban a Kőbányától érkező tankautók tartalmát palackozzuk. Mindkét fajtát szívesen vásárolják. — Külföldről? — Minden fennakadás nélkül kapunk igazán jó minőségű csehszlovák söröket. Van olyan különlegesség is, mint a barna sör. — Naponta mennyit szállítanak? — ötszázhúsz üzletet látunk el — a tarjám, a pásztói és a balassagyarmati járás keleti részét — naponta százhúszezer üveg hagyja el a palackozót. — Üdítők? — örvendetes, hogy a tavalyihoz számítva négyszeresére emelkedett a fogyasztás. Kedveltek a Gyöngy-család tagjai, meg a kóla. A nagy üzletekbe hetente háromszor, a közepesekbe kétszer, a kisebbekbe egyszer szállítunk. A MTESZ Nógrád megyei szervezete és a bulgáriai NTSZ Pemik megyei szervezete között létrejött együttműködés keretében tegnap a megyei gépipari tudományos egyesület meghívására megyénkbe érkezett egy háromtagú szakemberekből álló delegáció. A delegáció vezetője Bonev Stojan, üzemi főelőadó, Stojan Szidan, üzemvezető és Takera Tatjána, üzemi osztályvezető. A szakembereket Balogh László, a gépipari tudományos egyesület elnöke, a VEGYÉPSZER salgótarjáni gyárának főmérnöke fogadta, majd vele együtt a délutáni ^rákban a vendégek megtekintették a megyeszékhelyet. Az esztendő második felében — a terveknek megfelelően — tovább folytatják Salgótarjánban az ingatlankezelő vállalat szakemberei a tanácsi lakások külső-belső felújítását. így Somlyó-bá- nyatelepen ötvenkét lakást, a Bajcsy-Zsilinszky úton ötvenhatot hoznak teljesen rendbe. Folytatják a Lovász József út 27—29-es épületek külső homlokzatának tatarozását. Ugyanakkor az úgynevezett tervszerű, megelőző karbantartási munkák során a Tanács út 4—10-es, a Lőwy Sándor út 1—9-es számú házaA népszerű széllovas-felszerelés újfajta, korszerűsített változatát készítették el a boglárlellei Balaton Ipari Szövetkezetben. A hagyományos fa- és műanyag csónakok mellett már harmadik éve sikerrel készítik itt a vitorlás deszItt-tartózkodásuk során ma — szerdán és — holnap — csütörtökön — ellátogatnak a salgótarjáni bányagépgyárba, a Salgótarjáni Kohászati Üzemekbe, és a VEGYÉPSZER salgótarjáni gyárába, ahol elbeszélgetnek a GTE helyi csoportok tagjaival, választ kérnek az őket érdeklő kérdésekre. Ezek a találkozások gyárlátogatásokkal kapcsolódnak egybe. A megyei tapasztalatokat tanulmányútjuk végeztével megbeszélik a GTE megyei vezetőivel. Pénteken Budapesttel ismerkednek a vendégek, majd visszautaznak hazájukba. in végzik el a legsürgetőbb munkákat. Amint ezzel elkészültek sorra kerül a Mali- novszkij út 41—47-es, valamint a Lőwy Sándor út 8—fles számú lakóház. Minderre közel húszmillió forintot költ az ingatlan. Ezzel azonban még nincsen vége a tennivalóknak. A Nógrád megyei Szolgáltató Vállalat — az ingatlan felkérésére — emberei dolgoznak a Malinovszkij, a Salgó, a Vöröshadsereg, a Rákóczi, a Csokonai és Zagyvarónán a Zagyva úton. A teljes felújítás hatvanegy lakást érint hatmillió forintért. kákát. Az eddig gyártott üreges szerkezetű alkalmatosságokba gyakran beszivárgott a víz. A mostani változatot habosított poliuretánnal töltik ki. Az újonnan kikísérletezett vitorlás deszkák nem drágábbak az eddig kaphatóknál. r~----------N aptár 1981. július 15., szerda Henrik napja. A Nap kel 5.02 — nyugszik 20.38 órakor. A Hold kel 19.16 — nyugszik 3.29 órakor. Háromszázhetvenöt évvel ezelőtt, 1606. július 15-én született és 63 éves korában, 1669-ben halt meg Harmensz van Rijn Rembrandt holland festő, korának, s minden időknek egyik legnagyobb művésze. 23—28 fok Várható időjárás ma estig: előbb több alkalommal erősen megnövekvő gomolyfelhőzet, sokfelé ismétlődő záporral, zivatarral, a keleti vidékeken helyenként jégesővel, illetve felhőszakadással. Később nyugaton több napsütés, már csak szórványos záporral, keleten még többfelé zivatar. Lassanként mindenütt északnyugatira, nyugatira forduló, a Dunántúlon időnként viharos szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet 23, 28 fok között. — Kedden elkészült a kazán közúti híd bontását lehetővé tevő ideiglenes terelőút. Az EKÉV dolgozói a KPM Közúti Igazgatóság megbízásából hamarosan megkezdik az elavult híd bontását, melynek helyén korszerű, új műtárgyat alakítanak ki, mely várhatóan szeptember végére elkészül. Magyar—szlovák—finn pajtások MEGNYÍLT A BARÄTSÄG TÄBOR Ismét gyermekzsivajtól hangos a salgóbányai ifjúsági tábor. Megkezdte munkáját a nemzetközi Barátság tábor. Több mint százötven pajtás jött össze július 14-én, közöttük kiváló úttörők, az úttörősarok tudósítógárdája, csehszlovák és finn pajtások. Gazdag programot állított össze a kiváló úttörővezetőkből álló táborvezetőség. Kedden ismerkedési estre került sor, szerdán a tábor lakói portyára indulnak a salgói várhoz, délután pedig tábori olimpián mérhették össze sporttudásukat a gyerekek. Este „Mit hoztam otthonról?” címmel mutatkoztak be a résztvevők, ki-ki a saját meglepetésével. Egy kis ízelítő a nyolcnapos tábor programjából. „Ki, mit választ” ezt a nevet viseli a csütörtök délelőtti sport- program, melynek során kézilabdában, labdarúgásban és egyéb ügyességi játékokban versenyeznek. Délután pedig nagyszabású akadályversenyre kerül sor a somoskői várnál. A pénteki napot salgótarjáni városnézéssel, kirándulással töltik a pajtások. Aztán lesz filmvetítés, rajzverseny, pantomim, táncház, karnevál, és persze, disco. Az úttörő-sajtótábor résztvevői szakmai előadásokon, műhely- foglalkozásokon gyarapíthatják az újságkészítéssel kapcsolatos tudásukat és ellátogatnak a Nógrád megyei Sütőipari Vállalathoz, a megyei könyvtárba, a munkásmozgalmi múzeumba, a NÓGRÁD szerkesztőségibe és a nyomdába. Riportokat készítenek, valamint megismerkednek a: újságkészítés folyamatával. _ Tizedszer rendezik Deesen a sárközi lakodalmas felvonulást és népünnepélyt. Az eseményre, amely a Duna menti folklórfesztivált zárja majd, máris készülnek a sárköziek. Csinosítják virágo- sítják a házakat. A lakodalmi felvonulás idei szereplői egy fiatal óvónő és a bátai termelőszövetkezet üzemgazdásza a valóságban is jegyesek. Egy héttel a „játékmenyegző” után tartják esküvőjüket. — Csúcsforgalom a strandon. Három esztendő óta a legnagyobb csúcsforgálmat „bonyolította’’ le vasárnap a salgótarjáni strand. Ennyien még sohasem keresték fel kellemes köryezetű, ám hideg vizét. Mintegy kétezren váltottak jegyet, a bevétel tizenötezer forinton felül volt. Heti tűzkrőnika JÁRMÜVEK VESZÉLYBEN Az elmúlt héten járműtü- zek okoztak különösebb gondot tűzoltóinknak. Július 6- án a zagyvapálfalvai vasútállomáson egy M 42—35 típusú Diesel-mozdony kábelei gyulladtak ki elektromos zárlat következtében. Tizedikén Kó- vár és Ipolyszög között egy Skoda pótkocsi hátsó gumija égett, a tüzet fékhiba okozta. Mind a két esetben a salgótarjáni, illetve a balassagyarmati állami tűzoltóság sietett a bajbajutottak segítségére. Tizenegyedikén a 21-es úton Pásztó—Mucsi-domb térségében egy Skoda 1000 MB típusú személygépkocsi elektromos vezetékei kaptak lángra. Ezt a tüzet a jármű tulajdonosa oltotta el. A tűzesetek okozta kár értékét, a körülményeket vizsgálat deríti fel. — Idős emberek. A pásztói járásban kiemelten foglalkoznak az idős emberek élet- körülményeinek javításával. Jelenleg négy öregek otthona tevékenykedik — Szurdokpüspöki, Jobbágyi, Pásztó, Csécse —, ahol több mint száz idős emberrel törődnek. Emellett huszonhat tiszteletdíjas és két hivatásos gondozónő dolgozik a községekben. A tanács negyvennégy magára maradt embernek ad ingyenes ellátást. A MERKÚR JELENTI Gépkocsiátvételi sorszámok: 1981. július 13-án. Trabant Hyc. L. (Bp.) 11 179 Trabant Lim. (Bp.) 3202 Trabant L. (Gy.) 2382 Trabant L. (D ) 1722 Trabant L. Spec. (Bp.) 5314 Trabant L. Spec, (Gy.) 4793 Trabant L. Spec. (D.) 2959 Trabant Combi (Bp.) 197fí Trabant Combi (Gy.) 1671 Wartburg L. (Bp.) 3652 Wartburg L. (Gy.) 3418 Wartburg de L. (Bp.) 4110 Wartburg de L, (Gy.) 3645 Wartburg de L. tolót. (Bp.) 795 Wartburg L. tolót. (Bp.) 429 Wartburg Tourist (Bp.) 1900 Wartburg Tourist (Gy.) 1125 Skoda 105 (Bp ) 3647 Skoda 105 (Gy.) 3693 Skoda 105 (D ) 3707 Skoda 120 (Bp.) 3238 Skoda 120 (Gy.) 2708 Skoda 120 (D.) 2521 Lada 1200 (Bp.) 10 679 Lada 1200 (D.) 9355 Lada 1200 (Gy.) 665 Lada 1300 (Bp.) 5808 Lada 1300 (D.) 4611 Lada 1300 (Gy.) * 823 Lada 1500 (Bp.) 6878 Lada 1500 (D.) 5406 Lada 1500 (Gy.) 1840 Lada Combi (Bp.) 3289 Lada Combi (D.) 1184 Lada 1600 (Bp.) 2476 Lada 1600 (D.) 1063 Moszkvics (Bp.) 10 697 Polski Fiat 126 (Bp.) 5822 Polski Fiat 126 (Gy.) 1510 Polski Fiat 126 (D.) 1042 Polski Fiat 1500 (Bp.) 1766 Dácia (Bp.) 3124 Dácia (D.) 2196 Zaporozsec (Bp.) 32 367 FELÚJÍTJÁK, MEGSZÉPÍTIK Lakásokra huszonhatmillió Mezőgazdasági íizemik figyelmébe Az elmúlt hetekben a mezőgazdasági üzemek tűzvédelmi szempontból gondosan előkészítették és felülvizsgálták erőgépeiket, hogy a kalászos termények betakarítása tűzkár nélkül történjen. A felkészülés azonban önmagában kevés. Be kell tartani a betakarítási munkálatok során a megelőző tűzvédelmi szabályokat is. A mezőgazdasági erő- és munkagépek használata során be kell tartani a tűzvédelmi szabályokat, az erőgépre vonatkozó tűzvédelmi utasításban foglaltakat. Az aratással szinte egyidőben végzett tarlóégetés különösen nagy tűzveszéllyel jár. E munka végzése tűzveszélyes tevékenységnek minősül, melyet a gazdaság vezetőjének előzetes írásbeli engedélye alapján szabad végezni. A tűzoltóság kérése, hogy a tarlóégetést, — a téves tűzjelzések elkerülése érdekében — előzetesen jelentsék be. Közös érdekünk, hogy a kalászos mezőgazdasági termények betakarítása zavartalanul és tűzkármentesen megtörténjen. Korszerű széllovas-felszerelés műsor SZERDA: KOSSUTH RADIO: S.25: Jelenidőben - az újrakezdésről (ism.) 8.55: Beszélni nehéz 9.07: Magyar szerzők hangszerszólóiból 9.38: Kis magyar néprajz v 10.05: Sirius kapitány fogságba esik - V/4. 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak 10.50: Apámról... 11.46: Buváry Lívia népdalokat és régi magyar dalokat énekel 12.35: Házunk tája 12.50: Operaslágerek 13.20: Dzsesszmelódiák 14.29: „Mindig örömet akartam szerezni”. Látogatóban Pethes Sándornál 15.10: Muzsikusportrék gyermekeknek 16.10: Kritikusok fóruma 16.20: Magyar előadóművészek 16.49: Egy hajdúsági nótafa: Balázs Jánosné 17.97: Korábban érkezett — I. rész. Juhász Judit riportja 17.32: Olasz művészek operafelvételeiből 19.15: Gondolat 20.00: A Liszt Ferenc kamarazene- kar hangversenye 21.03: Talabér Erzsébet és Radnai György nótákat énekel 21.30: Háttérbeszélgetés 22.30: Nagy siker volt! 23.38: A Budapesti madrigálkórus és a Magyar Állami Hangversenyzenekar Haydn- felvételeiből 0.10: Vezényel a szerző: Oscar Strauss PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: T. Vargha Anikó népdalokat énekel. 8.20: Tíz perc külpolitika 8.33: Idősebbek hullámhosszán 9.28: Vidám operettkettősök 10.00: Zenedélelőtt 11.33: A Szabó es-lád 12.03: Déki Lakatos Sándor népi zenekara játszik 12.33: Tánczenei koktél 13.30: Színes szőttes Altalmennék én a Tiszán... 14.00: Kettőtől négyig... 16.00: Várbarátok bajvívása 16.40: Sanzonújdonságok — 2. rész 17.09: Énekszóval, muzsikával 17.30: ötödik sebesség 18.33: Magyar művészek ©perett- felvételeiből 19.25: Világtörténelem dióhéjban 19.45: A beat kedvelőinek Quincy Jones felfételeiből 20.33: Válas(s)z! — 16. szám* 21.25: Jég nélkül — muzsikával 22.25: Világhy Erzsébet és Kiss Károly nótákat énekel 23.15: Behár György szerzeményeiből MISKOLCI STÜDIO: 17.00: Hírek, időjárás. — 17.05: Koncz Zsuzsa és a Fonográf együttes slágereiből. — 17.30: Index. . „ a miskolci stúdió gazdaságpolitikai magazinja. (A tartalomból: Igény és kapacitás az építőiparban. . . — Eporttörekvé- sek a salgótarjáni síküveggyárban. — Munkás mérnökök.) Felelős szerkesztő: Paulovits Ágoston. Szerkesztő: Nagy István. —Sport. — 18.00: Észak-magyarországi krónika. (Főidény a mályi téglagyárban. — Aratás a pásztói té- eszben. — Borsodban is jó ütemben folyik a betakarítás.) — 18.25—18.30: Lap- és műsorelőzetes. TELEVÍZIÓ: 9.00: Tévétorna (ism.) SZ 9.05: Csak gyerekeknek! Az űregér. NSZK rajzfilm 9.25: Delta (ism.) SZ 9.50: Aranyásók Alaszkában. IV/4. rész: A négy szem (ism.) SZ 10.55: Zenés terefere. NSZK zenés film (ism.) SZ 16.05: Hírek 16.10: Testünk XXVI/4. rész: Az alvás (ism.) SZ 16.35: Stop! Közlekedj okosan 1 33/10. rész: 16.40: Nemzetközi disco. NSZK film. SZ 17.25: Egészségünkért! 17.40: Város a Volga mentén. SZ 18.05: Staféta. Tíz perc Ifjúság. 18.15: A közönségszolgálat tájékoztatója. 18.20: Másfél millió lépés Magyar- országon. XIV /T0. rész: Bodajktól Zircig a Bakonyban. SZ. 19.00: Reklám. 19.10: Tévétorna. SZ. 19.15: Esti mese. SZ. 19.30: Tv-híi^dó. SZ. 20.00: Új Scotland Yard. Nincs miért élni. 20.45: Ki járt jobban VI/1. rész: „ . . .mint a szőlőtőke”. Dokumentumfilm. SZ. 21.10: Ne nevess korán. Vidám játék. SZ. 21.45: ízlések és pofonok. Dokumentumfilm. SZ. 22.25: Tv-híradó 3. SZ. 2. MŰSOR: 20.01: Kertünk-udvarunk. Riportfilm. (Ism.) 20.20: Reklám. 20.25: Norvégia: Az óriások országa. Norvég film. SZ. 20.50: Autó-motor sport. SZ. 21.10: Tv-híradó 2. SZ. 21.30: G. Gorin: A gyújtogató. Színmű két részben. BESZTERCEBÁNYA: 18.00: Autósok, motorosok. 18.30: kamerával katonák között. 18.45: Vigyázz, nehogy meglépjenek. Dokumentum- műsor. 19.10: Esti mese. 19.20: idő járásjelentés és műsorismertetés. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Negyedik kívánság. Ausztrál film. 21.45: Ez történt 24 óra alatt. 22.00: ifjúsági tenisztorna. 23.00: Hírek. MOZIMŰSOR: Salgótarjáni November 7.: A nyolcadik utas: a halál. (18) Színes angol fantasztikus kalandfilm. — Balassagyarmati Madách: A mérkőzés (16) Színes magyar film. — Nagybátonyi Bányász: Üzenet az űrből. Színes, szinkronizált japán fantasztikus kalandfilm. — Karancslapujtő: Sheila meghalt és New Yorkban él. (14) Színes, szinkronizált USA filmdráma. NÜGRAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógráfl megve» Bizottság? 8» a Nógrád megyei Tanács iap|a FOs/erkesztó: GoTYAh GYULA Szerkesztőség: Salgótarján, ^alóc Imre tér • Telefon: 10-977, Főszerkesztő; II 504 Sportrovat: 14 596 Kiadja a NO grád megye) Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: BAIINT TAMAS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat Igazgatója. Kiadóhivatal: SalgótaiJAn Palóc* Imre tér A telefon: 12-542. Telex: 229 109 Irányftószám: siói. Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethet«: a helyi postahivatalokban és a kézbesítőknél, Flőfizetési dij egy hónapra 3i forint, negyedévre 102 forint, egy évt*i 400 forint Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat 3101 Salgótarján. Palóc* Imre tér I. PL: 96 Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR Igazgató. Indexszám; 25 072. HU ISSN 0133-IM9