Nógrád. 1981. június (37. évfolyam. 127-151. szám)
1981-06-13 / 137. szám
gyászjelentés Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett gyermekünk, kedves férjem, drága apukám HORVATH LÁSZLÓ GYULA honvéd hadnagy 1981. június ll-én tragikus hirtelenséggel, életének 24. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatásáról később intézkedünk. A GYÁSZOLÓ CSALAD GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa HOLLANDI LÁSZLÓ 1981. június ll-én, 50 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése június 13-án, 17 órakor lesz a karancs- lapujtői temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALAD GYÁSZJELENTÉS Értesítjük az Ismerősöket, hogy MÁTÉ MIKLÓS zagyvapálfalvai lakos búcsúztatása június 17-én, 15 órakor lesz a salgótarjáni központi temetőben. A GYASZOLÖ CSALAD köszönenetnyilvanitAs Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk NÉMETH JÖZSEFNÉ sz.: Farkas Emilia temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és mély fájdalmunkban osztoztak. A GYÁSZOLÓ CSALAD A Nógrád megyei ZÖLDÉRT Vállalat könyvelésben jártas nyugdíjas női dolgozókat felvesz. Jelentkezés: Salgótarján, megyei tanács. A Nógrád megyei Tanács Madzsar József Kórházrendelőintézet igazgatósága bútorozott vagy bútorozatlan lakást bérelne orvos családok részére. Ajánlatokat a 10-222/223-as mellékre kérjük. Kutyák, királyok és egyéb kisemberek „Oj konyhaművészet kutyáknak” a címe egy Párizsban nemrégiben megjelent szakácskönyvnek, amely százhúsz receptet tartalmaz négylábú kedvenceinknek. A kötet előírásai szerint zöldséget csakis párolva, a húspástétomot sütőben készítve, a véreshurkát kizárólag alufóliában lehet felszolgálni. A reggelt egy szép matrózhús szépíti meg olajos szardíniával, délben szárnyaspástétom kerül a tálba. Kövér kutyáknak javasolt diéta: lábatlan jérce zselés főzelékkel. Az ízletes desszertéi — édes gesztenyéről, vagy vaníliacukorban görgetett túrógombócről — természetesen ez esetben le kell mondaniuk. A gazdag választék ellenére egy hiányossága mégiscsak van az új, kissé meghökkentő ínyencfalatokat leíró szakács- könyvnek: nem derül ki belőle, hogy milyen étrend dukál a nagykutyáknak! Az Újpest 20 ezer pengőt és öt gólt kapott Milánóban című sporthírében ezt írja a 8 Órai Újság 1930. szeptember 14-én: ,,A magyar sportközvélemény osztatlan érdeklődése mellett találkozott a magyar és az olasz bajnokcsapat, hogy kiharcolja a Közép-európai Kupában a továbbjutást. Ma már mindenki tudja, hogy a sorsolás előre megbeszélt eredménnyel végződött, mert az Újpest húszezer pengő kár térítésért lemondott arról az eshetőségről, hogy a nagy fontosságú találkozó Budapesten jöjjön létre”. Mostanában gyakran panaszkodunk, hogy klubcsapataink nem állják meg helyüket a nemzetközi mezőnyben, s lám ötven évvel ezelőtt Európa legjobbal közt nemcsak játszani, de már „bundázni” is tudtak. Sőt! Két nap múlva az újság azt is hírül adta, hogy az Újpest Olaszországban, a Comói-tó partján pihente ki a csaita fáradalmait. Tóparti üdülés húszezer pengős bundában. Nem lehetett rossz üzlet! Csak tudnám, hány forintot ér ma az a húszezer pengő! ☆ Békés István Szegény ember gazdag városban című kötetéből: „A polgárságot kiszolgáló kisemberek — a kéményseprő. a levélhordó, a tejeslegény, a szemetes, az újságkihordó, a mosónő, a törzspincér, a hordár, a házmester, a vice — újévkor színes, szöveges üdvözlő kártyákkal köszöntötték, s ezekkel rohamozták meg -«patrónu- saik» pénztárcáit. A boldog újév kívánás a b. u. é. k. — és az ezzel kicsiholt borravaló osztása a kapitalizálódó Budapesten formálisan ünnepi, valójában ridegen anyagi aktussá rögződött”. Mennyivel másak a „szocializálódó Budapesten” a benünA PAVA RUHAGYÁR felvesz varrónőket. Betanulási Idő: 8 hónap Bérezés: teljesítménybér jó kereseti lehetőség továbbá: VILLANYSZERELŐT és MŰSZERÉSZT. Szakmunkásoknak + 5 % szakmunkáspótlékot fizetünk. Cím: Páva Ruhagyár, 2 üzem Homokterenye- Jánosakna Kispesti Textilgyár soroksári textilgyára az alábbi munkakörre keres azonnal belépésre szővő átképzést, esztergályost, betanított női munkaerőt, női és férfi segédmunkást. Nők részére a leányotthonban szállás biztosított. Férfiak részére korlátozott szállással. Jelentkezni lehet: Budapest, XX., Soroksár, Marx Károly u 294. Tel.: 279-470/129, munkaügyi osztályon. két kiszolgáló kisemberek (?), — a köznyelv szerint újgazdagok (!) — az orvos, a benzinkutas, az autószerelő, a pincér, az ápolónő, a taxis, a pult alól árusító bolti alkalmazott, a postás, az újságos, a tévészerelő, az áruszállító, a borbély, a villanyszámlás — szokásai. Nemcsak újévkor, de egész esztendőben tartják a markukat, gyakran kikövetelik és kapják is a hálapénzt, a jattot, a csúszópénzt, a borravalót, a kenőpénzt. És ráadásul még egy nyavalyás újévi üdvözlő kártyával sem kedveskednek. Hát nem disz- nóság?! „Egy országot egy lóért!” — kiáltotta csatából vesztesként menekülve III. Richárd király. Mit adott'volna egy autóért? — kérdi a történet kapcsán egyik írásában Kosztolányi Dezső S válaszol is rá gyorsan. Egy világbirodalmat. Napjainkban Kosztolányi feltételezése nem érvényes. Mert mit mondhatnánk III. Richárd óhaja hallatán? — Felség, az a helyzet, hogy új gépkocsit állami intézmény, közület — ez esetben ön is — csak a MER- KUR-tól vehet, s a befizetés után várni kell néhány hónapot, esetleg egy évet is, amíg megkapja. Inkább autóstoppal próbálkozzék! Az :óval gyorsabb, biztosabb! Kiss György Mihály A Salgótarjáni Ingatlan- kezelő Vállalat felvételre keres — bádogos — BURKOLÓ (hidegmeleg), — FŰTÉSSZERELŐ, — gepkocsirakodo — KŐMŰVES, * — LAKATOS, — LABORÁNS. — TETŐFEDŐ, — TV- és RÄDIÖANTENNASZERELÖ, — VILLANYSZERELŐ, — VÍZVEZETÉK-SZERELŐ, — SEGÉDMUNKÁS szak- és betanított munkásokat, valamint férfi segédmunkásokat. Bérezés kollektív szerződés szerint. Jelentkezni lehet személyesen, vagy írásban a Salgótarjáni Ingatlankezelő Vállalat munkaügyi osztályán. Salgótarján, Bajcsy- Zs. út 40. FELVÉTELRE KERESÜNK őszi cukorrépa-átvételi idénymunkára cukorrépa-átvevőket Jelentkezni: Mátravidékl Cukorgyárak 3001 Hatvan, rövid személyi adatokkal. Az Eger-Mátravidéki Borgazdasági Kombinát II. az. nógrádi üzeme, Pásztó • felvételre keres- ÜDÍTŐITAL-PALACKOZÓ MUNKAKÖRBE NŐI DOLGOZÓKAT, — SZAKIPARI MUNKÁSOK MELLÉ SEGÉDMUNKÁS MUNKAKÖRBE 16. ÉLETÉVÜKET BETÖLTÖTT DIAKOKAT. Jelentkezni lehet: Pásztó, Szabadság út 46. Tel.: 36, munkaügyi vezetőnél. 6 NÓGRÁD - 1981. június 13., szombat 4 IfEGVÉPSZER salgótarjáni gyára felvételt hirdet lángvágó lakatos hegesztő forgácsoló munkakörökbe. Megfelelő gyakorlat után külföld? munkalehetőséget is biztosítunk. Jelentkezni lehet a gyár munkaügyi osztályán. 3100 Salgótarján, Rákóczi út 249. Anyagvizsgálat — nagy pontossággal A fizikai kristálytanban, a biológiában és az anyagviszgálatok- nál ma- az ún. röntgendiffrak ciós módszert használják, melynek alkalmazására szovjet kutatók DRON—2,0 jelzéssel univerzális készüléket szerkesztettek. A műszer működése a röntgen- sugárnak a vizsgálandó kristályos anyag atomsíkjain történő diffrakcióján, szóródásán alapszik. A műszerben két vizsgálókamra van, egyik diffrakciómetrikus, a másik fotografikus vizsgálat céljára. Az elemzés eredményeit számító- gépes feldolgozás céljából lyukszalagra rögzítik. kiállítást és vásárt rendez a pásztói ÁFÉSZ a 49. sz. mezőgazdasági szakboltjában. (Pásztó, piactér) 1981. június 16—23-ig. Kerti szerszámok, növényvédő szerek, magvak, kisgépek nagy választékban! Szeretettel várja a pásztói ÁFÉSZ és kiállítópartnerel. A balassagyarmati autóklub felvételt hirdet egy főállású és több mellékfoglalkozású (esetleg saját kocsival is) gyakorlati oktatói állások betöltésére. Jelentkezés: Balassagyarmat, Rákóczi út 68. SZEZONÁLIS munkára takarítónőt felveszünk a salgótarjáni campingbe. Jelentkezés : az idegenforgalmi hivatalban. A balassagyarmati nyírj esi úttörőtáborunkba fűtő-karbantartót és takarítónőt felveszünk. Érdeklődni lehet: naponta 10— 12 óra között a 352-es telefonon. A kiskörei víztározó legszebb részén, Tiszafüreden eladó 700 négyszögöl betelepített vízparti üdülőtelek megosztva is. Érdeklődni: Tiszafüred, Schön Béla út 4. Kunhegyes 215 és Debrecen, 27-687-es telefonon. ELADÓ nyaraló Bogácson, Juhar u. 4. (Úttörőtábor mellett). Érdeklődni: helyszínen, július 13—14. és 20—21-én. KÉTSZOBÁS családi ház sürgősen eladó 200 négyszögöl telekkel. Salgótarján, Forgács-telep, Somlyói u. 3. KÉTSZOBÁS, összkomfortos, OTP-örök- lakás eladó. Salgótarján, Ybl M. u. 45. IV. em. 19. SALGÓTARJÁNBAN 2 és fél szobás, összkomfortos, szövetkezeti lakás eladó. Levélcím : Sellye, Dráva ú. 14. Gál József. ELADÓ Karancske- szi, Fő út 66. számon kb. 1030 négyszögöl házhely, kert, rét. Érdeklődni: Zsidai Béla szomszédnál. KARANCSSAGON, a Kossuth út 23. szám alatti ház eladó. Érdeklődni: Etes, Albert-akna, Felszabadulás út 10. BALASSAGYARMATON, az Ady Endre utcában 3 szobás, ve- randás, komfortos, családi ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Balassagyarmati hirdetőben, Luther utca 8. ELDO Salgótarján, Arany János úti kisipari pavilonsoron levő cipészműhely, egy Singer stoppoló, 1 sima bőrvarró gép, különböző kaptafák, kéziszerszámok, bőrtalp, különböző felsőbőrök. Betegség miatt sürgősen eladók. Tóth Gábor cipész. SALGÓTARJÁN városközpontban kétszobás, VI. emeleti távfűtéses tanácsi lakást hasonló budapestire cserélek. Cím: 10-977 telefonon, vagy a NÓGRÁD-kiadóban. MÁSFÉL szobás, központi fűtéses lakást vennék a központban. Ajánlatokat ár, cím, alapterület megjelölésével „Augusztus” Jeligére a kiadóba. ELADÓ Benczúrfal- ván családi ház 800 négyszögöles gyümölcsös-szőlős beltelekkel. Érdeklődni: Benczúr- falva, Fő út 25, vagy 47. KEVESET futott Trabant Speciál ZA-s, áron alul eladó. Salgótarján, Damjanich út 27. JO állapotban levő Simson 50 cm3-es kismotort vennék. Ajánlatokat az alábbi címre kérem: Kómár István, 3151 Rákóczi- bányatelep, Kazár! út. KISKEREKO 350 cm3- es JÁWA motorkerékpár üzemképes állapotban eladó. Nádújfalu, Rákóczi út 18. BALASSAGYARMATON, az Arany János út 15. alatt 3 szobás, kertes családi ház beköltözhetően eladó. BALASSAGYARMAT, Rákóczi úti 3 szobás OTP-lakás kp + OTP- átvállalással eladó. Érdeklődni : hétköznapokon 8—16 óráig a 3-as telefonon. SALGÓTARJÁN, Beszteree-telepen, Mező I. út 4. sz. III. em. 14. ajtó alatti kétszo- ba összkomfortos szöv. lakás készpénzért, beköltözhetően eladó. Érdeklődni: a helyszínen, 16 órától. ÉPÍTÉSRE alkalmas telek eladó. Karancs- alja, Arany János út 11. Érdeklődni: Szabadság út 12. DÁN óriásvirágil szegfűpalántók, minden színben 100/100 Ft. Krizantémok mindszentre, nagyvirógúak 2,— Ft. Szállít: Szűcs- né, Mezőtúr, 5400 Kinizsi u. 11. HÉTÉVES, friss fejős, jó tejhozamú tehén eladó. Glozik, Mohora, Táncsics út. INDIAI kötőgép eladó. Érdeklődni: mindennap 18 órától a 12- 025 sz. telefonon. SZALAGFŰRÉSZ, valamint abrichter 250- es eladó. Mindkettő motor nélkül. Cím: Salgótarján, Katona út 2. Megyeri. NYÜLÖLAK olcsón eladók. Z.-pálfalva, Csokonai út 47. Telefon: 12-319. EGY + kétszobás OTP-öröklakás sürgősen eladó. Salgótarján, Ybl Miklós út 49. VI/35. 17 után. ELADÓ most vizsgázott 6 éves Zsiguli. Érdeklődni: 16 óra után, Végh Marianna, Romhány, Petőfi út 2. RENDSZÁM nélküli Volkswagen 1600-as generálozott motorral, 38 ezerért eladó. Érdeklődni: Balassagyarmat, Domb út 8. SKODA S 100-as sürgősen eladó. Pető Sándor, Salgótarján, Lőwy S. út 14. ELADÓ Fiat 850-es, Zagyvaróna, őrhegy út 63. ELADÓ IG 601-es Trabant. Salgótarján, Kemerovo krt. 44. Telefon: 16 óra után, 14-217. 5 db 1200-as Lada személygépkocsiköpeny vadonatúj eladó. S.-tarján, Sugár út 132. Telefon: 12-560. UT-s 1200-as Zsiguli friss műszakival sürgősen eladó. Somoskőújfalu, Kilátó út 20. UC rendszámú, jó állapotban levő 601-es Trabant, 1982-ig érvényes műszaki vizsgával eladó. Érdeklődni: Balassagyarmat, 510- es telefonon. FAJTISZTA, vadasszürke, magyar, óriás növendék tenyész- nyulak több vérvonalból, egész évben kaphatók, fülszámozva, 100 Ft kg-onként. Cím: Kassai Aladár, S.-tarján, Vöröshadsereg út 162. NÉMETJUHÁSZ kölykök eladók személy- védelemre, ajándékba szakkönyvet, pórázt kap. Utazás térítve. Ügyintéző: Dusik, Miskolc, Tizeshonvéd 17. FIGYELEM! A kishartyáni tsz padoki telepén előnevelt csirke kapható. Ár: 28,— Ft/db. VAGNIVALÓ fehér csirke, előnevelt kacsa, liba kapható. Mohora, Rákóczi u. 31. VARRÓGÉP-javítást vállalok. Blaskovics ■ Antal, Salgótarján, Kálla É. út 2. (Vásártér) . Telefon: 14-406, 15 órától. ELCSERÉLNÉM Zagyvapálfalva, Gorkij- telepi kétszobás összkomfortos, tanácsi lakásomat Salgótarján • környéki családi házra „Napfényes” jeligére a kiadóba. BAGLYAS végén bértelek átadó faházzal. Érdeklődni az esti órákban, Kövesdi* Salgótarján, Kilián Ojr. krt. 55. I. em. 7.