Nógrád. 1981. június (37. évfolyam. 127-151. szám)

1981-06-02 / 127. szám

Ter ef ere — felnőtteknek és gyerekeknek ' Á televízióról, mint tömeg- mendl János gzívszorftóan Nem szívesen emelek ki tájékoztatási és művészeti mulatságos címszerep-akkltá- senkit a kétórás műsorból, produktumokat létrehozó lech. iában. Tíz percben sűrűsödött mert hitem szerint igazságta- nikai eszközről, találmányról össze egy több évtizedes szí- lanul járnék el, pár szót azon- folyamatosan jelentetnek meg néazpáiya minden emberi és ban mégis ejtek Stan és Pan publikációkat nem kizárólag művészi kudarca, reménye és magyar kettőséről, vagyis a szaklapokban, tíe másokban végletes reménytelensége. Szuhay Balázsról és Csorba is. Általában szűrhető ki a A Tercierét végül is — Istvánról. Egy pályaválasztási megnyilatkozásokból, hogy a Bánki Iván rendezése — el- jelenetiorba ágyazva parodi- tévé, lévén a legfiatalabb sősorban a jelenetek közötti zálják a régi amerikai bőr­művészed ág, még nem ren- csevegés kényszeredett ize, su- leszkfilmekből Ismert történe- delkezik kidolgozott esztétikai tasága miatt érzem sikerűiét- teket, sok mulatságos percet rendszerrel, annyira sem, lennek. Valósággal kínos, aho- szerezve a szemlélőnek. Szu- mint a filmművészet; e íz téti- gyan a neves vendégek és a hay sziporkázik a sovány kájának váza van kirajzoló- műsorvezető, különösképp Stan Laurel képében, s nem dóban. Megjegyzések, felfogá- kezdetben, egymásnak kínál- kevésbé saját magaként, ami­sok ütköztetése folyik többi ják fel a beszéd gombolyító kor gyermekkori pályaérdek- között még arról, hogy milyen fonalát. Így a beszélgetés el- lődéseiről, vonzódásairól szól, műsortípust, műsorfajtát tart- veszíti spontán eredetiségét, végül a színészetről, mely az hatunk kifejezetten televízió- mesterkéltté válik, s a néző Igazi boldogságot jelenti a ra termettnek, azaz olyannak, már a későbbieket, hiába de* számára, hiszen színészként amelyik a legteljesebben fe- rűsek, oldódottak, gyanakvás- annyiféle foglalkozást meg­lel meg a tévé sajátos, kom- sál fogadja. próbálhat amennyit csak akar. munikációs funkciójának. A gyermeknapi műsorban 8 hogy ez így történt, annak __. . , . „ _ ... . egy pillanatig nem éreztem nemcsak a kiváló utánzó-, e zt a feszélyezettségét. A sze- beieélő-képességgel bíró szí­tához hozzászólni, arra dol­replő színészek, írók — Jani- nesz örülhet, hanem a gyer. goznak avatottabb szakembe- ^ovszky Éva, Fehér Klára —, mek- és a felnőttközönség is. leszöeezni • számomra az esve Lonncze Lajos nyelvész, a Ügy érzem illik — terje- nes adások 1 leatévészerűb- 70 éves Rodolfó 0,V“n te«né- delmi okokból sajnálatosan bek valamint az egyenes és a szete<;5é2gel mozogtak és szó- röviden - szólni Vészi End­SíteVt Tleneíekel vLvítő altak meg fl gyereksereg kel- re író és Marton László ren- rogzitett teienetenet vegyítő j*s közepén kereszttüzében, dező A messziről jött ember jelen idejű jelenlétet teszi le- Inámk p Lír című . t*vé-1^ékár61. Veszi hetővé, akkor is, ha az a le- R ' nemcsak a régmúlt (Angi Ve­lenlét nem testközelien való- I?’’ hanel? ? ma! magyar elet .ágn(| mekelt a gyermeki leiekbe éle* szemű ismerője. Mesteri , . ,,,, ... ... pontosan beilleszkedő öálvöl- módon bontakoztatja ki egy tíyennek találtai a hét két gyi János, a rendező Vadker. értelmiségi család érzelmi, kisz^elt műsorát: a feínot- ty Tibor és mindenki, akinek gondolati ziláltságát, melyet tekn^k szóló, csütörtök esti valamilyen köze fűződött a egy .mesélő” __ ha gyerekről „ él a Byermeknap játékhoz. Anyaga gazdag, ienne' gzól: konfabulálót ír­delutam Bezzeg az én idom- szerkesztése változatos, meg- nék — öregember tisztáz, ben!-t. jelenítése látványos, szemlé- megcsillantva a teljes helyre. Milyen volt, hogyan hatott létmódja korszerű.,. Fölösle- állás, „gyógyulás” lehetőségét, a két szórakoztató műsor? A ges folytatnom a sort, tovább- ^ messziről jött ember” jel- felnőttekéről kevés jót mond- ra is csak elismerő szavakat kép, az életet megszépítő, hatok. Hiába volt — az egyéb- mondanék. Gyermekeknek erőt adó mesének a szimbólu. ként kitűnő, általam sokra szólt bevallottan ez a prog- ma — mely kiköveteli a más­becsült — műsorvezető Rap- ram — alcímében vidámsá- képpen élést, ha erre szükség csányi László, hiába voltak a gokkal és komolyságokkal van páger Antal játéka a remek színész- és íróvendé- —, de magam is — noha ne- briliánshoz hasonlít, s ne­gek: a Fővárosi Operettszín- gyedszázada, hogy kinőttem a mes#n csillognak a többiek is: házból Szilágyi Tibor, vala- pubertás korból — jól szóra- Csomós Mari Öze T ains Tni- mint az Adáshiba című drá- koztam rajta. Ügy látom, akik navKlári’ mával maradandót alkotó ezt a műsort készítették, meg- Páger öregembere meghal a Szakonyt Károly. A jelenetek tanulták a gyermekek nyel- darab végén, még a róla ké- szórakoztattak — Galambos vét, nem gügyögnek, mézes- gzftett színes fénykén sem ké- Erzsl, Körmendi János, mázoskodnak, nem tanítós- szülhet el. de a néző érzi — Kaützky József. Bárdi György, kodnak, egyszerű, emberi sza- a rendező utoljára még fel- Balázs Péter. Szilágyi Tibor vakkal, komolyan beszélnek, villantja az arcképet —.néni jóvoltából —. ám úgy. mint Mert számukra a gyerek nem balhat meg a mese a t.erem- ahogyan a felhevült vándort eszköz, vagy tárgy, hanem tőkészség, a megújulás, a vél- üdíti a langyos Coca-Cola. A legfőképpen partner, aki fej- toztatás kénessége Mert vele legmélyebb, legárnyaltabban lődésének korábbi szakaszá- együtt az ember pusztulna el kidolgozott jelenet Szakonyi ban jár, aki okos, őszinte, Károly Nyugdíjasa volt, Kör- nyílt szavakat óhajt hallani. Sulyok László Ifjúságvédelem Nógrádban Néhány tucatnyi nevelőszü- fejeződik be a hasonlóan mi- visszakerülnek a családba — lő, a hegyek-völgyek között nisztériumi beruházásból lét- ugyanabba, amelyikből kle- megbújó nevelőotthonok rejövő pásztói 120 férőhe- melték őket a gondok miatt, (szétaprózottén nem, kor sze- lyes gyógypedagógiai nevelő- — amikor rint), néhány igen pozitív is- otthon építése. zdeményezés — ez Az már természetesnek lát jelentette húsz évvel ezelőtt szik, hogy a férőhelyek bővü- kapott „muníció”. A nagyoft megyénkben az ifjúságvédői- lése ellenére az igények min- gyenge családok helyett jobb 1908 szép- dig nagyobbak — talán a lenne a munkásszállás vagy bekerülnek egy munkahelyre, nem ad elég támaszt a nevelőotthonban jobb felderítő munka miatt a albérlet, de megyénkben gyermeklétszám az utóbbi 10 különösen a két városban — va- a mi tevékenységet, temberében gyermek- és ifjú ságvédő intézete lett a me gyének (még ha nagyon mos* év alatt megnégyszereződött! mindkettőnek szűkében toha körülmények között is A nevelőszülőkhöz kihelyezett gyünk. Lényegében csak jött létre). Majd a felsőpeté- gyerekek. háromszor annyian kohászati üzemek férfi mun- nyi óvodásotthon az új épü- vannak, mint a kezdetekkor — kásszállásával, valamint a let építésével 100 fősre bő- szeretnénk, ha még ennél is NÁÉV munkásszállásával szá- vült, a horpácsi nevelőotthon sokkal többen lennének, mert molhatunk, mindkettővel fejlesztéssel — ez Jó formája a családból ki (felzárkózta- hulló fiatalok nevelésének. — nem kis speciális jellegű tó) lett, 60 fősre bővült Salgótarjánban. Van egy Jó kezdeményezés a Ganz­éi Az intézményeken túl na- MÁVAG mátranováki gyár­létrejött a régen várt koedu- gyot léptünk előre a szemé- egységében, itt néhány volt kált, széles korhatárú nevelő- lyi feltételekben is: különö- állami gondozott lakásprob- otthon Kisterenyén 264 férő- sen a hivatásos pártfogói, ne- lémájét megoldják, de ez helyre tervezve. Van emellett velőotthoni utógondozói, ne- csepp a tengerijen. Ami biz- Szátokon 130 gyermek elhe- velőszülői, felügyelői hálózat tató: az állami gondozottak lyezésére alkalmas gyógype- kiépülése, jó működése szá- fele szakmát kap a kezébe az életkezdéshez, Van egy ér­tékes „tőkéjük”. Az elkészülő új GYIVI-ben dagógiai intézet (itt 60 száza- mottevő a munkában lékos az állami gondozottak aránya). Ügy tűnik a tíz évvel ez­előtt megindult fejlődés nem torpant meg: épül — és idei átadását várják,.. — az új Salgótarjáni gyermek- és ifjú­ságvédő intézet, amely már meg tud felelni funkcióinak, Nemrégiben területi tanács­kozáson Salgóbányán vitatták meg a volt állami gondozót- — minél hamarabb meglegye- tak beilleszkedésének félté- nek — többet tudnak tenni teleit, problémáit. Az utóbbi- a veszélyeztetett gyerekekért, ból van bőven — bár két éve Ami ma is, mindenkinek adott az önálló életkezdéshez a leg- „feladat”: segítsük a voltálla- inkább érdemesek anyagi tá- mi gondozott fiatalok beil- mogatást kapnak, nem lehet- leszkedését, támogassuk első nek ott mindenki mellett, sok lépéseiket a munkában, a s körülbelül ezzel egyídőben a veszélyeztető tényező. Ha hivatásban! Filmj egy zet Nyári SUMONYI ZOLTÁN PANEL HALOM 17. Ilyen beszélgetésekkel telik a délelőtt a játszótéren. Persze, hogy a lakásokkal való ügyeskedés így történik, vagy hogy valóban harmincezret keres-e a gondnoknő egy hónap alatt, ezt nem lehet pontosan tudni, mindenesetre a ház lakói ezt beszélik Háromnegyed tizenegyre a gondnok fölszereli a csomag­tartót, sőt két nagy ládát is fölpakol a kocsi tetejére, gon­dosan lekötözi őket, és óvatosan kihajt a porkolóból Ek­korra már a dédi befejezi a legújabb híreket, s végre Ábra- hámné is szóhoz juthat, hogy elmesélje Szabó Lajos meg­hiúsított kalandját a kis szőke nővel. Ezen aztán a három asszony elszörnyülködhet ebédig. DÉLUTÁN HÁROMNEGYED KETTŐKOR, azaz egészen pontosan 13 óra 40 perckor fordul be a tanár UI-s Trabant­ja a Váci útról az Árpád-hld étterem elé. Az étterem előtti bekötő úton, meg a szélső ház parkolójában már nagy ké­szülődés folyik, rendőrök, ifjúgárdisták. ■ tűzoltók, rakodó- munkások ügyködnek a téren, alig lehet elmenni közöttük Oldalt, a járda mellett egy piros csuklósbusz és egy tűz­oltóautó szűkíti le az utat. Az autóbusz tetején hangszóró, amely erős beatmuzsikával árasztja el a környéket; a zenét időnként megszakítják, és az angyalföldi ifjúsági napok kez­dődő rendezvénysorozatára hívja fel a járókelők és az ott tolongó gyerekek figyelmét egy enyhén raccsoló, de an­nál öntudatosabb női hang A stúdió az autóbusz végében van elhelyezve, ott kezelik a magnót, tárolják a magasan fe oolcozott hangszalagokat, de az autóbusz első része is tér mesen van kiképezve, s inkább hasonlít egy könyvtárra 4 NÓGRÁD - 1981. június 2„ kedd | A messzi Ausztráliában van tokzatos helyek bárhol létez- Megérkezik egy gyanús pan- egy magányos sziget, Summer- hetnek. Hitchcock például zlóba. Itt tudjuk meg, Ő az új field. Valóságos-e, vagy a kép- Amerikában talált egyet, em- tanár, az eltűnt Peter Flynn zelet szüleménye, mindegy, berölő veszedelmes madarak- utódja. S, mint, ahogy ezt Jog- Hiszen ilyen világtól elzárt, ti- kai. Ha a magygr nézőnek nem gal várjuk tőle, meg is kezdi is nagyon, a Nyári rét remde- a magánnyomozást. Persze, zőjének, biztosan volt rá alkal- először csak a gyanú ébred fel ma, hogy megnézze az ott ját- benne, meg a kíváncsiság, ami szódó Hitchcock-krímit. Az néhány különös jel folytán bal- ausztrál rendező talán jobban sejtelemmé fokozódik. Hősünk is járt, hogy nincs összehason­és irodára, semmint utasszállításra alkalmas járműre. Könyv­társzerű polcain kötegeltben állnak a különböző röplapok, amelyek mindegyike más-más akcióra, versenyre, vetélke­dőre szólítja fel a környék fiataljait, sőt életkorra való tekintet nélkül az Arpád-hídi-lakótelep és környéke va­lamennyi lakóját. Külön bálákban állnak a zöld, fehér, ró­zsaszínű és kék röpcédulák, aztán a különböző méretű rész­leges vagy teljes műsorfüzetek. Éppen ezeket kezdik most az ifjúgárdisták kihordani az autóbuszból, s helyezik el őket az „Ifjúsági Lapkiadó Vállalat” meg a „Népműve­lési Propaganda Iroda” feliratú kis pavilonokban. A pavi­lonok a Váci út és a lakótelep előtti járda között állnak; négy vagy öt műanyag házacska az Árpád-hld feljárója és az étterem közötti szakaszon. A pavilonok mögött, meg kétoldalt a fákra kífeszített köteleken — bekerítve így az egész füves-fás-bokros parkot és a ház előtti parkolót is — háromszögletű piros és fehér zászlócskák lebegnek. — Na, ezek nem vesztegették az időt — mondja fele­ségének a tanár —, mert reggel még semmi sem volt itt! ^ S amíg lépésben elhalad a csoportosuló gyerekek és az intézkedő hivatalos személyek között, nyugodtan el tudja olvasni a VITAKÖRÉ áros autóbuszra festett feliratokat is, IFJÚSÁGI 8 iros i ________ K — JÖJJ IFJÚ TÁRSUNK — K1SZ-AKTIVIS- TAK KÖRE — ALAPSZERVEZETI TITKÁRKÉPZŐ TANFO­LYAM; Amikor a középső panelház előtt kiszállnak a Trabant­ból, inkább csak megszokásból járják körül a házat, hogy nincs-e lent valamelyik pádon vagy homokozónál Gergő a dédivel —, de mert nincs, és gondolhatták is, hogy ilyen­kor már nincsenek lent. lehívják a közelebb álló liftet, és felmennek a hetedik emeletre Ott a tanárt ugyanaz a kép fogadja, ami reggel, amikor a lakásukból lépett a folyosóra: Hankóczyné zavarodottan szaladgál a folyosón, karján az áléit és bágyadtan levegő után kapkodó Andreá­val. A folyosó üvegajtaja kitárva, a szemben levő ablak 1s kifordulva áll. és ebben a gyenge huzatban ingázik Hankó­czyné ablaktól ajtóig. A tanár először azt gondolja, hogy még mindig a telefonra várnak, de a felesége, aki egy órá­val későbben ment el hazulról, s így hallotta a körzeti orvossal folytatott telefonbeszélgetést, meg 8 maga Is leg­alább negyedóráig győzködött az asszonnyal — most félig meglepetten, félig indulattal felkiált, haláltmegvető bátorsággal ka- lítási alapunk, bár a műve paszkodik fel a sziklákra, természetesen önmagában is macskamódra lopakodik a gya­vnegítélhető. Bűnügyi filmről lévén nem eshetek poéngyilkosság nús helyhez, szóval, lassan- szó, ként bogozgatja a szálakat. Ám a detektiv-tanárnak bűnébe, ezért csak néhány ér- ezen a csendes tengerparton vet merek felhozni a film sok egyébre is jut ideje. Dél­megnézése mellett és ellen, útónonként beteg tanítványét Akit például érdekel Ausztrá- korrepetálja, aztán komoly fu- lia madárvilága — különös te- tóedzést végez, este hangver - kintettel a pelikánok fészkére senyre Invitálja a szép szőke —, az nézze meg! Ellenben az, Abbot kisay.zonyt. éjjel pedig aki kifejezetten a kengurukra, megtűri maga mellett a for- vagy a kacsacsőrű emlősökre más fogadósnál De közben kíváncsi, az most ne váltson csak egyetlen gondolat gyötri: is- hová tűnt Peter Flynn. Nem ne csoda, ha az érdeklődés előbb- ta- utóbb a nézőre is átragad. jegyet. Akit az ausztráliai kolarendszer érdekel, az várjon sokat a főszereplő nártól, ám, aki egy jól bérén- Csakhogy mr. Robinson közön- dezett osztályteremmel, meg séges tanárember, nem iscso- néhány komisz kölyökkel is da hát, ha a hullámokban ta- beéri, nem csalódik. A penge- Iáit dísztárcsáról, a rozzant tős hangszerek szerelmesei ne hajóágyúről, a különös fény­hagyják ki a filmet, mert egy képekről, de még a megoldás szép nyári éjen a Summer- kulcsának tűnő thalasseamia Eield-sziget egyik lakója, a szép- nevű vérbetegségről sem jut szemű Abbot gyönyörű dalla­mokat csal ki kedvenc lantjá­ból. Az viszont, aki még fél percig sem bírja elviselni az ágyjelenet látványát, ne men­jen be erre a filmre. De, akit nem zavar a vér. az nyugod­tan mehet. S egy végső ta­eszébe semmi okos gondolat. A Nyári rét című ausztráliai film hangulatai nagyon vegve- sek — a szentimentálistól a vérfagyasztóig —, stílusa csa­pongó, hősei számunkra ide­genek. Mindez mégis teljes mértékben leköti a nézőt, s, ha nács: aki szereti a szépen le- netalántán olykor analógiát kerekített, jól megmagyarázott krimit, az . . .nem, ez már majdnem poéngyílkosság! Nézzük meg inkább, mikén! szövögeti története fonalát keres a fiimi helyzet és a va­lóság között, annak az az egy­szerű oka. hogy a magvar em­ber kévéséi tud a mai ausztrál életmódról, kultúráról, kevés a rendező. Középkorú, sportos hozzánk eljutó róla szóló hír­! külsejű férfi tapossa a gázt, adás, a film is. — ko — (F oly tatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents