Nógrád. 1981. június (37. évfolyam. 127-151. szám)

1981-06-05 / 130. szám

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Háilás köszönetemet fejezem ki mindazoknak, akik szeretett férjem BÁLLÁ SÁNDOR nyugdíjas vállalati igazgató temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek és részvétnyilvánításukkal mély fájdalmamat enyhíteni igyekez­tek. Balassagyarmat, 1981. június A GYÁSZOLÓ FELESÉG Június 14-július 12. Vadászati világkiállítás Bulgáriában Szivmüködésmérő készülék Staníordi kutatók egy svájci óragyár konstruktőreivel együtt olyan készüléket állí­tottak össze, amelynek segít­ségével még szakképzetlen ember is meg tudja állapíta­ni a szív munkaritmusát és annak változásait, A készü­lék egy stopperórára emlékez­tet és nagyon egyszerűen mű­ködik. Elég megnyomni az indítómechanizmust és bár­melyik ujjúnkat rátenni a szerkezet lapjára, a mutató máris jelzi a szívműködést. Ezzel a módszerrel a szívrit­mus változásait még olyan kis fizikai erőfeszítés közben is megfigyelhetjük, mint például a leguggolás. ' HUMOR A vándorcirkuszt nagy baj érte: beszakadt a sátor teteje. Az igazgató átkozódik: — Valamelyik gazfickó tu- bákot szórt az elefántunk elél.V. fr A bankigazgatóhoz beállít egy állást kereső fiatalember. — Önök ugye pénztárost ke­resnek? — Igen. És a régit is ke­ressük... — hangzik a válasz. Irene megkérdi az apjától: — Apuka, mondd, meg­vert-e téged valaha is a te anyukád? — Nem, kislányom, csak a te anyukád... — Nos. Gitté — kérdezi a barátnője — milyen volt teg­nap a pásztoréra? — Semmilyen. A pásztor el sem jött! Június 14-én kezdődik és július 12-ig tart majd a bul­gáriai Plovdivban a III. vadá­szati világkiállítás. (Az elsőt 1937-ben Berlinben, a másodi­kat 1971-ben Budapesten ren­dezték). A kiállítás témakörei: a kör­nyezetvédelem, a természet szépségeinek bemutatása, az ember és a természet kapcso­lata, a vadászat, a vadgazdál­kodás, a halászat, a sporthor­gászat. A látogatók képet kaphatnak majd — a legrégebbi időtől napjainkig — a vadászfegyve­rek és lőszerek, valamint a halászati felszerelések törté­netéről, megtekinthetik a va­dászkutya-kiállítást. Bemutat­nak vadászati témájú népmű­vészeti és képzőművészeti al­kotásokat. Alkalmi bélyegki­állításon láthatók majd a va­dászatot, horgászatot és a ter­mészetet népszerűsítő gyűjte­mények. A bolgár föld hatalmas er­dőségei rendkívül gazdag vad­állománnyal rendelkeznek. A felmérések szerint mintegy 150 ezer szarvas, 35 ezer vaddisz­nó, 800 ezer nyúl, öt és fél mil­A kiállítás emblémája lió fácán és 95 ezer vadkacsa található Bulgáriában. De nagy számban élnek a sziklás vidékeken zergék, muflonok. Húsz éve a Razgard melletti „Vödén” gazdaság négy bö­lényt telepített be. A kedvező körülmények eredményeként ma már a bölények száma meghaladja a 90-et. A SZILVÁSVÁRAM FEDETT LOVARDÁBAN minden héten szombaton és vasárnap de. 10 órakor és du. 13.30-kor lovas­bemutatít rendezünk, melyre szeretettel várunk minden érdeklődőt! Jö BUSZ- ÉS VONAT­KÖZLEKEDÉS! RENDEZŐSÉG FELVÉTELRE KERESŐNK őszi cukorrépa-átvételi idénymunkára cukerrépa-álvevőket Jelentkezni: Mátra vidéki Cukorgyárak 3001 Hatvan, rövid személyi adatokkal. ZÖLDÉRT VÄLLALAT sütőüzemébe 2 férfi dolgozót felvesz. Jelentkezés a telepvezető­nél. Cím: Salgótarján, ZÖLDÉRT-telep, Nagy S. út 12. A nagy vadgazdaságokban évente több százezer fácánt, vadkacsát és foglyot tenyész­tenek. A Rusze melletti „Du­na” gazdaságban taálható az ország legnagyobb vadászku­tya-tenyészete. Nagyarányú a haltenyésztés: a bolgár halgaz­daságok évente hat és fél mil­lió pontyot, három és fél millió pisztrángot nevelnek. A legnagyobb halfajta a Fe­kete-tengerben élő beluga. A tokhalak családjába tartozik. Hosszúsága olykor eléri a négy-öt métert, súlya a hat mázsát. A Duna legnagyobb hala a harcsa. A két-három mázsás harcsák nem mennek ritkaságszámba, de kifogtak már négy-öt méter hosszú, négymázsás harcsákat is. A kiállítás központja a nem­zetek terme lesz, amelyben az országok vonultatják fel va­dászati és halászati kultúráju­kat. A trófeák értékét nemzet­közi zsűri bírálja el. Magyarország önálló pavi­lonnal vesz részt a kiállításon. Az 1160 négyzetméteres terüle­ten szemléltetőanyag számol be a magyar vadgazdálkodás­ról. Vadászatunk fejlettségéről a 256 aranyérmes trófea be­mutatása tanúskodik majd. A trófeák között szerepelnek vi­lágrekorder dám- és őztrófeá­ink. Kiállításunk szépen szem­lélteti a sporthorgászmozgal- mat is. A szervezett magyar vadá­szat százéves évfordulója egy­beesik az idei világkiállítással. Ez alkalomból a Magyar Va­dászok országos Szövetsége a magyar vadászat felszabadu­lás előtti és mai helyzetét mu­tatja be. Az IBUSZ különutakat szer­vez a kiállítás megtekintésére (Gáti) JÓ kereseti «ehetőséggel fel vés ünk: — lakatos, — csőszerelő, — hegesztő és — villanyszerelő szakmunkásokat, akik többletként termelői (betanított) munkát is vál­lalnak. Jelentkezés írásban „Vasas­szakma” jeligére a NÖG- RÁD-kiadóba címzett levél alapján Címeket, telefon­számot kérjük közölni. A PAVA RUHAGYÁR (elvesz varrónőket. Betanulási idő: S hónap Bérezés: teljesítménybér, jó kereseti lehetőség, továbbá: VILLANYSZERELŐT és MŰSZERÉSZT. Szakmunkásoknak + 5 % szakmunkáspótlékot fize­tünk. Cím: Páva Ruhagyár, 2. üzem. . Homokterenye- Jánosakna. Felhívás! A közműves vízellátás szabályzatáról szóló 27/1975. (X. 30.) számú minisztertanácsi rendelet alapján PÁSZTÓ SZÉK­HELYKÖZSÉG területén — 1981. május 28. napjától — Átmeneti időtartamra vízkorlátozást rendeltünk el. Egyidejűleg kérjük a lakosságot a vízzel való tokozott ta. karékosságra, a vízfogyasztás fegyelmezett mérséklésére. A káros vízveszteségek elkerülése érdekében gondoskodjanak a hibás csapok, kifolyók megjavításáról, a szivárgások, el- folyások megszüntetéséről. A korlátozás tartama alatt a közüzemi ivóvízhálózatról út­tisztítást, járdalemosást, közparkok, iportpályák és kertek öntözése, valamint gépjárművek mosása TILOS! A vízkorlátozási tilalom megszegője szabálysértést követ el és 5000 Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható. A vízkorlátozás megszüntetéséről a sajtó és a szokásos do­bolás útján a lakosságot tájékoztatni fogjuk. Tűz és elemi csapás esetén azok elhárításáig a korlátozás érvényét veszti. Az ipari üzemek és közületek vízellátását külön rendelke­zések szabályozzák. Nagyközségi közös tanács Pásztó Új szolgáltatás! Gyermekfotók, esküvői képek, születésnapok, különböző rendezvények helyszíni fényképezését és MINDENFELE FOTÖRIPORTERJ MUNKÁT VÁLLALUNK. Megrendelhető Írásban és telefonon egyaránt. Cím: Salgótarjáni Szolgáltató Szövetkezet fényképész-műterme (garzonházzal szemben) Salgótarján, Rákóczi u. 2?. Telefon: 14-906 Ganz-MÜVIG Acélszerkezeti Gyár, ! mátmváki gyáregysége FELVISZ: Külső szerelési munkaterületekre, szolgáltató és termelő­üzemeibe VILLANYSZERELŐKET A munkaidő heti 44 óra (I. műszak) Kereseti lehetőség havonta: 3000—5000,— Ft között. GÉPLAKATOSOKAT A munkaidő heti 44 óra (I. műszak) Kereseti lehetőség havonta: 3000—5200,— Ft között. HEGESZTŐKET A munkaidő heti 44 óra (I. műszak) y Kereseti lehetőség havonta: 3000—5000,— Ft között. JELENTKEZÉS ÉS FELVÉTEL: Ganz-MAVAG Acélszerkezeti Gyár mátranováki gyáregysége 3144 Mátranovák, Szabadság u. 96. (Igazgatóságon és a munka­ügyi vezetőnél.) Dolgozóinknak naponta 8,70 Ft térítés ellenében ebédet biztosítunk. Kedvezményes vasúti uta­zásra jogosító igazolvány igényelhető. Szállást biztosítunk azok részére, akik naponta mun­kahelyükre nem tudnak bejárni. Bérkorlátozás alá nem eső fizikai dolgozók 2000,— Ft, a pályakezdő szakmunká­sok 2500—4000,— Ft be­tanulási támogatásban ré­szesülnek a felvételt kö­vetően. A pályakezdő szakmunká­sok részére a vállalat név­re szóló ifjúsági takarék- betétet nyit az üzemi OTP- nél. APRÓHIRDETÉSE lí ZASTAWA 750-es friss műszakival el­adó. Pásztó, Zrínyi út 3. UX-es Trabant 601- es Speciál eladó. Ér­deklődni: szombaton és vasárnap. Vidra, Nagyoroszi, Béke út 16. 1983. május hóna­pig műszakizott IP rendszámú Moszkvics 412-es eladó, esetleg Trábantra cserélendő. Kiss József, Zagyva­róna, Csernyik-völgy. HÁROMÉVES piros 1500-as Lada eladó. Ér­deklődni lehet: 15 óra után Matos Ferenc, Homokterenye, Kos­suth út 277. MZ 250-es motorke­rékpár 1982-ig érvé­nyes műszakival el­adó. Salgótarján, Csiz­madia út 46. Érdek­lődni: egész nap. ZV rendszámú Tra­bant 1983-ig érvényes műszaki vizsgával el­adó. Érdeklődni: Sal­gótarján, Martos Flóra út 14. ZT-s Wartburg Li­mousin 35 000 km-rel eladó. Megtekinthető: Nógrádmarcal, Rá­kóczi út 71. ELADÓ a Beszterce- lakótelepen norvég típusú lakás garázs- zsal, vagy elcserélhe­tő 2 szobás lakás be­számításával. Érdek­lődni: S.-tarján, Mező I. u. 25. (szombat és vasárnap 16—19 óráig.) SALGÓTARJÁN bel­területén beépíthető telket vennék. „ősz 62395” jeligére a sal­gótarjáni hirdetőbe. TELEK eladó a strand fölött Gedőcön. Érdeklődni: Zagyva­pálfalva, Sugár út 87. SALGÓTARJÁNBAN kétszobás' szövetkezeti lakás eladó. Érdeklőd­ni 17 óra után, vasár­nap egész nap. Cím: St., Arany János út 25. 1/4. CSALÁDI házat ven­nék, lehetőleg lapos telekkel Salgótarján­ban vagy környékén, esetleg Nagybátony- ban. „Műhely” jeligé­re a kiadóba. ELADOM Salgótar­ján, Vöröshadsereg út 34. sz. kertes, kom­fortos családi háza­mat. Központi fütéses cserelakás szükséges. Pest környéki csere­ház is érdekel. KÉTSZOBÁS, össz­komfortos családi ház rendezett kerttel, ga­rázzsal eladó. Érdek­lődni: Pásztó, Lo­vász József út 7. SALGÓTARJÁNBAN építésre alkalmas tel­ket vennék vagy ba­latonkenesei közműve­sített telekért cserél­nék. „Beszterce” jeli­gére a kiadóba. CSALÁDI náz eladó Salgótarján, Somosi út 268. sz. alatt. Ér­deklődni lehet június 7-én, vasárnap dél­előtt 11-től 14 óráig. SALGÓTARJÁN vá­rosközpontban kétszo­bás, VI. emeleti táv­fűtéses tanácsi lakást hasonló budapestire cserélek. Cím: 10-977 telefonon, vagy a NÓGRÁD-kiadóban. SALGÓTARJÁNBAN, a Kemerovo krt-on kétszobás, földszintes, szövetkezeti lakás be­költözhetően eladó. Cím: 10-977 telefonon. KÉTSZOBÁS csalá­di ház beköltözhetően eladó. Mátraszele, Szabadság út 44. ÜRES albérleti szoba férfi részére kiadó. Érdeklődni: 10-977 telefonon. ELADÓ 3 éves tehén négyhetes bikaborjú­val. Csépe, Tar, Szondy 81. ALIG használt sport ikerbabakocsi össze- csukhatós. eladó. Ér­deklődni: Baglyasal­ja, András-telep, Ko­vács. KISIPAROS által készített jó állapotban levő konyhabútor és kombinált szobabútor eladó. Salgótarján, Akácos út 3. SZÁMÁR 2 db és 2 db öszvér eladó. Szől- los József, Zagyvapál- falva, Szécsényi út 40. JÖ állapotban levő Amati dobfelszerelés eladó. Kovács Pál, Salgótarján, Ybl M. út 45. m.. em. 13. ELCSERÉLNÉM bu­dapesti egyszobás la­kásomat salgótarjáni másfél szobásra. „Nyári csere 62389” jeligére a salgótarjáni hirdetőbe. NAGY házunkat na­gyobb gyümölcsös­kerttel elcserélnénk kétszobás családi házra vagy ven­nénk kétszobás családi házat (nem hegyen) Salgótarján vagy Kisterenye területén. „Napsugár” jeligére a kiadóba. A balassagyarmati evangélikus szeretet- ház keres bentlakással otthonvezetőt, egye­dülálló nőt, vagy há­zaspárt. Jelentkezés az evangélikus lelké- szi hivatalban, Balas­sagyarmat, Kossuth Lajos út 36. SALGÓTARJÁNBAN elveszett zöld papagá­jom. Kérem a becsü­letes megtalálót, hogy jutalom ellenében a 15-975-ös telefonsa' mon értesítsen.

Next

/
Thumbnails
Contents