Nógrád. 1981. június (37. évfolyam. 127-151. szám)
1981-06-28 / 150. szám
7rencsényi Imre: : A K I S P A D S ivár gyerekkora lehetett annak az építésznek, aki úgy tudta megtervezni ezt a lakótelepet, hogy még a vízszintes vonalak is csak derékszögben találkozhassanak. A népszokás alakít ugyan valamelyest a „tájon”, de az is... Egy hússzor húsz méteres négyzetben adva van egy homokozó, egy vaslétre — no ez körszelet alakú —, meg egy betonasztal kétszer két beton padlábbal, ezeken olykor deszka is van. A felsorolt objektumokat némi gyep szegélyezi, ezen taposhatja ki a lakosság a maga szabad ösvényeit. Az ösvények történetesen átlósan metszik — illetve metszenék egymást, ha a só- deros placcon búvópatakot nem játszanának... A sóder talán a beton lelki élete? Ebből lettél, ezzé leszel — elmélkedhetnek vajon a házóriások borúsabb kedvükben? Az ösvények egyébként azért mennek keresztben, mert egyikük az iskolától és az óvodától a kapusorhoz vezet, másikuk a piactól a kricsmi irányába. A kő-, illetőleg beton- pad ilyenformán a népek országúba mentén dacol az idővel — meg-megújuló deszkái jóvoltából. Hol kismamák merednek innét a nirvánába, hol közepesen ápolt fiatalok támasztják meg a lábukat, miközben az első gitárakkordokat próbálgatják, hol pedig — még lakótelepi viszonylatban is — ismeretlen vándorok tarisz- nyáznak párizsispapírjukba süppedve. Magam csak olyankor időzöm itt valamicskét, amikor még újdonság a tavaszi napsugár, és már tudom, hogy rossz a lift. A lift azért eléggé gyakran rossz, a lakótelepi ember alkalmazkodása is eléggé fejlett már. Ha egyszer szerencsésen hazajutott, nemigen megy már le aznap az utcára, hacsak nem elengedhetetlenül szükséges..; De az is micsoda fogalom, hogy „elengedhetetlenül szükséges”?! Ha az ember rendesen bevásárolt, eszébe sem juthat mór semmi. Hisz’ mindent megvett, amit ^látott. Amire pedig nem volt pénz a zsebében, arra odahaza sincs. A kultúra dróton jön, a szomszéd papucsban — ha jön. Ha ásítás közben ki is tudnánk nyújtózkodni, egészen kényelmesen élnék... Egyik nap hozom haza alányom az óvodából. Valamiért nem akaródzott még fölmennie. Nem bánom, hadd ugrándozzon, amíg a fiú is megjön az iskolából. Órámra pillantok — mert az ember mindig az órájára pillant, amikor a gyerekei kérnek valamit. Ez ugyanolyan szokás, mint, hogy a határidőnaplónkért nyúlunk, amikor a barátunk jelzi, hogy jó volna összefutni. Órámra pillantok hát, és leterítem az újságom egyik felét a kispadra, a másikat meg olvasnám. Az első soroknál rájövök azonban, hogy már reggel kivégeztem, így ezt a lapot is magam alá teszem, és nézelődni kezdek. Alig emelem föl a fejem, a piac felőli ösvényen (háttal ülök a kricsminek), felbukkan az ember. „Csak ez ide ne üljön!” — villan át azonnal az agyamon. Kabátja zsákból készült, madzaggal van a derekán összekötve. Ha valamelyes egység felfedezhető öltözékében, akkor az épp e madzaggal kapcsolatos, mert szellős aktatáskája ugyanilyen madzagon csüng a válláról. A mikor tekintetünk találkozik, kék nefelejcsek nyílnak boldogan széthúzódó szemréseiben, borvirágos orra a felkelő nap, jobb karja előrelendül, széles körmű mutatóujja egyenesen a mellemre céloz. „Ismer ez engem? Vagy bérkitől lej- molna, ákit az isteni kegyelem e pillanatban útjába vet?” A padra sandítok, hogy a szélén ülök-e, vagy a közepén, s hogy miképp is volna jobb. — Jó napot kívánok! — veti meg a lábát nagy barátsággal. Hasonló hangnemben fogadom az üdvözlést, mert gyerekkoromban úgy tanítottak, hogy az idegennek is köszönni kell, ha ránkköszön; még ma is tartom, hogy amilyen az adjonisten, olyan a fogadj- isten, s ezt is oda-vissza értem. Mintha kissé meglepődne, de ez csak a pillanat töredékéig tart. — Fodor István vagyok — löki elém a markát. Én is megmondom a nevem, azután kezet rázunk. — Már csak azért! — néz a szemem közé egy pillanatra megkeményedve. — Hogyha az embernek köszönnek, azt fogadni kell! — Én is így tartom — bólintok rá. — Szegedi parasztember vagyok — mondja erre Fodor István. Erre nem tudok mit válaszolni. Éppen szegedi? És éppen paraszt? Hangjában nyoma sincs sem szegedi, sem másféle táj szólásnak. A marka, az csakugyan széles és kemény parasztmarok. Akkor már miért ne lehetett volna akár szegedi is — sok-sok évtizeddel ezelőtt? — Itt dolgoztam egész nap a Tót.hnál — bök lapos hüvelykujjával a háta mögé. Tudnom illene, ki a Tóth, de sajnos csak találgathatom magamban: piaci árus, zöldségtermelő? Alighanem az, valami őstermelő, mert Fodor István földdel dolgozott, erről vallanak fekete holdas körmei, tenyerének kapanyéltől fényes keményedései, és szétmosott szálú ruházata, mely minden olyan anyag illatát magába szívta volna és árasztaná, amely egy kicsivel is tisztátalanabb, mint a széljárta anyaföld... — Most megyek, és leöblítem — hunyorít a kricsmi felé, aztán ismét erősen a szemem közé néz; — Annyi jár az embernek. Le kell öblíteni, nem igaz? — Persze hogy — bólintok, noha kapálás közben serfl igen tarthatta szárazon a torkát. — Na isten áldja — löki elém ismét a kezét. — Már csak azért... Haragszik, hogy köszöntem? — Dehogyis haragszom — igyekszem meggyőzni erős szorítással. — Azért nem szabad haragudni. Köszönni... kell az embereknek. Szegedi paraszt- ember vagyok én... z utolsó szavakat már csak maga elé motyogja, útban a kricsmi felé, de a keze úgy jár, mintha lépkedne valaki az oldalán... Magyar placebó — Hálásan köszönöm, főorvos úr, hogy világhírű találmányáról, a magyar placebó- ról elsőként a nemesviszketi Helyi Hírharang számára ad interjút — bár úgy tudom, a televízió neves rendezője már egész hetet betöltő filmet forgatott a témáról... — Egész hetet!? Hetet-ha- vat betöltő filmet forgatott.de az egészségügyi főhatóság még nem látta időszerűnek a témát. A lapok számára pedig valóban ez az első interjú — és az utolsó... — Hallhatnánk valamit a lényegről! — Kérem, erről lesz szó, a lényegről. A magyar placebó világszabadalom — a tökéletes gyógyterápia módszere. A kezelés olcsó, egyszerű — nem kellenek drága műszerek, nincs szükség külföldi gyógyszerekre, szinte a nullára le tudják szorítani az egy betegre jutó kiadásokat. Nem kell hozzá szakértelem — elég ami van... — A lényeg, a lényeg... — Rátérek. Feküdt már ön kórházban? Igen. Akkor tudja, mi a lényeg... — Igen, előkészítettem egy borítékot... — No ugye, mind Így kezdi. És mi lett volna, ha nem csúsztatja diszkréten zsebbe azt a borítékot? Nem vették volna ki a vakbelét? — így sem vették ki. Rossz volt a diagnózis. De ahogy átadtam, megnyugodtam, úgy éreztem meggyógyultam... — Látja, ez pontos megfigyelés. így jöttünk mi is rá a dolog lényegére. Mert mivel kezdi a beteg? A borítékkal. Ha átadta, úgy ér2i, meggyógyult, akár mehet is haza. Az egészségügyi etikai vita után megpróbáltunk harcot indítani a csúsztatásos módszer ellen. Nem fogadtuk el a borítékokat. Szomorú eredménnyel zárult a kísérlet. Betegeink idegesek, ingerültek lettek. Az egyik kórteremben éhségsztrájkba kezdtek. Egy nénike feljelentette a kórházat a minisztériumban. „Még a múlt rendszerben sem tapasztaltam ilyen megkülönböztetést. Nem kell az én pénzem, mert én csak egy egyszerű takarítónő vagyok. Az én pénzemnek talán szaga van, mert a nyilvános WC-ket takarítom?” — Az lehetetlen, ezeket a tisztes intézményeket nem takarítja senki:.. — Ekkor érdekes kísérletbe kezdtünk. Gondosan elkülönítettük egymástól a kétféle beteganyagot. A nagyon könnyű, kis lelki sérüléssel bajlódóktól nem fogadtunk el borítékot — ők kétágyas szobákba, szanatóriumi körülmények közé kerültek. Naponta ötórai teát rendeztünk — öt órakor bikinis ápolónők tolták be a pléhkocsin a finom kínai teát, s a közben a kórházi hangszórókon keresztiül nem orvosi tanácsokat sugároztunk, hanem a Kéglidal csendült fel, meg a Csavard fel a szőnyeget; előfizettünk a kórház valutakeretéből két francia nyelvű szexmagazinra; a feleségeknek és a férjeknek nem adtunk kórházi belépőt, de a barátnőjét bárki este tíz után is fogadhatta. Nyugtatok helyett a legjobb svájci regenerálószereket kapták a páciensek... Nos, ez a beteganyag senyvedt, sínylődött, többen súlyos tudatzavarral küszködtek, volt egy öngyilkosunk is. .. A súlyosabb betegségben szenvedőktől elfogadtuk a borítékot, őket tizenhatágyas kórtermekben helyeztük el, az öregeket, a szédüléseket emeletes ágyra .fektettük. Éjjelenként kétszer tartottunk riadót — átvizsgálSzületésnapi ajándék Kilencnapos turné után nemrégiben ért haza Finnországból a salgótarjáni városi szimfonikus zenekar. A testvérvárosban, Vantaaban jártak, ott képviselték Salgótarjánt, adtak ízelítőt a magyar zenéből. A zenekar vezető karnagya, Róna Frigyes már Budapesten van, „nyári szüneten” — Virág László helyettes karnaggyal beszélgetünk az úti élményekről. Nemcsak azért „illetékes", mert egyik-másik fellépésen maga vezényelt, de a salgótarjáni muzsikusoknak kezdettől jó ismerője, szervezője. — Hivatalosan idén volt tízéves a zenekar — bár félhivatalosan ennél jóval régebbi az együttes munkánk — az elismerések mellett a legszebb ajándék a finnországi kulturális küldöttségben való részvételünk volt. Az előzménye: tavaly járt itt Vantaaból a helyi szimfonikus zenekar — több emlékezetes fellépésük, programjuk volt. ök is nagy szeretettel gondolnak vissza a városra. Egyébként Finnországban egészen más a város fogalom, mint nálunk — bent vagyunk a központban, aztán elindulunk — jön egy szép erdős rész, ház sehol — ez is még Vantaa — aztán egy városrész megint, utána megint erdő. .. Ezt a koncertjeinkről szóló rövid beszámoló előtt érdemes elmondanom, hogy érthető legyen a fellépések helyszíne. Egyszer adtunk térzenét a központban, két alkalommal egy-egy központi általános iskola nagytermében léptünk fel — Tiickurilá- ban és Martinlaaksonban, volt egy szabadtéri hangversenyünk és egyszer a hotel éttermében adtunk koncertet. — Ezek szerint a városban nincs is hangversenyterem? — Nincs, a zeneiskolát is csak most kezdték el építeni. Jelenleg szanaszét, több helyen tanítanak. A koncerteket az említett szükségmegoldásokkal tudják csak biztosítani, nincs is !gazi koncertélet a városban, bár sok a zeneszerető ember. — Milyen repertoárral mentek a vendégszereplésre? — Elsősorban természetesen magyar szerzők műveit játszottuk — Erkel, Liszt, Bartók, Weiner Leó — emellett klasszikusokat és a finn zenéből Sibelius Valse triste- jét. Szólistaként elkísért minket Szelecsényi Norbert zongoraművész, aki már sokszor játszott együtt a zenekarral. — Muzsikusként és magánemberként milyen élményeket hozott ez a kilenc nap? — A két zenekar már az első napon összejött — sokan Salgótarjánból ismerősek voltak az ottaniaknak, a zeneiskola igazgatójával jómagám rendszeres kapcsolatot tartottam, baráti szálak szövődtek. Jártunk Helsinkiben, Pornóban, találkoztunk a finn—magyar baráti társaság képviselőivel. Volt olyan alkalom, hogy finn családok hívtak meg bennünket otthonukba. Egyszer —, igaz, csupán negyedórára — belehallgattunk egy komoly próbába: egy svéd zeneszerző művét gyakorolták svéd karmesterrel a Finnlandia-palo- tában. A zenekar csellópzóla- mának vezetője tavaly itt volt Salgótarjánban. ö játszotta a »szólót a hangversenyen. Mint muzsikus úgy éreztem, a közönség őszintén tapsolt (sokan voltak és lelkesek) elismerésüket tolmácsolták a beszélgetésekben. Szép élmény volt az út! — gkm — Vakáció a könyvtárban Kalandozás, utazás, vidámság A kisterenyei nagyközségijárási könyvtárban a vakáció minden hétfőjén délután kettőtől tartanak foglalkozást az érdeklődő gyermekeknek. A különféle, érdekes könyvek és diafilmek segítségével utazhatnak a képzelet szárnyán, ismerkedhetnek a régmúlt időkkel, történelmi eseményekkel, hazánk és a világ cssodálatos tájaival a helybeli gyerekek. Ez idáig a tenger mélyén élő növényekről, állatokról olvastak, beszélgettek, s néztek filmet. Az elmúlt héten Afrikában kalandoztak, ahol a kontinens népeivel, szokásaival ismerkedtek meg. Legközelebb az erdőbe kirándulnak, ahol az erdő életével találkoznak: madarakkal, virágokkal, kőzetekkel. „De jó játék ez, gyerekek!” — lesz a mottója a soron következő foglalkozásnak, nagyszerű időtöltést és szórakozást biztosító új játékokat tanulva. Messzi népek magyar kutatói nyomába erednek a következő alkalommal, amikor Körösi Csorna Sándor, Be- nyovszky Móric, Reguly Antal, s a többi hírneves kutató, utazó életútját, felfedező útvonalát kísérik végig. Regélő magyar várak címmel Magyarország híres várainak történetével, azokról szóló mondákkal, irodalmi alkotásokkal ismerkednek július 20- án. Egy héttel később még ma is élő és működő vulkánokról hallanak és látnak érdekes történeteket: Expedíció a jövőbe címmel. Augusztusban „Mi és az állatok”, vagyis a gyerekek és kedvenc játszótársaik kapcsolatáról esik szó. Indul a bakterház! — humoros irodalomóra vakációmódra; társasutazás az ezerszínű Magyarországon, a gyermekvilág csodái, s még számos, izgalmas, romantikus program várja a kisterenyei gyerekeket. tűk az ágyakat, nem gyűröttek-e a párnák, a takarók — aztán békaügetésben kellett elugrálniuk a laboratóriumig vérvételre. Akik összeestek a félelemtől — a többiek mosdatták fel. Gyógyszert nem kaptak ételt is csak keveset. Délutánonként mindenkinek kétszer végig Kellett nézni a Csendes kiáltás című új magyar művészfilmet, amelyet a mozik is csak a legalsó csatornában vetítettek. Ebben a kórteremben mindenki derűs volt, jókedvű és kiegyensúlyozott. Megszűntek az epebán- talmak, a gyomorpanaszok, a ritmuszavarok. — A rákosokat is így gyógyították ? — Azokat pláne így! A lényeg: a kísérlet a kétkedőket is meggyőzte. Igen, ezekre a lelki tényezőkre kell építeni az egész terápiát — ez a hatóanyag nélküli gyógyszer a magyar placebó, csodát művel. .. — De főorvos úr, ez erkölcstelen, és a pénz... — Várjon! Az összegekről pontos listát vezetünk. Senkit nem ér kár — valamilyen módon visszakapja a gyógyulása érdekében lefizetett összeget. (Igaz, ez megnövelte a kórházi adminisztrációs munkát — egy irodaházat kellett építeni számítógép-központtal, de ez mégiscsak olcsóbb, mint egy kórház — és adminisztrátor is több van, mint orvos.) Hogyan juttatjuk vissza a pénzt? Például vetélkedőt rendezünk „Ki tud többet a gyomorfekélyről?” címmel, s a győztes megkapja azt az összeget, amit borítékba tett. De megkapja a második, a harmadik, sőt az utolsó helyezett is. Aki pedig nem vetélkedik — annak távozásakor különböző címeket adományozunk, például: .„A legtürelmesebb betegünk’” — 500 forint, „Legkedvesebb betegünk” — 1000 forint, „Nagy aranyérdij” — 1500 forint és így tovább. A beteg most már kétszeresen örül,' egyrészt gyógyultan távozik, másrészt helyrebillen lelki egyensúlya is. Mert azért mindegyik azt számolja — nem adtam mégis sokat, elég lett volna 500 is... — Hát ez óriási! Csodálat tos! És hogyan sikerült a te-J rápia széles körű elterjeaztó-i se? — Ügy érzem, Jó úton járunk! Az már most megállapítható, hogy mintegy 50 szár zalékos az eredmény... — Ez már igazi fél siker! — Igen. ötvenszázalékos. Ä pénzt már csaknem mindenütt elfogadják — de még nem adják vissza. Gombkötő Gábor Katonai felmérések Magyarországon A 17. és 18. században Ausztria szakadatlan háborúskodása miatt már bebizonyosodott, hogy térkép nélkül nem lehet a hadsereget vezetni. A használatban lévő kezdetleges térképanyag birtokában a hadvezetés felismerte, hogy céljaikra alkalmasabb részletes térképre van szükség. Időszerűvé vált az a feladat, hogy a Habsburg-bi- rodalom feltérképezését meg kell kezdeni. Az egész birodalom területére kiterjedő munka előkészítése hosszadalmas volt. A haditanács elé került javaslatot végül is Mária Terézia elfogadta és a munkálatokat 1763-ban elkezdték. Az első katonai felmérést, mivel II. József uralkodása alatt fejezték be, helytelenül „Josephinische Aufnahme”, azaz József-korabeli felvétel néven is említik. Ez az elnevezés azonban az 1786-ban elrendelt birodalmi gazdasági felmérésre (melyek 1789-ig tartottak) vonatkoztatható Megyénk területén a katonai topográfiai' felvételeket 1782 —1785 közötti időben végezték. A felvételek 1:28 800-as méretarányban készültek és a tereptárgyakat, létesítményeket stilizálva ábrázolták. Különösen a településtörténeti kutatók hasznosítják a lapokat, mert a legtöbb település legrégebbi és legrészletesebb ábrázolását e térképeken találhatjuk meg. Az első felvételek lapjainak eredetijét a bécsi haddilevéltárban őrizték. A maga korában óriási vállalkozás jelentőségét csak napjainkban fedezték fel a kutatók ismét, hiszen a térképlapokon található földrajzi, néprajzi, településföldrajzi, gazdasági, vízrajzi adat, utalás jelentékeny része már történelem. Az első felméréssel kapcsolatban első, egységes szempontok szerint összeállított országleírás is készült. (A (Nógrád megyei Levéltár megyei vonatkozásait, 1977-ben adta közre.) Alig két évtized múlva a monarchia első katonai felmérését követte a második. Ugyanis a József-féle felvételek nem igazodtak semmiféle vetülethez, elavultak, elvesztették jelentőségüket. A második katonai felmérést 1806-ban I. Ferenc rendelte el. Az új felvételek 1869-ig tartottak, mivel végrehajtásában’ sokszor volt megtorpanás a közbeeső évek nehézségei, háborúi miatt. A felmérés I. Ferenc, V, Ferdinand és I. Ferenc József uralkodása idején történt, de elindítója után „Franziszische Aufnahme” — Ferenc-féle felvétel néven is ismerik. A térképeket az úgynevezett Cassini-Soldner féle síktérképvetület fel- használásával 1:28 800 méretarányban készítették. A második katonai felmérés térképei tartalmukban és rajzi kivitelükben lényeges előrelépést jelentenek. A nevek pontosabbak, az úthálózat, vízrajz áttekinthetőbb. A domborzatot ugyan még mindig csíkozással ábrázolták, Buache francia geográfus módszerét követve, aki a gerinc helyett a vízválasztó vonalat emelte ki. A szintvonalas ábrázolás azonban erről a térképről is hiányzik, pedig már 1820-tól oktatták a bécsi mérnöki akadémián a hadrajz tantárgy, keretében. A két felmérés térképlapjainak összehasonlításánál elénk rajzolódik a gyors ütemű tájátalakulás képe, a gazdasági élet változása, fejlődése. A névrajz rendkívüli gazdag anyagot tartalmaz a térkép értékelőjének. A második felvétel lapjai pontosabbak, részletgazdagabbak. A Nógrád megye területét ábrázoló felmérésből származó térkép 1840—1845, valamint 1852—1855 között készültek. A térképlapok eredeti, kéziratos színezett lapjai a bécsi hadilevéltárban vannak. A térképek sokszorosításra nem kerültek. Mire a második felmérés során valamely országrész térképének utolsó szelvénylapja elkészült, akkorra az elsők már elvesztették fris- seségüket, elavultak, mert hiányzott róluk az időközben készült létesítmények eredménye. A térképek nem feleltek meg sem a katonai, sem a polgári élet követelményeinek. Ezért is rendelte el 1869- ben a teljesen új, harmadik katonai felmérést I. Ferenc József. A térképek már az egész ország területét összefüggően ábrázolták és méterrendszerben készültek el, 1:25 000 méretarányban. A felvételek 1887-ben fejeződtek be. ennek alapján készültek ezután az összes katonai és polgári célú térképek, sőt a legnehezebben használható méretarányú — 1:75 000 méretarányú — részletes térkép is. A domborzatábrázolásban is fordulópont következett be. Ugyanis már szintvonalat és csíkozást használtak. A megye területének felmérésére 1872—1874 és 1882—1883 között került sor. összességében megállapíthatjuk, hogy a térképszelvények sok hasznos adatot tartalmaznak, a helyszínrajzon kívül a gazdasági művelési ágakat is feltüntették a katonai célú felmérések során. A történelmi, földrajzi, hely- történeti szempontból nagy értékű felmérések . tanulmányozására a' salgótarjáni Nógrádi Sándor Múzeumban is lehetőség van, mivel 1:50 000 méretarányú fényképmásolatok a kutatók rendelkezésére állnak — szf — NÓGRÁD - 1981. június 28., vasárnap