Nógrád. 1981. június (37. évfolyam. 127-151. szám)

1981-06-23 / 145. szám

Június 73—28 Hegyei néptánctábor nyílik Üjabb tábor „ütött tanyát” Salgóbányán, a KISZ Nógráci megyei Bizottságának Lo­vász József Vezetőképző Is­kolájában. Az amatőr szín­játszók és popzenekarok mel­lett most a megye néptánc­együttesei vesznek részt né­hány napos továbbképzésen. A ma délelőtt nyíló szaktá­borba a salgótarjáni Kohász Művelődési Központ néptánc­együttese, a mihálygergei „Ipoly” néptáncegyüttes és a magyarnándori művelődési ház táncegyüttese kapott meg­hívást. Braun Miklós táborvezető irányításával az ország és a megye jeles zenei és néptánc­szakemberei foglalkoznak a csoportokkal, így — többek között — Freimann Leone ba­lettmester, Maácz László, a „Táncművészet” című folyó­irat felelős szerkesztője, Roz- gonyi István zenetanár és Székely István néptáncpedagó­gus. A „tantervben” elsősorban a keleti és a nyugati palóc tán­cok ismérveinek elsajátítása szerepel. A „nyersanyagokból” a csoportok maguk is készít­hetnek önálló etűdöket, melye­ket azután közösen értékelnek. A technikai képzés mellett a szervezők hangsúlyt helyeztek az elméleti kérdések tisztá­zására is. A résztvevők tájé­koztatást kapnak az országos néptáncmozgalom tendenciái­ról, a magyar népzenéről, stb. A Salgótarjáni József Attila Megyei Művelődési Központ — a KISZ Nógrád megyei Bi­zottságának segítő közremű­ködésével — első ízben ren­dezte meg a megyei néptánc­tábort, melynek eredményessé­ge természetesen csak a jövő­beni előadások színvonalán mérhető majd le. Kétségtele­nül már az is eredmény, hogy egyáltalán lehetőség nyílt a csoportoknak a találkozásra, egymás jobb megismerésére, a közös gondok megvitatására, a tanulásra. Fiatal dalosok találkozója Ez év júliusában immár ki­lencedik alkalommal rende­zik meg a fiatal dalosok ta­lálkozóját, amelynek az idén is Székesfehérvár ad otthont. A rendezvény az úgynevezett új dal mozgalom népszerű­sítését’ a fiatal dalosok ta­pasztalatcseréjét tűzi célul. A július 2—4. között sorra ke­rülő rendezvényre még lehet nevezni magyar és külföldi népdalfeldolgozásokkal, meg­zenésített versekkel, önálló szerzeményekkel, s mozgalmi, forradalmi és közéleti dalok feldolgozásaival. NÓGRÁD Finn ifjúsági delegáció megyénkben Hétfő délután húszfős if­júsági delegáció érkezett a finnországi Vantaaból, Salgó­tarján testvérvárosából. A csoport a Pénzügyi és Szám­viteli Főiskola kollégiumában történő elhelyezkedés után rövid városnézésen vett részt, majd a Tajga teázóban bará­ti est keretében ismerkedtek meg a vendéglátókkal. Ma délelőtt a megyei művelődési központban a város vezetői­vel találkoznak, majd a bá­nyamúzeumot és a Nógrádi Sándor Munkásmozgalmi Mú­zeumot keresik föl, este hét órától pedig a TIT megyei klubjában a magyar finn ba­ráti kör tagjaival találkoz­nak. A program szerdán me­gyei kirándulással folytató­dik. Finn vendégeink e hét végéig tartózkodnak megyénk­ben. Vakációs programok A salgótarjáni ifjúsági-mű­velődési házban mától min­den kedden színes program várja a lakókörzet vakációzó diákjait, fiataljait. Bábműso­rok, dia- és mozgófilmvetí­tések, játékdélutánok, kézi­munka- és barkácsfoglalko- zások váltják egymást hétről hétre. A vakáció alatt az in­tézmény szakkörei is nyitot­tak, s így minden héten lega­lább négy különböző prog­ramból választhatnak érdek­lődésük, kedvük szerint. Logopédiai A megye minden részéből járt kéthetente egy napra Sal­gótarjánba 10 hónapon ke­resztül az a negyven óvónő, tanító, akik logopédiai isme­reteiket kívánták bővíteni. A kétéves kurzus célja az anya­nyelvi nevelés megalapozása érdekében segíteni a nevelő­ismerelek két, hogy a közösségen belül, tevékenység közben tudjanak a gyermekek beszédhibáin ja­vítani. Az első esztendő utol­só előadása tegnap zajlott: Montágh Imre, a budapesti Színház és Filmművészeti Fő­iskola tanára tartott előadást, ősszel folytatódik a speciális tanfolyam. Vájárvizsga Negyvennégy bányász vizs­gázott a hét végén Nagybá- tonyban, a megyei bányavál­lalat oktatási központjában. A Nógrádi Szénbányák hatodik alkalommal szervezett ötszáz­negyven órás — háromnegyed éven át tartó — tanfolyamot vájárok képzése céljából. Hat­vanegy próbálkozó közül ju­tottak el negyvennégyen a vizsgáig. A tudásukról szá­mot adóknak mintegy a fele második szakmáját szerezte meg. Az oktatási központ szakemberei már korábban elkezdték szervezni a követ­kező tanfolyamot, így gon­doskodván a hamarosan nagy számban nyugállományba vo­nuló vájárok megfelelő szá­mú és fölkészültségű utánpót­lásáról. Naptár 1981. június 23., kedd. Zoltán napja. A Nap kel: 4.47 —, nyug­szik: 20.45 órakor. A Hold kel: 0.32 —, nyugszik 10.33 órakor. Százhuszonöt évvel ezelőtt, 1856. június 23-án született és 87 éves korában, 1943 szeptemberében halt meg Varga Bálint író, műfordító és irodalomtörténész. Változékony idő Várható időjárás ma estig: álta­lában erősen felhős idő. Többfelé eső, zápor. Lassan mérséklődő, eleinte még gyakran erős északi, északkeleti szél. A várható legala­csonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 16 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet a tartósan felhős és csapadékos helyeken 17 és 19, másutt 20 és 24 fok kö­rött. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: Eleinte jobbára felhős idő, többfelé esővel, záporesővel. Később kevesebb helyen várható csapadék. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 10, 15 fok között, leg­magasabb nappali hőmérséklet eleinte 19, 24 később 21, 26 fok között. Jelentős mennyiségű (leg­alább 5 mm) csapadék az ország területének 60 százalékán várható. A Balaton vizének hőmérséklete hétfőn 11 órakor Siófoknál 18 fok volt. — Ünnepélyes búcsúzás. Több mint négy évtizedes munkásság után ünnepélyes keretek között búcsúztatta a Balassagyarmati városi Tanács Kórház-rendelőintézetének kollektívája a nyugalomba vo­nuló dr. Krekó József és dr. Balogh Gábor főorvosokat. Az ünnepségen jelen volt Rith Lajosné, a városi pártbizott­ság első titkára. — Barátkozó üzemek. A sal­gótarjáni bányagépgyár és a besztercebányai Detva gépgyár között egyre mélyülő kapcso­lat szövődik. Ennek keretében — a salgótarjániak tavalyi látogatását viszonozva — a hét végén a szlovák üzem dolgo­zóinak küldöttsége vendéges­kedett a megyeszékhelyen. Is­merkedtek a salgótarjáni üzem munkájával, dolgozóival, s a vállalkozó szelleműek több sportágban is összemérték ügyességüket a vendéglátók­kal. Hárman a végzősök közül: Mócsány Tibor, Orosz Péter és Oláh Nándor harmadéves szobafestő- és mázolótanuló, akik a salgótarjáni 211. számú Szakmunkásképző Intézetben az iskolájuk nyári felújításában segítenek. A diákok tár­saikkal együtt a szakmunkásvizsgájuk előtti napokat az intézmény festésére fordították. Kettő 13 plusz 1-es A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a 25. heti totónyeremények az illeték levo­nása után a következők: 13 találatos szelvény 3 darab, nyereményük egyenként 608 929 forint. Ezek közül 13 plusz 1 ta­lálatos 2 darab, a nyeremény és a jutalom együtt 913 394 forint. 12 találatos szelvény 104 darab, nyereményük egyenként 11 710 fo­rint. 11 találatos szelvény 1 598 darab, nyereményük egyenként 762 forint. A 10 találatos szelvények száma 13 174 darab, ezekre egyenként 139 forintot fizetnek. A közölt adatok tájékoztató jel­legűek. — Jól sikerült az SKÜ szo­cialista brigádjai által a sal­gótarjáni Kohász Művelődési Központban megrendezett vi­etnami nemzeti hét. Több mint hatszázan nézték meg a távo­li országot bemutató kiállítást, az ifjúságiklub-tagok aktívan vettek részt a politikai fóru­mon, a záró nemzeti estnek több mint száz vendége volt. Tagadta a lopást — Ütfelújítás. Hétfőn volt a műszaki átadása a 23-as út Nemti határától a megyehatá­rig terjedő szakaszának. Mint­egy hat kilométernyi új asz­faltburkolatot és biztonságos vízelvezetést alakított ki a KPM megyei igazgatóság meg­rendelésére az EKÉV. Fának ütköztek Halálos baleset A hétfőre virradó éjszaka 00.02 órakor — szabálytala­nul hatodmagával ülve a gép­kocsiban — Terény és Cser- háthaláp között vezetett Var­ga János József 20 éves ma­gyarnándori csőszerelő. Egy balra ívelő kanyart -elhagyva, a menetirány szerinti jobb ol­dali útárokba hajtva egy fá­nak ütközött. A baleset kö­vetkeztében a kocsi vezetője életét vesztette. Utasai — akik az ütközés energiájától kirepültek a kocsiból — könnyű sérüléseket szenved­tek. A baleset okát, körülmé­nyeit vizsgálják. 1500 pedagógusnak Tantervf elkészítő tanfolyamok A napokban ért véget a tanítás az általános iskolák­ban, de a pedagógusok szá­mára néhány napig még tart a tanév — a következő, 1981/ 82-es esztendő jegyében. Hét­főn elkezdődtek a felkészítők az új dokumentumok alapján „belépő” tantárgyakból alsó tagozaton és felsőben egyaránt és a fokozatosan újuló tár­gyakban. A tantervfelkészítő tanfo­lyamokat Salgótarjánban tartják, három egymáshoz kö­zeli helyszínen: a Mártírok úti iskolában, a pedagógus-to­vábbképzési kabinetben és a sportcsarnokban. Mintegy 1500 tanító, tanár, szakfelügye­lő vesz részt ezeken a fog­lalkozásokon, amelyek 3—5 napig tartanak. A szakfelügye­lőket már korábban felkészí­tették, a programokat' ők ál­lították össze, maguk javasol­tak előadókat — általában a tankönyvírók, tantervszer- kesztők közül — és a tovább­képzések konzultációit, vitáit is ők vezetik. Az 1978 óta folyamatos tantervi felkészí­tések célja: megismerkedni a követelmény- és eszközrend­szerrel, a tananyag feldolgozá­sának módszereivel, az ered­ménymérés és korrekció lehe­tőségeivel. Minden tárgyban és nevelési területen fontos a már bevezetett dokumentu­mok alkalmazásának tapaszta­latait megvitatni. A pedagógu­sok számára igyekeznek se­gítséget nyújtani abban is, hogy a tanterven, tanköny­veken túlmutatóan az új dokumentumok szellemében kitűzött feladatokat is meg­vitathassák (környezetvéde­lem, f osztályfőnöki teendők). Az általános iskolai pedagó­gusok tanfolyamai július har- madikán fejeződnek be. A középiskolákban tanítóknak már tanév közben tartottak felkészítőket, szintén a legin­kább illetékes szakemberek (tankönyv- és tantervírók) irá­nyításával. Rágalmazó tolvaj Az elmúlt évben október 11- tettlegességet sem —, végül sí­én a késő délutáni órákban férfiismerősével tért be a salgótarjáni Nemzeti étterem­be Markovics Vilmosné hely­beli takarítónő. Míg partnere a szomszédos söntésben sörért állt sorban, „kinézte magá­nak” az asszony, az egyik vendég — egy főiskolai hall­gatónő — reklámszatyrát. Míg a lány kiment a mosdóba, Markovicsné átment az aszta­lához, s a széken levő táskát elvette. Visszaülve helyére a maga székének támlájára akasztotta. Visszatérte után a károsult hamar felfedezte a lopást. Előbb kérte, majd szó­váltásba bonyolódva követelte vissza a táskát, melyben egy esernyő és személyi iratok mellett mintegy 1400 forint lapult. Némi huzakodás után, — mely nem nélkülözte a került visszaszereznie holmi­ját. Közben az üzletvezető rendőröket hívott, akik a tényállást jegyzőkönyvezték. Ennek következtében sza­bálysértési eljárás indult Mar­kovicsné ellen, mely során a tolvaj tagadta tettét. Sőt a rendőröket megvádolta azzal, hamis jegyzőkönyvet vettek fel, visszaéltek hivatali ha­talmukkal! Ezt azonban szá­mos szemtanú cáfolta. Markovicsné ügyében hétfőn ítélkezett a Salgótarjáni Já­rásbíróság dr. Horváth Emil tanácsa. Lopás vétségéért és két rendbeli hamis vád bűn­tettéért halmazati büntetésként hathónapi szabadságvesztésre ítélte, a közügyek gyakorlásá­tól egy évre eltiltotta. Az ítélet nem jogerős. *llllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll?llllllllilllll|lllllllllllllllllll||||||||||||||l|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||M*||||!||||||||||||||||||||ii|||||||||||||| ||||||||.i||*HIIIIIIIIIIIIIIIIIIII||i|lll II III II Ilii 11,1111 lllllllllllllllllilllillllllllllllllllllllllllllll lllllllllllllllllll MII 111 (Ilii IIIINIIIIIIIIIIIIl' KOSSUTH RADIO: 8.25: Tűnődés a „Gyorsuló idő”-ben 8.55: Hangképek a Magyar Rádió 1980-as népzenei fesztiváljáról — III. rész 9.44: Liliompalota 10.05: MR 10—14 Iskolák — őrsök — barátok 10.35: Gulyás Márta zongorázik, Éder Pál hegedül. Horváth László klarinétozik 11.20: Sándor Judit és Udvardy Tibor daljáték- és operett­felvételeiből 11.40: . . . hogy hosszú életű légy e földön V. rész 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Törvénykönyv 12.50: Kapcsoljuk a Magyar Nemzeti Galériát 13.45: Verbunkosok, nóták 14.25: Kóruspódium 14.40: Élő világirodalom 15.10: Disputa arról, hogy sa­vanyú-e a szőlő? 16.05: Kamaramuzsika 17.07: Munkahely, munkaer­kölcs, beilleszkedés 17.32: Bruno Nicolai zenekara Ennio Morricone film­zenéiből játszik 17.45: A Szabó család 18.15: Hol volt, hol nem volt... 19.15: Puccini operáiból 20.09: Mozgástér 20.39: A ménesgazda Gál István regénye rá­dióra alkalmazva 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Philip Jones rézfúvós együttese játszik 22.50: Kihaló mesterségek. Az aranyozó 23.00: Az MRT szimfonikus ze­nekara játszik 0.10: Németh Zoltán táncdalai­ból PETŐFI RADIO: 8.05: Virágénekek 8.20: Vonzások és változások 8.33: Társalgó 10.00: Zenedélelőtt 10.36: Délelőtti torna 12.16: Beethoven: F-dúr románc 12.25: Gyermekek könyvespolca 12.33: Melódiákoktól 13.29: Éneklő ifjúság 14.00: Kettőtől hatig... 18.00: Tipp-topp parádé 18.33: Népdalkörök ország­szerte (100. műsor) 18.53: Történeteim: Királyhegyi Pál 19.23: Teremtés és programozás — Könyvismertetés 19.33: Csak fiataloknak! 20.33: A Rádió Dalszínházának Offenbach-ciklusa XV/IV. rész 22.31: Magyari Imre népi zene­kara játszik. Flaisz Imre cigánydalokat énekel 23.15: A tegnap slágereiből MISKOLCI STÜDIÖ: 17.00: Hírek, időjárás. — 17.05: Fiatalok zenés találkozója. Szer­keszti: Zakar János és Regős Zsolt. — 17.45: Döntött a bíróság. Gyermeknevelés vagy gyermek- tartás, dr. Tímár László előadása. — 18.00: Észak-magyarországi kró­nika. (A BAZ-megyei tanács je­lentést hallgatott meg a környezet­és természetvédelem helyzetéről. — Gazdag hangversenyprogram nyáron Egerben.) — 18.25—18^30: Lap- és műsorelőzetes. TELEVÍZIÓ: 15.45: Hírek 15.50: Történetek a zenéről — Jo­seph Haydn IV/2. rész SZ 16.20: Kuckó (ism.) SZ 16.50: Stop! SZ 16-55: Szemesnek áll a világ V/4. rész 17.10: Szói a nóta SZ 17.40: Reklám 17.45: Viharsarok három tételben 13.15: Másfél millió lépés Magyar- országon. XIV/7. rész: A pilisi parkerdő SZ 19.00: Reklám 19.10: Tévétorna SZ 19.15: Esti mese SZ 19.30: Tv-híradó SZ 20.00: Aranyásók Alaszkában Francia—NSZK—román kalandfilmsorozat TV/I rész: A Klondike-láz 21.00: Szép szó SZ 22.00: Cigányfilm Dokumentumfilm 23.10: Tv-híradó 3. SZ 2. MŰSOR: 16.00: A XI. veszprémi tévétalál­kozó műsorából 18.05: Váljunk el! 19.00: Kereszty András: Hívójel Tévéfilm SZ 20.05: Páskándi Géza: Vendégség Tévéjáték SZ 21.00: Zenés Tv-színház 21.40: Tv-híradó 2. SZ 22.00: Csehszlovákia—Magyaror­szág. Női-férfi atlétikai ver­seny SZ BESZTERCEBÁNYA: 16.20: Hírek 16.25: Dokumentumfilm '6.45: Csehszlovákia—Magyar- ország női-férfi atlétikai verseny 1. nap 18.00: Nyugat-szlovákiai magazin 18 30: Esti mese 18.40: Közvetítés a bratislavai nemzetközi vegyipari vásár­ról 19.20: Időiárásjelentés és műsor- ismertetés 19.30: Tv-híradó 20.00: Különös leány — tévéjáték 21.05: Dokumentumműsor 21.30: Pár perc könnyűzene 21.40: A rendőrség nyomoz 22.00: Arany Prága 1981. 22.10: Hangversenyműsor 22.55: Hírek MOZIMŰSOR: Salgótarjáni November 7.: A XX. század kalózai. Színes, szink­ronizált szovjet kalandfilm. — Kohász: Ballagás (14). Színes ma­gyar film. — Tarján Vendéglő: Ri- pacsok (14). Színes, zenés magyar film. — Balassagyarmati Madách: Felkavart víz (16). Színes USA bűnügyi filmdráma. — Nagybáto- nyi Bányász: Bátorság, fussunk! Színes francia filmvígjáték. — Pásztói Mátra: Hamburgi beteg­ség (16). Színes NSZK filmdrá­ma. — Rétság: A világ rendje és biztonsága (14). Színes, szinkroni­zált francia bűnügyi film. — Kis- terenyei Petőfi: Wón Ton, Ton, Hollywood megmentője. Színes USA filmvígjáték. — Jobbágyi: A nagy zsákmány. Színes, szinkro­nizált francia—olasz bűnügyi film­vígjáték. NOGRAD. a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Nógrád megyei Tanács lapja Főszerkesztő: GOTYAR GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján. Palóc Imrt tér 4. Telefon: 10-977, Főszerkesztő: 11 504. Sportrovat: 14-596 Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Válla'at. Felelős kiadó: BÁLINT TAMÄS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 12-542. Telex: 229 109 Irányítószám: 3101. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivatalokban és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 34 forint, negyedévre i02 forint, egy évre 400 forint. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, 310) Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Pf.; 96. Felelős vezető: KELEMEN GABOR igazgató. Indexszám: 25 07a. HU ISSN 0133-1558

Next

/
Thumbnails
Contents