Nógrád. 1981. június (37. évfolyam. 127-151. szám)
1981-06-23 / 145. szám
1981 szeptemberéből: Gyakorlatitárgy-választás a gimnáziumokban A sódé Kapóra jött Dávid Ilona Író és Palásthy György rendező tévéjátéka, A sóder. Persze nélküle is tiszta szívvel szót ejthetnék a kedd esti Stúdió '81 előadásáról, vele együtt azonban sokkalta egyszerűbb a dolgom, mert az olvasó a sóder mellé rögvest odaérzi a sóderolást is, amiből nem csak a tévéjátékban jutott része, hanem — sajnálatosan — nap mint nap jut a mindennapi életben is. S hogy mi köze ennek a Stúdió ’81 legutóbbi adásához? Látszólag semmi, mert abban tényleg nem só- deroltak, ám éppen ezért volt annyira megdöbbentő. saját tapasztalatokat felidézve, hogy az elmondottak jó része ránk, szőkébb pátriánkra nem vonatkozik. Mi még gyakran só- derolunk — cselekvés helvett. Maradjunk a „Stúdió”-mű- sornál. Ilyenfajta magazin esetében kockázatos dolog határozott értékítéletet mondani, mert a tetszés, nem tetszés nem feltétlenül és kizárólag a műsor belső értékeitől függ, hanem befolyásolt az egyén érdeklődésétől, pillanatnyi szellemi állapotától, ráhangoltságától és számos más személyes tényezőtől. Mindezek tudatában kijelentem: az Utóbbi hetek legérdekesebb, legelgondolkodtatóbb Stúdió ’81 előadását láttam az egy héttel ezelőtti hűvös estén, az angol ..Üj’’ Scotland Yard bűnügyi tévéfilmsorozat Egy legyet két csapásra című avitt darabja után. Az alábbiakban kísérlem meg bizonyítani állításomat. Érdi Sándor főszerkesztőt és Szegvári Katalin műsorvezetőt dicséri a szerkesztés, az előadásmód sokszínűsége, művészeti, kulturális életünk néhány időszerű kérdésének továbbgondolkodtatásra, ösz- szevetésre ösztönző felvetése. Milyen mozi legyen a belváros egyik centrális részén? — folytatták a Kézdi Kovács Zsolt filmrendező által felvetett gondolatot, megszólaltatva fiatalokat, különböző beosztású KlSZ-funkcionárluso- kat, a FÖMO igazgatóját, Má- riássy Judit világot járt film- kritikust A probléma közvetlenül nem érint bennünket, annál inkább a szelleme, amit annyira nehezen akarunk magunkévá tenni. Régről tudott ugyanis, hogy a kis befogadóképességű, több funkciós moziké a jövő a forgalmazásban — ahogyan arról olasz és francia tapasztalatok alapján Máriássy Judit beszélt —, megyénkben mégis új kezdeményezéseket is hatalmas ho- dálvokban vezetünk be, kockáztatva ezzel, hogy több tucat néző esetén is kong az ürességtől a nézőtér, rontva a film forgalmazásának esélyeit. Például bizonyára megéri a salgótarjáni József Attila Művelődési Központban vasárnaponként filmet tartani, de nem hiszem, hogy mennybeli gvönyörűség lehet egy 645 férőhelyes színházteremben hatvan—hetven embernek együtt izgulni a Halálos tévedés című NDK-beli indiánfilmen. Említhetem továbbá a me- gveszékhely új November 7. Filmszínházát, mely büszkeségünk, szép, csak éppen már építése idején korszerűtlen volt. Nincsenek rétegfilmve- titésekre alkalmas helyiségei, klubja, közösségi társalgója. Pedig — ismerve a megyei moziüzemi vállalat vállalkozó kedvét, ötletességét — ragyogó komplex programoknak örülhetnénk. « Mire képes egy vendéglátó szakember, ha az üzlet mellett a kultúra is szívügye, van ötlete, kitartása? Erre mutatott példát Barna György, a miskolci Tokai Vendéglátóház vezetője. Nem szégyen tanulni tőle, mint ahogyan másoktól sem, ha jól csinálnak valamit; sőt kötelezővé kellene tenni, félrerakva minden fölösleges presztízsérzést. Ki művész, és ki nem? Sebők Alajos egészségügyi gázmester, amatőr grafikusmű35. MAR NYOLC 0RÄTÖL TART A FÖRUM című külpolitikai magazin a tévében, s minthogy Hankóczyék szomorú látogatása miatt a tanár lemaradt a híradóról, legalább ezt nem akarja elmulasztani. Ott ül hát a műsorkezdettől a képernyő előtt, s a nézők által föltett kérdéseket legalább olyan érdeknek, pontosabban szólva jellemző- eknek tartja, mint a külpolitikai újságírók válaszait. Nem mintha a közönség kérdései egytől-egyig olyan eredetiek lennének, hogy azokat a tanár ne tudná maga is föltenni, esetleg még a választ is megadni rájuk. Sőt, néha az a határozott érzése, hogy a telefonáló érdeklődők is többé- kevésbé tudják a válaszokat, csak sarokba akarják szorítani a stúdióban ülő szakértőket és újságírókat, de ebben a műsorban éppen az az érdekes, hogy a kérdezők és a válaszolók is azt játsszák, hogy én is tudom, amit te tudsz, s még azt is, amit neked tudni szabad. Vagyis valójában kettős szondázás folyik ilyenkor az ország nyilvánossága előtt: mit mernek megkérdezni, illetve mire mertek és hogyan mertek válaszolni? Tehát bármennyire is külpolitikai vitaműsor ez, s bármennyire is csak nemzetközi eseményekre kérdeznek a tévénézők, leginkább mégis a belpolitikai helyzetet lehet lemérni belőlük. A kérdésekből azt, hogy mi foglalkoztatja az embereket Magyarországon, a válaszokból pedig, hogy pillanatnyilag, hogy is állunk a demokráciával. Most, 1979. szeptember 14-én hat fő kérdés foglalkoztatja az ország lakosait: a szovjet—amerikai SALT—II megállapodás ratifikálása, Irán, a Közel-Kelet, a román—magyar viszony, Kína, II. János Pál pápa. Tehát nagyjából az összes világpolitikai probléma. Kilenc óra után néhány perccel, amikor a legrázósabb kérdésekre próbál válaszolni Várnai és Chrudinák. hogy tudniillik, folytatunk-e „benzintárgyalásokat” Romániával azért, hogy visszaálljon az augusztus 1. előtti helyzet; lehetséges-e, hogy Románia szovjet fegyvereket és alkatrészeket szállít Egyiptomnak, igaz-e, hogy az NDK-ból kivonuló 20 000 szovjet katona Magyarországra jön? — tehát pont, amikor a legképtelenebb nyugati híreszteléseket próbálja ellenőrizni Magyarország jámbor népe, megszólal a telefon. A tanár első dühében úgy dönt, hogy nem zavartatja 4 NÓGRÁD - 1981. június 23., kedd vész ugyan nem adott választ rá, nem is volt feladata, ugyanakkor munkájával igazolta előttünk, hogy művész lehet az is, akinek nincs róla ..papírja”. Más oldalról: kók- lerkedhet a végzett művész is. A bekezdésben megfogalmazott kérdést e cikk keretében nem lehetséges megválaszolni, csupán arra hívnám fel a figyelmet: ideje volna már a szakkritikának egyértelműen fogalmazni, világosan megmondani, mi a jó és mi rossz, s mitől az; ideje volna megszüntetni a rosszízű különbségtételt hivatásos és amatőr művészet között. Persze tudom, nem megy köny- nyen, hiszen millió érdeket érint. Palásthy György valósághű, élvezetes, feszes vígjátékot készített A sóderból, fgy építkezünk mi! — jutott eszembe a jelenetek láttán, „Nagy munkát vállal az magára” — mai körülmények között —, aki házépítésbe fog. Volt már, kinek ráment az egészsége, nemcsak a szabadsága. Ha fuvar van, nincs anyag — es fordítva. Amíg pedig így lesz, addig nagyon nehezen tudjuk a magánerős lakásépítésre vonatkozó kormányprogramot az eredeti, helyes elképzelések szerint megvalósítani. Az ifjú pár — Gáspár Sándor és Pap Vera remek alakítása — sódervállalati és bírósági kálváriája erre figyelmeztet. Jó lenne, ha nem így építkeznénk! S szándékosan hagytam a végére Mezei Mária „Stúdió”- beli interjúját. A szeretet- színházról, munkáról elmondott szavai A sóder-ban bemutatott élethelyzetekre (vagyis az élet egészére! teljességgel vonatkoznak. Mondandója közül egy gondolatot emelnék ki: nem szabad gyűlölködve, gyűlölettel dolgozni! (Például úgy, mint A sóder főkönyvelője). Ezt is jó lenne mindenkinek megtanulni. Sulyok László Korunkban is megállja a helyét az az oktatáspolitikai tanúsítják: élni kívánnak a elv, hogy a gimnázium — ez az arányait tekintve sokat vi- lehetőségekkel. Húsz csoport tatott, de nagy múltú és megőrzendő — középiskolatípus el- oktatását tervezik idegenvezesősorban a továbbtanulásra kell, hogy felkészítse diákjait. ,K -------------- uu,in. Jelenleg a 14—18 évesek nemzedékének nem egészen negyede tanul tovább ebben a középiskolai formában Hatvan százalékuk lány. 26—30 százalékos a szakközépiskolások részaránya — többségük fiú —, a többiek szakmunkás- képzőkben végzik el tanulmányaikat. Az általános iskolát végzetteknek mintegy 6—7 százaléka nem tanul tovább. Képesítést az érettségi mellé Furcsa és némiképpen torz tak a megfelelő feltételek — képlet jellemzi tehát a kö- érdemes és szükséges megszer- zépfokú oktatást. A továbbta- vezni néhány, részben képesí- nulásra leginkább képesítő, az orvosi, jogi, pedagógiai pályákhoz leginkább szükséges képzési lehetőséget, előkészítő tudásanyagot a gimnázium nyújtja. Tovább örökíti így az adott pályák elnőiesedésének nem csekély társadalmi hátrányosságát. (A nemek egészséges aránya társadalmi és népgazdasági érdek lenne, ám a műszaki felsőoktatásban például — valamint foglalkozások egész sorában — indokolatlanul kevés a nő.) Másrészt: ma a gimnáziumokból 40—45 százalékban jutnak a felsőoktatási intézményekbe a fiatalok. Évente tehát legkevesebb tizenkét- tizenöt ezer érettségizett fiatal tésből; 15 diákcsoport kívánna megismerkedni a fényképészettel Húsz csoport nevelési alapismeretek elsajátítására vállalkozhat, 5 a postaforgalommal, 14 csoport test- nevelési és sportszervezéssel, kilenc a telexgéppel, 13 az államigazgatással, 11 csoport építőipari műszaki rajzzal, 60 csoport pedig a gépipari műszaki rajz alaptudnivalóival ismerkedhet ősztől. tést is nyújtó, szakmai tanfolyam anyagának megfelelő Műszaki rajzoló, idegenvezető, laboráns Sok szülő még nem érti öt-hat órás a fakultatív gyakorlati ismeretek oktatása, elsőízben, most ősszel a harmadik osztályokban szervezhető ilyen tárgy. Tizenhat központi tanterv alapján ismerkednek meg — a többi között — a gépipari, illetve szakképzetlenül, egy értékes, építőipari műszaki ám képesítést nem adó érettségi bizonyítvány birtokában keresgél állást. Jobbára íróasztalokra vadásznak, s éveket töltenek el amolyan megtűrt „munkaerő-feleslegként”, társadalmilag igen-igen kevéssé hasznos feladatokat végezve. rajz, az idegenvezetés, a telexkezelés stb. . , alaptudnivalóival, e területekre képesítést is nyerve, illetve munkakör betöltéséhez elegendő ismeretet szerezve. Oktatható nevelési alapismeretek — utóbbi nem ad ugyan képesítést, de jól előkészíthet egy későbbi, peA gyakorlati fakultáció anyagiakat többnyire nem igényel az iskoláktól, mert az üzemek, illetve a tanácsi szervek a szervezéshez vagy a diákok gyári, üzemi, vállalati fogadásához megfelelő segítséget adtak, legalábbis az eddigi jelzések szerint. Az ország 261 gimnáziuma tervezi ősztől fakultatív gyakorlati tárgy szervezését. Érdemes mast még néhány helyi tennivalóira odafigyelniük az iskoláknak, — illetve a helyi tanácsi szerveknek. Több megyében a vártnál, a kívánatosnál kevesebb volt a gyakorlati, tárgyra jelenkező diák. Jelezve: sok szülő még pern érti, esetleg nem ismeri a fakultáció kínálta lehetőségeket! Indokolatlanul szerény a gyakorlati tárgyak propagandája is. A családok többsége — dagóguspálya kiválasztására. b;'zva a továbbtanulás, az el A gimnáziumi gyakorlati Tanítható továbbá gépírás, fakultáció, amelyet 1981 szép- különböző laboratóriumi, fényképészeti laboránsi ismeret- anyag — hogy most csak néhány, központilag szervezhető fakultatív gyakorlati tárgyra hívjuk fel a figyelmet. Lényeges alapelv volt a fakultációk engedélyezésénél, hogy valamennyi forma egyúttal a továbbtanulást is segítse, amellett, hogy azonnali munkába állást is lehetővé tesz. Lehet az említett tárgyakon temberétől vezetnek be, ezeken a gondokon kíván enyhíteni. Mi módon? Már néhány esztendeje kísérleteznek mintegy száz gimnáziumban, önkéntes vállalkozás alapján a fakultatív gyakorlati módszer kipróbálásával. 7+10 órás kifutó rendszerrel — tehát a kísérle tét a most végző negyediké' jövendő felvételik sikerében — egyszerűen megfosztja a gyereket attól a lehetőségtől, hogy sikertelen felvételi esetén némi szakismeret birtokában, előnyösebben helyezkedhessen el. Szükséges és nagyon fontos tehát az okos meggyőző szó, a pedagógusok helyes érvelése minden gimnáziumban. Hiszen a gyakorlati fakultáció nem azonos az egykori sekkel be is fejezve. A nyert kívül he]yi fakultatív tárgyak 5+1-gyel! Nem viszi kenytapasztalatok hasznosak vol tak. Igazolódott, hogy a gimnáziumok III—IV. osztályaioktatását is szervezni — helyi igény szerint, külön engedéllyel; utóbbiak zöme termában — mindenütt, ahol adót- szetesen nem ad képesítést, az elhelyezkedést, sőt a ké magát, kivárja a három kérdésre a válaszokat: a határozott igent, és a még határozottabb nemet, de miután még mindig csöng a telefon, indulatosan fölveszi. — Halló! — Szióka! Hát mi van? Az aranyszegélyű meghívóra vártok? — szól bele egy elnyújtott női hang, Kardosné hangja a kilencedik emeletről. — Délután kis feleségeddel is megbeszéltem, hogy feljöttök egy teára. Az Annáék már itt vannak, a teátok meg csak kihűl. Vagy megisszuk! — hallatszik be a telefonba egy férfihang távolabbról. — Igen, vagy megisszuk! Szóval jöttök vagy nem? — Megyünk, megyünk, csak megnézem ezt a Fórumot... Mindjárt vége lesz már — mondja egy kicsit türelmetlenül, mert közben a képernyőre mered, s szeretné legalább fél füllel hallani a válaszokat is. Most éppen a zűrzavaros iráni helyzetet próbálják megmagyarázni, az iszlám forradalom lényegét, és Khomeini ajatollah várható lépéseit. Valami olyasmit fejteget az iráni ügyekben jártas külpolitikai újságíró, hogy Khomeini- nek tulajdonképpen nincs határozott programja, nincsenek gazdasági elképzelései. Egyelőre a papság kezében van a hatalom, s az országban erős polgárháborús hangulat uralkodik. — Nem tudom, emlékszel-e rá — folytatja Kardosné a telefonba — de, mintha nálunk is lenne televízelő? Na, hát szóval én most megerősíthetem, hogy van. mivel mi is éppen azt nézzük a kis ajapihét vagy ajatollát vagy micsodát, szóval ezt a hercig kis perzsa Mikulást, aki... A tanár belátja, hogy ily módon úgysem tud figyelni a tévére, inkább megadja magát. — Jó megyünk! Két perc múlva ott vagyunk! — bólogat közben a felesége felé, majd leteszi a kagylót. — Csókolom, mama! — köszönnek el a déditől —, fölmegyünk egy kicsit a Kardosékhoz. Ha vége a műsornak, vagy ha elálmosodik a mama, tessék nyugodtan lefeküdni, majd jövünk. Viszünk kulcsot. A dédi fölrezzen, aztán csak bólogat, hogy jó, jó, csak menjetek, én meg már úgyis lefekszem, mert elalszom ezen a francos tévén, hogy nem tudnak már valami rendes filmet mutatni! Mindig csak a politika meg a rengeteg össze-vissza beszéd. De a nép a hibás, mert ha nem kérdeznének annyit, már régen befejezték volna az egészet! A fiatalok egy pillanatig megállnak a liftnél, aztán úgy gondolják, hogy gyorsabb, ha két emeletet fölgyalogolnak. megindulnak fölfelé a lépcsőn. A VIII. emeleti fordulóban pizsamás férfi támaszkodik a folyosó üvegajtajának, papucsban cigarettazik. A lakásban nem lehet, nem engedi a felesége, hiszen ha még a cipőt is leveszik a küszöbön, akkor majd pont a cigarettahamut fogják fölseperni a szőnyegről?! Hogyisne! Ha nem tud leszokni arról az átkozott bagóról, akkor csak cigarettázzon a folyosón! Az ő tapétájába, függönyébe, bútoraiba nem fogja beenni magát az a büdös nikotin! Mert ha már több mint kétszáznegyven forintot kidobnak egy hónapban arra a i’ohadt cigarettára, aminek az árából egy vasárnapi ebédet meg lehet főzni, akkor legalább a lakást ne tegye tönkre! (Folytatjuk) sőbbi továbbtanulást szintén elősegíthetik. viszont Néhány lényeges, országos adat jelzi a gimnáziumok érdeklődését, a helyi tennivá- gyást. A beérkezett jelzések szerpályára a diákot, hanem hozzáad némi többletet az ismeretanyagához, mégpedig gyakorlati többletet. S ha semmi más haszna nem lenne, mint annyi, hogy az érettségi után bizonytalanságból egyfajta szerény, biztos kapaszkodót nyújt, már nem szabad megfosztani tőle a gyerekeket. Várkonyi Margit Szakmai gyakorlaton A tanév befejeztével elkezdődött a szakközépiskolások nyári termelési gyakorlata. A Madách Imre Gimnázium és Építőipari Szakközépiskola első évfolyamának tanulói a salgótarjáni Arany János út 33. számú, épülő 10 emeletes ház falazását segítik. Az építéshez szükséges építőanyagok szállításában részt vesznek a diákok: Pampurik Nándor és Steib Iván sarog- lyára rakja és a helyszínre viszi társainak a falazóléglákaé.