Nógrád. 1981. június (37. évfolyam. 127-151. szám)
1981-06-16 / 139. szám
GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága gyermekünk, a szeretett férj, édesapa, kedves testvér, unoka HORVÁTH LÁSZLÓ GYULA honvéd hadnagy temetése VI. 16-án 13 órakor lesz katonai tiszteletadással a salgótarjáni központi temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa DONK0 IMRE 1981. június 13-án, életének 57. évében elhunyt. Temetése ma 16.30 órakor lesz a balassagyarmati temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik szeretett halottunk id. ECZET jozsefné temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A GYÁSZOLÓ CSALÁD GYÁSZJELENTÉS A Nógrád megyei Gabona- forgalmi és Malomipari Vállalat gazdasági, párt- és szak- szervezeti vezetősége és a gyászoló család mély fájdalommal tudatja, hogy LOMBOS JENŐ a Munka Érdemrend arany- fokozatával kitüntetett, vállalatunk nyugalmazott igazgatója 76 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése június 16-án 15 órakor lesz a balassagyarmati temetőben. Nógrád megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat és a A GYÁSZOLÓ CSALÁD GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesapa, nagyapa, após JUHÁSZ GYULA 1981. június 15-én elhunyt. Temetése 1981. június 17-én, 15 órakor lesz a zagyvapálfalvai alsó temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD A Salgótarjáni Ingatlan- kezelő Vállalat felvételre keres — BÁDOGOS — BURKOLÓ (hideg- meleg), — FŰTÉSSZERELŐ. — GÉPKOCSIRAKODO — KŐMŰVES, . — LAKATOS. — LABORÁNS, — TETŐFEDŐ, — TV- és RÄDIOAN- TENN ASZERELŐ. — VILLANYSZERELŐ. — VÍZVEZETÉK-SZERELŐ. — SEGÉDMUNKÁS szak- és betanított munkásokat, valamint férfi segédmunkásokat. Bérezés kollektív szerződés szerint. Jelentkezni lehet személyesen, vagy írásban a Salgótarjáni Ingatlankezelő Vállalat munkaügyi osztályán. Salgótarján, Bajcsy- Zs. út 40. Vigyázzunk a fákra! A városok fejlesztésének a faállomány egyre nagyobb hányada esik áldozatul. A települések rohamos növekedésével fokozódik a közlekedés helyigénye is, sajnos főként a faállomány, illetve a növényzet rovására. Sokan úgy vélik, hogy a fa csak díszítőelem, amely nyáron ugyan árnyékot ad, de alapjában véve értékes helyet foglal el. Vannak, akik a fákat veszély- forrásoknak tekintik, és ha egy ittas vezető a fának rohan, a fát okolják a balesetért. Parkolóhelyek hiányában az autók beállnak a fák mellé, keményre tapossák annak környékét, elzárják gyökérzetét a természetes légcserétől és a folyadékáramlástól, s gyakran olajszennyeződéssel is veszélyeztetik életerejét. Az útmenti fák fejlődésükben idővel visszamaradnak, sőt gyakran pusztulásra vannak ítélve. A városi lakosság oxigénszükségletének fedezésére lakosonként 30-40 négyzetméter zöldfelület szükséges. Ez kevés városban van meg, tehát csak a legindokoltabb esetben szabad élő fát feláldozni. Tapasztalati tény, hogy a városban fenntartott fák és zöldterületek lélektanilag messze felülmúlnak bármely költséges technikai alkotást, és a természettől már erősen eltávolodó városi környezetben KERESÜNK azonnali felvételre SZTKügyintézőt ZÖLDÉRT Vállalat, ~ Salgótarján, megyei tanács megfizethetetlen jelentőségűek. A fák melegmérséklő hatása sem elhanyagolható szempont. A lombos fákkal övezett utak és parkfelületek hőmérséklete 3—5 C-fokkal alacsonyabb. Egy 50—100 méter széles fásított zöld sáv 3,5—4 C-fokkal mérsékli a meleget. Az aszfalttal, betonnal burkolt terület és a zöldövezet közt a hőmérsékletkülönbség folytán légcsere áll A Nógrád megyei Tanács Madzsar József Kórházrendelőintézet igazgatósága bútorozott vagy bútorozatlan lakást bérelne orvos családok részére. Ajánlatokat a 10-222/223-as mellékre kérjük. elő, ami felfrissülést visz az átmelegedett utcákba és lakásokba. Ugyanakkor az útmenti fák szélfelfogó, porszűrő és zajcsökkentő hatásúak. A közlekedés zaját és szennyét a lakóterületeken legjobban a széles fa- és bo- korsávok csökkentik. Képünk tanúsága szerint a svájci autósok is nagy előszeretettel választják ezt a fákra nézve igen veszélyes parkolási módot (a kép egyébként akár Nógrádban is készülhetett volna). Pedig a kis alpesi országban igen szigorú természetvédelmi törvények vannak. Áramszünet 1981. VI. 18-án 7.00—16.00 óráig áramszünet lesz Salgótarjánban a József A., Zója krt., és a Damjanich utcában. 1981. VI. 17-én, 18-án naponta 7.00—16.00 óráig Kazáron a Kossuth út mindkét oldalán, Petőfi út, Rákóczi út, József A. út, Hunyadi út, Damjanich út, Sztálin út, Szabadság út, és a tanácsháza felé (a patakparton) áramszünet lesz. A NÓGRÁD MEGYEI ZÖLDÉRT Vállalat dejtári telepére női munkaerőt (nyugdíjasokat is) felvesz. Dejtár, Patak, Nagyoroszi, Érsekvadkert, Szátok, Tereske térségében július 1- től, 150,— Ft/napi bérrel, helyből szállítással. Jelentkezés: személyesen vagy írásban a dejtári telepen, vagy a helyi tanácsoknál. Bútorvásár Pétervásárán az AFÉSZ-bútorboltban 1981. június IS—27. közölt. Olcsóbban vásárolható bútorfélék: Tekla szekrénysor Regina szekrénysor Fesztivál szekrénysor Rokkó kárpit, garn. Puma kárpit, garn. Miskolc franciaágy VEVŐINKNEK VÁSÁRLÁSI UTALVÁNYT ADUNK 10 000 Ft feletti vásárlás esetén 500,— Ft-os utalvány. 20 000 Ft feletti vásárlás esetén 1000,— Ft-os utalvány. 30 000 Ft feletti vásárlás esetén 1500,— Ft-os utalvány. Az ajándékutalványok az ÁFÉSZ üzleteiben levásárolhatok. Ezen időszakban a megvásárolt bútorokat ingyenesen házhoz szállítjuk. ÁFÉSZ PÉTERVASARA 24 350,— Ft helyett 20 697,— Ft 17 800,— Ft helyett 15 130,— Ft 19 590,— Ft helyett 16 651,— Ft 17 120,— Ft helyett 14 552,— Ft 19 380,— Ft helyett 15 504,— Ft 12 600,— Ft helyett 10 710,— Ft A Márka-parádé meghoszszabbitva június 20-ig. A jelenleg forgalomban levő MARKA üdítőitalok árubemutatója és vására a Rákóczi úti kirakatsorban. Aki 20 üveg kis MÁRKA üdítőt vásárol, zsákbamacskát húzhat, amelyen 7,— Ft és 100,— Ft közti értékű tárgyat nyerhet és MÄRKA-sorsjegyet kap. Hűtött MÁRKA-üdítők állandóan kaphatók! Egy Márka sorsjeggyel hétszer nyerhet! Ha 50 darab, bármilyen Márka kupakot bevisz vagy beküld A MÁRKA KUPAK KÖZPONTBA: SORSJEGYET KAP amellyel szerencsés esetben HÉTSZER NYERHET! Az első sorsolás 1981. augusztus 7-én, utána kéthavonként, mindig 7-én lesz. A fő sorsolást 1982. július 7-én tartjuk. A FŐNYEREMÉNY: DACIA SZEMÉLYGÉPKOCSI További nyeremények: kétszemélyes utazás a Malév Air Tours-szal Isztambulba, a Centrum Luxus Áruház 10000 forintos vásárlási utalványa, a Vas- és Edénybolt Vállalat automata mosógépe, a Népművészeti és Háziipari Sz.V. kalocsai estélyi ruhája, az Állami Biztosító 10000 forintos meglepetése, a Konzervipari Tröszt konzervekkel teli hűtőszekrénye, a Budapesti Rádiótechnikai Gyár kazettás magnetofonjai, vásárlási utalványok, ajándéktárgyak, ajándékcsomagok, ÖSSZESEN 1111 NYEREMÉNY Címünk változatlanul: Budapest VI., Hegedű u. 9. 1061 A kupakgyüjtöket várjuk hétfőn 13 és 17 óra között, szerdán 10 és 18 óra között, pénteken 13 és 17 óra között. APHŐHIHDE'f ÉSE K L. - ■ Á 43 éves, diplomás, A, B jogosítvánnyal, napibéres, tisztelet- díjas elfoglaltságot, gépkocsivezetést, megkötöttség nélkül vállal. Ajánlatokat: „Megbízható” jeligére a balassagyarmati hirdetőbe, Luther utca 8. címre kérem. 41 éves, rokkant- nyugdíjas megismerkedne házasság céljából korban hozzá illő hölggyel vagy elvált asszonnyal. „Várlak” jeligére a kiadóba. ELADÓK FIAT 850es hátsó szélvédő oldalablakok, ülések. Érdeklődni: 14-499 telefonon. IK-s Skoda S 100- as személygépkocsi megkímélt állapotban eladó. Érdeklődni: 17 óra után a 14-618-as telefonszámon. TRABANT Combi kevés kilométerrel eladó. Zagyvapálfal- va, Sugár út 130. ZAGYVAPÄLF alván 210 négyszögöl házhely sürgősen eladó. Cím: 10-977 telefonon. KÉTSZOBÁS, kertes, családi ház beköltözhetően eladó. Sándor Gyula, Z.- pálfalva, Honvéd út 12. BALASSAGYARMATON, az Arany János út 15. alatt 3 szobás, kertes családi ház beköltözhetően eladó. SALGÓTARJÁNBAN 2 és fél szobás, összkomfortos, szövetkezeti lakás eladó. Levélcím : Sellye, Dráva ú. 14. Gál József. GAZ gépkocsi és egy háromfázisú szivattyú hidroforral eladó. Csiszár, Ma- gyarnándor, Fő út 32. Presszóval szemben. BETONKEVERŐ eladó. Zagyvapálfal- va, Zöldfa út A/2. III/35. Bányagépgyár. ELADÓ hatszemélyes, két hálófülkés, nagy előteres lakó- sator. Gumimatracokkal. Érdeklődni: 10-977 telefonon. ELADOK: abroncsqs, fűtőolajos hordók, cefréshordók, demizsonok, kátrány- papír, öntöző, tömlő. Salgótarján, Hunyadi krt. 41. (Rokkant). INDIAI kötőgép eladó. Érdeklődni: mindennap 18 órától a 12- 025 sz. telefonon. VAROSKÖZPONTI kettő és fél szobás bérlakásomat elcserélném másfél szobás és egy egyszobásra, vagy két garzonra. Cím: a 10-977 telefonon. BUDAPESTI kettőszoba 1 személyzeti 80 m2-es összkomfortos, tanácsi I. emeleti, erkélyes utcai lakásomat elcserélném kisebb öröklakásra, vidéki város is lehetséges. „Kodály köröndnél” jeligére a budapesti Felszabadulás téri hirdetőbe.