Nógrád. 1981. május (37. évfolyam. 101-126. szám)
1981-05-09 / 107. szám
< ■ I NYUGDÍJASOK magazinja Öregek napközije ffHlllllllllllllllVIII'tlIltIIllllllltlllllllllllllllllllllllllllllllllllllltllllllllllllMIMII IIIMItlIfllllllllltlIIIIIIII'JIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIMIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIt 4 Több mint tíz évvel ezelőtt nyitotta meg ka- napközi otthona. Jelenleg húsz idős embernek púit Salgótarjánban a városi tanács öregek nyújt kellemes időtöltést, kikapcsolódást. Önsajnálat helyett Önnevelés Félreértés ne essék kedves Idős olvasóink, nem afféle kioktatás akar lenni e beköszöntő! Ellenkezőleg. Segítséget szeretnénk nyújtani önöknek ahhoz, hogy napjaikat kiegyensúlyozottan, derűsen tölthessék, hogy idős korukat, öregségüket ne teherként viseljék, de tekintsék természetes állapotnak. Higy- gvék el, hogy a jó közérzet nem csupán környezetükön, de önmagukon is múlik. Ennek alátámasztására Korsós Nándor balassagyarmati olvasónk gyűjtött csokorba néhány pozitív, illetve negatív példát. Ki-ki okulhat belőle! Buga doktor felkeresett egy fél éves jó erőben, szellemi és fizikai frisseségben levő férfit és megkérdezte, mi az oka, hogy magas kora ellenére ilyen fiatalos benyomást kelt? A következő választ kapta: — Pontos napirend szerint élek és reggel hatkor megteszem első sétámat. Naponta megiszom az egy-két deci termői boromat. Hetenként egyszer gyümölcsnapot tartok. Keresem az emberek társaságát. Nem dohányzóm. Vidám, jókedvű, optimista beállítottságú vagyok és ha kisebb betegségek felkeresnek, nem roppanok össze, tudom, az élet véges. Kertemben lassan, komótosan dolgozom, gyűjtést vágok, tehát kevés köny- nyű fizikai munkát is végzek. És még valami: délután egykét kilométert sétálok a közeli kiserdőben. — Gratulálok, helyes úton jár, követni fogom példáját! — mondotta Buga doktor. Másik példánk szintén az életből vett. Egy idősebb férfi. aki társaságban viszi a „prímet”, mindig csak ő beszél. Nem enged senkit szóhoz jutni. Ha mégis más beszél, delikvensünk szedi a sátorfáját és sértődötten távozik. Önnevelésre, önkritikára lenne szüksége, hogy ne keserítse meg saját életét, önnevelés kérdése az is, ha valaki — különösen idősebb korban — nem eszi túl magát. Mint szokták mondani: „Akkor kell az evést abbahagyni. amikor legjobban ízlik”. Köztudott, de nem kár ismételni, hogy a túltáplált- ság, az elhízás, sok egyénnek volt már sírásója. Ha családi kötelékben élünk a fiatalokkal, önmegtartóztatás, fegyelem kérdése, hogy ne szóljunk bele ügyes-bajos dolgaikba. (Más a tapintatos bölcs tanács és más a „bezzeg az én időmben” alapállás): így elkerülhetjük a családi perpatvart, ami további konfliktusokat szülhet, és megronthatja az egy fedél alatt élők egymáshoz való viszonyát. Sorolhatnánk még tovább a járható utakat, jó és rossz példákat, ám egy biztos; az önnevelés. objektív önkritika, önelemzés javíthatja köz- Túróczi Kálmán, a legidősebb érzetünket, elviselhetőbbé lakó 97 éves teszi az életet, mindannyiunk számára. * Fekete Istvánná büszkén mutatja társainak a maga hímezte csodaszép kézimunkát. Négy gyerek közt — egyedül Többen fölfigyeltek a sínek közt botorkáló idős asszonyra, még bő negyed óra volt a déli vonat indulásáig. Valaki a salgótarjáni pályaudvar ácsor- gó-bámuló várakozói közül odament az öngyilkosjelölthöz, megkérdezte, mit akar ott? ..Hagyjon engem békén . . azt csinálok, amihez kedvem van” — hangzott a válasz Néhány perc múlva föltűnt art ügyeleti1 rendőrségi’- kocsi; valamivel később pedig 1 már1 az ideggondozó intézetben találta magát az idős asszony. Mint később megtudtam, az ötlettől a rendelőintézetig alig telt el fél óra . . . Persze, mögötte az ólomléptékű órák szívszorító magányosságával, a több évtizedes egyedüllét depressziós világával, amelyből nem tudott kitörni. Remegnek a kezei, falfehér az arca, végigcsurog rajta a könny. Életkora: hetvenkét év.. A személyigazolványba bejegyzett adat szerint gyermekei száma: négy. — Nekem egy sincs! — tiltakozik siránkozva — én nem nevezem őket gyerekeimnek — fűzi hozzá, aztán mégis sorban elmondja, melyik, hol, milyen állásban dolgozik, s hogy semmibe nem veszik a családi köteléket. A legtávolabbi is csupán Miskolcon él, mig ketten Balassagyarmaton laknak családjukkal együtt. Hébe-korba járnak haza az „öregekhez”. Legutóbb múlt év októberében voltak otthon... 1 Sem hely, sem mód arra, hogy a megromlott kapcsolat nyomába szegődjünk, ám annyi bizonyos, hogy manapság nem kevés idős ember marad magára érdemtelenül. Azért érdemtelenül, mert azok a szülők, akik gyerekeiket egyáltalán nem. vagy rosszul nevelik, tulajdonképpen azt kapják vissza, amit a^tak, de gyakori az olyan eset is, amikor a törődés, az odaadás jutalma öregkorra nem egyéb néhány kapkodva megirt képeslapnál. ☆ ■ — Torkig vagyok mar a cikkekkel, amelyek a beteg, a magára maradt, a magányos öregek helyzetéről szólnak — háborgott tanár ismerősöm a minap. — Valid be — biztatott — tűllihegitek ezt a témát! Minek kell mindig erről írni, amikor vannak olyanok is, akik jól érzik magukat a nyugdíjban. Nem hanyagolják el a gyerekeik .... s nem akarnak a vonat alá ugrani. — Persze, persze, a jobb helyzetekben levők sokkal többen vannak — próbáltam válaszolni —, de nekik kevesebb szükségük van az ilyenféle segítségre. Ugyanakkor, akik erre várnak, minden eshetőséget megragadnak, hogy csak egy kicsit jobban, csak kicsit többet, csak kicsit önzetlenebből törődjünk velük . . . S mintha az öngyilkosszándékú asszony ezt igazolta volta. A kapott injekción kívül semmi mást nem csináltak vele. Csupán hagyták beszélni, ő pedig mondta a magáét, mint egy folyondár, se vége, se hossza nem volt. Irtóztató- an egyszerűnek tűnt a gyógymód : egy csöpp lélekgyúrással már csaknem derűsen távozhatott. De a legmélyebb indíték kiugrásra készen ottmaradt benne: — Hálátlan gyerekeket szültem — mondta búcsúzóul. — Csak azért vagyok bolond, mert szívtelenségükön n^m tudom túltenni magam. Dehát mit tegyek? — tárta szét karjait. ☆ Ha egy pillantást vetünk a statisztikára, szembeötlő az a szám, mely szerint: az utóbbi két évtizedben félmillióval nőtt az időskorúak lélekszáma, s a jóslatok szerint 2000-ben már az össznépesség huszonkét százalékát adják. Az elmúlt évben majd minden negyedik idős korú az egyedülállók közé tartozott . . . Közismertek a társadalmi erőfeszítések helyzetük enyhítésére, de nyilvánvaló, hogy a legtöbbet a gyerekek tehetnek értük, s ez sokszor nem lenne több néhány ,jt> szónál, kedvességnél. Amiből’ ők annak idején, apródonként bizonyára sokat kaptak. T. L. A legkedvesebb időtöltés közé tartozik egy-egy izgalmas kártyacsata. (Bábel László felvételei) Élettel teli magány Szebbé teszik az éveket A rétsági járásban több ezer ictős korú ember él. Nem egy közülük nagyobb törődést, segítséget igényel. A társadalmi és tömegszervezetek, a helyi tanácsok sokat tesznek azért, hogy a munkában megfáradt öregek életét szebbé, jobbá tegyék. Két évvel ezelőtt a tanácsi költségvetésekben — a rétsági járás 25 településén — több mint 3 millió 200 ezer forintot fordítottak szociális gondoskodásra. Ennek az összegnek legnagyobb részét éppen az időskorúak megsegítésére fordították. Az elmúlt évben 246 rászoruló kapott rendszeres segélyt, míg rendkívüli pénzjuttatást 661-en igényeltek a járásban. A segélyek összege meghaladta a 3 millió 600 ezer forintot. — A pénz nem minden — tudják ezt a rétsági járásban is. Ezért azokon a településeken, ahol igény vall rá. lehetőséget teremtenek a szociális étkeztetésre. Hátságon, Romhányban, Nagyorosziban a helybeli éttermek főznek az öregeknek, Nézsán pedig az óvoda konyhája biztosítja a meleg ételt. Eddig csupán Nóg- rádban és Romhányban sikerült megteremteni az öregek napközi otthonát, pedig más településen is szívesen töltenék el szabad idejüket az időskorúak Ilyen intézményben. Diósjenőn remélhetőleg az év végére befejeződik egy korábban más célra használt épület átalakítása és ajtót nyithat húsz öreg számára a napközi. Romhányban ugyanennyien keresik föl naponta az otthont, Nógrádban negyvenen. Ez utóbbi tavaly az év elején fogadta első vendégét. Az épület azelőtt óvoda volt, a kicsik után most a legöregebbeket szolgálja. Azokat az öregeket, akik betegségük miatt a mindennapos sétát az otthonig nem vállalhatják, lakásukon keresik föl a gondozónők. A járás lakói részt vesznek a Nógrád megye az időskorúakért akcióban, enek során egymillió forintot ajánlottak föl hozzájárulásként az épülő szociális otthonhoz. A magánynak ezernyi arca van. Sokan . fekete palástként hurcolják, terhes szívvel, keserűen. Mert a társtalanság, az egyedüllét elnyűvi az embert. Ha nincs elég ereje kitörni a fojtogató szorításból. — o — A hófehér hajú, csillogó szemüvegű, törékeny idős hölgy magányát élet lengi körül. Mely táplálkozik a múltból és jelenből. Egy tevékeny életút megannyi hátrahagyott emlékéből, s a ma is friss szellem által gyűjtött élményanyagból. Tudását, ismereteit, bárki megirigyelhetné. Frissesége, korát meghazudtoló látásmódja, élet- szemlélete észrevétlenül átragad a látogatóra. Csodálatos viiág, amelyben él. Az apró ablakos, tornácos kis parasztházban mindenütt egyéniségének nyomai találhatók. Öblös-tágas karosszékek, súlyos hímzéssel díszített asztalterítő, duruzsoló cserépkályha, s a könyvek, féltve óvott kincsei. A világ- irodalom klasszikusai, Révai- lexikon, a Világjárók sorozat... Világjáró volt a hófehér hajú, törékeny idős hölgy maga is. Élete állomásai. Kassán született 1903-ban, iskoláit Budapesten, Hollandiában, Haarlemben végezte. Védőnői oklevelét 1928-ban vette kézbe Debrecenben. Képek, villanások. A cirkal- mas betűkkel kiállított, sárguló papírűsz, az oklevél. Hollandiai táj. Meseházak, s az egykori barátnő, akit már elvitt magával az idő. Aztán a háború Bajorországban, egy hadikórházban. És néhány meseszerű hónap Bácskában, a bukovinai székehelyek között. Erről csak felsőfokon tud beszélni... Megérkeztünk az emlékek útján ide, a tornácos kis parasztháza falujába, Litkére. Ahol az idős hölgy, Jakab Erzsébet több mint harminc esztendeig tette meg naponta az utat házról házra járva. Mennyi, babonával, előítélettel kellett megküzdenie! A védőnő a falu lámpása volt a régi időkben. Türelmes szóval, kitartással nevelte a cigányokat, lázított az alkohol ellen, mely szerinte minden bajok forrása. Főzőtanfolyamot, kismamák iskoláját vezetett, soha nem fogyó érővel, energiával. Miközben a múltat is ápolgatta. Gyakran utazott Hollandiába, levelezett, s levelezik még ma is a világ megannyi tájára. Oklevelek, kitüntetések: az egészségügy kiváló dolgozója, s még sok-sok elismerés. Az idő közben fonta hálóját köré is. Haját fehérre festette, egészségét meggyengítette. Hetvennyolc esztendős. Több évtizeden keresztül ő gondozta a falu apraját-nagy- ját, ma ő szorul segítségre. Nem hagyják cserben. Egy fiatalasszony naponta rányitja az ajtót, bekészít a kályhába, gyújtóst vág, segít ha kell, mindenben. Erzsiké néni derűs, nyugodt társa az öregségnek. Ez az élet szigorú rendje. Magányra nem panaszkodik. Tizenhat esztendős korától —, hozzátartozók nélkül — teljesen egyedül él. Rádiót hallgat, tévét néz, minden érdekli, ami. a mai világban történik. A Jancsó- filmeket nem kedveli, a holland képes újságok kereszt- rejtvényeit hollandusul fejti. Emlékeit csak a látogató kedvéért szedegeti elő. Mert azt tartja, ha az ember már mást nem tud, csak az emlékeit morzsolgatni, valóban megöregedett. ' — ria — Az oldalt összeállította: Kiss Mária „Emberségből példát../' Komódi János Nagybátony bányavárosi lakos arra kért minket, hogy köszönősorait tolmácsoljuk egykori munkatársainak, akik emberségből, segítőkészségből jelesre vizsgáztak. Kérését örömmel teljesítjük. „Rokkantnyugdíjas vagyok: A balesetem miatt a mozgási lehetőségem erősen korlátozottéi, vált. A hosszú tél még azt a keveset is elvette, hogy a háromkerekű rokkantkocsimmal közlekedni tudjak. A tavasz megérkezésével új gondom adódott. Rokkantkocsim erősen megkopott, elhasználódott. Ám a régi munkahelyem, i nagybátonyi gép- üzem önzetlenül sietett segítségemre és valósággal újjávarázsolták a járművemet. Igazán nagyon jólesett, hogy nem feledkeztek meg egykori munkatársukról, hogy kisegítettek a bajból. Hálámat és köszönetemet szeretném kifejezni Szomszéd István igazgatónak és Pádár János szocialista brigádjának az elvtársi, jóbaráti segítőkészségért. Így érzem igazán a nyugdíjasidőben is, hogy volt és van értelme az igaz és becsületes munkának. Érzem, hogy ma sem vagyok egyedül . . NÓGRÁD - 1931 május 9., szombat
