Nógrád. 1981. május (37. évfolyam. 101-126. szám)

1981-05-09 / 107. szám

A munka becsületének... (III.) Csehszlovákia felszabadulásának ünnepén Szakmai éhség „A figyelmet a társadalom fejlődése szempontjából leg­fontosabb eszmei és erkölcsi kérdésekre kell összpontosíta­ni: ..a munka becsületének növelésére, a kötelezettségek teljesítésére, a közösségi szel­lem erősítésére.” (A XII. párt- kongresszus határozatából.) Közismert mondás, ki hány nyelvet beszél, annyi embert ér. Hogy érvényes ez azokra, akiknek több szakmájuk van és egyáltalán mit jelent ez ezeknek az embereknek? Kü- lónhek-e. mint társaik és, ha igen, miben különböznek tő­lük? ☆ — Hogy van-e ilyen dolgo­zónk? — kérdi dr. Bencze Barna, a pásztói termelőszö­vetkezet elnöke. Számolja őket ujjam! — Itt van Nagy Ferenc, aki anyagbeszerző, lakatos, he­gesztő, gépkocsivezető, gép­járműszerelő. Vagy említhet­ném Hornyák Jánost, aki vés­nök, lakatos, szerszámkészítő és kőfaragó. De van villany- szerelőnk, aki egyben autósze­relő és központifűtés-szerelő, vagy kőművesünk, aki motor- szerelő, ács és motorfűrészes. — Szeretik az ilyen embe­reket? Ügy értem, elégedettek a munkájukkal? Nem áll-e fenn az a veszély, hogy a sok szakmát és a tudnivalót csak felszínesen sajátították el? — Bizonyára akad ilyen is. De mi megbecsüljük a több területen használható, jól kép­zett, becsületes munkát végző szakembereket. Általános ta­pasztalat, hogy közülük ke­rülnek ki a legjobb újítók, a legésszerűbben dolgozók. Ked­veljük- az univerzális szakem­bereket, és jól meg is fizet­jük őket. — Kifizetődő ennyit tanul­ni? — kérdem Hornyák Já­nost, aki a termelőszövetkezet többszakmásai közé tartozik, s mint ilyen, egyike a legjobb és legtöbbet újítóknak. — Feltétlenül! Nemcsak a szövetkezetnek, hanem nekem is megéri. így egész sor olyan feladatot is meg tudok olda­ni, amihez máskülönben hoz­zá sem mernék fogni — mu­tatja közben a kis üzemben az általa átalakított különböző gépeket. Az egyik teljesítmé­nye az újítás eredményeként kétszeresére nőtt, a másik egyharmadával többre képes, mint eddig. — Mennyit kapott az újítá­sokért? — Az elsőért tízezer forin­tot, a második még nemrég készült el. Hogy azért mennyi jár, azt nem tudom. Vannak más masinák is. Köztük olyanok, amelyeknek az élettartama a korábbi nyolcszorosára nőtt, vagy olyanok, amelyeknél a meg­hibásodási lehetőség negyedé­re csökkent. Ezek az újítások nagyon hamar megtérültek, mert csak némi anyagköltség terhelte őket. Ugyanakkor je­lentős hasznot hoznak. — Négy szakmája van. Me­lyiket szereti a legjobban? — Talán a szerszámkészí­tőt — feleli némi gondolkodás után. — Ezt tanultam első­nek. Meg tudja, régen nern ilyen szakma volt a szer­számkészítő, mint most, mert csak a legkiválóbbak tanul­hattak ennek. Ezelőtt harminc évvel három osztályból szed­ték össze azt a néhány tanu­lót, akit alkalmasnak találtak. Ma meg . . . ■fr Nagy Sándor, a Mátraaljai Állami Gazdaság egyik „ezer­mestere” éppen a szolgálati Ladát javítja a gépműhely­ben. Ha valakinek, neki aztán igazán mindegy, milyen jár­mű áll az emelőn, vagy az ak­na fölött. Lakatos, mezőgaz­dasági gépszerelő, járművilla­mossági szerelő, szervizmes­ter, hivatásos járművezetői jo­gosítvány, jelzik szakértelmét. — Autóbusz kivételével . . . — teszi hozzá precízen. — De lánctalpast vezethet? — Igen. Meg daruskocsit is — mosolyodik el az évődésre a munkásruhás, barna sap­kás fiatalember. — Ki tudja használni vala­mennyi szakmáját? — De mennyire! És nem­csak itt, jól jön a ház körül is, nem beszélve arról, nem kell félni útközben, ha a Tra­bantomban leáll a motor. Azután a több szakma „árnyoldalairól” beszél, de nem annyira bosszankodva, mint inkább büszkén. Van, amikor este nyolcig kell dol­gozni, mert olyan munkát kell elvégezni, amihez lega­lább háromszakmányi tudás szükséges. Vagy, amikor egyik műszakban vezeti a mezőgaz­dasági gépet, a másikban pe­dig karbantartja, javítja, ha kell. — Mennyit lehet így keres­ni? — Kilencezer fölött volt az eddigi legjobb havi keresetem és öt a legkevesebb. De nem napi nyolc órával — fűzi hoz­zá. Nagy Sándor szabad idejé­ben —, ha van — kertészke­dik. Időnként kirándulni jár­nak a családdal, hét végeken Mezőkövesdre fürdeni. — Mit kívánna, ha valaki teljesítené kívánságait? — Szeretnék még egy ka- zánfűtő-tanfolyamot elvégez­ni. — Ez vicc? — Nem, komoly. — Más kívánsága nincs? — De igen! Szeretném, ha valaki meg tudná állítani az időt. Hogy ne öregedjünk to­vább. ☆ Megszállottak? Pénzhajhá- szók? Dicsőségre vágyók? Aligha. De, hogy értékes em­berek, érdekes egyéniségek, az biztos. És az is, hogy hasznosak a társadalomnak. Örvendetes, hogy ezt mind több helyen felismerik. Zilahy Tamás (Folytatjuk) „Kerítésen belül" Az önállóság színe és visszája Egyik vendéglátóipari vál­lalatunk vezetője pana­szolta nemrégiben: a szer­ződéses, bérleti rendszer­nek sok előnye mellett hátrá­nya is van. Nevezetesen az, hogy a vállalat igazgatója jó­val kevesebb önállósággal ren­delkezik, mint a bérbe adott presszó, étterem, ételbár ve­zetője. A furcsa kontraszt elgondolkoztató, még akkor is, ha vállalataink többségére nem ez, hanem en­nek ellenkezője a jellemző. Vagyis: amíg a nagyvállalatok felnőttek módjára önállóan döntenek arról, hogy miből és mennyit gyártsanak, erűre és hogyan költsék el fejlesz­tési és részesedési alapjaikat, miként alakítsák át termék- szerkezetüket, addig a nagy- vállalaton belül a gyárak kö­zött gyakorta az önállótlanság- nak lehetünk tanúi. A „kerítésen belül” válto­zatlanul dívik még az ómecha­nizmus, gyakori a kötelező utasítás, az előírás. A nagyvál­lalat már felnőtt, de benne a gyár és a gyáregység korlátolt lehetőségű és felelősségű „kis­gyermek” maradt. Felesleges lenne hosszan ecsetelni az ön- állótlanság, az utasításos rend­szer hátrányait. Több mint egy évtizede, hogy ezzel kap­csolatban rangos szakemberek tudományos és népszerű érte­kezéseiben, dolgozataiban nap­világot láttak az — azóta vál­lalati szinten nagyrészt gya­korlattá érlelődött — érvek. Elég legyen annyi, hogy az utasítás alig alig apellál az ér­dekeltségre, alig ösztönzi a gazdálkodót az önálló, újszerű, pénzt fiadzó kezdeményezésre. Az utasítás a végrehajtásra, és nem az ésszerűséget, takaré­kosságot maximálisan figye­lembe vevő gondolkodásra sar­kall. A régi mechanizmust idézi az is, hogy a vállalaton belül néhol a teljesítménytől, a gaz­daságossági mutatóktól füg­getlenül, egyenlőségjelet tesz­nek gyár és gyár közé. Ideoló­gia is könnyen találtatik: a vállalatnak egyaránt szüksége van a Z-ben és az E-ben mű­ködő gyárak teljesítményére: kapjanak hát azonos mértékű béremelést. Hogy az egyik gyárban csak 80, a másikban 98 százalékos az első osztályú termékek aránya? Hogy az egyik helyen ötödével több anyagot, energiát, munkaidőt használnak fel a termék elő­állításához? A „közös alap” elve összemossa a különbsége­ket. És milyen nagy visszahúzó erő ez az összemosás! Nem­régiben valahol lelkesedéssel fogadták az egyik vidéki gyái dolgozói a tárca döntését, amelynek értelmében levá­lasztják őket az anyavállalat testéről. Örömük oka: a követ­kező esztendőtől már nyere­ségrészesedést, nagyobb bér­emelést várnak. Eddig ugyanis hiába volt a kirakatba kíván­kozó teljesítmény és a hasonló minősítést érdemlő exportgaz­daságossági mutató, a gyári nyereségből év végi részesedés csak nem akarodott lenni: a pénzt elvitték a veszteséges részlegek. Kétségtelen, akadnak úgy­nevezett vertikális vállalatok, ahol az egyik gyár az alap­anyagot dolgozza fel, a másik a közbenső termékeket, az al­katrészeket. a részegységeket gyártja, a harmadik az össze­szereléssel foglalkozik, míg a negyediknek „csak” az a dol­ga, hogy karbantartsa a vál­lalat gépeit, esetleg maga is gyártson berendezéseket. Az alapanyaggyártás általában kevésbé nyereséges, mint az összeszerelés. De a szerelő­üzem nem nélkülözheti az elő­ző termelési folyamatokat, a többi gyár munkáját. Mindez persze nem ok ar­ra, hogy a gyárak egyforma nyereséghez jussanak. A Pa­píripari Vállalatnál a teljesít­mény alapján osztják fel az érdekeltségi alapokat. Tavaly például hat és kilenc százalék között mozogtak a gyári bér- fejlesztési mutatók. Az elsők közt volt a budafoki, a du­naújvárosi és a nyíregyházi papírgyár. Igaz, ennél a vál­lalatnál is központosítják a fejlesztési alapot, de szétosz­tásáról nem az egyenlősdi, vagy a szűkén értelmezett köz­ponti akarat szerint döntenek. Pályázatot kérnek a gyárak­tól, és a fejlesztési elképzelé­seket „vizsgáztatják”, zsüriz- tetik. A pozitív példák listájára kívánkozik az Üvegipari Mű­vek két esztendővel ezelőtti érdekeltségi rendszere. Ez a rendszer jelenleg is érvényben van, csupán érvényesülni nem tu­dott: az állammal szemben befizetési kötelezettségek 1979 év végi megváltozása miatt. Ezért indokolt a „két évvel ezelőtti” kitétel. Akkoriban a részlegek annyi részesedést kaptak, amennyit érdemeltek. Volt úgy, hogy miközben az orosházi gyárban hat, áz — azóta már önállóvá lett — aj­kaiban harminc napot fizettek. Számos példát lehetne felhozni az ösztönző vál­lalati belső érdekeltségre. Mindez azonban nem fe­ledtetheti azokat a hátrá­nyokat, azokat az elmaradt szellemi és fizikai teljesítmé­nyeket, amelyek az utasításos módszerek számlájára íran­dók. p. m. Pont a térképen Szlovákia legrészletesebb földajzi térképén is csak egy parányi pont fölé nyomtatták Gömördétér (Gemerské Dech- táre) nevét. A rimaszombati járás 570 lakosú kisközsége soha és semmiféle vonatko­zásban nem tartozott sem az ország, sem a szűkebb vidék jelentősebb települései közé. Múltjáról keveset tartottak feljegyzésre érdemesnek a krónikások. Az első, 1246-ban keltezett írásos emlék Deltar néven, Ratoldovec György pa­latínus egyik birtokrészeként említi a harminc-egyrnéhány lelkes falut. Még kétszáz év­vel később is csak húsz be­épített telket számolhattak össze itt a Dechterbe küldött dézsmaszedők. A törökjárás és az azt követő pestisjárvány to­tális pusztítást végzett. Hosz- szú évek múltán mindössze egyetlen újabb úrbérest sike­rült letelepíteni a détéri völgyben. — Emberemlékezet óta el­sősorban a mezőgazdálkodás­sal foglalkozik a lakosság — egészíti ki a szűkszavú króni­kát az 55 éves Habodász Nán­dor, Gömördétér múltjának és jelenének legjobb ismerője, aki 1956 óta főfoglalkozása mellett — jelenleg mint a gesztetei egységes földmű­vesszövetkezet juhtenyésztő részlegének vezetője — végzi a helyi nemzeti bizottság el­nöki teendőit — Gyermekko­romban tíz-tizenegy közép­gazda kivételével Putnoky Móric földesúr itteni birtokán robotoltak az emberek. Jóma­gam is már hatévesen ökröket őrizgettem. Pontosan emlék­szem arra, hogy a felszabadu­lásig csak két téglából épített lakás volt a falunkban. Ezek tulajdonosait leszámítva a domboldalakon felhúzott vá­lyogházakban, többnyire zsúp­fedelek alatt éltek a családok. Házhelynek azért választották a domboldalakat, mert a falu közepén átfolyó és akkor még szabályozatlan patak miatt túl vizenyősnek hitték a mos­tani főutcát, ahol ma már ter­mészetesen csupa új épület sorakozik. A felszabadulás, majd a csehszlovák munkásság 1948- as februári győzelme után az egységes íöldművesszövetke- zet megalakítása volt Gömör­détér újkori fejlődésének leg­fontosabb határköve. — Nehezen indult a kol­lektív gazdálkodás — folytat­ja az emlékezést a hnb elnö­ke. — A hatvanas évek elején még csak alig 75 tagunk volt. Rimaszombat, Losonc és Brez- nóbánya építkezései a na­gyobb kereseti lehetőségekkel szinte elszippantották tő­lünk a dolgozókat. Ezen csak akkor sikerült változtatni, amikor a szövetkezet vezető­sége a járási nemzeti bizott­ság mezőgazdasági osztályá­nak hathatós támogatásával egyre több térítésmentes és egyéb előnyös kölcsönt, segít­ségnyújtást ígérhetett családi ház építéséhez az itthon ma­radóknak. Az egységes földművesszö­vetkezet gazdasági bázisának megerősödése hamarosan megmutatkozott a falu köz­hasznú gyarapodásában is. Azon túl már nemcsak csalá­di házakat kezdtek alapozni az újonnan kimért telkeken. — A nagyarányú építkezé­sek miatt elsődleges felada­tunk lett a patakszabályozás, majd az utak és járdák asz­faltozása, illetve betonozása következett. Most már jó ide­je minden utcánkban száraz lábbal járhatunk. A kollektív mezőgazdálkodás és az élet­forma ebből eredő megválto­zása azonban mind újabb igé­nyek forrása is lett. Egyre jobban hiányzott az óvoda, a korszerűbb iskola, a művelő­dési otthon, a korábbinál tá­gasabb községi könyvtár, a fiatalok klubja, a központi vízvezeték-hálózat és néhány más kisebb létesítmény. Tíz évvel ezelőtt, amikor Geszte- téhez tartozó fiókközség lett Gömördétér, sokan azt hitték, hogy mindez már sohasem valósulhat meg nálunk. A szomszédos földművesszövet­kezetek társulásának hírére Az idő minket igazolt — bizo­nyítja Habodász Nándor méginkább megritkult a re­ménykedők kis tábora. Az idő mégis minket igazolt. A társulás után Gesztetére került az efsz központja is. Viszont a vezetőség, főleg az akkori elnök, Csank Zoltán, különösen nagy gondot fordí­tott és jelentős anyagi eszkö­zök beruházását szorgalmazta a fiókközség fejlesztése érde­kében is. Ennek köszönhetően hamarosan lerakhatták a mű­velődési otthon alapjait, ami újabb, rendkívül nagy mun­ka kezdetét jelentette. — A mostanit megelőző vá­lasztási időszakban, 1974-ben fogtunk az építkezéshez, de felszabadulásunk 30. évfordu­lójának ünnepségei keretében már fel is avattuk a több mint 750 000 koronát érő léte­sítményt — mutatja kísérőm leplezetlen büszkeséggel a minden szegletében korszerű kultúrházat. — Társadalmi munkában végeztük el az épí­tés legnagyobb részét. Minden helyi család felajánlott lega­lább 300 órát, de szép szám­mal voltak, akik ennél jóval többet teljesítettek. Az anya­gi beruházás és a sok-sok tár­sadalmi munka eredménye­ként egy 300 férőhelyes szín­házteremmel, megfelelő új könyvtárral, ifjúsági klubbal, valamint két kisteremmel gaz­dagodtunk. Ezenkívül a köz­ségi irodák is helyet kaptak az épületben. A szinte palotának is beillő kultúrházzal szemben, a helyi nemzeti bizottság régi épületét átalakítva már ugyancsak évekkel ezelőt berendezték a legkisebbek, az óvodások bi­rodalmát. Amikor bekopogta­tunk, éppen az ebéd utáni al­váshoz készülődnek az apró­ságok. — Harminc kényelmes fé­rőhellyel rendelkezünk — fo­gad Ráki Pálné igazgató. — Jelenleg azonban — háromtól hatévesig — csak 22 gyermek van a faluban. Természetesen reggelenként mindegyiküket elhozzák az óvodába. Sokrétű oktatást, nevelést és előnyös ellátást biztosítunk. Amióta megnyílt az óvoda, minden el­képzelhető segítséget megka­punk ehhez a helyi, illetve a járási nemzeti bizottságtól. Valamikor talán még az itte­ni földesúr gyermekei sem éltek ilyen jó feltételek kö­zött . . . Az iskoláskorúnknak sincs okuk a panaszkodásra Bár összevont oktatás folyik a kö­zelmúltban újjáalakított, két- tan termes és napközis iskolá­ban, az 1—4. évfolyam össze­sen harmincegy, tanulója Za­gyi István igazgatótól, László Elemérné pedagógustól és Gombos Edit nevelőtől min­dent megkap, ami az alapfokú ismeretek tökéletes elsajátítá­sához szükséges. A nagyobba­kat pedig kényelmes autóbusz fuvarozza az alig kát kilomé­terre levő Gesztetére, a köz­ponti kilencéves alapiskolába. — Az elmondottakon kívül is rengeteg tény bizonyítja, hogy a felszabadulás óta egy­re gondtalanabbá, korszerű viszonyok között élünk — ka­lauzol tovább Habodász Nán­dor. — Ritkaságszámba vehe­tő az olyan ház, az olyan ud­var, ahonnan hiányzik a gép­kocsi. Tudomásom szerint mintegy 60 telefonállomás működik a magánlakásokban. Persze, többre is lenne igény­lő, előfizető, de ezen a téren a posta lehetőségei szabnak határt. Ugyancsak örömmel elmondhatom, hogy közsé­günkben régen nem épül új családi fészek fürdőszoba nél­kül és mindennapos haszná- latúak a legkorszerűbb lakbe­rendezési tárgyak. — Ezenkívül mire költik el a pénzüket a gömördétériek? Válaszért a községi vegyes­boltba megyünk, ahol Bálint Erzsébet üzletvezető és a fér­je, Bálint István eladó néhány perce újabb friss szállítmányt kapott. — Mindenekelőtt az élelmi­szert és a háztartások napi el­látásához szükséges árut vá­sárolják nálunk — mondják. — Különben a méteráru és a konfekciós ruhák kivételével minden helyben kapható. Konkrétan: az automatikus mosógéptől a legkorszerűbb színestelevízióig semmiért sem kell kiutazni a faluból. Tavaly például 2 700 000 ko­ronás forgalmunk volt. Pilla­natnyilag pedig több mint 400 000 koronára tehető az árukészlet értéke. Sajnos, ez a nagy mennyiség 45 négyzet- méteres alapterületen zsúfoló­dik össze, ami nemcsak a tárolást, hanem a választék áttekinthetőségét megnehezíti. Főleg akkor panaszolják ezt a vevők, ha mondjuk Rima­szombatból is leszaladnak hoz­zánk egy-két olyan áruért, ami éppen hiánycikknek szá­mít a járási székhelyen. — Hamarosan megoldjuk a férőhelyszűkéből eredő gon­dokat — ígéri mindjárt Habo­dász Nándor. — Polgáraink már több nyilvános gyűlésen és egyéb alkalmakkor szóvá tették, vagy kérvényezték a bolthálózat kibővítését. Van egy öreg; régen nem használt kultúrházunk. Ügy gondoljuk, hogy elfér abban akár két újabb üzlethelyiség is, ame­lyek mielőbbi megnyitása a lakosság mostani legnagyobb kívánsága. Meggyőző hangon mondja a tanácselnök, aztán egy vaskos kézfogással tetézi a szavak sú­lyát. Kurta negyedórával később a dombtetőről nézek vissza a falura. Egyetlen pillantással belátni az összes utcát, házat, udvart, kertet és a tavaszi napsugárzuhatagban serény­kedő emberek, csoportjait. Ügy tűnik, hogy nem is olyan kicsi az az iménti, térképen látott pont. L. K NÓGRÁD - 1981 május 9., szombat 3 Az óvodában éppen alváshoz készülődnek az apróságok.

Next

/
Thumbnails
Contents