Nógrád. 1981. május (37. évfolyam. 101-126. szám)

1981-05-06 / 104. szám

Májusi pez

A múlt hét televíziós programját nézve, és alaposan, felelősen végiggondolva, szelíd derűvel állapíthatom meg: valami történt a televízióban. A művészeti alkotások színvonala egységesült, bár igazán kiemelkedő alkotást csak egyet

— Makk Károly Ház a sziklák alatt című filmjét — láthattunk, s mintha a szerkesztés is megemberelte volna magát, „okosodott”, azaz a munka ünnepéhez méltóbb, változatosabb, tartalmasabb műsorokat válogatott volna össze a korábbi ünnepi alkalmaknál.

Emlékszem néhány idegborzoló ünnepi élményre — legutóbb ilyen volt számomra a karácsony és a szilveszter, illetve a körülöttük sűrűsödő napfolyam —, amikor a képernyőről naponta többször is, vadnyugati fickók vijjogtak, lövöldöztek, keményítették öklüket mások arcán; elvetemült, vagy pillanatnyi szenvedélyüktől megzavart emberek szorongatták áldozatuk nyakát; matuzsálemkorú viccek próbáltak kacajra ingerelni... Hadd ne folytassam, mi, s mi bosszantott még utóbbi éveink jeles ünnepein! Aki hasonlóan gondolkodik, vonzódik az intellektuális, a magvas köz- és magánéleti humorú művek iránt, nem kíván részletezést, mások meggyőzésére

— engedtessék meg nekem e naivitás! — elégtelen az adott terjedelem. Nem beszélve arról, hogy e rovatban másak a feladatok.

A lényeg: pezsdülést érzek a televízió munkájában, májusi pezsdülést a tavaszi fáradtság ellenében. Persze, legyünk mértéktartóak, nem kardinális változásról van szó, csupán szerény reménysugárról, előlegezvén a látványosabb változásokat.

Két új magyar produkciót sugárzott a tévé: csütörtökön Sarkadi Imre—Dévényi Róbert Viadalját, vasárnap Fehér Klára—Bogáti Péter A hiba nem az almában van című vidám játékát.

A Viadal Sarkadi Párbaj című drámatöredékéből és

filmjeleneteiből készült Dévényi Róbert ügyes összedolgozásában. A tévéjáték 1953-ban játszódik, abban az időben, amikor a szocializmus építésében már rendelkezünk némi tapasztalattal, de számos hazai és nemzetközi ok következtében sürgetően és élesen vetődik fel a politikai élet szférájában a „hogyan tovább” kérdése. A szocialista építés belső gyakorlatában ez a kérdés a módszer síkján vetődik fel, a szerzők azt igyekeznek tisztázni, hogy a bonyolult viszonyok között milyen munkastílus, melyik emberi magatartás az egyetlen helyes és igazságos, ennek következtében melyik tud nagyobb hatást kifejteni az emberekre, melyik tudja inkább magával ragadni őket. Pótor András tanácselnöké, vagy Varga János földművesé. A szerzők Varga mellé állnak, joggal, hiszen az ő szólamoktól, epés, könyöklő indulatoktól mentes személyisége lehet csak rokonszenves az emberek számára, mutathatja meg így a szükséges továbbhaladás felé az utat. Nem csapják agyon azonban a tanácselnököt sem; megint csak joggal, mert Pótor mértékvesztéséhez, felfu- valkodott kádergőgjéhez a külső körülmények jelentősen hozzájárultak. Olyan megtévedt ember, mint amilyenekkel három évvel később találkozhatunk a történelemben, ellenséges célok érdekében.

Már-már divat lett termékenyítő gondolatokért, vagy puszta demonstrációért a személyi kultusz időszakához visszanyúlni. Az utóbbiért, az emlékezésért értelmetlen, ott vannak hozzá a történelem- könyvek, a dokumentumok. Szőnyí G. Sándor az előbbiek miatt fordult Sarkadihoz, szikár, tényszerű, publicisztikus stílusban. Történelmi „példázatával” érvényes, továbbgondolásra érdemes gondolatokat szólaltatott meg. A szereplők közül két színészre hívnám fel a figyelmet: a fiatal Papp Jánosra, a tsz-elnök alakítójára és a szegedi Kovács Jánosra, a tanácselnök megformálójára.

Mindenképpen több szereplési lehetőeéget érdemelnének a televíziótól.

A téma teszi, a feldolgozás, a színészi játék, vagy a magunkra ismerés pillanatról pillanatra? Nem tudom, de, hogy jól szórakoztam Fehér Klára történetein A hiba nem az almában van, biztos. Örök téma lett a bibliai kérdés: ki vitt bennünket a rosszba?- Nyilván Éva, ő szakította le az almát. Olcsó mentegetőzés, ugye, tisztelt férfitársak. Mert — ki-kl szálljon magába —, ml sem vagyunk mindenkor ártatlanok. Azt a „játékot”, amit szerelemnek, házasságnak hívnak, eredetileg és hagyományosan ketten játszhatták. Ennek megfelelően ketten téveszthetik el a szerepeket is. Erre a nem éppen eredeti ötletre építette meséit Fehér Klára — jóízűen, Ötletesen, jellemzően, szórakoztatóan. Bogáti Péter paradicsomi keretjátéka sajnálatosan kizökkenti és szürkíti a műsort, az érdekes maszkok ellenére Is. Dobál Vilmos tisztességes rendezésében elsősorban Sztankay István (Ádám), aztán Halász Judit (Éva),'Verebély Ivón és Andai Györgyi remekelt. E játékhoz is csak egyetlen kívánságmegjegyzésünk lenne: csináljon a tévé több és legalább ilyen szinten szórakoztató művet. Lassan már a mosoly is leszárad az arcunkról. Kell a nevetés!

„Nem minden film tud szépen megöregedni ...” — nyilatkozta Lino Ventura francia színész. Antonioni nemzetközi

fesztiváldíjas A barátnők-je 26 év után unalmas, mert azóta sokkal többet hallottunk, tudunk arról a korról, témáról. A film csupán történeti értékét őrizte meg, kiváltképpen a rendező munkássága felől nézve. Makk Károly 23 éves filmje, a Ház a sziklák alatt „szépen öregedett meg”: sokad- szorra Is élmény. „Fiatalabb”, mint a hetvenes években készített Macskajátáka.

Azt hiszem, Ventura igazsága támadhatatlan.

(sulyok)

Á barátság eszméje hassa át a mindennapokat

A Magyar—Szovjet Baráti Társaság salgótarjáni Petőfi Sándor Általános Iskolájának tagcsoportja hosszú évek óta az élénken tevékenykedők közé tartozik. A városban egyébként négy általános iskolai tagcsoport működik, legrégibb közülük a Gagarin iskolai, legfiatalabb a Mártírok úti iskolai, s tevékenykedik tagcsoport az orosz tagozatos Rákóczi iskolában.

A Petőfi iskolai tagcsoportnak több mint 800 tagja van, 1975. áprilisában alakult. Az ügyvezető elnök Gortva Mária. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően idei tevékenységüket is gondosan tervezték, s amint meg is fogalmazták: nagy figyelmet fordítanak arra, hogy a barátság eszméje ne csak az évfordulókon és az iskolai ünnepségeken kerüljön előtérbe, hanem hassa át a mindennapokat is.

Az idei év egyébként kiemelkedő lesz a barátsági munka szempontjából a Petőfi iskolában is, tevékenységükben többi között nagy szerepet kap az MSZBT VII. országos értekezletére való felkészülés. A megelőző időben ez a tagcsoport is elemzi eddigi munkáját, felülvizsgálja módszereit, a tevékenységet még eredményesebbé kívánja tenni, együttműködve a pártcsoportt^J, a

4 NÓGRAD - 1931.

KISZ-alapszervezettel, a szakszervezeti bizottsággal, 9 nem utolsósorban a Salgótarjáni Kohászati Üzemek MSZBT-tagcsoportával.

Gortva Máriával a májusi programról beszélgetünk. A helyi programok természetesen kapcsolódnak az országos akciókhoz, rendezvényekhez. Néhányat említünk közülük. A fasizmus felett aratott győzelem 36. évfordulója tiszteletére az 5. a osztályos raj vállalta egy ünnepi megemlékezés összeállítását, ezt a műsort az iskolarádió közvetíti május 8- án Budapesten a Szovjet Kultúra Házába látogatnak május 10-én a barátsági munkában kiemelkedően tevékenykedők, ahol megtekintik az űrhajózási gyermekraj zpá- lyázat legjobb műveiből rendezett kiállítást. Az iskola külön öröme, hogy Godó Csaba 6. b osztályos, tanulójuk pályaműve is szerepel a tárlaton. A Rákóczi és a Petőfi általános iskolák MSZBT-tagcsoportjainak közös vetélkedőjét rendezik meg „Ember a világűrben” címmel május 13-án. Ekkor és a következő napon filmeket vetítenek a Szovjetunióról azoknak a tanulóknak, akik nem vesznek részi a vetélkedőn. Ezekben a napokban készül egy tabló is az SZKP XXVI kongresz- szusáról és a magyar—szovjet együttműködésről

Egyébként a népszerű falitnójus 6., szerda

újsághoz kapcsolódó képanyagok, egyéb kiállítások összeállításakor mindig figyelmet fordítanak arra, hogy a Szovjetunió történelme, kultúrája, a szovjet fiatalok élete, a szovjet tudomány, technika és a magyar —szovjet műszaki, tudományos együttműködés nagy hangsúlyt kapjon, csakúgy, mint a Szovjetunió és a szocialista országok békés külpolitikai céljainak megismertetése.

Az MSZBT-tagcsoport ügyvezető elnökségének ülését ugyancsak májusban hívják össze; értékelik az eddig végzett munkát, s szót ejtenek a további teendőkről.

— A jövőben például még nagyobb figyelmet fordítunk a rétegprogramokra — jegyzi meg Gortva Mária. — Hatékonyabb módszerekkel szeretnénk végezni tömegpolitikai tevékenységünket biztosítva a differenciáltságot a pedagógusok, a tanulók és a technikai dolgozók körében. Szeretnénk még színesebbé tenni a barátsági munkát. Szovjet vendégeket szeretnénk még több alkalommal üdvözölni körünkben, például Kemerovóból, színesebbé, rendszeresebbé tenni a tanulók levelezését szovjet pajtásaikkal. Az SKÜ MSZBT-tagcsoportjá- val pedig még szorosabbra akarjuk fűzni együttműködésünket, amely egyébként is rendszeres és számunkra sok tanulsággal jár.

!. EMa este ismétlés!

Születésnapi köszöntő

AZ ÜNNEPELT jelen esetben a salgótarjáni zeneiskola, mely fennállásának 25. évfordulóját ünnepli, a nagy ajándék pedig egy valóságos orgona, egy új, csodálatos hangszer. Ennek a jelentőségét talán nem is lehet tollvégbe szorítani, mégis megpróbálom néhány mondatban tolmácsolni azokat az érzéseket, gondolatokat, melyek mindnyájunkat eltöltőitek,, akik részt vehettünk a közelmúltban az ünnepélyes átadáson és az ezt követő díszhangversenyen. ‘ A zeneiskola hangverseny- termébe lépve először az orgona homlokzata, formája nyűgözi le a látogatót. Arányaival, méreteivel tökéletesen illik a teremhez. Az esztétikai szépségen túl a hangzás szempontjából is döntő egy orgona elhelyezése. A hangszer tervezője, Virágh Endre orgonaművész ideálisan álmodta meg a hangszert. Megszámlálhatatlan szempontot kell ilyenkor egy tervezőnek figyelembe vennie, kezdve a terem adottságaitól (méretek, hangzás, egyedi akusztikai jelenségek stb.) az építendő hangszer lehetséges nagyságáig (sípok száma, elhelyezési problémák stb.). De sorolhatnánk ezeket az objektív tényezőket a végtelenségig. Az imént azt mondtam, hogy a tervező megálmodta a hangszert. És egy orgona tervezése valóban csak álom, elképzelés egészen addig a pillanatig, amíg az utolsó síp is a helyére kerül. Gondoljuk csak meg, hogy ugyanaz a síp minden teremben, minden helyiségben másképpen hangzik (ezt magunk is kipróbálhatjuk egy egyszerű furulyával), hiszen a megszólalás egy hang életének csak a kezdete. Hogy utána mi történik, az már egyéb tényezőktől — hosszabb-rövi- debb utáncsengés (visszhang), hangot elnyelő vagy visszaverő falfelületek stb. — függ. Wagner utolsó zenedrámáit a már akkor felépült (Wagner által tervezett) bayreuthi Festspielhausba — úgy mondhatnék — mintegy „belehangorgonával

szerelte” és e művek, mint például az „Istenek alkonya”, a „Parsifal”, a zeneköltő által elképzelt megszólalásának egyik feltétele a bayreuthi Festspielhaus akusztikája. A mi esetünkben elmondhatjuk, hogy Virág Endre álma ideális valósággá lett. Évszázadok során az orgona is (mint minden más hangszer) jelentős változásokon ment keresztül. A sípok megszólalásához szükséges levegő beáramlását biztosító szelepek működése többféleképpen lehetséges: mechanikus úton (a billentyűt a szelepekkel összekötő huzalok), pneumatikus úton (vékony csöveken áramló levegő), és elektromos úton (egyszerű áramkörök segítségével). Sokat változott természetesen a hangzásideál is. (A barokk darabok megszólaltatásához más hangszínre van szükség, mint például a modern, XX. századi darabokéhoz.) Ma az orgonatervezés, -építés tekintetében eltérőek a vélemények. Vannak, akik a barokk ideált választják — a maga karcsú, fényes megszólalásával; mások viszont a későbbi, például romantikus korban közkedvelt, dúsabb, „rafináltabb” hangzást.

Ahogy az ünnepélyes átadást megelőző sajtótájékoztatón Virágh Endre elmondta, az ő ideálja olyan lágy intoná- ciójú hangszer, melyen különböző zenetörténeti korok darabjai egyaránt megszólaltathatók. Ezért e mechanikus rendszerű, kétmanuálos (billentyűsoros) hangszer első manuálja (főmű) inkább barokk hangszíneket tartalmaz (nem nélkülözve azonban a lágyabb hangzáslehetőségeket sem!), a második manúálja (redőnymű) Inkább romantikus jellegű (de alkalmas fényesebb, barokk hangszínek megszólaltatására Is!). Ez így leírva nagyon egyszerűnek tűnik, de a valóságban nem könnyű a különböző jellegeket egységes egésszé, kerek hangzássá „összeötvözni”. Nos, azt hiszem, érthető, hogy ilyen hangszer megszületéséhez a tervező biztos szakmai

tudása, képzelőereje és nem utolsósorban gazdag élettapasztalata szükséges,

EGY ORGONA megtervezése mellett természetesen rendkívüli fontosságú a hangszer megépítése, kivitelezése. Ez a folyamat is számtalan buktatót rejt magában, de elmondhatjuk, hogy a Fővárosi Művészi Kézműves Vállalat orgonaüzeme, mely a közeit múltban az AQUINCUM nevet vette fel, szintén kitűnő munkát végzett. A sajtótájékoztatón a gyár képviselője elmondta, hogy a háború után a volt Rieger cég újjászervezése hosszú időt vett igénybe, de napjainkban már a belföldi megbízásokon kívül külföldi megrendeléseknek is eleget tudnak tenni.

Az „ajándékáról már volt szó, de nem említettem még az ajándékozót, a Salgótarjáni városi Tanácsot. Fekete Nándor tanácselnök — az orgonaavató díszhangversenyen elhangzott — ünnepi köszöntőjéből kiderült, hogy nem egyszerűen anyagi áldozatról van szó, hanem a város vezetősége valóban hiszi és tudja, hogy a zenei élet alakulása döntő fontosságú egy város fejlődésében. Az orgona- -avató hangversenyre (szintén a városi tanács felkérésére!) két új orgonamű is készült: Lisznyal Gábor Szonátája és Koloss István Orgonaversenye. E két mű szinte teljes ellentéte egymásnak. Míg Lisznyay Gáborné az orgona különböző színlehetőségeit tárta elénk, hangsúlyozva a hangszer éneklő karakterét, addig Koloss István remekbeszabott Orgonaversenye a könnyedség, mozgékonyság, virtuozitás jegyében született.

AZ ORGONAAVATÖ díszhangverseny a Himnusszal kezdődött, mintegy jelképezve, hogy ezzel az orgonával, nemcsak a zeneiskola, nemcsak a város, a megye, hanem az egész ország gazdagodott. Ma este 18 órától megismétlik a díszhangversenyt.

Lantos István

Betekintő-kitekintés

Szentes kontra Szécsény

április ,11-én Nógrád megyei képzőművészek alkotásaiból nyílt kiállítás Szentesen, a Koszta József Múzeumban. Április 17-én Koszta József művelnek kiállítása nyílt meg a •zécsényl Kublnyl Ferenc Múzeumban.

(Újsághír)

Könnyebb volna eltérő jegyeket, mint közös vonásokat keresni Nógrád és Csongrád megye múltja és jelene között. Még akkor is, ha fejlődésük bizonyos szakaszaiban akadnak egymásra rímelő párhuzamok. Példának okáért, míg Nógrádban — kivált Salgótarjánban és környékén — a bányászok és az ipari munkásság haladó mozgalmai, addig az Alföld déli részén az agrárszocialista mozgalmak — Szentesen és környékén a kubikosok mozgalmai — készítették elő a talajt a felszabadulást követő szocialista megújulásnak. S, ha tulajdonképpeni témánkhoz keresünk jelen idejű párhuzamot, a salgótarjáni és a hódmezővásárhelyi művésztelep meghatározó voltát kell megemlítenünk.

Ám a Nógrád megyei képzőművészek szentesi, és Koszta József műveinek szécsényi bemutatkozását elsősorban személyes kapcsolatok készítették elő.

— Így igaz —, mondja dr. Hegedűs Katalin, a szentesi Koszta József Múzeum igazgatója. — Szólnunk kell azonban az előzményekről is, a Csongrád megyei és a Nógrád megyei Múzeumok Igazgatóságának kapcsolatáról, mert ez adta a keretet a mi „vállalkozásunkhoz”.

— Az elmúlt év nyarán a balassagyarmati Palóc Múzeum néprajzi anyagából rendezett kiállítást a szentesi Móricz 'Zsigmond Művelődési Központ. A kiállításnak nagy sikere volt, és gondoltuk, úgy

Illenék, hogy a kapcsolat a jövőben a múzeumok között folytatódjék. Be kell azonban vallanom, hogy az első lépést mégsem mi, hanem a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeum igazgatója, dr. Praz- novszky Mihály tette meg, aki

— szentesi származású lévén

— régtől „szerelmese” városunk nagy festője, múzeumunk névadója, Koszta József művészetének. Ö keresett meg bennünket, s mi kapva az alkalmon, .cserébe” Nógrád megye képzőművészetéből kértünk — és kaptunk — ízelítőt a salgótarjáni Nógrádi Sándor Múzeum jóvoltából.

— Ügy tudom, személy szerint önnek is van némi kötődése a palóc földhöz...

— Valóban. Egyetemi szak- dolgozatomhoz Nógrád megyében, közelebbről a balassagyarmati járásban gyűjtöttem anyagot. Több hónapos ottlétem alatt azonban nemcsak értékes leletekre, de barátokra is leltem. Örülök, hogy most ismét feleleveníthetem Nógrádhoz fűződő kapcsolataimat.

— Véleménye szerint, hogyan fogadják majd a szentesiek ezt a kiállítást?

— Nógrád megye élénk képzőművészeti életét eddig leginkább csak hírből ismertük. (Hadd jegyezzem meg; külön örömünkre szolgált, hogy a kiállítás megnyitója alkalmából a Nógrád megyei delegáció párt- és állami szerveinek képviselői között két salgótarjáni művészt — Czin- ke Ferenc Munkácsy-díjas grafikust, a Magyar Népköz- társaság érdemes művészét és Iványi Ödön festőművészt — is köszönthettünk.)

Képzőművészeti életünkre a „vásárhelyi művésztelep” hatása nyomja rá bélyegét. A

Nógrád megyeiek bemutatkozása tehát mindenképp jelentős eseménynek számít, lehetőséget nyújt az összehasonlításra, bár véleményem szerint a két „iskola” nehezen mérhető össze...

— A Nógrád megyei művészek munkáiból válogatott kiállítást képzőművészet-barát olvasóink már ismerik, s mire ezek a sorok megjelennek, már Koszta József életművét is megismerhették. Keveset tudunk viszont a városról és magáról az intézményről, a szentesi Koszta József Múzeumról. ^

— Szentes 36 ezer lakosú

„Víziváros”. A jelző nemcsak a Tisza közelsége és a várost átszelő Kurca patak, hanem elsősorban hőforrásai miatt illeti meg. Ez a természeti kincs tette lehetővé, zöldség- termesztése — különösen a primőr áruk — országos hírét. (Szentesen a termelőszövetkezet is a „Termál” nevet viseli.) Természetesen a vízisportok is dinamikusan fejlődnek. Közepesen fejlett iparának gerincét a baromfi- feldolgozó vállalat és a Kon- takta alkatrészgyár üzemegysége képezi.

Szentes műemlékekben viszonylag szegény. A föld mélyéből azonban értékes régészeti leletek kerültek elő, főként az új kőkorból és a nép- vándorlás korából, mikor is gepida és avar törzsek lakták a vidéket. Nem véletlen, hogy múzeumunk fő profilja is a régészet. (A múzeum eddigi 9 igazgatójából 8 régész volt.)

A Koszta-hagyatékon kívül más művészeti gyűjteményünk nincs. Már csak ezért is jelentős esemény múzeumunkban a Nógrád megyei képzőművészek kiállítása.

— pintér —