Nógrád. 1981. május (37. évfolyam. 101-126. szám)

1981-05-31 / 126. szám

FIzelgparEiolák Salgótarjánban A megyeszékhely központjá­ban — autósok a megmond­hatói — általánosak a parko­lási gondok. A legtöbb arra alkalmas terület állandóan zsúfolt. Ugyanakkor akadnak akik napokig otthagyják jár­művüket pedig esetleg még garázsuk is van. E tapaszta­latokat megfontolva a Salgó­tarjáni városi Tanács a közel­jövőben fizetőparkoló-helyek bevezetését tervezi. Ilyeneket alakítanak ki a Klapka.téren _ az AB-székház, illetve a v asúti töltés közötti sávon a Tanácsköztársaság téri par­kolóban, a Centrum Aruház mögött, valamint a Palócz Imre. téren a „mozitámfal” és a vasúti töltés közötti sávon, a Parkolóőrök fogadják a jár­művezetőket akik azonban csak a helybiztosításra köte­lezettek — mint általában hasonló létesítményeknél — a járművek biztonságáért nem vállalnak felelősségei A fizetőrendszer beindulásáról a tanács időben értesíti a jár­művezetőket. Éneklő kövek Tádzsikisztánban, Kabogyi- en falu közelében helyreállí­tották Hodzsi Mashad mint­egy ezeréves temetkezési emlékművét. Ez az építészeti emlékmű két mauzóleumból áll, ame­lyek felépítését két évszázad választja el egymástól. Ennek ellenére a két építmény egy­séges egészet alkot: tökélete­sen kiegészíti egymást. A belső helyiségek fő neve­zetessége az akusztika. A boltívek alatt keltett hang a hangszín megváltozása nél­kül sokáig hallható. A tudó­sok feltételezik, hogy a múlt­ban énekes ünnepi szertartá­sokra használták a termeket. MEGELŐZÉS Talajkémiai és vízösszetétéli problémák miatt a megye- székhely föld alatti csőhálóza­ta meglehetősen gyorsan kor­rodálódik, gyakorta szüksége­sek a cserék. Ha ezt elhanya­golnák, megnövekednének a csúcsidényben előforduló szol­gáltatási zavarok. Épp ezért a legjobb idejekorán kicserél­ni a legfenyegetettebb sza­kaszokat. Ezt teszi az ingat­lankezelő vállalat távfűtési üzeme Salgótarjánban, mert holnap megkezdi a Vöröshad­sereg úton egy ötven és a jVIa- linovszkij úton egy nyolcvan- méteres vezetékszakasz cse­réjét. A munka — a korábbi csövek kiásása, pótlása stb. — mintegy negyedmillió forint értékű. Locsolni is tilos! Vízkorlátozás Szécsényben Az ivóvizellátás lehetőségekhez képest — zavartalansá­gának biztosítására a Szécsényi nagyközségi Tanács június 1-től első fokú vízkorlátozást* rendel el. A rendelkezés előre­láthatólag augusztus 31-ig érvényben marad. A korlátozás értelmében a nagyközség területén az ivóvízhálózatból szár­mazó vizet tilos úttisztításra, közparkok, sportpályák és há­zikertek öntözésére, valamint gépjárművek mosására fel­használni. Az ipari üzemek vízfogyasztásának 15 százalékos csökkentését is megköveteli a rendelet. A tilalom megsze­gése szabálysértés, amely ötezer forintig terjedő bírsággal büntetendő. ' . Kelet-magyar verseny Mini légiakrobaták A műrepülés akkor is szép látvány, ha csak 5—10 méter magasságban alig méteres gé­pek róják a levegőben a ne­hezebbnél - nehezebb figurá­kat. Háton repülés, gömbölyű és szögletes „bukfencek”, ösz- szetett gyakorlatok szerepel­nek a F2/B. — közismertebb néven a huzalvezetéses mű- repülőmodellek verseny­programjában. S hogy hol látható mindez? Ma kilenc­től körülbelül délután há­romig Salgótarjánban a tó strand közelében levő MHSZ körrepülőpályán, ahol a ka­tegória kelet-magyarországi legjobbjai mérik össze tudásu­kat és kis gépeik teljesítmé­nyét. A versenyre nem elő­ször kerül sor a megyeszék­helyen, s a találkozó egyre rangosabbá válik. Az idén már első osztályú minősítést is lehet szerezni a részvétel­lel. Reméljük sok néző leli örömét a kis gépek légi ak- robatikai bemutatóiban. Cikkünk nyomán Tóstrandi horgászat, avagy kidobott pénz? — Kovács Krisztián látogat ma a megyébe. A népszerű gyermekszínész délelőtt tíz órától a kisterenyei nevelő- otthonban, délután 13 órától a bárnai művelődési házban találkozik ifjú közönségével. Az ankétokat a Nógrád me­gyei Moziüzemi Vállalat szer­vezi. Orvosi ügyelet Salgótarjánban, a Vöröshad­sereg úti rendelőintézetben tartanak ügyeletet, egyben itt látják el a járási és a fogor­vosi ügyeletet is. Bejárat az MHSE-székház melletti ka­pun. Járó betegek az ügyeleti szolgálatot a fenti helyen ke­ressék fel, fekvő betegekhez ki­hívás a 11-166-os, vagy a I0-222-es kórházi számon le­hetséges. Az ügyelet közvet­len száma: 11-141. A balassagyarmati központi ügyeleti szolgálat Balassagyar­mat, Rákóczi út 66. szám alatt működik. Telefon: 521. Gyógyszertári ügyeletet Sal­gótarjánban, a Pécskő Üzlet­házban levő gyógyszertár lát el, Balassagyarmaton a Winkler Lajos Gyógyszertár tart ügye­letet, s emellett éjjel-nappal szolgálatot tartanak a kistere­nyei, a pásztói és a szécsényi gyógyszertárakban. A MOHOSZ Nógrád megyei Intéző Bizottsága a közelmúlt­ban tájékoztatni kívánta a salgótarjáni tóstrand hallal történt betelepítéséről az ér­deklődőket, a horgászni sze­rető gyermekeket. A NÖG- RÁD 1981. május 24-i szamá­ban e tájékoztató töredékét közölte. A tóban május 8-án a Hortobágyi Állami Gazda­ságból származó „fehér” hala­kat telepítettünk. A lehalá­szás utáni válogatás, a szállító- tartályba való berakás, a hosz- szú szállítás, a tóba történő behelyezés a legnagyobb szak- szerűség és elővigyázatosság ellenére is a halak egy részé­nek pusztulásához vezetett. A halak új környezetbe való be­illeszkedése, a helykeresés ugyanis nem megy zökkenő- mentesen. A szakirodalom szerint egy telepítés során előforduló hal- pusztulás, -kallódás mértéke — fajtól és mérettől függően — 20—90 százalék között van, ami nagymérvű telepítés ese­tén számottevő mennyiséget jelenthet. Nos, a betelepített, 1100 kiló, átlagban 10 deka­grammos halból — ez 11 ezer darab halat jelent — a leg­jobb akarattal sem sikerült négyszáznál több elhullottat számolnunk, ami jó sikerült telepítésnek minősíthető. Ezért helyesnek tartottuk volna, ha a cikkíró a telepítést végző szakemberektől is tájékozta­tást kér. A horgászni kívánók több­sége szerencsére nem esett pánikba a minimális halpusz­tulás miatt, és sokan érdek­lődtek a MOHOSZ Nógrád me­gyei Intéző Bizottságánál a tavi horgászat lehetőségéről. Tájékoztatásul közüljük, hogy a százforintos enge­déllyel rendelkező gyerme­kek június 6-tól horgászhatnak a tavon. Gyermekjegy június 2-től váltható a MOHOSZ Nóg­rád megyei Intéző Bizottságá­nak irodájában (Salgótarján, Rákóczi út 87.) minden ked­den és pénteken délután 13-tól 16 óráig. A tóstrandot tanulóvíznek szánjuk. A szórakoztatáson kívül az is feladatunk, hogy neveljük a gyermekeket, meg­tanítsuk sportszerűen hor­gászni. Ezért kérjük azokat a nyugdíjas horgászokat, akik e cél érdekébén hajlandók fel­áldozni néhány szabad óráju­kat, hogy szíveskedjenek meg­beszélésen részt venni júni­us 1-én 17 órától az intéző bizottság irodájában. Bizakodunk, hogy próbálko­zásunk, kérésünk megértésre talál, és segítségükkel kelle­mes órákat szerezhetünk a horgászatot kedvelőknek. Ivitz Zoltán megyei horgászmester Történetek Három kisgyerek beszélte el az alábbi rövid hétköznapi tör­ténetet. Egyikükkel parkban ta­lálkoztam, miközben cigaretta­szünetre leültem a teli cekkerrel. — Szép ez a kutya, néni? So­kat eszik - anyukám azt mond­ta, hogy „még a kutya is jobb étvágyú nálad”. A srácok közül van, aki irigyel érte, de sokan mondják: te kutyasétáltató... En szeretem, mert néha olyan szép szemekkel néz rám. Érzem, szük­sége van a törődésre — de itt a póráz, neki is, nekem is... A másik kisfiú kivonszolt az erkélyükre és rettentő büszke­séggel közölte: „Nálunk fecs­kék raktak fészket! Apukám desz­kát is rakott a fészkek alá, hogy anyu ne dühöngjön ha a frissén mosott ruhákra piszkitanak... Reggel az az első dolgom, hogy megnézem — sokszor anyáék még alszanak - kár, hogy még olvasni nem tudok róluk..." A harmadik kisfiú napok óta tanácstalan - nem tudja, mi­lyen hangokat hall, mig egy óvo­dástársával nem „konzultált” — ez tücsök lesz! Azóta nyugodt az álma — tudja, a különös hangok az ablakpárkány alól jönnek, a messzebbről hangzó madarakhoz csatlakozva. Reg­gel magától ébred és mondja: már a tücsköm is biztosan út­nak indult... —gkm— — Takarmányellátás, a me­gyei gabonaforgalmi vállalat az idén az év első négy hó­napjában több mint 23 ezer tonna keveréktakarmányt ér­tékesített. Ez azt jelenti, hogy — főként a nagyüzemekben — némileg csökkent a vásá­rolt mennyiség. A vállalatnál az, eddigi tapasztalatok alap­ján arra számítanak, hogy ez májustól növekedni fog, ezért nagy gondot fordítanak rá, hogy mind az alapanyag, mind a keverőkapacitás meg­feleljen az igényeknek. — Gyermekkiállítás Rút­ságon. A rétsági Asztalos Já­nos Művelődési Központban kiállítás nyitotta meg kapuit a napokban. A járás gyer­mekképzőművészeinek leg­szebb alkotásai kerültek be­mutatásra. A különböző tech­nológiával elkészített alkotá­sok várhatóan sok nézőt von­zanak a gyermeknapon. ÖTVEN NÉGYES aptár 1981. május 31. vasárnap Angéla napja. A Nap kel 4,52 — nyug­szik 20,32 órakor. A Hold kel 3,53 — nyugszik 17.50 órakor. 1981. június 1. hétfő Tünde napja A Nap kel 4,51 — nyug­szik 20,33 órakor. A Hold kel 4,28 — nyugszik 19,10 órakor. A 22. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négy talá- latos szelvényt 50 fogadó kül- dött be, nyereményük egyen- nCuuSII ként 156 120 forint, a három- találatos szelvények száma 5 505, nyereményük 709 fo­rint, a 2 találatos szelvények száma 172 691 darab, nyere­ményük egyenként 28 forint. Negyven évvel ezelőtt, 1941. május 31-én Manolisz Glezosz és Apasztolosz Szántasz gö­rög hazafiak Athénban letép­ték a német fasiszta zászlót az Akropoliszról, s ezzel jelt ad­tak a görög nemzeti ellenálás- ra. Négyszázötven évvel ezelőtt, 1531. június 1-én született és 53 éves korában. 1584-ben halt meg Zsámboky János tör­ténetíró, orvos, kartográfus, nagy tekintélyű polihisztor. Élénküli szél Várható időjárás ma estig: szá­mottevő csapadék nem lesz. Las­san tovább csökken a felhőzet. Melegszik az idő. Hajnalban erő­sen párás lesz a levegő. Kissé megélénkül a szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmér­séklet: 8, 13, a legmagasabb nap­pali hőmérséklet 25 fok körül. — Megkezdték Balassa­gyarmaton a 16/c. jelű épü­let műszaki átadását. Remél­hetőleg a kialakított 28 OTP lakásba hamarosan költöz­hetnek a tulajdonosok. APRÓ ÉSSZERŰSÍTÉS. Amikor a Chiang Mai-i piabra induló thaiföldi parasztember azt mondja, hogy zsákba disz­nót akar vásárolni — ezen senki sem csodálkozik. Ez a hajlékony vesszőkből font „göngyöleg” ugyanis a le­hető legnagyobb kényelmet szavatolja a röfögő állat szá­mára, és a vevőnek is igen alkalmas: hazafelé menet' ugyanis még a legmakranco­sabb négylábú szerzeményt is elviheti egy közönséges mo­torkerékpár csomagtartóján. Emellett az élő „sziréna” meg­bízható védelmet nyújt min­denféle közlekedési balesettel szemben, mivel jó előre, har­sány hangon figyelmeztet mindenkit, hogy nem szab­ványméretű rakomány köze­ledik. — Tv-programok — kül­földie.inek. Az idegenforgal­mi szezonra több nyelvű prog­ramot állított össze a Televí­zió műsorszerkesztősége. A hazánkban nyaraló külföldiek a nyári hónapokban speciáli­san szerkesztett műsorokat láthatnak. A hírek orosz, né­met és angol nyelvű tolmá­csolása mellett elsősorban azokat a filmeket vetítik majd,' amelyek hazánk tájait, ki­emelkedő művészeti alkotá­sait, a külföldön is díjazott .magyar tv-produkciókat mu­tatják be. — Hűtőlánc. Nem csak a vá­rosi, nagyközségi boltokban törekednek a megfelelő hűtő­pultok beszerzésére, hanem az ÁFÉSZ-ek is egyre töb­bet költenek a korszerű ke­reskedelem alapkövetelményei megteremtésére. A közelmúlt­ban Nagybátonyban átadott ABC-boltban például közel egymillió-háromszázezer fo­rintot fordítottak hűtőszek­rények, hűtőpultok, hűtő­kamrák'vásárláisára. GÖRDÜLŐ ELEFÁNT Akárcsak az állatvilág többi képviselője, önként az elefánt sem végez reggeli tornát a hatéves Tarra ki­vételével, amely egy kali­forniai magánállatkert la­kója. Miután tulajdonosnő­je, Carol Buckley megtaní­totta a nőstényelefántot — amely mellesleg szólva több mint egy tonna súlyú — görkorcsolyázni, Tarra napja mindig egyórás könnyű bemelegítéssel kez­dődik. Reggel egyébként maga hozza oda Carolnek a görkorcsolyát, s követeli, hogy húzza a lábára. Loffé jutalomsorsolás KULCSRA ZART VÁROS. A turistaidény tetőfokán még a „behajtani tilos” tábla sem nyújt olykor védelmet a hí­vatlan autósvendégek behato­lásával szemben. Ezért Por- tofino olasz kisváros lakói a régi kipróbált módszerhez folyamodtak: napkeltekor „kulcsrá” zárják városuk be­járatát. Másként ugyanis a szűk utcácskákban meg lehet­ne fulladni az autók kipufogó gázától. Éjszakára pedig újra kinyitják a várost, nehogy a sötétben valamelyik járkáló nekimenjen a láncoknak. Június 2-án, kedden rendezi meg a Sportfogadási és Lottó Igazga­tóság a lottó 21. heti szelvényei­nek jutalomsorsolását. Ezúttal 1320 tárgynyeremény vár gazdára; a legszerencsésebb játékosok egy Dacia, illetve egy Trabant gép­kocsit nyernek és gazdára vár 96 harmincezer forintos utavány is. Az igazgatóság elkészítette jú­niusi sorsolási naptárát. Eszerint 5-én Hajdúszoboszlón, 12-én Csornán, egy hétre rá Mátradeve- cseren, végül pedig Tótkomlóson húzzák a lottó esedékes heti nye­rőszámait. A VÍZ1JÁC1NT HASZNA A trópusi és szubtrópusi vi­dékekén a vízijácint valósá­gos élő szőnyeget alkotva te-; rüí cl a természetes vizek fel­színén, ezért akadályozza az oxigén felhalmozódását a vízben, valamint zavarja a hajózást és az öntözést is. A legújabb vizsgálatok szerint azonban a vízijácint kitűnően alkalmas víztárolók szennye­ződésének megakadályozásá­ra is. Az ipari tevékenység, a közlekedés és a városi csator­názás következtében számos szerves és szervetlen vegyület jut a tárolók vizébe. A vízi­jácint megköti a nehéz féme­ket (kadmium, ólom,,higany), a különféle rovarölő szereket, sőt a foszfátokat és a fenolo­kat is. Elsősorban hosszú gyö­kerei nyelik el ezeket az anya­gokat. A gyökérzet tömege kedvező esetben akár kéthe­tenként is megkétszereződik. Egyhektárnyi területről na­ponta száz kilogramm száraz „széna” takarítható be. Ha a víz nincs szennyezve mérge­ző ipari hulladékanyagokkal, ez a szénamennyiség háziál­latok olcsó takarmányozására fordítható. Vidám vasárnap —• gyermekeknek Idén sem feledkez­tek meg a gyerme­kekről Nógrád megye oktatási és művelő­dési intézményeiben. Erre utal az a gaz­dag program, amely ma — május utolsó vasárnapján — vár­ja a legkisebbeket megyeszerte. Sok helyütt ma rendezik meg a kis­dobos- és úttörő­avatásokat. Ugyan­csak hagyomány gyermeknapokon az aszfaltrajzverseny és a különböző ügyessé­gi vetélkedő, játékos sportverseny. Ha az időjárás is engedi, akkor a programok többségét a szabad­ban tartják. Az aláb­biakban néhány ki­emelkedő, különö­sen érdekesnek ígér­kező rendezvényre hívjuk fel olvasóink figyelmét. A megyeszékhe­lyen két helyszín kö­zött is választhatnak a gyerekek. A városi sportcsarnokban dél­előtt 10 órától a me­gyei művelődési köz­pont szervezésében, nagyszabású ■ játélc- és sportversenyt tar­tanak. melyre a hely­színen bárki bene­vezhet Egész napos program várja a sal­gótarjáni ifjúsági művelődési ház gyer­mekvendégeit is. Az intézmény közelé­ben délelőtt 10 órától vehetik birtokukba a gyerekek a Nádas László, Antoni Rozá­lia és Schérer József tervezte — fából fa­ragott — játszótéri alkalmatosságokat. Délután bizonyára sokakat vonz a FŐNIX bábegyüt­tes műsora az ifjú­sági ház színházter­mébe. Hasonlóan színes program ígér vidám vasárnapot Balassa­gyarmaton, ahol 15 órától a. Palóc-liget­ben játszóház lesz. 17 órától pedig a MI­NERVA együttes ki­fejezetten a gyerme­kek számára szolgál­tat muzsikát a Baj- csy-Zsilinszky úti Általános Iskolában tartandó bálon. Szécsényben — mi­ként a jnegye szá­mos községében — ajándékfilmmű- sorral kedveskednek a gyermekeknek. Jobbágyiban a rtíűve- lödési otthon előtti téren már áll a „gyermekkönyv- sátor”. Ersekvadker- ten délelőtt gyer­mektáncházat ren­deznek a művelődé­si házban, este pe­dig tábortűz zárja az egész napos progra­mot. Magyar! István igazgató vezetésével kétnapos szakmai ta­nulmányúton vesznek részt Nógrád megyében, az ÉMÁSZ salgótarjáni üzemigazgatóságának vendégemként a miskolci Bláthy Ottó Erősáramú Szakközépiskola tanárai, akik teg­nap a FAM-csoport különleges munkájával, a feszültség- mentesítés nélkül végzett hálózatszereléssel ismerkedtek. A borsodi iskola diákjai közül kerülnek ki az ÉMÁSZ szak­technikusai. A pedagógusok magas szintű gyakorlati kép­zettsége feltétlenül fontos a salgótarjániaknak is. Czegiédi Ferenc üzemigazgató vezetésével ma újítási bemutatón vesz­nek részt a vendégek. — kj — NOGRAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága, és a Nógrád megyei Tanács lapja Főszerkesztő: GOTYÄR GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Palóc Imre tér 4. Telefon: 10-077, Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÄLINT TAMÁS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgó arján, Palócz Imre tér 4. telefon: 12-542. Telex: 229 109 Irányítószám: 3101. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivatalokban és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34 forint, negyedévre i02 forint, egy évre 400 forint. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Pf.: 96. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR igazgató. Indexszám: 25 072. UU ISSN 0133-1558

Next

/
Thumbnails
Contents