Nógrád. 1981. május (37. évfolyam. 101-126. szám)
1981-05-30 / 125. szám
GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, íagymamánk, dédnagymamánk, SCHOLTZ JOZSEFNÉ sz.: Bencze Teréz folyó hó 26-án, 79 éves korában elhunyt. Temetése 1981. június 1-én, 13.30 órakor lesz a salgótarjáni központi temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk hálás köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk KORMOS FERENC temetésén- megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és mély fájdalmunkban osztoztak. Külön köszönetét mondunk az ÉMÁSZ-vállalat igazgatóságának, társadalmi szerveinek és volt munkatársainak segítségükért. A GYÁSZOLÓ CSALÁD KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik a szeretett férj és édesapa BENGYIK LÁSZLÓ temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A GYÁSZOLÓ CSALÁD GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk hogy a szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamánk SZELES KÁROLYNÉ sz.: Takács Mária 77 éves korában elhunyt. Temetése 1981. május 30-án, 12 órakor lesz a salgótarjáni központi temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD GYÁSZJELENTÉS Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy id. LENGYEL JÓZSEF hamvasztás utáni' búcsúztatása 1981. június 2-án, 11.30 órakor lesz a salgótarjáni központi temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD A Nőgrád megyei Állami Építőipari Vállalat felvételt hirdet: ÄCS-, KUBIKOS-, LAKATOS-, KŐMŰVES-, FESTÖSZAKMÄKBAN. Külföldi munkára is lehetőséget biztosítónk. Jelentkezni lehet: Salgótarján, Munkás u. 8. Munkaügyi osztály. A kővágóőrsi Béke Mg. Termelőszövetkezet kiemelt fizetéssel, munkásszállási elhelyezéssel, üzemi konyhával az alábbi munkakörökre munkaerőt vesz fel: kőműves, segédmunkás, mezőgazdasági gyalogmunkás, rakodó, lakatos, villanyszerelő. Keverőüzembe: gépész, betanított munkás, villanyszerelő. Továbbá: gépkocsirakodó és kőbányász. Állattenyésztési ágazathoz hízómarha-gondozót, tehenészt, valamint fejőgulyást. Jelentkezés: a termelő- szövetkezet Béke majorjában, az illetékes ágazatvezetőnél, valamint a tsz központi irodájában a mun’ aügyi vezetőnél. ELŐFIZETÉSES LOTTÓSZELVÉNY AKCIÓ! KSH SZU* Salgótarjáni Számítóközpont FELVÉTELRE KERES azonnali belépéssel takarítónőt és segédmunkást. Jelentkezni lehet: Salgótarján, Május 1. u. 56. A Salgótarjáni városi Tanács VB. Városgazdálkodási üzeme azonnali belépéssel felvételre keres: — ÉRETTSÉGIVEL RENDELKEZŐ PÉNZTÁROST, SZAMLALIKVIDÁTORT, — A VÁROSKÖZPONTBAN KIALAKÍTOTT FIZETŐ PARKOLÓHELYEKRE NYUGDÍJAS ŐRÖKET. Jelentkezés: Salgótarján, Kertész út Z. A PÁVA RUHAGYÁR felvesz varrónőket. Betanulási idő: 6 hónap. Bérezés: teljesítménybér, jó kereseti lehetőség, továbbá: VILLANYSZERELŐT MŰSZERÉSZT. és Szakmunkásoknak + 5 % szakmunkáspótlékot fizetünk. Cím: Páva Ruhagyár, 2. üzem. Homokterenye- Jánosakna. Közepes méretű villamos hőkezelő kemencével felszerelt hőkezelő műhelyünkben bérmunkában, rövid átfutási idővel vállalunk: edzést, betétedzést, nemesítést VOLÁN 2. sz. Vállalat, ipari üzem, Salgótarján, Rákóczi út 247. sz. RÉSZLETES FELVILÁGOSÍTÁST AD: IPARI ÜZEMVEZETŐ Tel.: 10-800/78. ’’SZERENCSEKERÉK A CENTRUMBAN” A SPORTFOGAGÁSI ÉS LOTTO IGAZGATÓSÁG ÉS Á CENTRUM ÁRUHÁZAK KÖZÖS AKCIÖJA. MELYEN AZ ELŐFIZETÉSES SZELVÉNNYEL JÁTSZOK VEHETNEK RÉSZT. Pályázati feltételek a június, július és augusztus havi előfizetéses lottószelvények hátoldalán. A pályázatok beérkezési határideje: szeptember 7. Sorsolás: szeptember 15. Főnyeremény: WARTBURG személygépkocsi, további nyeremények: Centrum vásárlási utalványok. MAGYAR KÁBEL MŰVEK BALASSAGYARMATI KÁBELGYÁRA, Balassagyarmat, Postafiók 17. A jelenlegi beruházásban belépő magas műszaki színvonalú gépsoraink kezeléséhez és karbantartásához felvételre keresünk. FIZIKAI MUNKAKÖRBE: — lakatos, villan'yszerelő, forgácsoló, autószerelő és gépszerelő szakmunkásokat, — kábelgyártó gépmunkásokat (szakképzés biztosítva) — targoncavezetőket (gyári képzés biztosítva) — anyagmozgatókat. Középiskolai végzettségű fiúkat, kábelipari gépkezelői munkakörbe alkalmazunk (szakmunkás- és technikusi képesítés megszerzésének lehetősége biztosítva). NEM FIZIKAI MUNKAKÖRBE: — számítógéprendszer-szervező, — üzem- és munkaszervező, — gyengeáramú villamos üzemmérnök, — gépjármű-karbantartó és -előadói végzettséggel rendelkező szakembereket. Munkaidő: 1982. január 1-től. Három műszakos munkakörben heti 40 óra. Egy-két műszakos munkakörben heti 42 óra. Ötnapos munkahét BÉREZÉS: kollektív szerződés szerint. A dolgozó munkába járását gyári autóbusszal — napi egyszeri étkezést, saját üzemi konyhánkon biztosítjuk. Üdültetés gyári üdülőnkben. Lakásjuttatási lehetőség a kollektív szerződés alapján. Jelentkezés a gyár munkaügyi, valamint személyzeti osztályán. NőGRÁD — 1981. május 30., szombat # Építkezéshez, felújításhoz most vásároljon kész parkettát l 1981. május 25-től június 25-ig 20 % ÁRENGEDMÉNNYEL kapható TAPOLCAI ÜZLETÜNKBEN. Cím: Április 4. u. 10. — benzinkúttal szemben. Nyitva: 8—15 óráig. Szombaton is! Amíg a készlet tart! GARANTÁLT MINŐSÉGŰ, GYÄRILAG LAKKOZOTT panelparkettAnkat ön is könnyen, gyorsan LERAKHATJA. Szaktanácsadás a helyszínen. Az elszállításhoz fuvareszközt térítés ellenében biztosítunk. Igény szerint nagyobb tételeket házhoz, kisebb tételeket vasútállomásra szállítunk. % Várja kedves vásárlóit % a Balatonfelvidéki Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság 5. sz. gyara Paszlö felvételre keres: — FORGÁCSOLÓ SZAKMUNKÁST, — LAKATOS SZAKMUNKÁST, — HEGESZTŐ SZAKMUNKÁST. — olajkazánhoz vizsgázott fűtőt, — GÉPI BETANÍTOTT MUNKÁST, — VEGYI BETANÍTOTT MUNKÁST, — SEGÉDMUNKÁST. Jelentkezni lehet: Pásztó, Gyöngyösi út. Te\.: Pásztó 1. munkaügyi vezetőnél. Értesítjük kedves vendégeinket, hogy a pásztói és a balassagyarmati strand iirdSt má/us 30-án, M A MEGNYITJUK. Nyitvatartási idő: Pásztón 9-toI 19-1 g, Balassagyarmaton 11-Jől 19-ig. Jó pihenést és felüdülést kíván a Nm.-i Víz- és Csatornamű Vállalat. NŐI fekvő beteg mellé gondozót keresünk. Cím: Péter Tibor, Salgótarján, Lovász József út 3., V/45. NOGRÁDTERV 3101 Salgótarján, Május 1. út 39/a. komplex épülettervezési munka irányítására, két nagy gyakorlatú építészmérnököt vagy építészmérnökházaspárt felvesz. Lakást biztosítunk. ELADÓ sebaj-telepj 2 szobás, szövetkezeti lakás kisebb bérvagy saját rendelkezésű lakás megegyezéses beszámításával, 60 ezer Ft OTP-átvál- lalás mellett. Érdeklődni: 14-913 vagy 12-263 telefonon. KÉTSZOBÁS, összkomfortos. családi ház rendezett kerttel, garázzsal eladó. Érdeklődni: Pásztó, Lovász József út 7. KÉTSZOBA összkomfortos családi ház telekkel eladó. Pásztó, Kossuth út 75. osjfLit som SALGÓTARJÁN városközpontban kétszobás, VI. emeleti távfűtéses tanácsi lakást hasonló budapestire cserélek. Cím: 10-977 telefonon, vagy a NÓGRÁD-kiadóban. BALATONI nyaraló összkomfortos, üdülés céljára kiadó vállalatnak is. Telefon: 14-636. ELCSERÉLNÉM salgótarjáni 2 szoba összkomfortos, gázfűtéses, tanácsi lakásomat hasonló budapestire Tel.: 15-343, este. A somoskői „határ Beszermény-dűlőben 4 víkendház építésére alkalmas 120<0 négyszögöl telek eladó. Molnár István, Somoskőújfalu, Csontvári utca 26. (állomással szemben). SALGÓTARJÁNBAN, a Kemerovo krt-on kétszobás, földszintes, szövetkezeti lakás beköltözhetően eladó. Cím: 10-977 telefonon. EGY + kétszobás OTP-öröklakás eladó. Salgótarján. Ybl Miklós út 49. VI/35., délután 17 órától. SZOBA, konyha, előszoba, spájz, kis , kerttel eladó. Salgótarján, Micsurin út 8. (Rendelőintézet mellett). FIAT 850-es sürgősen eladó. Telefonj Salgótarján, 13-850. MŰSZAKILAG felújított, újrafestett Wartburg le Luxe eladó. Telefon: 10-402. HŐTÁROLÓS kályhák, villanybojlerek szerelése, javítása. Fábián villanyszerelő műhelye, Balassagyarmat, Bajcsy út 3. Telefon: 636. HIDROFON szivaty- tyú teljes felszereléssel eladó. Karancsla- pujtő, Táncsics út 20. ÓRIASVIRAGÜ eredeti francia Chabaud szegfűpalánta több színben kapható, tövenként 3,— Ft. Toronyi kertész, Békéscsaba, Sztraka u. 27. RS—09- es önjáró 700-as szalagfűrész betegség miatt eladó. Buják, Ságvárl u. 15. kifogástalan olajtüzelésű berendezés tartályokkal eladó. Zagyvapálíalva, Bacsányi u. 33. EGY 320 literes vegyestüzelésű bojler- kazán eladó. Cím: He* renesény, Kossuth út 7. KÖLTSÉGVETÉSI szerv Salgótarján belterületén 100—150 m2- es családi házat bérelne. „Több évre 62359” jeligére a salgótarjáni hirdetőbe. BALASSAGYARMATON 150 négyszögöles építőtelek eladó. Érdeklődni a balassagyarmati hirdetőben, Luther utca 8. 1981. június 5-én, délután 15 órakor Mátrakeresztesen, Kékesi út 78. sz. alatt 1300-as Lada, karambolozott gépkocsi árverésre kerül. IN Skoda S 100-as eladó. Balassagyarmat, 519 telefon,. 19 órától. ŐRI AS VIRAGO Chabaud szegfűpalánta, külfüldi magból minden színben 1 db 1,50 Ft. Krizantém mindszenti törpe nagyvirágú, fehér 2 Ft. Szálasok, nagy- virágúak sárga, fehér 3 Ft. Szállít Szücsné, 5400 Mezőtúr, Kinizsi u. ll. BALASSAGYARMAT, Ady Endre út 4. alatt 2 szobás, összkomfortos, nagy alapterületű házrész beköltözhetően eladó. Kardos. BALASSAGYARMATON, a központban másfél szobás öröklakás, OTP-átvállalás- sal eladó. Érdeklődni: 17—19-ig a 658-as telefonon. NYlRJESBEN három helyiségből álló hideg-meleg vizes, teljesen berendezett hétvégi ház eladó. Fábián László, Balassagyarmat, Murár Lajos út 4., telefon: 636. MÁFÉL szobás, konyhás, spájzos lakás eladó, azonnal beköltözhető. Érdeklődni: Zagyvapálf alva, Csokonai út 119. CSALÁDI ház eladó. Salgótarján, So- mosi út 268. Érdek-, lődni lehet: Június 7- én vasárnap délelőtt 11-től 14 óráig. HÉTVÉGI ház Somlyón eladó. Ár megegyezés szerint. Ér-' deklődni lehet: Ker- tesi Imre, Salgótarján, Liget út 11., 10— 16 óráig. CSALÁDI ház 800 négyszögöl telekkel, gyümölcsössel eladó. Somoskőújfalu, Ifjúsági út 47. MÁTRA aljában, Muzslán, üdülőtelek sürgősen eladó. Érdeklődni: Szabó Ferenc, Pásztó, Lenin út 10. Telefon: Pásztó 247. GARAZS és hétvégi ház építéséhez gerenda, szarufa, hullámpala, ajtólapok eladók. Telefon: 15-728, 20 óra után. MOST vizsgázott, kitűnő állapotban levő Skoda S 105-ös ZT- rendszámú eladó. Megtekinthető: Balassagyarmat, Benczúr Gyula út 17. ELADÓ jó állapotban levő ZG Trabant. Érdeklődni lehet 16 óra után, Balassagyarmat, Lenin- lakótelep 17. épület, IV/3. HÁROMÉVES Trabant Spéciéi eladó. Cím: Vasbolt, Kiste- renye. KORALLPIROS Sko“ da 120-as hároméves, eladó. Nagybátony, Mátra-lakótelep, Bányász út 1,, fszt. 2. 408-as Moszkvics eladó, garázzsal vagy anélkül. Érdeklődni: Somlyóbánya, Ví- kend büfé. MB 1000-es Skoda érvényes műszakival 10 ezerért eladó. Ság- újfalu, Zrínyi út 3. SKODA MB 1000 lejárt műszakival eladó. Karancslapujtő, Honvéd út 26., szombat, .vasárnap egész nap lehet érdeklődni. ZP írsz. Trabant Specjál vizsgáztatva, sürgősen eladó. Rét- ság, November 7.-lakótelep 16., vagy Romhány 32-es telefon, 1200-as Lada megkímélt állapotban eladó. Zagyvapálfalva, Sugár út 132. Telefon: 12-560. S 100-as Skoda eladó, 1982 májusig műszakizva. Pető, Salgótarján, Lőwy S. út 14. FIAT 127-es gépkocsi eladó. Megtekinthető: Maconkán, Rákóczi út 56. szám alatt, 8-tól 18 óráig. TÓTHNÉ szűcs kisiparos* VI. l-től vállal szőrmetisztítást, irhatisztítást, -festést. S.-tarján. Vöröshadsereg út 43. TÁRSASHAZAK és családi házak redő- nyözését vállalom. Tok nélküli ablakra is, 5-féle színből választhat. Mikó György, kisiparos, Gyöngyös, Hunyadi út 9. 3200. Tel.: 11-104. Szakdolgozatok, diplomák, valamint mindenfajta folyóirat bekötését vállalom. Kerejztúri Zoltán könyvKÖtő, Baglyasal- ja, Erkel út 1/a. Mindennap 15 órától. f VADÁSZOK FIGYELEM! Az EXPRESS Utazási Iroda megyei kirendeltsége társasutazást indít Plovdivba a II. vadászati világkiállításra. Utazási időpont: 1981. Július 5—9-ig. Uta zás: repülőgéppel és utóbusszal. Részvételi díj 5.140,— Ft/fő. Részletes felvilágosítás: a 10-833/59 telefonon. Személyesen: Bajcsy-Zs. út 17. EXPRESS-irodá- ban, (a városi pártbizottság épületében).