Nógrád. 1981. május (37. évfolyam. 101-126. szám)

1981-05-24 / 120. szám

A Magyar Szolidaritási Bizottság és az Országos Béketanáes nyilatkozata A Magyar Szolidaritási Bizottság és az Országos Béketanáes közös nyilatkozatban köszöntötte az afrikai kontinens népeit má­jus 25-e, az Afrikai Egységszervezet megala­kulásának 18. évfordulója alkalmából. „Afri­ka felszabadításának napján". A szombaton közzétett nyilatkozat rámutat: — Az elmúlt években tanúi lehettünk an­nak az objektív folyamatnak, melynek során — hősies harc és jelentős áldozat árán — a legtöbb afrikai ország népe kivívta országa politikai függetlenségét. — A nemzetközi helyzet azt bizonyítja, hogy az imperializmus továbbra is fenyegeti, politikai, gazdasági eszközökkel zsarolja a függetlenségüket elért afrikai államokat, hogy fékezze gazdasági, társadalmi fejlődésüket, ugyanakkor a fajüldöző pretoriai rezsimnek nyújtott széles körű támogatásával akadályoz­za a dél-afrikai népek törvényes jogainak és érdekeinek az ENSZ-határozatoknak megfe­lelő érvényesülését. — A szocialista országok — együtt a világ haladó erőivel — mindent megtesznek, hogy Afrika népei önállóan válasszák meg fejlő­désük útját, hogy Afrika a jövőben békés, független, virágzó földrész legyen. További szolidaritásukról és teljes támo­gatásukról biztosítjuk Afrika népeit a sza­badságért, a függetlenségért, a társadalmi haladásért, a fajüldözés és az apartheid fel­számolásáért folytatott harcában­Folytatódtak a tbiliszi ünnepségek Katonai díszszemle, látványos felvonulás Leonyid Brezsnyev jelen­létében nagyszabású katonai ' díszszemlével, a grúz főváros dblgozóinak színpompás fel­vonulásával folytatódott szom­baton Tbilisziben a szovjet­hatalom megteremtésének és a Grúz Kommunista Párt megalakulásának 60. évfor­dulója alkalmából az ünnep­ségek sorozata. A grúz főváros Alkotmány terén kora délelőtt felsorakoz­tak a tbiliszi helyőrség és a Kaukázuson túli katonai kör­zet gyalogos és gépesített díszalakulatai. Az ünnepi dísz­be öltöztetett téren díszemel­vényt állítottak fel, itt fog­lalt helyet Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa Elnökségének elnöke, Eduard Sevarnadze, a Grúz KP KB első titkára, az SZKP és a szovjet állam több más, az ünnepségekre Tbiliszibe érkezett vezetője, a Grúz SZSZK vezetői. Az emelvény­nyel szemben egy másik, ha­talmas, ötágú csillag alakú emelvény állt — 3500 tbiliszi iskoláslány mutatott be itt szines zászlók, kendők, táblák segítségével élőképeket, fel­iratokat. A 45 perces katonai dísz­szemlén a többi között felvo­nultak a szárazföldi hadsereg, a határőrség, a belső karha­talom díszalakulatai, a gépe­sített lövészalakulatok kor­szerű harcjárműveken, a von­tatott és az önjáró tüzérség egységei, a sorozatvetők, a lé- gidesszant-alakulatok, a harc- kocsizók, a légvédelmi és a hadműveleti rakétás egysé­gek, a hadiflotta képviselői. Ezt követően kezdődött meg a grúz főváros és a köztár­saság képviselőinek látvá­nyos és lelkes hangulatú fel­vonulása. A'felvonuláson élő­képek jelképezték a köztár­saság és a Szovjetunió népei­nek örök, megbonthatatlan testvéri barátságát, a Grúz Köztársaság hat évtizedes út­jának eredményeit. HIU6NLUÍ Á hét3 kérdése Súlyosnak ítélte a gazdasági helyzetet Lengyelország társadalmi rendiére törnek Lengyelországban a rendkí­vüli pártkongresszusra való előkészületek keretében foly­tatódnak az aktíváértekezle- tek, illetve a beszámolási, választási konferenciák. Ez utóbbiakon megválasztják a küldötteket a vajdasági párt­értekezletre, vagy a nagyüze­mek esetében közvetlenül a július közepére kitűzött rend­kívüli kongresszusra. A Tomaszow Mazowiecki­ben tartott üzemi aktívaérte­kezleten beszédet mondott Stefan Olszowski, a LEMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára. Hangoztatta, hogy az országban a közrend megsértésére, a rendőrség és a biztonsági szolgálat gyen­gítésére irányuló, mind gya­koribb cselekmények olyan veszélyes tünetet jelentenek. Nemzetgyűlési választás előtt Szilárd többségre van szükségük A várakozásnak megfelelő- lút többségre van szükség a en, június 14-re és 21-re tűz- megválasztáshoz, ezért csak a ték ki szombaton a francia ’ mandátumok kisebb részének nemzetgyűlési választásokat, sorsa dől el június 14-én. A törvényhozó testületet pén- Azokban a választókörzetek­teken oszlatta fel Francois Mitterrand, az újonnan meg­választott köztársasági elnök, mivel a nemzetgyűlésben nincs többsége az általa ki­nevezett kormánynak. Az ál­lamfő arra törekszik, hogy a megválasztandó új nemzet- gyűlésben szilárd többséget alakítson ki és ebben arra a lendületre igyekszik támasz­kodni, amely megválasztását lehetővé tette, illetve annak nyomán bontakozott ki. A nemzetgyűlési választá­sok első fordulójában min­den választókörzetben abszo­ben, ahol egyik jelölt sem kap abszolút többséget, júni­us 21-én kerül sor a második fordulóra, amelyen az a je­lölt győz, aki a legtöbb sza­vazatot kapja meg (tehát a viszonylagos többség Is elégj. A szocialista párt a hét vé­gi konvención hagyja jóvá jelöltjeit, a kommunisták pe­dig június 4-én tömeggyűlé­sen mutatják be jelöltjeiket a választóknak. A baloldal pártjai között még nem kez­dődtek meg a választási meg­állapodással kapcsolatos tár­gyalások. 1 Akc óban a jobboldal Kétszáz túsz a kezükön Húsz géppisztolyos táma­dó Barcelona központjában egy bankban túszul ejtett mintegy 200 személyt. A fegy­veres támadók, akik a jelen­tések szerint a szélsőjobbol­dalhoz tartoznak, Tejero al­ezredes és három bebörtön­zött társa szabadon bocsátá­sát követelik. A fegyveresek, akik 72 órás határidőt szab­tak követeléseik teljesítésé­re, tűzharcba keveredtek a bankot körülkerítő rendőrök­kel és a tűzharcban a bank egyik alkalmazottja megsebe­sült. Mint Ismeretes, Tejero al­ezredes vezette ez év feb­ruárjában a meghiúsult spa­nyol puccsot. A rendőrség elitalakulatai megkezdték az előkészülete­ket a túszok erővel való ki­szabadítására, ugyanakkor a túszszedők azzal fenyegetőz­nek, hogy a rendőrség táma­dása esetén levegőbe röpítik az épületet a benne tartózko­dókkal együtt. A spanyol belügyminiszter közölte, hogy személyesen kí­vánja irányítani a túszmen­tési akciót. amelytől már csak egy lépés az anarchia. Közölte, hogy hamarosan vegyes katonai-rendőri őrjá­ratok teljesítenek majd szol­gálatot, ezen kivül helyre kell állítani az önkéntes rendőri szolgálat tekintélyét, létre kell hozni a rendőrséggel együtt­működő polgárőrséget. Olszowski hangsúlyozta, hogy következetesen demok­ratizálni kell a társadalmi életet, ugyanakkor megbélye­gezte azokat, akik kalandor módon a „kor” ideológiájához hasonló célokat követnek és perspektivikusan arra töre­kednek, hogy megváltoztassák Lengyelország társadalmi rendszerét. Olszowski igen súlyosnak ítélte meg az ország gazda­sági helyzetét, amelyből a gazdasági reform jelenti az egyetlen kiutat. Méltatta a Lengyelországgal szövetséges szocialista , országok támoga­tását és különösen annak a segítségnek a jelentőségét, amelyet az ország az elmúlt hónapokban kapott és kap a Szovjetuniótól áruk és hite­lek formájában. Hogyan reagált a világ Leonyid Brezsnyev beszé­dére? Az SZKP főtitkára Grúzia fővárosában mondta el be­szédét, így aztán nemcsak ar­ra figyelt fel a világ, hogy mit tartalmazott ez a meg­nyilatkozás, hanem arra is, hogy hol hangzott el: Közel­és a Közép-Kelethez a leg­közelebb. A világ forrongó térségei ezek, de a háború veszélyét el lehet hárítani: a Szovjetunió tárgyalásokat ja­vasol. Mind a Közel-Keleten, mind pedig a Közép-Keleten, vagyis a Perzsa-öböl térségé­ben és az Afganisztán körül kialakult helyzetben is. Fel­tűnést keltett Brezsnyevnek az a javaslata, hogy az utób­bi két kérdést egymással ösz- szefüggésben is meg lehet vi­tatni. (Persze, az első ameri­kai reagálás a szokásosan ne­gatív volt: Haig elutasította egy Libanonnal kapcsolatos értekezlet gondolatát...) A kommentátorok különösen azt emelték ki a Brezsnvev- beszédből, hogy az világos fi­gyelmeztetést tartalmazott: ha Európában új, a Szovjetunió­ra és szövetségeseire irány­zott amerikai nukleáris raké­tafegyvereket telepítenek, ak­kor a Szovjetunió kénytelen további és kiegészítő védelmi intézkedésekre gondolni. Brezsnyev hangsúlyozta: ha szükség lesz rá, meg fogják találni azokat a hatásos esz­közöket, amelyek megvédik a Szovjetunió létérdekeit. Ugyanakkor általános a megállapítás, hogy a tbiliszi beszéd a szovjet javaslatok megerősítését jelenti. A Szov­jetunió nem a kölcsönös el­rettentésen alapuló békét akar, ehelyett azt a békét kí­vánja megvalósítani, amely­ben a fegyverzet szintje mind alacsonyabb lesz, az együtt­működés viszont az államok és népek között egyre nö­vekszik. Brezsnyev sürgette a nyu­gat válaszát a szovjet javas­latokra, s ez az érvelés az el­ső kommentárokból kihallha- tóan meghallgatásra talál: a rakéta-nukleáris fegyverze­teket az erőegyensúly alap­ján, tiszteletben tartva az egyenlőség elvét, tárgyalások útján lehet és kell korlátoz­ni, sőt csökkenteni is. A Szovjetunió készen áll erre, most Washingtonnak kell nyilatkoznia! Túljutott-e tetőpontján a libanoni válság? Ha a helyzet nem lenne olyan tragikus és veszélyes, félig tréfásan, félig komolyan azt lehetne válaszolni: párat­lan napokon úgy látszik, hogy igen, páros napokon pe­dig úgy tűnik,' hogy a nehe­ze még hátravan . .*. Napon­ként változik a helyzet: egy­szer tűzszünetet hirdetnek a keresztény jobboldali mili- cisták és az arab békefenn­tartó erők, másszor újabb vé­res tűzpárbajok robbannak ki. Habib, az amerikai elnöknek közvetítéssel megbízott kép­viselője egyik nap eredményt ígér a Damaszkusz—Bejrút— Jeruzsálem háromszögben folytatott ingázása során, másnap már teljesen kilátás­talan a megegyezés. Néha megszólalnak az izraeli köz­életben mérsékeltebb, békü- lékeny politikusok, viszont igen gyakran kezd újabb kardesörtetésbe Begin mi­niszterelnök. aki újraválasz­tását láthatóan csak egy fegy­veres konfliktus nyomán tud­ja elképzelni .. Jeruzsálem az eddigieknél is keményebb követelésekkel lép fel: most már nem elég­szik meg azzal, ha Szíria ki­vonja a libanoni területen te­lepített légvédelmi rakétáit, hanem azt követeli, hogy még szír földön se legyen Izrael közelében Szíriái légvédelmi rakétaüteg! Még nyugati pol­gári hírmagyarázók is meg­hökkentek az ilyen követelés hallatán: Izrael teljes táma­dási szabadságot akar magá­nak biztosítani, hogy repülő­gépei háborítatlan jussanak el a libanoni légtérbe. Mert most már ezt nem te­hetik: pénteken újabb két izraeli felderítő repülőgépet lőttek le a szírek. A másik oldalon pedig siettek jelente­ni, hogy a szidoni kikötőben izraeli békaemberek elsüly- lyesztettek egy 1800 tonnás teherhajót, amelynek rako­mánya élelmiszerekből állt; az élelmiszer-szállítmányt a sokat szenvedett libanoniak ön is kapták volna. ték A szír sajtó is megkemé­nyíti hangját: Reagan meg­bízottja amerikai javaslatok helyett csak a Szíriával szem­ben támasztott izraeli követe­léseket terjesztette elő Da- maszkuszban. Ez nem közve­títés. így nem lehet tárgya­lással megoldani a válságot. Izraelt és az USA-t elítélte az Arab Liga tuniszi külügy­Milyen eredményi hoz­hatott Schmidt kancellár washingtoni útja? „Reagan elnök nem olyan, mint a róla rajzolt karika­túrák” — mondta a nyugat­német vendég Washingtonban az őt faggató újságíróknak. Schmidt kancellár első talál­kozása az új amerikai elnök­kel — ezt élőre meg lehetett jósolni! — látszatra az USA és az NSZK szövetségének, együttműködésének, barátsá­gánál: a bizonyítékait kellett, hogy szolgáltassa. Egy-két hó­napja még úgy látszott, erre inkább a Fehér Ház új urá­nak lesz szükségé, hiszen így a maga diplomáciai képessé­geit mutathatja be ország­világ előtt. Mára már fordult a helyzet: Schmidt helyzete annyira megingott saját ha­zájában és saját pártjában is, hogy neki kellene igazolni: íme, neki köszönhető, ha a NATO két legerősebb hatal­ma között ilyen „különleges viszony” alakul szövetségesi ki. Ezért aztán Schmidtnek en­gedményeket is kellett ten- niei Valószínűleg nem lépett fel olyan erővel a kelet—nyu­gati kapcsolatoknak az eny­hülés irányába való forditá- sért. a szovjet—amerikai tár­gyalások újrakezdéséért, mint ahogyan ezt még hónapokkal ezelőtt tőle várni lehetett volna. Viszont minden bi­zonnyal nagyobb készséget mutatott az amerikai nukleá­ris rakéták nyugat-európai telepítésének ügyében. A Reagan—Schmidt eszme­csere témaköre felölelte a NATO problémáit, általában az európai kérdéseket. „Rea­gan elnök kérdezte önt, vagy kérdezett?” — kérdez- az újságírók Schmidt kancellárt, aki kénytelen volt elismerni, hogy Inkább ő vá- laszolgatott a vendéglátó kér­déseire. Például a franciaor­szági változás személyi és politikai jelentőségével kap­csolatos kérdésekre, hiszen Schmidtnek az új francia el­nök, Mitterrand, ha nem is barátja, de elvbarátja... Aligha járunk messze az miniszteri értekezletén a tag- Igazságtól, ha feltételezzük, államok többsége és további hogy Schmidt, Reagan üze- támogatást ígért Szíriának és netével érkezik Párizsba, a PFSZ-nek. Pálfy József Tollhegyen Felvételre keresünk GÉPLAKATOST, VILLANYSZERELŐT, KÖZPONTIFŰTÉS­SZERELŐT. Nm-i Patyolat Vállalat Salgótarján, Rákóczi u. 227. NÓGRAD - 1981. május 24., vasárnap Olaszországban nem mennek a szomszédba egy-egy politi­kai botrányért. Most itt a .,P—2”. Ez a rövidítés a .,Pro­paganda—2” .nevű csoportosu­lásé volt . . . Volt, mert, alig­ha fog tovább működni a magát „szabadkőműves pá­holynak" nevező együttes, nemcsak azért, mert az igazi szabadkőművesek elhatárolják tőle magukat, s tiltakoznak az ellen, hogy a „P—2” tagjait bárki is szabadkőművesnek mondja. Mi hát akkor a „P—2?” Az olasz sajtó illegálisan szervez­kedő, hatalommal üzérkedő csoportnak minősíti. Táborno­kok és politikusok, nagytőké­sek és neves újságírók egy­aránt szerepelnek a nyilvá­nosságra került, 953 nevet tar­talmazó listán. Az alkotmányos hatalom el­len, vagy azzal párhuzamo­san, a saját, önző érdekeik, vagy éppenséggel szélsőjobb- oldali politikai érdekek szol­gálatában tevékenykedtek. Egyik volt tágja elmondta az olasz tévében, hogy a „P—2” államcsínnyel akarta magához ragadni a hatalmat: addig is pénzzel, a felelős beosztású személyek befolyásolásával, vagy éppen beszervezésével akarták előkészíteni az állam­csínyt. A titkos szervezet sejtekből állt, a tagok csak néhány tár­sukat ismerték, az egész „P— 2"-őt csupán vezére, egy bizo­nyos Gelli, látta át, irányítot­ta. O Dél-Amerikába szökött. Maradtak az aktív miniszte­rek, szociáldemokrata politi­kusok, tengernagyok és titkos­szolgálati vezetők. Most leg­többjük — cáfol. Ellenük szóló bizonyítékokat bizonyára nem lesz könnyű dolog összeszedni. így aztán maradnak „szabadlábon levő szabadkőművesek”, s rombol­hatják tovább „kőműveshez" éppen nem illő módon, az olasz demokrácia épületét. P. ]• A PAVA RUHAGYÁR felvesz varrónőket. Betanulási idő: 6 hónap. Bérezés: teljesítménybér, jó kereseti lehetőség, továbbá: VILLANYSZERELŐT MŰSZERÉSZT. és Szakmunkásoknak + 5 % szakmunkáspótlékot fize­tünk. Cím: Páva Ruhagyár, 2. üzem. Homokterenye- Jánosakna. A Balassagyarmati Bizományi Aruház május 25-től ENGEDMÉNYES KIÁRUSÍTÁST RENDEZ, amíg a készlet tart, a követ­kező áruféleségekből: Női nyári ruha: 115 Ft-ró! 85 Ft Férfizakó 620 Ft-ról 550 Ft öltöny 1420 Ft-ról 1000 Ft 1300 Ft-ról 950 Ft NŐI cipő 178 Ft-ról 100 Ft 259 Ft-ról 200 Ft 383 Ft-ról 300 Ft 412 Ft-ról 195 Ft Gyermek-harisnyanadrág ACRYL 32—33 Ft-ról 28 Ft 39—42—43 Ft-ról 30 Ft Düftin fiúzeke 380 Ft-ról 195 Ft Balassagyarmat, Bizományi Áruház, Rákóczi út 26. Megérkezett n DONNERT VIDÁM PARK BALASSAGYARMATRA Az Ipoly-parton vasár­nap 10 órától 21 óráig tart nyitva.

Next

/
Thumbnails
Contents