Nógrád. 1981. május (37. évfolyam. 101-126. szám)
1981-05-03 / 102. szám
Kongresszusról kongresszusra Legjobb pedagógia feladatot adni! A KISZ zászlóbontásának huszonnegyedik esztendejében járunk s e nemzedéknyi Időnek egy-egy mérföldkövét jelentik a kongresszusok. Nemsokára sorban a tizedik következik. Nógrád megye közel 19 ezres ifjúságmozgalmi táborának küldöttei ezen is ott lesznek. Most az utóbbi három kongresszus főbb gondolatait, valamint egy- egy megyei küldött legemlékezetesebb eseményét idézzük föl. VII. 1967. június 29. és július 1. között a fővárosban ült ösz- sze a KISZ VII. kongresszusa. amelyen 750 szavazati és 250 tanácskozási jogú küldött vett részt. Érzékletesen fogalmazta meg a célt a kongresszusi jelszó: A szocializmus teljes felépítése az ifjúság érdeke és hazafias kötelessége ! Különösen két témakör kapott nagy figyelmet. Az egyik az oktatási reformtörvény volt, amelyet nagy elismeréssel fogadtak a résztvevők — a beszámoló ifjúsági törvényként említette —. a másik pedig az új gazdaságirányítási rendszer bevezetésének mozgalmi teendői voltak. Megyénk közel húszfős küldöttségének tagja volt Ká- lovits Géza, aki máig őriz minden egyes dokumentumot a kongresszus eseményeiről. Beszélgetésünkkor sorra mutatja a tanácskozási dossziét, a küldöttigazolványt, a szabad idős programok belépőjegyeit. Háromszáz alapszervezet több mint 21 ezer ifjú- kommunistáját képviselték ott... — Talán az egyik leglátványosabb jelenet a nógrádiakhoz fűződött — magyarázza Kálovits Géza, akkori megyei titkár, jelenleg az IBUSZ Nógrád megyei Irodájának vezetője. — Előzetesen minden alapszervezet készített egy apró zászlócskát, amelyre fáfrtá a nevét és aít, mit vállalt és tett a kongresszus tiszteletére. Ezeket a járási- városi küldöttértekezleteken továbbadták, végül a megyei után az egészet egybe- varrtuk, s így adtuk át a kongresszuson. Hatalmas tapsot kaptunk. Számos nevezetes kezdemé- nvezés jellemezte a hatvanas évek második felének KISZ- életét, bizonyára sokan emlékeznek még — mint résztvevők is! — az évenkénti kü- lönvonatokra, amelyeken kőiéi félezer kiválóan dolgozó fiatal együtt utazott Ogyesz- szába, Rostockba, vagy éppen Kijevbe. Aztán akkoriban történt az is, hogy minden alapszervezet egy-egy rózsatövet ültetett el a megye- székhelyen a tiszta, virágos városért. De híresek voltak a menetdalversenyek, a Dolgozz hibátlanul munkakezdeményezések, a nagyszabású szabad idős rendezvények — egyszóval, a nógrádi küldöttek kongresszusi népszerűségüket elsősorban jó munkájuknak köszönhették. VIII. Baja István ritka sorozatot mondhat magáénak Három kongresszuson is részt vett: 1967-ben, 1971-ben és 1976ban. Ezúttal a VIII. kongresszusról kérdeztük, hiszen az Ő életében ez különösen nagy esemény volt. Nemcsak azért, mert szót kapott a plenáris ülésen, hanem itt választották meg a KISZ Központi Bizottságának tagjává. — Meglehet, ezért elfogult is vagyok — mondja —, de valóban ritka élményben volt részem. Mint a salgótarjáni öblösüveggyár KlSZ-bizott- ságának titkára voltam küldött, rajtam kívül még 16-an kaptuk meg a megye KISZ- tagságának bizalmát. Felszólalásomban a munkásfiatalok politikai képzésének helyzetéről beszéltem, s a többi között javasoltam, hogy az akkori képzési rendszert vizsgáljuk felül és módosítsuk. Kezdeményezésem visszhangra talált, jó néhány formát hoz áigazítottunk a változó igényekhez. Mi is átadtunk egy ajándékot, az öblösüveggyár! fiatalok készítettek egy hatalmas, csiszolt bordó serleget, benne a KlSZ-emblé- rnával és -jelvénnyel. Ennek a kongresszusnak — amely 1971. december 8—11. között ülésezett — kétségkívül meghatározta hangnemét és témáit az, hogy alig másfél évvel korábban a párt ifjúságpolitikai határozata, 1971 szeptemberében pedig az ifjúságról szóló törvény látott napvilágot, mindkettő alapvető dokumentum, s hosszú évekre érvényes megállapításokat tettek az ifjúság neveléséért. Az ifjúsági szövetségnek ezekben az esztendőkben tovább növekedett a tömegbefolyása, a taglétszám megközelítette a 800 ezret, egyre inkább a minőségi követelmények kerültek előtérbe. A tanácskozás jelszava is erről tanúskodott: „Jobb munkával, nagyobb tudással a szocialista Magyarországért!” IX. „A Kommunista Ifjúsági Szövetség legfőbb feladata a nevelés. Bizonyos értelemben a munkát is a nevelés eszközeként foghatjuk fel, mert a legjobb pedagógia: feladatot adni és a feladat végzése közben nevelni...” Kádár János mondta ezeket a szavakat a KISZ IX. kongresz- szusán, s azóta gyakran idézik, ahogyan beszélgetésünkkor tette Kassainé Karácsony Éva akkori megyei küldött, a Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat főépítésvezetőhelyettese — jelenleg a KISZ Salgótarján városi bizottságának munkatársa. — Ha élményeim között keresgélek — mondja —, az első helyen említem Kádár elvtárs beszédét, amely mindannyiunkra nagy hatást tett. Konkrétsága, közvetlensége nem csak beszédtéma volt, hanem nagy segítség is munkánkhoz. Jómagam az értelmiségi szekcióban káptam szót, a pályakezdő fiatalok beilleszkedési és családalapítási gondjairól, a lakásépítési nehézségekről mondtam egy-két gondolatot. Javasoltam, hogy csökkenteni kellene a lakáshoz jutott fiatalok fizetési terheit, hiszen a berendezéstől kezdve egészen a részletfizetésekig, sok pénzt kell gyorsan előteremteniük, örömmel hallottam, hogy a kongresszus által is támogatott javaslat később megvalósult a lakásba vétel első öt évében fizetési kedvezményben részesülhetnek a fiatalok. Szó esett a kongresszuson a KISZ 1974-es áprilisi határozatának tapasztalatairól, a különféle rétegek helyzetéről, az ifjúságnak a gazdasági építőmunkában fölmutatott eredményeiről. Egyik legfontosabb témaként említik a krónikák az egészséges életmódról elhangzottakat, a következmény sem maradt el: 1977-től kibontakozott a tömegsportmozgalom. ☆ Már közismert a nógrádi küldöttek névsora, s nem kis bizalommal várjuk kongresz- szusi szereplésüket. Remélhetően, eredményesen képviselik a megye ifjúkommunistá- it, s majd lesz miről számot adniuk. T. L. Koncert beugrással Az Országos Filharmónia „A” bérletének soron következő kamarahangversenyét a napokban rendezték meg. Sziklay Erika énekművésznő betegsége' miatt ugyan eléggé a feje tetejére állt az eredeti műsor, de akik eljöttek a koncertra — sajnos, elég kevesen —, azoknak igazi zenei csemegében volt részünk. Először is Salgótarjánban a csembalókoncertszerű előadásban eddig nagyon ritkán szólalt meg, akkor is inkább kamaraegyüttesek kontinuója- ként. Most a hangszer avatott művésznője, Horváth Anikó, a hangverseny első részében ízelítőt adott a csembalóirodalom régi mestereinek remekbeszabott darabjaiból. Bull, Munday, Farnaby, Kuhnau csembalóművei, párosulva a művésznő remek játékával, igazi élvezetet nyújtottak a zenei ínyencségeket kedvelőknek. A hangverseny második felében Lantos István, akit a salgótarjáni közönség zongoraművészként ismert meg az elmúlt években, hisz’ már több alkalommal koncertezett a városban, Bach-műveket orgonáit. A zongoráról „áthozott” remek technikájával, ízléses regisztrálásával bebizonyította, hogy az orgonának is mestereAz énekesközreműködést Sziklay Erika betegsége miatt — beugrósként — Belohorszky Sára énekművész vállalta. Nevét a magyar közönség most kezdi megismerni, mivel operastúdiumait az NDK-ban végezte és hosszú évekig ott énekelt különböző operatársulatoknál, legutóbb a híres drezdai együttesnél. Alig néhány hónapja tért haza. Jól összeválogatott műsorából Händel Józsua című oratóriumának áriáját említhetjük külön, melyben leginkább megismerhettük a művésznő kvalitásait. A hála virágai A virágot átnyújtani köny- nyebb. mint elmondani a hála szavait. A köszönetét — mindenért. Gyerekként papírból szívet vágtunk ki, és a tanító néni diktálta: Édesanyámnak! Egyetlen szó a szív közepén. És hozzá a virág, amit magunk szedtünk- Mert — magyarázták az iskolában — ma anyák napja van. Ünnep, nem olyan, mint a többi vasárnap. Családban nevelkedő gyerek nemigen töpreng a dolgon. „Szereted az édesanyádat? Persze, hogy szeretem. És szeret ő téged? Nagyon.” Anya és gyereke — a legszorosabb kötelék fűzi őket egymáshoz. Természetes kötelék, aminek fontossága, semmi máshoz nem hasonlítható. Hogy ritkán beszélünk róla, hogy csak úgy elfogadjuk? Mi mást tehetnénk? Ha hiányzik, ha elvesztettük, borzasztóan fáj- Kevés bűnt tartunk meg- bocsáthatatlannak. E kötelék elszakítását, Igen. Nincs bocsánat az anyának, aki gyerekét megtagadja, és a gyereknek. aki anyját ellöki magától. ök kirekesztik magukat az ünnepből, s róluk aligha hisszük, hogy emberi érzelmekre képesek és érdemesek. Felnőttként gondolkodunk mindezen, felnőttként kezdjük megérteni mi is az a minden. amiért hálóval tartozunk. Az életünkért, a létezésünkért. Amikor szabályos időközönként felsírtunk az éhségtől, anyánk táplált- Nem emlékszünk rá, de tudjuk, hogy így történt: virrasztott mellettünk, ha lázban égtünk. Ápolt és jobban szenvedett betegségeinktől, mint mi magunk. Megálmodott nekünk boldog életet. Amíg rajta múlott, mindent megtett, hogy álma valóra váljék. Évekig őrizte első réklinket, kiscipőn- ket, valahol ma is megvan egy hajfürtünk — még az első hajvágás emlékeként. Olvasott mesét és dicsérte ákom-bákom rajzainkat. „Csak a falat ne firkáld össze!” összefirkáltuk. Teleszórtuk a lakást papírfecnikkel, lerámoltunk mindent. ami elérhető, törtünk, romboltunk tudatlanul és többnyire büntetlenül. Mert hiszen ezzel is örömet okoztunk neki, hogy „jár már az életem, és amilyen eleven, a drága!” Mi voltunk az életem, a drága, a szememfénye. Később pedig a reményeket jólrosszul beváltók, akiktől csak annyit kívántak, hogy „jobb legyen sorod!” Visszük a virágot felnőttként. Vagy ha távol a szülői ház, rohanunk a postára, időben érkezzék a távirat, a tőmondatnyi anyák napi köszöntő. És furcsa' módon, most se mi mondjuk elsőként. hogy köszönöm, hanem ők, az anyák. Köszönik a virágot, jól látható helyre teszik a táviratot — „gondolt rám a gyerek!”. Akinek mindennap kötelessége lenne, hogy éreztesse: az a kötelék megvan, és tudva tudja a köszönet, a hála okát. Mert gyermeke, bármennyi idősen is, gyermeke annak a mindenkinél szebb, a mindenkinél szebbnek, jobbnak tudott asszonynak. Maros Dénes Harmadszor a legjobbak között Kiváló vállalat a pásztói költségvetési üzem Három a magyar igazság — vélekedhetnek most Pásztó nagyközség tanácsi költségvetési üzemének dolgozói, a kollektíva ugyani* harmadik alkalommal nyerte el a Kiváló vállalat címet, * az ezzel járó oklevelet- Á községgazdálkodás intézménye a tervidőszak alatt jelentősen fejlődött: növekedett a termelés, javultak a munkakörülmények. Az ünnepi alkalomból Gyetván Lajos üzemvezető arról is számot adhatott, hogy a vállalat az 1980. évi árbevételi tervét 117,S százalékra teljesítette, mégpedig a komoly létszámgondok ellenére. A létszámkeretet 91,1 százalékosra sikerült „feltölteni”, s az elmúlt évi produktumból egy dolgozóra 133 500 forint termelési érték jut. A pásztói költségvetési üzemnél az építőipar „részesedése” több mint 71 százalék; elsősorban fenntartási és felújítási munkákat végeznek el, de kisebb beruházások kivitelezése is az üzem feladata. Ebben aZ időben két olyan építkezésen is dolgoznak, amelyek a közvéleményt élénken foglalkoztatják Pásztón. Más vállalatok mondtak le a Nógrádi Sándor-lakótelepen épülő hatvan férőhelyes bölcsőde, valamint az 1100 négyzetméter alapterületű szolgáltatóház megépítéséről, így „maradt” a feladat a költség- vetési üzemnek. A bölcsődét egyébként már birtokba is vehetik az apróságok- A különféle szolgáltatások ellátása ugyancsak jelentős feladata az üzemnek. A köz- tisztasági munkát kiszélesítették, az V. ötéves tervtől Jobbágyi, Mátraszőlős, Hasznos községekből, ez évtől pedig Mátrakeresztesről is elszállítják — korszerűsített technológiával, pormentes kukás megoldással — a szemed tét. Az úttisztítás, egy szeméttelep kezelése ugyancsak az üzem feladata Pásztón, de jelentős munkát ad a dolgozóknak a parkfenntartás és a fásítás Is. r Végül még egy a rendkívül sokrétű tevékenységből: 200 tanácsi lakás ingatlankezelése is az üzem feladatkörébe tartozik. A számos teendő ellátása pedig csupán 82 ember szorgalmát várhatta. Ezért is figyelemre méltó az össztevé- kenységre vonatkozó értékelés: javult a munkák minősége- Kézzel fogható bizonyítékai ennek a brigádnaplókhoz is csatolt, a legkülönfélébb intézményektől érkezett elismerő és köszönőlevelek. A költségvetési üzemnél egyébként is azt tartják, hogy a munka minőségének javításában igen ■Kinn ................................................................................................................................................................................................... nagy szerepe van a szocialisI g en. Találkoztam az emberrel. A keménysza- vúval, érdes tenyerűvel. Hallottam, sokfélét hallottam már róla. Magasztosai és elmarasztalót. Tudtam, munkája nehéz, csak a leg- szívósabbak bírják el- Tudtam külön világ, amelyben él. Mondták róla, szereti a pálinkát, irigyelték, amikor ezresekkel teli borítékot kapott jutalmul. Azt is mondták; morózus, kevés beszédű, durva lelkű. Adtak csizmát, nadrágot, sapkát nyomtak a fejembe. Amikor elmagyarázták, veszély esetén hogyan használjam a mentőkészüléket, szívem a torkomban vert. Alaptalan félelem, igazán ritkán fordul elő — nyugtatgatott az „alkalmi” oktató, aztán nekiindultunkMár a kasba szálláskor hősnek éreztem magam, ízlelgettem a „Jó szerencsét!” köszöntés különös zamatát. Mennyi minden szorul ebbe a két szóba! Nyugodalmas, S gos napok, veszélyhelyze- összekovácsoló ereje, az egymás iránti aggódás, baj- társiasság... Éles fényű, apró lámpáinkkal világítottuk meg a tovasuhanó akna fénylő falát, az alagutat, amely a mélybe visz. Csilléket kerülgettünk, fülünk neheze« szokta a zörTalálkoztam az emberrel... gést, csattogást, ott lent 350 méterre a föld belsejébenAhol az ember vívja csatáját a szénfallal, az ember, aki szénporos kezét nyújtotta felénk, arcán izzadságesep- pek gördültek..- Nem válogatta a szavakat. Egyszeűen, nyíltan beszélt. Olyan bután hangzott a kérdés ott, a bánya birodalmában: — Szereti ezt a munkát? Hogy szereti-e? — ráncba futott arccal mosolygott. Megszokta, hosszú évek óta csinálja- S a következő pillanatban már lendítette is a teli csillét útjára... Mi pedig indultunk tovább. Felfelé a nagy kaptatón, vagy ahogyan a lentiek nevezik, a siklón. Mennyi idő telhetett el? — ki tudja- Csak azt láttuk, hogy végtelenül hosszú előttünk az út, meg azt éreztem, egyre súlyosabb a mentőkészülék a vállamon. Bizonyára a női erőtlenség — szégyelltem el magam, és nem mertem megállni. De a~iiko> hátranéztem, és láttán-, hogy fotós kollégám is egyre nehezebben emelgeti lábait, hogy haja az arcára tapad, csak akkor győződtem meg róla, valóban szervezetet megerőltető sétát teszünk. Aztán szégyen ide, vagy oda, kalauzunk, a bányamester megszabadított a nehéz tehertől, a hatkilós mentőkészüléktől. Én pedig arra gondoltam, hogy az ember hányszor tette már meg ezt az utat oda-vissza, s még hányszor igyekszik rajta végig hajnali álmossággal a szemében, vagy az egész napi munkától elerötlenedve.-. Nyugtattak. Az ember nem olyan gyenge, fel sem veszi ezt a kis emelkedőt. Megszokta. Hát mindent, mindent meg lehet szokni? Űjabb állomásra érkeztünk. Töltőállomás- Mondták, a könnyebb munkahelyek közé tartozik. Izmok feszültek, lendült a kar, az ember gép módjára mozgott. Szerettem volna rágyújtani, jó mélyeket szippantani a cigarettából. Tudtam, hogy tilos, hogy az ember sem gyújthat rá a bányában, pedig de sokszor megkívánja! Aztán, ha feljön, akkor pótolja egy csomaggal, kettővel..* és talán a kocsmába is betér egy féldecire, vagy otthon húzza meg a bütyköst... Miért is ne tehetné? Megérdemli. A naponta átélt feszültséget oldani kell valamivel. Aztán olyan volt, mintha az eső esne. Ömlött rá, a fejünkre. Szénfejtés, térdig érő vízben. Az ember ott guggolt, hasalt az apró vájatban, fejét, hátát műanyag takaró borította. Minduntalan félrecsúszott, hasztalan védekezés- Az ember arcáról, ruhájáról csöpögött, a víz. Nem vette észre, biztos, hogy nem figyelt rá. Mert dolgozott. Mert megszokta. Megszokta.-.? rT isztelem, becsülöm az ■ embert, akivel találkoztam. Az embereket, a bányászokat. A sokféle nevűeket, valamennyit. Az embereket. akiknek a bánya a szelíd arca mellett, a 1 megíékez- hetetlenségét, a vadságát is megmutatta már- Akik, óvják, félik egymás lépteit, mozdulatait, mert életük, sorsuk jóban és rosszban közös. Akinek nem csupán puszta szó a naponta többször is elmondott köszöntés; „Jó szerencsét!” Kiss Mária ta munkaverseny-mozgalom- nak és az üzemi törzsgárdának. S hogy a kis kollektíva erejét még jobban érzékeltessük, íme egy példa: teljes elkészülte után 1,5 millió forintot ér majd az a több műhelyt és raktárt magába foglaló épület, amelyet az üzem dolgozói társadalmi munkában építenek. A Kiváló vállalat cím elnyerése természetesen azzal jár, hogy értékelik a munkaver- seny-mozgalmat, megjutalmazzák a jók közül is kiemelkedő kollektívákat, az élenjáró dolgozókat. A pásztói költségvetési üzem Kun Béla és Munkácsy Szocialista Brigádjai ezüst fokozatot értek el, az előbbi kollektíva vezetője Kiss Sándor, az utóbbié Papp Gyula. Az Alapi Imre vezette Petőfi Szocialista Brigád bronz „minősítést” kapott, Szarvas Károly Rakéta Brigádja pedig elnyerte a Kiváló címet- Szakszervezeti’ munkáért elismerő oklevéllel jutalmazták Sisák Józsefet. Csépe László gépkocsivezető, Lőrik Mihály karbantartólakatos, Sisák Józsefné előadó, valamint Szabó Antal festő és mázoló pedig Kiváló munkáért kitüntetést kapott. ] NÓGRÁD - 1961. május 3., vasárnap
