Nógrád. 1981. május (37. évfolyam. 101-126. szám)
1981-05-23 / 119. szám
Díszítőművészek kudarca Volt egyszer egy kaláris Volt, nem Is olyan régen... Az V. észak-magyarországi kalárist május elején rendezték meg Egerben. Annak idején csak rövid tudósításban emlékeztünk meg róla. Különösebben nincs is mivel büszkélkednünk, mert a népművészeti napok idei kiállításán Nógrád megye enyhén szólva nem jeleskedett. De talán idézzünk a zsűri jegyzőkönyvéből : „A zsűri egyöntetűen megállapította, hogy jnind Borsod, mind Heves megye rendkívül színvonalas textilanyagot küldött a pályázatra, amely országos viszonylatban is igen magas színvonalat képvisel. Ugyanakkor Nógrád megye sajnos még a szakköri mozgalomnak sem megfelelő mennyiségű és minőségű anyaggal jelentkezett. Úgy véljük, hogy Nógrád megye nem fordított kellő figyelmet erre a mozgalomra. .. ” Az igazsághoz tartozik, hogy a fafaragó-kategóriában kiemelkedtek a balassagyarmati fafaragó-szakkör munkái. De valójában mi is ez a „kaláris”, ahol ilyen gyengén szerepeltünk? Nos, az első kalárist 1971- ben Szerencsen rendezték meg, azzal a céllal, hogy Észak- Magyarország három megyéje — Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád — közös fórumon mutathassa be a díszítőművészet népi értékeinek újrafogalmazott alkotásait. Tulajdonképpen tehát a hagyományápolás, a népi díszítőművészet felelevenítésének mikéntjét mutatják be a kalárison, melyre pályázat útján küldhetik be alkotásaikat az érintett megyék díszítőművészei. Mégpedig hímzésszövés, fa- és csontfaragás, valamint újabban gyermekjáték, illetve „egyéb” kategóriában. A népművészeti napokat kétévenként hirdetik meg, s a kaláris rendezvénysorozata ma már nemcsak a díjazott pályamunkákat bemutató kiállítás megnyitásából, de szakmai tanácskozásokból és egyéb kulturális rendezvényekből áll. Eger elsőként adott otthont az eseménynek és Nógrád megye először kapott ilyen elmarasztaló kritikát. Ennek okairól kérdeztük Braun Miklóst, a salgótarjáni József Attila Megyei Művelődési Központ művészeti előadóját, a kaláris megyei „felügyelőjét”. — Nem szeretnék kifogásokat keresni, hiszen a számok önmagukért beszélnek. Az idei pályázatra a három megyéből összesen 1165 pályamunka érkezett be. Nógrád megyéből mindössze 22 pályázó küldött be összesen 80 pályamunkát. .. — Mégis úgy vélem nem véletlen „kihagyásról” van szó. A korábbi kalárisok sokaknak elvették a kedvét a pályázattól — pályamunkák mentek tönkre, rongálódtak meg. Ami pedig a beküldött anyagok minőségét illeti, abban furcsa ellentmondás tükröződik. Tudniillik a három megye közül talán Nógrád az egyetlen, ahol a népművészet nem a tegnapot, hanem a mát jelenti. A mi népművészeink nem „felülről” közelítenek a díszítőművészeti hagyományokhoz, hanem tovább „éltetik”. Ez ugyanakkor veszélyeket is hordoz. Nevezetesen azt, hogy az élő népművészet archaikus mintái spontán módon felhígulnak. Hogy konkrét példát említsek: a hollókői, a rimóci, a kazári stb. — hangsúlyozom — ma is élő népviselet elszegényesedett — akár színeit, akár az öltéstechnikát nézzük. Elsősorban a kalocsai és a matyó beütés érződik a ma készülő ruhákon. Amennyire jó, hogy a népművészet él, annyira elszomorító, hogy átalakul... A megyei művelődési központ rendszeresen szervez díszítőművészeti szakköröket. Ám ezek nem tudják kellően, befolyásolni a spontán folyamatot. Nagyobb intenzitással persze több szakkört lehetett volna létrehozni. De erre nem mindenhol adottak a feltételek. Hogy ellenpéldát is említsek; Balassagyarmat jó gazdája az ügynek. — A kaláris kudarca remélhetőleg ráirányította az illetékesek figyelmét a hiányosságokra. Ösztönzésképpen ezért érdemes lenne megemlíteni az idei népművészeti napokon díjat nyert nógrádiak nevét. — Az ifjúsági különdíjat a balassagyarmati Párkányi Pé- terné, a népművészet ifjú mestere kapta. Palóc térítőkét, gömöri vagdalásos térítőkét és nyitrai szálszámolá- sos térítőt küldött be. A cere- di Pál Tiborné alföldi keresztszemes hímzésű párnáival mutatkozott be a kiállításon. Kiállították a palo- tási Krekács István faragott citeráját és Egri István balassagyarmati népi iparművész helyi hagyományok alapján készített bútoregyüttesét is. Ez utóbbi I. díjat kapott a fafaragó-kategóriában. p. k. Bolgár iparművészeti kiállítás nyílik Bolgár képzőművészeti kiállítás nyílik a mai napon Budapesten, a Csontváry Teremben, a Képcsarnok, a bolgár művészeti alap és a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja közös szervezésében. A megnyitót Nyikolina Dzselabova, a bolgár művészeti alap elnökhelyettese mondja. A kiállítás, amint arra Violetta Vaszilcsina művészettörténész is felhívja a figyelmet, a bolgár művészeti alap iparművészeti tevékenysége eredményeinek csak egy részét tudja bemutatni, de a magyar látogató így is tájékozódhat a bolgár iparművészet alapvető irányzatairól. Láthatják a tárlat nézői, hogy az államalapítás 1300. évfordulóját ebben az évben ünneplő Bulgária iparművészei — alkotásaik által — ott vannak a ma • emberének mindennapjaiban, együtt élnek velük és ezáltal formálják szépérzéküket, kellemesebbé teszik életüket. A bolgár képzőművészek szövetségének művészeti alapja hathatósan támogatja az iparművészeti tevékenységet, annak különféle ágazatait. Az egyéni és társadalmi esztétikai igények jelentkezése segítette elő annak felismerését, hogy ezen igények gazdaságos és esztétikus kielégítése művészi tervezésű, de szériában gyártott tárgyakkal elégíthető ki. Nem nagyipari méretű sorozatokról van szó, hanem kissorozatú , művészi kézműves tárgyakról. A mostani kiállításon tizennyolc bolgár iparművész alkotásai várják az érdeklődőket a Csontváry Teremben. Köztük ötvös-, keramikus-, textil-, szobrászművész egyaránt szerepel. A tárlat így rendkívül változatos s feltétlenül érdemes a megtekintésre, hiszen megközelítően hű képet ad a mai bolgár ipar- művészeti törekvésekről. A kiállítás június 6-ig tart nyitva. Hogyan röpül a páva Herencsényben ? A lakás ajtajában ott a kulcs, ám a kopogtatásra nem Ledeczki Istvánná tanítónő, pávakörvezető jön ki, hanem a kislánya, az ötödikes Tünde. Amikoí" hallja, hogy „pávaügyben?” keresem az édesanyját, felcsillan a szeme — látszik, neki sem közömbös a dolog. Ez nem véletlen — hamarosan megtudom, ő az „utánpótláskeret” legtehetségesebb tagja. Amiről magam is bizonyosságot szerezhettem: ismeri a falut, a herencsényieket, no és különösen a pávásokat. Bartus Józsefnéékhez köszönünk be — az alapító tagok egyikéhez. Arca, neve any- nyira ismerős — találgatom, honnan, míg hirtelen rá nem jövök: ő a „mesemondó asz- szony”, a pávakörön kívül is láttam, hollattam. Ami biztos: itt találom az egyik legilletékesebbet, ha a „páva repüléséről” érdeklődöm. — Hogyan is „alakultunk" tíz évvel ezelőtt? A falu tanító bácsija akkoriban esti tagozatos iskolát is vezetett, oda járt nyolcadikba egy lánypajtásom, Hevér Józsefné. Bacskó József tanító egyszer óra után megkérdezte tőle: tud-e, szeret-e énekelni — az öregek napjára jó lenne műsort szervezni. Persze, hogy tudott —, amikor találkoztunk, nekem is szólt, meg még néhány ismerőst megkerestünk. Akiknek szóltunk és vállalta az éneklést, ma is együtt van a pávakörrel. Több ez a herencsényi „páva”, mint egy kiscsoport, egy amatőr művészeti együttes. Nem a tizedik születésnapjuk ünnepi alkalma miatt mondom ezt — érezhető, hogy átszövi életüket, része a mindennapoknak. ünnepeknek. — Tavaly húsvétkor a falunkról írtak az újságban — akkor mondta apám, Szandai József, hogy ez a pávakör olyan, mint egy nagy család —, amikor édesanyám meghalt, az egész csoport kikísérte a temetőbe, ha esküvő van, akkor is ott vagyunk. Enélkül már üres lenne az életünk... A tízéves csoport születés- napi ünnepére nem jutottunk el a minap, de Bartusné, Le- deczki Tünde és a néni lánya elém varázsolja az egészet — szép lehetett . . . — A születésnapi ajándék egy szép egységes öltözet volt, a fiatalok is megkapták. Brokát, kásmir, bőszoknya — a szokásnak megfelelő színek**♦ «J* ♦** ♦*< SUMONYI ZOLTÁN 9. — Ugyan már! — tiltakozik a fiatalember, de úgy érzi, hogy egy kicsit elpirul, mintha rajtakapták volna valamin. — Te — húzza el s kanyarítja éneklőre ezt az egyetlen szótagot is a nő —, csak azt akartam mondani, hogy írtam annak a bizonyos Kamzikovának, tudod Csehszlovákiába, a téli szállásunk ügyében. De a te nevedet és címeteket adtam meg, mert tudod, mi holnapután elutazunk Görögországba, egy kis utónyaralásra. És hát biztosan nem leszünk még itthon, amikor válaszol. Én január .első hetét írtam neki, mert úgy emlékeztem, hogy nektek is meg az Annáéknak is az a jó időpont, de még majd megbeszéljük. Nem akartok este feljönni egy teára? Mert akkor Annáéknak is szólok, és megtárgyalhatjuk részletesen. Vagy mi megyünk le hozzátok. Jó? — Jó, majd megbeszéljük — hagyta rá a tanár, s most már igazán indulna, de vesztére megereszt még egy kérdést. — Mi az, hogy te mész a kocsival? Csak nem beteg Jánosom? Vagy kitört rajta a nagylelkűség? — Ö, nem, nem! Az én kis uracskám ma a BNV-re megy, háromnegyed nyolcra jön érte a kis világosítója a? állami kocsival. Hát tudod, báró alsó- és felsődabadi Foto- Kardos — alias Kufsteiner! — nem maradhat le a vásármegnyitóról, ahol gondolom, némi fogadások is lesznek., ö pedig ugye nem köpi ki a konyakot, ha már egyszer a szájába vette, így aztán ma nagylelkűen felajánlotta a kocsit. Mert nézd, hát legfeljebb életlenek lesznek azok a fotók a nyugat-albán selyemhernyó-keltető gép harántbizgentyűi- ről. de az még nem olyan nagy baj, mintha mondjuk » göröa utunk előtt összetöri a kocsit. A tanárt ekkor már — s főleg az idő múlása miatt - kezdi nyugtalanítani odavetett kérdésének ez a kimódolta: jópofa, hosszadalmaskodó megválaszolása, ezért mintegy tü 4 NŰCRÁD - 1981. május 23., szombat j relmetlenségét jelezve felbőgeti a motort, kinyomja a kuplungot és sebességbe teszi a kocsit. Itt már a szerencse sem segíthet, egész biztosan el fog késni! Még jó, hogy a feleségének ma csak tizenegykor kezdődik az első órája, így legalább azt a kis kitérőt sem kell megtennie, ami a két gimnázium között van! — Szia! Majd este megbeszéljük a síelést! — Szia! Jelentkezünk! Vagy jelentkezzetek! Jó?! De ezt a tanár már nem hallja, sűrű fekete csíkot hagyva maga után, kifordul a parkolóból. Az iskola felől ekkor jön vissza az orvosnő, és amikor a ház sarkához ér, fejét hátrahajtva, arcát a nap felé fordítja, s néhány másodpercre megáll. A fotós felesége már kinyitotta a kocsi ajtaját, de ahogy meglátja a lecsukott szemmel napozó nőt, egy kis bocsánatkérő félmosollyal átszól az autók fölött. — Ugye nem haragszik, hogy Szilvit is a maga nyakába varrtam? De tudja, ma semmiképpen sem késhetek el. És már olyan késő van... — De hát ez természetes! És igazán semmi az egész! Igazán! Viszontlátásra! Mindketten kocsiba ülnek, és a PC rendszámú 1300-as piros Lada, meg az IL-es Simca három másodperc különbséggel, fél nyolckor hagyja el a panelház előtti parkolót AZ ISKOLÁSOK NEGYED NYOLC ÉS HÁROMNEGYED NYOLC KÖZÖTT rajzanak ki a házból, a nagyobbak egyedül, a kisebbek szüleikkel. Aztán háromnegyed nyolc és nyolc óra között még van valami mozgás, egy-egy autó húz ki, vagy egy taxi érkezik — mint például ma is nyolc előtt négy perccel, amikor az egyik negyedik emeleti lakó a taxisofőr segítségével parkettacsiszoló gépet emel ki egy Zsiguli Combi hátsó ajtaján — de pontban nyolc órakor szinte varázsütésre leáll az élet a panelház körül. Már csak huszonhat autó áll a parkolóban, ezek délutánig, esetleg holnap reggelig sem mozdulnak mostani helyükről; gazdáik ma az autóbuszon vagy villamoson való utazás mellett döntöttek A huszonhatból három ponyvával van letakarva, köztük a bokszért sétáltató IM-es Tra- bantos Skodája is, ezek garantáltan csak hét végi — esetleg kéthetenkénti — autókázásra használt gépkocsik. Visz- szaélve most a magyar nyelv játékosság adta lehetőségével, azt is mondhatnánk, hogy ezek az autók csak azért vannak, nogy legyenek. A ZU-s oiros Skodának például — amelynek hátsó szélvédő üvege előtt kis fehér csipke térítőn esztergált fagólya álldogál — pontosan úgy. ahogy fönt a vitrinben is, még a műszerfalát is letakarták egy házilag készített mintás karton huzattal. Ne süsse, ne szívja ki a színét a nap! (Folytatjuk) ben. Nagyon örültünk ennek — ránk fért a segítség, a támogatás. A kezdeti időkben magunk fogadtunk buszt, úgy mentünk el a meghívásokra, a környező falvakba. Közben utólagos beszámolót hallok a jubileumi vasárnapról — a tíz esztendőt csodálatos birkapörkölttel, szép mű-* sorral, sok-sok beszélgetéssel ünnepelték meg. Ajándékul közös viseletét kaptak — eddig is herencsényi ruhában léptek fel, de most már váltás is van! Pár nappal a jubileum után vagyunk, de még most is élénken él a tízéves „születésnapi vacsora” emléke. Ahogy mondani szokás: a teremben egy gombostűt sem lehetett volna leejteni. Telt ház volt. Nem csoda: a 13 nő, 13 férfi házastársak, így sok az ismerős, rokon, akit érdekel, hogyan énekelnek, figyelemmel kísérik a csoport fellépéseit. A nagy napon műsort adtak a KISZ-esek, természetesen szép összeállítást mutatott be a pávakör, szólóének is felcsendült, citeramuzsikát és mesét hallhattak a résztvevők. Éjjel egy óra volt, amikor Bartus- néék eljöttek az ünnepségről. Akkor még javában „állt a bál”. Nálunk szóba se jöhetett volna, hogy a mostani televízió pávaköri versenyen fellépjünk — ki maradt volna ki? Ha készülünk valamire, szinte minden este összejövünk, próbálunk. A férjemmel és édesapámmal alapító tagok vagyunk. Ha a fellépés megkívánja, én az éneklés mellett mindig mesét is mondok. Nagy öröm, hogy több gyerek (unoka és ismerős egyaránt) sikert aratott már mesemondóversenyen az én meséimmel — ezzel terjed is, örömet ad a történet — annak, aki mondja és, aki hallgatja egyformán. „Úttörő” pávakor volt a herencsényi — a többiek később alakultak, nem véletlenül kérték szinte naponta fellépésre őket az első időben. Tanulni akartak tőlük. Sok mindent el lehet lesni, meg lehet tanulni —. amit nem, az a közösség belső élete, az ösz- szetartás, egymás megbecsülése. A fiatalok, az utánpótlás biztosítása itt sem egyszerű — énekelnek pár évig, aztán jön a főiskola, a házasság és kimaradnak, Ebben a hérencsé- nyi pávakör nem különbözik a megye többi falusi énekkarától. Amiben viszont példát mutathatnak, az említett ösz- szefogás, a közösség tartó ereje. Értéket őrizni — a faluban még élő mesék elmondásával, az énekek összegyűjtésével, a közös esti programokkal — ez a nagy haszna az eltelt tíz esztendőnek. A jubileum méltó megünneplése érdekében mutatott összefogás tartósságát, még néhány tíz esztendőt kívánunk ennek a csoportnak! G. Kiss Magdolna A Somoskőújfalui Általános Iskola új tornatermében korszerű körülmények között tarthatják a diákok testnevelési óráit. A' városközpont oktatási intézményei is irigyelhetik az új létesítményt. — kj — Kocsi Márta—Csömör Lajos: Köröndi székely fazekasság Korond kis falu a Székelyföldön, mégis világhírűvé váltak az itt készült gyönyörű tálak, kancsók és egyéb népi kerámiatárgyak. E messzeföldön ismert fazekasságról szól a szerzőpáros színes borítóba foglalt, 14 színes fényképpel és több mint 100 rajzzal (motívumokkal, ábrákkal) illusztrált kötete Művük az első olyan leírás amely a köröndi fazekasművészetet részletes fotó- és rajzdokumentációval mutatja be. A könyv a történeti és társadalmi háttér mellett ismerteti az egyetlen olyan köröndi fazekascsalád munkáját is, amely a magyar népi kerámiaművészet legősibb hagyományait felhasználva úgy készít mai használati edényeket, hogy megőrizzék nemzeti jellegüket. Ezek az alkotók — Páll Antal, Kovács Rozália és Páll Katalin — a népi hitvilág és szimbolika természetes örökön**!
