Nógrád. 1981. május (37. évfolyam. 101-126. szám)
1981-05-17 / 114. szám
A szép környezetben már kialakult az Szem arculata. A tágas, világos, tiszta munkahelyek jó közérzetet biztosítanak. A munkássá válás útján Szécsényben A munkasiker bizalmat, az összeforrott közösség alapot ad az újabb eredményekhez A tanulók korszerűen felszerelt tanműhelyben sajátítják el S szerszámkészítő, lakatos-, forgácsolószakma gyakorlati ismereteit, fogásait Az új szerszámműhelyben nagy pontossággal dolgoznak a marós, esztergályos, gyalus, köszörűs, szikraforgácsoló és szerszámkészítő szakmunkások I I I / „lila, r A Varsányra , vezető úton haladva a gépkocsi alig hagyja el Szécsény utolsó lakóházait a nyárfák sorának lombjai között épületcsoport tűnik fel a bal oldalon. A korszerű és tetszetősre formált régebbi üzemépületekről már csak az tudja, hogy Itt egykor gépállomás működött, aki Itt él ezen a tájon, vagy nagyon gyakran jár ide. Régen nincs már itt gépállomás, amely betöltve történelmi szerepét, a helyét átadta a gazdasági élet változásai által megkövetelt új üzemnek. Amikor a hatvanas években a megyében is kezdett terebélyesedni az ipar, ezekben az épületekben helyezték el az ELZETT .Művek Zár- és Lakatgyárának szécsényi gyáregységét. Ez a termelési szerkezetváltás nem ment olyan egyszerűen, amilyen egyszerű leírni. A fővárosból idetelepített munkára mintegy háromszáz dolgozót — többségében nőt — vettek fel. A lehető legegyszerűbb feladatok megoldásával kezdődött minden. A gépkocsik meghozták az alkatrészeket Budapestről,—m~ szécsényiek összeszerelték, majd a készárut visszautaztatták a fővárosba- Még a minőségi ellenőrzést is ott végezték. Ezzel a kezdetleges módszerrel húszmillió forint termelési értéket állítottak elő. Az évek múlásával Szé- csényben is meglódult a fejlődés. Különösen eredményes volt az V. ötéves tervidőszak a gyarapodás, a fejüdés tekintetében. Az egyszerű szerelés később kibővült alkatrész- gyártással, s manapság már az itt gyártott termékek majd minden alkatrésze helyben készül. A tavaly év végi eredményeket tekintve — amikor 760 dolgozóval közel 200 millió forint értékű terméket állítottak elő — az Induláshoz viszonyítva a létszám háromszorosra való növelésével tízszeres termelési értéket produkáltak. Szécsényben - az ipari munkában nagyrészt járatlan és tapasztalatlan emberekkel, kezdtek el járni azon az úton, amely odáig vezetett, hogy gyártmányaik 60 százalékát exportálják. A Szécsényben készített egyszerű, biztonsági és cilinder bútorzárakat, a különböző biztonsági lakatokat nemcsak a hazai piacon lehetséges ■ megvásárolni, hanem ott kínálják magukat a közel-keleti és a dél-amerikai piacokon is. Az egyszerű rúdzárak gyártásától, hogyan, mi módon jutottak el a szécsényiek a számos aprólékos alkatrészekből álló és nagy pontosságot követelő biztonsági és cilin- deres zárak gyártásáig? A kérdés megválaszolása röviden ennyi lehetne: a vezetés céltudatossága párosult a dolgozók szorgalmával, s egyetértésben, közös akarattal valósítottak meg minden feladatot. Mindez azonban túlzottan általános. Nézzük konkrétabban és közelebbről a dolgokat. A szécsényi gyáregység az V- ötéves tervidőszak utolsó évét jó eredményekkel zárta, s egyben a tervidőszak legjobb részeredményét érte el. Ebben az időszakban is — akárcsak a korábbiakban — érvényesült az a fajta termelési és gazdálkodási dinamizmus, amelyet manapság minden üzemtől várnak a felsőbb szervek. * Az utóbbi évek termelésnövekedését kizárólag és teljes egészében a termelékenység növelésével produkálták. A termelési értékből 60 százalékkal részesedő tőkésexport- tervet kétmillióval teljesítették túl — a megrendelők igényének megfelelően. S noha nehezebb körülmények közepette kellett megoldani a növekvő feladatokat, a céltudatos gazdálkodás következményeképpen mintegy 13 millió' forint értékű beruházást is végeztek. Űj üzemcsarnokot építettek, megvalósították ,a kazánház rekonstrukcióját és a vízhálózat bővítését. Szécsényben döntőnek tartják a jó és a jobb eredmények elérésében — a műszaki,. gazdasági feltételek mellett — az emberi tényezőket. A vezetők jó gazda módjára arra törekszenek, hogy a dolgozók ne csak a pénzkeresés, a megélhetés eszközének tartsák az üzemet, hanem ettől többnek- Vagyis, hogy a munkahelyen olyan körülmények uralkodjanak, amelyek vonzzák és megtartják a munkaerőt. Ez persze nem jelenti, hogy itt egyáltalán nincs munkaA szép termékek a galvanizálók munkáját is minősítik. A gyáregység termékösszetételének változását az új biztonsági zárak heugerzárbetétjeinek szerelése is kifejezi erőmozgás. Azonban lényegesen kisebb, mint másutt. Szerencsésen alakult a dolgozók összetétele, lévén a dől-, gozók |ele fiatal. A fiatalok közül pedig nagyon kevesen mozognak. Szerepet játszik ebben az is, hogy maguk a vezetők is a fiatal korosztályhoz tartoznak. Sikerült saját nevelésű középvezetőgárdát teremteni. Nagy gondot fordítottak — és fordítanak — a dolgozók általános, politikai és szakmai képzettségének növelésére. így azután nem véletlen, hogy az összes fizikai 23 százaléka szakmunkás, a 67 százaléka betanított n\unkás, míg a 10 százaléka segédmunkás. A dolgozók közül csaknem 140 főnek van középiskolai végzettsége, és érettségije. A felsőfokú, — egyetemi, főiskolai — végzettségűek száma pedig 10A termelés színvonalának emelkedésével, a feladatok bonyolultságának növekedésével együtt nőtt az igény á szakmunkások iránt is. Különösen érvényes ez a forgá- -csoló-, a szerszámlakatos és géplakatosszakmára. A szakmunkástanuló-képzés feltételeinek és eredményességének javítása érdekében tanműhelyt létesítettek. Noha nagy szükség lenne szakmunkás- tanulókra, az üzem vonzás- körzetéből nincs különösebb jelentkezés. Részben ezért is kényszerültek ebben az üzemben Is arra az áthidaló megoldásra, hogy saját dolgozóik számára szerveztek szakmásító tanfolyamokat, Szécsényben a balassagyarmati szakmunkástanuló intézettel kooperálva indítottak tavaly egy tanfolyamot, a marós, köszörűs, esztergályos szakma ismereteinek elsajátítására. Nemrégiben 16-an vizsgáztak eredményesen. Emellett várják a fiatalok jelentkezését szerszám- és géplakatostanulónak. A gyáregységben dolgozók munkássá válásában nagy előrelépés történt, s ezt nemcsak a termelésben eljért színvonal igazolja. Mert az kétségtelen, amit jelenleg produkálnak a szécsényiek, arra már odafigyelnek. Nemcsak határainkon belül, hanem azon túl is, Ez azonban lényegében már következmény: egy összeforrott, egyre erősödő, s minden vonatkozásában jól működő közösség munkájának az eredménye. Annak az eredménye, hogy ez a közösség tudott — és akar is — azonosulni feladataival, s a megkívánt színvonalon teljesíti azokat. A közösség, a gyár kollektívájának összehangolt jó működésében azonban nemcsak a helyi tárgyi lehetőségek játszanak szerepét — a kielégítő szociális körülmények, fürdő, öltöző, üzemikonyha, stb. — hanem a közösségi élet nélkülözhetetlen lehetőségei is- A gyáregységben jól működik a pártszervezet, a szakszervezet, s különös felelősség hárul — tekintettel a nagyszámú fiatalra — a KISZ-szervezetre. Nagy a szerepe — és ezt jól betölti — a szocialista munkaversenynek, a szocialista brigádmozgalomnak. A brigádmozgalomban 49 brigád vesz részt, közte olyan brigádok, mint a Minőség ifjúsági szocialista brigád, amely háromszor egymás után elérte a Vállalat kiváló ifjúsági brigádja címet, vagy a Mező Imre Szocialista Brigád, amely tmkssokból áll, s amely kiemelkedő tevékenységével . kiérdemelte a Békéért emlékplakettet. Utóbbi azért is nagyon örömteljes mert a műveken belül csak ez a brigád kapott ilyen kitüntetést. A szocialista brigádok, az üzem dolgozói tevékeny részesei az Egy nap Szécsé- nyért mozgalomnak, szorgos segítői a vonzáskörzet gyermekintézményeinek. Amikor elhangzott a felhívás a megyében élő öregek otthona építésének támogatására, a munkahelyi kollektívák, több mint 40 ezer forintot adtak erre a célra. Vagy említhetjük a Mező Imre brigádot, amelyik a rárósi úttörőtábor teljes villamosítási munkáit végezte el — 250 ezer forint — értékű társadalmi munkában. Nemcsak a munkában, a társadalmi tevékenységben is élenjárnak a szécsényi gyáregység kollektívái. Példásan sokan vannak önkéntes véradók. A Patyomkin ifjúsági szocialista brigád például kiérdemelte a Kiváló véradó brigád címet. S ha megint a fiatalokat említettük hadd mondjuk el azt is, hogy az üzem KlSZ-alapszer- vezetei közül a Louis Corva- lan nevét viselő alapszervezetet Kiváló KlSZ-alapszer- vezet zászlóval tüntették ki. Eredményes az FMKT-moz- galom, valamint az Alkotó ifjúság mozgalom is. Jelentős a fiatal üzem kulturális és sportéleteA szécsényi gyáregység dolgozói néhány esztendő * alatt eljutottak az egyszerűtől a bonyolultig. A korábban Ipari üzemet nem látó, a munkafogásokat nem ismerő falusi emberek olyan közösségé alakultak, amelyre lehet alapozni, a jövő mind bonyolultabb feladatainak megoldásában. A következő — a mostani — tervidőszak alapvető feladata továbbra is a hatékonyság növelése. A gyártmányszerkezetben nem várható különösebb változás. A jelenleg gyártott termékek korszerűbb változatainak előállítását tervezik és fejlesztik a technológiát. A szerényebb ütemű növekedés mellett Is alapvető feladatuknak tekintik.a hazai ellátás fokozását é® a tőkésexport növelését, valamint a dolgozók élet- és munkakörülményeinek megőrzését, javítását. A jobb eredmények érdekében hasznosítják tartalékaikat — javítják a szervezést, bevezetik a 3M szerelési módszert — és komplex módon gazdálkodnak. A VI. ötéves terv variánsainak kidolgozása és véglegesítése most folyik. Legfontosabb cél, hogy a hazai és exportpiacok igényeinek kielégítése érdekében meggyorsítsák gyártmányfejlesztés! munkájukat és rugalmasabbá tegyék kereskedelmi tevékenységüket. A szécsénvt gyáregység dolgozóinak eddigi sikerei bizalmat adnak, az összeforrott já közösség pedig alapot nyújt » további jó eredményekhez. (X)