Nógrád. 1981. május (37. évfolyam. 101-126. szám)

1981-05-16 / 113. szám

Tájiul ás Pásztó és az STC 2—2, a Nagybátony egy bajnokságot nyert Rekkenő hőségben a Zója- llget környékén rendezte meg a megyei tájfutó-szakszövet­ség az 1081. évi csapatbajnok­ságot. A közepes hosszúságú, de nagy szintkülönbségű te­repen a legnehezebb ellenfél a nyári kánikulára emlékez­tető hőség volt. Meglepő, hogy a Balassagyarmati MEDOSZ versenyzői nem jelentek meg a rajtnál, fgy négy egyesület versenyzői küzdhettek a me­gyei csapatbajnoki címekért. Felnőtteknél a mezőny ele­jén indult Bolcsó (STC) 93,55 percet futott Ebből számítani lehetett a pálya gyorsaságára. Ezután teljesen felborult a papírforma. Marczist és Hó­dúit utolérte az előző nap or­szágos éjszakai versenyen in­dult és Szép győzelmet szer­zett klubtárs, Honfi Gábor. Majd együtt haladva közeled­tek a cél felé A táv utolsó harmadán kissé lelassulva ér­tek célba. Közben Honfi 81 perc körüli idővel átvette a vezetést. Üjabb fordulat, a később rajtolók közül Pelyhe D. STC^ nagyot hibázott, majd nagy meglepetésre a katona­csapat fél távnál jó idővel együtt haladva közeledett a cél felé. a pásztói Zentai J.- vel együtt. Az elmúlt hét végén ki­sebb műtéten átesett Zentai J. felkötött karral, rutinos versenyzéssel a táv utolsó harmadában lerázta ellenfele­it és 78,54 mp-es idővel át­vette a vezetést. Mint kiderült őt már csak öccse, Zentai L. tudta megszorítani. Mint az összegezésnél kitűnt, a rend­kívül szoros küzdelemben mindössze 56 mp-cel nyert a Győri Lászlót nélkülöző STC ellep a pásztóiak négyfős csa­pata. Ifiknél Balogh Lajos (Pász­tó) fölényes győzelme révén (aranyjelvényes szint) ismét a Pásztói SE tájfutói nyer­ték az 1981. évi megyei csa- patbajnoki címet, Így az STC már korábban bejutott ifi­csapata mellett a pásztóiak is ott lehetnek az országos csa­patbajnokságon. A serdülő fiúknál az utolsó éves Török József aranyjel­vényes ‘alaposan leiskolázta versenytársait, fölényes győ­zelmével biztosan nyert az STC csapata. A felnőttnők­nél a papírforma jött be, az STC gárdája nyert. Míg a serdülő lányoknál a Nagybá­tony triója bizonyult a leg­jobbnak. Itt viszont meg kell említeni, hogy a fiatalok még bizony távol állnak a tájéko­zódási képességek megszerzé­sétől. Eredmények: Felnőttférfi­ak: Bajnak: Pásztói SE (Zen­tai József, Zentai László, Tóth Ervin, Bálint Zoltán) 353,00 mp. Edző: Zentai József. 2. STC: (Honfi G., Pelyhe D„ Hodur K„ Bolcsó J.) 353.56 mp. 3. H. Balassi SE (Bíró B., László K., Babos A., Tóth J.) 406,40 mp. Ifjúsági fiú. Bajnok: Pász­tói SE. (Balogh Lajos, Gie- singer Ádám. Cseri László) 341,16 mp. Edző: Zentai Jó­zsef; Balogh Lajos. Serdülő fiúk. Bajnok: STC: Török I., Fehérvári P., Kiss Zs.) 247,51 mp. Edző: IVIarczis István, Hodur Károly. 2. Nagybátony! BSE (Várvölgyi, Kovács, Danyi), 3. Pásztói SE. (Makkai I„ Tóth 0., Patva- ros S.) Felnőttnők:, Bajnok: STC (Honfiné, Szarvas I., Ivák- né) 268,01 mp. Edző: Honfi Gábor, Marczis István, Hodur Károly. Serdülő lányok. Bajnok: Nagybátonyi Bányász SE (Re- guly A., Nagy J., Honfi. I.) 437,00 mp. Edző: Pelyhe Dé­nes. 2. STC (Borsovicz É. Pa- rizek B. Dénes J.) 3. Pásztói SE (Prezenszky E., Balogh P., Gieszinger A.) Egyént eredmények. Felnőtt­férfiak: 1. Zentai József (Pásztói SE) 78,54 mp. 2. Zen­tai László (Pásztói SE) 79.26. 3. Honfi Gábor (STC) 81,27, 4. Pelyhe Dénes (STC) 88,25, 5. Hodur Károly (STC) 90.09. 6. Bolcsó János (STC) 93,55 mp. Felnöttnök: 1, Honfi Gá- bomé (STC) 68,00. 2. Szarvas Ilona (STC) 94,40. 3. Ivákné Bakos M. (STC) 103,31 mp. Ifjúsági fiúk: 1. Balogh La­jos (Pásztói SE) 78,55. 2. Ko­vács László (STC) 98,20. 3. Gieszinger Adóm (PSE) 127,05 mp. Serdülő fiúk: 1. Török Jó­zsef (STC) 37,20. 2. Fehérvári Péter (STC) 99,42. 3. Várvöl­gyi Szilárd (Nb.) 110,15 mp. Serdülő lányok: 1. Reguiy Andrea (Nb.) 139,41. 2. Nagy Judit 145,39. 3. Honfi Irén 151,40 mp. A győztes csapatok jogot szereztek az országos vidék­bajnokságon való indulásra. Z. J. Hétvégi sportműsor SZOMBAT ASZTALITENISZ NB II, Scmidl-csoport (női) St. Volán—H. Kilián SE, St. Malinovszkij úti alsó tornate­rem, 18 óra. OKISZ-kupa, te­rületi döntők, Salgótarján, vá­rosi sportcsarnok, 9 óra. KÉZILABDA Középfokú tanintézetek te­rületi döntője, St. lányok: Építők-pálya, fiúk: 211. sz. Ipari Szakmunkásképző Inté­zet. Kezdési idő: 9, óra és 15 óra. LABDARÚGÁS Megyei serdülőbajnokság, Nagybátony II.—Egyházasger- ge, ÖMTE—St. Bányagépgyár, St. Síküveggyár II.—Kazár, Karancslapujtő—STC II St. Volán—Mátranovák, STC III. —Pásztó (öblösüveggyár! pá­lya), Szurdokpüspöki—St. Sík­üveggyár I., Szőnyi SE—So­moskőújfalu, Kisterenye— Nagybátony III., Érsekvadkert —Nógrádsáp, Bgy. SE II.— Szécsény, Bgy. SE III.—Nóg- rádsipek. Kezdési idő: 15 óra. RÖPLABDA Középfokú tanintézetek te­rületi döntője, Salgótarján, Lányok: Beszterce-lakótele­pi Ált. Iskola, fiúk: Budapesti úti Ált. Iskola. Kezdési idő: 9 óra és 15 óra. VASÁRNAP ASZTALITENISZ NB III. (férfiak): St. Volán —Borsodi Kinizsi, Salgótar­ján, Malinovszkij úti alsó tor­naterem, 11 óra. Megyei férfibajnokság: Nógrádkövesd—Mátramind- •zent, Balassagyarmat—Szé­csény, kezdési idő: 9.30 óra. St. Volán II.—Nagybátony II., St. Volán III.—H. Balassi SE. Kezdési idő: 8 óra. KÉZILABDA NB-s ifjúsági férfibajnok­ság: STC—Kinizsi Húsos, Sal­gótarján, Építők-pálya, 10.30 óra. Megyei férfibajnokság: Pásztó—Diósjenő 11 óra, Bgy. SE II.—Nagybátony, Í0.40óra, Érsekvadkert—H. Szőnyi SE 10 óra. Megyei női bajnokság: Bgy. SE—Nagybátony 9.30 óra, St. Síküveggyár—Vanyarc, 10 óra, Pásztó -STC, 10 óra, Kö >pfokú tanintézetek te­rületi döntője. Salgótarján, leányok: Építők-pálya: 9 óra, fiúk: 211. sz. ISZI, 9 óra. Pásztó járási női bajnokság: Bér—Csécse, Erdőtarcsa—Tar, Palotás—Hasznos, Kisbágyon— Máttaszőlös, Buják—Erdőkürt.' Kezdési idő 15.30 óra. LABDARÚGÁS NB II. Keleti csoport: STC —Debreceni Kinizsi, Salgó­tarján, Kohász-stadion, 18 óra, v.: Drigán. Lehel SC— Nagybátony, Jászberény, 18 óra, v.: Aczél. Középcsoport: Bgy. SE— Ganz-MÁVAG, Balassa­gyarmat, 18 óra. v.: Maczkó. Megyei I. o. bajnokság: St. Síküveggyár—Kisterenye, v.: Heves megyei játékvezető, Szécsény—St. Volán, v.: Csá­ki, Nézsa—St. Bányagépgyár, v.: Harth, IT. Szőnyi SE—So­moskőújfalu, v.: Imrieh, ÖMTE—H. Szőnyi SE, v.: Makovinyi, Mátranovák— Egyházasgerge, v.: Dóra, H. Vörös Csillag SE—Kazár, v.: Baksa, Pásztó—Romhány, v.: Mohácsi, Karancslapujtő— Szurdokpüspöki, v.: Tóth. Kezdési idő: ifjúságiaknál 15 óra, felnőtteknél 17 óra. Járási bajnokságok: Ba­lassagyarmati járás, „A” cso­port: Nagylóc—Bércéi, Szanda —Hont, Nógrádkövesd—Nóg- rádmarcal, Herencsény—Mo­hóra, Érsekvadkert—örha- lom. Dejtár—Patak, Nógrád- sipek—Rimóc. Kezdési idő: if­júságiaknál 16 óra, felnőttek­nél 18 óra. „B’l-csoport: Magyarnándor —Csesztve, Cserhátsurány— Ipolyszög, Ludányhalászi— Hollókő, Hugyag—Cserhátha- láp, Becske—Nógrádszakál, Patvarc—Piliny. Kezdési idő: 15 óra. Pásztói járás: Bér—Csé­cse, Erdőtarcsa—Tar, Va­nyarc—Héhalom, Szirák— Pásztó II., Ecseg—Felsőtold, Palotás—Hasznos, ,Kisbágyon —Mátraszőlős, Buják—Erdő­kürt. Kezdési idő: ifjúságiak­nál 15.30 óra, felnőtteknél 17 óra. Rétsági járás: Borsosberény —Romhány JI„ Rétság—Nóg­rádi Honvéd, Berkenye—Hor- pács-Pusztaberki, Diósjenő— Tolmács, Nőtincs—Felsőpe- tény, Tereske—Nógrád, Né­zsa II.—ösagárd. Kezdési idő: ifjúságiaknál 15 óra, felnőt­teknél 17 óra. Salgótarjáni járás: Mátra- verebély—Karancsalja, Ce- red—Mihálygerge, Ságújfalu —Tarnavülgye, Ménkes—Ka­rancskeszi, Karancsberény— Ipolytarnóc, Karancsság— Nógrádmegyer, Kis-Zagyva- völgye Tsz SE—Etes. Kezdési idő: ifjúságiaknál 15.30 éra, felnőtteknél 17 óra. RÖPLABDA NB II. Középcsoport Női: SZÜV-Róna SE—Lehel SC, Salgótarján, Beszterce-telepi Általános Iskola, 11,30 óra. Férfi: STC—Romhány, Salgó­tarján, gépipari technikum, 10 óra. Középfokú tanintézetek te­rületi döntője, Salgótarján, 9 óra. Leányok: Beszterce-telepi Általános Iskola, fiúk: Buda­pesti úti Általános Iskola. TEKE NB II. Keleti csoport (fér­fi), Somoskőújfalu—DMVSC Somoskőújfalu, 9 óra. Bátka és Oláh Á szőnyeg megszállottjai Bátka József és Oláh Gá­bor életében, sportpályafutá­sában sok a közös vonás; pász­tóiak, ifjak, feltörekvők és te* hetségesek. Még valami: bir­kózók. Nem is akármilyenek! A POKRÖCON KEZDŐDÖTT... A már három éve megala­kult, akkoriban nehéz körül­mények közepette működött pásztói birkózószakosztály 1971-ben bemutatkozott: apa- rádsasvári országos serdülő­bajnokságon csapatban máso­dik helyet szerzett. Egyéniben pedig négyen nyertek bajnok­ságot. Csoda-e, hogy a siker új fiúkat hozott? Így találko­zott a birkózással 1972-ben Bátka, majd két év múlva Oláh. Illés Rudolf, a kiváló edző — noha seregnyi gyer­kőccel foglalkozott — felfe­dezte bennük a tehetséget. A 15 éves Bátka Jóska — hihe­tetlen szorgalommal, akarás­sal — 1974-ben a magyar ser­dülőbajnokságon második lett, Egy év elteltével már váloga­tottként szerepelt az ifjúsági barátsági versenyen, a romá­niai Gíorgiuban. Oláh Gabi — tehetsége révén — egy év alatt befutott. 1975-ben a do­bogó második fokára állhatott a magyar serdülőbajnokságon, ö is IBV-s lett, az NDK-ban lépett szőnyegre — 1977-ben. Alig valamivel később — mint junior- és ifjúsági válo­gatott — több hazai és kül­földi versenyen szerepelt. Idő­közben mindketten arany­jelvényesek lettek, és szako­sodtak. A szabadfogást vá­lasztották. . .. ÉS ITT AZ ELSŐ OSZTÁLY Bátka 1979-ben, Oláh egy év múlva első osztályú minő­sítést ért ei. Elsőként a pász­tói sportolók közül! Azóta is tartják' ezt a címet e kierhelt olimpiái sportágban. Pedig súlycsoportjukban számtalan vb- és EB-helyezett található. S ellenük is helytálltak. Bát­ka — a 62 kilogrammosok kö­zött — nem egyszer legyőzte a DVTK-s Szalontai Zoltánt, a csepeli Orbán Sándort, és ami igazi nagy bravúr: egy éven belül öt alkalommal di­adalmaskodott a montreáll olimpia negyedik helyezettje, Debrei ellen. Nem járt job­ban Gál Henrik, a Fradi ver­senyzője sem, holott ő 1977- ben Minszkben Európa-baj- nok lett. A tavassza1 két fel- nöTíválogaíottat, a honvédos Oláh Gábor Pocsait és a szegedi Gellényit is megverte. Nem véletlen, hogy a múlt évben a máso­dik helyen végzett az orszá­gos felnőttrangsorban. Ég el­jutott a felnőttválogatottsá­gig... Oláh — az „örökös má­sodik” — az 57 kilós mezőny­ben szintén sokak skalpját szerezte meg. Hat esetben volt úgy második az országos baj­nokságon, hogy a győztest minden alkalommal legyőzte. Jó néhányszor az egyik ellen­felétől — Münchbauertól — tanult aláfordulással kereke­dett társa fölé. Ezzel a „mes­tert” is tusolta. Legutóbb Debrecenben szerepeltek a felszabadulási versenyen. Helytálltak, noha azt tartják: volt jobb! Jóska a negyedik, Gabi a harmadik fordulóban esett ki... Bátka a debreceni Fodortól, Oláh a diósgyőri Szalontai Imrétől szenvedett egypontos vereséget. Pedig Gabi ellene még nem vallott szégyent. ERŐGYŰJTÉS — AZ " ORSZÁGOS BAJNOKSÁGRA A május végén Budapesten sorra kerülő országos bajnok­ság már idehaza ’ eldőlhet. Ezért is gyakorolnak szorgal­masan. Küzdenek, hajtanak! Heti kilenc alkalommal gyúr­ják a szőnyeget, egymást és másokat. Az első hat között akarnak végezni súlycsoport­jukban. A lényeg szerintük, hogy tovább szaporítsák az olimpiai pontok számát. Ap­ropó: eddig négy év alatt 75­Bátfca József öt „hoztak” az egyesületnek. Szerény célkitűzésük — talán egy kicsit — összefüggésben van a volt pásztói „kollégá­ja”, a honvédos, és ma már válogatott Robotka István lódzi EB-szereplésével. Pista a felkészülés során nagyszerűt produkált. Többek között győ­zött a szovjet világbajnokéi* len is. És Lengyelországban szovjet versenyzőtől kapott ki. Alaposan! Talán a túlzott ön­bizalom miatt? SZŐNYEGEN KÍVÜL..; Bátka már házas, Felesége óvónő. Nikoletta nevű kislá­nyuk kétéves. Ö maga » he­lyi ÉLGÉP szerszámkészítője. Oláh a 21 évével még nőtlen. Lakatosként dolgozik a pásztói Szerszám és Készü­lékgyárban. Magánemberként is helyt­állnak: munkában és a spor­tolók közösségében. Azonban a gondolataik — és ez náluk természetes — állandóan a birkózás körül járnak... Illés Rudolf edző ezt mond­ta róluk: Bátka szorgalma fölülmúlja a legkeményebb edzések követelményeit. Az ősi, ösztönszerű munkaszere­tet tartotta meg a birkózás számára. Oláh Gabit a korai sikerélmény űzte, hajtotta előre. Csak győzni szeret! Ve­reség esetén még sírni jg szo­kott... Tóth István Teke Javuló játékkal több győzelem Az NB Il-es tekecsapat-baj- nokságban legutóbb a 10. for­duló küzdelmeire került sor. Ezúttal az St. Síküveggyár imponáló győzelmet aratott az Egri Spartacus ellen. Nyír­egyházán viszont nagyarányú vereseget szenvedett Somos­kőújfalu férficsapata. Ez a vereség is figyelmeztet, na­gyon fel kell javulni a csapat teljesítményének, ha eJ akar­ják kerülni a kiesést. A So­moskőújfalu NB Il-es női csa­pata győzelmet aratott Szen­tes együttese ellenében. Ezen a mérkőzésen Oláh A. 414 fá­val tűnt ki, NB 11. Férfi: St. Síküveg­gyár—Egri Spartacus 7—1 (2041—2345 fa). St. Síküveg­gyár: Jakus J. 458, Dávid 426, Radics 444, Jakus L. 444, Puszta 457, Csongrádi 414, Egri Spartacus: Kátai 416, Hegyi 377, Széphegyi 385, Tóth J. 374, Tóth T. 392, Molnár 401. Szabolcsi Építők—Somos­kőújfalu 7—1 (2564—2350). Szabolcsi Építők: Koieszár 420, Splsák 454., Szabó 433, Fabrik 416, Képes 411, Molnár 430. Somoskőújfalu: Szabó 438, Molnár P. 397, Kotroczó' S. 382, Ponyl (Fancsik) 366, Balázs 375, Molnár J. 392, NB 11. Női: Somoskőújfalu —Szentes 5—3 (2151—2120). Somoskőújfalu: Benyusné 307, Oláh A. 414, Bórák 329, Kor­mány 376, Oláh E. 371, Szabó 354. Szentes: Országhné 376, Bodnárné 325, Bazsóné 370, Szabó 343, Némethné 374, Mészárosné 332. Az NB 111-ban szintén több mérkőzést játszottak. A Mát- ronováki Vasas Ormosbányán szoros küzdelemben, de alul­maradt a hazaiakkal szem­ben. A Pásztói SE gárdája több mint 100 fás különbség­gel győzte le áz Egri FSE együttesét. A Mátranováki Va­sas egy másik mérkőzésén, melyet Idehaza vívött, győ­zött az Egri ZÖLDÉRT el­len. Ormosbányai Bányász— Mátranováki Vasas 6—2 (2350—2327) Ormosbányai Bá­nyász: Szabó 425, Schmidt 404, Karikás 338, Kovács 375, Gál 393, Forgács 415, Mátra­nováki Vasas: Fodor T. 410, Nádasdi 377, Hegedűs 380, ifj. Kecskés B. 406, Kotroczó M. 369. id. Kecskés B. 385. Pásztói SE—Egri FSE 6—2 (2454-2337) Pásztói Sfi:Kocz; ka L, 405, Klauber 440, Kocz- ka M. 411, Győri A. 424, Tóth 361, Huber (Kiss) 413. Egri FSE: Miskolczi 384, Kovács 424, Dedel 373, Vincze 405, Jezovszki 365, Vermes 385. Mátranováki Vasas—Egri ZÖLDÉRT 5—3 (2436—2393). Mátranováki Vasas: Hegedűs 373, Nádasdi 397, Farkas 420, ifj. Kecskés B. 418, Fodor T. 417, ld. Kecskés B. 411. Egri ZÖLDÉRT: Varga 386, Szabó 384, Stetz 370, Kajtor 412, Molnár 425, Nagy 426. A napokban az St. Sparta­cus rendezésében egyéni teke­verseny zajlott, amelyen mint­egy harmincén szerepeltek. A szövetkezeti és ÁFÉSZ-dolgo- zók között a 60 dobásos (30 teli — 30 tarolás) versenyen az élmezőnyben nagy harc alakult ki a helyezésekért, A végső sorrend: 1. Sírkő (St, Ruházat) 253. 2. Blaskovics (Salgó Cipő) 252, 3, Mákos (Karancshús) 249, 4. Frink (Karancshús) 248 fa. Demény BALASSAGYARMATI SE— NÓGRÁDMEGYER 4—3 (2—1) Nógrádmegyer, 300 néző, v.: Mohácsi. A lelkesen játszó hazai csapat szorossá tette az eredményt. A gyarmatiak lát­szólag már tartalékoltak az igen fontos vasárnapi találko­zóra. Góllövők: Papp, Szalai, Tóth, Megyeri (öngól), ill.: Pápai (3). Iskolai sport Nem sikerült a döntőbe jutás A napokban játszotta a salgótarjáni Gépipari Szak- középiskola fiú kézilabdacsa- pata a visszavágó mérkőzést Fót Gyermekváros együtte­sével. A tét a legjobb hat közé jutás volt. Mint ismeretes az első mér­kőzésen Foton a vendéglátók 10 gólos előnyre tettek szert, amit már nem lehetett atar- jániaknak behozni. fgy „csak” tisztes eredmény el­érésére törekedtek. A vendé­geknek ismét sikerült biztos­ra nyerni a mérkőzést, a ha­zaiak ezzel elbúcsúztak a to­vábbi küzdelmektől. Gépipari Szakközépiskola— Fót Gyermekváros 12—24 (9-14). NOGRAD - 1931. mójus 16., szombat

Next

/
Thumbnails
Contents