Nógrád. 1981. április (37. évfolyam. 77-100. szám)
1981-04-12 / 86. szám
Herczeg Kiáras József Attila-plakettjel SZEPESI JÓZSEF: ' Zenés műteremben Zenés műteremben bort nyakai egy jámborj piros rózsákat fest orrára a mámor. Festói a háttér: kék füst, zöld palackok{ s pár tátongó árnyék. (Így csak mámor alkot): Teli öblös kancsók nedve bennük telve; csulkik, böfög, ásít mind ahány modellje. Zenés műteremben nyakai sok-sok jámbor, piros rózsákat fest orrukba a mámor. IHÁSZ-KOVÁCS ÉVA: Ok Testvéreim Ok, a hajnali munkábamenők; a vállukra szíjra-erősített táska zsíroskeny ér-harapása is enyém. A bőrükre tapadt kockás ingek áhítata, izmaikban a tűzifavágás. Világom egyik darabja ahogy a mohó szájak a csapolt sör izére tapadva kiisszák mindennapjaikat, piros alkonyaiban, sárga reményük. Velük utazom, a vacogó-térdű hajnalozókkal: ez a kis dal pohár sörük, reményük az esti öleléshez, ők a századokra-írt jogfolytonosság, ők védik dacból vert, körömre-égett diplomámat; reménység-ruhámat ők szövik, a csillagokig elfuseráltat; s ha káromkodnak vagy kiabálnak, gyüjtsétek össze, fűzzétek fel fejemre viharvert glóriának. ZELEI MIKLÓS: Ili lakom én itt lakom eltűnt arcokból rakott fél-európa hazában FALAKBAN TÉGLÁK ARCKÉPCSARNOKA téglákba égve tekintetük beleégve utolsó pillantásuk ó hogy néznek rám ezek a nagy falak elköltözöm én innen elköltözöm SÁTRAT VEREK ÉN MINDEN SZOBA KÖZEPÉN H Költészet napja József Attila születésnapja, április 11-e Magyarországon a költészet ünnepe. Olyan ünnep, amely elsősorban bensőségességével, meghittségével fejtheti ki igazi hatását, tartalmát az elhangzott, vagy még inkább az olvasott versek intenzitása szabja meg. A költészet napjának, természetesen, külső jelei is vannak, amelyek a rendezvényekben nyilvánulnak meg. Ezekben a napokban Szombathelyen előadóművészek találkoztak egymással és a közönséggel, Szekszárdon új könyvesboltot nyitottak, Kecskeméten a Magyar írók Szövetsége közreműködésével irodalmi estet rendeznek április 13-án, és így tovább. Hírt adtunk már néhány nógrádi ünnepi eseményről is, közte József Attila dóm-■ borművének megkoszorúzásáról Salgótarjánban, a költő nevét viselő megyei művelődési központban. A továbbiakban rendhagyó irodalomórákon, más rendezvényeken emlékeznek meg megyénkben a költészet napjáról. A könyvesboltokban idén is kedvezményes áron vásárolhatták meg k Szép versek antológiát, a költészet újabb termése iránt érdeklődők. S a költészetnapi ajánlásban többek között, Ady Ednre, József Attila, Babits Mihály vagy éppen Juhász Ferenc, Ladányi Mihály, Utassy József, Jevtusenkó és mások verseskötetei szerepelnek. Balfon, a Fertő-tó idillikus tájékán,'meredek út visz föl egy mártíremlékműhöz, ahol terméskövön márványba faragott nyitott könyv hever, az itt meggyilkolt Szerb Antal szavaival: „A szabadság nemcsak egy nemzet magánügye, hanem az egész emberiségé”. A talapzat oldalán márványtábla, amely szerint: „Emeltetett több ezer mártír, köztük Szerb Antal tiszteletére, akik 1914—45-ben itt és a környéken estek áldozatul a fasiszta vandalizmusnak.” Abda határában például Radnóti Miklós, akinek szobra — Varga Imre kitűnő és az ország határain túl is értékelt alkotása — Salgótarján főterét díszíti s talapzatán nemcsak a költészet ünnepe tájékán virulnak az emlékezés virágai. Az elpusztított költő és az elpusztíthatatlan költészet előtt ily módon csendben tisztelgők — néha talán csak ösztönösen — tudják a „titkot”, hogy költészet nélkül lehet élni, lehet jól élni, de nem érdemes. Mert nemcsak a Föld rohan szivárványos magányban, a művészetek, a költészet, a zene nélkül az ember is oda hullhat, a szavak inflációja, a részinformációk áradása megtévesztheti, mellékút- ra sodorhatja, elfelejtheti az értelem és a szív hangjait, a törékennyé vált világ — benne az ember — sorsán való felelős gondolkodást. Manapság, amikor a világról annyiféle és oly sok célú felvétel készül, igen nagy szükség van a rólunk, külső és belső tájainkról, szóló lírai felvételekre is, amelyekben — ha igazi költők végzik — változatlanul hinni lehet, mert aggodalmainknak adnak hangot, meghitt örömünket fejezik ki. Olyan országban élünk Európa közepén, amelynek történelme során a költészet mindig is társadalmi ügy volt. Voltak történelmünknek olyan szakaszai, amikor hatása közvetlenebbül nyilvánult meg, vált mozgósító erővé, más időkben rejtettebben érvényesült. Erről a hatásról ma sem mondhatunk le, a kortárslíra felelősebb részének napjaink számára is van mondanivalója. A haza és az emberiség sorsáért felelősséget érző költőknek ma is hinni lehet A versáradatból — mert itt is van inflálódás — változatlanul kihallatszik, ha meghallói vagyunk, a társadalmi, emberi felelősséggel és odaadással született ének, az őszinte szó, amely utat nyit a reménynek. Ilyen értelemben köszöntjük a költészet napján a verset, amely élni segít. T. E. Feledy Gyula rajza OLÁH JÁNOS: Szerenád mióta minden úgy válik hogy nem válik valóra azóta minden szerelem egy másiknak a sója mióta minden igazság egy másikba van oltva azóta minden szerelem saját vesztét koholja mióta minden új világ egy réginek adósa azóta minden szerelem a nemlevő bolondja TAMÁS ISTVÁN VERSEI; Zizzen KÁLDI JÁNOS: D. M. röid lombot utánoz idéz rajzik a hó a fákon Kóró-lett pipacsok felbuzgó rubimtjaiból nagykendő mintákat rak ki a távol Viaszában surrog az ágrtlgy s tiitikaik közt megtorpan a szarvas s búvó patakok pelyhes tutaján süllyed a pérc ha véneknek tolvajló karja kinyúl hó szűz ingek után Csonthéjban a dombhát magra borulva páncélt von a fény ott ébred a hajnal s dőlve öledbe elalszik s oly édesen rezdül kelyhében a nyár a kék-lila várakozás X világ véginél te messzebb van már: Onnan húzom-ölelem vissza, könyörgéssel és fiúi csókkal, i — az emlékezet titokzatosan-finom kötelékeivel 3 könnyesen ét jajveszékelve: ne menjen tovább, ne távolodjon as éjt selyemben; stoknyiján a tündökletes hangú kis csengővel a tóidas, pipaesos mezőn, ÍN szomorúság semmibe kanyargó gyatogútjM a félelmetes, ismeretlen világban. Onnan húaom-ölsUm vissza; minden erőmet összeszedve, s közben bűvös szavakat mondogatokt ezeket csak 6 érti igazán, az elmúlt, csodálatos anya, Danka Márta, múltam és jövöm tudója, aki elleneimet a föld alól is megátkozza, aki elleneimet a föld alól is legyőzi. Havas kertedben járok március Oldalamon ólmot cserdít s meg-megbillen gondokkal tömött fehér-kék tariszr>v*míg nyulak hieroglifjét betűzgelem óh fejthetetlen jeleket ró velem e szomorkás délután és észrevétlen grafitként rövidülök RATKÓ JÓZSEF: Búcsú Szegődik az ember madárnak, s dobnak utána követ. Szájukból fegyver származik, szivemre célzott gyűlölet. Kitéve a foguk közül fútt förtelmes fagynak, rágalomnak, indulok melegebb hazát keresni ártatlan dalomnak. Elhúzok Délnek, nem jövök ide többé soha. Fogadott földem fölött tündöklik szárnyam nyoma. Késleltetem, ahogy tudom: egy-egy mosollyal, szelíd átkarolással, csalafintán, fölemlegetve előtte a Herpenyő rezgőfüves egykori partját, a bögötei akácok örökre elszállt illatát; olykor beszélgetésre is késztetem, minden idegszálammal azt óhajtva: mondja el végül is az élő szájjal el nem mondhatót. Réti Zoltán: Duó'.
