Nógrád. 1981. április (37. évfolyam. 77-100. szám)
1981-04-12 / 86. szám
Egy fesztivál apropóiéból... Kulturális „kémkedés" a kitekintés szükségességéről Jegyzet A helybéliek azt is megengedhették maguknak, hogy hangoztassák a szervezés fogyatékosságait, elmarasztaló jelzővel illessenek néhány programot. A Nógrád megyéből érkfező jó lelkiismerettel ezt nem tehette meg. Bár a két megye, és főként a két megyeszékhely összevetése — méretei' és eltérő adottságai következtében egyébként értelmetlen —, ott, ahol az „emberi tényezők” játszották a szerepet, óhatatlanul hazagondolt a vendég. És azokra, akik e sorok írójánál is illetékesebbek lettek volna tapasztalatot gyűjteni mindarról, amit szűkebb hazánk hasonló jellegű rendezvényeinél kamatoztathatnának. .. Mert tanulni nem szégyen, kivált nem olyan rutinos házigazdáktól, mint a szolnokiak. No, persze nem az országos ifjúsági filmnapok volt az utolsó és bizonyára ennél színvonalasabb kulturális esemény is akad még ebben az évben. S, hogy tovább csillapítsam a hiányérzettel szított kedélyeket, máris hozzáteszem; szám szerint a Nógrád megyei delegációban is megvolt a „hivatalos létszám”, hiszen a vetélkedő csapat tagjai mellett — közvetve- közvetlenül — mindkét érintett ‘szerv, a Nógrád megyei Moziüzemi Vállalat és a megyei KISZ-bizottság is képviseltette magát. Tulajdonképpen tehát a hivatlan vendégeket hiányoltam. .. Az országos ifjúsági filmnapok résztvevői ugyanis jóval többen voltak az „elvártnál”. Csaknem minden megye elküldte a maga „megfigyelőjét”. Azt, vagy azokat a népművelőket, akik megyéjük, vagy városuk hasonló rendezvényeinek fő rendezői, szervezői. Ezek a „megfigyelők” hiányoztak a Nógrád' megyei delegációból. Pedig, miként egy filmkritikus sem alkothat valós értékítéletet egyetlen film ismeretében, mások szakmai fejlődésének is nélkülözhetetlen feltétele a kitekintés, a tapasztalatcsere. Lévén egy fesztiválon való részvételnek nem csekély anyagi kihatása, mondhatná valaki: ez elsősorban anyagi probléma. Kétségtelen, hogy nem lehet mindenütt ott lenni, mégkevés- bé lehet „mindenki mindenütt”. Csakhogy a tapasztalatcsere nem jutalomutazás. s ahol e kettőt nem tévesztik össze, ott máris megvan az esélye annak, hogy „megfelelő ember jut el megfelelő helyre”. (Természetesen most az illetékes szervek hivatalos küldötteire gondolok, és nem a fesztiválok egyéni érdeklődőire!) Hazánk kulturális életének palettáját szerencsére számos fesztivál, bemutató, verseny és vetélkedő színesíti. Minden rendezvénynek két oldala van: tartalmi és formai. Ez utóbbi mindegyikben közös, mármint minden rendezvényt elő kell készíteni, meg kell szervezni és le kell tudni bonyolítani. Ilyetén a rendezvényekben érintett szakemberek is két csoportra oszthatók. Tartalmi szempontból nyilvánvaló, hogy különböző jellegű, témájú programokra más-más, az adott területtel foglalkozó szakember hivatott. Logikus, hogy egy néptáncfesztiválra például elsősorban néptáncosok és nem amatőrfilmesek kapnak meghívót. Formai oldalról viszont más a helyzet. Mint rendezvény, a néptánc és az amatőrfilm-fesztivál egy- afánt előkészítést, szervezést stb. igényel. Igaz, hogy a különböző jellegű rendezvények előkészítésekor szükség van az adott témában járatos szakember segítségére, de egy rendezvény megszervezése, lebonyolítása ugyanakkor sajátos szakértelmet kíván! Erre a feladatra —, tudomásom szerint — még nem képeznek külön szakembereket. Néhány megyében azonban már működnek rendezőirodák, másutt pedig a tanácsok, vagy nagyobb művelődési intézmények foglalkoztatnak ilyen nevenincs „ceremó- niamestereket”. ök azok, akik hívatlanul is részt vesznek minden jelentősebb országos rendezvényen, legyen az néptánc, film, vagy zenei esemény. És ők azok, akik — a gyarapodó tapasztalatok, ötletek birtokában — évről évre színvonalasabbá teszik saját rendezvényeiket. Ez a tény messzemenően igazolja azoknak a megyéknek a vezetőit, akik felkutatták a szervezőkészséggel megáldott népművelőket és rendszeres kitekintést biztosítanak a legrátermettebbek számára. Ne feledjük, a tapasztalatcsere hiánya beszűküléshez vezet! Nem tudom, Nógrád megyének vannak-e állandó küldöttei. Vannak viszont országos hírű rendezvényeink. Balassagyarmati ISZN, báb- és animációs szemle, nemzetiségi napok, hogy csak néhányat említsek. Ezeknek a rendezvényeknek vannak helyi szervezői és vannak népművelők, akik sokfelé megfordulnak az országban. Vajon azok láto- „gatják-e az országos fesztiválokat, akik a megyei rendezvényeket előkészítik? A zenei, színházi, irodalmi, filmes stb. szakemberek mellett van-e bérelt helye a szervező szakembereknek? Egyáltalán vannak-e a megyének — jő értelemben vett — ceremóniamesterei ? A válasz megyénk rendezvényeinek színvonalában keresendő. Egy biztos: a „kulturális kémkedés” koordinálása nem anyagi, hanem szemléleti kérdés! Pintér Károly AFORIZMÁK ' Az öregségnek természete- Nem elég, ha valaki ismeri a sen megvannak a maga elő- maga életét — az önköltséget nyei, csakhogy ezeket kissé is ismernie kell. nehezebb megvalósítani. (Yves Nugue, francia újságíró). (Skót gerontológusok egy csoportjának felfedezése) Mindegyik sivatag buszke a . maga délibábjaira. ” (Beduin közmondás) Csak a borért kell fizetni — ^ a benne levő igazság ingyen Az nevet — aki az utolsón jut az embernek. nevet (A borban talált (Az utolsó előttiek igazságok könyvéből), népi bölcsessége) Munkáskórus Pásztón Vehetik az egyenruhát Az alakulás időpontja vitatott. No nem a valóságban, hanem az emlékezetben. Ugyanis mindenki elsősorban arra az időre gondol, amikor belépett a kórusba, amikor igazából a magáénak kezdte érezni. Tehát a valóság: a munkáskórus 1977. szeptember végén alakult, miután szerencsésen találkozott a helyi szerszám- és készülékgyár, valamint a Lovász József Művelődési Központ elképzelése. Az alakulás voltaképpen egy hagyomány felélesztése, hiszen —, ahogyan Illés István fűtő elmondja — a második világháború előtt is működött énekkar, iparosok, napszámosok részvételével. Sőt ez a férfikórus a vérontás elmúltával újjáalakult, s még az ötvenes évek elején is szerepelt. A mai kórus első vezetője Nagy Péter énektanár volt, aki 25 ember munkáját irányította. A kezdetek óta azonban több változás történt. A kar vezetését Balázs Ferenc, a nagybátonyi zeneiskola zongora szakos tanára vette át, a létszám pedig valamelyest csökkent — munkahelyváltozások és egyéb okok következtében —, s 18—20 körül állapodott meg. Ugyanakkor a készülékgyár mellé társult egy újabb üzem is, az ÉLGÉP. A próba a kívülálló számára is rendkívül élvezetes. A meglett korú férfiak, fiatalok felszabadult jókedvvel, lelkesen próbálnak, beszélnek, nevetgélnek, de, ha kell, egyetlen kérő szóra beállnak a sorba és végrehajtják a kórusvezető utasí- fásait. Zeng a dal. Szívből, lélekből, s átszellemülnek az arcok. Az ének Lenint idézi, az amúri partizánokat, aztán az élet más. köznapibb dolgait, a szerelmet, a bort, a vidámságot. A karnagy, ahol szükségét érzi, javít. Felhívja a figvelmet a helyes hangképzésre, a szavak, hangok pontos kiejtésére, az árnyalatok finomságára. Érezni a munka komolyságát, s akaratlanul is azok jutnak az ember eszébe, akik értetlenül viseltetnek a kórussal szemben. Tudom, kevesen vannak, mégis néha fölösleges vitapartnerek, kikkel szemben a kórustagoknak védekezniük kell. Ugye furcsa? Nekik kell megvédeni magukat —, mert dolgoznak, mert szabad idejük egy részét értékes elfoglaltságra fordítják. Persze, a tagság az ellendrukkerek szavát nem veszi komolyan, meggyőződésük, hogy hasznos, amit csinálnak. S ebben a hitükben csak erősíteni tudjuk őket Miért énekelnek? — tettem fel a szokványos kérdést. A válasz egyöntetű volt. Szeretetből, kikapcsolódásképpen, megnyugvásul. Mert —, mint többen elmondták — az éneklés jobb mindenféle nyugtatónál, kedvezően hat az idegekre. Aztán nem elhanyagolható tényező a társaság sem. a közösségi együttlét. Vallják, hogv élményekben szegényebbek, emberségben gyengébbek lennének a közös munka nélkül. A „sakál vökéi” — ahogyan Pásztor László szerszámkészítő. Dobos Tibor lakatos említi — összetartó együttes. Ezzel egyetért karvezetőjük is, bár a „sakál” kifeiezés ellen élénken tiltakozik, értésemre adva, hogy mindez csak vicc. a tagok szorgalmas, jó énekesek. Amint hallgatom őket, ebben nem kételkedem. Hangért nem kell a szomszédba menni, de humorért, vidámságért sem. A nevetést gyakran az élet, a mindenkori munka produkálja. Vass Laios vasesztergályos mesél el esv történetet, még a „békeidőből”, amikor többé-kevésbé rend- szertelenül iártak a próbákra. Történt egyszer, hogy csak ő és a karnagy jelent meg a próbán. Hogy ne töltsék hiába az időt, gyakoroltak. „Hidasi lánv, angyalom,/ Vedd fel az én kalapom,/ Három icce kendermag,/ Jaj de büszke legény vagy ...” — zenge- dezte Vass Lajos vég nélkül, amíg két óra után sikerült eltalálnia pontosan a „há- .rom” szó „h” hangját. Munka volt, játék, vagy büntetés? Vass Lajos a munkára esküszik. de azt mondja, hogy büntetéssel is felért. Milyen terveket dédelget a karvezető? Balázs Ferenc átgondoltan fogalmaz. Törekvése hármas irányultságú : társas énekléssel a rendszeres együttlét megteremtése, a pásztói társadalmi, politikai ünnepek fellépésekkel való gazdagítása és a személyiségfejlesztés. A három dolog egymástól elválaszthatatlan, éppen ezért rangsofolhatatlan Persze, nem is lenne értelme, hiszen egyaránt fontos valameny- nyi. A pásztói munkáskórus repertoárja gazdag. Főképpen — hiszen kizárólag férfiakról van szó — indulókat, mozgalmi dalokat énekelnek, de szívesen vállalkoznak más, bonyolultabb feladatokra is. például népdalok, többszólamú művek előadására. Sikerrel. Az üzemi támogatást — az ÉL- GÉP-től, a szerszám- és készülékgyártól — megérdemli az együttes. ízlésformáló, közösségteremtő ereje, hatása felbecsülhetetlen. A kórus tagjai a készülékgyártól inget, nyakkendőt kaptak, az igazgató —, ha bizonyítanak — egyenruhát is ígért nekik. Nem kétséges, már megvehetik, varrhatják az egyenruhát. Sulyok László A város mindemképpen több mint egyszeri látvány és ez még akkor is így igaz, ha egyes pontjairól — úgy tűnik, — befogható, látható az egész. Salgótarjánnak két ilyen pontja is van. Az egyik az égre- törő garzonház tetőterasza, ahonnan valóban szinte az egész látható, de az mindenképpen felfedezhető —fmiként illeszkedik a város teste a környező természeti tájhoz, és milyen az egész konstrukció dinamikája; hogyan váltakoznak méretben, tömbben, megjelenésben, vonalban és helyenként még színben is a város részletei. Ez a tetőteraszi látvány —, vagy inkább látványosság! — szó szerint az egyik salgótarjáni hagyomány, a városnéző reprezentatív séták egyik fontos pontja, amelyet sokáig (addig, amíg a garzon felépült) a szomszédos és idő- sehb Lovász József utcai szövetkezeti házak „magaslesei” helyettesítettek (ha egyáltalán helyes itt ez a kifejezés). Hagyomány tehát, újkeletű, egyidős a város mai formájának kialakításával. A másik pont a főtér egy bizonyos részén található — onnan nagyszerű, teljes értékű képet nyújt a szemlélőnek a városközpont. Ezt azonban tudatosan csak nagyon kevesen „építik be” városismertető, idegeneket kalauzoló sétáikba. De semmi baj, mert hiszen, aki a téren jár-kel, el sem kerülhe,- ti azt a néhány négyzetméternyi pontot, ahonnan körbenézve a legteljesebb értékű képet adja az emberi szem- uek-agynak, kamerának, obUrbánus szemmel Tanuljunk várost látni ? jektívnek a város mostanában is tovább épülő központja , . . A városközpont teljes rekonstrukciója néhány igazán nagy nevű építőművészhez, s hozzájuk tartozó, alkotócsoportokhoz kapcsolódik. Az azonban kifejezetten alkotóművétermészeti környezetét és így tovább . . , ban nincs Is távol) a szeretettel, cselekvő elkötelezettséggel, büszkeséggel párosulni akaró tudástöbblet. A váSzakközéplskola tanulói. de ezen túl természetesen mindazokra, akik nagyobb hozzáértéssel, korszerű igényekkel A gondolat és a szándék fénysugarai is egyre gyakrabban pásztázzák városi tudatunk homályos sarkait. Sőt, erősödik a felismerés, hogy a sokat és sokféleképpen felszí szempontból elfogadható emlegetett úgynevezett „tarvélemény, hogy „nem helybeli produktum mindaz, amit látunk”. Helybeli a mindent meghatározó, a változtatásra kész szándék és az ezekhez tartozó valamennyi döntés, helybeli nagyon sokféle erő (akár ipari, építőipari legyen is az!), amely végül létrehozta a mai várost, és amely tovább építi Salgótarjánt. De ugyanez az erő (szellemi) mutatkozik meg akkor is, amikor talmi vonásokat’’ erősíteni lehet, erősíteni szükséges éppen a város nyújtotta vizualitás kihasználásával! ilyen fénysugár san hangsúlyozott véleményjavaslat) éppen egy városi fórumon világította meg azt az utat, amelyet tudatosan kellene járnunk: vonjuk be szervezetten, megtervezetten a gyermekek látáskultúrájának fejlesztésébe magát a várost, ros még nincs kész, amiként szeretnének a szűkebb pátria és a táguló világ jelenségeihez, értékeihez fordulni. A sorozat patrónusai ismert salgótarjáni alkotók, olyan emberek, akik maguk már eddig is sokat tettek városi világunk tartalmi értékeinek gyarapításáért, megismertetéséért, míg az előadók között számos nemzetközi hírű szakembert találunk. a világ sincs kész körülöttünk (soha igazán kész nem is lehet), és, ha helyettünk mások meg is tervezték ezt a nemzetközi elismeréssel, díjjal kitüntetett várost — jobb megértése, másokkal láttatása, valóságos értékeinek újra és újra felfedezése, s ezen túl, mindenféle értékeinek (építé- Az egyik gzeti, természeti, környezeti, (félhivatalo- emberi) hatékony megőrzése már kizárólag egyedül a mi feladatunk. Szeretni is jobban tudja azt, amit az eszével is felfogni képes az ember. a különféle városi munkás- Salgótarjánt, valamennyi épíés értelmiségi fórumokon (legutóbb például a TIT értelmiségi klubjának rendezésében) hangot ad véleményének, javaslatait sorolja, észrevételeit hangsúlyozza, s miközben elismeri a város valóságos építészeti értékeit — hibáira is figyelmeztet! Mert felelősséget érez minden iránt, ami ebben a hirtelen nőtt városban történik, ami ronthat a városképen, ami már ront is rajta jócskán, ami veszélyezteti > a város tészeti, képző- és iparművészeti értékeinek felhasználásával. Jó javaslat, amelynek folytatását, megvalósítását alighanem csak komoly ösz- szefogással lehet realizálni, de amelynek a mai mindennapi gyakorlatban alig van némi nyoma. A lokálpatrióta mindent elfogadó és mindent csupán- esetleg csak önmagáért szerető elfo- vagy gultsága nagyon is érthető, de ugyanettől a lokálpatriótától nem lehet távol (valójáMindezekért érdemes néhány sort áldozni arra a törekvésre, amely a TIT megyei szervezetének művészeti szakosztályát jellemzi. Rövidesen egészen újszerű sorozat indul a szakosztály kezdeményezésére, a szakosztály és természetesen a megyei szervezet egyeztetésében, patronálásá- ban. A XX század művészete című, hét előadásból álló sorozat egyként számít a városban, a városért is élő felnőttekre és azokra a diákokra, akik például a Madách Imre GireíaázÍLwn és Építőipari A város értékeinek, az urbanizáció, a városépítészet, a társművészetek, a tárgyi kultúrát gyarapító művészetek kapcsolatának megértéséhez, a környező, legközvetlenebb világ tudatosabb felfogásához ilyen előadások segíthetik a résztvevőt: táj- és környezet- építés, képzőművészet a környezetkultúrában, építészet és környezet, film és társadalom, korunk fotóművészete, új irányok századunk zenéjében. Az előadók közül is néhányat: dr. Möcsényi Mihály, az UNESCO egyik szervezetének tagja, nyugalmazott egyetemi tanár, a táj- és kertJ építés művészetének nagytekintélyű alkotója; Fekete György belsőépítész (április negyedikén kapta meg az érdemes művész kitüntetést), a formatervezés, a formakultúra egyik legkiválóbb hazai alkotója; dr. Németh Lajos művészettörténész? akitől az építészet és a képzőművészet újra fellelhető, erősödő kapcsolatairól hallgathatnak előadást az érdeklődők. Mindez egy olyan városban, ahol mára — 'úgy tűnik — nem csak a helyben- élés, hanem a tartalmasabb élet iránt is növekszik az igény, ahol a legközvetlenebb feladatok között tartják számon egy máshol már évtizedek óta bevált közösségialkotói forma, a városszépítést bizottság létrehozását, ahol ugyancsak a mindennapok feladataként tartják számon a város nagyobb építészeti tömegeinek létrehozását követő „belső csinosítást”, a kisebb, intimebb terek, területek, sarkok és beugrók, a város hangulati' elemeinek gyarapítását — belevonva mindebbe természetesen a környező értékeket is . . . Fogékonnyá válni a város értékei iránt — mi mást jelenthetne, mint megőrizni, de elébb felfedezni a változatosságot, az összképet: nem csak élni, megtanulni látni is a várost. T. Pataki László NÓGRÁD - 1981. április 12., vasárnap
