Nógrád. 1981. április (37. évfolyam. 77-100. szám)

1981-04-09 / 83. szám

Láthatatlan falak M ihálygergei jubileum Felszabadulásunk évfordu­lójával egyidőben emlékezetes ünnepséget rendeztek Mihály- gergén, a József Attila Mű­velődési Házban. Az öt esz­tendeje alakult Ipoly tánc- együttes mutatta be kétórás jubileumi összeállítását a kultúrházat zsúfolásig meg­töltött közönség előtt. A lát­ványosságnak — Gyapjas Ist­ván, Tímár Sándor, Mlinár Pál, Ruzsenka Egyedova tán­cainak — 250 fizető néző és ötven meghívott vendég tap­solt. Viselkedésükből, reak­cióikból ítélve kitűnően szóra­koztak; a végén alig akarták leengedni a színpadról a 32 táncost, s hosszan ünnepelték a három vezetőt is, dr. Egyed Ferdinánd művészeti, Lenkó Alfrédné technikai és Csonka János zenei vezetőt. A csoport fenntartói, a MÉSZÖV, a szécsényi ÁFÉSZ és a köz­ségi közös tanács ajándékkal kedveskedtek az együttesnek, a járási KISZ-bizottság kép­viselői a KISZ Központi Bi­zottságának dicsérő oklevelét nyújtották át. Elismeréssel szólt a bemutatóról a vendé­gek között helyet foglalt Gyapjas István koreográfus is, akitől a legtöbb táncot mu­tatták be a mihálygergeiek, tegyük hozzá, nem véletle­nül, hiszen Gyapjas István, a művészeti vezető, dr. Egyed Ferdinánd tanítómestere volt. A jubileumi műsort közös vacsora és discoműsor zárta. Az ötéves együttes mai tagjai 1977-től táncolnak együtt. Jelenleg a bronzminő­sítés első fokozatával rendel­keznek. Az átlagéletkor 16 év, egyszer már lezajlott egy generációváltás. A többség középiskolás, de rendszeresen táncolnak munkásfiatalok is. A tánc mellett valamenyien aktív közösségi munkát vé­geznek, KISZ-tagok, a .helyi ifjúsági klub aktivistái, szí­vesen vésznek részt a község fejlesztéséért szervezett társa­dalmi munkákban. Az együttes gyakran lép fel megyei ren­dezvényeken, s öt alkalommal járt már a szomszédos Cseh­szlovákiában, ahol a gyetval táncosokkal kötöttek szoro­sabb barátságot. A gyetvaia- kat az idei nyáron is vendé­gül látják. A táncosok mellett szintén elismerést érdemelnek a szü­lők, akik gyermekeiknek sa­ját maguk készítették a fel­lépéshez szükséges kalocsai garnitúrát. Az ötéves táncegyüttes fele­lős, színvonalas munkát vé­gez, dicséretes érdemeket sze­rez a palóc táncok őrzésében, ápolásában, az internaciona­lista kapcsolatok erősítésében. Aligha tévedünk, ha további szép sikereket előlegezünk a csupaszív fiatalokat tömörítő öntevékeny művészeti együt­tesnek. ' (ok) Gyógyászati anyagok Szovjet tudósok újfajta gyó­gyászati módszert dolgoztak ki. A kikísérletezett polimer hártyákkal jól helyettesíthe­tők a porok, tabletták és ka­nalas orvosságok. A hagyományos gyógyá­szati formák kényelmetle­nebbül alkalmazhatók a leg­újabb készítményeknél. Pél­dául a szemcseppek és a ke­nőcsök jelentős része már az első percekben eltávozik a könnycseppekkel. Az új poli­merek jól oldódnak a bioló­giai nedvekben, maradék nélkül távoznak a szervezet­ből, hosszabb ideig megtart­ják a gyógyhatást. A szemé­szetben felhasználható kü­lönféle hártyák nagy, érdek­lődést váltottak ki a szak­emberek körében és néhány országban szabadalmazták is. A következő években mint­egy 15 különböző fajta gyógy- hártyát hoznak forgalomba, köztük stomatológiai, fül- orr-gégészeti célokra, a do­hányzásról leszokni szándé­kozók számára és az alkoho­lizmus gyógyítására készíte­nek ilyen hártyákat. SEMMIHEZ SEM HASON­LÍTHATÓ. Hiába minden szel­lőztetés, hiába a meszelés, a falakba már beleette magát évek alatt a vizelet, az agyon­mosott ruhák, a párálló testek szaga. Aki járt kórházban, ott érezhetett hasonlót. Ha kilép a kapun a látogató, órákig őrzi orra az összegyűjtött emléke­ket Állok a folyosón, úgy fej­magasságban csík kétoldalt a falon. Akár jelkép is lehetne: a vastag vonal fölött más szí­nű a fal —, ha úgy tetszik, az ÉLET —, mint alatta. Állok, orrom szokja a szagot. Ez hát Bércéi, a „csík alatti” élet színtere. Körülöttem felnőtt értelmi fogyatékosok, elmebe­tegek, arcukon a betegség és az állapot félreismerhetetlen jeleivel. * — Good evening, Gentle­man . . . GOOD EVENING GENTLEMAN! — ordít rám a fekete, vékony fiú. Sokan másodszorra sem hall­ják meg őt, sem a társait, így aztán csöppet sem csodálkoz- hatom, hogy fölemelte a hang­ját. Felnőtt értelmi fogyaté­kos? Egyenlő bolond, hülye, akinek nincs helye az épek társadalmában — vélik töb­ben az emberek közül. Ez a fiú már jól megtanulta a lec­két. Ha el akar valamit érni, akkor szívósnak, erőszakosnak kell lennie, különben félrelö­kik. Pedig a legtöbb értelmi fogyatékos épp azt igényli, hogy az átlagosnál is többet törődjenek vele. Mert a tes­tük felnőtté, de az értelmük, a lelkűk örökre gyerek marad. A gyerek pedig védtelen. Akik itt fönn élnek Bérce­ién, a falu közepén, a dom­bon, vagy lejjebb a Marschall- kastélyban, nem a város, vagy a falu bolondjai többé. Nem járathatják el velük derék embertársaink egy fröecsért a rókatáncot, nem csinálhatnak velük mindenféle trükköket, hogy az enyhítő részegség kö­dén át könnyesre röhöghessék magukat a „íölbújtók”. Mert mi, akiknek állítólag nem fo­gyott semmi az értelméből, képesek vagyunk, hogy ki­használjuk azokat, akik telje­sen kiszolgáltatottak. De itt, az intézetben vigyáznak rá­juk, gondoskodnak róluk. A dombtetőn álló kúriában felnőtt értelmi fogyatékosok élnek. Akad közöttük debilis, aztán középsúlyos imbecillis és végül olyanok, akik az el­mebetegség határát súrolják (néhányan jócskán túl is van­nak azon . . .). A falu másik végén levő Marschall-kastély- ban vakok és csökkentlátók élik sötétbe fordult és forduló napjaikat. Némelyikük szin­tén értelmi fogyatékos, emel­lett még süketnéma, vagy ne­tán testi fogyatékos. Azt hi- hetné az ide becsöppenő, hogy Verne Gyula könyvei szol­gáltak forrásul azon a rajz­versenyen, amelyet a szécsé­nyi nagyközségi könyvtár és az általános iskola közösen rendezett a közelmúltban. A gyermekek egy-egy Verne­regény mozzanatát „mesél­ték” eí képekben. A rajzolás, a festészet eszközeivel elénk „tárták" a viz alatti várost, az acélvárost és a többi iz­galmas kaland színhelyét. Az ügyes kezek nyomán „megje­lent” rajzlapon Sándor Má­tyás, Sztrogof Mihály, Nemo kapitány és a többi ismert regényhős. Az illusztrációk színes, széles skálája képet adott arról, hogy a tizenéves gyermekek gondolatvilágá­ban hogyan él Verne művé­szete. A verseny bebizonyította, hogy a szécsényi gyermekek szeretnek olvasni, rajzolni. az emberi nyomorúság legmé­lyebb bugyrában kutat. Talán igen, talán nem. A kívülálló­nak nyomorúság, ám annak, aki benne él, ez a biztonság, az otthon. És az adott lehető­ségek, körülmények között az is. A „gyerekek” legtöbbjét nyűgnek érezte a család. Ha otthon élne, mindig kellene mellé valaki — véli a szülő, a testvér, a rokon —, nehogy kárt tegyen magában, vagya lakásban. Hát lehet úgy élni? KÉRGES ARCÚ FÉRFI MESÉLTE, hogy a fia három­szor verte szét baltával a la­kást, akkor aztán nem várta meg a negyedik rombolást, in­tézetbe adta. Inkább fizet ér­te. Még mindig olcsóbb, mint a teljes új konyha- és szoba­bútor. A hollóhoz hasonló fe­ketébe öltözött asszony fiát sokszor félnapokat-napokat keresték, mert, ha elkóborolt hazulról, már nem talált visz- sza. A csizmás öreg lányát pucérra vetkőztették a falube­li legények, úgy küldték le a boltba. Máskor meg többen végigmentek rajta, * és nem kellett erőszakoskodniuk. De Bercelen jobbára férfia­kat (és három nőt) gondoz­nak. Talán, ha százan vannak összesen. Akik velük foglal­koznak — éjjel-nappal — mindössze negyvennyolcán. Az ápolónőknek, gondozónőknek mindent m*g kell csinálniuk. Ök, akik közvetlenül a gon­dozottakkal foglalkoznak — mindössze tizennyolcán — végzik nap mint nap a teen­dőket. Vetkőztetik, öltöztetik, etetik, fürdetik őket, s akit kell, mint a gyerekeket, tisz­tába teszik, övék a ruhacse­re gondja, a hegynyi szeny- nyes hurcolászása, ha kell lel­kiatyák, ha kell testőrök. Mindezt úgy háromezer körü­li fizetésért. Ha nem lenne bennük emberség, úgy" itthagy­nák az intézetet, mint Szent Pál az oláhokat. De van. Fűszné Muntyán Annamária gyógypedagógus, ő a szakmai helyettes. — Első látásra ijesztő volt. Amikor beléptem ide, azt mondtam magamban, hogy ezt nem lehet kibírni. Ennek négy éve. Férje Bu­dapesten, Annamária Berce­len. Hétvégeken találkoznak. Addig? Az asszony az intézet ügyeit intézi, esténként behú­zódik szolgálati kuckójába, kölyöktacskójával együtt. — A mi dolgunk, hogy el­viselhetővé tegyük az ittla- kók szárhára az életet. Szük­ségük van ránk. Pontos szavak. Kati nővér 1969 óta jár a Marschallba. — Akkoriban nem nagyon volt munkalehetőség. Megsze­rettem. Mindenkivel külön- különképpen értünk szót. Az­ért volt már úgy, hogy az ablakon át menekültünk, de A népes mezőny a versenyt meghirdető szerveket is meg­lepte. Kevésnek bizonyultak az olvasóterem asztalai, szé­kei. Akiknek ott nem jutott hely, élve az öntevékenység­gel, kerestek maguknak egy talpalatnyi területet. Fasching Erika, Gonda Melinda és tár­sai a szőnyegre telepedtek. Hüse Lajos, Kristyán Tamás a könyvespolcok között ha­salva rajzoltak. Szerémi And­rea és Síézi Mária a lépcsőt vették birtokukba. Kovách Judit és Chikány Rozika a zeneasztalt találták a legmeg­felelőbb alkotói helynek. Szlobodmjik Adrien és Gaj- zinger Márta a fikusz alá te­lepedtek. Molnár Csaba a kölcsönzöasztalt „vette bérbe". Ezen a délutánon 80 gyermek feledkezett bele a rajzolás, festészet szépségébe. Megkí­sérelték ötvözni irodalmi is­meretük egy darabját a rajz- készségükkel. Az emberpa­lánták ismét felfedezték a munka, az alkotás ürömét. másnap üjrakezdtük, mintha mi sem történt volna. Kedd van, általános fürde­tés. Megy hát a kerekes szék­kel, hogy a magatehetetlen vakokat beleültesse és a zu­hany alá tolja őket. Jele Jó- zsefnével emelgetik az elne­hezült, százkilós testeket. Amíg győzik energiával, mindenki­hez van szavuk, Aztán már csak a legszükségesebbekef préselik ki magukból. Mire végeznek, holtfáradtak. Gyuricza András igazgató az irodájában fogad. Amikor üdvözlöm, kinyújtott kezein­ket csak én látom. Gyuricza András vak. — Huszonnyolc éve telepe­dett Bercelre az intézet. Most már nyugodtan kimehethek a faluba a gondozottak, mert a helybeliek segítenek nekik, ha gondjuk van. Karácsonykor itt voltak az iskolások, ők ad­ták át az ajándékokat, de sok más szállal is kötődünk a te­lepüléshez Az ikladi műszer­gyár helyi telepén tíz lakónk dolgozik. Csomagolnak. Aztán itt fönt, az intézetben is van műhelyünk, ahol gyermekjá­tékokat varrnak föl kartonra gandozottaink, utána csoma­golják azokat. Megint mások műanyag alkatrészeket illesz­tenek. Egyszóval, értelmes munkát végeznek. Én magamban hozzáteszem: aki tud. Mert nem mindenki képes rá. ök söpörgetnek, megpróbálják bevonni őket a takarításba, vagy tévét néz­nek, rádiót hallgatnak. Eset­leg magukba roskadva ülnek vég nélkül az ágyon. Egy biz­tos: az intézet a védettségen kívül más valamit is próbál ezeknek az embereknek adni. Félrehillent világukba becsem­pészik a rend egy sajátos for­máját, a munkát, a közössé­get. A Marschall társalgójában zene csendül. Valaki tétova ujjakkal zongorázik. Hegedű vékony hangja felel rá. Este van. Ezt a vakok csupán ér­zik, a többiek vagy tudják, vagy működésbe lépnek a ref­lexeik. Van, akit a nővér fi­gyelmeztet. AZON GONDOLKODOM, hogy mit tehet ez a néhány ember — gondozónő, ápolónő és a többiek — azért, hogy a berceli „gyerekek” legalább részben visszataláljanak a mi világunkba? Hogy azok a fa­lak, amiket előbb csak a csa­lád, aztán a falu, vagy város emelt köréjük, elbontassanak? Nem tudni egészen pontosan, hogy kit kitől is zár el. De azt sem, hogy valóban szük­ség van-e azokra a falakra? ■ Mert ez a világ, a teljes vi­lág, éppúgy az övék, mint bárkié. Ha százszor is mást és másként érzékelnek belőle, mint a tőlük különbözők. Hortobágyi Zoltán A zsűri, amely rajztanárok­ból és a könyvtár dolgozói­ból állt, egy cseppet sem volt könnyű helyzetben, amikor „mérlegre” tették a sok szép és ügyes alkotást. Mig a szak­emberek zsűriztek, addig a gyermekek kihasználva a sza­bad időt, különböző könyve­ket olvastak, albumokat la­pozgattak. Tóth Margit és barátnői a Képzőművészeti lexikont nézegették. Micsi- nai Viktória, Vilimi Beáta, Oláh Henriette és a többiek elmélyülten olvastak. A kör­nyezet egy lépéssel ismét kö­zelebb hozta a gyermekeket az olvasáshoz, a könyvekhez, így ez a délután több volt puszta rajzversenynél. A legügyesebbek, a legjobb képek alkotói: Vidu Pál, Hor­váth Mónika, Balogh Melinda, Szabó László és őze Petra egy-egy szép könyvet kaptak. A 20 legjobban sikerült al­kotást kiállításon mutatják be a könyvtárban. — Sz. F. — 4 NÖGRAD - 1981. április 9., csütörtök Szécsényben Rajzverseny a könyvtárban Tankötelezettség, óh! Rekorddöntésről számolt be a Nógrád megyei Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet igazga­tója a minap, amikor mun­kájukról érdeklődtem. Milyen rekord születhet ezen a nehéz pedagógiai te­repen? A szó idézőjelbe kí­vánkozik. és amint sejthető, negatív kicsengésű a tarta­lom. A lényeg: 17 gyermeket hoztak az intézetbe egy hónap alatt — ez a „szorgalmi idő­ben” rekordnak számít. Kö­zülük négy esetben a rend­őrség intézkedett, volt ve­szélyhelyzetben levő gyermek, de a többség nem ilyen. Hó­napok óta tudott dolog a ve­szélyeztetettség, hosszú folya­mat» volt az előzmény — va­jon miért éppen a tanév kel­lős közepén, pár héttel a fél­évzárás után döntöttek igy? Ha augusztusig beküldik a gyerekeket, még van idő tan­évkezdésig a vizsgálatok le­folytatására, eldőlhet, hova to­vább? A rendtartás szerint maximum hatvan napig lehet­nek a gyerekek a GYIVI-ben, amíg el. nem dől, mi lesz a végleges hely. Addig itt is részt vesznek oktatásban, de érthetően ez nem nyújt any- nyit, mint a rendes általános iskolai osztályban folyó mun­ka. Bonyolult, hosszú folyamat az adaptálódás is — új kör­nyezetet, közösséget kell meg­szokni, ami gyakran törést okoz a fiataloknál. Egyesek­nél az otthon átélt negatív él­mények, az átállás nehézségei miatt egyre nő a lemaradás, sok esetben már nem is si­kerül behozni a mulasztotta­kat. „Antiszociális személyiség, normál osztályban képezhe- tetlen, felborítja a közösség rendjét” — mondták az egyik tanulóról a külső iskolában. De az volt már tavaly is, a félévi bukás lehetett inkább az „ösztönző” a beküldésnél. Nagy öröm és nagy lehető­ség volt a kisterenyei széles korhatárú nevelőotthon meg­nyitása. az új iskola megépü­lése. Ám azt is tudja minden­ki, aki egy kicsit is érdeklő­dik a pedagógia iránt, hogy iszonyú nehéz a sérült sze­mélyiségű gyerekekkel foglal­kozni, a tankötelezettségi tör­vény szellemében — nem li­beralizmussal, hanem ke­mény, következetes felzárkóz­tató munkával! — beilleszte­ni az otthonos gyerekeket az osztályközösségbe, képességeik szerinti teljesítményre buzdí­tani őket. Ám, ha ehhez még társul az is, hogy tanév köz­ben jönnek újabb és újabb diákok, súlyosbodik a helyzet. Durván fogalmazva: némelyik iskola úgy szeretné mind jobb szinten teljesíteni a tanköte­lezettségből adódó feladatokat, hogy megszabadul a kényel­metlen esetektől, gyámügyi in­tézkedést kér. ' Sokszor beszélnek a peda- " gógia területén a „labdapasz- szolgatásról”, azaz a felelősség áthárításáról egyik iskolafok­ról a másikig. A középiskolá­ban az elsősök egy része a hozott jegy alatt szerepel, a felsőfokú intézményekben is sokat panaszkodnak a hiá­nyos nyelvi és természettudo­mányos ismeretekre. Van is helyenként alapja a liberaliz­mus vádjának, bármennyire is károsnak, mondjuk a pasz- szolgatást. A fent említett esetek egy részében azonban másféle „passzolgatásról” van szó: a problémás gyerekekkel való foglalkozást szeretnénk átruházni másik intézményre. Tévedés ne essék: a vilá­gért sem akarok általánosíta­ni, csupán az írás elején emlí­tett, negatív rekord es az ifjú­ságvédő intézetben hallott őszinte vélemények kapcsán éreztem, hogy szólni kell er­ről. A GYIVI nem a többlet- munkától ódzkodik (még ak­kor sem, ha a maximális 20 férőhelyen 24—25 fő van je­lenleg^ . .), hanem jobb fel­derítést, időbeni beutalást sze­retne azokban az esetekben, amikor tanév közben külde­nek be olyanokat, akik már régóta rászorultak erre. Nem szabadna megvárni, hogy ég­jen a ház — a jó felderítés, a megelőzés sokat jelentene a veszélyeztetett gyerekek sze­mélyiségfejlődése érdekében.' És a tankötelezettség végre­hajtásában is —, hiszen ez nem egy-egy iskola statiszti­káján, hanem a nevelésügy­ben dolgozók csapatmunkáján,' közös felelősségén múlik! G. Kiss Gagdolna ' Színes magyar filmdráma, készült 1980-ban, a MAFILM Budapest Filmstúdiójában. Operatőr: Zeneszerző: LŐRINC JÓZSEF SZÖLLÖSY ANDRÁS Irta és rendezte: GAAL ISTVÁN Főszerepben: ZYGMUNT MALANOWICZ Szereplők: Gyöngyössy, Katalin, Szakács Eszter, Várkonyi Szilvia, Soós Edit, Bihari József, Tanai Bella, Oszter Sándor, Georges Wilson, Fonyó József. Megyei bemutatók: IV. 9—1«. Salgótarján IV. 11—12. Balassagyarmat „Ami Gaál Istvánnál a szerény forgatókönyvre rakódik, Stendhal ágacskáját idézi: csupa elegancia a megvalósítás­ban, csupa ragyogás, szakmai kristályremeklés. önmagában így minden epizód szép a szemnek, gazdaságos, megejtő, s egy-egy beállításban filmtörténeti értékű is, mint például az elhagyott bányánál, ahol főhősünk apjához siet: itt há­rom sík képzőművészeti erejű játéka nyűgöz le, egyetemessé tágítva három nemzedék találkozását. De nem kevésbé sziv- szorítóak arcképei, mondjuk a mozgássérültek tornáján, vagy a Mátyás-templomban: ilyenkor a létezés nagyobb kérdéseivel kerülünk szembe, többet érzünk meg, mint ami a látványból egyszerűen következnék. Ami — ha szabad így mondani — már-már filozófiai fotografálás, jeléül annak a szándéknak és igényességnek, ami a film mélyén bujkál.” (SZABÓ GYÖRGY: EGY SZEMÉLYISÉG VERGŐDÉSEI, (részlet a Filmkultúrában később megjelenő cikkből) CSEREPEK

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents