Nógrád. 1981. április (37. évfolyam. 77-100. szám)
1981-04-28 / 98. szám
Labdarúgó NB II. Igazságos döntetlen O zd—STC (0—1) ózd, 7000 néző, v.: Maczkó. STC: Rédei — Cséki, Szabó, Varga, Kovács — Tóth, Balga, Földi, Lipták — Mohácsi, Kaj- di. Edző: Szalai Miklós. Ózd: Szögedi — Pribék, Sipos, Bíró, Madarász — Bakos, Ligeti (Szilágyi a 75. percben), Vincze, (Bácskái I. a 32. percben), Stancv — Utassy, Dudás. Edző: Pallagi Róbert. Élénk érdeklődés nyilvánult meg Ózdon az STC vendégjátéka iránt, s akik kilátogattak a találkozóra, nem is csalódtak. Az első percek tapogatózása után meglepetésre a vendégek ragadták magukhoz a kezdeményezést. A 8. percben a fellazuló ózdi védelem megingását Kajdi ügyesen használta ki, kilépett a hátvédek közül, de a kifutó Szögedi mellett a jobb sarok mellé helyezett. A 10. percben Tóth lövése került a kapu fölé. A 14. percben góllá érett a vendégek fölénye. Cséki ívelt a kapu elé jobbról egy szabadrúgást, Kajdi fejesét a kapufa először megmentette, de a labda Mohácsi elé került, s a csatár két lépésről továbbította a hálóba. 1—0. A gól megnyugtatta a salgótarjániakat, nagy kedvvel szőtték formás akcióikat. A 21. percben új gólszerzési lehetőséget szalasztottak el: Földi az alapvonalról jól adta vissza a labdát, Mohácsi közeli lövése azonban az ózdi kapust találta el. A 26. percben Utassy indította Dudást, a csatárt csak üggyel-bajjal tudták szerelni a vendégek. Két perccel később Kajdi indult meg, a 16-osról nagy lövést eresztett meg, Szögedi azonban a helyén volt. A 35. percben Mohácsi beadását tisztázta vetődve az ózdi kapus. Szünet után az ózdiak kezdtek jobban, nem kellett sokáig várniuk a szurkolóknak az egyenlítésre sem, ugyanis az 50. percben módosult az eredmény, Madarász a bal oldalról végezhetett el szabadrúgást, pontosan adta középre a labdát, s a nagyszerű ütemben érkező Ligeti hét méterről védhetetlenül fejelt a hálóba. 1—1. Ezt követően az Ózd kezdeményezett többet. Az 53. percben Dudás húzott el a bal oldalon, beadását Bakos lőtte kapura, Szabó mentett szögletre. Nem sokkal később Tóth kapott sárga lapos figyelmeztetést. A hazai akciók után ismét az STC ért el gólt. A 60. percben Tóth szögletét .Mohácsi fejelte a rövidsarokba. 2—1. Az STC labdarúgóinak öröme azonban nem tartott sokáig, mert a 62. percben ismét egyenlített az ÓKSE. A félvonalnál Szabó belerúgta a labdát az őt támadó Utassyba. A csatár rárajtolt a labdára, a 16-os jobb oldali vonaláról középre adta, s az akciót kísérő Bácskái I. nem hibázott. 2—2. A hátralevő időben sem lankadtak a csapatok, elszántan küzdöttek a győztes gólért. Ma kezd a magyar csapat A 65. percben Utassy elől mentettek nehezen, majd Dudás szabadrúgása kerülte el a bal alsó sarkot. A 68. percben Lipták lövését védte Szögedi. Nagy iramú, színvonalas, eseményekben bővelkedő találkozót hozott a két jó képességű együttes összecsapása. A tar- jániak nyugodtabban kezdtek, látszott, hogy őket nem nyomja annyira a tét nagysága, mint a bajnokságra törő ózdiakat. Az első 45 perc jelentős részében az STC uralta a pályát, de csak egy helyzetet használtak ki. Szünet után más sebességre kapcsoltak az ózdiak, gyorsan egyenlítettek, ebben az időszakban több esetben nem jött be a vendégek lestaktikája, s néhány meleg pillanat játszódott le a kapujuk előtt. A látottak alapján az eredmény Igazságosnak mondható. Jók: Tóth, Mohácsi, Földi, Balga, Lipták. Doros László Egy lépés előre... Nagybátony—Haidúböszörményi Bocskai 4—1 (2—0) Nagybátony, 1200 néző, v.: Mezei. Nagybátony: Palchu- ber — Bertók, — Antal, Orosz J„ Tamás — Dóra (Czékmán a 67. percben), Szabó J., Bocsi (Szabó P. a 67. percben) — Kiss, Szoó, Loch. Edző: Dávid Róbert. Hajdúböszörmény: Lovas — Nagy, Lipők, Derzsé- nyl, Kapusi — Herczeg, Kiss, Burai — Sütő, Papp, Bezzegh. Edző: Komlóssy Imre. (A hazaiak nagyon készültek az újabb kiesési rangadóra. A játékosokon nem lehetett észrevenni elbizakodottságot. Noha reménykedtek — a győzelmen túl — a gól- arányjavításban is. Hogy sikerül-e mindkettő? Másfél óra eldöntötte...) A játékot kezdő hazaiak mindjárt támadásba lendültek, eredménye: két szögletet is rúghattak. A 6. percben Dóra indította Lochot, a balszélső 16 méterről leadott lapos lövése elcsúszott a jobb alsó sarok mellett. Tíz perc elteltével Bezzegh lőtt kapura — rosszul. Alig valamivel később Loch—Kiss összjáték után a jobbszélső elől Lipők szögletre mentett. Kiss beívelt, labdája három hazai csatár között pattogott, végül Loch lőtte kapura, Derzsényi a gólvonalról vágta ki a mezőnybe. A 20. percben Loch labdáját Bocsi lőtte kapura. A Bányász tizenhatosán belül Antal röviden adta haza a labdát, a berobbanó vendégcsatárok elől Orosz J. az oldalvonalon túlra mentett. A 29. percben Kiss már az ötödik hazai szögletet végezte el. Beívelt labdáját Dóra az ötösön fejjel megcsúsztatta, a berobbanó Loch néhány méterről kapura „bólintotta”, a vendégkapus nagy bravúrral hárított. Az ellentámadás során Palchuber tisztázott veszélyes helyzetben. A 39. percben Dóra a jobb szélen futtatta Kisst, a beadást Szabó J. nyolc méterről védhetetlenül fejelte a jobb alsó sarokba. 1—0. A 43. percben Szoó 25 méterről végzett el szabadrúgást. A bal oldali ötösön álló Szabó J. visszafejelte a labdát Lochnak, aki három méterről könnyedén helyezett a hálóba. 2—0. Az 51. percben gyors vendégtámadás végén Papp Bezzegh átadását öt méterről lőtte kapura. Palchuber nagy bravúrral védett. A túlsó oldalon Szabó J. 30 méteres lapos lövése kerülte el a kaput. Később Bezzegh 18 méterről leadott lövését a hazai kapus tisztázta, a kipattanó labdát Sütő a felső lécre bombázta. A 65. percben Kiss ragyogó cselekkel elhúzott a pálya közepén, a 16-oson Szabó J. elé tálalt, aki éles lövést küldött kapura, Lovas csak kiütni tudta a labdát, amelyet a berobbanó Kiss két méterről a kapuba lőtt. 3—0. Egy perc múlva Kiss beadását Czékmán közelről a hosszúsarok mellé fejelte. A 70. percben Szabó J. szöktette a jobb szélen Kisst, akinek beadását Szoó a 16-oson lekezelte, majd laposan a jobb alsó sarokba bombázta. 4—0. Alig valamivel később Kiss szögletét Szoó az oldalhálóba lőtte, majd Szabó J. labdáját Czékmán közelről, nagy helyzetben fölé vágta. A 81. percben Kapusi sárga, majd húsz másodperc múlva piros lapot kapott: durvá játékért! Négy perc múlva Sütő nagyszerűen ment el a védők között és nyolc méterről megszerezte a vendégek becsületgólját. 4—1. A hazai együttes azonnal magához ragadta a játék irányítását. döntésre akarta vinni a dolgot: szinte állandóan támadott. A vendégek szórványos akciói többnyire csak a két tizenhatos között zajlottak. A félidő utolsó perceiben a Bányász-rohamok két nagyszerű gólt eredményeztek. A második 45 perc elején — meglepetésre — a Bocskai támadott, s több gólhelyzetet is kialakított. Negyedóra elteltével feljött a hazai csapat és újabb gólokat lőtt. A lelkes böszörményiek ezután sem adták fel, küzdöttek, meg is volt az eredménye: az ember- hátrányból elért szépítő gól. Végül is a Nagybátony meg,;1|Í|Pkí:*íí|!*,; i ............ I tv' ^ x . W I# / £ li^HinililM Í.SllllilW nlt!!!iv:„ú::ulöiiluuihiMl!Hlilllilllllllí.illljil!i!^ Antal István ismét csapatának egyik legjobbja volt. Fotó: Herbst Rudolf érdemelten nyerte a találkozót, annak ellenére, hogy a mérkőzés egyes periódusaiban a Bocskai-csatárok is „pályán voltak”... Jók: Antal, Szabó J., Szoó, Kiss, Tamás, Orosz J., illetve Sütő, Bezzegh, Lipők és Lovas. Tóth István A Keleti csoport eredményei: H. Papp. J. SE—Gyula 3—2 (3—0), H. Asztalos SE—H. Szabó L. SE 1—1 (1—0), Debreceni USE—Kazincbarcika 4—0 (1—0), Karcag—Borsodi Volán 2—2 (1—0), Hódmezővásárhely—MVSC 8—2 (4—1), Gyöngyös—Lehel SC 1—1 (1—1), Debreceni Kinizsi— Szarvas 3—2 (2—0), Eger— Szolnoki MÁV MTE 0—0. A bajnokság állása: 1. Özd 2. Gyula 3. Gyöngyö« 4. Papp SE 5. STC 6. MVSC 7. HMSE 8. D. Univ. 9. Ászt. SE 10. Szabó SE 11. Eger 12. Debr. K. 13. K.-barcika 14. Szolnok 15. Lehel SC 16. Szarvas 17. N.-bátony 18. Borsodi V, 19. Karcag 20. H.-böszörm. 30 19 30 14 30 15 30 12 30 13 30 14 30 12 30 12 30 12 30 11 30 11 30 10 30 9 30 10 30 8 30 8 30 9 30 7 30 7 30 3 € 10 0 9 8 10 8 10 9 10 8 11 9 11 11 10 9 11 11 U 8 14 6 15 10 13 5 18 8 19 50-22 44 43-29 38 37-25 38 46-37 33 42- 31 34 52-48 34 46-35 33 40-27 32 40-35 32 36-29 31 34-40 30 43- 44 29 40-43 29 42- 46 29 34-36 27 27-34 24 43- 52 24 34-53 24 29-59 19 22-35 14 Tizedik világbajnoki mérkőzéssorozatát kezdi a magyar válogatott ma este, 20 órai kezdettel Luzernben. Ha áttekintjük az eddig megrendezett 11 Mundiált. akkor azt látjuk, hogy nemzeti tizenegyünk eddig kilenc alkalommal nevezett, s hét ízben eljutott a vb finisébe. Hihetetlen, de volt idő, amikor csalták válogatottunkat- de a magyar csapat nem ment. Igaz, akkor három hétig tartott volna az út Mon- tevideóba. A másik vb, ahonnan hiányoztunk, szintén Dél- Amerikában volt, mégpedig 1950-ben Brazíliában. Egyetlen alkalommal sem volt elégedett a magyar sportközvélemény legjobb labdarúgóink szereplésével. Párizsban 1638-ban megszületett az első magyar ezüstérem, de már ez is fájt a magyar szurkolóknak, mert szerintük nyerni lehetett volna a döntőben. A következő, az 1954-es berni ezüst, ha lehet, még az előzőnél is nagyobb vihart kavart. Az akkor mindenkinél jobb magyar válogatott a döntőben 2—0-ás vezetés után elbukott. Attól a nyugatnémet csapattól szenvedett 3—2-es vereséget, amelyiket a csoportmérkőzések során 8—5- ra lelépett. Svédországban Wales mái a csoportküzdelmekben, Chilében pedig Csehszlovákia (Schroiff kapussal az élen) a döntő kapujában állította meg csapatunkat. Az 1966-0« vb-t a brazilok’ elleni káprázatos játék és győzelem tette emlékezetessé; de a legjobb nyolc között a szovjet együttes legyőzte csapatunkat. Mexikóról (1970) és ai NSZK-beli világbajnokságról számunkra semmi jót nem lehet mondani, mert a magyar gárda nem tudta kiharcolni az 16-os döntőbe kerti- lés jogát. Az utolsó három évvel ezelőtti argentínai vb-re még valamennyien emlékszünk.' Már az első — Argentína elleni — találkozó után elszálltak reményeink. És most jön a tizenkettes dik, illetve számunkra a tizedik. Ma este már tehetünk egy lépést Spanyolország felé. Várhatóan a következő magyar 11 lép pályára: Mészáros — Martos. Bálint, Ga- raba, Tóth — Müller, Nyilasi, Mucha — Fazeka*, Kiss, Törőcsik. Röplabda NB II. Megtáltosodtak a nógrádi csapatok STC—DUNAÜJVAROSI VOLÁN 3-1 (—13, 7, 7, 9.)' Salgótarján, v. Takács. STC: Kiss, Sárai, Mátrai, Liptai S., Liptai I., Prajsnár, cs: Gasparkovics, Laczkó. Edző: Farkas Róbert. A bajnokságra törő, rutinos és még veretlen ellenfél százperces magas színvonalú küzdelemben maradt alul. Az STC—HATVANI KINIZSI 3—0 (9, 9, 11.) STC mindhárom játszmában erőteljes ütésekkel, az első játszma után kitűnő mezőnyjátékkal kerekedett felül. Kiss és Liptai I. ütéseivel, a többiek pedig mezőnyjátékukkal nyújtottak az eddiginél sokkal jobb teljesítményt. Az ifjúsági csapatok találkozóját 3—0-ra az STC nyerte. Hatvan, v. Csemák. —: STC: Kiss, Sárai, Mátrai, Liptai S., Liptai I., Prajsnár. cs: Gasparkovics, Laczkó. Edző: Farkas Róbert. A tarjániak az előző napi kitűnő teljesítményüket nem ROMHÄNY1 KERÁMIA—ESZTERGOMI MEDICOR 3—0 (14, 13, 6.) tudták megismételni. A jó,’ fiatal gárdával rendelkező hatvaniak felett rutingyőzelmet arattak. Farkas Róbert: Az eredménnyel elégedett va-! gyök, a játékkal nem. Az ifjúsági csapatok találkozóját 3—0-ra a hatvaniak nyerték. Romhány, v. Karsai. Romhény; Németh, Kovács, Lichi, Róka, Balogh, Baranyi. cs: Takács, Imre, Raczkó. Edző: Reznicsek László. Az első két játszmában kiélezett volt a küzdelem. A harmadik játékrészben megadták magukat a vendégek. A hazai együttes a zavaró sérülések ellenére nagy akarással küzdött. Kiemelkedett Németh lendületes befejező játéka, Balogh ötletes feladásai, valamint önfeláldozó mezőnymunkája. A rangosabb csapat elleni győzelem jókor jött, önbizalmat adhat. NŐK: SZÜV RÓNA—ÉRDI VSE 3—0 (7, 5, 3.) Salgótarján, v. Takács. SZÜV Róna: Lőrincz, Varga I., Sándor, Nagy, Hanyiné, Radvánszki. cs: Táborhegyiné, Schuyer. Edző: Molnár László. Nagyszerű játékkal, harmincöt perc alatt döntő fölénnyel aratott győzelmet a mezőnyben és a hálónál egyaránt a kitűnő tarjáni együttes. Az eddig veretlen iifjúsági csapat 3—1 arányban győzött az érdiek ellen. Játékuk ezúttal gyengébb volt a vártnál; — mátyus — Nagy küzdelem a rangadón Kecskeméti SC—Balassagyarmat 2—1 (1—0) Kecskemét, 3000 néző, v: Tompa. Kecskemét: Erdei — Kutasi, Törő, Elekes, Beles — Lakatos, Szabó, Kisznyér — Tapasztó, Sörös, Gara. Edző: Rákosi Gyula. Balassagyarmat: Balázs — Pribeli. Robb, Hornyák, Lajkó — Varga, Papp (Lucska az 58. percben), Tóth — Kovács, Fridman (Kovács J. a 77. percben), Szedlák. Edző: Zimmermann Gyula. Ideges hangulatban kezdődött a rangadónak számító mérkőzés. Az első helyzet a kecskeméti kapu előtt adódott. A 4. percben jobb oldalon a félvonaltól Tóth egyedül indult meg, s akár a kapuba is bevihette volna a labdát, de elbizonytalanodott, és a visszafutó védőkbe vezette. A G. percben Tapasztó keresztbe- gurított labdájánál a berohanó Kisznyér volt jó lövőhelyzetben, de a balszélső Gara előbb érte el, és ügyetlenül a kapus kezébe gurított. A 7. percben .Kovács a 16-os oldalvonalától, szabadrúgásból éles lövést küldött a jobb sarokra, de Érdéi az oldalvonalon kívülre öklözte a labdát. A 10. percben újabb 25 méteres szabadrúgáshoz jutott a Balassagyarmat. Kovács laposan, élesen elrúgta a labdát a sorfal mellett. A védő Erdei előbb kiejtette, de másodszorra mégis megkaparintotta a labdát. A 13. percben Szabó labdája egy védőn felperdülve hullott a kapu mellé. Kisznyér mintegy 10 méterről, kapásból célozta meg a bal sarkot, Balázs szépen hárított. A 18 percben a jobb oldalon Tapasztó két védő között Szabót ugratta ki, aki az ötös sarkánál egy lövőcsellel kicsalta a kapust, majd középre adott, és a berobbanó Kisznyér a hálóba fejelte a labdát. 1—0. Alig egy perc múlva Tóth ívelt középre, Kovács nyolc méterről a kecskeméti kapus kezébe fejelt. Az iram továbbra sem csökkent, de a szünetig csupán a kecskeméti Tapasztónak volt helyzete, aki azonban a kifutó kapus fölött magasan az üres kapu fölé perdített. A második játékrész két gyors balassagyarmati támadással kezdődött. Kovács lövését védte Erdei, majd Szedlák jó helyzetből, elhamarkodottan, messze a kapu mellé durrantott. Az 53. percben Lakatos élesen lőtt átadását Kisznyér futtából tette maga elé, s mindjárt a kapussal állt szemben, és a kiinduló Balázs mellett a kapu közepébe lőtt. 2—0. A válasz nem késett sokáig. A 61. percben szöglethez jutott a Balassagyarmat. Kovács jobbról úgy csavarta a labdát a rövidsarokra, hogy a meglepett Erdei kapus már csak a gólvonal mögül tudta kiöklözni. Tompa játékvezető habozás nélkül gólt ítélt. 2—1. A játék ezután még keményebb lett, és elkeseredett küzdelem folyt. A 67. percben Kisznyér két védőt is kicselezett, majd a 16-oson belül lerántották, de a játékvezető nem látott szabálytalanságot. A 70. percben Szabó cselezett a kapu előtt, majd lövés helyett „eljátszotta”, hogy ellökték. A 81. percben Tóth beadásánál Erdei a labda alá futott, az elsuhant a fejek fölött. A 85. percben egyenlítési alkalom maradt ki. Tóth jobbról belőtt labdájánál Erdei kapus megint hibázott, de Kovács fejjel a kapu mellé csúsztatta a labdát. Igazi rangadó hangulatban, rendkívül nagy iramú és szik- rázóan kemény mérkőzést láthatott a közönség. Az egyik csapat sem állt be védekezni, s helyzet nagyjából egyformán adódott mindkét kapu előtt. A kecskemétiek jobb középpályásaik révén nyerték meg a találkozót. Jó: Kisznyér (a mezőny legjobbja), Szabó, Kutast, illetve Balázs, Robb és Kovács. Szabó Zoltán A Középcsoport eredményei: BKV Előre—Oroszlány 1— 0 (0—0), Bp. Spartacus—Szegedi Dózsa 1—1 (1—0), SZEOL AK—Építők SC 0—0, Ganz- MÁVÁG—Váci Izzó 2—1 (2— 0), Budafok—Dorog 2—0 (1— 0) , 22. sz. Volán—Pénzügyőr SE 1—0 (1—0), MÁV-Előre— Dunaújvárosi Építők 4—1 (2— 1) , DÉLÉP—BVSC 2—1 (1—0). A bajnokság állása : X. SZEOL AK 2. Ganz-M. 3. KSC 4. B.-gyaimat 5. Szív. MÁV 6. Bem SE 7. Budafok 8. Pénzügyőr 9. KKFSE 10. Szegedi D. Xl. Vác 12. 22. Volán 13. Dorog 14. Építők SC 15. BVSC 16. DELEP 17. Bp. spart18. BKV Előre 19. D.-újv. Ép. 20. Oroszlány 30 17 30 14 30 IS 30 18 30 14 30 13 30 13 30 10 30 9 30 12 30 8 30 30 30 30 30 30 30 30 30 < 5 49-24 42 5 59-37 39 6 41-27 39 8 50-34 38 7 46-38 37 7 54-42 36 9 47-34 34 7 33-33 33 9 45-38 30 5 13 55-41 29 12 10 47-44 28 10 11 38-49 28 9 12 34-38 27 9 12 34-47 27 8 13 31-42 26 7 14 35-52 25 5 16 30-44 23 11 13 21-44 23 7 16 34-52 21 7 19 24-47 IS NÖGRAD - 1981. április 28., kedd