Nógrád. 1981. március (37. évfolyam. 51-76. szám)
1981-03-01 / 51. szám
A DCM „új” bányája a keszeg! mészkőhegyen A kőbányászok utcája két-három év alatt beépült. Burcsányi Ibolya egyike a 35 keszeg! óvodásnak. Koczkár Károlyné, Szádoczkl Károlyné, Bologh Jánosné — a vegyesbolt eladói E K őből való szeglet, sarok — mi más lehetne, mint Kőszeg, amelyből a középkorban több is volt, például a ma ismert vasi — ékszernyi — városon kívül Krassó vármegyében, Baranyában, Sárosban és Tornában. Egy 1294-es kellően körülhatárolt (lokalizált) adat szerint Keszeg sem volt más; Kőszeg volt, ami ha meggondoljuk és mai mintegy 26 millió köbméternyi kiváló minőségű mészkőva- gyonát is tekintjük — jobban illene hozzá! De hát, hogyan lett Keszeg belőle? Az elsődleges Kőszeg névalakból — feltehetően — személynévként is alkalmazott egyszerű, úgynevezett hozzáigazítás révén, amely már a halnévre emlékeztet, feledtetve a kő megkülönböztető jelenlétét, sőt, szó szerinti értelemben is az itt élők nagy részének élet- és munkalehetőségét. Lehotka Ferenc nézsai (de keszegi születésű!) tanácselnökkel és Kucsera Imre vb- titkárral arról is szót ejtünk, hogy Nógrád e tája egyben a megye egyik leginkább életteli virágzó, kultúrájában, nyelvében is fennmaradó szlovák nemzetiségi szeglete. Nézsához nem csak Keszeg, Alsópetény és Nógrádsáp, de még az ugyancsak nemzetiségi Legénd is tartozik. Az öt községben élő hagyomány a nyelv megőrzése, ismerete. „Egy 1711-es összeírás tanúsága szerint — mondja az elnök, aki hamar előkeríti a Belitzky János-féle monográfiát is — Keszegen hét magyar és tizennégy szlovák háztartást találtak, ami persze egészen mást jelentett régen, hiszen egy háztartásban egész generációk éltek együtt egy telken, nagyrészt egy fedél alatt... ” „Purgly-birtok volt ez körös-körül. A követ már akkor is használták építésre, mész- égetésre, miegyébre. Purgly Lajosé volt utoljára a mai, elég jó karban tartott kastély is, ahol nem kis erőfeszítéssel fenntarthatjuk az iskolát és a régi melléképületben az óvodát. De a fűtése hiába korszerű, központi rendszerű — sok olajat fogyaszt. Jó lenne valamilyen gazdaságosabb megoldást találni, mert télidőben a több mint ötméter magas falakat, a légtereket csak tetemes költségek mellett tudjuk valamennyire kifű- teni... ” A kastély mindenesetre az egyik legszebb műemlékünk, amit megmenteni még időben sikerült. Králik Pista bácsi termelőszövetkezeti nyugdíjas a fűtő, ő ismerte a háború végén hirtelen-sebesen távozó vitéz Purgly Lajost, aki még az egykori nagylábon élő helybeli kegyúrtól (a templom fenntartásában is szerepe volt), az eladósodott Huszár nevű birtokostól vette meg a kastélyt. „Zsi- vány is volt, meg sóher is ez a Purgly, hiába volt Horthy rokona... A kormányzó felesége is Purgly-lány volt, köztudott... Nyolcvan fillért kaptam én is meg más is egynapi munkáért. A nap hajnalban kezdődött és késő este fejeződött be... Sokat tudnék beszélni arról a zsiványról... ” De aligha valami jót. Az itt élő magyar meg szlovák abban is megegyezett, hogy ugyanúgy kizsigerelték, mint akárki mást. Keszeg ma három főbb gazdasági „cölöpön áll” — a Május 1. Termelőszövetkezet egyik községe (műanyagcsomagoló-üzemét most fejleszti éppen Keszegen), azután ott a január eleje óta a DCM-hez tartozó kőbánya, amely mintegy százharminc — közülük kilencven helybeli! — környékbelinek ad kenyeret. A harmadik lehetőség közismert: az eljárás Vácra, az ottani üzemekbe. De felépült rövid idő alatt egy valóságos új utcasor, két tucatnál is több telek talált gazdára, s elsősorban a kőbányászok körében, természetesen a kőbánya hathatós segítségével (szállítás, anyag, miegyéb). Ujj Antallal, a kőbánya termelési főművezetőjével, a bányai pártszervezet titkárával járjuk a hatalmas amfiteátrumra emlékeztető, gépi erőkkel letarolt hegytetőt. Körben az értékes mészkő meredek falakban tornyosul, helyenként több mint harminc méterre a járószinttől. „Itt alattunk körös-körül még két szintet nyithatunk az évek során — mondja Ujj Antal és körbemutatva magyarázza. — Néhány éve még szűk kis bejárat volt itt. Akkor persze nagynak tűnt. Ott kezdtük a fejtést, először még, mint Pestvidéki, később meg az „Északkő” Vállalat üzemeként. Ez a mészkő értékes azért is, mert mintegy harminc százalékkal magasabb a kalciumtartalma, jobb minőségű, mint a DCM eddigi bányájának hasonló összetételű kőanyaga. Mit várunk attól, hogy a DCM-hez, a felhasználóhoz kerültünk? Elsősorban azt, hogy a kitermelés gazdaságossá növekedjék; a szociális és a kereseti helyzet is tovább javuljon. s erre van is remény, bárhogy nézzük is... ” Az évi össztermelés (tizenhatféle eltérő finomságú anyagról van szó!) hatszázegy- ezer tonna. Ez a jó kő, s ez a biztató jövőjű kőszeglet fenn a hegyen biztos kenyeret ad a keszegieknek; a fiatalok is szívesen vállalnak itt munkát a háromszáz lóerős szállítógépeken, az újonnan érkezett (ez már a DCM hatása, egy hónap alatt!) amerikai, nagy teljesítményű rákodón, a szalagok mellett, a volánoknál, a szállításban, amely a kereset szempontjából szoros összefüggésben van a termeléssel. A hatvanas években egy községfejlesztési célzatú kőkitermelésre, robbantásra kérték fel a tanácsiak a kövesdie- ket. Akkor, s így „fedezték fel” tulajdonképpen a bányát, amely hatvanhéttől fejlődött korszerűen ellátott, gépesített üzemmé. Kétségtelenül meghatározó szerepe van abban, hogy a mai mintegy nyolcszáznegyven lakosú Keszeg nem jövötlen község. De ebben ugyancsak fontos szerepet tölt be —, s megtartó erejét is növeli — a Május 1. Mező- gazdasági Termelőszövetkezet. Része van ebben a nagy múltra visszanéző málnázásnak is, hiszen errefelé régtől fogva termesztik a málnát. Talán nincs is keszegi ház, család, aki ne foglalkozna ezzel a növénnyel. Fenn a hegyben rövidesen megkezdődik a sok fáradozással együttjáró, de a pénzestárcát is kigömbölyítő munka. Jön a tavasz, most már kétségtelen; a keszegi tyúkok némelyike már kotlik, pedig a tojás még nincs alatta. Három-négy hét és kivirágzik talán az aranyeső is. s akkor megkezdődhet a keszegi Sinkár-patak —, de sok gondot okoz rendezetlenségével! — régtől ígért szabályozása, amelytől azt is várják, hogy a talajvíz mélyebbre száll a földben. Mert így, mai formájában-megjele- nésében alaposan szennyezi a kutakat, sok kellemetlenséget okozva a keszegieknek. Megkezdődnek majd az építések is, hiszen a két-három év alatt beépült teleksor után nemrégiben újabb huszonhat helyet jelöltek ki a tanácsiak. F ejsze, vagy kőfejtő kalapács, volán, vagy varrógép, páka és metszőolló, vetőgép és betonkeverő, házgyári panel és síkkötőgép, nyúzókés és kőműveskanál — mindmegannyi jelvénye a keszegi szorgalomnak. T. P. L. Képek; Kulcsár József A Purgly-féle kastély díszes homlokzata Még sok helyen fellelhetők ma is a régi díszítőelemeket, állatmotívumokat, növényformákat megőrző kőfaragványok, sokszor az új házak homlokzatába, a kutak falába építve. Deák Józsefné, a kisuuokávai, Krisztivel a Dobó-közben, Egy ma is befűthető sütőház a régi „szeren”..*
