Nógrád. 1981. március (37. évfolyam. 51-76. szám)
1981-03-07 / 56. szám
Köszöntjük testvérmegyénk, Besztercebánya kerület kommunistáit! Vízi erőmű a Fekete-Vagon Besztercebányán ma és vasárnap Közép-Szlovákia több mint 100 ezer kommunistáját képviselve a CSKP XV. kongresszusán elfogadott határozatok végrehajtását értékelik és a nyolcvanas évek feladatairól tanácskoznak a •negyei pártkonferencia küldöttei. Testvérmegyénkben a szocialista építőmunka kiemelkedően jelentős eseménye e tanácskozás, amely közvetlenül követte a párt- alapszervezetek tavaly decemberben és ez év januárjában megtartott évzáró taggyűléseit, az üzemi, a vállalati, a városi és a járási pártértekezleteket. Közép-Szlovákiában ezúttal Is sikeres időszakot értékelnek a kommunisták. A hetvenes évek a megyében, csakúgy mint az egész országban, a békés fejlődés és a gyümölcsöző alkotómunka korszaka* ként kerülnek be a szocialista társadalom történelmébe. Alkotó évek Közép-Szlovákiában Csehszlovákiában a fejlett szocialista társadalom építésének a CSKP XXV. kongresszusán jóváhagyott, majd a XV. kongresszuson továbbfejlesztett fő irányvonala lett a szilárd alapja. A dolgozók áldozatos munkájának és nagy aktivitásának köszönhetően, a CSKP vezetésevei, dinamikusan fejlődött az ország. Tovább fokozódott az ipari vállalatok teljesítménye. Javult a lakosság szociális ellátása A hetvenes években az ország nemzeti jövedelméből több mint 125 milliárd koronát fordítottak Közép-Szlovákia gazdasági fejlesztésére. Testvérmegyénk ma már a Szlovák Szocialista Köztársaság egyik legiparosítottabb vidéke, ahol az utóbbi évtizedben csaknem a kétszeresére ipvekedett az ipari termelés. Az ötödik és a hatodik ötéves tervidőszakban a párt- és az állami szervek elsősorban a gépipar nagyarányú fejlesztésére törekedtek. Több mint hatvan százalékkal emelkedett a gépipar termelésé. 1980- ban ez az ágazat adta a megye ipari össztermelésének 41,5 százalékát. A pártkonferencia küldöttei a kiváló eredmények között szólhatnak arról is, hogy a hetvenes években a népgazdaság igényeinek megfelelően sokat javult a közép-szlovákiai ipari termékek exportképessége és ennek köszönhető cn tavaly már 85 százalékkal több árut gyártottak kivitelre, mint 1970-ben. Közép-Szlovákiában a hetedik Ötéves tervidőszakban 32,6 százalékkal kell növelni az ipari bruttó termelést. Ezen belül 49,5 százalékkal a gépipari, 36,9 százalékkal az elektrotechnikai és fémmegmunkáló-ipari, valamint 57,1 százalékkal a papfr- és celiu- fózipari ágazat termelését. Ugyanakkor a tavalyihoz képest 62 százalékkal több árut kel! gyártani a szocialista országok — elsősorban a Szovjetunió — megrendelésére és a mostaninak legalább a kétszeresére kell növelni a nyugati piacokra, illetve a fejlődő országokba irányuló árukivitelt. Mivel 1981 és 1985 között a megyében az eddiginél jóval kevesebb a beruházás a korábbinál, lényegesen jobban ki kell használni a vállalatok már meglevő alap- és termelőeszközeit. Sok sikert kívánunk a nagyszerű feladatok megoldásához! Az ipar rohamos léptekkel fej lődik Közép-Szlovákiában. Nagy teljesítményű magasfeszü Itséget építenek a hegyekben, felhasználva a természet adta lehetőségeket. A Fekete-Vágón vízi erőmű épül. Ennek a transzformátorját szerelik a szakemberek. larta>mas évzáró taggyűlések Tovább erősödött a CSKP vezető szerepe Előre lépett a nagyüzemi mezőgazdaság A besztercebányai kerület pártalapszervezeteinek életében és munkájában az idén különösen nagy jelentősége volt az évzáró taggyűlések időszakának. A december közepétől január közepéig megtartott tanácskozásokat a hagyományos számvetés, az új feladatok megvitatása, a pártmegbízatások szétosztása és az eszmei nevelő munka színvonalának további emelése mellett már a XVI. pártkongresz- szus méltó előkészítésére is jól kihasználták a kommunisták. „KONGRESSZUSRA KÉSZÜLÉS JEGYÉBEN” A közép-szlovákiai kerület 3818 pártalapszervezetének az elmúlt héten ért véget a kongresszusra való készülés első szakasza. Az igen színvonalasaknak és tartalmasaknak értékelhető évzáró taggyűlések tapasztalatait egyértelműen igazolják, hogy tavaly kerületszerte tovább erősödött a CSKP vezető szerepe, tökéletesedett a pártszervek és szervezetek ellenőrző tevékenysége, aktívabbá vált a kommunisták részvétele á CSKP politikájának megvalósításában és a XV. kongresszus feladatának teljesítésében. A beszámolókban, valamint a tanácskozások vitájában — amelyben a tagok és tagjelöltek csaknem egynegyede kért szót, — behatóan foglalkoztak a pártcsoportok tevékenységének értékelésével, a korábbi taggyűléseken hozott határozatok és a tag- könyvcsere kapcsán kiosztott konkrét megbízások teljesítésének ellenőrzésével, a pártoktatás, a tömegpolitikai munka, a gazdasági propaganda, nem utolsósorban a világnézeti nevelés kérdéseivel. ÉLENJÁROK KÖZÖTT zan mérlegelés, bíráló igényesség, a hetedik ötéves tervidőszak megnövekedett feladataira való sokoldalú, alapos felkészülés jelemezte a kommunisták tanácskozását. A járás legjelentősebb ipari vállalatánál, a Szlovák Nemzeti Felkelés alumíniumgyár. ban ezúttal a megszokottnál több ok is volt az elégedettségre. Az elmúlt tervidőszak feladatait már 1980. október 14-én teljesítették, majd az év végéig 660 millió koronával túlteljesítették az alumínium- kohászok tervüket. A gyár legfontosabb részlegében, az elektrolízisüzemben különösen sokat tettek ezért a kommunisták. Példamutató munkájukkal többlet- termelésre mozgósították a párton kívüli 'dolgozókat, és igyekezetük terven felül 2100 tonna alumíniumot és csaknem 6500 tonna öntvényárut eredményezett az elmúlt öt évben. Az elektrolízisüzem 1. számú- 180 tagot számláló alapszervezetének évzáróján jónak értékelhették a párt belső életével kapcsolatos feladatok teljesítését. Az üzem kommunistái az évzáró taggyűlés határozata értelmében az idén megkülönbözteti gondot fordítanak a gyártás hatékonyságának fokozására. A takarékos energiafelhasználás. az anyagköltségek és selejtes öntvénydarabok számának további csökkentése érdekében a CSKP XVI. kongresszusa tiszteletére már külön felajánlásokat is tettek. Például az olvasztóberendezések ésszerűbb szigetelésével 556 kilowattóra, eddig veszendőbe ment villanyáram megtakarítását tervezik, amellyel évenként további 32,5 tonnával növelhető az alumíniumgyártás. KÖVETELMÉNY A, MINŐSÉGI MUNKA A Ziárd nad Hronom-i já- A rimaszombati (Rimavská rás 256 alapszervezetében jó- Sobota) járás legtöbb pártFelajártlások a XVI. pártkongresszus tiszteletére alapszervezetének évzáró taggyűlésén ugyancsak sikerekben bővelkedő időszakra tekintettek vissza a kommunisták. Az elmúlt öt évben az ipari vállalatoknál és üzemekben összesen 52,6 százalékkal növelték a termelést, ami 18,5 százalékkal több a tervezettnél. A nagyarányú termelés- növeléssel — főleg a hnús- Ifai vegyipari művekben a tornaijai (Sáfárikovo) ruhagyárban. a hacavai magnezitbánya és feldolgozó üzemben, a rimaszombati sörgyárban és a tisoveci Zorni- ca üzemben különösen kedvező ..feltételeket teremteti ek az exportfeladatok túlszárnyalásához. Járási méretben 130 százalékos tervteljesítést mutat a mérleg. Ugyanakkor az egységes földművesszövetkezetek és az állami gazdaságok dolgozói 23,8 százalékkal fokozták a mezőgazdasági bruttó termelést, és több mint 30 százalékkal a piaci árutermelést. E kiváló eredmények elérését mindenütt jelentősen segítette a kommunisták tavalyi jó munkája. Az évzáró taggyűlésekén elhangzott beszámolók és a tanácskozások vitájában felszólalók viszont a gondokat sem hallgatták el. Az egységes földművesszövetkezetek és az állami gazdaságok kommunistái például tartalékokat látnak a járás mezőgazdasági földterületének 43 százalékát kitevő rétek és legelők megművelésében. A hacavai megnezitbánya és feldolgozó üzem gépjavító és -karbantartó műhelyének kommunistái pedig a munkahelyeiken rejlő tartalékok feltárását követően a XVI. pártkongresszus köszöntésére felajánlották a bányagépek valamennyi javítási határidejének lerövidítését, ami végső soron elősegíti a magnezitkitermelés idei tervének teljesítését. Az iparilag fejlett Csehszlovákiában is rendkívül nagy szerepe van a mezőgazdaságnak. A dolgozók zavartalan élelmezése és életszínvonalának további emelkedése számottevő mértékben attól függ, hogyan folytatódik a mezőgazdasági termelés és az élelmiszeripar fejlesztése. A VI. ötéves tervidőwak mindenütt sok munkát követelt a földművesektől. A közép-szlovákiai egységes föld- műveszövetkezetekben és állami gazdaságokban például 1976. és 1980. között a bruttó mezőgazdasági termelést 21,5 százalékkal, az árutermelést pedig 26,9 százalékkal kellett fokozni a kongresszusi határozat megvalósítása érdekében. TERMÉKENYEBB TALAJON A párt közép-szlovákiai kerületi bizottságának legutóbbi tanácskozásán, a mezőgazdasági termelés fejlesztésének eredményeit értékelve megállapították, hogy a földalap termelékenységének fokozására meghatározott feladatokat a legtöbb gazdaság határában tervszerűen teljesítették, vagy túlteljesítették a talajjavításra szakosodott mezőgazdasági szolglátató vállalatok dolgozói. A célul tűzött 28 000 helyett 29 903 hektáron végezték el a lecsapolást. Lemaradás csak az Ipoly árterületére jutó parcellákon van, a folyószabályozási munka jelentős elhúzódása miatt. Ez a hátrány mindenkelőtt a losonci (Lucenec) járás déli vidékén nehezítette újabb gondokkal a nagyüzemi gazdálkodást. KAMATOZIK A TUDÁS Az átlagosnál kedvezőtlenebb időjárási viszonyok ellenére 1976. és 1980. között, 30,5 százalékkal növekedett a gabonafélék hektárhozama, és 37 százalékkal rétekről, valamint a legjobb minőségű legelőkről nyert tömegtakarmány mennyisége. Tavaly kerületi átlagban 3,85 tonna gabonát takarítottak be hektáronként a kombájnosok, ami a szocialista nagyüzemi mező- gazdasági termedés eddigi második legjobb termése volt. A tömegtakarmányokból ugyanakkor 4,2 tonnás hektárhozamot értek el az egységes földművesszövetkezetek és a* állami gazdaságok. tovább kell lépni Az elmúlt tervidőszakban 390 000 szarvasmarhával gyarapodott az állomány. Jelenleg már száz hektár mezőgazdasági földterületre számítva átlagosan 62,8 szarvasmarhát, — ebből 24 tehenet — és 33,1 juhot tartanak a gazdaságok az egyéb állatok mellett, egyre jobban kihasználva a kerület kiváló természeti adottságait. Az állománysűrűség nagyarányú növelése jelentős beruházásokat is igényelt. Kö- “zép-Szlovákiában öt év alatt több mint 5,9 milliárd koronát fordítottak az új farmok építésére. Ezért a pénzért összesen 106 000 szarvasmarha, 45 000 juh, 93 000 sertés és 541 000 baromfi nagyüzemi tenyésztésére teremtették meg a legkorszerűbb feltételeket. Kerületi méretben az előző tervidőszakhoz képest a tejtermelést 28,6 százalékkal, a sertés- és marhahústermelést 28 százalékkal, a baromfihús- termelést 70,9 százalékkal, a tojástermelést pedig 26 százalékkal növelték a földművesek az elmúlt öt évben. Következetes munkával Óvodák, iskolák, művelődési házak épültek A besztercebányai kerület tizerhárom járásában összesen 483 millió koronát fordítottak a város- és községfejlesztési építkezésekre az elmúlt évben. Tavaly 32 olyan létesítmény átadására került A XVI. pártkongresszus összehívásáról szóló határozat hírére újabb munkaverseny-mozgalom bontakozott ki mind az ipari, mind a mezőgazdasági üzemekben a besztercebányai kerületben. A detvai nehézipari gépgyár zvoleni kísérleti és gyártmányfejlesztő üzemében, ahol ismét sikerekkel zárták a VI. ötéves tervidőszakot, Dusán Szabó mérnök igazgató adott tájékoztatót az egyik új kezdeményezésről. — Üzemünkben elsőként Ján No- sál mérnök 20 tagú aranyjelvényes szocialista munkabrigádja tett felajánlást a XVI. pártkongresszus tiszteletére. A munkaversenyben már évek óta élenjáró konstruktőrök kötelezettséget vállaltak, tiogv határidő előtt befejezik egy váltó- szerkezetet vezérlő mű és egy ’p típusú önzáró berendezésű dl'fe- renciálniű kifejlesztését, amellyé» teljes mértékben helyettesíteni lehet majd a különböző hidraulikus rakodógépek gyártásához eddig nyugatról importált hasonló gépelemeket. Vállalatunknál ezzel eiö- reáthatólag 10 millió koronát takarítunk meg devizában a VII. ötéves tervidőszakban. A závadai Haladás Egységes Földművesszövetkezet dolgozoi a háromnegyed évi sikeres gazdálkodási eredmények alapján úgy döntöttek, hogy kétmillió Korona értékű felajánlás teljesítésével köszöntik a CSKP XVI. kongresszusát. Üj vállalásuk leglényegesebb pontja a tejtermelés jelentős növelése. A szövetkezet állattenyésztő szakemberei az idén eredetileg 30 000 literrel akarták túlteljesíteni a tejeladás tervét. Az év eleje óta megkülönböztetett gondot fordítottak a tenyésztői munkára, es a takarmánynövények várakozáson felüli jó termése alapján elhatározták, hogy terven felül további 420 000 liter tejet adnak át a fel* vásárlóknak. Közben újabb 4 grammal csökkentik az egy liter *ej előállítására felhasznált koncentrált takarmánymennyiséget. A szövetkezet dolgozói a VII. ötéves tervidőszak feladatainak teljesítése érdekében hasonló kezdeményezésre hívták fel a nagykürtösi járás valamennyi mezőgazdasági üzemét. Tizennyolc tantermes magyar nyelvű iskolával gazdagodott a rimaszombati járás Gömöralmágy községe. sor, amelyekre egyenként 2—2 millió koronát meghaladó ösz- szeget — együttesen 94 milliót — irányoztak elő a végrehajtási tervek. Ezen kívül 358 — kétmillió koronáig terjedő költségvetésű — építkezésen is befejezték munkájukat a kivitelezők. Ennek köszönhetően újabb 56 óvodai, öt bölcsődei és 15 általános iskolai osztályt nyitottak meg. Ugyanakkor az iskolák napközi otthonaiban 160-nal, az iskolai étkezdékben pedig 470-el gyarapodott a férőhelyek száma. A kerületben továbbá kilenc gyermekjátszóteret, három újabb strandot, 14 művelődési házat, 38 autóbusz-várótermet, négy tornatermet és több más, kisebb létesítményt avattak fel. Ezzel egyidejűleg a városokban és a községekben 344 új építkezés kezdődött meg. A sokrétű munkából kerületszerte tömegesen kivették részüket a városok és a községek lakosai is, akik 31 ezer kollektív és 530 ezer egyéni munkafelajánlásukat főleg azzal teljesítették, hogy összesen 5 millió 200 ezer órát dolgoztak társadalmi munkában. A beruházásokat nem igénylő feladataik teljesítése tavaly 590 millió koronás értékgyarapodást eredményezett Közép- Szlovákiában. A legtöbb munkát a nyilvános, közhasznú létesítmények és térségek karban-, illetve tisztántartására, •az utcák, a lakótelepek környezetének szépítésére, valamint a lakások karbantartására fordították a képviselők és a nemzeti bizottságok dolgozói által szervezett társadalmi akciók résztvevői. Tavaly eredményes volt két kerületi kommunista szombat megszervezése Is. Május elseje tiszteletére, majd augusztusban a szlovák nemzeti felkelés 35. évfordulója köszöntésére felajánlott szombati napon összesen egymillió 200 000-en végeztek különböző társadalmi munkát, amelynek értéke, csaknepi 320 millió korona. NÓGRÁD - 1981. március 7., szombat t