Nógrád. 1981. március (37. évfolyam. 51-76. szám)
1981-03-27 / 73. szám
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk hálás köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk, URBAN ISTVÁN temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, s mély fájdalmunkat részvétükkel enyhíteni igyekeztek. A GYÁSZOLÓ CSALÁD GYÁSZJELENTÉS Fájdalommal tudatom mind- I azokkal, akik ismerték, tisztel-1 ték, hogy VIGH LAJOS 74 éves korában elhunyt. Ham- I vas/1 as utáni búcsúztatásáról | később intézkedünk. A GYÁSZOLÓ ÉLETTARSA KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk hálás kőszünetet a rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek és mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk DEÁK JANOSNE sz.: Dancsok Julianna temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, és mély fájdalmunkban osztoztak. A GYÁSZOLÓ CSALAD köszönetnyilvánítás Hálás köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, barátoknak, Ismerősöknek, az ötvözetgyár tűzoltószervezete, tmk-részlege, párt-, szakszervezet, a társadalmi ünnepeket rendező iroda dolgozóinak, akik szeretett férjem VAGVÖLGYI JÓZSEF temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és mély fájdalmunkban osztoztak. FELESÉGE ÉS A GYÁSZOLÓ család Az Egri Közúti Építs Vállalat nógrádkövosdi építésvezetőségére felvesz ESZTERGÁLYOS, AUTÓSZERELŐ SZAKMUNKÁSOKAT, VALAMINT SEGÉDMUNKÁSBRIGÁDOKAT, vegyésztechnikust laborvezetői munkakörbe és laboránsokat. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Balassagyarmat, Rákóczi út 25. Tel.: 162. f A TENGERÉSZEK ÉRDEKÉBEN I A Radunia lengyel hajójavító gyár ez év elején új műhelyt nyitott: a hajók belsejében fellelhető mérgező gázok telítettségét mérik itt különleges műszerekkel. Új szolgáltatások a salgótarjáni autóklubnál OLAJCSERE ÉS FOGYASZTÁSMÉRÉS — KOCSIMOSAS MÉG AZ SEGÉLYNYÜJTÓ TANFOLYAM IDÉN — ELSŐCsaknem négyezer tagot számlál már a Magyar Autóklub Nógrád megyei szervezete: háromezret megközelítő a salgótarjáni klub tagságának létszáma, a többiek a balassagyarmatihoz tartoznak. A klub legismertebb és egyben leglátványosabb szolgáltatása a Sárga Angyal. A megyében két Trabant Combi teljesít szolgálatot hét végeken, tavaly összesen 250 alkalommal segítették ki a bajból az országúton rekedt - autósokat. A tervek szerint a VI. ötéves tervben Zsigulikra cserélik ki a sárga Trabantokat, azok ugyanis vontatásra is alkalmasak. A salgótarjáni aiftóklub műszaki állomása felszereltségének köszönhetően a ■ legújabb szolgáltatásokra is képes. Többféle újdonság bevezetését tervezik az idén. Egy hónapja a környezetszennyezés elkerülése végett megkezdték a gépkocsik olajcseréjét. Az üzemanyag-takarékosság jegyében várhatóan az év második felétől elkezdik az autók fogyasztásának mérését, ehhez egy NDK gyártmányú mérőműszert vásárolnak. A klub tagsága a műszaki állomás átadása óta sürgeti a kocsimosás feltételeinek megteremtését. Az autók tisztítása most nagyrészt megoldatlan: természetes vizek mentén tilos, a lakóházak előtt sem éppen ildomos. A műszaki állomáson két ütemben teremtik meg a feltételeket: először mintegy 150 ezer forintért a kézi mosást vezetik be még év végéig, azután az anyagi erőktől függően egy komoly kocsimosó berendezést állítanak be. A KPM Autófelügyelettől kapott engedély alapján a második negyedévtől a motorkerékpárok időszakos műszaki vizsgáztatásával is foglalkozik a salgótarjáni autóklub. A közlekedésbiztonsági tanácscsal közösen évente rendszeresen megrendezik az ingyenes fényszóróbeállító-hetet, idén április közepén kerül sor rá. Most szervezik a segédmotoros kerékpárokra a vezetési oktatást — ha lesz rá igény, vidéken is több helyen indítják. Szükségessége nyilvánvaló, hiszen sok fiatal mindenféle jogosítvány nélkül száguldozik motorjával az utakon. Megvizsgálják az autóvezetési képzés megkezdésének lehetőségeit is. A jövő évtől minden autósnak jogosítványa mellett alapfokú elsősegélynyújtási tanfolyam elvégzéséről szóló igazolást is fel kell mutatnia. Az elmúlt év végén a salgótarjáni autóklub is meghirdette a tanfolyam szervezését: a 2500 szétküldött értesítés nyomán mindössze 25 vállalkozó jelentkezett, ősszel ismét megszervezik a tanfolyamot — remélhetően több sikerrel. Tavaly a salgótarjáni műszaki állomáson egyébként 7000 kocsi fordult meg, idén 16 000 kocsi látogatására számítanak. Az igényeket jelenleg négy szerelő elégíti ki, számukat idén hatra emelik, s foglalkoztatnak egy félállású szerelőt is. FELVÁSÁRLÁS Zöldség a boltba — rövidebb úton Almából, szőlőből, szilvából, sárga- és őszibarackból, meggyből és málnából nyáron és ősszel összesen 84 tonnányi mennyiséget tervez felvásárolni a Balassagyarmat és Vidéke ÁFÉSZ. Valamennyi gyümölcsféléből a tavalyitól többet vesz át a kistermelőktől. KEDVEZMÉNY MÁLNÁRA A gyümölcs termeltetésében legfontosabb teendőjének a bogyós gyümölcsök termesztésének növelését tartja a szövetkezet; kiváltképp a málna, az eper és a ribizli elterjesztését tartja kívánatosnak. A málnatelepítésben eddig is értek el eredményeket, a termelők ezzel kapcsolatos telepítési kedvezményeit fokozottan népszerűsítik. A jelenlegi, többcsatornás málnafelvásárlás a termelőknek eltérő feltételekét nyújt. Az idén a szövetkezet igyekszik kedvezőbb feltételeket elérni a ZÖLDÉRT Vállalatnál is. Idén 400 tonna burgonya és 670 tonna zöldség termelésére kötött szerződést a szövetkezet a kerttulajdonosokkal. A a korábbi gyakorlathoz képest új vonás, hogy a helyben megvásárolt zöldséget a helyi boltban veszik át és adják el, egy láncszemet tehát, a helyi felvásárlót kikapcsolták a sorból. Így gyorsabb a felvásárlás, frissebb zöldséget kapnak a vevők a boltban. A zöldségfélék közül legnagyobb mennyiségben (410 tonna) az uborkát veszi át az ÁFÉSZ. Lehetne e mennyiség nagyobb is, de az utóbbi néhány esztendőben csökkenőben van az uborkára szerződő kistermelők száma,* főleg Nógrádmarcalon, Szügy- ben és Csesztvén. FÓLIA ALATT Fólia alatt 6000 négyzetméteres területen nevelik a zöldségféléket. A fólia alatti termőterületet idén nem növelik, inkább a kereslethez jobban igazodó hasznosítására • ösztönöznek. A szerződéseket már év elejétől ennek megfelelően kötik meg a termelőkkel. A jó minőségű és megfelelő mennyiségű zöldség-gyümölcs termeltetés feltételezi a szerződők szakmai képzését, a helyszínen adott szakmai tanácsokat. Evégett megfelelő szakképzettséggel rendelkező termeltetési előadót állít be a szövetkezet VETÉLKEDÉS A NYÜLÉRT Vegyes cikkek kategóriában a nyúlfelvásárlás mennyisége a legszámottevőbb. A nyúlások az elmúlt öt évben esztendőnként növelték az átadott nyulak mennyiségét, tavaly a felvásárolt tétel súlya elérte a 142 tonnát. Idén azonban mindeddig 50 tonnányi nyúlra kötött szerződést a szövetkezet Az őrhalmi és a szügyi tsz ugyanis működési területén magasabb átvételi árral nyúlfelvásár- lást indított, s a szakcsoport nagy része az új partnerekhez pártolt át. Az ÁFÉSZ is növeli a nyúltenyésztőknek nyújtott kedvezményeket: 110 tonna nyúltápot oszt szét köztük, az etetéshez szükséges lucernát a tolmácsi tsz-től szerzi be. A nyúlások szempontjából előnyös e sajátos konkurrencia, de még jobb lenne, ha az egymással vetélkedő szövetkezetek az együttműködésben rejlő hasznot kamatoztatnák a nyúltenyésztés javára. Színes tv-vásár a pásztói ÁFÉSZ- áruházban. Bő választékkal várjuk vásárlóinkat a legújabb típúsú MODUL színes tv-készülékekből. Fogyasztói ár: 27 900 Ft. OTP-ügyintézés helyben Várjuk vásárlóinkat: ÁFÉSZ-VEZETŐSÉG NÓGRAD - 1981. március 27., péntek Közlemény A salgótarjáni vásárcsarnok igazgatósága közli, hogy az 1/1978. sz. tanácsrendelet alapján 1981. április 1 —1981. október 31. között: a vásárcsarnok az alábbiak szerint tart nyitva: hétfő—péntek szombat vasárnap 6.00— 18.00 óráig 6.00— 16.00 óráig 6.00— 10.00 óráig A Szécsényi Egyesült ÁFÉSZ felhívja kedves vásárlói figyelmét, hogy a 20. sz. Ieértékeltiparcikk-boltjának (Szécsény, Rákóczi út 65.) megszüntetése miatt 1981. MÁRCIUS 27—ÁPRILIS 1-IG készletkiáru sítást tart, mely alkalommal valamennyi árut 30%-OS ENGEDMÉNNYEL hoz forgalomba. Termesztett algák A Fülöp-szigeteken újabban termesztik az „Eucheuma” nevű vörösmoszatokat, amelyeknek hatalmas telepei a sekély vizű tengerekben néhány ponton az aljzathoz rögzülve élnek. E moszatokból ugyanis — a baktériumokkal végzett kísérletekhez — jó táptalaj, úgynevezett agar-agar készíthető, s kivonható belőlük egy olyan poliszacharid (összetett szénhidrát) is, amelyet az élelmiszer- és a vegyiparban sűrítő- és kocsonyásítóanyag- ként használnak. Eddig a több méter hosszú algafonalakat fáradságos munkával gyűjtötték össze a tengerből. Most a termesztésüket úgy végzik, hogy a rövid darabokra vágott algákat 12 négyzetméteres keretekre feszített műanyag hálókhoz kötik, és a kereteket cölöpökhöz rögzítik az alig egy méter mély vízben. E moszatdara- bokból fejlődő telepek hamarosan benövik az egész hálót, s a kerettel egyszerre nagy tömegben kiemelhetők a vízből. A Fülöp-szigéteki kutatók huszonkét algatörzs között találtak egyet, amelynek a naponkénti növekedése eléri az öt százalékot. Ennek a törzsnek az évi hozama 40 tonna hektáronként. A Fülöp-szigeteken az eddig létrehozott mintegy 1000 Eucheuma-farmon — majdnem mind 0,5—1 hektáros „kisüzem” — évenként 7000 tonna vörösmoszatot termesztenek. \ PKÓIHKDKTÉSE li zv-s Skoda 105 eladó. Érdeklődni lehet. Pintér, Kisterenye, Dobó U. 2. RENAULT R/10 gépkocsi olcsón eladó. Érdeklődni: Salgótarján, Arany János út 15. Kazinczl János. Telelőn : 13-033. FELÚJÍTOTT, üzemképes Skoda Oc- távla Super eladó. Balassagyarmat, Kossuth utca 44. UZ-s Trabant Spéciéi eladó. Verból László, Szécsény, Dugonics út 1/a. JO állapotban levő IZ írsz. 52. Wartburg de Luxe tolótetős, 1982-ig érvényes műszaki vizsgával eladó. Megtekinthető: Szurdokpüspöki, József Attila út 22. OLDALKOCSIS IZS motor eladó. Pásztó, Mező Imre tér 5. ELADÓ IS rendszámú Wartburg Limousin. Érdeklődni: Salgótarján. Rákóczi út 290. JAWA 634-es tip. 350 m*-es eladó. Salgótarján, Bajcsy-Zsi- linszky út 27. fszt. Gábrlel-lakás. Érdeklődni : hétköznap 16 óra után. VOLKSWAGEN 1600-as eladó. Balassagyarmat, Bercsényi utca 16. 17 óra után. ZP-s Trabant Combi kevés kilométerrel kifogástalan állapotban eladó. Érdeklődni: Salgótarján, Arany János út 6. VI. e. 3. JOBBAGYIBAN egyszobás, kis családi ház 223 négyszögöles telekkel eladó. Érdeklődni : Gyöngyös, Deák F. u. 19., vagy Jobbágyi, Felszabadulás út 58. A szomszéd szabónál. CSALÁDI ház eladó, Salgótarján, Vasvári Pál út 39. Két családnak is megfelelő. Érdeklődni lehet: 15 órától. ELADÓ 2 szobás szövetkezeti lakás. Salgótarján, Arany János út 25. A salgói vár közelében hétvégi telek 25 m--es téliesített faházzal eladó. „Víz, villany van 62109” jeligére a salgótarjáni hirdetőbe. 260 négyszögöl hétvégi Szilvás-telek a Pécskő-dombon olcsón, sürgősen eladó. Bárna, Petőfi út 19. Répás Vera. KÉTSZOBA, konyha, hallos, fürdőszobás családi ház 100 négyszögöl kerttel, azonnal beköltözhetően 230 000 forintért eladó. Tóth Gábor, Do- rogháza, 3153, Táncsics M. út 22. KÉTSZOBA, összkomfortos, első emeleti, erkélyes OTP- öröklakás beköltözhetően eladó. Készpénz + OTP-átvállalás. Érdeklődni : Kossuth utca 44. Balassagyarmat. DÉLI fekvésű, kétszobás, erkélyes OTP- öröklakás garázzsal is eladó. 7-es busz végállomásánál, Salgótarján, Kemerovo krt., 90. III. em. 4. GARÁZST vennék kész- vagy félkész állapotban. Salgótarjánban. Cím: Salgótarján, Postafiók 10. ÉPÍTÉSRE alkalmas telek gyümölcsfákkal bekerítve eladó Salgótarjánban. Az utcában villany, víz. Érdeklődni: 10-977 telefonon. jAszárokszallASON üdülőtelek strandhoz közel eladó. Érdeklődni: Salgótarján, 10-403 telefonon. KÉTSZOBÁS öröklakás eladó. Salgótarján, Arany János út 25. IV/1. Érdeklődni : délelőtti órákban 14 óráig. GARÁZS a Beszter- ce-telepen eladó. 30 000 + garázsszövetkezeti belépő. Érdeklődni: 10-403 telefonon. 800 négyszögöles telek Zagyvapálíalván, a Kálmán Imre úton eladó. Érdeklődni: Salgótarján, Bajcsy- Zsilinszky út 27. fszt. Gábriel-lalcás, hétköznap 16 óra után. JÓ állapotban levő „Matador” elektromos orgona eladó. Érdeklődni lehet: szombat, vasárnap. Szép Antal, Varsány, Mező Imié út 16. Hétközben telefonon. Rétság, 60/101 melléken. DRÓTFONAT kerítés készítéséhez — Valamint madárháló eladó. Közületek részére nagyobb mennyiséget vállalok. Mészáros kisiparos. Szügy. ÉRTESÍTEM vevőimet, hogy előnevelt liba már kapható és Előjegyezhető. Mohora, Rákóczi út 31. BlKABOfeJü eladó. Mátyás József, Ka- rancskeszi, Fő út 59. A Pécskő fodrász- üzletbe takarítónőt délutáni műszakra felveszünk. Jelentkezés: Szolgáltató Szövetkezet, Salgótarján, Rákóczi út 22. Munna- ügy. FELVÉTELRE Keresünk villanyszerelő szakmunkásokat. Felvilágosítás és munkára jelentkezés: Pásztó, ÁFÉSZ, ipari csoport, Pásztó, Felszabadulás tér 2.* Tel.: 179. SZOLGÁLTATÓ szövetkezet felvesz villanyszerelőket. Azon szakmunkások jelentkezését várjuk, akik világítási és erőátviteli szerelésben jártasak. Jelentkezés a szövetkezet műszak: osztályán. Cím: Salgótarján, Liget utca 4. szám. Ügyintéző: Tószegi József. Telefonszám: 14-314 A Nógrád megyei ZÖLDÉRT' Vállalat dejtárj telephelyére villanyszerelőt és lakatosokat keres felvételre. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a dejtári telep vezetőjénél. SZAKKÉPZETT eladót azonnali belépéssel felveszünk. Bizományi Áruház, Salgótarján. OLCSÓN utazni =» IBUSZ. Színvonalasan, kulturáltan utazni = IBUSZ. A legnagyobb kedvezményekkel utazni =» IBUSZ. Minden korosztály számára a legjobb program = az IBUSZ-program. Április 30 —június 30-ig. 3, 4, 5, 6, 8 és 15 napos tú$ák. Részvételi díj: 1500—7800 Ft-lg. Utazás: Budapest— Burgasz—Budapest kü- lönrepülővel, Bui> gasz—Napospart— Burgasz autóbusszal. Elhelyezés: kétágyas, zuhanyozós szállodai szobákban. Ellátás: teljes panzió. TÁRSASUTAZÁS A PLOVDIVI VADÁSZATI VILÁGKlALLl- TÄSRA (repülővel). Részvételi díj: 5150 Ft. Indulási időpontok: június—július. BÉCS (autóbusszal). Részvételi díj: 3050 Ft. Július 16—18, vagy aug. 7—9. KRAKKÓ (autóbusz- szal). Részvételi díj: 2350 Ft. Június 12—15. ÜDÜLÉS RABACBAN (autóbusszal). Részvételi díj: 3250 Ft. Augusztus 19—23. LIPCSEI VASÁR (repülővel). Részvételi díj: 2950 Ft. Szeptember 4—9. LIPCSEI VASÁR (vonattal). Részvételi díj: 2400 Ft. Szeptember 9—15. BARÁTSÁG REPÜLŐVEL LENINGRADS A. Részvételi díj: 3450 Ft. Május 5—8. LENING AD (repülővel). Részvételi díj: 4400. Ft. Júliua 3—7. KÜLÖNVONAT: Salgótarján—Lvov— Leningrád—Moszkva útvonalon. Részvételi díj: 5700 Ft. November 2—13. 5 nap ICSICSIBEN. Utazás: autóbusszal, Balassagyarmatról. Részvételi díj: 3500 Ft. Június 30—július 4. Jelentkezés az IBUSZ salgótarjáni és balassagyarmati irodáiban. Fiatalok! SZAKMANÉLRO- LIEK FIGYELEM: 16. évet betöltött leányokat felveszünk és oetaot- tunk szövőnek, lánccsévelőnek. szegőnek. Betanulási Idő 3—6 hőnap. Fizetés: 2 600 —2 800 Ft/hő. utána teljesítménybér 3 800—5 000 Ft/hő 18 évet betöltött fiúkat felveszünk és lakatos, segédmester, lrelő. festő szakmára képezzük ki. Betanulás) |dő 6—12 hónap. Fizetés 2 800-3 000 Ft/hő Betanulás után teljesítménytől függően 3 jBOO— 5 000 Ft/hő. szállást biztosítunk, üzemi ebéd van Jelentkezés esetén részletes tájékoztatást küldünk. Jelentkezés: PATEX angyalföldi szövőgyára, Budapest XIII., Fáy u. 81—83. 'Munkaügy* osztály).