Nógrád. 1981. március (37. évfolyam. 51-76. szám)
1981-03-22 / 69. szám
Már csak a májusfa hiányzik Csurja Istvánék áj házáról. Zachar Kálmán: „A bánkiak nem szégyellik a munkát?” A pince, a hordók régi retek emlékét idézik. Az ifjú halász és a - tó — La- szjj. men Tamás büszke az édesapa zsákmányára. Valamit először is a fákról, hiszen nincs már messze a kikelet, közeleg a fák és madarak napja is — ezt azonban elsősorban a gyerekek, az úttörők tartják számon, hosszú évek óta rendszeresen kirajz- va a zöldbe az év egy bizonyos napján, így tavasztájt. A község Rétság felől eső szélén a kis patak; elingoványosodott völgyében idős bánkiak faragják határtalan türelemmel és ide illő nagy figyelemmel, no, meg kellő szakértelemmel a patak partjáról teljes hosszában kitermelt , fák méretre szabott hasábjait. A topolyás erre a tavaszra eltűnt. Kivágták, kell a szövetkezetnek az érte járó pénz, amelyet valamelyik papírgyártól kapnak majd. „Ültetik már az újakat” — mondják a faháncsot faragók a krónikás megnyugtatására. „Hamar megnő ezen a vizenyős talajon a topolzja. Ez is csak alig tizennyolc éves, amit most kivágtak..Régebben jó legelő volt ezen a területen, a községi bikákat is itt hizlalták szabad tartással a jó, kövérkés füvön „Eliszaposodott, vizenyős lett egy ideje, nem tudni, hogyan, miért...” Talán az út megerősítésével, a szilárd burkolattal változott valamit a földterület vízháztartása. Á N dárszép fenyők közelében. És mellette az üres kukásedények. Ki érti ezt? Az illetékes községi tanácson, Rútságon (idetartozik még Tolmács is) elmondják, hogy a községgazdálkodás kocsija hetente rendszeresen feljár a hangzatos nevű „üdülővárosi” utcákba' összegyűjteni a kukák tartalmát... Maradjunk is a fáknál még: fentről, vagy az útról jól látni — irtják az új, nemrégiben elkészült ifjúsági tábor közelében az erdőt. „Akácos, hamar kinő újra” — így mondja valaki, de talán a tábor közvetlen szomszédságát mégis megkíméli a fűrész-balta, akármilyen szorító gond is az anyagi gond, akármilyen fontos szempont is a gazdaságosság, meg hatékonyság, erdőgazdálkodás, miegyéb. Kivételek is lehetnek — talán. Biztosan vannak is. A mosoly az elégedettséget jelzi. A községnek van jövője. Fenn, a tó fölötti dombon (vagy hegyen?) két sudár- szép fenyőfa messziről hívogat. Jelképesen szólva: vagy ötszázan engedtek a hívásának — ennyi a kioszott, két ütemben értékesített telkek, üdülőterületek száma és ha ezt csak a minimálisnak számító „átlagos magyar .család” létszámával, hárommal szorozzuk, akkor is „kijön” az ezerötszáz üdülő I Szerencsére, nem egyszerre jelennek meg mindnyájan. Nyáridőben így is elég nagy itt a zsúfoltság. Valóságos „telekváros” épült fel a tó feletti magasra. terjeszkedő területen. Kiáltó 'Ellentétként azonban itt is megtalálható minden „modern”-, „civilizált” környezet velejárója — a nagy halmokban összegyülemlett szemét a suValamit: most már a gyökerekről. „A tó? Ó, az mindig itt volt. Ez nem mesterséges víz, természetes... Azt tartják, hogy a közepén még nem sikerült elérni a fenekét, olyan mély, de hát ez lehet valami legenda is.” A tó a „nagy varázs” ezen a tájon. Hagyomány szerint az 150Ó-as években, sőt korábban is, talán Zsigmond korában is „jegyzett” hely volt Bánk, maradtak fenn írásos dokumentumok. Nevében a bán, mint méltóság is felfedezhető, s mint személynév talán annak a származéka. Mindenesetre Zachar Kálmán, a rétsági nagyközségi közös tanács igazgatási csoportjának vezetője (ő maga sem nem rétsági, sem nem bánki; kis- ecseti) elmondja, hogy a török előtt is lakott hely volt. Akkor nagyrészt elpusztították s azt követően telepedtek meg Bánkon, Rétságon, a környéken a szlovák jobbágyok, zsellérek. A bánki ember munkabírása, munkaszeretete azóta is legendás. „Nem szégyellik a munkát, de meg is látszik a községen, valamennyi portáján, sokak szerint a környék legtehetősebb községe éppen Bánk.” Tény, hogy. erős háztájizás mellett sokan vállaltak az évek során — amíg az üdülőterület kiépült, — segéd, vagy szakipari munkát, a zömében fővárosi telkesek megbízásából, felkérésével. A háromszáz forintos napi munkadíj. is „bevett szokássá” vált. Sóhajtoztak is a rétságiak, akik meg úgy vélték, a fővárosiak felverték alaposan a segédmunkásbéreket a hétvégi építkezéseken. A válasz nem meglepő, sőt, érthető is nagyrészt — a fővárosban napi ötszázért sem talál segítőt az építkező! De mindez csak amolyan nem elhanyagolható mellékes. A bánkiak túlnyomó többsége keményen dolgozik a közeli rétsági munkahelyeken. Eljárók nagyobbrészt. Másként fogalmazva: ha munkáról van szó, akkor bizony két végén égetik a gyertyát... dául, amikor nagyobb rendszerességgel működött a híresneves helybeli szlovák nemzetiségi csoport, (újra megerősítése; felújítása a rendszeres munkának elhatározott tény!): vagy talán lehettek színesebb- érdekesebb kulturális nyarak is a bánki tószínpadon, amely, sajnos, a közeli múltban néhány komolyzenei bukásnak is színhelye volt. Az útkeresés sem hiábavaló. Nem felesleges még a kísérletezés sem, akkor sem, ha nem hozza meg azonnal az óhajtott eredményt. De a hagyomány a nemzetiségi találkozó megrendezésében, az augusztusi alkotmánynapi ünnep itteni eseményeiben erős, tovább él. És a nyelvtanításban is folyamatos a 'munka, nincs törés a nemeztiiégi kultúrában Bánkon sem. De fel is épült az üdülőtelkek alatti utcákban egy valóságos új Bánk! A főút mentén párját ritkítóan szép családi házat épít most (tervezé- se-kivi'elezése egészen magas színvonalú) Csurja István kisiparos asztalosmester. Rövidesen felkerülhet a szépen faragott-illesztett tetőszerkezetre a májusfa is. A régi házak közül a legfontosabb — sok látogatója volt a télen is, nemrégiben ózdi munkások jártak benne — a falumúzeum, az egykori bánki falusi élet utolsó tanúja. Népművészetben, nemzetiségi hagyományban talán voltak „fényesebb napjai” is Bánknak, pélZachar Kálmán előkeresi az adatokat: öt évvel ezelőtt pontosan 7(M lélek számított bankinak, öt esztendő múlva, tavaly, 768 . volt a számuk, ugyanakkor a másik társközség Tolmács, lakosainak száma tovább csökken. Bánk virágzása nem fejeződött be. önmaga életereje folytonosan erősödik helyzetének, szerepének növekedésével; á főváros mindössze 55 kilométerre van ide: a Dunakanyar Intéző Bizottság „mindig rajta tartja az egyik szemét” —, ahogy mondani szokás Nagy leleménnyel, még több pénzzel, a patakmeder fölött alakítottak ki autóoarkblókat. az út mentén, a község szélén pedig e«v nagy területű parkírozót adták át nemrégiben. Szövetkezeti étterme nyáron' zsúfolt ugyan — a vendéglátó vállalatnak nem érné meg egy nyári vendéglő felállítása?! —, de éppen ezért szívesen fogadják. várják is a „magánzó" pecsenyesütőket, lángon- készítőket, árusokat. Elmúlnak a böjti szelek. Jön a jó idő rövidesen. T. P. L. Képek: Kulcsár József A beépített 500 telek közül három, A falumúzeumnak rendszeresen sok látogatója akad. A távolban a korszerű otthonok, a nyolcvanas évek igénye szerint épültek. Miért nincs télicsítve a motel? A fecskékkel a vendégek nem repülnek!
