Nógrád. 1981. március (37. évfolyam. 51-76. szám)

1981-03-20 / 67. szám

Fábián Gyöngyvér portréi A salgótarjáni születésű szültek, mind a kékló víztü- vallanak, karakterérzéEeny- Tábián Gyöngyvér képei még kör, mind a házfalak fehér ra- ségről tanúskodnak. Elsősor - április közepéig láthatók a gyogása, megfelelt mediterrán ban nem a valóságos arcot szécsényi Kubinyi Ferenc Mű- úti elképzeléseinknek, így vált mutatják ezek a képek, ha- zeumban. Január végétől elég kedveltté. Csakúgy, mint pél- nem inkább azt, ami az arc sokan megnézték már ezt a dául a csendéletek finom bá- vonásai mögött van. Azaz, a kiállítást. Úgy látszik, a kö-1 ja. A festőnő életformájához személyiségről szolgáltatnak zönség hálás azoknak, akik továbbá hozzátartozik a csa- információkat. festés közben rá is tekintet tel vannak s nem föltétlenül akarják agyongyötörni magas­röptű szellemi játékokkal, vagy sokszor csak azzal, amit annak hisznek. Bizonyos, hogy az olyan művésznek sikere le­het, aki olyasmit kínál, amit az emberek többsége ma is vár egy festménykiállítástól. Fábián Gyöngyvér szívesen válaszol az ilyesfajta igényre, mondhatni, ez alkatából is következik. Tanulmányi be­fejezése után olyan életfor­mát alakított ki, amelyben — képeinek tanúsága szerint — nagy helyet foglal el például az utazás. Korábbi kiállításo­kon ezeket a nyári élménye­ket érzékenyen megfogalmazó képei előtt álltak meg szíve­sen a nézők, annál is inkább, mert hiszen a napsütötte déli- es tájak iránt úgyszólván va­lamennyiünkben él a nosztal­gia, akár azért, mert még nem éreztük a mediterrán napsü­tést, akár pedig azért, mert volt már részünk benne. Fábi­án Gyöngyvér táj- és város­képei mértéktartó ízléssel ké­ládi élet megannyi esemé­nye, öröme és bánata Sőt, az az érzékelhetően széles baráti és ismeretségi kör, amelynek tagjai körülveszik, s részben témául is szolgálnak számá­ra. Például azzal, hogy mo­delljévé válnak. A portrék ta­núskodnak erről. Ezek az információk megle­hetősen sokszínűek, és egyál­talán nem csak szép, vagy jó dolgokat árulnak el az egyénről. Sokszor olyasmit is elmondanak, amit talán az il­lető addig maga sem tudott önmagáról. A festőnő ugyan Igen, a portrék, amelyekből j^Stáat^d? nst esv tárlatra való Kuiaiast, óé azeit eleg eiesen most egy egész tárlatra való gyűlt össze Szécsényben. Fá­bián Gyöngyvérnek ez a ki­állítása ugyanis főleg port­rékból áll. Az ilyen kiállítás manapság eléggé ritka. An­nak ellenére, hogy rr^ga a portréművészet már az "ókor­ban virágzott, több ezer éves múltra tekint vissza. A rene­szánsznak — akár Velencében, akár a Németalföldön — egyik legnépszerűbb műfaja. De a barokk, vagy a romantika is kedvelte, mint arról hazai példák szintén tanúskodnak. Századunkban pedig főként formaproblémák egész sorá­nak megoldását segítette a portréfestészet. Fábián Gyöngyvér portréi erős pszichikai érdeklődésről tud látni, ha akar. Mindazon­által, nem hiszem, hogy bár­kire is sértő lenne az effajta vizsgálódás, inkább önismeret­re nevel. Nem csak azt, akit lefestenek, hanem azt is, aki a képet nézi. Ezáltal ugyanis újra levonhat egy meglehető­sen általános tanulságot, ame­lyet azonban nem árt néha megismételni, nevezetesen azt, hogy a dolgoknak mögöttes tartalmuk is van. Az termé­szetesen már a nézőn múlik, hogy e tartalomból mennyit fog fel a maga számára, első­sorban abból a célból, hogy szebbé tegye az életet, s leg­alább valamivel harmoniku- sabbá a futó napokat. T. E. Tőrdöfések hátulról A MAGYAR Tanácsköztár- gatását élvezi s elég erős a saságnak fennállása 133 nap- belső ellenség fékentartására. ja alatt egyszerre kellett szembenéznie a külső, katonai, túlerőben levő ellenség fegy­veres támadásával és a belső veszedelemmel, az ellenforra­VOLTAK szilárd emberek. Például Szamuely mellett Korvin Ottó a Belügyi Nép- biztosság nyomozóosztályának vezetője. A június 24-i puccs ték a ludovikásokat, a dunai monitorok pedig elmenekül­tek, a demarkációs vonalon túl, a Szerb—Horváth—Szlo­vén államban (Jugoszláviá­ban) kerestek menedéket. Ha a munkásállam ellenségei vak dalmárok szította lázadások- „ÍXn''"felháborodott keserűséé- gyűlöletükben képesek lettek kai. A hatalmát vesztett úri- ^ teS^RldíiSét-mái volna ^dtan mérlegelni a osztály, elsősorban a vidékt * ® ’ ‘EL helyzetet, nekik is be kellett gazdag parasztságra támasz­kodott és kihasználta mindazt a nyomorúságot, amelyet nem a proletárdiktatúra, hanem a négyéves esztelen háború okozott, de amelynek követ­kezményeit 1919 tavaszán és nyarán kellett elviselnie az ország lakosságának, szervez­kedések és lázadások egész so­rával támadta hátba a hábo­rúban álló munkásállamot. A később, az ellenforradalom idején „hazafias tetteikért” el­ismerésekkel, kitüntetésekkel jutalmazott ellenforradaimá­azt megelőzően részletesen be- ... ,. , számolt a Kormányzótanács legfontosabb tagjainak a ké­szülő lázadásról s ha az intéz­kedésre illetékes szervek azo­kat figyelembe vették volna, a puccsskísérletet minden bi­zonnyal meg lehetett volna előzni. Az ifjú Tanácsköztár hogy minden hasonló kísérletre eleve csak bukás várhat. CSAKHOGY Szegeden, a demarkációs vonalon túl ott szervezkedett a fehérkor­mány. Tagjai francia katonák védelme alatt, jelentéktelen saság államapparátusában, Tangu francia tiszteknek ga- hadseregében, a rendőrség he- zsulálva, senkit semmire nem lyébe lépő Vörös őrség pa- kötelező „minisztertanácsi ha- rancsnokságán azonban ott tározatok” megvitatásával, va- voltak nem csak a gyenge- lami-nt bridzseléssel töltötték kezű habozok (akiknek leg- az időt.Fegyveresi erejük, aké- többje aztán a fehérterror ide- spbb annyit dicsőített „nemze- jén kegyetlenül megfizetett hadsereg”, azokból a tisz­rok igazi arculatara mi sm akkori magatartásáért), hanem tekbőh állt, akik elmenekültek ipllpm7n ionban. mintnoSV . ~ jellemző jobban, minthogy mozgalmaik mindig akkor élénkültek fel, amikor a fron­tokon válságosra fordult a honvédő Vörös Hadsereg helyzete. Miután április 16-án meg­indul a királyi Románia im­a mindenre elszánt árulók is, akik kulcspozíciókból tartották a kapcsolatot az antantmeg­bízottakkal, s akik a kínálko­zó lehetőségekre vártak. Ami a június 24-i esemé­nyeket illeti: néhány órával a munkásállam területéről, s volt annyi eszük, hogy ne bo­csátkozzanak vakmerő kalan­dokba. Inkább szépen kivár­ták, amíg az idegen túlerő megfojtja a Magyar Tanács- köztársaságot. ök lettek az ily módon „győztes” ellenforrada­perialista csapatainak tárna- azelőtt, hogy az ellenforradal- iom fegyveresei, akiknek „hős­dásá, először a Tisza környé­ki városok és falvak ellen­forradalmárai léptek fel nyíl­tan. A Forradalmi Kormány­zótanács április 21-én ala­kítja meg a front mögötti rendkívüli bizottságokat, márok három dunai monitora a Dunáról lőni kezdte volna a Szovjetházat, vagyis a Hungá­ria Szállót, ahol abban az időben a proletárdiktatúra ve­zetői és közvetlen családtagjai laktak, s a Ludovika tisztiis­tettei” a levert, védtelen nép elleni kegyetlenségek soroza­tából álltak: kínoztak, akasz­tottak, heréitek, élve eltemet­tek. Ezeknek a gyáva brigan- tiknak jutott osztályrészül a bosszú gyönyörűsége. Megtor­amelynek elnökévé • Számú- kolás növendékei elfoglalták ]as azokon, akiknek államát ely Tibort nevezi ki. A fiatal forradalmár, aki a — Kom­munisták Magyarországi Párt­ja más kiemelkedő vezetői­vel együtt — Szovjet-Oroszor- szágból tért haza, megkapja kinevezési okmányát: „A For volna a józsefvárosi telefon- központot, került ki a nyom­dából a Vörös Újság aznapi száma. Ebben — nyilván, mert a párt lapjának szerkesztői is tisztában voltak azzal, hogy valami készül és erős kézben radalrrrt Kormányzótanács és nem az áruló Haubrich Jó megbízza a tiszántúli Vörös Hadsereg mögött a rend és a fegyelem fenntartásával és felhatalmazza őt: e célra, ha szükséges, a forradalmi tör­vényszék mellőzésével is bár­zseféban kívánták tudni a fő­városi karhatalmat — leszö­gezték: „Követeljük, hogy a statáriális intézkedések vég­rehajtásával, azt a férfiút bíz­zák meg, aki erre egyedül al­Lenin így figyelmeztette: „A diktatúra kérlelhetetlen, ke­mény, gyors, és elszánt erő­szak alkalmazását feltételezi a kizsákmányolok, a kapitalisták és segédcsapataik ellen. Aki ezt nem értette meg, az nem forradalmár, :.” Pintér István A magyar nyelv hetén A szavak kincse yönyörű kincsünk a szó, miénk a nád, a víz, a szél, a Nap; lám, vagyonunk töredéke is mily’ beláthatatlan mesz- szeségbe hívhat... Mérhetetlenül gazdagok vagyunk, miénk minden, aminek nevet adott az ember, min­den, ami volt, amit elődeink kínnal és öröm­mel kiszakítottak maguknak a végtelen világ­ból, amit megismertek, amit feltételeztek, amire ráhibáztak, minden-minden, amit a közlés kölcsönös szükséglete velük elne­veztetett. .. most bennünk torlódik, agysejt- jeinltben halmozódik, s néha úgy érezzük, hogy mindez itt van a nyelvünk hegyén. Ám mindent egyszerre ki nem mondhatunk, a szavak használatának értelmes rendje van, és eZ a rend kötelez. A szavak kincse akkor kincs igazán, ha a másik emberhez utat talál. Elsorvad ez a kincs, ha fösvényként zárjuk magunkba, és értéktelen lesz, ha fecsegünk. Örökségünk nemcsak az emberi nyelv, a magyar beszéd, a szó; örökségünk a szavak rendje is. És a szavak rendje fegyelemre int. Mert, ahogy nem lehet költő, aki ezt a fegyelmet — nem­zeti létünk lényegi részét — béklyónak érzi, aki nem vállalja önként, hogy képes legyen másokat gazdagítani, éppen úgy nem lehet teljes értékű ember, aki a szavakat kellő rend nélkül fecsérli. A szavak kincse csak másokban mérhető. Sokféle rendje van e kincsnek; igaz­gyöngyökként fűzhetjük szabatos mondatok­ba, készíthetünk belőle tompafényű láncot, amelyben egy-egy szó ékkőként ragyoghat, lehet e rend nehéz veretű fegyver, vagy bár­mi más drága szerszám, ami értéket teremt; lehet ívfény, ami lángra gyújt, lehet villám, ami porba sújt, lehet ringató fu­vallat, csatába hívó kürtszó, kilenc- ágú korbács, hímzett palást, örvény, diadalív, szerpentinút egy hegyre és tovább; hasonlíthat a fecske röptére és megresz- kettetheti a szíveket. De ez mind csak mások­ban mérhető. Eszünkbe jut-e ez, amikor megszólalunk? Megfordul-e fejünkben, hogy a beszéd..! felelősség. Hányszor vagyunk úgy, mi emberek, hogy éppen a kimondott szavak, a saját szavaink emelnek falat közénk. Hányszor merül el a legszebb szándékunk is a szavak ködébe, hányszor reked ez a szándék a mondatpane­lek rettentő börtönébe; hányszor issza fel itatósként a szakmai vagy a mozgalmi zsar­gon! És a legszörnyűbb, hogy általában akkor bástyázzuk körül magunkat szavakkal, ami­kor magunkból kellene megmutatni valamit, amikor volna mit mondanunk, és fontos lenne, hogy minél többen figyeljenek ránk. Pedig tudjuk jól — hisz’ sokszor tapasztal­tuk, amikor más beszélt —, hogy csakis a gondolkodtató, vagy az érzelmet fakasztó szó­nak van ereje, a *öbbi mind — bárminő sza­batos rendbe is álljon — úntat, kábít, álmo- sítl Es azt is tudjuk, hogy mások szavainak bennünk mikor van foganatja. Akkor, ha a beszélőt nem maga a beszéd, hanem a közlés vágya hatja át, ha gondolatot akar megér­tetni, ha önnön bűvkörébe kívánja vonni hallgatóját, s mindehhez saját magából igyekszik szinte kiszakítani a legmegfelelőbb szavakat, ha nem fél, nem szégyell és nem lusta temérdek kincséből válogatni. indezt tudjuk, mégis, ha ránk kerül a sor, hä nekünk kell vagy kellene má­sokban gondolatokat, érzelmeket kelte­nünk, félünk, szégyenkezünk, vagy lusták va­gyunk magunkat megmutatni, ezért is ké­rünk szót oly’ ritkán egy-egy fórumon, s ha szót kérünk mégis, ezért ismételjük a már sokszor hallott, magunk által is únt szófüzé­reket, csak mondjuk, mondjuk a „magunkét” (ami tulajdonképpen nem a miénk), és má­sokban keressük a hibát, ha nem figyelnek ránk, vagy — rosszabb esetben — észre sem vesszük, hogy szavunk közönybe hull. Már­pedig ha ezen változtatni nem vagyunk haj­landók, vagy nem leszünk képesek, szakaink kincse megfakul, rendjük végtelen gazdag­sága lassan elsorvad bennünk, és előbb- utóbb üresek, kongók leszünk, mint a hordó, amelyből a bor már kifolyt, s nem másokban, bennünk fog kiapadni a gondolat, az érze­lem. Aczél Gábor M Úi Lenin- dokumentum Krakkóban Nemrég, eddig Ismeretlen doku­mentum nyomára bukkam Lenin lengyelországi tartózkodásáról két krakkói tudományos kutató Ta­mara Urbanczyk és Jolanta Dzu- gan-Bart. Kezükbe került egy eddig ismeretlen régi bejelentő könyv. A listán szerepelt az ül- janov név, s a kutatás a továb­biakban ezt bogozta. A bejelentő könyv tulajdonosa a krakkói Lubomirskiego utca M-es számú ház tulajdonosa. Az Ulja- nov család itt lakott Poroninból való elköltözése után, 1913. novem­ber 1-től 1914 május 9-ig. A könyvbe a háztulajdonosnő, Ciec- hanowska asszony bevezette a lakók nevét, de az egyik kereszt­nevet tévesen: nem Nagvezs'la Krupszkája, hanem Elzbieta Krupszkája írt be. A bejelentő könyv arról tanús­kodik, hogy a ház lakói Krakkó munkásnegyedéből verbuválódtak, hisz’ maga az épület is a város e részében volt. Megerősíti ez a ku­tatók régebbi feltevését, hogy ha Lenin itt lakott és nem másutt, a lakásválasztás nem volt vélet­len. Itt különösen erős volt a forradalmi lengyel munkásmozga­lom és tény, hogy Lenin Krak­kóban szoros kapcsolatban volt munkásszervezetekkel. A kutatás eredményét, leírását a krakkói Lenin Múzeum még eb­ben az esztendőben — előrelátha­tólag áprilisig, Lenin születésének évfordulójáig — publikálja. Kisdiákok meghitt otthona a Somoskőújfalui általános Isko­lában a napközi. Múzeumi mozaik minemű eszközt igénybe ve- kalmas”. A Szamuely Tibor mellett szóló érvek ezek völ­gyen”. Az erre a célra berendezett különvonatot mindig oda irá­nyították, , ahol a katonatisz­teknek, rendőrtiszteknek, a dzsentriközigazgatás vezetői­nek, községi bíráknak, gazdag parasztoknak és más, az új rendet gyűlölő és megszilárdí­tását megakadályozni igyek­vő ellenforradalmárok és csoportjai mozgolódtak. Néhol, legfeljebb csak egy-két nap­ra sikerült magukhoz ragad- i ni a helyi uralmat. Másutt még ennyi sikert sem köny­tak: „bátor és erélyes em­ber”, „egyforma forradalmi kötelességgel tesz meg egy több ezer kilométeres repülő- utat a forradalom szolgálatá­ban és ver le egy ellenforra­dalmat, ha szükség Van rá”, s *„a forradalomért tud szen­vedni és tudna meghalni, de mer kíméletlen lenni”. Ez a figyelmezetés is ké­sőn érkezett. Az .ellenforra­dalmárok, akiknek összekötte­tései egészen Gödöllőig, az ak­kor ott székelő hadsereg-fő­velhettek el, a helyi vörös ka- parancsnokságig vezettek, hoz- tónak, őrök szétugrasztották záláthattak tervük megvalósí­óket. Minden ellenforradalmi felkelés, legyen az kisebb vagy nagyobb, nem csak azt bizo­nyította, hogy a Tanácskor­mánynak sok ellensége van. hanem azt is, hogy azok nem számíthatnak sikerre, a pro­letárdiktatúra még ilyen kö­rülmények között is a töme­gek nagy többségének támo­tásához. Az is igaz azonban, hogy ez a felkelés — hason­lóan a vidéki akciókhoz, ame­lyekre előzőleg májusban és június első felében került sor — is kudarcra volt ítélve. A Vörös Hadsereg és a Vörös Őrség alakulatai másnap reg­gelre visszafoglalták a tele­fonközpontot, fogságba ejtet­Március 20., péntek, 15.30: Egy óra múlva itt vagyok. Megjelent a Múzeumi mo­zaik, a Nógrád megyei múze­umok igazgatósága tájékozta­tójának legújabb száma. Eb­ben dr. Szvircsek Ferenc tu­dományos titkár beszámol a múlt év végén álakult múze­umi tudományos tanácsról. Működésének célja a Nógrád megyében folyó történettudo­mányi tevékenység támogatá­sa, a múzeumi szervezetben és a megyei intézmények tu­dományos tevékenységének összefogása, az adottságokon alapuló ésszerű munkameg­osztás kialakítása a kutatási területek kijelölésében. A tu­dományos tanács működése során munkakapcsolatokat létesít a megye kutatói között, s a megyében tudományos ülésszakokat rendez együtt­működve a történelmi társu­lattal, a TIT területi és helyi szerveivel. A múzeumi tudo­mányos tanács elnöke dr. Mól nár Pál főiskolai tanár, ügy­vezető elnöke dr. Horváth Ist­ván megyei múzeumigazgató. Soós Virág régész Űj szer­zemények a leletbejelentések nyomán című cikkében is­merteti á .hasonló című kiál­lítást, amely idén januárban nyílt meg a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeumban. A kiál­lított-anyag az elmúlt három évben előkerült leletek válo­gatása. Telek Béla Bérezi/ Károly hagyatékáról ír, amely a sal­gótarjáni Nógrádi Sándor Múzeumban található. A köl­tő 1821. március 2-án születétt Balassagyarmaton, s 1867 de­cemberében hunyt el. Leszár- mazottaitól korábban sikerült megszerezni Bérczy személyi anyagát. Történeti jelentőségű például a költő 1847—48-ból származó naplótöredéke, de az irodalomtörténeti anyag is jelentős. A múzeum birtoká­ban van a Madách temetésén Bérczy Károly által mondott emlék beszéd szövege is. A Múzeumi mozaik című tá­jékoztató mindezeken túl szá- nps közhasznú információt tartalmaz a múzeumok élete­rői.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents