Nógrád. 1981. március (37. évfolyam. 51-76. szám)

1981-03-01 / 51. szám

5ALAG PROLETÁRJA!, EGYESÜLJETEK! 8CXXVII ÉVF., 51. SZÁM ÁRA: 1,80 FORINT 1981. MÁRCIUS 1., VASÁRNAP Egy hete tanácskozik az SZKP XXVI. kongresszusa Folytatták a vitát a gazdasági és szociális fejlődés irányairól Számos külföldi küldött foglalt állást az SZKP politikája mellett Kádár János találkozott Leonyid Brezsnyevvel — A Szovjetunió társadalmi és gazdasági fejlődése fő irányainak megvitatásával folytat­ta munkáját szombaton délelőtt az SZKP XXVI. kongresszusa. Az idén elkezdődött XI. ötéves tervidőszak, s a nyolcvanas évti­zed perspektíváit felvázoló beszámolót Nyi- kola.j Tyihonov, a Szovjetunió Miniszterta­nácsának elnöke terjesztette pénteken dél­előtt a küldöttek elé. Az egy hete tartó tanácskozás, amely a következő öt évre — ami pedig a gazdasági építőmunkát illeti, még hoszabb időszakra — megszabta az SZKP, a szovjet állam nem­zetközi ' és belpolitikai tevékenységének irá­nyait, s amely éppen ezért a nemzetközi ér­deklődés középpontjában is áll. — Az SZKP XXVI. kongresszusának szom­bat délelőtti ülésén Grigorij Romanov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a leningrádi területi pártbizottság első titkára elnökölt. Részietek a délelőtti ülésről Az első felszólaló a szarato- Vi területi pártbizottság első titkára, VLAGYIMIR GU- SZEV volt. Ügy gondolom, valamennyi küldött érzéseit fejezem ki, amikor örömmel üdvözlöm külföldi vendégeinket, fegy­vertársainkat a közös harc­ban, bajtársainkat a munka hadseregében — mondotta. A felszólalások, amelyek itt a Kremlben, valamint a mun­kásgyűléseken hangzottak el, nagyra értékelték az SZKP tevékenységét, következetes, internacionalista politikáját. Ez a szolidaritás felmérhe­tetlen értékű ösztönzés a szov­jet emberek számára, segít abban, hogy átérezzük min­dennapos munkánk nemzet­közi jelentőségét — mondot­ta beszéde elején a jelenle­vők nagy tapsa közepette. Részletesen szólt a terület gazdasági fejlődéséről, s el­sősorban azt sürgette, hogy gyorsítsák meg az öntöző­rendszerek építését: mint mondotta, ezáltal biztosít­hatnák a mezőgazdasági ter­melés jelentős bővítését. A Szovjetunió egyik leg­eredményesebben működő energiatermelő ágazata, a gázipar üdvözletét tolmácsol­ta a kongresszusnak az ága­zat minisztere, SZABIT ORUDZSEV. A gázipar, amely­nek területén ma 400 ezren dolgoznak, a tizedik ötéves tervben meghaladta az elő­irányzatot és 1980-ra már 435 milliárd köbméter földgázt termelt. Az iparágban a munka termelékenységét öt év alatt egyedülálló mérték­ben, 43 százalékkal növelték. Ma a Szovjetunióban a vas­olvasztók több mint 90 szá­zalékát földgáz működteti. A világon a legolcsóbb tarifa mellett csaknem 200 millió szovjet ember lakásában föld­gázzal fűtenek, főznek. A Szovjetunióban van a világ legnagyobb, mintegy 130 ezer kilométer hosszúságú egysé­ges földgázvezeték-rendszere. A miniszter örömmel szá­molt be a kongresszusnak ar­ról, hogy a szocialista orszá­gok összefogásával létrejött Európa legnagyobb gázveze­téke, a Szövetség gázvezeték, amely a KGST tagállamaiba juttatja el a szovjet föld­gázt. Orudzsev sürgette, hogy használják ki jobban a lét­rehozott óriási gáztermelő és -továbbító kapacitást. A délelőtti ülésen több kül­földi vendég is felszólalt. Mo­hamed Szaid Mazuzi, az Al­gériai Nemzeti Felszabadí- tási Front pártja politikai bizottságának tagja tolmá­csolta Bendzsedid Sadli el­nök és a front egész vezeté­sének üdvözletét. Hangsú­lyozta: az algériai nép fi­gyelemmel kíséri a Szovjet­unió népeinek sikereit. A Szovjetunió az emberiség ha­ladásának élén jár, az ok­tóberi forradalom a nemzeti önrendelkezésért küzdő né­pek stratégiai szövetségese lett — mondotta a többi kö­zött. Méltatta az algériai—szov­jet együttműködést, amelyet —, mint mondotta — az or­szág népe nagyra értékel. Ez becsületes, őszinte együtt­működés — hangoztatta a többi között, rámutatva: Al­géria növelni kívánja a két ország, a két nép, a két párt együttműködését, amely meg­felel az enyhülésért közösen vívott harc érdekeinek. A sok ezer, börtönben seny­vedő, illegális munkára kény- szerített, vagy száműzetés­ben élő uruguayi kommu­nista, az uruguayi nép üd­vözletét RODNEY ARISMEN- DI, a kommunista párt köz­ponti bizottságának első tit­kára tolmácsolta. Hangsú­lyozta: Latin-Amerikában az Egyesült Államok ma kor­látlan uralmat akar megvaló­sítani. Fenyegeti Kubát, ak­ciókat indít Nicaragua ellen, nyomást gyakorol Panamára, összeesküvést szít Grenada el­len. Támogatja a véres dik­tatúrákat Uruguayban, Chi­lében, Guatemalában, saját terrorizmusát igyekszik lep­(Folytatás a 2. oldalon.) A balassagyarmati úttörő- és ifjúsági ház számtalan hasz^ nos, szórakoztató rendezvénynek ad otthont. Szabad szom« hatokon a játszóház fogadja a kicsinyeket, hétvégeken az úttörővezetők és -csapatok farsangi összejöveteleit rendezik: A játékteremben társasjátékok egész sora várja a látogató­kat. Prétor Edit és Keresztúri Mária a Budapesti Finom­kötöttárugyár balassagyarmati gyáregységének dolgozói is gyakorta látogatják a klubot. — kulcsár — Szavaznak az SZKP XXVI. kongresszusának küldöttel. Kulturális körkép Gazdag választék — választékos kínálat Ébredeznek téli álmukból a közművelődési intézmények. Legalábbis erre utal Nógrád megye változatos hét végi kul­turális programja. Igaz, a leg­gazdagabb kínálatot ezúttal a KISZ Nógrád megyei bizott­ságának rendezvényei nyújt­ják . , . A vetélkedő döntője Szombaton délután például „minden idők” legszelleme­sebb megyei KISZ-es vetélke­dőjének döntője zajlott a rét­sági Asztalos János Művelő­dési Központban. Az előzmé­nyekről csak annyit, hogy a tavaly márciusban meghirde­tett játék feladatait levélben kapták meg a KlSZ-alapszer- vezetek, illetve ifjúsági klu­bok. A játékba benevezett 94 csapat közül végül is a nyolc — legtöbb pontot elért — kol­lektíva kapott meghívást Rút­ságra, ahol ötletesebbnél-öt- letesebb feladatokkal kellett megbirkózniuk — immár kü­lönösebb tét nélkül, a játék öröméért. A játékmesterek egyébként a tavalyi klubveze- 'tőképző táborban minősítő vizsgát tett klubvezetők vol­tak. (A „Játszunk együtt!” ve­télkedőjáték értékelésére a későbbiekben visszatérünk la­punkban). Juhász András, a KISZ Nógrád megyei bizottságának titkára nyitja meg ina dél­előtt az országos diáknapok megyei rendezvénysorozatát. Mint ismeretes, a diáknapokat kétévenként rendezik meg a középiskolák amatőr művésze­ti csoportjai és szólistái szá­mára. A KISZ Nógrád me­gyei bizottsága azonban a „közbülső” években is alkal­mat ad a tehetséges fiatalok­nak a szereplésre. Ennek je­gyében rendezte meg tavaly a „Művészet és ifjúság” be­mutatósorozatot, melyre nem­csak a középiskolák, de az üzemek, intézmények KISZ-es fiataljai is benevezhettek. A bemutatósorozat sikere arra késztette a szervezőket, hogy — az országos diáknapok előtt — idén is megrendezzék a me­gyei kulturális ifjúsági sereg­szemlét —, természetesen kü­lön értékelve a középiskolás és a dolgozó fiatalok teljesít­ményét Művészeti csoportok Balassagyarmaton így össze­sen 201 fiatal lép dobogóra a város középiskoláinak, üze­meinek, intézményeinek szí­neiben. (Érdekességképp meg­említhetjük, hogy a résztve­vők fele a Szántó Kovács Já­nos Szakközépiskola tanulója). A vers- és prózamondók az úttörő- és ifjúsági házban, az irodalmi színpadok, táncosok és zenei előadók a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ­ban mutatkoznak be a Tibay András, illetve Erdős István elnökletével „működő” zsűri előtt. Ugyancsak ma délelőtt 10 órától rendezik meg Szécsény­ben a „Művészet és ifjúság” bemutató előadását, a balas­sagyarmati járás öntevékeny csoportjainak, illetve szólis­táinak közreműködésével. Bemutatkoznak Salgótarján város fiataljai csütörtök délután két órától, a pásztói és a rétsági járás fiataljai pedig március 7-én délután mutatkoznak be a székhelyeken. (A salgótarjáni járásban még a „hivatalos” megnyitó előtt, tegnap dél­után megrendezték Kazáron a „Művészet és ifjúság” be­mutatót, 16 csoport, illetve szólista részvételével). Ugyanakkor a IV. salgótar­jáni ifjúsági zenei napok kere­tében úttörőzenekarok és ka­maraegyüttesek megyei talál­kozójára került sor tegnap délután a Salgótarjáni Állami Zeneiskola hangversenytermé­ben. Még mindig a zenénél ma­radva, sikeres kezdeményezés folytatására szánta el magát a salgótarjáni Nógrádi Sándor Múzeum, ahol ma délelőtt 11 órától a Bolyai János Gimná­zium kórusa ad műsort, Róz- gonyi István karnagy vezeté­sével. (Ezúton hívjuk fel a figyelmet, hogy március 3-án — kedden, 19 órától — Gaál GaSzton zongoraestjét rende­zik meg a múzeum klubhe­lyiségében.) A képzőművészet kedvelői­nek Muzsnay Ákos grafikus­művész kiállítását ajánljutk, amely tegnap nyílt meg a nagybátonyi Bányász Műve­lődési Házban.

Next

/
Thumbnails
Contents