Nógrád. 1981. február (37. évfolyam. 27-50. szám)

1981-02-14 / 38. szám

El nem kötelezettek Befejeződött a külügyminiszterek ülése Néhány perccel húsz óra — magyar'idő szerint 15.30 óra — után, záróülésre szólítottál! Üj-Delhi kultúrpalotájában, a Vigyan Bhavanban az el neip kötelezett országok külügymi­nisztereit. Az ülés — az ere­deti napirendhez viszonyítva — éppen huszonhárom órát késett. Csak ekkorra alakult ki a konszenzus, a közegyet­értés azokban a szerkesztő bi­zottságokban, amelyek a vitás paragrafusokat tárgyalták, utóbb már éjjel-nappal. Kü­lön hatórás késést jelentett, hogy az egyik szerkesztő cso­portnak az éjszakai órákban is üléseznie kellett: a pakisz­tániak, miután már elfogadtak egy, Afganisztánt érintő szö­vegrészt, pénteken meglepetés- re bejelentették, hogy „túl fá­radtak voltak’1, nem figyel­hettek fel kellőképpen a tech­nikai részletekre. -Így aztán a kérdéses oldalt pénteken ismét elő kellett venni. Az Új-Delhiben ötnaposra nyúlt külügyminiszteri érte­kezlet két fő dokumentumot fogadott el. Az egyik rögzíti a politikai állásfoglalásokat, a másik az el nem kötelezettek gazdasági elemzése sajátos problémáikról, az egymással folytatott együttműködés bő­vítésére tett ígéretekről. Ami a politikai részt illeti, különös figyelmet keltett a Palesztinái arab nép érdekei­nek védelméről hozott dönté­sek sora, tekintettel arra, hogy a Camp David-i alku egyik aláírója, Egyiptom tagja volt, s itt, Oj-Delhiben is tagja maradt az el nem kötelezett mozgalomnak. A Közel-Kelet­tel kapcsolatban a nyilatkozat mindenekelőtt Camp Dávidról beszél: elítéli a paktumot, mert aláírói dönteni kívánnak a palesztinok jövőjéről, az 1867-ben Izrael által megszállt arab területek sorsáról. Eleve elutasított a deklaráció min­den olyan kezdeményezést, amely Camp Daviden nyug­szik, különmegál’lapodásokat szorgalmaz, s így árthat a Palesztinái nép ügyének. Nem tartják a résztvevők alkalmas­nak az ENSZ közismert 242-es számú határozatát a palesztin sérelmek orvoslására. Bizonyos fokig újrafogal­mazza a fő dokumentum az indiai-óceáni térség helyze­téről korábban előterjesztett indiai tervezetet. Anélkül, hogy megemlítené Diego Garciát, az Egyesült Ál­lamok bázisát, amely az egyet­len megnevezhető támaszpont a térségben, a fő okmány „a meglevő támaszpontok és egyéb katonai létesítmények” bővítésének veszélyére figyel­meztet, aggodalmát fejezi ki a nukleáris tömegpusztító fegy­verek jelenléte miatt. Irak és Irán háborújáról az okmány megállapítja, hogy egyetlen országnak sincs joga erőszakkal területet szerezni, s, ha így területhez jutott, azt vissza kell adnia. Szerepel a megfogalmazásokban a terüle­TASZSZ-közlemény Washingtonban továbbra is olyan nyilatkozatok hangza­nak el, amelyek arról tanús­kodnak, hogy az új amerikai kormány vezetőinek teljesen zavaros elképzeléseik vannak a mai világ realitásairóL Csakis így lehet értékelni például Haig külügyminisz­ternek az ABC-társaság által nyilvánosságra hozott nyi­latkozatát, amelynek lényege, hogy azok az államok, ame­lyek „baráti viszonyt kíván­nak fenntartani a Reagan- kormánnyal, új viselkedési kódexhez” kötelesek tartani magukat. A világ törvényhozóinak rangjára pályázó washingto­ni jelöltek nem csinálnak tit­kot abból, milyen viselkedést tartanak megfelelőnek az Egyesült Államok szempont­jából, s milyet nem. Így egy­értelműen nem megfelelőnek tartanak — többek között — mindent, amit ők megvetően, „úgynevezett nemzeti felsza­badító mozgalmaknak” hív­nak. Egyaránt kiátkozzák a nemzeti mozgalmakat és mindazokat, akik rokonszen­veznek velük és bárminemű támogatást nyújtanak nekik, akik nem óhajtanak igazod­ni az amerikai politikához. Más szóval, akik nem enge­delmeskednek Washington karmesteri pálcájának. Ugyancsak el kell rugasz­kodnia a valóságtól annak, aki napjainkban ilyen állás­pontot foglal el nemzetközi ügyekben. Ha Washingtonban komolyan azt képzelik, hogy a huszadik század nyolcvanas éveiben ilyen, a történelmi tapasztalatokat teljesen fi­gyelmen kívül hagyó politi­kának esélye lehet a siker­re, akkor súlyosan tévednek. (MTI) Viszály és remény Amilyen örvendetes az, hogy a függetlenné vált Zim­babwe sikeres lépéseket tesz gazdasági önállósága irányá­ban, olyan lesújtó az újabb belső ellentétek híre. A két ko­rábbi felszabadító szervezet, a ZAPU és a ZANU egykori harcosai egymásra támadtak. Az összetűzések színhelyén, Bulawayóban, az ország második legnagyobb városában sok halottat és sebesült áldozatot követelt a véres testvér­háború. ■ Sajnos, még ma is legalább 30—35 ezer hajdani harcos él azokban a táborokban, amelyekből a nemzeti hadsereg soraiba átveszik a leendő katonákat. Bizony, előfordul, hogy a korábban sok kérdésben ellentétes álláspontot kép­viselő ZANU- és ZAPU-harcosok — különösen, ha indu­lataikat némi szesz is fokozza — a vitákat fegyverrel dön­tik el. Az utóbbi napokban már aggasztó méretet öltöttek az összecsapások. Mugabe kormányfő a parlementben határozottan kije­lentette: a már kiképzett katonai egységek minden eszköz­zel letörik a lázadással fölérő fegyveres akciókat. Ebben az ügyben állítólag fontos találkozóra került sor a miniszter- elnök és Joshua Nkomo tárcanélküli miniszter, a ZAPU egykori vezetője között. (A megbeszélés hírét később cá­folták.) Egyes jelek arra utalnak, hogy Nkomo harcosainak bizonyos csoportjai megtagadták az engedelmességet, s hogy ők szítják az ellentéteket. Sajnálatos lenne, ha a belső villongás, amelyhez a régóta szunnyadó törzsi ellentétek is járulnak, lelassítaná az im­már független afrikai ország fejlődését. Az egykori fehér- telepes-rezsim ellen oly hősies harcoló gerillák annak ide­jén félretették a vezetőik között fennálló ellentételeket, s erőiket a felszabadítás harcára összpontosították. Most, a békés országépítő munka keretei között kétszeresen fontos, hogy Zimbabwe 3 társadalmát semmiféle szembenállás ne ossza meg. Ha pedig a táborokban tétlenkedő suhancokat nem le­het jobb belátásra bírni, velük szemben bizonyára kemé­nyen föl kell lépnie á központi hatalomnak, amely nem engedi — nem engedheti —, hogy kivívott függetlenségét a belvillongás veszélybe sodorja. Igaz, ezt nem könnyű meg­értetni, a még mindig a táborokban levő fiatalokkal. Kö­zülük a tapasztalt, öntudatos harcosokat már átirányították a hadsereg és a rendőrség soraiba, akik pedig visszamarad­tak, többségükben szakképzettség nélküli fiatalok, olyanok, akik csatlakoztak ugyan a felszabadító erőkhöz, de inkább a kalandvágy, semmint a tudatos politikai meggyőződés állította őket csatasorba a fehért el epesek elleni háborúban. A véres viszálynak ezúttal sikerült véget vetni. Remél­jük, Zimbabwe tovább haladhat a maga választotta úton. ti épség sérthetetlensége, a beavatkozás elítélése, az egy­mással szemben támasztott kö­vetelések tisztázására pedig a békés eszközöket javasolják Üj-Delhiben. A 93 ország és a két felszabadítási szervezet közös álláspontja, hogy felké­rik Kuba, India, Zambia kül­ügyminiszterét, illetve a Pa­lesztinái Felszabadítási Szer­vezet politikai osztályának ve­zetőjét: tegyenek meg mindent az említett elvek érvényre juttatásáért az iráni—iraki vi­szály rendezése céljából. „Különös aggodalommal” szólnak az el nem kötelezettek Indokína feszültséggócairól, elítélve az erő alkalmazását. „Veszélyek”-ről szólnak Kam­bodzsa vonatkozásában is, el­ismerve, hogy e veszélyek „Kambodzsában, s azon túl” fenyegetnek. Megfigyelők eb­ben az indokínai katonai együttműködést kiváltó kínai fenyegetésre való utalást vélik felfedezni. A nyilatkozat „át­fogó politikai rendezést” sür­get, amely lehetővé tenné, hogy az országból kivonják a külföldi haderőket. Szót ejt viszont egyfajta „külföldi kényszerről” is, amelynek megszűntével Kambodzsa sza­badon dönthetne jövőjéről, a célzatosság miatt Vietnam ezen a ponton fenntartásait szögez­te le az okmányban. Afganisztán helyzetével ösz- szefüggésben is aggodalmukat nyilvánítják ki a résztvevők. Politikai rendezést sürgetnek, olyat, amely az Afganisztán­ban levő „külföldi csapatok” kivonásának az alapja lehet, s a célt Afganisztán most is fennálló függetlenségében, te­rületi épségében és további el ngm kötelezett státusában je­lölik meg. Világos utalásként arra a feszült viszonyra, amely nem Afganisztán hibájából Kabul és Islamabad, illetve Teherán közt fennáll, „szilárd és har­monikus” viszonyok kimunká­lását sürgeti Délnyugat-Azsiá- ban, óva intve a békét, a biz­tonságot fenyegető nemzetközi következményektől. Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára, miután ismételten síkraszállt a vitás kérdések rendezése mellett, pénteken Űj-Delhiből nepáli látogatásra utazott. Mielőtt a résztvevők elkö­szöntek volna egymástól és In­diától, az elnöklő Naraszinha Rao indiai külügyminiszter helyt adott néhány küldöttség soron kívüli észrevételének. Ilyen észrevételt tett az af­ganisztáni delegáció egyik tag­ja is. A küldött fenntartással élt az ellen a szövegrész el­len, amely hazájával foglalko­zik. Megállapította, hogy a konferencia indokolatlanul, s kellő körültekintés nélkül nyúlt hozzá egyik résztvevő ország belügyeihez, különösen azt a kérdést illetően, hogy súlyos veszélyhelyzetében az ország külföldi segítségért fo­lyamodott. Közölte, hogy fenn­tartásait az afgán küldöttség levélben is az elnökség tudo­mására hozta. Vietnam támogatta az afgán észrevételt, hangsúlyozva, hogy az indokínai térségről szóló kitételek hasonlóképpen tartalmaznak helytelen állás­foglalásokat. (MTI) Katonai hírmagyarázatunk ffEurohadászat" — az európaiak ellen A Reagan-adminisztráció szóvivője szerint nem való­színű, hogy az új kprmányzat júniusnál előbb napirendre tűzné a SALT—II szerződés ügyét. Ennyi késés — két esz­tendő — a haditechnikai for­radalom felgyorsulásának kor­szakában elég sok. Olyan vi­szonyok között, amikor a tár­gyalási mechanizmus amúgy is jóval lassúbb, mint a fegy­verkezés „lázgörbéjének” emel­kedése, a kihagyott lépések előre ki nem számítható, nega­tív következményekkel jár­hatnak. KÉTSZÍNŰ JÁTÉK Ma már tudjuk, hogy a Car- ter-kormány kétszínű játékot folytatott a SALT—II ügyé­ben. Washington — számot vetve a két vezető nukleáris hatalom hadászati erőegyen­súlyával — eleinte titokban, majd mind nyíltabban támo­gatta azt a katonai fejlesztési programot, amely éppen a pa­ritás felborítását, az egyolda­lú előnyszerzést célozta. Csu­pán emlékeztetésiil: a több robbanófejjel felszerelhető, változtatható tüzelőállású, in­terkontinentális, MX rakéta- rendszer hazai kiépítéséről Carter már 1978. májusában, vagyis egy hónappal a bécsi SALT-tárgyalás előtt döntött. A megállapodás később ugyan mindkét fél számára lehetővé tette egy-egy „nehéz” hadásza­ti rakéta kifejlesztését, a szó­ban forgó MX-rendszer — rej­tett mozgatásánál fogva — gyakorlatilag rendkívül meg­nehezíti az ellenőrzést. Lehe­tőséget ad a SALT—II kiját­szására és ezfcel az esetleges „első csapás” képességére. Szovjet részről nemegyszer szóba hozták, hogy, amikor közös egyetértéssel 2250—2250 egységben állapították meg a hadászati rakéták számát, tu­lajdonképpen a fegyverkezés új hullámának megindulását akarták megakadályozni. Csak­hogy ez a politikai akarat az Egyesült Államoknál nem volt egyértelmű. Washington NA- TO-szövetségesei hamarosan meggyőződhettek erről. Nyugat-Európában reálisabb szemléletű körök úgy vélték és vélik: ha a SALT—Il-t ratifikálja az amerikai szená­tus, kedvezőbb lesz a légkör a SALT—III folyamat meg­kezdéséhez. Mire irányulna ez? A SALT—II-vel nem kor­látozott az úgynevezett szürke övezetbe sorolt rakéta-atom­fegyverek kölcsönös csökken­tésére. Csakhogy a SALT—Il-t Carter — az Afganisztánnak nyújtott szovjet katonai segít­ségre hivatkozva — jégre tet­te. NATO-partnereit viszont — „eurohadászat” jeligére — még 1979. decemberében rá­bízta, hogy a „pótfegyverke­zés” keretében járuljanak hoz­zá 572 új típusú amerikai nukleáris fegyver (108 darab Pershing—2 tüzérségi rakéta és 464 darab robotrepülőgép) nyugat-európai elhelyezéséhez. Ezek az úgynevezett „eurora- kéták”. Az elhatározás merőben el­lentétes a SALT szellemével, hiszen a 1983. telepítésre szánt 572 eurorakéta a SALT—II-ben iiiSIl Az amerikai robotrepülőgép, azaz á szárnyasrakéta az USA számára engedélyezett 2250 rakéta-atomfegyver felüli „kiegészítésnek tekinthető. Ám nemcsak egyszerűen mennyi­ségi, hanem lényeges minőségi elemről van szó! Rair Szi- monjan szovjet vezérőrnagy, a hadtudományok doktora kifej­ti, hogy az európai kontinens­re, illetve a földrész közelébe telepített amerikai nukleáris erő jelenléte mellett, az em­lített fegyvereknek a NATO- ba integrálásával olyan veszé­lyes helyzet állhat elő, amikor esetleg nem az Egyesült Álla­mok területén levő hadászati eszközökkel mérnék az első tömeges és megsemmisítő csa­pást, hanem a Pershing—2- vel és a robotrépülőgépekkel, a szárnyasrakétákkal. „EGÉSZEN AZ URALIG” Ha figyelembe vesszük, az eurorakéták ismérveit, a 3000, illetve a 2500 kilométeres ha­tótávolságot, a nukleáris tölte­tek nagy rombolóerejét és a szinte méternyire kiszámítha­tó találati pontosságot, nem nehéz megérteni, hogy a Szov­jetunió és a Varsói Szerződés részéről miért váltott ki oly éles reagálást a NATO-tanács emlékezete? 1979. decemberi döntése. Egy másik szovjet szakértő, G. Birjukov tábornok felhívja a figyelmet arra, hogy a novemberben véget ért Au­tumn Forge ’80 fedőnevű NA­TO-hadgyakorlat-soroza- ton már imitálták a nagy mélységbe, egészen az Urálig ható „eurorakéták” bevetését. Rámutat: a Pershing—2-ket elsősorban a legfontosabb po­litikai-katonai központok, honvédelmi-gazdasági ob­jektumok és a hadászati erők elleni csapásra szánják. A ro­botrepülőgépek, amelyek szin­te „láthatatlanul” jutnak cél­ba, messze nenr védelmi jel­legűek, sőt a meglepetésszerű agresszió terrorfegyverei. A Varsói Szerződés fegy­veres ereje természetesen nem nézheti tétlenül ezt a készülő­dést. Már évekkel ezelőtt rendszerbe állítottak a Nyuga­ton SS—20-as kódjellel emlí­tett közepes hatótávolságú ra­kétát. (Az elnevezés az angol nyelvű „Surface-to-surface” —, azaz a „föld—föld” megjelö­lésből ered). Ez a rakéta — hangsúlyozza V. Sztarodubov mérnök-vezérőrnagy — nem változtatta meg a NATO és a Varsói Szerződés katonai egyensúlyát. Célja kizárólag az Európában elhelyezett ameri­kai "hadászati támadóeszközök lefogása, tehát korlátozott ren­deltetésű. Vele az Egyesült Államok területe nem érhető el. A Szovjetunió ismételten ki­fejezte, hogy a kölcsönösséget és a hadászati paritást fenn kell tartani. Ha a „rakétaha­tározatot” jóváhagyó nyugat­európai kormánykörök belát­ják, Hogy ők azzal tulajdon­képpen az Egyesült Államok nukleáris túszaivá váltak, re-í mélhetőleg utat tör a politi­kai realizmus, az elfogadható közős megoldás keresésének óhaja. A siker persze a Rea- gan-kormányon is múlik. Serfőző László alezredes Terroristák pere Ankarában Nyolcvankét ultrabalos terro­ristát állítottak bíróság elé pénteken Ankarában, és kö­zülük harmincra a katonai ügyész halálbüntetés kiszabá­sát kérte. Az ügyész' szerint a vádlottak „marxista kor­mányt” akarták hatalomra juttatni ebben a NATO-or- szágban. Két vádlottra az ügyész csak azért nem kért halálos ítéletet, mert még nem töltötték be 18. életévü­ket. A 82 vádlott mindegyike az úgynevezett „népi felszabadí­tási front” tagja. Perük meg­kezdése egybeesik a török belügyminisztérium bejelen­tésével, amely szerint egy egyhetes rendőrségi akció so­rán további 584 baloldali sze­mélyt vettek őrizetbe. A 82 vádlott közül csak 66 jelent meg a bíróság előtt, és egyelőre nem- adtak magya­rázatot a 16 távolmaradásá­nak okára. A tárgyalás kez­detén két vádlott kiáltozni kezdett és azzal vádolta a biztonsági erőket, hogy meg­kínozták őket. A katonai hatalomátvétel­lel tavaly szeptember 12-én kormányra jutott jelenlegi rendszer egyik központi fela­datának tekinti a terrorizmus elleni harcot. Az átfogó tisz­togatási akciók során sok száz embert tartóztattak le és állítottak bíróság elé. A tö­rök katonai rendszer külföl­di bírálói egyebek között at­tól tartanak, hogy az nem­csak a terrorizmussal, hanem a politikai ellenzékkel is igyekszik leszámolni. liter Türkmen külügyminiszter a hét elején Franciaországban egy televíziós nyilatkozatban viszont azt hangoztatta, hogy a jelenlegi török vezetők el­tökélt szándéka a polgári kormányzáshoz való visszaté­rés. (MTI) Irán lemondta a franciákkal való tárgyalásokat Irán tiltakozásul az ellen, hogy Franciaország harci re­pülőgépeket szállít Iraknak, lemondta azokat a tárgyaláso­kat, amelyeket kormányszin­ten kellett volna folytatni az Irán által megrendelt,- és ed­dig nem szállított hadihajók­ról. Mint ismeretes, a hajókat Irán ugyan nagyrészt kifizet­te, a francia kormány azon­ban nem járult hozzá átadá­sukhoz, mivel Iránnak számos más tartozása van francia cé­gekkel szemben. Ahmad Azizi államminiszter — akinek a napokban kel­lett volna találkoznia a fran­cia külügyminisztérium ma­gas rangú tisztségviselőivel — pénteken Teheránban kije­lentette: tekintettel Francia- ország Irakkal kapcsolatos magatartására, a tervezett megbeszélésekre nincs szük­ség. Dallasban csütörtökön olyan döntést hozott egy szövetségi bíróság, amely szerint James Carter volt amerikai elnök­nek nem volt joga ahhoz, hogy felszabadítsa az ameri­kai bankok belföldi fiókjai­ban elhelyezett iráni betéte­ket. Mint ismeretes, Carter a túszok kiszabadításának érde­kében rendelkezett a betétek felszabadításáról. Ugyanakkor a rendelet megszületéséig már számos cég jelentett be bí­rósági úton igényt az iráni betétek bizonyos részeire és sok esetben megszületett a követeléseket jóváhagyó dön­tés is. A teheráni Évin börtönben 80 éves korában elhunyt Nasz- rollah Entezam, a néhai sah egykori külügyminisztere. En­tezam annak idején számos országban dolgozott nagykö­vetként, máj d egészségügymi- miniszter, később pedig posta­ügyi miniszter lett. 1950-ben az ENSZ közgyűlése üléssza­kának elnökévé választották. Entezamot 1980 augusztusában tartóztatták le. A politikus a már letartóztatása idején meg­levő betegségeinek következté­ben hunyt el — közölte egy rokona New Yorkban. (MTI) Légi csata bbanonbon Libanon fölött pénteken lé­gi csatát vívtak egymással az izraeli és a szíriai légierő va­dászgépei — jelentette a bej­rúti rádió. A hivatalosan meg nem erősített hír szerint egy szíriai repülőgép lezuhant, pilótája katapultált. Izraeli jelentés szerint egy szíriai gép tüzet nyitott a Li­banon légterében „rutinszerű őrjáratot teljesítő” izraeli lé­gikötelékre. Tel Avivban kö­zölték azt is, hogy a Bejrút fölött elhaladó izraeli repülő­gépekre a libanoni légelhárí­tás heves tüzet zúdított. (MTf)

Next

/
Thumbnails
Contents