Nógrád. 1981. február (37. évfolyam. 27-50. szám)
1981-02-27 / 49. szám
Hat napközis csoportban összesen kétszázhét tanuló délutáni felügyeletét látják el a Somoskőújfalui Általános Iskolában. Képünkön Somoskői Evelin, Balázs Éva és társaik logikai feladványt oldanak meg. _kj__ E rőltetett beszélgetés? „Köszönöm, megvagyunk" Látogatás egy kis üzemegységnél Négy fiatal üli körül az asztalt. A parttitkár, a K1SZ- titkár, a volt KISZ-titkár és az újságíró. Színhely: a Fém- bútoripari Szözvetkezet rétsági üzemegységének tanácsterme. A jelenlevő fiatalok azonban kissé tanácstalanok... Mi sem idegenebb tőlük, mint a közhelyek, vagy statisztikai adatok pufogtatása. Egy ösz- szesen száztíz főt foglalkoztató üzemegység esetében amúgy is nevetséges volna százalékokat hangoztatni. Mit lehet akkor elmondani a munkahelyi művelődésről? Nagy dolgokat nem, az bizonyos. De vajon az „apró” megmozdulások, „hétköznapi” sikerek érdemesek-e arra, hogy cikk íródjon róluk? Ezek a kérdések nehezítik a beszélgetés megindulását. Végül az újságíró megkockáztat egy provokatív kérdést: — Ügy tudom, hogy az utóbbi hónapokban kissé meglazult az üzemegység korábban igen jó kapcsolata a rétsági Asztalos János Művelődési Központtal. Mi ennek az oka? Szemvillanások jelzik, megtört a jég. Szinte egyszerre emelik fel hangjukat. Tiltakozásukba némi csalódás is vegyül. — Ezt most hallom először. A művelődési központ részéről semmiféle kifogást nem hallottunk — mondja Hor- nyák Sándor, az üzemegység párttitkára. — Évekkel ezelőtt kötöttünk együttműködési szerződést az intézménynyel, és azóta kapcsolatunk folyamatos. Ha ez a kapcsolat nem volna kielégítő, akkor bizonyára az intézmény ezt jelezte volna nekünk— Legfeljebb arról lehet szó, hogy időközben én lettem az üzemegység KISZ-tit- kára — veszi át a szót Pápai Imréné. — Korábban Both József töltötte be ezt a tisztséget, s ő tartotta a kapcsolatot a művelődési központtal. Én most ismerkedem a feladatokkal. Egyébként úgy tudom, a művelődési központban is voltak személyi változások . . . Both József élénken tiltakozik: — Ezek a változások nem befolyásolják a kulturális tevékenységet. Esetleg a KISZ-kongresszussal kapcsolatos feladatok terelhették el kissé figyelmünket a művelődésről. De ez csak átmeneti állapot. — Eszerint a munkahelyi művelődést is a KISZ irányítja? De hiszen a szövetkezetnek van művelődési bizottsága is! Hornyák Sándor elfojt egy mosolyt: — Hát persze, hogy van. Meg van brigádmozgalom is. De nálunk semmi sem választható el élesen. A száztíz dolgozóból több mint hetven a KISZ-korosztályhoz tartozik. Ha azt mondom, KISZ, abban szocialista brigádmozgalom van, ha azt mondom, brigádmozgalom, abban a KISZ van. Mi nem játszunk bizottságosdit. A KlSZ-gyűlé- seket, sőt a pártszemináriumokat is bárki látogathatja. Ha bármely területen probléma adódik, azt az „udvaron” belül intézzük el. Olyan ez az üzemegység, mint egy nagy család. — Maradjunk a munkahelyi művelődésnél. Hogyan realizálódnak a közművelődési célkitűzések az üzemegységen belül? Ismét Both József válaszol: — Az imént szóba került a művelődési központtal való kapcsolat. Nos, ennek lényege, hogy az intézmény folyamatosan tájékoztat bennünket programjairól, s mi ezt minden esetben a dolgozók tudomására hozzuk. Más kérdés, hogy a bejárók nagy 'száma miatt kevesen mennek el a rendezvényekre . . . Ugyanakkor az üzemegységen belül is találunk alkalmat a művelődésre. Rendszeresek a TIT- előadások és a politikai vitakörökön is gyakori téma a művelődés valamely területe. Ezeken az alkalmakon sokan részt vesznek a dolgozók közül. Emellett fogadjuk a művelődési központ által „kiajánlott” kiállításokat, és olykor pódiumműsoroknak is helyet adunk az üzemegységen belül. — Aztán ott vannak a társadalmi munkák! Ebből mindenkor kivettük részünket. Most épp egy sportpálya 1 kialakítását készítjük elő az üzemegység területén — toldja meg a sort az új KISZ-tit- kár. — Persze, igazán látványos akciókat, tömeges megmozdulásokat itt felesleges keresni! — veszi át a szót ismét kissé indulatosan Hornyák Sándor. — Nagy közös rendezvényekről nem tudunk számot adni. Nálunk ki-ki teszi a dolgát, s a közművelődés ránk eső feladatainak is igyekszünk eleget tenni. Bár a jóléti és kulturális alap elosztása a szövetkezet központjában — Budapesten — történik, eddig még minden kérésünket kielégítették. Dolgozóink többsége betanított munkás, ennek ellenére támogatjuk a felnőttoktatást is. Mi a jelentkező igényeket kielégítjük. A többi nem a mi dolgunk! — . . .És, akikben nincs igény a művelődésre? — Nem hiszem, hogy az igények felkeltése a mi feladatunk. Vagy igen?! p. k. Úttörőmozgalom a hátrányos helyzetű gyerekekért Mit tehetnek az egyenlőbb esélyekért? Sokakat elgondolkoztat ez az adat: Salgótarjánban az általános iskolai tanulók 22 százaléka hátrányos helyzetű, vagyis a több mint 5700 kisdiákból 1100-an hátrányos, 150-en pedig a veszélyeztetett kategóriába tartoznak. Az „elgondolkodás”, persze önmagában keveset ér, cselekvésre van szükség. így vélekedett a megyeszékhely úttörőelnöksége is, amikor napirendre tűzte: mit tehet a mozgalom a hátrányos helyzetű tanulók egyenlőbb társadalmi esélyeinek megteremtéséért? A hátrányok csökkentésére már eddig is voltak próbálkozások. Például minden, úttörőcsapatnál megtalálhatók a tanulópárok, melyek vagy nevelők irányításával, vagy pedig baráti, érzelmi kapcsolatok során alakulnak ki, s ily’ módon segítik a jobb tanulmányi eredmény elérését. Az őrsöknél, rajoknál „késésmentes”, „bukásmentes” címeket hirdettek meg, melyekhez számos közösség kapcsolódott. Emellett az úttörővezetők, a KISZ-es pedagógusok rendszeres korrepetálással segítik a lemaradottakat. Ugyancsak jó alkalomnak kínálkoznak a gyengébbek bevonására a különféle szakköri munkák. Sok hátrányos helyzetű tanuló tevékenykedik például a baglyasaljai Petőfi úttörő- csapatnál a báb-, a képzőművész-, a hímző- a Petőfi Általános Iskolában, a Lenin úttörőcsapatnál pedjg egyéb szakkörök munkájában. A megyeszékhely valamennyi úttörőcsapatánál elsősorban a KRESZ-, az úttörőgárda, a vöröskeresztes csoportok munkájában vesznek részt nagy létszámmal a hátrányos helyzetű gyerekek. A hátrány leküzdésében nagy szerep juthat a közművelődési intézményeknek is, hiszen az úttörők, kisdobosok gyakran látogatják a különféle programokat, rendezvényeket. Az úttörőcsapatok rendszeresen szerveznek mozilátogatásokat, s ingyenes jegyeket, bérleteket adnak. Ugyancsak célraveze'tőek a táborozások, a kirándulások, melynek során a hátrányos helyzetben levő gyerekek is részt vehetnek a programokon. Számukra a Nógrád megyei Tanács ifjúsági • bizottsága és a városi KISZ-bizottság 4 NÓGRÁD — 1981. február 27., péntek MARLENE (XV.) Pszichiáterek számára ínyencfalat A bosszúság másnap reggel következett, mikor Marlene Odette-nél állt a konyhában. „Nem tudom, miért kellett ennyit magukba töm- niök!” — elmélkedett a nagyvonalú nő — „Ismét három ló helyett ettek!” Milyen kényszer vitte rá, hogy mindenkit megajándékozzon. Marlene Dietrich nem tudott uralkodni a reflexein, „mint Pavlov híres kutyája” — véli Odette. „Elég volt annyi, hogy valaki megálljon egy értékes darab előtt és kifejezze a csodálatát — már be is csomagolta neki, és nem tűrt ellentmondást! Később ez fájt neki, és azt képzelte be magának, hogy csak kölcsön adta.. Egy valódi milliomos megcsodált egyszer a lakásában egy alacsony kis spanyol asztalt — már meg is kapta. „Egy hónap múlva teljesen kétségbeesett, és újra, meg újra- megkérdezte: Ajándékba adtam az asztalt? Kérje visz- sza! Ennek az embernek nincs szüksége erre az asztalra! Nagyon gazdag és sok bútora van otthon!” „Milyen gyakran ajándékozta nekem a Madame nagy divatdiktátorok kreációit, melyeket soha, vagy alig hordott!” — emlékezik vissza Odette. „Ez az elegáns Balenciaga kosztüm például! Nem illett rám egészen, mint a Madame megállapította, ezért átalakíttattam és lelkesen viseltem!” Négy héttel később Marlene érdeklődött a Balenciaga kosztüm után. „De” — mondta Odette — „azt ön nekem ajándékozta, és én már át...” Nem engedte szóhoz jutni: „Ne beszéljen vissza állandóan! Szükségem van a kosztümre! Bizonyára félreértett! Holnap hozza vissza nekem!” Könnyes szemmel adta vissza Odette a pompás ajándékot., Le kellett vinnie a pincébe, ahol Marlene a múltja emlékeit halmozta fel arra az esetre, ha rosszabb idők jönnek. Az életrajzírója, Higham egy másik groteszk ajándékozásról ír, mely már tragikus vonásokat is mutat. Marlene barátja, a színész és festő, Martin Kosleck, akit a harmincas évek eleje óta ismert, portrét festett róla, és a képet, melyet Marlene nagyon szeretett, neki ajándékozta. Éveken keresztül a New York-i Park avenue-n levő ap- partment-jában függött. Egy pár évvel később Martin Kosleck alaposan kétségbeesett, mert az egyik kedvenc portréját, melyet a nagy táncosról, Nijinskyről festett, bolond módon eladta egy New York-i kiállításon. „Elmeséltem Merlenének... Pár napra rá meghívott magához a Waldorf ba és megkért, menjek be a lakószobába... Ott függött Nijinsky képe. Marlene felkutatta a vevőt, és visszaszerezte nekem a portrét...” Ezt nevezik barátságnak. több kedvezményt is nyújt, ezáltal olcsóbbak a költségek. Gond van a gyermekmozgalmi tisztségekkel való megbízatások terén. Mint egy vizsgálat kimutatta, általában olyan tisztségekre kapnak megbízatást a hátrányos helyzetűek, melyek formálisak, névlegesek. A csapatvezetőségeknek, az osztályfőnököknek több segítségnyújtást, törődést kell adniuk, hogy mind több hátrányos helyzetű kisdiák megtalálja helyét a mozgalomban. Salgótarján város úttörő- mozgalmának vezetése teendőket is meghatározott. Ezek között szerepel, hogy az úttörőőrsök segítsék a tanköteles korú gyerekek beilleszkedését, az úttörővezetők pedig azt szorgalmazzák, hogy a hátrányos helyzetű tanulók a jelenleginél jobban bekapcsolódhassanak a közösségek munkájába, több bizalmat kapjanak. Szintén döntés született abban, hogy a jövőben növelik a különféle táborokban a hátrányos helyzetű tanulók számát A pszichiáterek számára — akiket Marlene ki nem állhatott — ínyencfalat lett volna az idős hölgy Nyilvánvalóan azzal a szenvedélyével, mely- lyel mindenkit megajándékozott, embertársai szeretetét és vonzalmát akarta megvásárolni. És miért ne? „Másrészt” — veti közbe Madame Odette — ..még nem találkoztam olyan emberrel, aki ennyit követelt volna a barátaitól, mint Mariene Vele barátságban lenni, annyit jelentett, mint éjjel-nappal rendelkezésére állni kis szí- vességek teljesítésére!” „Az évek múltával egyre nehezebbé vált a számára, hogy hozzászokjon az új barátokhoz” — fecseg Odette. „Mindig attól félt. hogy hasznot akarnak húzni a hírnevéből — még áz sem nyugtatta meg, ha azok, akik hozzá fordullak, maguk is elég híresek voltak ahhoz, hogy hátsó gondolat nélkül fogadhassa őket...” Mint Jeanne Moreau. „öt Goybéartnál, az énekesnél egy vacsorán ismerte meg a ‘ Madame, és első látásra kölcsönös szimpátia alakult ki köztük, mert mindketten óhajtották a viszontlátást. Gyakran akartak együtt színházba menni!” Mégis, amikor Jeanne Moreau felhívta a Montaigne avenue-n, Marlene Dietrich „soha nem volt otthon”, és ő mindig újra hívta kétségbeesett makacssággal. Ha felvettem a kagylót, azt kellett mondanom, hogy a Madame elutazott, és ha Moreau Dietrichet lepte meg, akkor elváltoztatta a hangját, és vaskos akcentussal spanyol szobalánynak adta ki magát: „Madame Amerikában van!” Egy nap azonban Madame Dietrich valóban elutazott, Odette egyedül volt otthon, és Jeanne Moreau beszédbe elegyedett vele. „Érti ezt?” — kérdezde, „Olyan csalódott vagyok! Természetesen felismertem a telefonban az el- váítoztatott hangját! Miért teszi ezt? Mitől fél Marlene Dietrich, mondieu!?” A kérdés egyszerűen megválaszolható: Jeanne Mo* reau-nak csak a tükörbe kellett néznie — és el kellett képzelnie, hogy egy fiatalabb, szebb asszony akart vele mutatkozni. Valószínűleg az összehasonlítást akarta elkerülni, „A párizsiak számára” — mondta az okos Madame Odette — „Madame Marlene Dietrich már régóta egy intézmény, egy emlékmű, mint de Gaulle tábornok! Csak a Madame tekinti magát még mindig nőnek, akinek kívánatosnak kell lennie, és aki egykori szépségét kétségbeesetten próbálja meg restaurálni !” Hetvenkilenc lesz decemberben — vagy nyolcvan? Madame Odette bánatára Marlene egész aktivitását, melyet korábban több amerikai lakóhelye és világ körüli turnéi között osztott meg, most már évek óta egyedül párizsi telephelyére koncentrálta. Odette még ma is megdöbben, pedig már nem áll Marlene szolgálatában. „Mennyit kergetett Fouchonhoz, a iuxusüzletbe egy- kiló paradicsomért, a henteshez a rue Marbeufre, hogy a romlott steak helyett frisset adjon, naponta négyszer a postára expressz levéllel — és már mindenhol várt a 4 telefonhívása: A főnöknője idecsönge-' tett, mert nyugtalan, hol marad ennyi ideig!” Marlene kiszámolta, hol kell éppen lennie Odette-nek, és telefonhívásaival az ösz- szes üzletben a sarkában volt. Vologdai szőttesek „A szépség mindig öröm”. Egy XVIII.\ századi szövőnő munkáján van kivarrva ez a bölcs mondás. A térítőt az egyik vologdai múzeumban őrzik. Vologda megye régmúlt idők óta híres népművészetéről : csipkéiről, fafaragásairól, művészi szőtteseiről. A pamut- és lenfonálból szőtt díszes abroszok, ruhaanyagok, térítők, kendők. és szalvéták igen keresett cikkek voltak a XIX. század nemzetközi vásárain. A XX. század elején ez a kézművesipar fokozatosan elvesztette korábbi jelentőségét. Csak a harmincas években éledt újjá. 1937-ben Suhobogy faluban megalapították a „Krasznij tkacs” Szövetkezetei. Az új üzemben azok az öreg szövőnők dolgoztak, akik még anyjuktól, meg nagyanyjuktól tanulták. a mesterséget. Az új üzemben is megőrizték a régi technológiát, munkaeszközöket. A falvakban felkutatták az épen maradt ’ szövőszékeket, pontosan lemásolták és fölszerelték őket. Két év múltán a szövetkezet átköltözött Cse- repovec városába és gyárrá alakult át. Az új, világos csarnokokban sem váltak meg a jó öreg, fából készült szövőszékektől. Az egyetlen új üzemrészben Vologda, Moszkva és Leningrád képzőművészeti főiskoláinak és szakközépiskoláinak végzős hallgatói dolgoznak. Itt találkoznak a tradíciók és a korszerű módszerek. A vologdai kézműipar híre eljutott a Szovjetunió határain túlra is. A szőttesek a lipcsei, lisszaboni, venezuelai, sza- loniki és varsói nemzetközi kiállításokon nyertek érmeket és díjakat. 1980-ban a gyár olimpiai garnitúrákkal látta el Moszkva, Leningrád, Kijev, Minszk és Tallinn ajándékboltjait. Képünkön: Népi motívumokkal díszített ünnepi együttes. Szibériai vadászok Amerika földién A washingtoni egyetem ar- ásatások azt mutatják, hogy cheológiai kutatásai szerint az ezek a vadászok 30 000 évvel első emberek, akik Amerika ezelőtt érkeztek ide a Szibé- északi területeire léptek, a ria és Alaszka közötti szoro- szibériai vadászok voltak. Az son keresztül.
