Nógrád. 1981. február (37. évfolyam. 27-50. szám)

1981-02-22 / 45. szám

Rangadóval rajtol a labdarúgó NB II. Ma; Nagybátony—STC | Nógrád megyei fermászelbaráfok aktívaértekezlete Eresztvényben A természetbarátokhoz méltó, friss hólepellel borított kör­nyezetben, a Salgó-vár tövében, az erdőbe rejtett Hotel Sal- gó társalgójában tartotta a Nógrád megyei Tanács VB Test­nevelést és Sporthivatalának természetbarát-szakszövetsége a Nógrád megyei természetbarátok aktívaértekezletét. Hosszú téli szünet, illetve felkészülés után ismét pattog a labda az NB Il-es csapatok pályáján. A tavaszi második fordulóval folytatódik a baj­nokság, s a Keleti csoport nógrádi rangadóval kezdi a második fél évet. Nagybátony- ban a Bányász az STC-t fo­gadja, és a meglepetéssel vég­ződött salgótarjáni mérkőzé­sük után ezúttal mindkét gár­da szakvezetése győzelmet re­mél csapatától. — Az eddig végzett kemény munkát, a felkészülési idő­szakban tartott hatvan edzé­sen és tizenkét előkészületi mérkőzésen szerzett fizikai és technikai felkészültséget ka­matoztatni akarjuk — mon­dotta Dávid Róbert vezető edző. — Nem titkolt szándé­kunk; nyerni szeretnénk! No­ha tisztába vagyunk azzal, hogy az STC jobb képességű együttes, és a rutin is a tar- jániak mellett szól. Nem hagyható figyelmen kívül já­tékosaink elszántsága, akara­ta sem — tette hozzá Klimó István, a szakosztály vezető­je — s él még bennünk az őszi győzelem emléke. A héten a szokásos edzések­kel készült a Bátony. Gondot jelentett, hogy Kiss Gyula de­rékfájdalmak, Orosz János csonthártyagyulladás, Hu- gyecz és Bordás térdsérülés miatt több edzésen nem ve­hetett részt. Az utóbbi két játékosra bem is számíthat együttese. A pályára lépő csa­patot csak közvetlenül a mér­kőzés előtt a következő ke­retből jelöli ki Ölvid Róbert; Palchuber, Smida, Antal, Ber- tók, Orosz J.. Szabó J., Czék­mány, Tamás, Szabó P., Kiss, Szoó, Loch, valamint Pozsár, vagy Huszár. Az STC csapata a héten tért vissza romániai vendégsze­repléséről. Szala Miklós veze­tő edző — a nagyváradi hat­gólos vereséget leszámítva — elégedett volt csapata túrájá­val. — Szív és akarat jelle­mezte játékosainkat, s nagy­jából kialakult a rajtoló együttes. Szerencsére, senki nem sérült meg a játékosok közül, viszont csütörtökön, ,.hazai pályán” Balga kisebb gerinczúzódást szenvedett, így játékára nem kerülhet sor. Gondot okoz, hogy Csáki be­lázasodott, ezért az ő szerep­lése is bizonytalan, örvende­tes viszont, hogy a portya so­rán a Kisterenyéről igazolt Szabó nagyszerűen helytállt, és játékéval helyet követel magának a csapatban. Ennek alapján a következő tizenegy kezdi a játékot: Kocsis — Csáki (B. Kovács). Kegye, Varga, Kovács, — Szabó, Föl­di, Tóth — Mohácsi, Kajdi, Marcsok. Mellettük Szekula játékára is sor kerülhet. Végvári József, a szakosz­tály elnöke bízik együttese si­kerében. Mint mondta; a gár­da gerince a túra során ki­alakult, s reméli, hogy a szur­kolók támogatásával sikerül visszavágniuk a váratlan őszi vereségért! Szőcs Gyula, a természetba­rátok elnöke köszöntötte a résztvevőket. Csirke Pálné fő­titkár, a kapott szó jogán be­számolt az elmúlt év munká­járól. Ismertette a taglétszám alakulását. Megállapította, hogy az ifjúsági létszám Sal­gótarjánban és Balassagyar­maton kevesebb a vártnál. A fejlesztésre az ODK segítsé­gét kérte. Időrendi sorrend­ben tájékoztatta a résztvevő­ket a természetbarátok elmúlt évi sok színű tevékenységé­ről, a nyílt túrákról, a megyei természetbarát-táborról, az el­nökségi ülésekről. Értékelte a technikai munkát, amit a szakosztályok tagjai az orszá­gos kéktúra érdekében ki­fejtettek. Javaslatokat tett az agitációs és propagandamun­ka javítására, a Nógrádi Hí­radó kiszélesítésére, újabb ága­zati (mint a kerékpár, sí, hegymászó) bizottságok létesí­tésére. Kiemelte a társszer­vekkel kapcsolatos szoros együttműködés fontosságát. Megtudtuk, hogy a kölcsönző­állomás 273 sátorral segíti a szervezett természetbarátok egészséges szenvedélyét. A mindenre kiterjedő főtit­kári beszámoló után Szőcs Gyula elnök értékelése, feladattervek ismertetése kö­vetkezett, melyre lapunk ha­sábjain visszatérünk. Ha délelőtt Ökölvívó-csemege Salgótarjánban Mai sportműsor KÉZILABDA Palóc Kupa. Balassagyar­mat, városi sportcsarnok; Bgy. SE—Nagybátony (ifi) 8 óra, Miskolci Spartacus—Det- va (női) 9.05 óra, Eger—Detva (ffi) 10.10 óra, Miskolci Spar­tacus—Bgy. SE (női) 11.15 Óra, Váci Izzó—Érsekvadkert (ffi) 12.20 óra, Nagybátony— Nagymaros (ffi) 13.25 óra, Eger—Váci Izzó (ffi) 14.30 óra, Bgy. SE—Detva (ffi) 15.35 óra, Eger—Nagybátony (ffi) 16.40 óra, Bgy. SE—Ér­sekvadkert (ffi) 17.45 óra. LABDARÚGÁS NB II., Keleti csoport; Nagybátony—STC, Nagybá­tony, V.: Pálvölgyi, BKV Elő­re—Bgy. SE, Budapest, Knopp I. utca, V.: Bártfai, kezdési idő 14 óra. ÖKÖLVÍVÁS Kiemelt I. osztályú CSB: Bányász válogatott—Vasas vá­logatott, Salgótarján, városi sportcsarnok, 10 óra. TÖMEGSPORT Hegyi terepfutóverseny. Pásztó. Zsillő-tanya, 10 ó. Á fővárosban kezd a Bgy. SE Komoly, nebéz, becsülettel vég- tett másfél hónapos felkészülés van a labdarúgócsapat mögött, amint azt Czlmmermann Gyula edzőtől megtudtuk. Ez betven ed­zést és tiz edzömérkőzést Jelent, és egészséges önblzalommmal várják a kezdő sípszót a BKV - Előre Knopp utcai pályáján a Bgy. SE labdarúgói. Szűcs Ferenc szakosztályvezető elmondta, hogy néhány változás Is történt az el­múlt időszakban. Szűcs Gyula és Králik János közös megegyezés­sel szerződést bontott. Králik Szé- csénybe távozott kölcsönjátékos- ként, egy évre, ugyanennyi idő­re a rombányl csapatba Szűcs, és az Időközben leszerelt Ba- binszkl László is. Az ugyancsak katonai szolgálatát letöltött Tóth Gáborral szerződést kötöttek. A Gyarmatra bevonult v&cl Papp játékengedéllyel erősíti a csapa­tot. Így az alábbi 18 Szerződött és egy játékengedélye« labdarúgó áll rendelkezésre: Balázs, Szarka, Pribell. Robb, Hornyák, Lajkó, Oláh, Trubln, Friedmann, Tóth K., Tóth G., Kovács I., Kovács J. , Varga, Kármán, Szalai, Lucs- ka, Szedlák és Papp. A szakosztályvezetés az őszi váratlan, de jó szereplés alapján a sikeresnek Ítélt felkészítés alap­ján a megerősödött csapat elé magasabb célt tűzött ki a baj­nokság végére. Ez az első hat hely valamelyikének elérése. Az eddig játszott edzömérközések eredményei, a Bgy. SE szemszö­géből. Idegenben: Eger 4—2, Ózd 1—0, Hatvan 0—1, Salgótarjáni Ötvözet 4—1, Hajógyár 4—1, Selyp 9—1. Odahaza: STC 0—0, Ózd 1—1, Salgótarjáni Ötvözet 3—1, Szé- csény 1—0. A rajt előtt csak Szalai sérült, Így ma nem is Játszhat. A kezdő csapat az alábbi keretből kerül ki: Balázs, Pribell, Robb, Hor­nyák, Lajkó, Trubin, Tóth G., Tóth K. , Kovács J., Friedmann, Szedlák, Kovács I,. Papp. A jövő héten két érdekes ed­zőmérkőzésre kerül sor Balassa­gyarmaton, az egyik 25-én (szer­dán) a Bgy. SE—Ojpestl Dózsa csapatai között, míg a kővetkező nap, 26-án (csütörtökön), Bgy. SE— Hatvani Kinizsi találkozó lesz. Mindkét mérkőzés 14.30 órakor kezdődik. Szurkolóankét a STC-nél „Meg kell céloznunk az NB l-et" A sportcsarnok tanácstermében az STC labdarúgó-szakosztálya találkozott szurkolói közül azokkal, akik optimista hittel kitartanak Salgótarján labdarúgása mellett. Az ankét mindvégig a bizalom, az előbbre lépés és a remények szellemében folyt. A találkozón rendhagyó módon ezúttal nemcsak a csapat­kapitány képviselte a labdarúgókat, vala­mennyien részt vettek azon. Szőke István klubelnök nyitó szavaiban a közös várakozásról beszélt. A harcban csak az győzhet, aki teljes szívvel veti magát a küzdelembe. Szalai Miklós kért először szót. Röviden ismertette a fel­készülés periódusait, a csar­nok ideális, a szabadtér idő­járásától függő lehetőségeit. A csapatépítést, a formába ho­zást szolgáló hat hazai, to­vábbá öt romániai mérkőzés tanúságát is levonta. A teljes keret sérülések miatt nem ké­szülhetett együtt. A bajnoki rajtra az együttes gerince ki­alakult A tecnikai képessége­ken — labdaátvétel, kapura rúgás, — még sokat keÜ ja­vítani. Ez persze az időjárás, a talajviszonyok függvénye is. A hozzászólások kérdés-fe­lelet formájában érintették a labdarúgó-szakosztály életé­vel, gondjaival foglalkozó problémákat. A kérdésekre a szakosztályelnök és a vezető edző kimerítő válaszokat adott. Ismertették a Szoó- ügyet. Megtudtuk, hogy a baj­noki rajt előtt — korábbi problémák vele kapcsolatban ismeretesek — hathetes pró­baidőt kapott. A sportszerű életmóddal ezalatt is adós maradt. Produktuma alapján nem volt biztosított további szereplése a csapatban. Az erősítésról, a távozásokról is ismétlődően sok szó esett. A szakosztályvezetés ismeri a csapat gyengébb pontjait. Ez­zel együtt a játékosok ké­pessége alapján a célkitűzés, az NB I. elérése megítélésük szerint reális. .,Az erősítésről nem nyilatkozhatunk — mon­dotta Végvári József. — Le­hetőségeink kétfélék, más a helyzetünk a bajnokság meg­nyerése után, más az NB II- ben. Célunk elérése esetén csak kész játékosokkal erő­síthetünk. Ellenkező esetben a fiatalok kerülnek előtérbe. Ifjúsági csapatunkban több tehetséges fiatal bontogatja szárnyát. Beépítésükre min­denképpen gondolunk. Meg­nehezíti helyzetünket a ren­delkezésünkre álló, eddig is szűknek bizonyult, húszas ke­retlétszám. Nagy gondunk a csapatépítésnél, hogy a megye egyesületei nem az STC-nek nevelnek játékosokat, inkább tőlük viszik azokat.” A katonai szolgálatra bevo­nultak meglátogatása megtör tént. A tavaszi szezonban Ju­hász csapatához Tatára uta­zunk barátságos mérkőzést játszani. A szakosztály vezető­sége újra megkísérli felvenni a kapcsolatot a klub színeiért sok sikert kiharcoló, idősebb játékosokkal, az utánpótlás megfigyeléséért Mivel a kér dések a távozásokat is érin­tették, a klub álláspontja: Kanász, Bíró és Szűcs ideho- zatala nem volt szerencsés. Távozásukkal sokat ártottak a csapatszellemnek. Tóth, Du­dás és Barta közül Barta nem volt hajlandó jobbszélsőt ját­szani, Dudás Jeckkel nem ve­hette fel a versenyt, Tóth pe­dig hosszú távon nem tudott NB I-es teljesítményt nyújta­ni. Az idejöttek közül a be­csületesen helytállók megta­lálták a számításukat, s benn­szülötteknek számítanak. A csatársor vérszegénységével kapcsolatban Szalai Miklós Ismertette a helyzetet. Szekula és Marcsok játékukkal nem tudtak helyet biztosítani az együttesben, Mohácsi a sok bírálat ellenére is a legered­ményesebb csatár. Több sze­rencsével, harcosabb szellemű játékával javíthatná a csapat eredményességét. Földi közép- csatárjátékát is sokan felve­tették, a jelenlegi helyzetben azonban már nincs lehetőség a hat-nyolc mérkőzéses türel­mi időre. Zeisler György szavai sze­rint: „Meg kell céloznunk az NB I-et. Az ellenfél térfelén vagyunk, a mérkőzések legna­gyobb részében gólok nélkül. Nemcsak az NB I-et kell meg­céloznunk. a kapukat is job­ban.” Hozzászólásában a lel­kesebb szurkolásra biztatta a közönséget. Szólt Pintér sze­repeltetéséről. Szalai szerint a tehetséges fiatal játékos még nem szerzett NB Il-es rutint, s nem elég robbanékony. Az építő szellemű, a job­bat akarást célzó és segítő szándékú felszólalásokból sokat megszívlelhettek a je­lenlevő labdarúgók is. — mátyus — Ritka élményben lehet ré­szük az ökölvívást kedvelő tarjánl sportbarátoknak. Ma fél 10-kor kezdődik a csapat- bajnokság első és második he­lyezettje, a Bányász és Va­sas válogatott összecsapása. A csapatok szombat délelőtt megérkezdtek, ebédeltek, dél­után mérlegelés következett, és kialakult a végső párosí­tás. A Bányász válogatottban három salgótarjáni ökölvívó kapott helyet: Farkas Sándor, Botos Tibor és Hranek Sán­dor. Am ott van a csapat­ban (többek között) Rózsa, Takács és Somodi. A vasasok­nál is több válogatott szere­pel: Karácsony, Pém, és Sol­tész. A párosítás a követke­ző (elől a Bányász válogatott tagjai): Rózsa—Péter, Botos- Kállai, Farkas—Tomhauser, Zsíros—Goják, Takács—Né­meth, Para—Karácsony, Mol­nár—Csuta, Hranek—Pápai, Mészáros—Pém, Pintér—Rimó­czi, Taizs—Soltész és Somodi —Bolla. (Szokács) AlMtOIIIIUMIISIK NÓGRÁD - 1981. február 22., vasárnap Ki mit tud a sportmozgalomról? Ahogy azt már korábbi számainkban közöltük, mától négy héten keresztül játszani hívjuk olvasóinkat. Vasárnapi lapszámunkban öt-öt kérdést teszünk fel, amelyekre a vá­laszt szerdáig kérjük címünkre (Nógrád szerkesztősége, Sal­gótarján, Palócz I.-tér 4., 3100) elküldeni. A helyes megfejtők között minden fordulóban három­három könyvutalványt sorsolunk ki. AZ I. FORDULÓ KÉRDÉSEI: 1. Mikor és hol volt az első téli olimpia? 2. Mely nyári olimpiákon rendeztek téli számokban Is ver­senyeket? 3. Kit neveztek a „Jég tündérének”? 4. KI volt az a sportoló, aki az 1980-as téli olimpiai játé­kokon a legtöbb aranyérmet szerezte? 5. KI az a nógrádi atléta, aki az ötezer méteres síkfutás magyar csúcstartója, és mennyi idővel? A borítékra föltétlenül írják rá: Ki mit tud a sportmoz­galomról ?I NOGRAD megyei ZÖLDÉRT Vállalat, a nógrádszakáll 45. sz. árudájába szakképesí­téssel rendelkező bolt­vezetőt felvesz. Je­lentkezés : Salgótar­ján, Nagy Sándor út 12. sz. (ZÖLDÉRT- telep). BALASSAGYARMAT, Kossuth utca 28. alatt könyvszekrény és íróasztalból álló styl- bútor eladó. A Hazafias Népfront Mgtsz., Örhalom felvételt hirdet vízve­zeték-szerelő, villany­szerelő. lakatos, gép­szerelő és kőműves szakmákban. Kedvező fizetési feltételek biz­tosítása mellett. Je­lentkezés a tsz fő­mérnökénél. UY rendszámú Wart­burg de Lux személy- gépkocsi 33 000 km- rel, megkímélt álla­potban eladó. Érdek­lődni lehet: hétköznap 9 órától 14-671 tele­fonszámon. FELÚJÍTOTT Zsi­guli 1200-as olcsón el­adó. Hrabeczné, Sal­gótarján, Ybl Miklós út 41., 17 órától. GÉPÍRNI tudó adminisztrátort felvess • PIERT Vállalat, saigóbá- nya. Minden szom­bat szabad. FELVÉTELRE keres egy autószerelőt azon­nali belépéssel a KLI- MAVILL Szövetkezeti Közös Vállalat, Lu- dányhalászl. Fizetés megegyezés szerint. Érdeklődni: Kalos István. Telefon: 16. (7—16 óra között). ROZSAK a leg­szebb színekben. Ezüstfenyők, tu- ják, kúszófenyők, díszalmák, dlsz- szllvák, orgonák, díszcserjék. élő­sövények. Vidéki megrendeléseket postán, pontosan teljesítjük. Kér­je díjtalan, színes, nagy árjegyzé­künket! Szálkái díszfaiskola, 1661 Budapest, Népköz- társaság út I. A balassagyarmati Lenin-lakótelepen másfél szobás, szö­vetkezeti lakás sür­gésen eladó. Paróczl Iván, Becske, Kertész út 3. GÁZTŰZHELY pa­lackkal együtt eladó. Salgótarján, Hunyadi krt. 21. Tel.: 15-828. SALGÓTARJÁNBAN Rokkant-telepen ker­tes családi ház beköl­tözhetően eladó. Ér­deklődni lehet: min­dennap 10—17-ig a Berzsenyi Dániel út 9. sz. alatt. KERESEK megvé­telre 3 szobás, össz­komfortos családi há­zat Balassagyarmaton. Érdeklődni: Balassa­gyarmat, Luther utca 8., hirdető. A Magyar Érem- gyűjtők Egyesületé­nek Nógrád megyei szervezete árverést rendez 1981. március 1-én, 9 óra 30 perces kezdettel a József At­tila Megyei Művelődé­si Központ klubhelyi­ségében. Árverési anyagot átvesznek ugyanott: február 26- án 17 órától 18 óráig, Illetve március 1-én 8 órától — az árverés előtt, szeretettel vá­runk minden gyűjtőt és érdeklődőt! FIATAL lányok Je­lentkezését várjuk az Újpesti Gyapjúszövő­gyárban 1981. szepttm. bér 1-én Induló fonó­szövő szakma meg­szerzése céljából. Fel­vételi követelmény i 14 éves életkor betöl­tése, 8 általános isko­lai végzettség. Tanul­mányi Idő; 3 év. Az I. osztály első félévé­ben a tanulmányi ösz­töndíj 320,— Ft. A második félévtől a ta­nulmányi eredménytől függően 320,— Ft-tól 500,— Ft-ig. Társadal­mi ösztöndíj havonta 500,— Ft. Tanulóink részére Ingyenes kol­légiumi elhelyezést. Iskola- és munkakö­penyt biztosítunk és havonta egyszeri ha­zautazás esetén költ­séget térítünk. A ta­nulók a teljes ellátá­sért napi 3.— Ft-ot té­rítenek. A szakmun­kásvizsga megszerzé­sét követően tovább­tanulási lehetőséget biztosítunk. Jelentkez­ni lehet: Ojpestl Gyapjúszövőgyár, sze­mélyzeti osztály, 1045 Budapest IV.. Berni u. 1. FIÚK Jelentkezését várjuk az Ojpestl Gyapjúszövőgyárban 1981. szeptember 1-én Induló géplakatos, központifű tés-szereló, vízvezeték-szerelő, bú- torasztalos és textil­gépszerelő szakma megszerzése céljából. Felvételi követelmény: 14 éves életkor betöl­tése, 8 általános, isko­lai végzettség. Tanul­mányi idő: 3 év. Az I. osztályos tanulók tanulmányi ösztöndíja az első félévben egy­ségesen, 310,— Ft, a második félévtől ta­nulmányi eredménytől függően 310,- Ft-tól 500,— Ft-lg. Társadal­mi ösztöndíj havonta 250,— Ft. Tanulóink részére Ingyenes kol­légiumi elhelyezést és munkaruhát biztosí­tunk. Havonta egy­szeri hazautazás ese­tén költséget térítünk. A tanulók a teljes el­látásért napi 3,— Ft- ot térítenek. A szak­munkásvizsga meg­szerzését kővetően to­vábbtanulási leneíősé- get biztosítunk. Je­lentkezni lehet: Új­pesti Gyapjúszövő­gyár, személyzeti osz­tály, 1045 Budapest1 IV., Berni u. 1. mm Hirdessen On is a NÓGRÁD-ban! Hirdetmény Salgótarján város Tanácsa VB igazgatási osztálya és lakás­ügyi társadalmi bizottsága értesíti ügyfeleit, hogy 1981. március I-től szerdai napokon, 8—13 óra között tartják kö­zös fogadóóráikat. A lakásügyi csoport ügyfélfogadási rendje a következők sze­rint alakul: Hétfőn: 13—16.30 óráig. Szerdán: 8—16.30 óráig. (13 óráig a társadalmi bizottsággal és az igazgatási osztály vezetőjével közösen). Péntek: 8—12.30 óráig. Szombat: — a szabad szombat kivételével — 8—12.30 óráig. Az ügyfélszolgálati iroda keretében szervezett lakásügyi In­formációs szolgálat a hét minden napján, a teljes munka­időben ad tájékoztatást az állampolgárok részére. Salgótarján város Tanácsa VB igazgatási osztálya lakásügyi társadalmi bizottsága

Next

/
Thumbnails
Contents