Nógrád. 1981. február (37. évfolyam. 27-50. szám)

1981-02-21 / 44. szám

ftfagyarnándori hétköznapok Esztendős elképzelések Magyarnándorban ma már nyoma sincs a feltúrt járdá­nak, a földkupacoknak, össze­visszaságnak. Ezt a kényel­metlenséget ugyan szívesen vállalták az itt lakó családok, mert egyet jelentett az egész­séges, jó ivóvízzel, a kényel­mesebb hétköznapokkal. A vízmű teljes egészében elké­szült- átadták. Eltűntek a földkupacok, járdán lépked­nek az arra járók. Ha úgy istenigazából kisüt a nap, hoz­zásegít egy kis szél, .még a maradék sár is eltűnik az ut­cákról... A tanácsházán nagy a sür­gés-forgás, az idei tervekről, elképzelésekről esik szó. Novák Tibor- a végrehajtó bizottság titkára odébbtolja asztalán a hatalmas papírku­pacot. A tavalyi tanácsülések jegyzőkönyvét nézegetjük. Megjegyzi: — Egyre inkább az a ta­pasztalatunk, hogy a tanácsta­gok közügyben szólalnak fel. Leginkább bejelentéseket tesz­nek, felhívják a figyelmet kijavítandó dolgokra. Leg­többször nem is azonnali intéz­kedést kérnek, inkább tájé­koztatnak bennünket. — Interpellációk? — Aránylag kevés van. A tavalyi évben négy tanács­ülést tartottunk, ha jól em­lékszem, mindössze három­vagy négy interpelláció hang­zott ej. — Mégpedig? — Szűcs Lászlóné mohorai tanácstagunk felvetette, hogy a Zalka Máté utat időszerű lenne kövezni'/ Az igazság az, hogy új utcák létesülnek, egy­más után épülnek a házak, és a portalanított utak nem tudnak lépést tartani ezzel a fejlődéssel. A tanácstag a kör­zet nevében beszélt. Tudjuk- hogy valódi gond, de nemcsak ebben az utcában. Minden­esetre úgy tervezzük, hogy 1983-ban tudjuk rendbeten- ni ezt az utcát. — Másról is esett szó? — Igen. Bagyinszki Pál — ugyancsak Mohoráról — még az év elején, 1980-ban arról beszélt, hogy a vízmű építése során felásott árkokat mihamarabb el kellene tün­tetni, amelyek a termelőszö­vetkezet földjén mennek ke­resztül. Mivel a vízmüvet már átadtuk- megoldódott ez is, a külső nyomokat eltüntették a szakemberek. Még egy inter­pelláció volt a tavalyi tanács­üléseken, Jeli Ferencné arról szólt, hogy Mohorán a sport­öltözőt lebontották, de a bon­tási anyagot otthagyták a művelődési ház környékén. Kérdésére ő is választ kapott. Sőt, mi több, a törmeléket is rövid időn belül elszállították, a termelőszövetkezet adott hozzá gépkocsit. Ennyit a tavalyi esztendőről. A magyarnándoriakat — ért­Pirogránit burkolóidomok az Országházhoz »v .• i | . i1 1 m «ti— ’ / i ...... v \mk ■ / hetően inkább — az idei el képzelések, tervek foglalkoz­tatják. A tanácstitkár helyesel: — Itt van például az isko­la. Nyolc tantermes iskolát ter­vezünk építeni a következő években. Jelen pillanatban megrendeltük a terveket a Pest megyei Tervező Vállalat­nál, kétszintes épületet sze­retnénk a művelődési ház mellett, olyat, amelyhez tor­naterem is tartozik. — Lakások? — A rendezési terv alapján tizenhat kétszintes lakást sze­retnénk építeni. Már megala­kult a lakászövetkezet, kije­löltük a területet. Az építtetők már a kivitelezővel tárgyal­nak. Ha minden jól megy. az idén kezdenek. De szeretnénk a hagyományos családi házak­hoz is hozzásegíteni a családo­kat. Érdekes adat, Magyar­nándorban az elmúlt tíz esz­tendő alatt nemhogy csökkent volna, hanem kétszázzal nö­vekedett a lakosság száma. Hat év alatt negyven telek „fogyott”, ennyi ház épült. Az igények továbbra is megvan­nak. — Egyéb tervek? — Nyomaszt bennünket a mohorai kastély állapota, amelyben jelenleg óvoda van. A tetőszerkezettel valamit ten­ni kell. De az iskola is felújí­tásra szorul, régiek az épületek sok a gyerek, hull a vakolat. Nem csak a két épület tetejét, hanem a világítást is korszerű­síteni szükséges, padok, ajtók, ablakok kellenek. Ha minden jól megy, áprilisban kezdődik a munka, több mint nyolc- százezer forintot szánunk minderre. — Ezek voltak a legfonto­sabbak... — Túlságosan sokat nem tudunk megvalósítani, már- csak azértsem mert a vímű- ért évente háromszázhar­mincezer forintöt fizetünk. De mindenképpen szeretnénk megcsinálni a sportpályát, méghozzá aszfaltosra, hogy té­len jégpályának is használhas­sák a gyerekek. A szülők már a társadalmi munkát felaján­lották, amely megtoldja az erre tartalékolt húszezer fo­rintunkat.... — cse — Sokoldalúbb takarékszövetkezet Ecsegi számvetés — egyesülés után Várakozással tekintettek az 1930-as esztendő elé Ecsegen és Mátraverebélyben, 'némi „izgalomra” az előbbi két székhellyel működő takarék- szövetkezetek egyesülése adott okot. S ha most visszatekin­tünk á közösen végzett mun­ka első évére, azt azért tesz- szük, mert már az előzetes adatok is jelezték: o megnö­vekedett szövetkezet igen si­keres esztendőt zár. — A szövetkezét új önkor­mányzati és gazdálkodó egy­ségei zökkenőmentesen foly-’ tatták a munkát, a megvál­tozott körülmények között is — emlékezik Csonka József, az Ecseg és Vidéke Takarék- szövetkezet elnöke. — Ennek köszönhető, hogy rövidesen megvalósult az egységes üz­letpolitika az egyesült szö­vetkezet egész területén. S az új feladatok? Töb­bek között, célul tűzték ki, hogy Nagybárkány, Tar és Mátraszőlős községekben szol­gáltatóegységeket hoznak lét­re. A nagybárkányi már meg is kezdte a lakosság kiszol­gálását, a másik két község­ben azonban a megnyitás — megfelelő személyzet híján — erre az évre maradt. Job­bágyiban új kirendeltségi székház építését tervezi a ta­karékszövetkezet. A beruházás előkészítése, a kiviteli tervek készítése folyamatban van, re­mélik, hogy 1981-ben már az építkezés is megkezdődhet. Az egyesülés célszerűségét számok is igazolhatják, erre a takarékszövetkezet elnöke mindenekelőtt a betétgyűjtés adatait idézi: — Az elmúlt esztendőben 10,5 százalékkal nőtt a betét- állomány, a növekedés pedig több mint kétszerese az 1979. évinek. Ennek köszönhetően 1980. december 31-én szövet­kezetünknél a betét összege meghaladta a 44 millió jorin- tot. rintot fizettek ki a betétek kamataként. Itt említhetjük más betétformák „hozadékát” is: ketten nyertek személy- gépkocsit és különböző nye­reménnyel kihúztak kilenc darab nyereménybetétköny­vet is. Visszatekintve az elmúlt esztendőre, kézenfekvőnek tűnik egy megállapítás: a ta­karékszövetkezet egyre sokol­dalúbb tevékenységével mind jobban megkönnyíti a falun élő ember financiális ügylete­it. A hagyományos betétfor­mák mellett így kezelnek már csekkszámla- és átutalási be­tétszámlát is. Ennél azonban még több embert érint, hogy az elmúlt év elejétől intenzív­vé vált a takarékszövetkezet biztosítási munkába. — Nagyon jó, a lakosság érdekeit messzemenően szol­gáló kezdeményezésnek bizo­nyult, hogy a biztosítási ügye­ket a takarékszövetkezetnél is lehet intézni. Az utazást, megtakarító helybeni ügyin­tézés nemcsak kényelmet je­lent az ügyfélnek, de növeli a bizalmat, a biztosítás in­tézménye iránt is. Erre csak egyetlen bizonyítékot: a biz­tosítások díjbevétele megtíz­szereződött, s 1980-ban meg­haladta az I millió forintot. A takarékszövetkezeteket eddig is, a falvak bankjaiként em' égették, a jelek szerint pedig egyre jobban rászolgál­nak erre a címre. A jelszó akár ez is lehetne: mindent egy helyen! A hitelnyújtás hagyományos üzletág — az ecsegi szövetkezet egyébként, 1980-ban 14 százalékkal nö­velte a kölcsönforgalmat —, de belekóstoltak egészen más, eddig szokatlan feladatokba is. — A COOPTURIST szö­vetkezeti utazási iroda meg­bízásából bekapcsolódtunk az idegenforgalom szervezésébe is. Az eddig elért eredmények még meglehetősen szerények, a lehetőségeket kihasználva, tovább kell folytatni a szer­vezést. 1980 azonban más új szolgáltatást is hozott. Ugyan­csak a lakosság érdekeit szem előtt tartva, megkezd­tük az ÁFÉSZ által felvásá­rolt mezőgazdasági termékek ellenértékének a kifizetését, ily módon több mint fél­millió forintot vehettek fel a háztáji gazdaságok a takarék- szövetkezettől. Az ember azt hinné, nincs is már feladat, amelyet el­végezhet a takarékszövetkezet, de erre is rácáfol az élet. Egy gyűlés végén, az ecsegi könyvtárban, ismerősöm szí­vességet kér: „Van két eladó fóliavázam. Ha Tarjánban jársz, feladhatnál egy hirde­tést!" A mondatot hallja Csonka József is, aki azon­nal „rácsap” az indítványo­zóra: „Jöjjön be a takarék- szövetkezetbe, mi elintézzük a hirdetését is! Semmire nem lesz gondja, továbbítjuk Sal­gótarjánba, a lapkiadóhoz.” Mit is lehet erre monda­ni? Ügy hiszem, időszerű módosítani a régi mondást. Valahogy így: útba esik jövet­menet, a sokoldalú takarék- szövetkezet ! (k. g.) i Ügy hisszük, nemcsak a takarékosság népszerűségének, hanem a szövetkezet iránt megnyilvánuló bizalomnak is bizonyítéka ez az óriási szám. S tegyük hozzá: jö- vedelemző bizonyítéka! Az Ecseg és Vidéke Takarékszö­vetkezetnél ugyanis 1980-ban megközelítően kétmillió fo­Javult Eger közlekedése Két esztendeje tartó áldat­lan közlekedési helyzet szűnt meg Egerben pénteken nulla órakor, amikor átadták a for­galomnak a 25-ös számú főút­nak a városon áthaladó új szakaszát, és a négysávos úttesten kétirányú forgalmat vezettek be. Az új útvonal elkerüli a belvárost. A most elkészült átkelési szakasz Ke- recsend felől a városba ér­kezve, a Lenin útról a Somo­gyi Béla útra tér, majd a Vörösmarty úton a Ráckapu téren át a Kővágó téren csat­lakozik a város északi részén korábban már elkészült fel­németi szakaszhoz, mely ugyancsak négysávos. Eköz­ben egy közúti felüljárón, egy völgyhídon és öt közlekedési lámpával biztosított keresz­teződésen hajthatnak át a járművek. A forgalmi válto­zásokkal meggyorsult ezen az úton a gépjárművek egri áthaladása, ugyanakkor pe­dig mérséklődik a belváros közúti forgalma is. Az érin­tett szakasz egy több éves rekonstrukciós program ré­sze, mely várhatóan 1982-ig tart. Az Országház felújításához a pécsi Zsoinay gyár szállítja a pirogránit burkolóidomokat. A belső udvarok sérült dí­szeiről a gyárban gipszforma készül és ennek alapján két­szeri égetés, majd festés után készítik el az új díszeket. Automatizált raktárak Bulgária és .Magyarország a KGST keretében szakosodott a pneumatikus szállítóberende­zések tervezésére, kifejleszté­sére és gyártására. E célból létrehozták az Intranszmas kö­zös szervezetet. Ez a szervezet a termelés, a kereskedelem és a fogyasztás területén jelent­kező belső szállítási és raktár­gazdálkodási feladatok komp­lex megoldásával foglalkozik. Már megindult a magas fokon gépesített és automatizált rak­tárak és raktárbázisok gyártá­sa, valamint olyan gépeké, amelyek különféle szállítóbe­rendezésekkel szolgálják ki a raktárak polcrendszereit, töb­bek között egysínű vasúttal, szállítószalagokkal, futószala­gokkal és pneumatikus szállí­tóvonalakkal. Jelenleg az Intranszmas épí­ti Európában a leghosszabb gumihevederes szállítószala­got, amelyet az Elacite bányá­szati dúsítókombinátban he­lyeznek üzembe. Az osztályo­zott rézérc ennek a szállító- szalagnak a segítségével jut el a dúsítóba egy hét kilométeres alagúton át. Ennek a szállító­szalagnak az átbocsátóképessé­ge óránként 2100 tonna lesz1 és összesen csak két személy irá­nyítja majd. Végéhez közelednek 18 — magas fokon automatizált — raktár szerelési munkálatai. Ezeket a raktárakat Szovjet­unióban a kámai autógyár­ban helyezik üzembe. A több ezer méter hosszú és 12 méter magas raktárberendezést elektronikus számítógép segít­ségével irányítják. A szervezet termelésének jelentős része exportra kerül. Az Intranszmas márka nem csak a Szovjetunióban, az NDK-ban, Csehszlovákiában, Kubában és más szocialista országokban ismert, hanem Olaszországban és Görögor­szágban is. A bolgár—magyar közös vállalat kapcsolatokat tart fenn osztrák és francia cégekkel, amelyekkel megta­nácskozza az ipari és műszaki együttműködés kérdéseit, va­lamint a'harmadik országok­ban folytatandó közös tevé­kenység lehetőségeit. Az Intranszmas sokoldalú tevékenysége révén is nemzet­közi tekintélyt vívott ki ma­gának. A közös vállalat nem­csak tervezi és kivitelezi a kü­lönböző objektumokat, hanem segítséget nyújt a kiszolgáló személyzet kiképzésében, tar­talék alkatrészeket szállít, és aktív tevékenységet folytat a késztermékek meghonosítá­sa és korszerűsítése terén is. Bár csak 15 évvel ezelőtt, az­az viszonylag nem régen ala­pították, az Intranszmas mint e terület egyik legjobb engi­neering szervezete, tekin­télyt vívott ki magának. ;..DE NEM A JÄRMÜ A FONTOS. így gondolta már hosszú évekkel ezelőtt is Ka­zinczy János bácsi, aki ma nyugdíjasként is szolgálja hi­te szerint az ügyet. Munkás­őr. Gyakran találkozhat az idős, ősz hajú férfival, aki­nek dolga akad a rétsági já­rás pártbizottságán. A meg­lett korú munkásőr ugyanis ott teljesít szolgálatot, ami­óta nyugdíjba ment. Ennek pedig lassan tizenhét éve. Kazinczy János maga a legújabb kori történelem. No, nem azért, mintha egyszer is életében az ő szavára figyelt volna a világ, hanem mert alkotó részese volt jobbuló életünknek. A század elején született Nyíregyházán. — Még az első világháború előtt és alatt jártam iskolá­ba, de olyan nagy volt a szegénység, hogy télen egy darab fát is vinnünk kellett a hónunk alatt, különben nem tudtak volna fűteni. A fiatal legényke kitanulta a szobafestő-mesterséget és nem is pártolt el a szakmá­tól a nyugdíjig. Nem sok hí­ján hatvan éve már annak is, hogy nekivágott a nagyvi­lágnak. Budapesten érte az 1923-as esztendő. Az elkövet­kezendő másfél évtizedet egy Bethlen utcai kis szobában lakta végig. Kemény idők vol­tak azok. A gazdasági válság hosszú évei a munkanélküli­ség fenyegető rémével, a meg­élhetés naponta jelentkező gondjai. Akkoriban ismerke­dett meg jövendő feleségével, aki Nógrádból hordta föl a mézet a fővárosba, így prór bált pénzhez jutni. — Sok gazembernek dol­goztam akkoriban — gondol Biciklin, ha kell... vissza a múltba Kazinczy Já­nos. — A vállalkozók, ha föl is fogadtak bennünket, mind alacsonyabbra akarták szorí­tani a bért. Emlékszem, egy­szer heteken át sztrájkoltunk béremelésért, aztán végül a sztrájk előttinél is alacso­nyabb fizetségért vettük föl újra a munkát. Az éhség nagy úr volt. A fiatalember mind többet látott meg a világ fonákságai­ból és egyre inkább tenni akart valamit az igazságta­lanságok ellen. Pestre költöz- te után már az első hónapok­ban belépett a szociáldemok­rata pártba és nyomban a szakszervezetbe is. Találko­zott Szakasits Árpáddal, is­meri Marosán Györgyöt — a mozgalmi munka összehozta őket. Tagja lett a szociálde­mokraták rendező gárdá­jának — akkoriban így hív­ták magukat —, éjszakai őr­ségbe járt a Népszava nyom­dájához. Hordta a röplapo­kat, agitált, ha kellett. — Előbb kezet fogtunk minden munkással, csak az­tán vettük elő a röplapokat. Ha kérges volt a markomban a tenyér, akkor bizonyos le­hettem a dolgomban, de ha nem éreztem a bőrkeménye- déseket, akkor leshette a spicli, hogy mikor csíp fülön. A fokozódó fasizálódás kö­zepette nem szerették a ha­talom birtokosai a szervezett munkásokat. Kazinczy János ugyan sohasem bukott le, de nem érezhette magát bizton­ságban. — Szombatonként adták ki a bérünket. Mindig attól ret­tegtem, társaimmal együtt, hogy a borítékban ott lesz a munkakönyvünk is. A tőké­seknél nem volt divat a föl- mondási idő! Az építőiparban november­től márciusig nemigen volt munka, különösen nem a második világháborúra ké­szülődő Magyarországon. En­ni pedig kellett. Hányszor, de hányszor utasították ki az ajtón: munkásfölvétel nincs. A mozgalomban dolgozó ba­rátaival sokat beszélgettek arról, hogyan is kéne változ­tatni ezen az alig emberséges világon. Ezek a késő éjsza­káig tartó viták érlelték a felnőtt férfiban a kommunis­tát. A szörnyű világégés felesé­ge falujában, Nógrádban ta­lálta. Ez idő tájt a vasútnál hasznosította tanult szakmá­ját, s az hadiüzem lévén, megmentette őt a behívástól. A háború végeztével tagja lett az illegalitásból már koráb­ban kilépett kommunista pártnak. Első párttagsági könyvét azóta is őrzi. Már 1945-ben feladatot kapott: szervezze meg Nógrádban, eb­ben a kis faluban a párt alapszervezetét. Nem kis meg­lepetésére őt választották meg titkárnak. Egy évre rá Deb­recenbe küldték pártidkolába, de előbb 'még Rétságon se­gített a demokratikus rend­őrség talpra állításában. Két elrejtett nyilas karabélyt adott át az új rend új őrei­nek, akiket a becsületed, jó­zan gondolkodású férfiak kö­zül válogattak. Nem volt könnyű dolog, hiszen sokak fejében ott élt még a kegyet­lenül levert Tanácsköztársa­ság, tartottak a régi urak visszatérésétől is. Épp így nem volt egyszerű a legális pártalapszervezetek létreho­zása sem. A diósjenői Balázs Pista bácsival ketten képvi­selték akkoriban a járási pártbizottságot. Egy rossz bi­ciklin járták a falvakat, hogy erősítsék az emberekben a hitet, frem eredménytelenül. — Valamikor a harmincas évek derekán följelentettek, hogy hallgatom a moszkvai rádió magyar nyelvű adását. Azt hiszem, szerencsém volt, jó bírót kaptam, mert bi­zonytalan időre fölfüggesz­tette az ítélet; kihirdetését. Jócskán több ' mint harminc éve ennek. Aióta talán már nem is él a szegény bíró, én meg nyugodtan hallgatha­tom Moszkvát, ha kedvem tartja. Azt gondolom, ahogy most körülnézek, hogy nem dolgoztunk hiába. MA IS MAGA MŰVELI otthon i kertjét, vidáman hordja hetvennyolc éve ter­hét. — Hogy meddig akarok még szolgálatot teljesíteni itt a pártbizottságon? Egy kommunistának csak addig kell dolgoznia, amíg él. Hát addig. Hortobágyi Zoltán NÖGRÁD - 1981. február 21., szombat

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents