Nógrád. 1981. február (37. évfolyam. 27-50. szám)
1981-02-15 / 39. szám
Rőzes Uajosf Subidubi, kilencszázhatvankettő A znap este szokvány iskolabuli volt. Dagadt kilógott egy üveg borért, mi pedig türelmesen ültünk a fal mellé sorolt székeken, mint megannyi kisangyal, sötétkék öltöny, fehér ing, diszkrét nyakkendő. Figyelmesen bámulva a fonnyadt nagyünnepi dekorációkat és arányokat, akik szintén szépen voltak felöltözve, sötétkék rakott szoknya, fehér blúz, esetenként magas sarkú köröméi- pő. Nehezen indult be a buli, kevesen táncoltak. Hiába biztattak bennünket a szakoktatók, táncoljunk, az isten szerelméért, ne maradjunk szégyenben a szomszédos iparita- nuló-iskola lánynövendékei előtt, mert legközelebb nem jönnek el. Mindenkinek akadt kifogása. „Mester elvtárs, fáj a lábam, ráesett tegnap a fájrontkulcs”, meg effélék, amiken jót lehetett röhögni. A lemezjátszóról jó zene szólt. Minden ötödik szám twist. Csalogatónak. Egyébként Zárai és Vámosi ment, és a Párizsban szép a nyár. Csuda jó! — mondta Péntek. — Idehallani a Diri fogcsikorgatását minden ötödik számnál! Mielőtt a lányiskola növendékei megérkeztek volna, a Diri nagy beszédet tartott. Arról, hogy ne éljünk vissza a bizalmával, ne viselkedjünk úgy, mint a huligánok. mert kicsapatás, igazgatói intő, ösztöndijcsökkentés — nem beszélve természetesen a MŰM 24-es, eddigi makulátlan hírnevéről. Értettünk mi a jó szóból, és kárörvendően figyeltük a kollégistákat, akiknek kötelező volt táncolniuk, »nem bújhattak ki alóla. A lányok jól elkülönülve ' écsorogtak a lemezjátszó körül. és a szemközti fal mellé sorolt székeken üldögéltek. Nézegetések és nevetgélések estek ugyan mindkét részről, szemezgettünk, azonban senki nem akarta ennél jobban elkötelezni magát. Végül megjött Dagadt, üzent értem egy kollégistával. Kint a vécén, a sűrű cigarettafüstben ott huszonegye- zett az iskola progresszív élcsapata, a harmadikosok. Aznap ösztöndíjosztás is volt, tíz-húsz forintos ütések estek egy lapra. Dugóhúzó került, iszogattunk. Asztali fehér volt, literes. Visszaballagtunk, ahogy a bor elfogyott. Bent a helyzet változatlan volt. Néhány pár táncolt a hatalmas majomszigetek között, és a két iskola szakoktató és tanári kara összevissza rohangált. könyörgött, fenyegetőzött — ..táncoljatok mert legközelebb nem lesz buli! De a tömeg öntörvényeinek engedelmeskedve rágógumi- zott és bámult, halaszthatatlan dolgokról beszélgetett, a táncra váró lánycsapatokra ügyet sem vetve, akik közül a rámenősebbek már egymással táncoltak, amit azért mindenki megnézett. A magyartanár, a Vizicsirke is kivette a részét a közösségteremtésből. Mint cserkészkorában, olyan fiatalosan twistéit. Majd hirtelen odaintett valakit. — Vedd át fiam. a táncosom, nekem halaszthatatlan dolgom van! — és átrohanta terem másik végébe, újból megcsinálni ezt a trükköt, amit már mindenki ismert, csak a lányok nem. Dagadtnak is a barnák tetszettek, mint nekem, Pénteknek pedig a szőkék. Mustrál- gattuk a lánycsapatot, végül megállapodtunk három lánynál, akik a sarokban ácsorog- tak, nem a széksoron ülve bociarccal várakoztak. Két szőke volt és egy .barna. Felkértük őket. és kört formázva twlsteltünk. Bőrdíszművesek voltak. Egy osztályba jártak, mint mi. ’Amikor lassú szám jött, az élénk szemű barnát választottam, hiába akart Dagadt elém tolakodni. Bemutatkoztunk, Évának hívták. Ringatóztunk a szám ritmusára, de inkább egymás testére figyelve. Tetszett, hogy nem kellett a kezét fogni, hanem mindkét kézzel a derekát lehetett. A Diri rosszallóan bámult bennünket, a többiek mind fogták egymás kezét. Láttam rajta, legszívesebben előkapná a' Kisnote- szét: .,na, ki az osztályfőnököd, kispajtás?”, de az ünnepi alkalom miatt nem teheti. Kérdeztem a lánytól, tudja-e, hogy úgy hívják, mint a világ első nőjét. Ezen nagyot nevetett, hozzám bújt, mintha igen régen ismernénk egymást, és azt válaszolta, hogy tudta eddig is. de még így nem is gondolt rá, kár, hogy engem nem Ádámnak hívnak. Németh Lehel énekelte a „Reszket a hold a tó vizén”-t. a színezüst fényekkel együtt, és igen jól éreztük magunkat, hiába bámult a Diri, és hiába pislogott a Dagadt. — Mi is innánk egy kis bort — mondták a lányok, amikor szünetet rendelt el a Diri. és kifelé tolongtunk a folyosóra. Nem kérettük magunkat, mivel úgy voltunk vele, ha egy nő inni akar. az már félsiker. Kilógtunk a hátsó kijáraton. A főkapunál a kollégium vezetője őrködött. oda igazoltatni. Majd az üres üveget a pad alá rejtve elindultunk az iskola felé. Összeölelkezve mentünk és mire felfigyeltem. Dagadt és Péntek, és a hozzájuk tartozó lányok elmaradtak. Így aztán nagy ívben kikerültük az iskolát és barangoltunk a kis- kertes kockaházak sorfala között, míg egy térre jutottunk. — Üljünk le — mondtam. Leültünk. A lány kifelé fordulva, ahogy szokás, én pedig befelé. Így szembekerülve rövid ölelkezés után csókolózni kezdtünk. Előbb csak finoman. udvariasan, később egyre inkább belelendülve. Simogattam a melleit, a ruhán át érezve kemény bimbóit, még később a combját, felfelé botorkálva kérges kezemmel az öle felé, de ő átkarolt és fülembe súgva, kérte — ne itt. — Ekkor rágyújtottunk egy cigire, nem is szívtuk el teljesen, felálltunk, és mentünk visszafelé az iskolához. Fogtuk egymás kezét, és nevettünk a ránk acsarkodó házőrző kutyák dühén. A főbejáratot - már nem őrizte senki. A teremben már mindenki mindenkivel táncolt, Egy jónövésű harmadikos még a magyartanárnőt is felkérte. Tíz óra lehetett. Dagadt is, Péntek is elmentek már. mi is vettük a kabátunkat, és mentünk együtt. Szótlanul, átölelve egymást, sétáltunk a hideg és ismeretlen utcákon. Törtem a fejem, vajon hol lehetne együtt lenni. A Duna-part hideg, esett délelőtt az eső. Otthon pedig a szüleim békésen és éberen, ügyelve a szülői ház becsületére. I Neve korszakot jelöl Kondor Béla ötvenéves lenne Kondor Béla portréja 1970-bői A kocsmába csak Dagadt ment be. Mi kint ültünk a téren, a pad támláján kuporogva, és szidtuk a bulit. Sztorikat meséltünk az Iskolaigazgatóinkról és a tanárokról. Nagyokat röhögtünk mindenen, mert minden nagyon nevetségesnek tűnt. Az üveg bor hamar elfogyott, meg sem éreztük. A másodikért én mentem be v a csereüveggel. Bent alaposan kiríttam az Óreg újpesti vagányok és szokásos iddo- gálók közül, fehér ingemmel, félrefésült hajammal. — Hová viszed azt a bort, husi- kám? — mosolygott rám a kövér pénztárosnő. Ez az üveg bor már lassabban fogyott. Ültünk a pad támláján, hűvös volt, november vége. Páronként átkaroltuk egymás derekát, cigiztünk, és kortyolgattuk a bort. A rendőr jól megnézett bennünket, de végül nem jött Dagadt és Péntek jutottak eszembe, hogy valahol ők is ugyanígy kóborolnak. Ügy éreztem, jobb lenne együtt sétálni, talán akkor nem néznének meg bennünket annyira az éjszakai járókelők, nem mernének úgy nézni. Egyre rövidebb csókok, egymás szeme és keze a nyirkos, szitáló esőben, lámpafény, és keserű cigaretták. Már nem tudtam, merre Járunk. Házak, sarkok, ás gyárfalak, Időnként éjszakai villamosmegálló, felkiáltójelként és zizegő neonok. Kézenfogva mentünk, néha megálltunk, csókolöztunk, vagy énekeltünk, úgy éreztem, ez a reménytelen éjszakai séta egy életre összeköt bennünket, míg egy helyen a lány megállt. — Itt lakom — mondta. Nem nézett rám, félszeg tartással állt. — Mindenki otthon van — mondta nagysokára. Átölelt, hozzám bújt. — Nem lehet, majd máskor. T alálkozót beszéltünk meg másnapra. Még egy cigaretta és még néhány rövidebb csők és arc- slmogatások. Mégis, dgen csalódottan mentem hazafelé, arra gondolva, milyen szomorú az, hogy ő mégis tudta, merre lakik, és ettől most minden más. És kereshetem az utat a Váci út felé, amikor mindenki alszik, és sehol egy ember. Közel egy évtizede halott már, pedig csak 1981. február 17-én lenne ötvenéves Kondor Béla, akinek neve már korszakot jelöl a modern magyar képzőművészetben. 1956- ban fejezte be főiskolai tanulmányait, diplomamunkája, a Dózsa-parasztfelkelésről karcolt rézkarcsorozata már vihart fakasztott, indítója a modern magyar grafika új fellendülésének. Mint grafikus csakhamar iskolát is teremtett és számos díjat nyert külföldi és hazai grafikai bien- nálékon. ~De hiba lenne csupán vagy elsősorban grafikust látni benne — a kor legkiválóbb festői és költői közé is tartozott. Univerzális, zseniális tehetség volt, oly sokrétű, összetett egyéniség, amely ugyancsak ritka korunkban. ban nem csak formai Jellegű, hanem Kondor művészete eszmevilágának, művei tartalmán nak is a sajátja. A formakérdések ugyanis művészetében mindig tartalmi kérdések vetületében jelentkeztek. Kondor nagy próbálkozása, úgyszólván „modellálási kísérlete” volt, hogy mindent magába szívjon, valamiféle médiummá váljon, amelybe a kor egész valósága visszatükröződik. Az emberi egzisztencia léthelyzeteit élté át képzeleti világában, csakúgy, mint való életében. Magateremtette mitológiájában szüntelenül küzd egymás ellen az angyali és az ördögi, a jó és a gonosz. Életművének mottójáig hetne nagy szellemi rokonának, a vizionárius költőnek,’ William Blake-nek néhány so- . ra: „Rendszert kell alkotnom, nül széttörő, romantikus ih- különben más rendszere igáz letésu képek és grafikák. Épp nem okoskodni és hason- e kettősségben rejlik Kon- ingatni fogok — az én dolgom dór művészetének belső fe- a teremtés”, szültsége. E kettősség azon- Németh Lajos összetett, bonyolultan sokrétű volt művészete is, nem is lehet a közkeletű stílus- irányzatok, stíluskategóriák szerint osztályozni. Művészetének egyformán rokona és szellemi előfeltétele a középkori freskók transzcendens világa, monumentalitása, az ikonok misztikus csöndje, Hieronymus Bosch apokaliptikus víziója, Grünewald expresszív színvilága, Dürer és Rembrandt rézkarcainak rajzi szabatossága, Picasso grafikáinak kifejezőereje vagy Dante, Blake, Rimbaud ás Apollinaire költészete. Mindent magába szívott ás szuverén, egyéni stílussá formált. A nagy múltból merített, mégis izlg-vérlg modern művész volt, avant- garde, annak ellenére, hogy nem tartozott a kortárs avant- garde irányok képviselői közé sem. Művei jélentésköre rendkívül gazdag, sokrétű szimbólumok, asszociációs utalások fogalmazódnak meg kompozícióiban. Már főiskolai tanulmányrajzai remekművek, úgyszólván kész művész indulásakor is. Másfél évtized alatt gazdag életművet teremtett, amelyben nehéz fejlődésről beszélni, inkább bizonyos problémacsoportok váltakoznak benne így például művészetében ti- pológiailag elkülöníthetők az ikonszerűen zárt kompozícióid, konstruktív szellemű, szigorú formaadású művek és a már-már kusza vonalvezetésű, a formai zártságot szüntele/ ■ I ifiül I /!!'!!i:l!|í"|§| L. r < f riliisijiri' sSÜÜ "tSjA:--, Kondor Béla: Szent Ágoston. A magyar irodalom tizenkét kötetes gyűjteménye ' Petőfi, Ady költészete, Szabó Magda vagy Németh László regényei évek óta olvasottak a lengyelek körében. Mindez természetesen a műfordítók munkáját dicséri. Közöttük olyan lengyel költőkkel találkozhatunk, mint Tadeusz Rózewicz, Tadeusz Nowak, és Aleksander Naw- rocki. Annak ellenére, hogy a leggyakrabban lengyelre fordított művek között ott vannak a magyar irodalmi alkotások, csak az idén sikerült a lengyel olvasók kezébe adni az elmúlt 35 év magyar irodalmi termésének javát, a „Magyar Irodalom Gyűjteménye” című átfogó irodalmi keresztmetszetet. Az Állami Könyvkiadó Intézet vezető szerkesztőjét, Emilia Witwickát kértük meg arra, hogy ismertesse az új sorozatot. — A „Magyar Irodalom Gyűjteménye”, tekintettel a változatos tematikára, több könyvkiadó összefogásának eredményei. Ezek: a „Czytel- nik” Könyvkiadó Szövetkezet, a PAX Könyvkiadó Intézet, az Irodalmi Könyvkiadó, a Honvédelmi Minisztérium Könyvkiadója és az Állami Könyvkiadó Intézet. — Milyen alapon válogatták össze a műveket? — Azokat *az írásokat részesítettük előnyben, amelyek mind a lengyel hungarológu- sok, mind magyar barátaink véleménye szerint a háború utáni magyar irodalom legkiválóbb alkotásai. Tehát a válogatás kritériumai hasonlóak voltak, mint a szovjet és az NDK irodalmat bemutató köteteinknél. Az egész sorozat tizenkét kötetből áll majd, lesz közöttük regény, esszéantológia, dráma és elbeszélés- kötet. — Korábban nem jelentek meg magyar antológiák? — Az Állami Könyvkiadó Intézet szép sikerekről számolhat be ezen a téren, hogy csak a magyar esszéválogatást vagy a Magyar Költészet Antológiáját említsem. A mi kiadásunkban, a „Mai világ- irodalom prózája” című népszerű sorozatban, már több éve jelennek meg magyar szépirodalmi alkotások. — A „Gyűjtemény” tehát felújítja a viszonylag nemrég napvilágot látott magyar műveket? — Igen, amennyiben ez szükségesnek bizonyul. A magyar irodalom népszerű a lengyel olvasók körében. Legutóbb a könyvesboltok polcairól villámgyorsan eltűnt például Kertész Ákos „Makra” című regénye, Cseres Tibor „Hideg napok”-ja, Thur- zó Gábor „A szent” című műve és Ottlik Géza „Iskola i határon” című regénye. Te hát benne lesznek a gyűjte ményben. De szükségét érez zük több, régen elkelt és még mindig keresett mű felújításának is. Más kiadó, a PAX mégegyszer kiadja Sánta Ferenc „Az ötödik pecsét”-jét, mely Lengyelország-szerte ismert a film nyomán. A „Czy- telnik bejelentette, hogy kiadja Fejes Endre „Rozsdate- mető”-jét. És persze reméljük, hogy más magyar írók művei — amelyek először jelennek meg könyvpiacunkon — szintén nagy érdeklődésre tarthatnak majd számot, mint Szabó Magda és Déry Tibor művel* Waldemar Wojnar Gyógyszertár-múzeum Különleges múzeumot ren- gok szemléltetik a gyógyászat deztek be Taskent legnagyobb fejlődését a régi időktől napgyógyszertárában. Számos jainkig. Külön termet szentel- fénykép, történelmi dokumen- tek Avicenna munkásságának tumok, könyvek és más anya- bemutatására. Hatezer éves hangszer A kazah SZSZK déli részén használtak. A hangszer ége- végzett ásatások során egy tett agyagból készült és for- hangszert találtak úgyneve- mája valamlféle meSebeli ál- zett szazszürnájt, amelyet J több mint 6000 évvel ezelőtt *atra emlékeztet. Győri László: y NYELVTAGOZAT Szegény emberhez illőn egy szegény kis szabóhoz vittem el a levetett ajándék-kabátot. Kifordította, újraszabta. Viseltem, akar a tűnt világot. Tíz évem öltözött bele, most egy szegen lóg, és cigányul tanul. NÓGRAD — 1981. február 15., vasárnap