Nógrád. 1981. február (37. évfolyam. 27-50. szám)
1981-02-15 / 39. szám
crcr o a A fa régen talán jelképe volt a tájnak, ma már főként nevében őrzi a falu az erdőségeket. Ball a László Is eljáró, a varsányi és ócsai tsz gazdasági társaságának építőipari részlegénél dolgozik. Középkék, hagyományos alapon mutatja a legszebbet a szi- várványos szlovák hímzés, Budainé kezemunkája. Vasárnaponként sokan ide, a cserháti dombvidékre, az Ecskendi-hegy alá szó szerint véve is hazajönnek. Például Mátyásföldről, ahova talán a legtöbb kürti ember elkerült az elszármazottak közül. Ök ott kaptak, vettek lakást, miután sok éven át bejáróként dolgoztak — dolgoznak mátyásföldiként ma is — az Ikarus ottani gyárában. A Céklás-patak völgyében meghúzódó község neve, annak előtagja nyilvánvalóan a valamikor jelentős méretű, kiterjedésű közeli erdőkre utal, míg a Kürtről ma is megoszlanak a vélemények. A tudomány azt tartja: török eredetű magyar törzsnév, s e törzsbeliek letelepedési helyére utal. Eredeti jelentése „magasan feltornyosult hó”, azaz lavina. Némelyek viszont a magyar kürt főnévvel próbálják összefüggésbe hozni. Bárhogy is van — régi települése ^megyénk egyik legdélibb részének, s bizonyított az is, hogy a halászó, vadászó kőköri ember is megjárta ezt a vidéket. Hányatott történelmünk, az e földön hullámzó népvándorlások jelképe lehetne akár az is, hogy a honfoglaló ősök egyik legismertebb törzsét nevében megőrző nagy múltú település mai lakói nagyobbrészt szlovák nemzetiségiek. És hát a tulajdonképpeni, régi, első település is, vagy három kilométerrel távolabb épült meg. A gyerekek még ma is szívesen keresgélnek a „templomdombon”, ahol egy-két ásónyomnyira régi köveket találni. Ha pedig egyes helyeken lábukkal erősebben dobognak — alulról tompa kon- gás hallható. Falmaradványok lehetnek ott. A tatárjáráskor pusztult el a régi falu. Később újra épült, de a török is kiirtotta, elhurcolta a lakosság nagy részét. Hiteles adatok vallják: Buda visszavétele után, úgy 1688 tájékán, a helybeli földbirtokosok szlovák népeket telepítettek ide, akik megéltek sok nehéz időt, s miközben megőrizték hagyományos kultúrájuk jó részét, mindig is ismertek voltak a *változtatás iránti fogékonyságról, a már-már legendás munkaszeretetről, s arról, hogy mindenkor a társadalmi igények szerint igyekeztek életüket megőrizni, gazdagítani. Kapuszta Mihály, termelőszövetkezeti gépkocsivezetővel a vasárnapi téli napsütésben beszélgetünk háza előtt az olvadó hólében ácsorogva (bizony, az utak, a járdák a legrosszabbak errefelé községszerte!). Karján a kisunoka, Kamhal Krisztián, égszínű szemekkel figyeli a közeli sportpályán hóval és labdával vegyest küzdő kürti focistákat, mialatt a nagyapa —' maga sem idős még! — lányairól beszél. „Négy lányom van, de itthon csak egy maradt közülük... A többiek? Egy Dunakeszin él, kettő meg Mátyásföldön. Ott kaptak lakást. Ilyenkor, vasárnap, nálunk is megtalálhatók a gyerekek, csakúgy, mint a többi háznál, azoknál, ahonnan elmentek a fiatalok az Ikarus közelébe élni, lakni. De vasárnap, ünnepnap azért mindig hazajönnek”. Hogyan telik a vasárnap Erdőkürtön? A járási bajnokságban játszó helybeli labdarúgó-együttes méltán népszerű a község lakói, a k’csik és nagyok körében. Hiába hideg még a kora délutáni szél, hiába olvadt valóságos tóvá a pályán a hó — a barátságos mérkőzés, így is sok kürti embert kicsalogat a pályára. Ahol rövidesen, nagyrészt társadalmi munkával, a fiatalok részvételével, az idősebbek segítségével a már korábban kitermelt fa árából végre önmaguk — önmaguknak egy jó sportöltözőt építenek! Ma még a művelődési ház ad otthont a labdarúgóknak is. Az eljárók is segítenek, hiszen bármennyien is dolgoznak, indulnak hajnalonként (érkeznek haza késő délután, estefelé) például a huszonhármasokhoz (építőkhöz), vagy az Ikarushoz, a váci munkahelyekre — erős szálakkal kötődnek ide, erős a szülőfalu szeretete mindannyiukban. Erről szívesen szól a helybeli születésű iskolavezető-tanító és felesége is, aki viszont a valamikor oly híres erdőkürti háziipar mai folytatója (női szabó), de aki a legszebben hímző asszonyok közé is sorölható. Budai József arra kíváncsi — láttuk-e az iskolát?, mert. az igazán szép és érthetően büszkesége Erdőkürtnek. A lakosság — újabb időkben nem csökken már a lélekszám! — egy- tizede, nyolcvanöt gyerek tanul a részben osztott rendszerű osztályokban, az igazgatá- silag Káliéhoz körzetesített nagyon szép iskolában. Hagyomány, az egyik legszebb talán, amely a falvak életét mindenkor meghatározta, hogy a hat nevelő közül négy (!) helybén lakik, majd negyedszázada kitart Erdőkürt mellett önként vállalt, áldozatos, szép oktató-nevelő munkával bizonyított hivatástudattal. Pedig itt, ezen a dombokkal szegélyezett tájon egyedül Budai József született mindőjük közül — igaz, egyik-másik úgyszólván „saját nevelés”. Büszke is rájuk az iskolai munkán túllépő, a helyi klub- könyvtárat is irányító pedagógus, akiben csak a vak nem látja azt a ma is világító „lámpást”, amelyet oly sokan megénekeltek. Akit, más táján az országnak-megyének egyszerűen csak „igazgató bácsinak” tituláltak, akik míg helyijen művelték a szellem talaját —, míg éltek, vagy máshová nem kerültek — valóságosan is iránytűi voltak a falu életének. Budai József nemrégiben magas kitüntetést kapott — nem az elsőt — eddig végzett munkája elismeréséért. Nála jobban talán senki nem ismeri Erdőkürtöt. Hacsak nem a felesége, aki a szabóság mellett másodállásban rendszeres felméréseket' végez a megyéi statisztikai hivatal megbízásából! Talán az asszony kedvvel, hivatástudattal végzett rendszeres családlátogatásai is ösztönözték Budai Józsefet, hogy maga is házról házra járva alakítsa ki azt az „igénylajstromot”, amelyben benne foglaltatik: mit szeretnének a művelődésben maguk is megvalósítani az erdőkürti emberek? A fundamentum éppen ez a lista, ez a sajátos statisztika. A vegyes kórus, a citerazenekar, mellett talán még másra is szüksége lehet a nemzetiségi községnek, és akkor már külön is gondolni lehet az eljárókra! Így van értelme a művelődési munkának, így lehet közös érdeket, közös igényt, jól prosperáló, úgynevezett kiscsoportokat létrehozni, élettel, tartalommal megtölteni mindenki megelégedésére... A szövetkezeti melléküzemágban, vagy húsz asszony dolgozik kemény vasipari munkát. Az egykori uradalmi kovácsműhelyben a férfiakkal egy sorban — azonos bér mellett — esztergálnak, köszörülnek az asszonyok, akik ezt is szívesebben vállalják, mint a hajnali fél négyes felkelést, az utazást oda- vissza,vagy néhányórányi idővel, amihez ha hozzávesszük a munkaidőt is, kikerekedik a tizenkét óra! A hely megtartó erejét éppen- hogy olyan könnyűipari, ipari,. melléküzem- ági tevékenységgel lehetne (kellene mielőbb) gyarapítani, amelyben elsősorban a más felr adatokkal, gyermekgondozással, családellátással is foglalatoskodó asszonyok vehetnének részt. Így azonban közülük is sok megtalálható abban a mintegy negyven százaléknyi lakosságban, amely rendszeresen eljár innen dolgozni. Ahogy a falubeliek mondják: „nem valami híres” az egyetlen boltocska ellátása, orvosért egész héten (egy nap kivételével, de a betegséget nemigen lehet időzíteni) Káliéra kell járni és a tanácsi ügyeket is ott intézik el leginkább. A hatvanas években megépült törpe vízmű a vizet ugyan megadta, de mert a vastalanító kimaradt, gyakran kell újra vizet venni, az állásban ugyanis rendkívül gyorsan „megbámul”... Nagyobb gond és nyilván sok bosszúságot kelt az este fáradtan hazatérőknek, hogy a rendkívül alacsony feszültség miatt, gyakran egyszerűen „megvakul” a televízió képernyője! A község tíz tanácstagja, ahol lehetett, hangot adott már a véleménynek, hogy a közlekedés sem megfelelő ezen a környéken. Hiszen például ahhoz, hogy a megyeszékhelyre beutazzon valaki, reggel a hat óra tízes járattal el kell indulnia, mert csak ez az egyetlen lehetősége van a bejutásra (!). Az anyanyelvi oktatás is csupán tanfolyam formájában él Erdőkürtön. Az ember legfeljebb eltöprenghet azon a fantasztikusan eltérő különbségen, ahogy a Kis-Zagyvavöl- gyében (hat szlovák anyanyelvi pedagógus tanít azon a tájon) és amiként ugyanez a megye déli részén történik. Szerencsére a tánc is az „anyanyelv” része, vagyis hát egyik fajtája a nemzetiségi kultúrának és az nem hiányzik Erdőkürtön sem! A gyermekcsoportnak, egy hét alatt, maguk a kürtiek gyönyörű nemzetiségi viseletét „állítottak ki” (nagy részét maguk varrták, hímezték, de itt még szlovák csizmát is készített nemrégiben a ma nagybeteg híres-neves Kapuszta Sándor bácsi.) Ma már valóságos ünnepszámba megy, ha valamelyik házban, ahol még megvan, beindítják a szövőszéket. Akkor aztán szalad oda a falu apraja — csodát, „múltat” látni. Budai József pedagógus: — A nyolc általánost az idén éppen nyolcán végzik el, közülük négyen középiskolában tapulnak tovább. A gyakorlat, az élet is azt mutatja, hogy aki nálunk négyes átlagot ért el a tanulmányi előmenetelben — máshova kerülve, feljebb lépve sem „adja -. alább”. A szakos ellátottságnak, a helyben szívesen élő és tanító pedagógustársaknak köszönhető eredményeink tetemes része. A nemzetiségi nyelvoktatásban is előre kellene lépni. \ Duhonyi Pál, hivatásos vadász megjárta a határt. Képek: Kulcsár József Erdőkürtön már megkezdődött a tavaszi felkészülés. Barátságos meccset néznek, vasárnapi időtöltésként, a kürtiek. Kislány a kűtnál. Az egyik legrégebbi törpe vízmű éppen az erdőkürtieké, de a víz sajnos, „vasas ...” Jellegzetes erdőkürti falurészlet, a régi falu egyik központja. A legszebb házak az újtelepen állnak.
