Nógrád. 1981. január (37. évfolyam. 1-26. szám)
1981-01-10 / 8. szám
Nehéz táncot tanítani Kultúráról Kallón Kalló községben a feltételek adottak ahhoz, hogy mindenki művelődési, szórakozási szándéka valóra váljon. Hosz- szú évek óta a kulturális élet mégis szünetel... ezután csak kezdeményező kedvű, kitartó vezető egyénekre volna szükség.” — írta Buriánné Magyar Éva levelezőnk „Nincs népművelő Kallón” című írásában lapunk december 18-i Olvasók fóruma összeállításában. Amikor sorait papírra vetette, valós volt ez a helyzet, hiszen évek óta üres volt a községben a népművelői státus. Ám amire a falusi esték tartalmáról, művelődési lehetőségeiről képet adó oldalunk megjelent (eredetileg október 30-ára tervezte összeállítója) — a több éves pauza után újra népművelőt kapott a falu. Két hónapja Némethiné Tolnai Edit a gazdája a káliói körzeti művelődési háznak. Azt mondhatni, „tabula ra- sát” talált —, hogy irigylésre méltó helyzet, vagy nehéz örökség? Mindenesetre őszinte lelkesedéssel és kedvvel látott hozzá, hogy életet vigyen az intézmény falai közé. Vajon, hogyan kerülik a pályára e törékeny termetű, halk szavú fiatalasszony? Tudja-e, mire vállalkozott a mm éppen könnyű terepen? — Dolgoztam már Domony- ban, ahol szintén nagy arányban él cigánylakosság, megbízott igazgató voltam. Aszódon, Ikladon a klubkönyvtárat vezettem — így van pár év tapasztalat a hátam mögött. Pest megyéből „hoztam” azt az ötletet is, hogy itteni munkámat egy felméréssel kezdjem. 500 kérdőívet „postáztak” az iskolás gyerekek, minden családhoz eljutott. Nem hittem, hogy ilyen hasznos lesz — mindaz, ami már beindult és amit a napokban kezdünk, ennek alapján jöhetett létre. Arról például nem is álmondtam, hegy felnőttbélyeggyűjtő körre igény lesz. Edit C kategóriás néptáncoktatói és alapfokú könyvtárkezelői képzettséggel rendelkezik. Ha nem is zökkenők nélkül, de a tánctudását hasznosítani tudja. — Jól sikerült a kisdobos-és úttörő-tánccsoport beindítása; a nagyobbak között, akik a tavaszi kulturális seregszemlére készülnek, 5 cigányfiatal is táncol. Ami nagy gond: nincs megfelelő zenekíséret Nem, hogy zongorával de még magnóval sem rendelkezünk — tapsolás, énekszó, ritmusára gyakorolnak a gyerekek. Sajnos, az általános iskolában nincs énektanár, ezért nem is csodálkoztam, hogy milyen gyenge a ritmusérzékük. Nehéz így a tánc tanítása... A felmérésre visz- szatérve: legtöbben arra á két tanfolyamra jelentkeztek, amelynek az indítása még nem megvalósítható: karatetanfolyam oktatója Aszódról motorral tudna átjárni — ezzel meg kell várni a melegebb időt; a szabás-varrás tanfolyamhoz helyben és a közös tanácshoz tartozó községekből eddig még nem sikerült vezetőt szerezni. Az aszódi ismerős asszonyka pedig kismama lett, ezért visszalépett. Hamarosan megalakul a helyi KISZ-esekből az irodalmi színpad, a hét végén tartja első összejövetelét a nyugdíjasok klubja. Az utóbbin szeretném megbeszélni a tagokkal egy pávakör vagy kórus megalakításának lehetőségeit; ami leginkább megfelel az igényeknek. Sok az idős ember a faluban — a dolgozó felnőttek túlnyomó többsége eljáró, így főként az idősebbek közösség iránti vágyára tudok támaszkodni, úgy érzem. És az iskolára — kezdettől sokat segítettek a pedagógusok, a diákok. Nincs könnyű helyzetben a tantestület. Rengeteg elfoglaltságuk van, sok a hátrányos helyzetű tanuló és ők maguk — 5 kivétellel — bejárók. Mégis, például Nádasdi József népi- iparművész-kör vezetését válp lalta — neki hobbija, én meg a szerény lehetőségeinkhez mérten igyekszem biztosítani a feltételeket a munkához. Szintén az iskolásokból alakult a modellező szakkör — ebben a pásztói MHSZ-től kaptunk segítséget. Csak félő, hogy nem tudnak több anyagot küldeni, mivel ..nem terveztek minket!... Ezt a szakkört Nagy László vezeti. A nyolcadikosok klubját két KISZ-es fiatal vállalta. A kis irodám alatt van a KISZ-klub — nem valami fényes felszereléssel, se lemezjátszójuk, se magnójuk nincs. Az egyik fiú a saját magnójával biztosít diszkót — remélem, sikerül a művelődési háznak is beszerezni egy magnót, ez kellene a zártkörű diszkózáshoz. Az első komoly rendezvényem a decemberi nagy diszkó volt — a szakma egyik ismert képviselőjét, Baráz Miklóst hívtam meg Gödöllőről, a környező falvakban mindenütt propagált, plaká- tozott programra 120 fiatal jött el. Ügy látom, a gyermekműsorok közönségével nem lesz probléma — az iskola. az óvoda segít a szervezésben, van igény ezekre. — A már sztereotip kérdés: és a felnőttek? — Főként a helybeliekre támaszkodhatok, akik a termelő- szövetkezetben, vagy a községben fellelhető kisszámú munkahelyen dolgoznak. A szövetkezet vezetése biztosított az együttműködési készségről — a két panorámás autóbuszt szívesen rendelkezésünkre bocsátják, ha a gyerekeket be kell hozni egy- egy programra, vagy Budapestre szervezünk színházlátogatást. A ki járók többsége este hét óra tájban ér haza — csak a hét végén reális „számítani rájuk”. Hét közben a fiatalok járnak be, akiket nem köt a családi elfoglaltság. A cigánylakosság körében elsősorban a gyerekeken keresztül tudok valamit elérni. Az első időben két hét alatt kétszer is megdobáltak hazafelé menet — mast már a hangos „Csókolom. Edit néni!” járja. Érzik, látják, hogy a gyermekszakkörökben, tánccsoportban számukra is sok élményt szeretnék adni. Ezen túl a felnőtteknek cigány fórumot tervezünk a közeljövőben. A kezdő lépések biztatóak — úgy tűnik, kezdeményező kedvű, kitartó vezető lesz Kál- ló régvárt népművelője. És bizonyára nem marad egyedül elképzelései megvalósításában. G. Kiss Magdolna WYV Mészöly Miklós első novellái, a pécsi Sorsunk című folyóiratban jelentek meg, majd írt gyermekmeséket, novellákat. Első kirobbanó sikerét az Ablakmosó című művével érte el 1963-ban. Azóta olyan neves alkotások jelzik életútját, mint Az atléta halála, Saulus, Pontos történetek útközben, Film. Művei franciául, németül is megjelentek, s a Film című művének nyugatnémetországi kiadása a közeljövőben várható. A Szépirodalmi Kiadó a közelmúltban az Érintése című új kötetét adta ki. Nehéz Mészöly új kötetére műfaji meghatározást találni, mert nem novellák s nem is esszék a szó hagyományos értelmében inkább „pontos írások” az élet s az irodalom dolgairól, gondjairól. Találhatunk a kötetben tanul-, mányt, esszét Vörösmartyról, Csáth Gézáról és Martin du Gardról, legérdekesebbek azonban azok az írások, melyek írói hitvallásának, a világról vallott felfogásának legújabb megfogalmazásai. Naplójegyzeteiben, félbemaradt „öninterjújában”, az írói feladat értelmét s elkerülhetetlenségét rögzíti, ami nem lehet más, mint szolgálat, a közösség szolgálata. Csurka Istvánt mint sikeres dráma- és színműírót ismeri leginkább a magyar közönség. Ki lesz a bálanya, Hét tonna dollár, Házmestersirató, Eredeti helyszín bizonyára emlékezetes azok számára, akik színházban, netán tv-játék- ként annak idején látták. Csurka pályáját elbeszélésekkel, regényekkel kezdte. A Százötös mellék és a Moór és Páál című regények szerzőiéként már a beérkezés küszöbén álló írót üdvözölték a kritikusok. Aztán mintha hűtlen lett volna a prózához, s csupán a színműirodalomban jeleskedett, s vált egyik legsikeresebb és legtermékenyebb színházi szerzővé. A tárcaíró Csurkát viszont ismerik jól a Magyar Nemzet olvasói, hiszen minden második héten állandó rovatában életünk fonákságait, nehéz és (furcsa, vagy egész egyszerű történéséit írja le a műfaj legjobb hagyományainak folytatójaként. Kettes kolbász címen adta ki ezeket az írásait a Szépirodalmi Kiadó. Nem történetek ezek, inkább meglátások, élethelyzetek a szó legszorosabb értelmében vett hétköznapi életből. Olyanok, melyre jóformán fel sem figyelünk, hisz olyan hétköznapiak a hentesnél, a virágárusnál vagy a borbélynál. Csurka nem haragos, elítélő vagy netán lázadó írásokat publikál, csupán helyzetfeltárókat, kielemezve életünk azon eseményeit, melyekre egyre kevesebbet figyelünk — csak tudomásul vesszük, hisz „nincs rá időnk, hogy törődjünk velük”. Bajomi Lázár Endre Debrecenből egy féléves egyetemi tanulmányútra ment ki Párizsba a Sorbonne-ra, hogy aztán ebből a fél évből tizenhét esztendő lett, az nem csupán az ő személyes elhatáro- sásától függött, hanem a két világháború közti történelmi helyzetből is. A tizenhét évből egy életre szóló szerelem lett. Könyvet írt Saint-Justről, Rabelais-ról, Anatole Fran- ce-ról, Victor Hugóról, Louise Michelről, s jó néhányat Párizsról, főként annak művésznegyedeiről, melyet nem hagyhat ki egyetlen magyar turista sem, ha netán az örök fény városába vetődik: Montmartre, Montparnasse, Quartier Latin. A francia magyar kapcsolatok évszázados történetéből ad egy rendkívül érdekes körképet Arpadine című új könyvében, melyet a Szépirodalmi Kiadó bocsátott közre Ady párizsi idejéről minden középiskolás tud, de kinttartózkodásának legapróbb részleteiről Bajomi Lázáriad igazán képet, Michel- lel való barátságáról, furcsa párizsi ismerőséről, Ernest Girault-róL ff Á legjobbat még meg akarom írni Beszélgetés Szakórát Károllyal Szakonyi Károly novellista és drámaíró. Ismerjük könyveiből, : színpadról, a képernyőről vagy a rádióból. Írásai alapján markáns, színes írói világ és a humánus ember arculata rajzolódik elénk. — A vágy, hogy író legyek, s ez legyen az életben a megnyilvánulási formám, valamikor nagyon régen, a gyermekkor idején támadt bennem. De sok idő telt el, amíg ez beteljesülni látszott. Amikor 1958-ban megjelent az első novellám Kuzmics fusizik címmel, a hirtelen rámszakadó öröm mellett erős felelősség- érzet is felébredt bennem. Huszonhét éves voltam, és szerződést kötöttem az ördöggel. Elköteleztem magam egy egész életre. Akkoriban már volt néhány megírt novellám, valamennyit lehozták a lapok, jól indultam. így életformává lett számomra az írás, aszerint látom hát a világot, hogy író vagyok, ennek rendeltem alá mindent, és már nem is tudnék más életformát elképzelni. — Biztonságérzetet ad ez az életmód? — Azt teszem, amit mindig is szerettem volna, de az íróság tudata megkötöz. Nyomasztó érzés, hogy esetleg nem tudok megfelelni a feladatnak. Miért van ez bennem? Nem tudom. Valameny- nyi írásmű új, önálló, ismeretlen kimenetelű vállalkozás; előzmények nélküli kaland. Nem szeretem az ihlet szót, nagyon banális, de kétségtelen, hogy az írás másállapot- ba-kerüléssel jár együtt. — A fiatal Szakonyi Károly hogyan, miként keresgélte az életbe vezető útját? — Először festő akartam lenni, rajzólgattam. Közben azonban verseket is írtam; 16 —17 éves koromból néhány, korai novellám is megvan, stíl jegyek, amik később megerősödték írásaimban. Eleinte jobban érdekelt a képzőművészet, ám rájöttem, vágyam erősebb, mint tehetségem. Akkor a színészi pálya felé fordultam. Volt egy amatőrcsoportunk és gyakran felléptünk. A gimnáziumból még érettségi előtt jelentkeztem a színművészeti főiskolára, de eltanácsoltak, céltalanságomban elmentem katonának, hivatásos tiszt, repülő szerettem volna lenni, de a páncélosokhoz hívtak be. A tiszti pályából végül az lett, hogy leszolgáltam két évet, írnok és dekorációs voltam. sőt ezredszín házat is szerveztünk, rendszeresen turnéztunk. Ezredkönyvtáros- ként szereltem le. Szakma nélkül csak segédmunkás lehettem, majd a fa- és textiliparban dolgoztam. így telt el nyolc esztendő. — Miként jutott el végül az íráshoz? — Miért fogtam tollat? Predesztináció! De ha valaki prózaírónak születik, hiába feszíti az írás vágya, egy ideig aligha tud bármiről is írni. Mint a madárfióka* van ugyan szárnya, de nem képes repülni. Nincs életanyaga. Addig nekem sem volt, amíg rá nem döbbentem, mit jelentett a gyerekkorom, a háború, a katonaság, az egész addigi életem. Majd az ember küzködni kezd a meglevő élményeivel, ír és ír Persze különböző hatások alatt. Távolálltam bizonyos dolgoktól, irodalmi szféráktól, ezért kezdtem később írni. Nem nevezném hátránynak. inkább csak bizonyos helyzetnek. Amíg időközben felfedeztem, milyen is. egy gyár, és a saját bőrömön megismerhettem a munkáséletet, s megértettem, hogy bőröndömben egész jó dolgokat cipelek. No és fontos volt a hang is, hogy milyen tónusban mondom el. A társadalmi mozgások is kedvezően alakultak számomra. Addig ugyanis nemigen láttam lehetőséget arra, hogy megszólaljak. A kedvező időszak nekem 1958-ban érkezett el. Addig sok minden megérlelődött bennem. — A talaj, amelyen az író nevelkedett? — Pesti születésű vagyok. Az apám pincér volt, később üzletet nyitott, és a kisvendéglőjében én is gyakran segédkeztem, szerettem ott, családias hangulat uralkodott, ahol minden törzsvendégnek megvolt a helye és a pohara. A nyarakat viszont nagybá- tyáméknál Nagycenken töltöttem. Ott éltem végig a háborút is, 1939-ben ott találkoztam a lengyel hadifoglyokkal, később meg a deportáltakkal, akik közül a front közeledtére ott, szinte a szomszédunkban, lemészároltak, gödörbe lőttek 240 embert. Néhányukat ismertem is, és még ma is emlékszem rájuk. A szovjet csapatok bejövetele után ki kellett ásnunk a tetemeket, és ebben a munkában én is részt vettem. Mindössze tizennégy éves voltam. Az ilyen események mellett az ember könnyen elveszti ifjúságát. írtam ezekről sokat, és még bizonyára írni fogok, hiszen erősen élnek bennem azok a fájdalmas napok. Pest és a falu közösen formálták gyermekkorom világát. A falun kívül, az uradalomban éltünk; az a környezet friss és újszerű élményeket adott, jobban felkeltette az érdeklődésemet. De a kisvendéglő világa, az oda betérő emberekkel mély nyomokat hagyott bennem, és ma is van mit írnom róluk. — Novellákkal kezdte a pályáját, de aztán a dráma felé fordult. — A magyarázat egyszerű. Megvolt bennem a színház iránti szeretet. S azért a valamennyire meglevő színészi véna hozzjsegít a drámaíráshoz. Talán a színész oldaláról is érzem a színházat. Ök legalább azt mondják, jók a dialógusaim, s a helyzetek eljátszhatok. A drámaírással csempészem fel magam a színpadra. . / — Az első drámája? — Az első novelláskötetem megjelenése után Benedek András dramaturg azt mondNÓGRÁD — 1981. január 10., szombat Ukrán kerámiák Az ukrajnai Oposnya faluban működő kerámiagyár termékeit a világ 28 országába exportálják, elsősorban a szocialista országokba, de Belgiumba, Hollandiába, Dániába, Kanadába, Japánba, Franciaországba és az USA-ba is. A gyár termékei között domborművekkel díszített vázák és kancsók, stilizált állat- és mesefigurák, gyerekjátékok, ukrán írók műveinek szereplői találhatók. A gyár évi termelési értéke meghaladja az egymillió rubelt. Alkotásaik több nemzetközi kiállításon nyertek díjakat és öregbítették az ukrán fazekasok világhírnevét. Oposnyai kerámia díszíti az ENSZ épületének belsejét. A ker^miakész'tésnek Oposnyá- ban a X. századba visszanyúló hagyományai vannak. Képünkön: Vlagyimir Demcsenl^o bemutatja az érdeklődőknek fazekasmestérségének fortélyait. ta, úgy érzi, van írásaimba» drámai mag és biztatott. így kerültem ösztöndíjasként a Nemzeti Színházhoz, ahol dramaturgiai munkát végeztem. Ott született meg az első darabom is, az Életem Zsóka. Azóta nyolc színházi bemutatóm volt. — Melyik színdarabjának volt a legnagyobb sikere? — A jelek szerint az Adáshibának, amely ma is fut a külföldi színpadokon... Abszolút mélyponton voltam, amikor hozzáfogtam az íráshoz. A magánéletemben történt események és egy súlyos betegség után, amikor alig nyomtam 64 kilót, eszembe jutott, hogy szerződésem van a Vígszínházzal. Elutaztam hát Nagymarosra és háromnapi nyűglődés után hozzáfogtam az íráshoz. Nyolc nap alatt elkészültem a drámával, gyorsan be is mutatták. De hadd tegyem hozzá, a témáját két éven át hordoztam magamban. — Van ideje, energiája másra is az írás mellett? — Minden tevékenységem az írást szolgálja. S bár nem tartom magam olyan szenvedélyes alkatú írónak, mint mondjuk Lev Tolsztoj vagy Németh László, azért mégiscsak égek, ha más hőfokon is, és minden meglevő energiámat erre fordítom. Szétszórt életforma között próbálok élni. Nincs hobbim, de itt van köröttem ez a szentendrei kert. ezt szeretem, ezzel foglalko-; zom. — És az emberek? Igényli a társaságukat? — Nagyon szeretem a tárJ saságot. Egyszerűen szimpátia alapján teremtek kapcsolatokat az emberekkel. Bármilyen közösségbe hívnak is, szívesen elmegyek. Minden emberrel harmonikus kontaktusra törekszem, s ez, azt mondják, az írásaimban is érezhető. Számomra az olvasóié éppen olyan társak, mint személyes ismerőseim, barátaim. — És a legszűkebb, légkör zelebb álló közösség, a család, milyen hátteret jelent munka-, jában? — Az én családom igen’ népes volt, s az egymással való törődés magától értetődött Örököltem is egy olyanféle családiasságot, amely ítéleteimet formálja, alakítja és inkább fordít a szeretet felé. Azt hiszem, bér nem vagyok olyan családfő mint az apám, aki még ma is, nyolcvankét évesen összefogja a családot, de vonzódom a családi meleghez. Lányaink már nagyok, önállóak, de két kisfiúnk is' van, úgy, hogy a ház nem fogy ki a gyermekzsivajból. A család számomra örökös élményforrás, ez kiderül írásaimból. — Sikeresnek tekinti-e Pályáját? — A közönség vélekedése alapján sikeresnek mondhatom magam, de tudom ez a siker egy-két múltbeli munkám eredménye. Magam megítélve, ebből tovább nem élhetek. Bizonyos tekintetben a színház teremtette meg számomra a sikert és ez visszahatott prózámra is. Mindent egybevetve, jó néhány novellát írtam, amelyek után nyugodtan lehajthatom majd a fejem, de, ami a drámát illeti, még meg akarom írni a legjobbat. Ez a feladat még nagyon izgat. Bizonyos eredményeket persze elértem, de van az emberben valamiféle örök elégedetlenség, gyötrődés, vajon elvégezheti-e azt, amit még tennie kell? S megfelel-e annak, amit magára vállal? Az alkotó munka aszkézist, lemondást is követel, s ehhez nem mindig van ereje az embernek. Mert írni csak felelősséggel szabad; azokat, akik hisznek írásaimban megcsalni nem lehet. Erre a hitre méltónak kell lenni mindvégig.
