Nógrád. 1981. január (37. évfolyam. 1-26. szám)

1981-01-06 / 4. szám

Hét évtized története Napbarnított, edzett, ke­mény arccal, az őszinte öröm­től melegen csillogó szemmel fogad. A szerény kis kertes ház mellé épített hófehér fa­lú. ragyogóan tiszta kis kony­ha lócájára telepszünk. A vi­lágéletében , tevékenykedő, örökösen dolgozó ember élet­ritmusát az utóbbi időben egyre gyakrabban megszakít­ja a makacskodó ideggyulla­dás lábában, egyre több idő jut a nehéz, küzdelemes és mozgalmas évtizedek vissza- idézésére. December harmin­cad i kától immáron hét évti­zedet fog át az emlékezés hullámzó, ismétlődő és úi ké­peket előhozó képessége. Bris- tván József, a Kisterenyén élő illegális kommunista, volt partizán betöltötte 70. élet­évét. Nemes egyszerűséggel beszél sorsáról, idézi életé­nek sorsdöntő, nagy esemé­nyeit. Megelevenedik az egykori cselédgyerek sorsa báró Soly- mosy birtokán. Apja meg­halt az I. világháború front­ján. 10 éves korától anyjá­val tartotta el három lány­testvérét. A falu bojtárjá­ból a depótulajdonos min­denese lett Még nem volt 15 éves, amikor hét tehenet gon­dozott kilenc évig volt gu­lyás, majd kocsis, később gat- terkezelő ugyanott. A mozgalommal 1932 ta­vaszán kötötte össze sorsát. Jordan Popov: Domonkos Ferenccel —, aki akkor bányász volt —, együtt jártak a leventébe. A közös együttlétnek, együvétarto- zásnak egy sokkal neme­sebb, veszélyesebb változatát is megvalósították. A helyi pártsejtben Domonkos Fe­renc összekötője lett, felada-. túl a báró cselédei közt folytatott szervező- és röplap­terjesztő munkát kapta. Még ez év őszén — árulás követ­keztében — az egész sejt le­bukott. A salgótarjáni me­dencéből 44 kommunistát vittek el megvasalva. Meg­kötve verték, gyötörték, aláz­ták őket, hogy „köpjenek”. A pestvidéki, majd a kőbányai fogház zárkái következtek. Ezután bizonytalanná vált a megélhetése. Megbélyegzett ember lett, alkalmi munká­ból biztosította maga, s hoz­zátartozói megélhetését. Ál­landó zaklatások, házkutatá­sok közepette élt, a felsza­badulásig csendőri felügye- lett alatt állt. 1937-ben nősült. Felesége, aki eddig hallgatta férje visz- szaemlékezéseit, átvette a szót. Elmondta, milyen ne­héz, s keserves választás előtt állt. Nem győzte hall­gatni : „Olyan szép lány vagy, he meni ahhoz a megbélyeg­zett, csúnya legényhez!” Az öreg elnevette magát: — Hát bizony, amikor ha­zajöttem a börtönből, csak ennyit mondtam neki: ko­pasz vagyok, kellek, vagy nem? Azóta hűségben, egymást megbecsülve, mérhetetlenül sokat dolgozva élték le közös életüket, nevelték fel lányu­kat, fiukat. A II. világháború pokla 1942-ben ragadta el. A győ­ri 16. gyalogezredben kapta a kiképzést, majd1 irány a front első vonala. Két évvel később megsebesült, hazaen­gedték egészségügyi szabad­ságra. Ekkorra már a Tisza vonalánál álltak a szovjet csapatok. Veszélyek és nehéz­ségek árán ugyan, de sike­rült kivárni érkezésüket. Rög­tön fegyvert fogott, néhány társával elkezdte a párt szer­vezését. Magától értetődően sodorta az átalakítás. min­dent elsöprő hulláma. Tagja lett a földosztó bizottságnak, ő maga is 10 holdat kapott. Elsárgult, kis lapocsoka, 1948. augusztus 13-án keltezték a Földművelésügyi Miniszté­riumban, mely igazolja: Bris- tyán József jogosult a 151. számú mintagazdajelvény, viselésére. Egy évvel később, újabb megbízatást kapott: az elhagyatott földeket . kellett felmérnie, s hozzálátni a kis- terenyei állami gazdaságszer­vezéséhez 1950. május else­jétől az új gazdaság brigád­vezetője lett. Egy évtizeddel később került a bányához. előbb föld alatti munkás, majd körfűrészkezelőként került nyugdíjba. Munkája elvégzése mellett mindig ott tett eleget a párt, a mozgalom adta feladatok­nak, ahol éppen a legnagyobb szükség volt rá. Dolgozott párttitkárként, vezetőségi tag­ként, bizalmiként. Tulajdono­sa a Magyar Partizán Em­lékéremnek, a Munka Ér­demrendnek, a Szocialista Ha­záért Érdemrendnek. Ma a község II. pártalapszervezeté- nek tagja, lankadatlan figye­lemmel kíséri a körülötte zajló életet, a pártrendezvé­nyek nem csak hallgató részt­vevője. hanem megfontolt vé­leményével segíti az alap- szervezet munkáját, a köz ja­vának előmozdítását. Az utóbbi igazságról személyesen volt alkalmam meggyőződni. Szeretem hallgatni ezt a nem bőbeszédű, minden sza­vával sokat mondó öreget.. S, ahogy az utóbbi évek tör­ténetéhez ért mintha elakadt volna szava, s a szokottnál jobban csillogott szeme. Azt mondta, a kezében elmarad­hatatlan cigaretta végre néz­ve: — Erős ez a Munkás... Vasv talán a visszaidézett évtizedek küzdelmének, küsz­ködésének sora idézte elő? O. L. Hogyan szépítsük meg házunk udvarát? ' Házunkban minden nagysze­rű: az udvar, a lakók, a la­kóbizottság és különösen an­nak elnöke, Arcsarov remek ember. . Nálunk minden nagyszerű. Ez az Arcsarov egyszer ösz- ízehívott bennünket, és így szólt: — Kedves lakótársak, egy Itissé rendeznünk kellene ezt az udvart. Például miért ne létesíthetnénk virágágyakat, ahol gladióluszok vagy ró­zsák pompáznának? Képzel­jék el, milyen gyönyörű len­ne, és mennyi örömet szerez­ne mindenkinek! — Helyes, helyes! — har- santak az egyetértő kiáltások. — Köszönöm — mondta Ar­csarov — egyetlen pillanatig sem kételkedtem abban, hogy támogatják a jó ötletet. Egy pillanatra elhallgatott, és ar­ca gondterhelt kifejezést öl­tött. — De, kedves barátaim, vegyük fontolóra azt a körül­ményt, hogy vajon ki ápolná a mi virágainkat. Nálunk min­denki elfoglalt, egész nap dol­gozik. Attól félek, hogy a gye­rekek három nap alatt szét­taposnák a virágokat. Inkább szereljünk fel védőtetőt az egész udvar fölé, állítsunk alá padokat, asztalokat. Az­tán az egészet futtassuk be szőlővel. Képzeljék el. mi­lyen szemet gyönyörködtető lesz! Mert nálunk a fiatal anyák'és az idős nyugdijasok- nem tudnak leülni az udvar­ban, hogy pihenjenek egy ki­csit. Mit szólnak ehhez az öt­lethez? — Helyes, helyes! — har- sant több hang. Elnökünk derűsen elmoso­lyodott és bólintott: — Örülök, kedves barátaim, hogy helyeslik tervemet. Jól­esik, amikor az ember köny- nyűszerrel közös nyelvet talál másokkal. De vizsgáljuk meg ezt a tervet kritikusabb szem­mel: hiszen ez a kontár mód­ra összetákolt tető, meg az a néhány hevenyészett asztal egyáltalán nem lenne udva­runk legkülönb dísze. Nem­rég ért véget a gyermekév, és ez a körülmény, kedves lakó­társak, új tervet sugall ne­kem. A védőtető helyett in­kább építsünk közösén az ud­varban homokozókat és hin­tákat a kis lurkók számára. Képzeljék el, mekkora örömet szereznek majd ezek! — Helyes, helyes! — hallat­szottak az egybegyűltek kiál­tásai. — De ez még nem minden, kedves lakótársak — folytatta Arcsarov. — Az udvar köze­pén mesterséges dombocskát építünk kis vízeséssel és titok­zatos, sötét barlanggal. Ilyet még senki sem csinált! — Helyes, helyes! — rikol­tották valamennyien. — Persze, hogy helyes — bólintott elégedetten Arcsa­rov. — De tegyék kezüket a szívükre és kérdezzék meg önmaguktól: nem lesz ez túl­buzgóság részünkről? Nem tű­nik majd ez a terv túlságosan szerénytelennek? Ráadásul, mint tudják, jelenleg minde­nütt széles körben terjed a természetvédelmi mozgalom, és én arra a felfogásra haj­lok, talán mégis jobb volna, ha meghagynánk udvarunkat a maga ökológiai természetes­ségében? — Helyes, helyes! — Tisztelt lakótársak — komorodott el Arcsarov — magatartásuk kissé zavarba ejt. Azt javasoltam, létesít­sünk virágoskertet — és önök beleegyeztek. Azután virágos­kert helyett védőtetőt, meg asztalokat javasoltam — és önök ebbe is belegyeztek. A dombocskába, meg a vízesés­be is beleegyeztek. És most ugyanilyen lelkesen beleegyez­tek abba, hogy ne legyen se domb, se vízesés. Hogyan ért­sem ezt? — Hát akkor csináljunk autóparkolót az egész udvar­ból! — hallatszott egy hang. Erre az egybegyűltek nem­csak egy emberként helyest kiáltottak, hanem még tapsol­tak is. És ebben maradták. Fordította: Gellért György Kisbútorból “ nagy tételek A Balassagyarmati Építőipari Szövetkezet jó minőségben, határidőre teljesítette vállalt munkáit. Az építőipari tevé­kenység mellett a keresett kisbútorok gyártásában is je­leskednek. A nemrégen épült árugyártó üzemükben soro­zatban készülnek az ágynemű tartók, a cipőtároló szekré­nyek, idén a zárt előszobaszekrény sikerére számítanak. A megyei igényeket a balassagyarmati bútorboltban és a salgótarjáni Lakberendezési Áruházban elégítik ld, de a közeljövőben Szécsényben, Rétságon is kaphatók lesznek termékeik. A szegedi ipari vásáron elnyerték a közönség díját, így érthető, hogy a Skála—COOP, a Centrum Áru­házak is a legérdeklődőbb vevők közé léptek elő.- kj ­Különleges ragadozó tengeri múzeumban Különleges példánnyal, egy mélytengeri „fantom” cápá­val gazdagodott a kalinyin- grádi Atlanti-óceáni Halászati Kutató Intézet múzeuma. Ed­dig mindössze egyetlen pél­dányt sikerült foglyul ejte­ni, mintegy 80 évvel ezelőtt a Japán-tengeren. Az esemény szenzációnak számított, hi­szen korábban csak a paleon­tológusok leleteiből ismerték ezt a fajt ŰlNiEPRONTÁ KÖZÉRZET — az utóbbi Időben rangot, ha úgy tetszik, akkor hivatalos elismerést nyert ez a szó, a kistelepülé­sekkel együtt emlegetve. Nem is olyan régen még csak (ok­kal) dühös közírók írásai sür­gették a változást, s a hosszú évek alatt csaknem visszhang- talan kórus végre meghall­gatásra talált. Bizonyság is van erre, méghozzá sokatmon­dó : törvényi erővel bíró. Igaz, meglehetősen olcsó fo­gás most citálni a minap el­fogadott VI. ötéves tervet, de a közérzet kapcsán, beszéde­sebb bizdnyítékot keresve sem találni. Miről is van szó? Arról,, hogy népgazda­sági tervünk is hangsúlyozza: az alapellátás zavartalanabb megteremtésével, a szolgálta­tások javításával — magya­rán: a közérzet jobbá tételé­vel — fokozni kell a kisebb települések népességmegtartó szerepét. Mi tagadás, az év forduló­ján talán a kelletténél is több­ször emlegettük e nevezetes törvényhelyet. Bár ne lett volna rá szükség. Különösen a folytatás miatt, ami rendre így hangzott: éppen itt az ideje a változtatásnak, ugyan­is most is „jól” kezdődik az esztendő... A mostoha közérzet bizo­nyítékai közül elsőként idéz­zük a vendéglátást, s ha so­kakban visszatetszést kelt is, az italt. AzaZj az ital hiá­nyát. A falu egyetlen, kon­kurencia nélküli italboltjá­ban hetek óta nincs üdítő ital; legalább ennyi ideje nem láttak egyetlen üveg sört sgm; a kocsmáros kizárólag két- háromféle röviditalt • adhat, azok sem a népszerűbbek kö­zül valók. Borból — az Ínsé­ges idők után — szilveszter napján végre került egyetlen fajta. Mi tagadás, itt bizony nem dorbézolhattak az óévet búcsúztatók. De még ennél is szebb, hogy ez az össznépi el­vonókúra tartósnak bizonyul., Már karácsony előtt kezdő­dött. Nem minden következmény nélkül. A kocsmárost már senki meg nem rója a koráb­bi záróra miatt, mi a franc­nak is ülne az üres teremben — magában. E sorok írója pe.- dig azt a — előbb vagy utóbb, de mindenképpen be­következő — pillanatot várja, amikor azt olvashatja: „nem teljesült a vendéglátóipari egység forgalmi terve”. Ja. kérem, ilyen kínálat mellett az ellenkezője lenne a csoda! De- bánja a fene a szövetke­zet tervteliesítését, sokkal jobban érdekel a felpapriká­zott emberek' közérzete, és érd ekel (ne) * az ellátásért fe­lelős — és ezért fizetést hú­zó — szakemberek lelkiisme- rete. A szomorkás kocsmahiva­talról talán többet is beszél­tünk, mint illenék, de a szil­veszteri és évfordulói hangu­latát vesztett műintézmény arról regél: falura minden jó, ott minden mindegy. A semmi is elég. Az ellátásért felelős szakember talán úgy vélekedik, hogy faluhelyen koccintsanak a sajátjukkal az új esztendőre? Teheti is mindezt meglehetősen nagy lelkinyugalommal, amíg bün­tetlenül lehetnek üresek a polcok. SOKKAL NAGYOBB BAJ, HOGY ENNI IS KELL. Ma­gunknak is, vendégeinket is illik kínálni, ehhez pedig meg kell főzni az ételt. Ha * van mivel. . Ahol pedig nem hagy­ták üzemképes állapotban az asztalsparhelteket — biztos, ami biztos alapon! — ott bi­zony meglehetősen nagy tor­túra az ételkészítés, a sütés és főzés. Immár hetek óta. Az elkoptatott színjáték szerint ugyanis: gáz van — mert nincs gáz! Karácsony előtt hoztak utoljára. Pirulva vá­laszolok a pesti vendégeknek, hogy miért a szomszédból hoz­zuk a tepsi disznótorost, de nem értik az istennek sem. közben pedig megfigyelhetek egy népvándorlást. Odalátok ugyanis a cseretelepre: meg­fordul ott látogató kiskocsival, kerékpárral, személyautóval a harmadik faluból is. Szomo­rú vigasz ez dohogásom jo­gossága mellett: nem egyedi esetről, nem egyetlen telep hiányosságairól van szó. Az­tán annak is tanúja vagyok, amikor egy személygépkocsi csomagtartójából előkerül egy tele palack. Ügy néznek rá a népek, mint akik nem akar- nak hinni a szemüknek. A boldog gáztulajdonos pedig megjegyzi: Szécsényből sike­rült szerezni. Jó étvágyat az ételhez, ami ezen a gázon fő! Igaz, a húst pároló kalória ta­lán többe kerül, mint maga a hús — negyven kilométer­nyi autózás rezsije terheli. A FALUSI NÉPNEK más sem jár? A világosság — pél­dának okáért — ugyancsak hetek óta „hiánycikk”. Per­sze. szerencsésen kooperál egymással vendéglátó és áramszolgáltató: lerészeged­ni nemigen lehet a kocsmá­ban. a józan ember meg nehe­zebben töri kezét-lábát-nyakát a sötétben, Ügy látszik ezen változtatni sem lehet (?). mert hiába a bejelentés is, itt úgy­sem csinálják meg a közvi­lágítást. Jómagam hetek óta zseblámpával kózlekedek. s eszembe jut egy ötlet: ebben a vállalkozóknak kedvező vi­lágban lehetne nyitni egy zseblámpakölcsönzőt. Bizonyá­ra megérné, az induláshoz szükséges tőkét pedig hitelez­hetné az áramszolgáltató. Ha már világosságot nem te­remt Az idős asszony egy es­te sírva kért az utcán: ez már életveszélyes, piszokság, szólj te, írj te — akkor majd megcsinálják, mint máskor is. Sajnálom, semmi konkrét, vál­lalatnak címzett panaszt nem enjelek. A glosszámra meg­kapnám, azt, amit máskor is: „oktalanul” froclizok egy ma­kulátlan intézményt; meg mi­ért nem megyek el én villany- szerelőnek. Egyébként is ... a közel­múltban egész oldalas cikket olvastam arról, hogy az áram- szolgáltató kiváló munkát vé­gez, s lassan inkább hiszek a dicshimnuszoknak, mint a saját szememnek. Ja, egy ap­róság. az egész oldalas dicsé­ret alatt ott volt a jel: (X). Drága, mégis „olcsó” népsze­rűsítés. A dicséret valójában öndicséret, az áramszolgáltató fizetett, hirdetésében az jele­nik meg. amit akar. Ki tudja, hasznosabb lett volna ezen az áron villanykörtét venni... Még egy ilyen öntömjénezés és azt is elhisszük, hogy a hetek óta sötét utcák nem is olyan sötétek. Főleg telehold idején. Bár ez idő tájt az égi lámpás is éppen fogyóban van. Pech. ÖSSZEJÖTT MOST MINDEN s rákényszerítettek, hogy ne igyunk; hogy módjával, spó­rolva együnk; hogy ne csava­rogjunk az ünnep sötét éjsza­kájában. Maradjunk otthon tévézni, netán olvasni. Olvas­nám is a kedvenc napilapo­mat..., de ennek ünnepi szá­mát meg a posta nem hozta. „Jól” indult hát ez az esz­tendő. Csak abban remény­kedhetünk, hogy a bosszúsá­gok véletlenszerűen karoltak egymásba, az esztendő örege­désével pedig jobb lesz a köz­érzetünk is. Igaz, ehhez nem kell nagy kunszt. Elég, ha egy picivel jobb lesz az alapellátás; vagy .. . nem kell a szomszéd csi- kósoarheltjén főzni; vagy.... világosság lesz az utcán; vagy ... időben megérkezik az új­ság. Teljesüljön bármelyik „óhaj.” egyedül, az mór for­rása a jobb közérzetnek. Hogy egyszerre is igényel­hetnénk valamennyit? Leírni is alig merem. Elvégre, el­múlt a szilveszteri komolyta- lankodósok ideje — április elseje meg haj, de messze van. Kelemen Gábor NÓGRÁD - 1981. január 6., kedd Ö V

Next

/
Thumbnails
Contents