Nógrád. 1981. január (37. évfolyam. 1-26. szám)

1981-01-27 / 22. szám

Gyakorlaton A pásztói Mikszáth Kálmán Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskolában a gimnazisták az elméleti oktatás mel­lett heti két alkalommal fakultáció keretében gyakorlati képzésen is részt vesznek. Fényképezőgépünkkel egy-egy foglalkozásra pillantottunk be. A laborosok Herczegné Varga Ilona tanárnő vezetésével ké­miai anyagvizsgálatot végeznek. Az üvegházban a dísznövénytermesztés alapjaival ismerke­dik Csoór Csilla, Oravecz Zsuzsa, Kelemen László és Fiilő Erika. Az érettségi mellé alapfokú könyvtárosi képesítést szerez­hetnek a könyvtárgyakorlaton résztvevő tanulók, köztük Nagy Agnes és Csákvári Gabriella. (Bábel László felvételei! Újító kedv a Televíziónál Kísérletek az iskolában Világszerte mindenütt kere­sik az újat, a képzés és a ne­velés legcélravezetőbb útjait a pedagógiában, mivel a világ a tudományos-technikai forrada­lom következtében gyorsan változik, és az új, a megnöve­kedett társadalmi igényekkel az iskolának is lépést kell tar­tania. A Televízió utóbbi hetei­nek, hónapjainak munkáját — minden rendszeres tévéné­ző észrevehette már — dicsé­retes újitókedv, pezsgő szel­lem, kezdeményezés jellem­zi. A megszűnt Nézőpont he­lyébe lépett a kezdetekben viták, egyetértő helyeslések és szenvedélyes elutasítások kereszttüzében készített Stú­dió ’80, majd ’81; az új esz­tendőben formailag, tartalmi­lag felfrissült a Hét című te­levíziós hetilap. Ügy tapasz­taljuk: mindkét műsornak használt az újítás. A „Stúdió” sokszínűbb, oldottabb, mint elődje, vagyis tévészerűbb, ám időnként nem annyira mély, elgondolkodtató. A Hétnek egyértelműen haszná­ra vált. hogy a készítők újra végiggondolták szerkesztését, megjelenését a képernyőn. Hajdú János főszerkesztővel nagyot nyert a műsor: Hajdú tájékozott intelligens, hig­gadt, megnyerő és meggyőző műsorvezető, okosság és ele­gancia sugárzik róla — nem csodálkoznék, ha stílusa kö­vetőkre találna. A múlt héten különösen sok új sorozattal rukkolt elő a Televízió. Talán nem is si­kerül mindet egybegyűjteni, a legreménykeltőbbeket azon­ban mindenképpen: nevezete­sen a keddi Téli falusi esté­ket a 2. műsorból, pénteken az Ablak és a Randevú című programot, szombaton a film­koktélt, vasárnap a Kalendá­riumot. Mindegyik — a film­koktél kivételével — a mai magyar valóságból táplálko­zik, az élet különböző terüle­teit igyekszik érdekesen, von­zóan, problémalátón megmu­tatni. Ilyképpen talán nem oktalan megkockáztatnom, hogy bennük — és egyszers­mind az újításokban — a XII. pártkongresszus határozatai­nak adaptációs törekvéseit lá­tom. Egyelőre azonban, bár nem szándékom az értékeket összemosó általánosítás, job­bára az igyekezetét érzékeli az ember, a jóra irányuló, a jó értelmű erőfeszítést, mely nem mindig áll arányban a teljesítménnyel, a végső ered­ménnyel. Hogy pontosan mire gondolok, azt Szegvári Kata­lin Randevú című műsorával illusztrálhatom a legkézenfek­vőbben. Szegvári ígéretes ri­porter. mesterétől, Vitray Ta­mástól szinte mindent megta­nult, ami szükséges ahhoz, hogy jelentékeny tévésszemé­lyiséggé váljon — például tud háttérben maradni. Ami vi­szont hiányzik még belőle, hogy jelentékeny tévésszemé- kesnek lennie, érdekeset kér­deznie, a kelleténél jobban kiengedi a kezéből a beszél­getés fonalát. Így az egyórás műsoridő soknak tűnik, ennek következtében nem egyszer percekig unalmas A „Szombat esti filmkok- tél” szó szerint az, amit a cím ígér. A Tv-híradó megtöri egységes testét, anélkül, hogy zavarna. Ez viszont arra enged következtetni, hogy a koktél nem állt össze egésszé, nincs egységes íze, A szerkesztés kétségtelenül csupán arra tö­rekedett, hogy minden korú közönségréteg találjon a kok­télban valami neki valót. A gyerekek aztán megtalálhat­ták a felnőtteket is szórakoz­tató Frédi és Béni-sorozat egyik darabját, a krimikedve­lők a szimpatikus Derrick fel­ügyelő izgalommentes kaland­ját a felbujtó szépasszonuyal, a negyven éven aluliak Shir­ley Bassey szolidan látványos könnyűzenei műsorát, a ko­moly nézők Alfred Hitchcock Mentőcsónakját, a „komolyta­lanabbak” a fanyarságot sem nélkülöző, vidám francia Mi­nikrónika Bosszúságok című összeállítását. A filmkoktélban egybefűző gondolati szálat nem sikerült felfedeznem, s ha már a bírálathoz jutot­tunk, elmondom: a szignálját hosszadalmasnak tartom, kü­lönösen annak állandó teljes megismétlődésében. A múlt heti programból egy produkció kiemelkedik a hazai és külföldi sokadalom- ból: Szász Péter Luxuseljárás című tévéfeldolgozása. Szász a nálunk mostanában mind népszerűbbé váló nyugatné­met Franz Xaver Kroetz Va­dászat című drámájából ké­szítette filmjét. Látszólag szürke, hétköznapi dologról van mindvégig szó: egykedvű­en éli életét egy család, az egymás szeretetébe beleszür­kült férj és feleség, meg az okos szeretetből alig részesült 13 éves kislány, aki olyan könnyen veszíti el szüzességét, mint az ismerkedést hajszoló nimfomániás a zsebkendőjét. Kroetz otthon van nálunk: a Felső-Ausztria című drámájá­ból készített Gothár Péter­ül m három éve díjat nyert Veszprémben, a tévétalálko­zón; a Meierék című drámá­ját pedig pár hete mutatták be a Budapesti Játékszínben. A 35 éves szerzőnek dráma­kötete is megjelent Magyar- országon. A Luxuseljárás vi­lága, hősei jó ismerőseink, mintha a szomszédunkban lak­nának. így ábrázolja őket Szász Péter is. A dráma lassan, de biztosan és logikusan halad végkifejletéhez: a teherbe esett leány változatlan egy­kedvűséggel szerez puskát és veszi rá tizenéves szeretőjét, hogy öljék meg a szerelmük útjában álló apját. Eddig még semmi új nincs Kroetznél, de ő itt nem fejezi be a történe­tet. A bírósági folyosón lát­juk a két fiatalt, akik arról beszélnek, hogy a gyerekük meghalt, életképtelen lett vol­na. íme, ennyi egy apa ára! Messzemenőkig igaza van a műsorújság (sz. e.)-jének, aki így ír: „Az újságok bűnügyi hírei jóval kevésbé nyugtala­nítóak, mint Kroetz »hétköz­napi« tudósításai”. Ehhez te­hetjük hozzá: mert Kroetz nem egyszerűen csak írja az életet, hanem ábrázolja is. (sulyok) WYV Az interjú nem csak vallo- másos, hanem ismeretter­jesztő műfaj is. A riporter megkérdez minisztert, járó­kelőt, kitüntetettet, bűnözőt, s kikerekedik (vagy nem) be­lőle állásfoglalás, vélemény egy adott helyzetről, vagy problémáról. Ismerve a ma­gyar könyvkiadás gondjait, tervezési, Időzítési nehézsé­geit, bizonyára véletlen, hogy két interjúkötet is jelent meg a közelmúltban. Nádor Tamás jó öt-hat éve kezdte el kér­déssorozatát a Magyar Ifjú­ságban, s az interjúkat 33x10 címen adta közre könyvalak­ban. Tíz kérdést intézett ma­gyar írókhoz, költőkhöz, me­lyeknek fő témája, eszmei vonulata az ifjúság és az irodalom volt. 33 kiemelke­dő magyar alkotót kérdezett meg, s hogy kiket választott, azzal magáról ad szimpatikus, jó képet. Illyés, Déry, Ör­kény, Mándy Iván, Sánta, Kormos István, Juhász* Fe­renc, Garai Gábor, Dobozy Imre, Csoóri, Bertha Bulcsu nem csak, mint toliforgatók tartoznak a magyar irodalom legelső - vonalába, hanem szellemi életünk, gondjaink legkiválóbb ismerői, s alakí­tói is. Sokan a kérdezettek közül lírai hangon emlékez­nek gyerekkorukról, ifjúsá­gukról, s nemcsak az idősebb nemzedék, ele a mai negyven­ötven évesek is úgy látják, élménydúsabb, izgalmasabb, s tettekben gazdagabb volt ifjúságuk, mint a mai nem­zedéké. Illyésnek, vagy Csoó- rinak, Dérynék, vagy Ju­hásznak egy életformától kel­lett elszakadnia, bátran újat kezdeményeznie, s önmagát megújítania- Érdekesek, s el­gondolkodtatóak a példák is. Csoóri egy hetvenesztendős, beteg parasztembert említ, aki megrokkanva is elván- szorgott — a hatvanméteres utat két óra alatt megtéve — a fészerhez, hogy fát vágjon- Odahaza dolgozni tanítottak meg engem, reménykedés és bizakodás helyett — vallja a sok műfajú s mindig közös­ségben gondolkodó Csoóri Sándor- Megemlékeznek író­ink soha nem feledhető ta­náraikról is, akiknek szava- járásukra is emlékeznek öt­ven év múltán is. Válaszolni nehezebb című MRT—Minerva kiadvány a tv-ben hangzottakat, látotta­kat foglalja egybe. A meg­kérdezettek köre szinte azo­nos, mindössze nyolc olyan íróval találkozunk e kötet­ben, aki a Nádor-féle interjú­kötetben nem szerepel. Ez utóbbiak között van: Nagy László, Weöres, Féja, Keresz- tury, Sőtér, Boldizsár Iván, Kardos László, Földeák János. Az írók a képernyőn alcímű kötet interjúkészítői: Dorogi Zsigmond, Mezei András, Németh G. Béla, Domokos Mátyás, Réz Pál, Kormos Ist­ván — az írók legkiválóbb ismerői, s barátai. Az inter­júk nem kötődnek valami­lyen téma köré, a gondolati vezérfonalat az írói életútról szóló vallomás adja. A kép­ernyőn látott írói portrék je­lentős része élmény volt a nézőnek, de csupán egyszeri. Olvasva még egyszer ma­gunkévá tehetjük Illyés gon­dolatait az anyanyelvről, Vas Istvánét a nemzedéki felelős­ségről, Nagy Lászlóét a népi kultúra megőrzésének fon­tosságáról. Az utóbbi évtizedben meg­nőtt az érdeklődés a vallás- történet iránt. Kirobbanó si­kere volt 1975-ben Glasenapp Az Öt világvallás című köny­vének, hasonlóképpen Rap- csányi rádióinterjú-sorozatá- nak, amely A biblia világa címen kötet alakban is meg­jelent. A vallástörténeti mun­káiról jól ismert Gecse Gusz­táv, a kiváló marxista tudós összefoglaló munkáját adta ki a Kossuth Kiadó a nép­szerű Universum Könyvtár sorozatban Vallástörténet címmel. Módszere nem . az, hogy kiragad egy-egy vallás- történeti korszakot, vagy po­litikai események kapcsán hirtelen érdekessé vált ke­leti vallást, hanem a vallás kialakulásától kezdve, annak egész fejlődéstörténetét ad­ja új könyvében Gecse Gusz­táv. Nem csak az ún. kinyi­latkoztatott vallásokkal, ha­nem valóságos egyháztörté­nettel is foglalkozik a szerző. Az ókori vallások közül több­kevesebbet még a téma iránt kevéssé érdeklődő is tud az ótestamentumi zsidó vallás­ról, vagy a görögök vallásai­ról, de Kína vallásairól (tao- izmus, konfucianizmus) már csak ködösen, Az iskolai tan­anyag átcsoportosítása kö­vetkeztében vajmi keveset tudnak középiskolásaink az egyes protestáns vallási irány­zatokról, Zwingliről, az ana­baptistákról, ■ vagy az unita- rizmusróh Gecse egészen a legutóbbi időkig foglalja ösz- sze a vallás történetét, könyvének utolsó fejezeté­ben az 1962-ben megrende­zett II. vatikáni zsinattal foglalkozik- Stílusa könnyen érthető, világos, különösebb előképzettséget nem kíván* Napjainkban a szocialista pedagógia is tantervi, mód­szerbeli, iskolaszerkezeti ref jc- mokat sürget. Társadalmi igény, hogy a nevelési gyakor­latot sürgősen meg kell sza­badítani a visszahúzó, kölönc­ként ható örökségtől, mert az iskola csak így lehet alkalmas terepe a szocialista nevelés­nek. Igen ám, de a reformok végrehajtásához nem elegendő az elméleti megalapozás és a pedagógusok egyetértése: a korszerű tananyagot, az új módszereket, szervezeti formá­kat az általánossá tétel előtt a gyakorlatban is ki kell pró­bálni: életképesek-e? Közvéleményünk évek óta némi gyanakvással, sőt fenn­tartással szemléli az iskolák­ban folyó pedagógiai kísérle­teket. Az ellenérzés mögött egyrészt óvatos konzervativiz­mus, netán a palavesszős ha­gyományok megőrzésének szándéka rejlik, másrészt egy­fajta tájékozatlanság. Nem kevesen élnek ugyanis abban a tévhitben, hogy a pe­dagógiai kísérletek laborató­riumi körülmények között folynak, holott minden egyes ilyesfajta kísérlet maga az ele­ven élet, teljes értékű nevelé- , si gyakorlat, melyben a peda­gógus nagyfokú felelősségtu­dattal vesz részt, tehát nem egyszerű megfigyelő, mint egy laboráns. Attól sem kell tartani, hogy a kísérleti osztályokba járó diákok szellemi fejlődése megtorpan, és tudásuk kisebb lesz, mint a régi módon ta­nuló társaiké. Ennek éppen az ellenkezője az igaz: a kísérlet­ben részt vevő gyerekek tar­solya mindig tömöttebb a töb­biekénél. Hogy miért? A kí­sérleteket minden alkalommal körültekintő szervezés előzi meg. Az irányító szakemberek nem feledkeznek meg a gye­rekek érdekeiről, alaposan mérlegelik, hogy a résztvevők­nek, nem jelent-e megrázkód­tatást az új helyzet, például a továbbtanulás, a munkába ál­lás. avagy a környezetükkel tartott kapcsolat szempontjá­ból. A kísérletek nem zilálhatják szét az iskolák mindennapi életét, a gyerekek és a neve­lők megszokott munkaritmu­sát, ugyanakkor nem vezet­hetnek az általános pedagógiai normák fölrúgásához, semmibe vevéséhez. a lógáshoz sem. Sok-sok példa igazolja, hogy a kísérleti osztályokban maga­sabbak a követelmények, mint másutt, és ennek következté­ben a tanulók tevékenysége is sokkal gazdagabb. A kísérletben résztvevő pe­dagógusnak azonban teherté­tel, ugyanis jóval többet dol­goznak, mint mások. A fölké­szülés rengeteg időt vesz igény­be, a tanórai munka intenzitá­sa is megnő, munkaigényesebb a tanulók teljesítményének el­lenőrzése, nem is szólva a ta­pasztalatok rendszeres elem­zéséről, földolgozásáról. Itt is érvényes a régi pedagógiai igazság: a siker első számú tényezője mindig a pedagógus. Ma még — pedagógusok és kívülállók körében egyaránt —* él a hiedelem, mely szerint a kísérleteknek okvetlenül, min­den körülmények között sike­rülniük kell, akár a valóság eltorzítása árán is. Szerencsére nem így van, mivel minden reform eleve kétesélyes: vagy beváltja a hozzáfűzött remé­nyeket, vagy nem. És emiatt nem szabad elcsüggedni, le­mondani a kezdeményezések­ről, mert voltaképpen a ku­darc is eredmény, bármennyi­re meghökkentőnek látszik is ez első pillantásra; hiszen egy utat sorompóval zár le: nem haladhatunk tovább rajta, más irányban kell elindulnunk. F, Kovács Imre

Next

/
Thumbnails
Contents