Nógrád. 1981. január (37. évfolyam. 1-26. szám)
1981-01-25 / 21. szám
Bemutatjuk A tízéves Kincskeresőt ukq&ím röivcÄW üwereke-'ní k 1981 Ä Kincskereső új címlapja (Szyksznian Wanda terve) „Kívánom a Kincskeresőnek, hogy azon az úton induljon el, amely az ifjú olvasó szívébe vezet; s az ifjú olvasónak pedig azt kívánom, hogy örömmel és haszonnal forgassa, olvassa e lapot!” Hogyan teljesült Darvas József hajdani — & tudjuk róla — szív béli óhajtása? Amit az induló gyermekirodalmi folyóirat, a szegedi tanárképző főiskola által kiadott Kincskereső első számában írt? Hegedűs András irodalomtörténész, pedagógus elévülhetetlen érdeme, hogy Benedek Elek s Móra Ferenc örökségének szellemében életre hívta a folyóiratot, és támogatói, szerkesztői közé, a pedagógusok mellé, írókat, költőket, újságírókat invitált. (Darvas, Kormos István, Csukás István, Tatay Sándor, Szabó Magda, Benjámin László neve szerepel a szerkesztők, bizottsági tagok sorában; a mai szerkesztőségben dolgozik Baka István és Simái Mihály költő.) Hiszen ő tudta: gyerekeknek a versekből, az irodalomból — a legjavát! A szegedi főiskola lapjából országos terjesztésű ifjúsági irodalmi folyóirat lett 1974-ben, a Magyar Úttörők Szövetségének irodalmi, művészeti, kulturális folyóirata. Hamarost ezt írták megújhodott címlapjára: irodalmi folyóirat gyerekeknek. Az 1971-es alapítástól eltelt időben egyre tudatosabbá vált a szerkesztői szándék: a „gyermekirodalom” helyett a tágabb irodalmi kincsestárból, „az” irodalomból válogatták a lapba mindazon értékeket, amelyekkel ez a korosztály élni tud, amelyeket érteni képes. A lap mai szerkesztői ezekben a napokban, a születésnapot ünnepelendő, vissza- és előretekintenek, az összegyűlt tapasztalatokat rendezik. Ezekrő’ kérdeztük Deme László főszerkesztőt. — Mekkora az út a Kincskereső alapításától? Hogyan változtak a válogatás szempontjai és módszerei máig? — A lap indulásakor úgyszólván csak elképzelni lehetett, mit és hogyan kell tenni a nemes célért, az ifjúság olvasóvá neveléséért. Ma — tapasztalataink révén — már tudni lehet. A Kincskereső olvasóközönsége: olyan életszakaszba ért gyerekek, akik átmenetileg elfordulnak a mesétől. A tükröztetett világ helyett maga a valóság érdekli őket. Az iskolai tan- tárgyiasított irodalom- és anyanyelvoktatás önmagában nem tudja ellensúlyozni ezt a féloldalas, a „reáliák” iránt nyilvánuló érdeklődést. Az így keletkezett űrt ez a folyóirat hivatott kitölteni, új, önkéntes érdeklődést kelteni a „mese”, a valóságról az érzéki tapasztalatoknál többet mondó művészetek irányában. A Kincskereső a maga nemébeil előzmények nélkül való volt. Induláskor nagyítóval kellett keresni a közlésre szánt anyagot, és természetesen keresni kellett a válogatás szempontjait, módszereit is. Nemigen volt mód eredeti, mai gyerekeknek íródott, az életüket ábrázoló, a közeli és távolabbi múltat megelevenítő művek átnyújtására. Mert „hiánycikknek” számított mindez. Most lapszámonként átlagosan az anyag 30 százaléka első közlés. Egyszerűen a folyóirat léte segített részben felderítem, másrészt megteremteni ennek a korosztálynak az irodalmát. E spontán inspiráció mellett persze a tudatos szerkesztői törekvések is; hiszen mindvégig alkotó műhelyt kívántunk alakítani, pályázatokkal és más módon előlsegíteni a 10 —14 éveseknek való művek születését. Kialakultak mára a válogatás szempontjai is: a parttalan óceánból, „az” irodalomból a humánumot sugárzó, a társadalmi, nemzeti öntudatra ébresztő, nemes erkölcsöt sugalló, s ^ más fontos pedagógiai célokat szolgáló alkotásokat választjuk. Irodalmat — nem önmagáért, hanem eszmei tartalmáért, esztétikus emberalakító értékéért. Az iskola a tananyagban megállapodott értékeket közvetít. Egy folyóiratban egyenesen kötelező újat, frisset, mait adni, s a klasszikus értékekből valami többletet, örömmel nyugtázhatjuk: a Kincskereső a tíz év alatt számos művet fedezett fel, amelyek ma az iskolai törzsanyagot gazdagítják, vagy tantervi ajánlott irodalomként szerepelnek. A tantervi reformot nem egyszerűen követni, de több tekintetben előzni sikerült. Az anyanyelvi nevelés dolgában például hamarabb terelte a folyóirat a használat felé a nyelvi tudást, mint a tanterv; a népi hagyományok és a történetiség tisztelete kezdettől erősebb lapunkban, mint az iskolai oktatásban. — Elegendő-e a lap léte, értékei, érdekes anyaga, esztétikus külleme önmagában ahhoz, hogy olvassák a tizenévesek? — Kevesen vannak azok a gyerekek, akik, úgymond, maguktól rászoknak az olvasásMONDÁSOK Az önzetlenség az a lelki erény, amely abban nyilvánul meg, hogy másoknak engedjük át a bonyolult feladatok megoldását. XXX Az önelégültség arra irányuló képesség, hogy a saját igénytelenségünket tartsuk minden dolgok mércéjének. Sikerélmény az a boldogító érzés, amely akkor áll elő, ha végre rájöttünk, miért is kaptuk a legutóbbi prémiumot. XXX Okosság az az égi adomány, melynél fogva azonnal ellent- mondunk a főnöknek, ha netán azt találná mondani, hogy hibát csinált. ra. Ahhoz, hogy a Kincske reső a kitűzött célokat elérhesse, érdeklődést kell kelteni iránta., Az olvasási igényeket támasztani, fejleszteni, irányítani szükséges, ebben kulcsfontosságú a pedagógusok szerepe. A gyermekolvasót aztán bűn lenne magára hagyni, passzivitásra ■ kárhoztatni. Közönségünk megszólaltatásának, meghallgatásának minden csatornáját igyekszünk felhasználni, hogy aktív, elemző, cselekvő, visszajelzéseket is adó olvasókat nevelhessünk, hiszen mi más értelme az olvasásnak, mint magunkban újrateremteni a művet, s a mű révén önmagunkat. Mindezek miatt a szerkesztőség munkatársai sokat jár- nak-kelnek az országban. A kezdetben spontán alakult Kincskereső-klubokat már tudatosan segítjük szervezni, mára a tapasztalatokat is összegyűjtöttük, hogyan működhetnek legeredményesebben. Pályázatokat hirdetünk, fokozott gondot fordítunk az írogató, rajzolgató gyerekekre, tudva, az alkotással próbálkozók megmaradnak irodalomkedvelőknek. Nyári táboraink valódi alkotótáborok, Módszertani anyagaik fel- használása új, nagyszerű lehetőségekkel kecsegtet — a tanításban és az egyéb iskolai elfoglaltságokban. Szülők, úttörővezetők, tanárok, könyvtárosok, már nagyon sokan segítenek a szerkesztőségnek abban, hogy a gyerekek felfedezhessék, megbecsüljék és hasznosítsák a Kincskereső közvetítette értékeket. A tapasztalataink azt mutatják, hogy tömeges érdeklődés ott kél, ahol irodalomszerető felnőtt van a háttérben. Sajnos, mi, a szerkesztők, csak ott és akkor tudunk segíteni, ahol és amikor valami már megmozdult Érezzük a mind szélesebb társadalmi segítséget, amely céljainkhoz segít, de tudjuk azt is, sokan vannak még, akikhez nem jut el a Kincskereső. A munkánkba sok ágon bevonattak az olvasók és az olvastatók, ezért reméljük, hogy a kölcsönösein hasznos értékelő visszajelzések révén egyre növekedhet a folyóirat hatóköre. Ezekből a visszajelzésekből máris leszűrhető: a tizenévesek ma többet és jobban olvasnak, mint egy évtizeddel ezelőtt. — Ebben látja a főszerkesztő a folyóirat legfőbb értékét- értelmét? — Azt Is mondhatnánk: az a legfontosabb’ hogy a Kincskereső egyáltalán létezik. A legfőbb értéke, hogy inspirációjára ennek a korosztálynak születnek írások, hogy az alkotásra buzdítani tudott. Segíteni az új és új nemzedékek sokoldalú, eszmeileg-esztétl- kailag megalapozott fejlődését azzal, hogy a tizenéveseket bekapcsolja az irodalom- és folyóirat-olvasásba. ☆ A tavalyi utolsó, bővített terjedelmű lapszámban — akár a gyermekévet záróban — az olvasók írásaiból, rajzaiból közölt válogatást a Kincskereső. Az idén új címlappal, új rovatfejekkel jelenik meg — születésnapi új ruhában.- Ezentúl a belső borítón kortárs írók portréit, a hátsó lapon az illusztráló grafikusok üdvözlő lapjait is megtalálják a gyerekek. Akár külön kis albumokat szerkeszthetnek így, s a gyűjtők kiegészíthetik kincsüket. Hiszen a Kincskereső eddigi, lapszámonként egységes illusztrációiból, 60 grafikus munkáiból páratlan kisga- lériájuk lehet a folyóirat tulajdonosainak. A jubileumra elkészült A ■Kincskereső tanárkézben című kiadvány is, amelyben a tapasztalatok foglaltatnak: hogyan merítettek eddig a folyóiratból az igényes irodalomtanárok. Készül a bibliográfia a lap tíz. évének anyagából. Lehet válogatni, hisz’ az olvasóközönség: változik. Az évtized alatt két tizenéves nemzedéket nevelt gz értékek tiszteletére, a világ és önmaguk jobb ismeretére Nógrádban is a Szegeden kiadott, folyóirat. Sulyok Erzsébet Múzeumi propaganda MÚZEUMBAN MŰKÖDTEM, amikor Pajor főosztály- vezető, akit ml Csimasznak becéztünk, elkezdte harcát a vécérajzok letiprásáért intézményünkben. Az ábrák természetesen föliratokkal párosultak. Közülük az' egyik engem népszerűsített (hölgyek körében). Így szólt: Moór Bálint egy nagy... Folytatása rajzban következett. Alkotójának, Harangozó Ivánnak a nagylelkű propagandáért havonta egy-két konyakot kellett fizetnem. De ez mellékes. A toaletthelyiség a folyosón szobánkkal szemben, balra nyílott, közvetlenül az alagsori lapidárium mellett. E kőraktár ajtaját — kedd kivételével — zárva tartották. Lépcsője meredek volt, balesetveszélyes. Pihenő nélkül, rögtön az ajtó mögött kezdődtek a lépcsőfokok. Harangozó Iván mozibolond nagybácsija azonban nem kedden, de pénteken szokott megjelenni asztalunk mellett. Csütörtökön megnézte mind a három bemutatott filmet, s másnap összefoglalóan elmesélte nekünk a tartalmukat. Abban az időben moziba- nem jártam. Keddi napokon járt viszont hivatalunk kispolgári- an kikapós asszonytagjához Merényi Gyula, a szabadnapos patyolatvezető. A gömbölyű Orsolyát azzal hódította meg, hogy Merényi László, a modern fiatal író bátyja volt. Ennek egyik könyvében a szerelmespár lucfenyők alatt lett először egymásé, utána egymás után. háromszor. Merényi Gyulát Indiánnak hívtuk Harangozó Ivánnal. Marcona külsővel és példás türelemmel rendelkezett. Velünk sohasem váltott egy szót sem. Köszöntésünk után virágcsokrával kezében akár órák hosszat el- ácsorgott. Addig Orsolya rend- behozta magát a pá&ztorórára. — Hogy jobban tessem maguknak — szokta Ilyenkor mondani. Ezzel a férfinemre célzott; mindösszesen. Közben Pajor főosztályvezető — más néven: Cslmasz — változatot módszerekkel küzdött a pajzán ábrák ellen. A félállásban rajzleső takarítónők költségvetésből történt kihúzatása után — végső elkeseredésében — ldrücskösí- tette, majd a plafonig piszkoszöld olajfestékkel kenette át a falakat. A betérő ember úgy érezte ott magát, mint a leleményes Odüsszeusz az egyszemű óriás, Polüphé- mosz barlangjában. Az ajtókra azért leleményesen tovább firkáltak. Azokat kirücskösítettetni nem lehetett. A komor mosdóbarlangok megnyitásának első hetében Harangozó Iván nagybátyja váratlanul kedden állított be. Ugyanazt a három tartalmat kezdte mesélni, amit már hallottunk tőle az előző pénteken. Az alagsori kőtárban éppen római kori sírkőtöredékeket szállítottak. —‘ Az éjszaka leple alatt Keyesnek sikerült megszöknie. Jobb híján Rosiet, a tevét kötötte el szopós csemetéjével együtt — mesélte egyebek közt Iván nagybátyja. — Az erődből Mark, a kis indián is megszökött. A sivatagban találkoztak. A mi Indiánunk mereven nézte a bácsi feje fölött a szoba falát; akár egy sivatagot. Virágcsokrában lila szegfűk lapultak. Orsolya akkurátusán húzta kifelé szemöldökét a pásztoróra tiszteletére. — Hogy jobban tessem maguknak — mondotta ajkát csücsörítve. Az Indián rezzenéstelen arccal biccentett. A nagybácsi 'folytatta: — AZ INDIÁN FIÚ csak akkor lenne biztonságban, ha a férfi folytathatná útját. Űj- Mexikó felé. Mark azonban hallani sem akar a tervről. Jól is teszi. A tevenyomokat követve újra megmentheti Keyest üldözői fogságából. Iván bácsikája itt szünetet tartott. Orsolya a szemhéját festette ezüstös-világoszöld festékével. , > — Hol van itt nálatok a toalett? — kérdezte végül a nagybácsi. Az Indián kezében megrezzent a csukéta. Ajkát már- már szóra nyitotta. De aztán mégis néma maradt; egyelőre. Iván se válaszolt bác&iká- jának. Megszokta, hogy nem figyel oda a hülyeségeire. — A szobánkkal szemben. Balra — adtam meg a szükséges felvilágosítást. — De ne tessék megijedni. A fal rücskös. És olajzöld. Ezért nincsenek rajta rajzok. — Márkaa, sullala — dúdolta könnyelműen Orsolya a szempilláját spirálozva. Az Indián megköszörülte a torkát és utat nyitott a vécé felé, Iván nagybácsikájának. — Na, most már szép vagyok maguknak — jelentette ki ezután Orsolya. Az Indián gálánsán és szögletesen meghajolt. Tőlünk pedig udvariasan és kalaplengetve elköszönt. — A viszontlátásra — mondotta (kalaplengetve.). — A viszontlátásra —■ feleltük (udvariasan). Nem sejtettük, hogy mintegy fél perc múlva látjuk őket viszont. — Mondja Iván, az nem a maga nagybácsikája, aki oda le van esve a kőtárba? ’— kérdezte Orsolya, ajtónkon be hajolva. — Mi a nyavalyát keresne ő ott? — kérdezte epésen Iván. De azért föltápászkodott az asztal mellől. A folyosón a kőtár nyitott ajtajához ballagott A lépcső alján a mozibolond nagybácsi nyöszörgött Véres fejét egy római sírkőtáblának támasztotta. Ekkor szólalt meg az Indián, leemelve fejéről a kalai pót. — Pedig úgy tudtam, hogy a félreeső hely felé tartott. így nem látta meg Harangozó Iván nagybácsija Pajor főosztályvezető rücskös falait a múzeumban, az ajtókon a Moór Bálintot népszerűsítő, stereotíp fölirattal. LEGKÖZELEBB HAT HÓNAP múlva járult asztalunk elé — bicegve — egy pénteki napon. Kimenni azonban többé soha nem akart egy ilyen helyen. Jóllehet Csimasz fő- osztályvez. addigra a bizton*: ság kedvéért az ajtókat is koromfeketére festette. Harangozó Iván attól kezdve fehér zsírkrétával igyekezett megszolgálni a konyakjaimat Iszlai Zoltán Medgyessy Ferenc emlékkiállítás nyílt a Magyar Nemzeti Galériában, a művés» születésének 100. évfordulója alkalmából. Képeink a kiállításon készültek Hortobágyi bika NOGRAD - 1981. január 25., vasárnap 9
