Nógrád. 1980. december (36. évfolyam. 282-305. szám)
1980-12-14 / 293. szám
\ Értékek és család Interjú Cseh-Szombathy László családszociológussal Az érték egyik legfontosabb jellemzője talán, hogy szituációban jelentkezik — az embernek döntenie, választania kell. A mindennapi élet értékeinek nagy része a családi élet keretein belül születik, formálódik; esetleg itt „siklik ki”, torzul el, ezért is kötődik sok szállal a családszociológiához az értékkutatás. Nem véletlen, hogy a november közepén Salgótarjánban megtartott háromnapos nemzetközi életmódkonferenciának a munkájából Cseh-Szombathy László szociológus is alaposan kivette részét, vitavezetésre is vállalkozott. A társadalomtudományi kutatások fő területei közé tartozik a szocialista életmód vizsgálata; az elmúlt öt évben Cseh- Szombathy László tevékenységében nagy súllyal szerepelt ez, részese volt a feltáró munkának. Neve családszociológiai írásairól ismert szélesebb körökben is. Az MTA Szociológiai Kutató Intézetében lefolytatott beszélgetés során először a novemberi tudományos tanácskozásról mondta el véleményét, benyomásait. — A vidéki konferenciáknak van egy sajátos vonzereje legtöbbünk számára: az intézeti élet, az anyagfelvétel mindennapjaiból egy időre kikapcsol, elmélyültebb, bensőségesebb beszélgetésekre ad módot, a témában egymásra találásokat nyújt. Sokat jelent az interdiszciplináris jelleg is: a különböző területeken a filozófiától a népművelésen, szociológián, pedagógián, ismeretterjesztésen keresztül a politológiáig számos szál összefut, előadáson és vitában, majd az ezt követő nagy beszélgetésekben. Olyan helyzetben került sor erre a tanácskozásra, hogy éppen lezárult egy 5 éves kutatási periódusunk, elkészült az ösz- szegző jelentésünk (tudomásom szerint hamarosan megjelenik a Kossuth Könyvkiadónál) az életmóddal kapcsolatban, Voltak olyan pontok, amelyet nem tudtunk teljesen megoldani. Nyitott kérdések maradtak — éppen a tudati szféra, az értékek területén. Nem tartottuk helyesnek, hogy egy spekulatív érték- rendszert kidolgozzunk, és ahhoz mérjük a vizsgálat adatait — inkább azt kerestük, mi irányítja az emberek életét, a köznapi életben milyen értékekkel találkozhatunk, ezek miként viszonyulnak a szocialista társadalom fejlődéséhez, harmonirálnak-e véle vagy ellentétben állnak. Kísérleti jellegű kutatás az, amiről Hankiss Elemér kollégám beszámolt — emellett más jellegű kísérletekre, vizsgálódásra is szükség van, hogy előbbre lépjünk. Ez lesz a következő öt esztendő feladata! — Az utóbbi időben számos fórumon és körben vitáztak, jelentek meg írások a lakás- helyzetről és annak szerteágazó következményeiről. Véleménye szerint ez hogyan függ össze az értékekkel? — A klasszikus tételből indulhatunk ki, a lét és tudat dialektikájából. Az igények a szükségletekből fakadnak és átfonják az értékekét. A mai lakásigények mások, mint a század elején — ma már minden család célkitűzése, hogy önálló lakásban éljen, ritkább a generációk együttélésének elfogadása. A fiatalokban a tanulás, a személyiségük kibontakozása idején, érdeklődés alakul ki; belül megfogalmazzák az értelmes munka, értékes élet, szabadidős tevékenységek „programját”, a tartalmas társaskapcsolatok igénye is sokakra jellemző. Am jön a lakásszerzés ideje, és ezzel együtt számos érték- konfliktus: más jellegű, „nem szeretem” munkákat is vállalni kell a plusz jövedelemért, ami a fentiek rovására megy. Sok fiatal házaspár tölti az első éveket így — amikor össze kellene csiszolódni, egyeztetni az érdeklődési köröket stb. — de nem jut rá idő, energia. Ezért is kell keresni a lakásgondok enyhítésének minden értelmes módját, ezért került a viták fókuszába a téma.-— Említette, hogy nem dolgoztak ki spekulatív érték- rendszert. Nincs jogosultsága egyfajta szocialista családmo- dellnek sem, ami körvonalazná a főbb értékeket? — Uniformizálni nem szabad — de vannak azért sajátos jegyek és olyan jellemző vonások, ami felé törekedni szeretnénk. Egyik tipikus dolog, hogy a nők többsége ma már dolgozik, önállóságra, egyenjogúságra törekszik. Ez nem problémamentes, itt is számos értékkonfliktussal találkozhatunk. A reprodukciós funkció, a gyermekek nevelése nem képzelhető el teljesen intézményi keretben — a gyermekgondozási szabadság viszont sokaknál veszélyezteti a foglalkozás folytatásánál az egyenlő esélyeket. És a nők ma még alacsonyabb képzettségűek, kisebb százalékban szakképzettek, önképzésük, tanulásuk több akadályba ütközik, mint a férfiaké. Rengeteget lehetne minderről mondani, de még egy nagyon fontos tényezőt, az apaság szerepének elismerését (avagy el nem ismerését) feltétlenül szeretném említeni. Ezzel az értékhiánnyal sűrűn találkozhatunk a pedagógiában, a családszociológiai kutatásokban. — Tapasztalati vizsgálódásai alapján hogyan látja: a fiatalok előtt van-e valamilyen határozott elképzelés a családi életről? — Legtöbbjüknél igen, és ebben az értékek a jellemzőek. A biztonság mellett az egyenlőségre való törekvés, a gyermeknevelés központi helye. Ám gyakran csak a gyermek megszületéséig marad ez gyakorlat is... — A társadalmi normáktól eltérő magatartás kialakulásában, a bűnözés, az alkoholizmus terén a családon belüli értékzavarok, értékhiányok mennyire döntőek? — Néha már kisgyermek- korban elindul: személyiség- zavart okoz a család következetlen magatartása, az, hogy a felnőttek is számos problémával, konfliktussal küzdenek. Ragaszkodást, szeretetet „követelnek” a kisgyermektől (hiszen azért van a gyerek, hogy szeretni lehessen és szeretetet adjon...) de sokszor maguk csinálnak követelőzőt belőle, éreztetik függőségét, hogy mennyi problémát okoz. És jön a kamaszkor, az önállósági törekvések, a „leválás” ideje — ekkor iszonyú nagy tapintatra lenne szükség a családban, iskolában — a lényeges értékekre koncentrálva nevelni, a kibontakozást, kreativitást biztosítani, „tartást”, igazi közösséget adni a gyerekeknek. A hosszú haj, farmerviták, a popzene, a házibuli tiltása megragadnak a felületnél, elsikkad az igazi érték, fgy nem segítenek a válságot átélő kamasznak, bármennyire őszintén szeretik, féltik! Ilyenkor elsodródhat rossz társaságba, unalmában vagy csakazértisből nem az értékeket választva. — A salgótarjáni konferencián az egyik legizgalmasabb vitatéma az értékek elrejtése volt. Miként érvényesül ez a családban? — Ügy látom, nem tudatos elrejtésről vain szó, inkább kommunikációs problémáról, a viselkedési kultúra hiányosságairól. A fiatalok saját magukat sem ismerik eléggé és gyakran kevés a „tanulási idő” a társhoz való alkalmazkodásban. A kompromisszum még nem feltétlenül az érték elrejtése, hanem egyoldalú lemondás, a személyiség feladása, hanem egyeztetés. A végsőkig kihegyezni mindent, „meztelenül élni” nem lehet — nagyobb önismeretre, kulturáltabb párkapcsolatokra van szükség. Az életmód gazdagításának, az értékek érvényesülésének ez az egyik alapja!- Köszönöm a beszélgetést! G. Kiss Magdolna A megyei szemle tükrében Amatőr színjátszás Nógrádban Balassagyarmat után zavarban vagyok. Hát így állnánk? Ennyire szerény eredménnyel dicsekedhet megyei amatőr színjátszásunk; ennyire szűkében vagyunk a színpadra termettségnek, tehetségnek, rendezői felkészültségnek? Miért nem hatnak a nézőtéren a színpadon elhangzott mondatok; miért nem kapcsol be, sodor magával a játék; miért szorul benn a gondolat? Vagy a másik következtetés az igazabb? Eredményeinkre büszkék lehetünk, s rendelkezünk éppen annyi tehetséggel, amennyire szüksége van a mozgalomnak. Csak ezeknek a tehetségeknek kevés számú képviselője ment el Balassagyarmatra. Nem tudom, melyik állítás állja meg inkább a helyét. Szeretnénk, ha a második, miközben minduntalan az első jár a fejemben — mert arra kaptam látható, hallható példát az amatőr színjátszók megyei fesztiválján egy héttel ezelőtt. A mozgalomban dolgozókkal folytatott beszélgetéseket, személyes tapasztalataimat segítségül véve, azóta is próbálom kiokoskodni az okát, okait. Az biztos: bonyolult, egymással szoros kapcsolatban álló ök-oko- zati láncolatról van szó; a probléma korábbi eredetű; az apropót a megyei szemle szolgáltatja; véletlenül sincs szándékunkban megróni a színjátszókat, esetleg kedvüket szegni a további erőfeszítésektől. Törekvésünk éppen ezzel ellentétes: őszinte tényfeltárásra, szembenézésre ösztönözni az amatőr színjátszókat, rendezőket, közművelőket és munkáltatókat, vagyis mindazokat, akik valamilyen minőségben részesei a mozgalomnak — egyetlen céllal, a segítés szándékával. Néhány esztendővel ezelőtt, a szentendrei országos minősítő verseny idején megyénkben tizenkét jegyzett irodalmi színpad, színjátszó csoport működött. Közülük hat el is jutott Szentendrére, s többségük onnan arany fokozatú minősítéssel tért haza. Ma már — köztudott, hogy meghatározott időközönként ismételten minősülni kell — nem bizonyos, hogy mindegyik csoport meg tudná védeni a minősítését Ez önmagában nem is lenne baj, ha melléjük, vagy helyettük felnőttek volna más együttesek, melyek azonos, esetleg jobb színvonalon képesek produkálni. Nem nőttek fel. De nem is nőhettek, hiszen megyénkben gyakorlatilag iskolai színjátszás nem létezik. Tehát nincs utánpótlás sem. Azok az együttesek, amelyek iskolai ünnepségeken, kollégiumi napokon lépnek színpadra, alkalmilag életre hívott, igazi elhivatottsággal Az újonc szécsénylek két komédiával igyekeztek megnyerni a közönség rokonszenvét. Képünk A lónak vélt menyasszony című előadáson készült. (Bábel László felvétele) nem rendelkező csoportok. Pedig a diákszínjátszás — aligha kell indokolni — óriási nevelési, művelődési, szórakozási lehetőségeket rejt magában. Létezésével színesebb lenne a hazai paletta, s a felnőtt színpadok is örülnének, mert újabb inspirációkat kaphatnának tőlük, nem beszélve a gyakorlott, kiművelt, tehetséges színjátszókról. Az együttműködés erősítése, intézmények, iskolák, tanácsok között ezen a területen is elkelne. Működő felnőttcsoportjaink — ötöt láthattunk belőle Balassagyarmaton — számos gyakorlati nehézséggel küzdenek. A közművelődési intézményektől általában megkapják a szükséges támogatást, még az erkölcsi elismerést is, az üzemek, a munkáltatók részéről azonban rendszerint nem. noha természetesnek veszik szereplésüket. Ha nem is gátolják egyes amatőr együttesek, szereplők fellépését (mert itt azért már nem tartunk), nem is segítik, ösztökélik. Több együttes az utóbbi években is ilyen problémák miatt hagyta abba munkáját. Elmaradt a tőlük várt gyors siker. Hátat fordítottak nekik. Pedig a színjátszás, mint minden amatőr művészeti tevékenység rengeteg időt, türelmet, tapintatot és emberi, erkölcsi bátorítást igényel. Szerencsére ezt megkapja a balassagyarmati Madách Imre irodalmi színpad, a salgótarjáni Petőfi és a Tempress színpad a kohászati üzemektől, illetve az öblösüveggyártól, részben ezért is aratnak sikereket. Ahhoz, hogy megfelelőbb amatőr színjátszásunk legyen, nemcsak az iskolákban, bizonyos üzemekben uralkodó szemléletet kellene megváltoztatni, többet kellene tenniük! a közművelődési intézményeknek is. A rendezés, a színjátszás egyfajta alapkövetelményeket megkövetel a művelőjétől, aki tehetségét önműveléssel csiszolhatja, de nem nélkülözheti a szervezett képzést, továbbképzést, a folyamatos bemutatkozási lehetőséget, tapasztalatszerzést. A fejlődést, a színvonalat —többi között — csak a rendszeres rendezői tanfolyamoktól, nyílt véleménycseréktől, egymás produkcióinak megismerésétől várhatjuk. Az utóbbira jó alkalom lett volna Balassagyarmat. Sajnos, az amatőrcsoportok vezetői, tagjai nem éltek vele. Sőt, odáig fajult az érdektelenség, hogy a résztvevő csoportok tagjainak jórésze sem volt kiváncsi a versenyzőtársak produkcióira. ök tudják, miért.' Vagyis gond mutatkozik az amatőrök szellemével is. Persze, a megyei találkozó előkészítése nem tartozott a mesterművek közé. Elég későn érkezett a finisébe. Az illetékesek — minthogy erről szó esett a tavalyi országos fesztivál záróünnepségén — már •a tavasszal közölhették volna, amit most, hogy jövőre a román irodalom jegyében bonyolítják le az országos szemlét. Ennek tudatában bizonyára nagyobb érdeklődés nyilvánult volna meg a megyei találkozó iránt, melynek egyik bevallott célja éppen, hogy lehetőséget teremtsen az országosra való felkészüléshez. Hogyan szerepelünk jövőre az országos fesztiválon? Nem tudom. Nem vagyok borúlátó a látottak ellenére sem. Három-négy együttesünk képes helytállni a színvonalas országos mezőnyben. Legalábbis ebben hiszek, ezt kívánom! Sulyok László Urbánus szemmel Ki szervezzen társadalmi munkát ? Valaki, akinek szóba hoztam, hogy a salgótarjáni társadalmi munka „rejtelmeiről”, hétköznapibb szóhasználattal: belső mechanizmusáról szeretnék írni — fölényes kézmozdulattal hesegette el szándékomat és az igazi bennfentesek modorában ki is oktatott ilyenféleképpen: — Mit gondol maga? Talán majd az orrára kötik, ha valamit elszúhtak' itt vagy ott? Mert maga alighanem erre is kíváncsi és akkor ezt vagy azt valakinek el kellene ismerni. .. Érdekes újra felfedezni, hogy sokkal több a közéletben a feltételezett zártság, mint a valóságban. Erről meggyőződhetett például a közeli múltban lezajlott városi népfront küldöttválasztó értekezlet valamennyi résztvevője, hiszen maga a beszámoló, de ami ugyancsak figyelemre méltó — a hozzászólók sem „rejtették véka alá” véleményüket. Sőt, egészen nyilvánvalóan és teljességgel meggyőzően adták elő javaslataikat: á városfejlesztésben nélkülözhetetlen társadalmi munka hatékonyságát mindenoldalúan tovább szükséges növefni, amiként erről Salgótarján ország- gyűlési képviselője, dr, Fan- csík János is szólt. A társadalmi munkának a városfejlesztés valóságos eszközévé kell válnia a szó legteljesebb értelmében — hangsúlyozta Bállá Ferenc, a szervező bizottság elnöke Vagyis hát, valami baj van a társadalmi munkával? Egy igazán kivonatolt visz- szatekintés éppen az ellenkezőjét bizonyítja, de egyben azt is megmutatja, hogy a következő években (az ismert gazdasági okok ellensúlyozásaként is) az eddiginél is nagyobb szerepet szán maga a lakosság a város fejlesztésében ennek a munkának. De éppen mert szerepnövekedéssel számolunk, kell szólni a szervezettség, a helyes irányú törekvés, a jó motiváltság, az erőt nem meghaladó vállalás, a társadalmi munka mechanizmusának jelentőségéről. Nyolc esztendeje, hogy a „húszezres” (Húszezer munkanapot Salgótarjánért!) mozgalom elindult Akkor abból indulhattunk ki, hogy körülbelül húszezerre volt tehető a város dolgozóinak létszáma, ezt követte nem akármilyen sikerek után a „harmincötezres” mozgalom, amely mind a mai napig érvényben van. Az új esztendővel, az új ötéves tervciklussal együtt elkezdődik városszerte az ötvenezer munkanapot a városért társadalmi munkafolyamat, mert ez is csakúgy mint elődjei kizárólag folyamatként fogható fel egyáltalán. A 35 ezerre vonatkozó elnevezés abból indult ki, hogy ennyi a város felnőtt lakóinak száma, míg az ötvenezer tulajdonképpen a lakosság teljes létszáma. És hogy az elnevezés, amely régebben némi vitát is kiválthatott, nem csupán egyszerű matematika, azt éppen az bizonyítja, hogy ezeket a terveket minden évben sikerült jelentősen túl is teljesíteni ! A Hazafias Népfront városi bizottságához ezekben a napokban érkeztek mindenünnen azok a jelentések, amelyeken a munkahelyek kollektívái, a lakóterületek aktivistái feltüntették — mit sikerült elérni ebben az esztendőben. Ha meggondoljuk, ezeket az előre nyomtatott íveket el is kellett juttatni mindenhová, azután a legtöbb helyen folyamatosan érdeklődni is célszerűnek látszott a kitöltésükről, beküldésükről. Mert hiába minden eredmény, ami njncs papíron is feltüntetve, az tulajdonképpen nem létezik. És ha csak ennyi lenne az úgynevezett papírmunka a népfrontnál csupán a társadalmi munkával összefüggésben!. Azoknak a bizonyos emberi tartalékoknak az előkerítésében pedig éppen a népfront tud a legtöbbet tenni. Természetesen csak akkor, ha a szervezés nem terjed ki arra is, hogy maga a népfront keresse a feladatokat, sőt, a munkát is a népfront szervezze és akkor már az anyagot és a szerszámot is kerítse elő. Más szóval az a hatalmas energia, amelyet a városlakók megtestesítenek — kellő munkaelosztással, a szervezés és a lebonyolítás, de még azt megelőzően a körültekintő tervezés hatékonyságával hasznosulhat, vagy veszthet erejéből. Mindebben mégis az a megfigyelhető, hogy szó sincs valamiféle „rövidlátásról”. Szó sincs arról, hogy a társadalmi munka jelenlegi szervezésével minden tekintetben mindenki elégedett, tehát „nincs miről beszélni és nincs is aki szóljon”, lehet le- gyinteni. Éppen hogy arról van szó — egyre többen, és egyre kiterjedtebb körben szólnak a következő években még nagyobb jelentőségű társadalmi vállalkozás „belső mechanizmusának” további javításáról. Mert voltak rossz tapasztalatok. De előbb az eredményt! Négy év (az idei még nincs ebben az összegben) alatt Salgótarján lakossága, munkásközösségei nem kevesebb mint 71 millió 163 582 forint értékű társadalmi munkát végeztek. És mindjárt azt is, hogy a szerény terv erre az időre mindössze húszmilliót látott eleve beépíthetőnek a tanácsi tervekbe. Soha rosszabb tartalmú cáfolat ne érje azt, aki a város lakóira számít! Hogy ki szervezte ezt a munkát? Érdemes idézni Szabó Ferencnek, a városi népfrontbizottság titkárának véleményét: nem a népfront dolgozott jól, mindazok a szervezetek, aktívák, csoportok, egyénileg is vállalkozó lokálpatrióták (végre ne féljünk már ettől a kitüntető elnevezéstől !), brigádok például a „biztosítós” (ÁB) „Törekvés” brigád, amely jelentős feladatot lát el nap mint nap a szervezésben. Nos, mindazok dolgoztak jól, akiknek ez az eredmény köszönhető De éppen ide illik az a megállapítás is, hogy a népfront nem más mint Kovácsné, vagy Nagy lakótárs, aki valahol, valamikor saját érdekében cselekszik miközben a közösséget szolgálja, a várost gyarapítja szellemi vagy fizikai erővel. És éppen ez a törekvés érdemli meg a még nagyobb figyelmet. Azt, hogy a városi tanács, mialatt beépíti terveibe a lakossági javaslatokat, azokat az önként vállalt feladatokat, amelyek egyáltalán beilleszthetők — minden tekintetben pontos és részletes „megrendeléssel” fordul a népfronthoz, „aki” azután a szervezést a maga nagyon is sajátos eszközrendszerével, igazán csodálatra méltó hálózatával, azokkal a személyekkel, akikre bizton számíthat és azokkal is, akiket megnyerni akar — az úgynevezett mozgósítást elvégzi. És akkor nem fordulhat elő, hogy a már korábban társadalmi úton megépült Kemérovo-la- kótelepi parkot a tanácsiak a terv szerint „újraépítik”, vagy hogy a Gorkij-lakótelepiek parképítése műszaki vezetés és egyéb hiányok miatt úgy készül mint a Luca széke..! De félre a kedvezőtlen tapasztalatokkal ! Új „etap” indul, új szakasz kezdődik az irányt, a célt pontosan meghatározó tanácsnak, a szervezést vállaló népfrontnak és a saját érdeket a közösség érdekei között felfedezni képes társadalmi munkásnak — nekünk mindannyiunknak. T. Pataki László NÓGRÁD - 1980. december 14., vasárnap 7
